VI. Cím
Házassági vagyonjog
1. Az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) házassági vagyonjogi szabályai a magántulajdon mielőbbi “elhalását” célul tűző korszakban keletkeztek, amikor az uralkodó felfogás a házastársak vagyoni viszonyainak csekély jelentőséget tulajdonított: a családot elsősorban fogyasztási közösségnek tekintette, amelyben a személyi tulajdon tárgyai játszanak döntő, az esetek túlnyomó részében kizárólagos szerepet, míg az egyéni gazdálkodás fejlesztésére szolgáló értékek és eszközök teljesen visszaszorultak. Bár az ekkor bevezetett és kötelezően érvényesülő törvényes vagyonjogi rendszernek, a házastársi vagyonközösségnek maradandó értéke, hogy megfelelően figyelembe veszi a házastársak egyenjogúságát, a férfiak és a nők kereseti lehetőségének különbözőségeit, a feleségnek a háztartásban és a gyermekek nevelésében kifejtett tevékenységét, a mindössze öt §-ban megállapított házassági vagyonjogi szabályok (Csjt. 27-31. §-ok) a gyakorlat igényei szempontjából kezdettől túlságosan szűkszavúnak bizonyultak.
A rendezetlenül hagyott kérdéseket előbb a bírói gyakorlat igyekezett pótolni, részben a Legfelsőbb Bíróság vagyonjogi tárgyú iránymutatásaival (PK 70. állásfoglalás, 5. számú, majd 10. számú irányelv), részben az eseti bírói ítélkezés során. Később a bírói gyakorlatban kialakult jogtételek egy része a Csjt. 1974. évi, illetve 1986. évi Novelláiban törvényi szabályozást kapott. 1986-ban a gazdasági és a tulajdoni viszonyokban kezdődő változásokat a törvényhozó oly módon próbálta meg követni, hogy újból elismerte az 1952-ben eltörölt házassági vagyonjogi szerződés kötésének lehetőségét. Ezzel a házastársak vagyoni viszonyainak elsődleges forrásává – elvileg – a házassági vagyonjogi szerződés vált. A házassági vagyonjogi szerződés szabályai – a szerződés alakiságaira vonatkozó szabályok kivételével – mégis nagyon szűkszavúan és nem egyértelműen kerültek rendezésre [Csjt. 27. § (2) bekezdése a szerződés tartalmáról mindössze annyit rögzít, hogy a szerződésben a felek “a törvény rendelkezéseitől eltérően határozhatják meg, hogy mely vagyon kerül a közös, illetve a különvagyonba”]. Abban, hogy a törvényben szabályozott vagyonközösségi rendszertől való eltérés hogyan, milyen tartalommal valósítható meg, a törvény nem kínál fel lehetőségeket, és nem ad diszpozitív szabályozást a törvényes vagyonjogi rendszertől eltérő más vagyonjogi rendszer kikötésére sem.
A szerződés hiányában érvényesülő házastársi vagyonközösség szabályainak jellege, terjedelme sem változott lényegesen. 1990-től ugyanakkor olyan új vállalkozási és pénzügyi befektetési formák épültek ki, amelyek korábban nem léteztek, és a privatizáció, a szövetkezetek vagyonának felosztása is jelentősen megnövelte a magánszemélyek kezén lévő vagyon mennyiségét, és megváltoztatta annak összetételét is. A házastársak vagyonában sok esetben két, gazdasági szempontból jól szétválasztható vagyonrészt lehet megkülönböztetni: az üzleti (vállalkozási) célú, valamint a házastársak (a család) fogyasztási célját szolgáló vagyont. Bár végső soron mindkettő a család boldogulását, jobb életkörülményeinek kialakítását szolgálja, működtetésük elvei eltérőek: az üzleti vagyon a piac törvényeinek van alávetve, nyereség elérésére törekszik, a családi vagyon pedig elsősorban fogyasztási és használati jellegű és a mindennapi élet szükségleteihez igazodik. A gazdaság átalakulásának logikájából következő fenti különbség azonban a jogi szabályozásban nem tükröződik: a házastársak közös vagyonának használata, kezelése, az azzal való rendelkezés, valamint a vagyonmegosztás tekintetében a szabályok nem tesznek különbséget a vagyon egyes részei között azok rendeltetése szerint.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a házassági vagyonjog szabályozása részben a családi viszonyok változása – így különösen a házastársak egyenjogúságának elismerése, a kétkeresős családok általánossá válása, a nőknek a gazdasági életben való fokozottabb részvétele – folytán, részben a vagyonok összetételében bekövetkezett változások eredményeként a XX. század második felében Európa valamennyi országában jelentős módosuláson esett át. Ez egyrészt a házastársak autonómiájának elismerését, annak lehetővé tételét jelenti, hogy maguk határozhassák meg együttélésük vagyoni kereteit. Másrészt, ha különböző úton, különböző házassági vagyonjogi rendszereket követve is érik el, minden európai jogrendszerben megtalálható a törekvés arra, hogy a házasélet alatt bekövetkezett vagyonszaporulatból, még ha az csak az egyik fél tevékenységére vezethető is vissza, mind a két házasfelet részesítsék. Ezeknek a követelményeknek a magyar házassági vagyonjogban is következetesen érvényre kell jutniuk.
2. A Javaslat megszünteti a házassági vagyonjogi szabályok szűkszavúságát: 41 §-t (az e Címben elhelyezett lakáshasználati szabályokkal együtt 51 §-t) szentel a házastársak vagyoni viszonyaira. Nem törekszik minden áron való újításra: a törvényes házassági vagyonjogi rendszerként megtartott házastársi vagyonközösség szabályait a bírói gyakorlatban évtizedek alatt kialakult elvekre építi, a normaszöveg mennyiségi változása jelentős részben a bírói gyakorlatban bevált jogtételek beemelése a jogszabályba (ahol a bírói gyakorlat nem egységes vagy vitatható, esetleg csak a probléma jelzéséig jut el, az elméletileg leginkább alátámasztható megoldást alkalmazza). Ugyanakkor a törvényes vagyonjogi rendszeren is végigvezeti azt a kettősséget, amely a házastársi vagyon összetételében megtalálható: a használat, kezelés, rendelkezés joga, valamint a vagyon megosztása tekintetében is különbséget tesz a házastársak mindennapi életvitelét szolgáló vagyon, és a házastársak foglalkozásának gyakorlását, üzleti életben való részvételét szolgáló (vállalkozói) vagyon között. Ennek keretében kísérletet tesz a házassági vagyonjog és a gazdasági jog szabályai közötti “kapcsolat” megteremtésére. [L.: 3:43. §, 3:46. § (2) bek., 3:49. § (1) bek. a) pont, 3:50. § 2. fordulata, 3:54. § (1) bek. b) pont, 3:61. § (2)-(3) bek.]. Külön szabályok vonatkoznak a család hajlékául szolgáló házastársi közös lakásra is, éspedig nemcsak a használatnak a házasság felbontása esetére.
Jelentős változás a házassági vagyonjogi szerződés szabályainak a mainál részletesebb kidolgozása jórészt diszpozitív szabályok formájában. Kógens jellegű rendelkezések a szerződés megkötésével és alakiságaival kapcsolatban (3:64-65. §-ok), valamint a házastársak egyenjogúságának és a család védelmének érdekében jelennek meg [3:73. § (2) bek.]. A házastársak egymás közötti, valamint a harmadik személyekkel kötött szerződései tekintetében a házasság vagyoni alapjait és a harmadik személyek (hitelezők) érdekeit egyaránt védeni kívánja [ld. különösen a szerződések harmadik személyekkel szembeni hatályára vonatkozó rendelkezéseket – 3:41. § (2) bek., 3:65. § (2) bek., 3:67. §, 3:70. § (2) bek.]. Azokban a kérdésekben, amelyekben a házassági vagyonjog eltérő rendelkezést nem tartalmaz, a Kódex Kötelmi Jogi Könyvének a szerződésekre vonatkozó szakaszai érvényesülnek; így alkalmazandók a Kötelmi jognak a szerződés érvénytelenségére vonatkozó rendelkezései is (pl. a jóerkölcsbe ütközés tilalma).
A Javaslat a törvényes házassági vagyonjogi rendszer mellett (amely változatlanul az elmúlt ötven évben megszokottá és elfogadottá vált házastársi vagyonközösség) választható ún. alternatív vagyonjogi rendszerek szabályait a házassági vagyonjogi szerződés szabályai közé iktatja be. Nem tartja ugyanis szükségesnek, hogy néhány alapvető, az adott rendszerre karakterisztikusan jellemző rendelkezésen kívül, több külföldi jogrendszerhez (pl. francia Code Civil, német BGB) hasonló, aprólékos szabályozást adjon egy-egy vagyonjogi rendszerre. Azok a házastársak ugyanis, akik szerződést kívánnak kötni vagyoni viszonyaik körében, nagy valószínűséggel saját egyéni életviszonyaikhoz igazítják majd a megállapodás tartalmát, élve a diszpozitivitás adta lehetőséggel. A Javaslat csupán mintát, kereteket kíván biztosítani a törvényes rendszertől való eltéréshez. Az új Ptk. Koncepciójához érkezett egyik részletes, írásbeli észrevétel meggyőzően érvel a különböző vagyonjogi rendszerek önálló – nem a szerződés tartalmához kapcsolódó – szabályozása ellen (Csűri Éva: Észrevételek az új Polgári Törvénykönyv koncepciójához, Kézirat, 21-22. o.). Alternatív vagyonjogi rendszerként a Javaslat – az ügyvédi szerződéskötési gyakorlat által jelzett igényeket alapul véve – az értéktöbbleti elven alapuló szerzeményi közösségre (amit a Csjt. előtti magánjogban használt elnevezéssel, de nem teljesen azonos tartalommal közszerzeménynek nevez), valamint a vagyonelkülönítésre ad minta-szabályokat. A törvényes és a választható vagyonjogi rendszerbe is beépülnek a házastársat a másik házastárs eladósodásától, visszaélésszerű joggyakorlásától védő rendelkezések [3:54. § (1) bek., 3:70. §].
3. A Házassági vagyonjog Cím I. Fejezete azokat az általános rendelkezéseket tartalmazza, amelyek egyrészt meghatározzák a törvényes és a szerződéssel kikötött vagyonjogi rendszer egymáshoz való viszonyát, másrészt valamennyi vagyonjogi rendszerben irányadóak (a vagyoni szabályok időbeli hatálya, érvénytelen házasság vagyonjogi következményei). A II. Fejezet a törvényes vagyonjogi rendszerről: a házastársi vagyonközösségről szól, lényegében a jelenlegi Csjt. szerinti szerkezetben, csak sokkal részletesebben, a következő sorrendben: 1. a házastársi közös vagyon és különvagyon köre, 2. a vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyak használata és kezelése, 3. a közös vagyonnal való rendelkezés, 4. a vagyonközösség megszűnése, 5. a közös vagyon megosztása. A III. Fejezet a házassági vagyonjogi szerződést tárgyalja a szerződés megkötése (módosítása) – tartalma -megszűnése sorrendben; a szerződés tartalmaként kiköthető vagyonjogi rendszerek – nagyrészt diszpozitív – szabályai szerződés tartalmára vonatkozó rendelkezések között találhatók.
A házastársi közös lakás használatára vonatkozó rendelkezések a hatályos Csjt. szerint nem a házassági vagyonjogban, hanem azt követően, külön pontban vannak elhelyezve. Kétségkívül érvek hozhatók fel a teljesen elkülönült szabályozás mellett is. A Javaslat azonban azokat az elemeket kívánja erősíteni, amelyek a lakáshasználati jog vagyoni jellegét és a vagyonmegosztás, illetve a lakáshasználat rendezése közötti összefüggést fejezik ki. Ezek valósulnak meg egyrészt a használati jog önálló forgalmi értékének elismerésében (3:84. §), másrészt a lakáshasználat rendezésének – lehetőség szerint – a vagyonmegosztás keretei közé terelésében [3:80. § (3) bek., 3:84. § (3) bekezdésének b) pontja]. Mindezek miatt a Javaslat a házastársi közös lakás használatának szabályait a Házassági vagyonjog Cím IV. Fejezetében helyezi el.
I. Fejezet
Általános rendelkezések
A Javaslat az 3:34-36. §-okban azokat a szabályokat tartalmazza, amelyek a házassági vagyonjog szempontjából alapvetőek: annak meghatározását, hogy a házassági vagyonjogi szerződés és a törvényes házassági vagyonjogi rendszer hogyan viszonyul egymáshoz, mi az időbeli hatálya a szerződésben kikötött, illetve a törvényben meghatározott vagyonjogi rendszernek, továbbá milyen vagyoni joghatások fűződnek az érvénytelen házassághoz. Ezek a rendelkezések arra tekintet nélkül érvényesülnek, hogy a házastársak milyen vagyonjogi rendszerben élnek.
3:34. § [A házastársak vagyoni viszonyainak rendezése]
(1) A házasulók és a házastársak egymás közötti vagyoni viszonyaikat a házassági életközösség időtartamára szerződéssel rendezhetik (házassági vagyonjogi szerződés).
(2) Házassági vagyonjogi szerződés eltérő rendelkezése hiányában a házastársak között a házassági életközösség időtartama alatt házastársi vagyonközösség áll fenn (törvényes vagyonjogi rendszer).
1. A Javaslat abból az elvből indul ki, hogy ha a házasság önkéntes alapon, a felek szabad választása alapján jön létre, akkor annak vagyoni jogkövetkezményei is a választásuk szerint kell, hogy alakuljanak. Ezért a Csjt. 27. §-ában meghatározott sorrendtől eltérően első helyre teszi a vagyoni viszonyok szerződéses rendezésének lehetőségét. Házassági vagyonjogi szerződésen azt a szerződést érti, amelyben a felek a jövőre nézve meghatározzák, hogy milyen vagyonjogi rendszer az irányadó számukra az együttélésük alatt. A házassági vagyonjogi szerződés részletes definícióját a 3:63. § tartalmazza. A szerződés alanyai – a hatályos joggal egyezően – házasulók (házasságot kötni szándékozók, ami nem szűkíthető a “jegyesekre”) és házastársak lehetnek, utóbbiak a házasság fennállása alatt bármikor és többször is köthetnek ilyen szerződést [vö. 3:53. § a) pontja, 3:66. § (1) bek.]. A szerződés időbeli hatályát az életközösség időtartama szabja meg: az az életközösség létrejöttével kezdődik, és az életközösség megszűnésével ipso iure szűnik meg [vö. 3:74. § (2) bek. b) pontja]. Más kérdés, hogy a felek a szerződésben az életközösségük előtt megszerzett vagyonuk további sorsáról is rendelkezhetnek. A házassági vagyonjogi szerződést meg kell különböztetni az életközösség megszűnése után a házastársi közös vagyon megosztása tárgyában kötött szerződéstől [3:57. § (2) bekezdése], illetőleg a házastársak egyéb, a Javaslat által a házassági vagyonjogi szabályozás körébe vont szerződéseitől (3:41. §), amelyekre eltérő rendelkezések vonatkoznak (pl. a törvény által előírt alakiságokat illetően). A házassági vagyonjogi szerződés részletes szabályai a III. Fejezetben találhatók.
2. Házassági vagyonjogi szerződés hiányában, vagy ha a szerződés eltérően nem rendelkezik, a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség jön létre. A házastársi vagyonközösségnek a II.
Fejezetbe fogalt szabályai az irányadók akkor is, ha a házastársak a szerződésben nem, vagy csak meghatározott rendeltetésű vagyonuk tekintetében kötöttek ki más vagyonjogi rendszert. A Javaslat tehát törvényes vagyonjogi rendszerként az 1953 óta fennálló vagyonközösséget tartja fenn.
3:35. § [A vagyonjogi rendelkezések időbeli hatálya]
(1) A törvényes vagyonjogi rendszer az életközösség kezdetétől hatályosul akkor is, ha a házastársak a házasságkötés előtt élettársakként éltek együtt. A házasság megkötésével az életközösség létrejöttét vélelmezni kell.
(2) Az életközösség átmeneti megszakadása – ha a felek között vagyonmegosztásra nem került sor – a törvényes, illetve a szerződésben kikötött vagyonjogi rendszer folyamatosságát nem érinti.
1. A Javaslat a bírói gyakorlatból két fontos – korábban irányelvvel is rendezett – jogtételt emel be a törvény rendelkezései közé. Az egyik annak kimondása, hogy a törvényes házassági vagyonjogi rendszer az életközösség létrejöttétől hatályosul akkor is, ha a házastársak a házasságkötés előtt az élettársi kapcsolat jogi kritériumai szerint együtt élnek (korábbi 10. irányelv 2. pont, majd CDT., Családjog, 44. jogeset). Mivel a házassági vagyonjogi szerződés elsősorban a jövőre nézve rendezi a vagyoni viszonyokat, a szerződéses vagyonjogi rendszerben ilyen szabály nem mondható ki, de a felek nincsenek elzárva attól, hogy a vagyonjogi szerződésben maguk határozzák meg, hogy a szerződés mikortól hatályos, és rendelkezzenek az élettársi kapcsolatuk alatt szerzett vagyonukról. Azt, hogy a felek a házasságkötés előtt együtt éltek-e, vita esetén az arra hivatkozó félnek kell bizonyítania. A házasság megkötésével azonban a bizonyítási teher megfordul, mert ettől kezdve a vélelem az életközösség fennállása mellett szól (BH 1992/6. sz. 398. eseti döntés).
2. Ugyancsak a bírói gyakorlatban kialakult tétel, hogy az életközösség átmeneti megszakadása – ha a felek között vagyonmegosztásra nem került sor – a szerződésben kikötött, illetve a törvény alapján fennálló vagyonjogi rendszer folyamatosságát nem érinti. Abban az esetben, ha ennek az elvnek a merev alkalmazása valamelyik félre a későbbi vagyonmegosztásnál méltánytalan eredménnyel járna, a bíróság a sérelmet a méltányossági klauzula alapján (3:58. § 2. mondata) orvosolhatja, és természetesen a felek szerződésben is eltérően rendezhetik a kérdést. Amennyiben az életközösség megszűnésekor vagyonmegosztásra került sor, az átmeneti különélés alatt szerzett vagyonérték nem tartozik a házasfelek közös vagyonába, és a Javaslat szerint – a bírói gyakorlattal ellentétben – nem válik automatikusan újból közös vagyonná a már megosztott, valamelyik házastárs által “visszavitt” közös vagyon sem [ez összefügg azzal is, hogy a Javaslat az egyik alvagyonból a másik alvagyonba “utalás” lehetőségét nem ismeri el -ld.: 3:41. §-hoz és a 3:59. § (2) bekezdéséhez fűzött indokolást].
3:36. § [Az érvénytelen házasság vagyonjogi hatásai]
(1) Ha az érvénytelen házasság megkötésekor mindkét házastárs jóhiszemű volt, a házasságból folyó vagyonjogi hatások – a közös lakás használatát is beleértve – ugyanazok, mint érvényes házasság esetében. Az ilyen házasság érvénytelenné nyilvánítása esetén a vagyonjogi követeléseket mindegyik házastárs oly módon érvényesítheti, mintha a házasságot az érvénytelenség megállapításának időpontjában a bíróság felbontotta volna, vagy – ha az érvénytelenség megállapítására egyikük halála után kerül sor – a házasság ennek a házastársnak a halálával szűnt volna meg.
(2) Ha az érvénytelen házasság megkötésekor csak az egyik házastárs volt jóhiszemű, az előbbi rendelkezéseket csak az ő kívánságára lehet alkalmazni; ez a joga örökösére is átszáll.
(3) A házasság érvénytelensége nem érinti a házastársak vagy bármelyikük által jóhiszemű harmadik személlyel kötött szerződés hatályát. 3:37. § [A házastársi közös vagyon]
1-3. Az ebben a §-ban foglalt rendelkezéseket a hatályos Csjt. “Vélt házasság vagyonjogi hatásai” cím alatt, a 33. §-ában tartalmazza. A Javaslat a szabályozás lényegét megtartja (a házastársak jóhiszeműsége dönti el, hogy az érvénytelen házassághoz az érvényes házasság vagyonjogi hatásai fűződnek-e), de azt több tekintetben pontosítja. A többségi jogirodalmi álláspontot követve kimondja, hogy vagyonjogi hatások alatt a házastársi közös lakás használatát is érteni kell (a házastársi tartásra és az öröklésre nézve ez magától értetődő), továbbá a vagyonjogi követeléseket, ha az érvénytelenség megállapítására az egyik házastárs halála után került sor, a másik úgy érvényesítheti, mintha a házasság ennek a házastársnak a halálával szűnt volna meg. Kimondja, hogy a jóhiszemű házastárs joga az örökösére is átszáll [Ezt a rendelkezést tartalmazta pl. az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat – a továbbiakban: Mtj. – 172. §-ának (3) bekezdése]. Végül harmadik személyek védelmében úgy rendelkezik, hogy a házasság érvénytelensége nem érinti a házastársak vagy bármelyikük által jóhiszemű (az érvénytelenségről nem tudó) harmadik személlyel kötött szerződésnek a törvény szerinti – vagyis a Javaslat 3:45-47. §-ai által meghatározott – hatályát (pl. a házastárs vélelmezett hozzájáruláson alapuló felelősségét az ilyen szerződésért). [Ld.: Weiss Emilia in: Csjt. Kommentár, 1988. 445. o.). A nemlétező házassághoz (3:6. §) – a jóhiszeműségtől függetlenül – nem fűződik semmiféle vagyonjogi joghatás (Szigligeti: Házassági vagyonjog, KJK 1959., 257. o.].
II. Fejezet
A házastársi vagyonközösség
A házastársi vagyonközösség Csjt.-beli szabályait az évtizedek során a bírói gyakorlat töltötte meg tartalommal, és számos kérdésben olyan időtálló jogtételekkel gazdagította, amelyeket célszerű a törvény rendelkezései közé iktatni. Más kérdésekben viszont éppen a bírói jogalkalmazás helyes irányba terelése miatt szükséges a jogszabály kiegészítése. Végül nem mellőzhető a törvényes házassági vagyonjog kérdéseinek a mai gazdasági viszonyokhoz igazodó, előremutató szabályozása. A törvényhozás ugyanis nem indulhat ki abból, hogy a törvényben nem rendezett kérdéseket, esetleg joghézagokat a házastársak majd házassági vagyonjogi szerződésben rendezik, vagy azokat a bírói gyakorlat megoldja. Ennek érdekében a jelenlegi öt § helyett 26 § -ra bővíti a házastársi vagyonközösség szabályait, és azokat jól áttekinthető rendszerbe foglalja, amelynek felépítése: a közös vagyon és a különvagyon körének meghatározása és az egyes vagyontárgyak alvagyonhoz való tartozásának megváltoztatása a házastársak közti szerződéssel, a vagyonközösséghez tartozó tárgyak használata, kezelése, az azokkal való rendelkezés szabályai, a vagyonközösség megszűnése és a közös vagyon megosztása, beleértve az alvagyonok vegyülése folytán előállt megtérítési igények rendezését.
A házastársi közös vagyon és a különvagyon
3:37. § [A házastársi közös vagyon]
(1) Házastársi vagyonközösség esetén a házastársak közös vagyonába tartoznak a tulajdonjognak mindazok a tárgyai, továbbá mindazok a vagyoni értékű jogok és követelések (a továbbiakban együtt: vagyontárgy), amelyeket a házastársak a vagyonközösség fennállása alatt akár együttesen, akár külön-külön szereznek.
(2) A házastársak közös vagyonába tartoznak a közös vagyontárgyak terhei és – ha a törvény másként nem rendelkezik – közösen viselik bármelyik házastárs által a vagyonközösség fennállása alatt vállalt kötelezettségből eredő tartozásokat.
(3) A házastársi közös vagyon a házastársakat osztatlanul, egyenlő arányban illeti meg.
(4) Nem tartoznak a közös vagyonba azok a vagyontárgyak, terhek illetve tartozások, amelyek különvagyonnak minősülnek.
1. A házastársi vagyonközösséget a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése lényegében a házastársak osztatlan tulajdonközösségeként határozza meg. A jogirodalom már az 1950-es években, de az utóbbi évtizedben a bírói gyakorlat is egyértelműen úgy foglalt állást, hogy a vagyon szélesebb körű fogalom, mint a tulajdon a házassági vagyonjogban is, a házastársak vagyonának elemévé válik tehát egyrészt az a vagyoni érték vagy jog is, amit nem tulajdonként szereznek meg, másrészt abba beletartoznak a vagyon passzív elemei is [ld.: pl. BH 1998/5. sz. 233., 2000/9. sz. 395., 22. sz. és 209. sz. Elvi Határozat]. A passzívumok megjelenítése a normaszövegben azért is fontos, mert számos esetben nehézséget okoz a közös adósságoknak és a külön adósságoknak az elhatárolása.
A 3:37. § (1) bekezdése a közös vagyon aktív oldalát határozza meg: e szerint a közös vagyonba tartozik mindaz, ami a Dologi Jogi Könyv értelmében tulajdonjog tárgya lehet, továbbá a vagyoni értékű jogok (pl. haszonélvezet, jelzálogjog) és a követelések (pl. szerződéses szolgáltatásra vonatkozó jogosultság), feltéve, hogy azokat a házastársak együttesen vagy bármelyikük külön-külön a vagyonközösség fennállása alatt szerezték (a Javaslat az “életközösség” fennállása helyett következetesen használja a “vagyonközösség” kifejezést, ugyanis a vagyonközösség az 3:53. § a) és b) pontja szerint az életközösség alatt is megszűnhet.) A vagyon felsorolt aktív elemeinek átfogó elnevezése a továbbiakban: vagyontárgy.
2. A (2) bekezdésben a vagyon passzív oldala szerepel: a közös vagyontárgyak terhei valamint a közös (illetve a közösnek tekintendő) tartozások. A Javaslat nem az adósság, hanem a valamennyi kötelemre használható legátfogóbb “tartozás” szót tartja a vagyon elemeinek felsorolásakor helyesnek.
3. A hatályos törvény hiányossága, hogy hiányzik belőle az a – gyakorlatban következetesen érvényesülő – rendelkezés, hogy a közös vagyon a házastársakat osztatlanul és – eltérő megállapodásuk hiányában – egyenlő arányban illeti meg. Az első fordulatnak a használat, kezelés és a rendelkezés körében van jelentősége, a másodiknak a vagyon megosztásakor.
4. A (4) bekezdés az (1) és (2) bekezdéssel szemben kiveszi a közös vagyon köréből azokat a vagyontárgyakat, terheket és tartozásokat, amelyeket a 3:38-39. §-ok különvagyonként felsorolnak.
3:38. § [A házastárs különvagyona]
(1) A házastárs különvagyonához tartozik:
a) az a vagyontárgy, amelyet szerződésben a különvagyonának nyilvánítottak,
b) a házassági vagyonközösség létrejöttekor meglévő vagyontárgy,
c) a házassági életközösség fennállása alatt általa örökölt vagy részére ajándékozott vagyontárgy,
d) az olyan életbiztosítási szerződés kedvezményezettjeként kapott biztosítási összeg, amelyben nem maga a szerződő fél a kedvezményezett,
e) a házastársat mint a szellemi alkotások és egyéb szellemi javak létrehozóját megillető vagyoni jogok, kivéve a vagyonközösség fennállása alatt esedékes díjakat,
f) a személyét ért sérelemért kapott juttatás,
g) a személyes használatára szolgáló és szokásos mértékű, illetve mennyiségű vagyontárgy,
h) a különvagyona értékén szerzett vagyontárgy és a különvagyona helyébe lépő értéktérítés.
(2) A különvagyonnak az a haszna, amely a házassági életközösség fennállása alatt, a kezelési, fenntartási költségek, valamint a terhek levonása után fennmarad, közös vagyon.
(3) Az a különvagyonhoz tartozó vagyontárgy, amely a mindennapi közös életvitelt szolgáló, szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy helyébe lép, öt évi házassági életközösség után közös vagyonná válik.
1. A Csjt.-ben a különvagyon köre többé-kevésbé az európai országokban általánosan elfogadottaknak megfelelően szabályozott. Ennek ellenére a szabályozás több, a gyakorlat által felvetett kérdésben kiegészítésre, illetve pontosításra szorul – van, ahol a jelenlegi bírói gyakorlattal szemben. A különvagyon tárgyai a § (1) bekezdésében foglaltak szerint haladva, a következők.
a) pont: A diszpozitív szabályokon alapuló vagyonjogban a különvagyon felsorolásakor első helyen kell állnia annak a vagyontárgynak, amit a házastársak szerződésben egyikük különvagyonának nyilvánítottak. Ez a szerződés lehet házassági vagyonjogi szerződés vagy az ahhoz csatolt leltár, de lehet a házastársaknak más szerződése is, amely egy vagyontárgynak a külön- vagy közös vagyonhoz tartozásáról rendelkezik. Az ilyen szerződésnek a harmadik személyekkel szembeni hatályát a 3:41. § (2) bekezdése határozza meg, házassági vagyonjogi szerződés esetén a 3:67. §-a. Ezzel a különvagyonba “utalás” bizonytalan jogi kategóriája is megszűnik.
A b) és a c) pont a Csjt. 28. § (1) bekezdésének a) és b) pontjával azonos tartalmú normaszöveg; csupán annyi az eltérés, hogy a b) pont a “házasságkötéskor megvolt” vagyontárgy helyett a “vagyonközösség létrejöttekor” kifejezést használja, miután a kettő nem szükségképpen esik egybe, a c) pontban pedig egyértelműen kiemelésre kerül (általa örökölt, részére ajándékozott), hogy a különvagyoni minősítés szempontjából az örökhagyó, illetve az ajándékozó akarata a meghatározó (előbbi túlhaladja tehát azt a bírói gyakorlatot, hogy az öröklési szerződéssel az egyik házastárs által örökölt vagyontárgy közös vagyon – ami természetesen nem érinti az ellenszolgáltatás esetleges közös teljesítéséből eredő megtérítési igényt).
A d) pont bővíti a különvagyon körét a házastárs által életbiztosítási szerződés kedvezményezettjeként kapott biztosítási összeggel, feltéve, hogy nem maga a szerződő fél (a biztosítási díjak fizetője) a kedvezményezett. A bírói gyakorlat az életbiztosítás kedvezményezettjét nem tekinti örökösnek a Ptk. 560. § (1) bek. c) pontjában foglalt esetben sem (PK 75. állásfoglalás), de az ilyen ingyenes juttatás nem illeszkedik az ajándékozás jogi fogalmába sem (Ptk. 579. §). Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a szerződő fél nem azért jelölt ki a biztosított halála vagy más biztosítási esemény bekövetkezése esetére kedvezményezettet, hogy abból más személy (a kedvezményezett házastársa) is részesüljön. Különvagyonnak tekinti bizonyos esetekben az életbiztosítás kedvezményezettjeként kapott összeget pl. a Holland Ptk. Első Könyv 94. cikkének (3) bekezdése is. Ezért a Javaslat szükségesnek tartja azt a különvagyon tárgyai között felsorolni.
Az e) pont sem jelent tartalmi változást a hatályos joghoz képest (a szellemi alkotásnak a vagyonközösség fennállása alatt esedékes díja közös vagyon), de a Javaslat egyértelművé teszi, hogy a házastársat mint a szellemi alkotás létrehozóját (Szjt. 3. §) megillető vagyoni jogok (felhasználói szerződés megkötése, találmány szabadalmaztatása stb.) általában a különvagyonba tartoznak (a személyi jogokról nem szól, mivel a házassági vagyonjog a vagyoni viszonyokat szabályozza).
Az f) pont a bírói gyakorlatban érvényesülő jogtételt emel a törvénybe, amely szerint a házastárs személyét ért sérelemért kapott juttatás (nem vagyoni kártérítés – a Javaslat Személyek Könyvének új meghatározása szerint sérelemdíj, az ún. személyi jellegű kárpótlások, a nem vagyoni veszteségért kifizetett biztosítási összeg a Legfelsőbb Bíróság egy nemrég hozott döntése szerint a volt állami gondozott házastársnak nyújtott életkezdési, illetve otthonteremtési támogatásból vásárolt lakás), különvagyon (CDT. 68., LB Pfv. II. 22 313/1997., Pfv. II.
21. 044/2005.). A kérdés több nyugat-európai jogrendszerben is hasonlóan szabályozott [pl. Svájci ZGB 198. cikk (3) bekezdése]. Mindazonáltal a Javaslat által használt fogalom szűkebb, mint a személyhez kapcsolódó juttatás, mert utóbbiba pl. a tartásdíj is beletartozik, amit nem tekint a vagyonközösség fennállása alatt különvagyonnak.
A g) pont szó szerint megegyezik a Csjt. 28. § (1) bekezdésének c) pontjával, a h) pont pedig csak annyiban tér el a 28. § (1) bek. d) pontjában foglaltaktól, hogy a különvagyon értékén szerzett vagyontárgy mellett a különvagyon helyébe lépett értéktérítést (pl. kisajátítási kártalanítás, bérlakás “leadásáért” kapott térítés) is megemlíti.
2. A (2) bekezdés értelmében a különvagyon tiszta haszna [a Csjt. 27. § (1) bek. 3. mondata a “terhekkel” csökkentve] a közös vagyonba tartozik, ezáltal a közös vagyon a különvagyon “képzeleti haszonélvezője” (Grosschmid kifejezése). Haszon alatt mindazt a hozadékot érteni kell, ami a dologból rendeltetéséhez képest keletkezik (termék, termény, szaporulat), illetve valamilyen hasznot hajtó jog eredménye (kamat, haszonbér).
3. A (3) bekezdés lerövidíti a szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy helyébe lépő különvagyon-tárgy közös vagyonná válásához szükséges időtartamot a jelenlegi 15 évről öt évre.
3:39. § [A különvagyon terhei és tartozásai]
(1) A házastárs különvagyonát terheli – a törvényen alapuló tartás kivételével – az a tartozás, amely a házassági életközösség megkezdése előtt keletkezett jogcímen alapul.
(2) A különvagyonhoz tartoznak a különvagyoni vagyontárgy terhei, továbbá a külön adósságnak minősülő tartozás kamatai.
(3) A különvagyonhoz tartozik az életközösség fennállása alatt keletkezett olyan tartozás,
a) amely a különvagyon megszerzésével vagy fenntartásával jár együtt, kivéve a különvagyon hasznának megszerzésével, valamint a házastársak által közösen használt vagy hasznosított vagyontárgy fenntartásával összefüggő kiadást,
b) amely a házastársnak különvagyonára vonatkozó rendelkezéséből eredő kötelezettségen alapul,
c) amelyet a házastárs jogellenes magatartásával, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozott, feltéve, hogy a tartozás a másik házastárs gazdagodását meghaladja.
(4) A tartozás különvagyoni jellege nem érinti a másik házastárs törvényben meghatározott felelősségét harmadik személlyel szemben.
1. Régi igénynek tesz eleget a Javaslat, amikor nemcsak az aktív, hanem a passzív vagyonban is körülírja a különvagyon körét, segítve ezzel a több tekintetben bizonytalan gyakorlatot. Ennek meghatározása egyébként azért is fontos, mert a szerződéssel kiköthető közszerzeményi rendszerben a különvagyon passzívumokra is kiterjedő pontos meghatározása nélkül nem lenne kiszámítható az a vagyongyarapodás, amelyet közszerzeményként a házastársak között meg kell osztani [vö. 3:69. § (4) bekezdése].
A különvagyoni tartozások két nagy csoportba sorolhatók: 1. az életközösség megkezdése előtt keletkezett jogcímen alapuló tartozások, 2. az életközösség fennállása alatt keletkezett, a törvényben meghatározott tartozások. Az első csoportban a jogcím keletkezésének időpontja határozza meg, hogy a tartozás különvagyon vagy közös vagyon (vö. 24. Elvi Határozat). Kivétel a házasságkötést megelőzően keletkezett jogcímen alapuló tartási kötelezettség, amelyet bizonyos esetekben a bírói gyakorlat is közös adósságnak ismert el (BH 1966/4. sz. 484.); a Javaslat ezt a gyakorlatot általánosítja. Ez összefügg azzal, hogy az életközösség fennállása alatt az egyik házastárs mint jogosult által kapott tartást sem tekinti különvagyonnak [vö. 3:38. § (1) bek. f) pontjához fűzött indokolással].
2. A (2) bekezdés a különvagyonhoz tartozó vagyontárgy terheit (pl. a különvagyoni ingatlant terhelő jelzálogjogot) és a külön adósságnak minősülő tartozás kamatait sorolja a különvagyonba, a különadósságnak az életközösség ideje alatt esedékessé váló kamatait ugyanis a közös vagyon nem tartozik viselni (ugyanígy: Mtj. 147. § 4. pont, Csjt. Kommentár 1971., 382. o.).
3. Az 1. pontban említett második csoportban olyan tartozások vannak felsorolva [ld.: (3) bek.], amelyek bár az életközösség alatt keletkeztek, a különvagyon megszerzéséhez vagy fenntartásához kapcsolódnak (illeték, ügyvédi költség, közterhek, vagyonbiztosítás stb.), e körben jelentős kivétel azonban, hogy a házastársak által közösen használt vagy hasznosított vagyontárgy fenntartásával összefüggő kiadás – tekintettel arra, hogy a különvagyon haszna közös vagyon – nem a különvagyon, hanem a közös vagyon terhe. Szintén a különvagyonba tartozik az egyik házastársnak a különvagyonára vonatkozó rendelkezésen alapuló kötelezettségből eredő tartozás (pl. kellékszavatosságon vagy jogszavatosságon alapuló kötelezettség), végül a házastárs minősített (szándékos vagy súlyosan gondatlan) jogellenes magatartásából keletkező tartozás (pl. bűncselekményből eredő kártérítési kötelezettség), feltéve, hogy az abból eredő kiadás a másik házastárs gazdagodását (a különvagyonának, illetve a közös vagyon ráeső részének) a gyarapodását meghaladja. Ez utóbbi, a Mtj. 146. §-ából átvett szabály összefügg a Javaslat 3:48. §-ával, amely a házastárs jogalap nélküli gazdagodásán alapuló felelősségéről szól.
4. A (4) bekezdés nyilvánvalóvá teszi, hogy a különvagyont, illetve a közös vagyont terhelő tartozásoknak a fenti elkülönítése csak a házastársak egymás közötti jogviszonyában döntő: az nem érinti a másik házastársnak a harmadik személlyel szembeni, külső felelősségét, ha annak törvényben (a Javaslat 3:46-48. §-aiban vagy pl. az adótörvényekben) meghatározott feltételei fennállnak.
3:40. § [A közös vagyonhoz tartozás vélelme]
Ha törvény kivételt nem tesz, a házastársak vagyonában meglévő vagyontárgyakról, vagyoni értékű jogokról és követelésekről, valamint a terhekről és a tartozásokról azt kell vélelmezni, hogy azok a közös vagyonhoz tartoznak. A vagyonközösség fennállása alatt akár a közös vagyonra, akár valamelyik házastárs különvagyonára vonatkozó kötelezettség teljesítéséről azt kell vélelmezni, hogy a teljesítés a közös vagyonból történt.
A Javaslat – a külföldi családjogok többségéhez igazodva – a törvényben is rögzíteni kívánja azt, a közös vagyon mellett szóló vélelmet, amit a gyakorlat konzekvensen követ, kiegészítve azzal, hogy a vagyonközösség fennállása alatt bármely kötelezettség teljesítését – az ellenkező bizonyításáig – úgy kell tekinteni, hogy az a közös vagyonból történt (önmagában az tehát, hogy a házastárs a saját különvagyonára költekezett, nem jelenti azt, hogy az a különvagyonából történt, még akkor sem, ha megfelelő nagyságú közös vagyon megléte a költekezéskor nem bizonyított). A közös szerzés vélelme az ingatlan-nyilvántartással vagy más közhiteles nyilvántartással szemben is érvényesül [ld.: a Ptk. 116. § (2) bekezdése alapján hozott BH 1983/7. sz. 282. és 1988/4. sz. 101. eseti határozatokat], más kérdés, hogy arra az ingatlan-nyilvántartásban bízva jóhiszeműen és visszterhesen jogot szerző harmadik személlyel szemben mennyiben lehet hivatkozni.
A közös szerzés vélelme egyes kivételes esetekben nem érvényesül. A Vht. 86. § (2) bekezdése értelmében az egyik házastárs ellen folyó végrehajtási eljárásban a foglalásnál az adós házastárs tulajdonjogát kell a birtokában lévő vagyontárgyakra vélelmezni, és a másik házastárs csak a Pp. 379. § (1) bekezdésében említett esetben (ha a tartozásért nem felel) kérheti igényperben a közös vagyonból reá eső hányad feloldását a foglalás alól. Ilyen speciális rendelkezések lehetnek más jogterületeken is (pl. az adójogban). Erre utal a §-nak a “ha törvény kivételt nem tesz” kitétele.
3:41. § [A házastársak közötti egyes szerződések]
(1) A házastársaknak az életközösség fennállása alatt egymással kötött adásvételi, csere, ajándékozási és kölcsönszerződése, valamint a házastársak közötti tartozáselismerés érvényességéhez annak közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalása szükséges. Ez a rendelkezés nem vonatkozik ingóság szokásos mértékű ajándékozására, ha az ajándék átadása megtörtént.
(2) Ha a házastársak szerződése valamely vagyontárgynak a közös vagyonhoz, illetve a külön vagyonhoz tartozását érinti, a szerződés harmadik személlyel szemben csak akkor hatályos, ha a harmadik személy tudott vagy tudnia kellett arról, hogy a vagyontárgy a szerződés rendelkezése értelmében a közös illetve a külön vagyonhoz tartozik.
1. A Javaslat a házastársak egymással kötött szerződéseire vonatkozó szerződések szabályait a hitelezők védelme érdekében szigorítja egyrészt az életközösség fennállása alatt kötött szerződések kötelező alakiságainak kiterjesztésével, másrészt a szerződések harmadik személyekkel szembeni hatályának korlátozásával (A szabály abból a megfontolásból kerül ebbe a pontba, mert a házastársak felsorolt szerződései kihatással lehetnek a közös vagyon és a különvagyon körére). Az eredeti Csjt. 28. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezett, hogy “a házastársaknak olyan megállapodása, amellyel a vagyonközösséghez tartozó egyes vagyontárgyakat valamelyikük különvagyonába utalnak, harmadik személyekkel szemben hatálytalan”. Ekkor még a házastársak között kötelezően előírt vagyonközösségi rendszer érvényesült, a házastársak közötti szerződésekre a Csjté. 8. §-a általában közokirati formát írt elő, és nem voltak hatályban a Ptk. 203. §-ának a fedezetelvonó szerződésekre vonatkozó szabályai. Az 1986. évi IV. törvénnyel ennek a rendelkezésnek a helyébe lépett a Csjt. 27. §-ának (4) bekezdése, amely csupán “tájékoztatási kötelezettséget” ír elő a harmadik személlyel szemben, ha a vele kötött szerződéssel érintett vagyontárgy valamelyik házastárs különvagyona. E változás mögött feltehetőleg a házassági vagyonjogi szerződés ismételt elismerése [Csjt. 27. § (2) bek.], a házastársak közti szerződések alakiságainak enyhítése [27. § (3) bek.] állt, valamint a Ptk. 203. §-ának az a rendelkezése, amely fedezetelvonó szerződés esetén a hozzátartozók esetén a rosszhiszeműséget, illetve az ingyenességet vélelmezi. Mindazonáltal a Javaslat a jelenlegi szabályokat sem a házastárs (az életközösségen belül a “gyengébb fél”), sem a hitelezők védelme szempontjából nem tartja kielégítőnek. Ezért úgy rendelkezik, hogy a házastársak (1) bekezdésben felsorolt szerződéseinek érvényességéhez azok közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni. Ez alól a rendelkezés alól csak az ingóságok szokásos mértékű ajándékozása kivétel, ha az ügylet foganatba ment. A rendelkezés alá vont szerződések köre a tartozáselismeréssel bővül, visszatérve ezzel a Csjté. 8. §-ának 1987. július 1. előtti rendelkezéseihez (ezt javasolta Tóthné dr. Fábián Eszter: Javaslat a házassági vagyonjog újraszabályozására, Szeged, 2000., Kézirat, című kodifikációs tanulmányában). Ugyanezek az alakiságok vonatkoznak közös vagyont megosztó szerződésre is [3:57. § (2) bek.], akár az életközösség fennállása alatt, akár annak megszűnése után kötik meg azt. [A házassági vagyonjogi szerződésre azonban a Javaslat közokirati formát ír elő – ld.: 3:65. § (1) bek.].
2. A házastársak egymással kötött olyan szerződései, amelyek a közös vagyon és a különvagyon körének a megváltozásával járnak, érvényességük ellenére harmadik személlyel szemben csak akkor hatályosak, ha a harmadik személy tudott vagy a körülményekből tudnia kellett arról, hogy a vagyontárgy melyik vagyonhoz tartozik. Az a harmadik személy, akit nem tájékoztattak pl. arról, hogy a vagyontárgy nem közös vagyon, bár a törvény alapján az lenne, hanem a házastársak szerződése értelmében az egyik házastárs különvagyona, és erről az elvárható gondosság mellett más módon sem szerezhetett tudomást, úgy léphet fel mindkét házastárssal szemben, mintha ők a szerződést meg sem kötötték volna. A harmadik személy tudomásához köti a házastársak ügyleteinek vele szembeni hatályát több külföldi jog is (pl. Holland Ptk. Első Könyv 92. cikk). [Házassági vagyonjogi szerződés esetén a Javaslat a harmadik személy tudomását a szerződés nyilvántartásba vétele esetén vélelmezi. [Vö. 65. § (2) bekezdése.]
A vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyak használata és kezelése
3:42. § [A vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyak használata és kezelése]
(1) A vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyakat a rendeltetésüknek megfelelően bármelyik házastárs használhatja. Ezt a jogot azonban nem gyakorolhatja a másik házastárs jogai és törvényes érdekei sérelmére.
(2) A vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyakat a házastársak közösen jogosultak kezelni. Bármelyik házastárs kívánhatja, hogy a másik házastárs járuljon hozzá azokhoz az intézkedésekhez, amelyek a vagyonközösséghez tartozó tárgy megóvásához vagy fenntartásához szükségesek. Az állag megóvására vonatkozó halaszthatatlan intézkedéseket a házastárs a másik hozzájárulása nélkül is megteheti; köteles azonban erről házastársát haladéktalanul értesíteni.
(3) Az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben a vagyonközösséghez tartozó tárgyak használatára és kezelésére – ha a törvény kivételt nem tesz – a közös tulajdon szabályai irányadók.
1-3. A különvagyonához tartozó vagyontárgyak használatára és kezelésére mindkét házastárs, az életközösség fennállása alatt is, a másik hozzájárulása nélkül, kizárólagosan jogosult. E jogok tartalmáról a Csjt. külön rendelkezést – egy kivétellel – nem tartalmaz, ezért arra a Ptk.-nak a tulajdonjogra vonatkozó rendelkezései irányadók. Az említett kivétel a házastársi közös lakás használata, amelyre nézve a Javaslat – a családi otthon védelme és a gyermek lakáshasználati jogának biztosítása érdekében – néhány korlátozó rendelkezést tartalmaz abban az esetben is, ha az az egyik házastárs kizárólagos jogcímén (tulajdonjogán, bérleti jogán stb.) alapul (3:76-77. §-ok).
A vagyonközösséghez tartozó tárgyak használatának, kezelésének joga azonban mindkét házastársat megilleti, ami azt jelenti, hogy arra együttesen és külön-külön is jogosultak. Nincs akadálya annak, hogy az egyik házastárs általános meghatalmazásban jogosítsa fel a másik házastársat a közös vagyonnal, annak meghatározott részével vagy egyes vagyontárgyakkal kapcsolatban a használattal és a kezeléssel együtt járó intézkedések megtételére.
A házastársak közös használati és kezelési joga – szemben más tulajdonostársakkal – elvileg oszthatatlan, a hányadát meghaladó használatért tehát egyiküknek sincs joga többlet-használati díjat vagy a kezelésért megbízási díjat kérni. A használatnak a korlátja viszont, hogy az csak a vagyontárgy rendeltetésének megfelelően és a másik házastárs jogainak és törvényes érdekeinek sérelme nélkül történhet. A használatra és a kezelésre vonatkozó rendelkezések időbeli hatálya kizárólag a vagyonközösség tartamára terjed ki. Nem vonatkozik viszont az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időszakra, mert ekkor már a birtoklás, használat valamint a dolog fenntartásával járó és a dologgal járó egyéb kiadások viselésére a közös tulajdon általános szabályai az irányadók. Ez a szabály ismét nem vonatkozik a házastársi közös lakás használatára, mert annak vonatkozásában a használat megállapodáson alapuló vagy bírói rendezéséig a 3:76-77. §-ok alkalmazandók.
A Csjk. nem határozza meg a használat, a kezelés, az állagmegóvás és a fenntartás fogalmát, az a Ptk. Dologi Jogi Könyvének feladata. A megóvás általában a vagyontárgy megrongálódásának, elhasználódásának megelőzése, a fenntartás a dolog elhasználódott illetve megrongálódott részeinek kijavítása, felújítása, kicserélése, míg a kezelés a dolog fenntartásával, használatával együtt járó intézkedések megtételét jelenti. Ahhoz, hogy a házastárs ezeket a munkálatokat elvégezhesse, illetőleg az intézkedéseket megtehesse, a másik házastárs hozzájárulását be kell szereznie. Az állag megóvására vonatkozó halaszthatatlan intézkedések azonban a (2) bekezdésben körülírt esetekben e hozzájárulás beszerzése nélkül is megtehetők, a másik házastárs haladéktalan értesítésének a kötelezettsége mellett.
3:43. § [A foglalkozás gyakorlásához szükséges és az üzleti célú vagyon használata és kezelése]
(1) A vagyonközösséghez tartozó, de az egyik házastárs foglalkozásának vagy egyéni vállalkozásának gyakorlása céljára szolgáló vagyontárgyak használatának és kezelésének joga azt a házastársat illeti meg, aki a foglalkozást gyakorolja vagy a vállalkozást folytatja.
(2) Ha a házastárs szövetkezet vagy gazdasági társaság tagja (részvényese), tagsági (részvényesi) jogait önállóan, házastársa hozzájárulása nélkül gyakorolhatja abban az esetben is, ha vagyoni hozzájárulását a házastársi közös vagyonból biztosították. A szövetkezet vagy a gazdasági társaság működésének eredményességéről azonban a házastársát rendszeresen tájékoztatnia kell.
(3) A házastársnak az (1)-(2) bekezdésben meghatározott használat és kezelés, illetve a tagsági (részvényesi) jogok gyakorlása során a másik házastárs érdekeit megfelelően figyelembe kell venni; az e kötelezettség elmulasztásából eredő kárért a házastárs – a kártérítési felelősség általános szabályai szerint – felel.
1. A használat és a kezelés 3:42. §-ban rögzített szabályai nem vonatkoznak az egyik házastárs foglalkozásának vagy egyéni vállalkozásának céljára szolgáló vagyontárgyak használatára és kezelésére. A foglalkozás gyakorlását, illetve az egyéni vállalkozás folytatását bénítaná meg ugyanis az, ha az ilyen vagyontárgyakkal kapcsolatban is használati jogot biztosítana a törvény a másik házastársnak, aki erre feltehetően nem is tartana igényt, vagy megkívánná a hozzájárulását annak gyakorlásához. Ezért a jogrendszerek többsége az ilyen rendeltetésű vagyontárgyakat kiveszi a közös használat és kezelés alól [Svájci ZGB 229. cikk, német BGB 1546. §, Holland Ptk. Első Könyv 96. cikk (2) bek.].
2. Ugyancsak fontos tétel annak rögzítése, hogy ha az egyik házastárs gazdálkodó szervezet tagja (részvényese), tagsági (részvényesi) jogait önállóan, házastársa hozzájárulása nélkül gyakorolhatja abban az esetben is, ha vagyoni hozzájárulását a házastársi közös vagyonból biztosították. A gazdasági jogszabályok eddig sem voltak tekintettel arra, hogy a gazdasági társaság, szövetkezet, közhasznú társaság tagja házasságban él-e vagy sem, és nem engednek beleszólást a másik házastársnak az ezzel kapcsolatos döntésekbe. A családjog és a gazdasági jog közötti összeütközést az ilyen esetekben a külső jogviszonyban – a külföldi jogokhoz hasonlóan – a gazdasági jog “javára” kell feloldani, csupán a házastársak belső jogviszonyában állítható korlát: a nem tag (részvényes) házastárs információhoz való joga (ezt a jogot biztosítja pl. a Holland Ptk. Első Könyvének 98. §-a a vagyont kezelő házastárssal szemben). Az egyéni vállalkozói vagyon házassági vagyonjogi szempontból nem különül el az egyéni vállalkozó házastárs magánvagyonától, így a családjogi szabályozásban külön nevesíteni kell (a kérdésről részletesen ld.: Csűri Éva: Értékpapírok és társasági részesedések a házassági vagyonjogban – HVG-ORAC, Budapest, 2000).
3. A házastárs azonban foglalkozását, üzleti tevékenységét sem folytathatja olyan módon, hogy nincs tekintettel a másik házastárs érdekeire, nem teheti kockára családja életfeltételeit. Ezért a Javaslat a (3) bekezdésben előírja, hogy a foglalkozás, egyéni vállalkozás folytatása, illetve a tagsági jogok gyakorlása során házastársa érdekeit megfelelően figyelembe kell vennie; az ennek elmulasztásából eredő vagyoni hátrányért a házastársával szemben – a kártérítés általános szabályai szerint – felel. Súlyosabb esetekben pedig – az előbbi házastárs mértéktelen eladósodása esetén – a 3:54. § (1) bekezdésének a) vagy b) pontja alapján a másik házastárs kérheti a bíróságtól a vagyonközösség megszüntetését, közszerzeményi rendszer esetében a közszerzeményi igény biztosítását, annak hiányában a házassági vagyonjogi szerződés megszüntetését [3:70. § (4) bek.].
3:44. § [Költségek és kiadások viselése]
(1) A vagyonközösséghez tartozó tárgyak fenntartásával és kezelésével járó költségeket, továbbá a közös háztartás költségeit és a házastársak valamint a közös gyermek megélhetéséhez továbbá felneveléséhez szükséges kiadásokat elsősorban a közös vagyonból kell fedezni.
(2) Amennyiben a közös vagyon az (1) bekezdésben megjelölt költségeket és kiadásokat nem fedezi, azokhoz a házastársak különvagyonaikból, azok arányában kötelesek hozzájárulni. Ha csak az egyik házastársnak van különvagyona, a költségek kiegészítéséhez szükséges összeget neki kell rendelkezésre bocsátania.
1-2. Ebben a szakaszban a Javaslat összevonja a Csjt.-nek a vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyak fenntartásával és kezelésével járó költségek viselésére, illetve a közös háztartás költségeire vonatkozó rendelkezéseit [Csjt. 29. § (3) bek., 32. § (1)-(2) bekezdés], kiegészítve azt a közös gyermek megélhetéséhez továbbá felneveléséhez szükséges kiadások viselésével. A § az említett költségek, kiadások viselését abból a szempontból különíti el, hogy mely esetekben kell azokat a közös vagyonból, illetőleg a különvagyonból fedezni. Etekintetben az elsődleges forrás a közös vagyon, ha pedig az a költségeket nem fedezi, ahhoz a házastársak valamennyi esetben arányosan kötelesek a különvagyonaikkal is hozzájárulni; ha csak egyiküknek van különvagyona, a költségek kiegészítéséhez szükséges összeget neki kell rendelkezésre bocsátania.
Rendelkezés a közös vagyonnal
A közös vagyonnal való rendelkezés kérdését a Javaslat a jelenlegi szabályoktól eltérő szerkezetben szabályozza: különbséget tesz 1) a vagyonközösség fennállása alatti (3:45-48. §-ok), 2) a vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig történő időszakban történő rendelkezés (3:49. §) között, és mindkét időszak vonatkozásában speciális szabályokat alakít ki a közös lakást magában foglaló ingatlan és a közös vagyontárgy gazdasági társaságba (szövetkezetbe) való “bevitele” tekintetében (3:50. § – az elhatárolást javasolja Tóthné: i. m. 46. o.). Rendelkezés alatt a tulajdonos rendelkezési részjogosítványainak gyakorlását érti. [Ennél szűkebb fogalmat jelöl a házastársi közös lakás használatával való rendelkezés a 3:77. § (1) bekezdésben].
3:45. § [Rendelkezés a közös vagyonnal a vagyonközösség alatt]
(1) A vagyonközösség fennállása alatt a házastársak csak együttesen vagy a másik házastárs hozzájárulásával tehetnek a közös vagyonra vonatkozó rendelkezést.
(2) Az egyik házastárs által a vagyonközösség fennállása alatt kötött szerződéshez a másik házastárs által megkívánt hozzájárulás nincs alakszerűséghez kötve.
1-2. A vagyonközösség fennállása alatt a rendelkezési jog gyakorlásának főszabálya, hogy a házastársak csak együttesen vagy a másik házastárs hozzájárulásával tehetnek bármilyen olyan vagyonjogi rendelkezést, amely nem a különvagyonukra vonatkozik. Ez alapvetően megkülönbözteti a házastársi vagyonközösséget az általános polgári jogi közös tulajdontól, ahol a tulajdonostárs a saját tulajdoni hányadával – bizonyos korlátokkal – szabadon rendelkezhet (Külföldi példa: Svájci ZGB 201. cikk, Osztrák Ptk. 96. §). A rendelkezési jog gyakorlása jognyilatkozatokban jut kifejezésre, amelyeket a hatályos Csjt. a “jogügylet”, “ügylet” fogalommal jelöl. Ezt a fogalmat azonban az új Ptk. nem használja, ezért a Javaslat a szerződés szót alkalmazza, amelyen a kötelem keletkeztető egyoldalú jognyilatkozatokat is érteni kell. A házastárs hozzájárulására sor kerülhet utólag is, és az kifejezhető írásban, szóban és ráutaló magatartással, éspedig akár a másik szerződő félhez, akár a házastárshoz címzetten (azonosan: Csjt. Kommentár I. 398. o.).
3:46. § [A házastárs hozzájárulásának vélelme]
(1) Bármelyik házastársnak a vagyonközösség fennállása alatt a közös vagyonra kötött visszterhes szerződését – ha a törvény másként nem rendelkezik – a másik házastárs hozzájárulásával kötött szerződésnek kell tekinteni, kivéve, ha a szerződést kötő harmadik személy tudott vagy a körülményekből tudnia kellett arról, hogy a másik házastárs a szerződéshez nem járult hozzá. A házastárs hozzájárulását az 50. §-ban meghatározott esetekben nem lehet vélelmezni.
(2) Ha a házastárs a szerződést a mindennapi élet szokásos szükségleteinek fedezése vagy foglalkozásának gyakorlása, illetve egyéni vállalkozása körében kötötte, a másik házastárs csak akkor hivatkozhat hozzájárulásának hiányára, ha a szerződést kötő harmadik személynél a szerződés ellen, annak megkötése előtt kifejezetten tiltakozott.
1-2. A házastársak által együttesen kötött, illetve a házastárs hozzájárulásával az egyik házastárs által kötött szerződésektől a hatályos Csjt. megkülönbözteti azokat a szerződéseket, amelyeket csak az egyik házastárs köt meg, és a másik házastárs hozzájárulását a szerződéshez vélelmezni kell. [Csjt. 30. § (2) bek.]. A Javaslat az erre vonatkozó szabályt – a forgalom biztonsága, az egyik házastárssal szerződést kötő harmadik személy védelme érdekében – lényegében azonos tartalommal fenntartja. Új szabályokat iktat be azonban az egyik házastárs foglalkozásának gyakorlása, illetve vállalkozása körében kötött szerződésre, ahol a vélelem megdöntésének feltételét nehezíti [3:46. § (2) bekezdése: csak harmadik személynél történő kifejezett tiltakozás esetén dönthető meg], illetve – a másik házastárs érdekében – a házastársi közös lakással való rendelkezésre, továbbá a közös vagyontárgy vagyoni hozzájárulásként társaság (szövetkezet) részére történő rendelkezésre bocsátására [3:50. §, 3:77. § (1) bek.], amely esetekben a hozzájárulást nem lehet vélelmezni. Az első változtatást a foglalkozásnak, illetve a vállalkozásnak az üzleti élet szabályaihoz igazodó, függő jogi helyzetet nehezen viselő gyakorlása indokolja, a másodikat pedig a közös családi otthon védelme, illetve a házastársi közös vagyon gazdálkodó szervezetekbe való “elrejtésének” megakadályozása. (A kérdést a házastárs képviseleti jogának a “mindennapi élet jogügyleteire” szűkített vélelmezésével oldja meg az Osztrák Ptk. 96. §-a).
3:47. § [Harmadik személyekkel szembeni felelősség szerződés esetén]
(1) A szerződést kötő házastárs a tartozásért mind a különvagyonával, mind a közös vagyon ráeső részével felel.
(2) A szerződéskötésben részt nem vett házastárs felelőssége a házastársa által kötött szerződésért a harmadik személlyel szemben a közös vagyonból a tartozás esedékességekor reá eső illetőség erejéig áll fenn.
(3) Amennyiben a házastárs a szerződéshez nem járult hozzá és hozzájárulását vélelmezni sem lehet vagy a vélelem megdőlt, a szerződésből eredő kötelezettségért nem felel.
1-2. Ez a szakasz a házastársaknak az egyikük által a közös vagyon körében kötött visszterhes szerződéseiért harmadik személlyel szemben fennálló felelősségét rendezi. A házastársak egymás közti viszonyában a 3:52. § alapján kell eldönteni, hogy a házastárs hozzájárulása nélkül kötött szerződésnek mi a jogkövetkezménye. A szerződést kötő házastárs a tartozásért személyesen, vagyis mind a különvagyonával, mind a közös vagyon rá eső részével felel. A szerződéskötésben részt nem vett házastárs felelőssége korlátozott: az a közös vagyonból reá eső illetőség erejéig áll fenn. A gyakorlatban vitás, hogy ez a felelősség cum viribus vagy pro viribus felelősség-e és a közös vagyonnak milyen időpontbeli állapotához kötődik (a szerződés létrejöttekori, a tartozás esedékességekori állapothoz, hogyan alakul a felelősség, ha a tartozás kiegyenlítése előtt a közös vagyont megosztották stb.). A Javaslat azt az álláspontot foglalja el, hogy a házastárs felelőssége jogszabályon alapuló speciális felelősségi forma, amely elsősorban a közös vagyonra (annak tárgyaira) korlátozott felelősséget jelent, de a közös vagyon megosztása esetén a tartozás fedezetéért a házastársat akkor is helytállási kötelezettség terheli, ha már nincs a 3:37. § értelmében vett közös vagyon. A házastárs felelősségének mértéke pedig elsősorban a tartozás, illetve járulékai esedékességének időpontjában meglévő közös vagyon tömeghez illetve annak értékéhez kapcsolódik, a közös vagyon későbbi változása a felelősség mértékét nem, csak annak tárgyát (konkrétan mely vagyontárgyakra folyik a végrehajtás) befolyásolja. A Csjt. 30. § (3) bekezdéséhez képest ezért bővül a rendelkezés “a tartozás esedékességekor” mondatrésszel.
3. A (3) bekezdés egyértelművé teszi, hogy ha a másik házastárs a szerződéshez nem járult hozzá és hozzájárulását vélelmezni sem lehet (pl. ingyenes szerződésről van szó), továbbá, ha a vélelem megdőlt (bizonyítja, hogy a harmadik személy tudott vagy tudnia kellett a hozzájárulás hiányáról), a szerződésből eredő kötelezettségért nem felel.
3:48. § [Harmadik személlyel szembeni felelősség jogalap nélküli gazdagodás alapján]
Aki házastársának szerződése vagy más kötelem keletkeztető magatartása folytán gazdagodott, harmadik személlyel szemben a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint akkor is köteles helytállni, ha a tartozásért az előbbi rendelkezések szerint nem felel.
Az előző § a házastársaknak a szerződésen (egyoldalú jognyilatkozaton) alapuló felelősségének a kérdését rendezi. Kötelem keletkezhet azonban szerződésen kívüli károkozásból, jogalap nélküli gazdagodásból vagy egyéb tényekből is. Ha az ilyen kötelem alapján a házastársak közös kötelezettek (pl. közös károkozók, örököstársak, adótartozás alanyai), nem a családjogi, hanem az arra irányadó szabályok szerint közösen felelnek. Abban az esetben, ha csak az egyik házastárs a kötelezett (pl. bűncselekményével kárt okoz), a másik házastárs főszabály szerint a harmadik személlyel szemben nem felel. Kivétel azonban ez alól az az eset, amikor a bűncselekmény “haszna” őt is gazdagította (pl. a sikkasztásból eredő jövedelem a közös vagyonba folyt be), ebben az esetben a harmadik személlyel (károsulttal) szemben a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint akkor is köteles helytállni, ha a tartozásért a 3:46. § szabályai szerint nem felel (ezt az elvet követi a bírói gyakorlat, ld.: BH 2000/12. sz. 546., CDT. 75.). A házastársak belső jogviszonyában pedig az ebből eredő tartozás – hasonló elvi alapon – a 3:39. § (3) bekezdésének c) pontja szerint minősül közös- illetve különadósságnak.
3:49. § [A közös vagyonnal való rendelkezés a házassági vagyonközösség megszűnése és a közös vagyon megosztása közötti időben]
(1) A házastársi vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben a közös vagyonnal való rendelkezés tekintetében a 45. §-ban foglalt szabályokat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a házastárs a rendes gazdálkodás szabályai szerint a másik házastárs hozzájárulása nélkül is
a) rendelkezhet a foglalkozásának gyakorlása vagy egyéni vállalkozása körében használt, illetőleg ezek céljára lekötött vagyontárgyakkal;
b) rendelkezhet azokkal az ingóságokkal, amelyek a vagyonközösség megszűnését követően a házastársának egyetértésével kerültek a kizárólagos birtokába,
c) vállalhat olyan kötelezettséget, amelyek a közös vagyontárgy megóvását, fenntartását, helyreállítását, valamint értékállandóságának biztosítását szolgálják,
d) teljesítheti a közös vagyont terhelő tartozásokat oly módon, hogy a tartozás a közös vagyon számára nem válhat terhesebbé.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés nem érinti a közös vagyon megosztásakor fennálló értéktérítési kötelezettséget.
1-2. A házastársi vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig a házastársak között függő jogi helyzet áll fenn: ezen időszak alatt elvileg egyikük sem tehet semmit, ami a másiknak a jogát vagy jogos érdekét a vagyon megosztásának idejére csorbítaná. A hatályos Csjt. 30. §-ának (1) bekezdése ebben az időszakban ugyanazt a korlátot állítja a házastársak rendelkezési jogának gyakorlása elé, mint az életközösség fennállása alatt. Ennek a szabálynak a merevségét azonban a jogirodalom már régóta hangoztatja és annak életszerűtlenségét a bírói gyakorlat is igyekszik oldani (ld.: Tematika 56. o., PJD II. 385., PJD VIII. 250. – lényegében az egyes vagyontárgyakra korlátozódó igény megtérítési igénnyé való átfordulását ismeri el). A Javaslat a bírói gyakorlatban előforduló esetekből kiindulva tesz kivételt az (1) bekezdés b)-d) pontjaiban az együttes rendelkezés 3:45. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt szabálya alól, kiegészítve azt az a) pontnak az egyik házastárs foglalkozásának gyakorlása vagy vállalkozás körében használt, illetőleg ezek céljára lekötött vagyontárgyakkal való szabad rendelkezéssel, valamennyi esetben azzal a – természetszerű – jogkövetkezménnyel, hogy a közös vagyon megosztásakor a hiányzó vagyontárgy értékét – a 3:60. § (1) bekezdésében szabályozottak szerint – meg kell téríteni.
3:50. § [A közös lakásra és a társasági vagyoni hozzájárulásra vonatkozó szabályok]
A házastárs a vagyonközösség fennállása alatt, valamint annak megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben a házastársa hozzájárulása nélkül nem rendelkezhet a házastársak közös tulajdonában lévő, a házastársi közös lakást magában foglaló ingatlannal, továbbá nem bocsáthat közös vagyontárgyat vagyoni hozzájárulásként gazdasági társaság vagy szövetkezet rendelkezésére.
Az általánosnál szigorúbb szabályokat tartalmaz a Javaslat a házastársi közös lakást magában foglaló ingatlan (a családi otthon), illetve a közös vagyontárgy gazdálkodó szervezetbe való “bevitele” tekintetében. Ebben a két esetben a házastárs rendelkezési joga mind a vagyonközösség fennállása alatt, mind annak megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben korlátozott: csak a másik házastárs hozzájárulásával tehet ilyen rendelkezéseket és a hozzájárulást vélelmezni nem lehet [3:46. § (1) bekezdés]. A korlátozást egyrészt a család otthonául szolgáló lakás védelme, másrészt annak megakadályozása indokolja, hogy a közös vagyontárgy az egyik házastárs egyoldalú rendelkezése folytán valamely gazdálkodó szervezet vagyonának részévé váljon, ahonnan már kivonni, azzal rendelkezni csak az adott gazdálkodó szervezetre vonatkozó jogszabály alapján – a tagsági jogok gyakorlásának keretei között – lehet, amelybe a nem tag házastársnak már nincs semmiféle beleszólása [vö. 3:43. § (2) bek.]. A bírói gyakorlatban előfordultak olyan esetek, amikor az egyik házastárs a másik közös vagyoni igényének alapját oly módon vonta el, hogy az életközösség megszűnése után egy, a közös vagyonhoz tartozó nagyobb értékű vagyontárgyat (pl. magát a közös lakást!) nem pénzbeli hozzájárulásként (apportként) gazdasági társaság rendelkezésére bocsátott (ld.: pl. a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Polgári Kollégium 1999. június 14-i ülésének jegyzőkönyvében említett eseteket). Ennek megakadályozása a családjogi szabályok feladata.
3:51. § [A házastárs hozzájárulása nélkül kötött szerződés]
Ha a házastárs a másik házastársnak a közös vagyonra kötött szerződéséhez nem járult hozzá és hozzájárulását vélelmezni sem lehet vagy a vélelem megdőlt, a hozzájárulása nélkül kötött szerződésre a fedezetelvonó szerződés szabályait kell alkalmazni.
A törvénynek nem elég tilalmat állítani a házastárs egyoldalú rendelkezése elé, meg kell mondania azt is, mi történjék akkor, ha a tiltás ellenére a másik házastárs hozzájárulása nélkül a rendelkezés mégis megtörténik. Rendelkeznie kell arról, hogy milyen jogkövetkezmény fűződjön ehhez a tiltott rendelkezéshez, különösen a házastársak és harmadik személy viszonyában, hiszen a jognak az ingatlan-nyilvántartásban bízó, jóhiszemű és visszterhesen szerző felet védenie kell és a gazdasági társaság létesítő okiratának érvénytelenségét is csak a törvényben meghatározott szűk körben lehet megállapítani. A Csjt. megalkotása óta eltelt évtizedekben a bírói gyakorlatban is egymástól eltérő – és párhuzamosan érvényesülő – megoldások alakultak ki pl. olyan esetekben, amikor a házastárs a másik házastárs hozzájárulása nélkül rendelkezett a közös vagyonhoz tartozó, de kizárólag az ő tulajdonaként nyilvántartott ingatlannal (az alkalmazott különböző megoldásokat – érvénytelenség, hatálytalanság, kártérítés -ld.: A családjog kézikönyve, HVG-ORAC, Budapest 2000. 170171. o., a Legfelsőbb Bíróság egy újabb, Pfv. II. 21981/2000/4. számú határozata szerint az ilyen ügylet nem semmis, hanem mint fedezetelvonó szerződés, hatálytalan).
A Javaslat a kérdést a fedezetelvonó szerződés szabályaira történő utalással oldja meg. Ez a megoldás ugyanis egyensúlyt teremt egyrészről a házastársi vagyonközösségből eredő igény fedezetének védelme, másrészről az ingatlan-nyilvántartásban bízva, jóhiszeműen és visszterhesen szerző harmadik személy védelme, illetőleg a gazdasági társaság vagyoni alapjának védelme között. A Kötelmi Könyv rendelkezései szerint az a szerződés, amellyel harmadik személy (esetünkben: a másik házastárs) igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan, ha a másik fél (esetünkben: a házastárssal szerződést kötő fél) rosszhiszemű volt, vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott. Meghatározott esetekben (pl. hozzátartozók között – gyakori ugyanis, hogy a házastárs az előző házasságból származó gyermekeinek “adja el” az ingatlant) a rosszhiszeműséget és az ingyenességet vélelmezni kell. A fedezetelvonás jogkövetkezménye az, hogy a szerző fél a házastárs vagyonközösségi igényének a konkrét vagyontárgyból való kielégítését és a vagyontárgyra vezetett végrehajtást – érvényes szerzése ellenére – tűrni köteles. Ezek a szabályok a Legfelsőbb Bíróság 1/2002. PJE határozata (H. Gy. 2001/1. szám 14-16. o.) értelmében a fedezetelvonó apportálásra is vonatkoznak, amely szerint “… a cégbejegyzés megtörténte, a társaság létrejötte tehát nem lehet jogi akadálya annak, hogy társaság tagjának (részvényesének) hitelezője a Ptk. 203. §-ában írt jogcímen keresettel kérhesse a társasági szerződés (alapító okirat), illetve ennek módosítása alapján nyújtott vagyoni hozzájárulás relatív hatálytalanságának megállapítását.”. “A társasági szerződés visszterhes szerződés” . “A vagyoni hozzájárulást megszerző társaság, amely a társaság tagjaiból (részvényeseiből) áll, rosszhiszeműség esetén köteles tűrni, hogy a tag hitelezője -a végrehajtás útján be nem hajtható – jogerős ítéleten alapuló követelését a tag által átruházott vagyoni hozzájárulásból elégítse ki”. A tag társasággal szembeni felelősségére pedig ebben az esetben a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezései az irányadók.
3:52. § [A házastárssal szembeni felelősség szerződés esetén]
Aki a házastársát is terhelő szerződést annak hozzájárulása nélkül köti meg, köteles házastársának az ebből eredő kárát megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződés megkötése megfelelt a másik házastárs érdekének és feltehető akaratának, különösen, ha a szerződés a közös vagyont károsodástól óvta meg.
Annak a házastársnak, aki házastársának tényleges hozzájárulása nélkül kötött ügyletet, a házastársának az ezzel okozott vagyoni hátrányt meg kell térítenie. Az 1974. évi I. törvény mellőzte a Csjt.-nek azt a korábbi rendelkezését, amely szerint “az, aki a házastársát is terhelő ügyletet annak hozzájárulása nélkül köt, köteles házastársának ebből eredő kárát megtéríteni”. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a törvényhozó meg kívánta szüntetni az ügyletkötéssel kárt okozó házastárs felelősségét. A károsodás két, egymástól eltérő alapon jelentkezhet: ha az ügylettel érintett vagyontárgy kikerült a közös vagyonból, és nincs jogcím a harmadik személytől való visszaszerzésére, ebben az esetben nem a jelen §, hanem a 3:60. § rendelkezései szerint kell annak értékét a jogellenesen rendelkező házastárs “terhére” a vagyonmérlegbe beállítani és elszámolni, ez alól az ügyletkötő házastárs nem mentesülhet. A jelen § arról az esetről szól, amikor az ügyletkötésben részt nem vett házastársnak ezt meghaladó kára keletkezett, pl. az ügylet következtében a közös vagyonból teljesített szolgáltatás fejében a közös vagyonba került ellenszolgáltatás kisebb értékű, az ügylet folytán olyan kötelezettségek, terhek hárultak a közös vagyonra, amelyek a vagyon állományát, értékét csorbították. A Legfelsőbb Bíróságnak az utóbbi években több határozata az ilyen eseteket a megbízás nélküli ügyvitel szabályaival (Ptk. 484-487. §-ai) oldotta meg: annak tulajdonított jelentőséget, hogy a házastárs egyoldalú rendelkezése mennyiben szolgálta a másik házastárs érdekét, eljárása helyénvaló volt-e (helyénvalónak tekintette a beavatkozást pl, akkor, amikor a házastárs a munkáltatói kölcsön felhasználásával megszerzett közös személygépkocsit a hitelezőnek eladta és az eladási árat a gépkocsit terhelő közös adósság visszafizetésére használta fel – Pfv. II. 22 519/1999., hasonló eset még: Pfv. II. 22.717/1999.). A házastársnak az ilyen eljárásait azonban nem igazán tekinthetjük megbízás nélküli ügyvitelnek, hiszen “nem megbízás ügyvitel az az eset, ha valaki más ügyében úgy jár el, mintha az a sajátja volna, vagy pedig egyébként nem az ügy urának érdekében jár el, hanem a saját igényének kielégítésére törekszik, bár mindezekben az esetekben kiegészítőleg a megbízás nélküli ügyvitel bizonyos szabályait lehet alkalmazni” (Világhy-Eörsi-Sárándi-Kemenes: Kötelmi Jog, Különös Rész, ELTE ÁJK Jegyzet 1987. 116. o.). A Javaslat erre a gondolatra felfűzve, a házastársak belső jogviszonyában a tényleges hozzájárulás nélküli rendelkezésre speciális kártérítési szabályt állít: az ilyen rendelkezéssel okozott kár megtérítése alól a házastárs nem a kártérítés általános formulájával mentheti ki magát (“úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható”), hanem azt kell bizonyítania, hogy a szerződés megkötése megfelelt a másik házastárs érdekének és feltehető akaratának, különösen, ha az a közös vagyont károsodástól óvta meg (ez utóbbi esetre példa: a vihar által súlyosan megrongált és további károsodással fenyegető ház helyreállítási munkálatainak fedezetét egyes közös vagyoni tárgyak eladásából biztosítja).
A vagyonközösség megszűnése
3:53. § [A vagyonközösség megszűnése]
A vagyonközösség megszűnik, ha
a) a házastársak házassági vagyonjogi szerződésben a vagyonközösséget a jövőre nézve kizárják,
b) a bíróság azt a házassági életközösség fennállása alatt megszünteti,
c) megszűnik a házassági életközösség.
A házastársi vagyonközösség a 3:34. § (2) bekezdése értelmében a házassági életközösség idejére keletkezik. Ebből következik, hogy a vagyonközösség megszűnésének leggyakoribb, a törvény alapján bekövetkező módja az életközösség megszűnése. A Javaslat szóhasználatilag is megkülönbözteti az életközösség megszakadását, amely annak átmeneti “megszűnését” jelenti és vagyonmegosztás hiányában a vagyonjogi rendszer folyamatosságát nem érinti, az életközösség megszűnésétől, ami a kialakult helyzet véglegességére utal [c) pont].
Abból a rendelkezésből, hogy a házastársak házassági vagyonjogi szerződést az életközösségük fennállása alatt is bármikor köthetnek [3:63. § (1) bek.], értelemszerűen következik, hogy megszűnik a vagyonközösség, ha a házastársak házassági vagyonjogi szerződésben a vagyonközösséget a jövőre nézve kizárják; erre a vagyon egy, pontosan körülhatárolható részében is lehetőségük van [a) pont]. A vagyonközösséget a 3:54. § alapján a bíróság is megszüntetheti [b) pont].
3:54. § [A vagyonközösség bírósági megszüntetése]
(1) A bíróság a vagyonközösséget bármelyik házastárs kérelmére a házassági életközösség fennállása alatt indokolt esetben megszüntetheti. Ilyen esetnek minősül különösen, ha
a) a másik házastárs a kérelmet előterjesztő házastárs hozzájárulása nélkül megkötött szerződésekkel olyan mértékű adósságot halmozott fel, amely a közös vagyonból őt megillető részesedést meghaladja;
b) az egyéni vállalkozó másik házastárssal, vagy azzal a szövetkezettel, gazdasági társasággal szemben, amelynek a másik házastárs korlátlanul felelős tagja, végrehajtási eljárás, illetve a szövetkezettel, gazdasági társasággal szemben felszámolási eljárás indult és ez a házastársi közös vagyonból őt megillető részesedést veszélyeztetheti;
c) a másik házastársat cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezték és gondnokául nem a házastársát rendelték ki.
(2) A vagyonközösség – a bíróság eltérő rendelkezésének hiányában – a megszüntetését kimondó határozat jogerőre emelkedését követő hónap utolsó napján szűnik meg.
1. A hatályos Csjt. 31. §-ának (1) bekezdéséhez hasonlóan a Javaslat is lehetővé teszi, hogy a vagyonközösséget bármelyik házastárs kérelmére a bíróság a házassági életközösség fennállása alatt megszüntesse. Erre a hatályos törvény szerint fontos okból van lehetőség, amit a törvény nem részletez. A gyakorlatban ez a rendelkezés nem kerül alkalmazásra. Jogirodalmi felvetés szerint azonban “fontos ok” lehet az, ha a házastárs a másik házastárs vállalkozási tevékenységének kockázatát, felelőtlen, az ésszerűnél nagyobb kockázatot vállaló magatartásának következményeit kívánná a család feje fölül elhárítani (Fekete László: Rendhagyó “előkészítő irat” a társasági vagyon és a házastársi vagyonközösség összefüggései tárgyában – Ügyvédek Lapja 1997/2.). A család létfeltételeinek ilyen módon való oltalma számos külföldi jogrendszerben megjelenik (ld.: Svájci ZGB 185. cikk 1. és 2. pont, Német BGB 1447. §, 1469. §, Holland Ptk. Első Könyv 109. cikk). Ezek nyomán a Javaslat példálózva felsorolja, hogy mik lehetnek azok az indokolt esetek, amikor a bíróság az életközösség fennállása ellenére “feloldhatja” a kérelmező házastársat a vagyonközösség köteléke alól, ilyen a házastárs mértéktelen (a közös vagyonból őt illető részesedést meghaladó) eladósodása [a) pont], az egyéni vagy társas vállalkozásával szembeni végrehajtás, illetve felszámolási eljárás megindulása, amely a másik házastárs részesedését veszélyeztetheti [b) pont], végül az az eset, amikor a másik házastársat gondnokság alá helyezték, de gondnokául nem a házastársát rendelték ki, hiszen ebben az esetben a másik házastárs és a gondnok a vagyonkezelés során megoldhatatlan konfliktusokba kerülhetne [c) pont]. (Az utóbbihoz hasonló rendelkezést a Svájci ZGB 185. cikk 5. pontja.).
A vagyonközösség megszüntetésére irányuló bírósági eljárás a hatályos jog szerint nemperes jellegű, részleteit A 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet (Ppék.) szabályozza. A Javaslat nyitva hagyja azt a kérdést, hogy peres vagy nemperes eljárásban történjék a döntés, az eljárási szabályok kidolgozásánál azonban feltétlenül szükséges a házastársak ismert hitelezőinek védelméről (tudomásszerzéséről) gondoskodni (a Ppék. 9. §-a szerint a vagyonközösséget megszüntető határozatot részükre is kézbesíteni kell). Ennél hathatósabb, már az eljárás során beépített védelem is komoly megfontolás tárgya lehet, ami bizonyítás lefolytatását igényelheti, ez viszont a peres eljárás mellett szól.
2. A vagyonközösség megszűnésének időpontját a bíróság a határozatában – annak okától függően – határozza meg; eltérő rendelkezés hiányában a megszűnés a megszüntetést kimondó határozat jogerőre emelkedését követő hónap utolsó napján szűnik meg. Ezt követően kerülhet sor a házastársak között a vagyonmegosztásra.
3:55. § [A vagyonközösség bírósági megszüntetésének jogkövetkezményei]
Ha a bíróság a vagyonközösséget megszünteti, a házastársak vagyoni viszonyaira az életközösség fennállása alatt a továbbiakban a vagyonelkülönítés szabályai az irányadók.
A bíróság vagyonközösséget megszüntető határozatának jogkövetkezménye, hogy a házastársak vagyoni viszonyaira az életközösség fennállása alatt a vagyonelkülönítés szabályai vonatkoznak (3:72. §). Ebből az is következik, hogy a bíróság más vagyonjogi rendszer érvényesülését (pl. közszerzeményt) a vagyonközösség megszüntetése esetén nem rendelheti el.
3:56. § [A vagyonközösség bírósági helyreállítása]
Ha az az ok, amelynek alapján a bíróság a vagyonközösséget megszüntette, már nem áll fenn, a bíróság az életközösség fennállása alatt – a házastársak közös kérelmére – a vagyonközösséget helyreállítja.
Több esetben előfordulhat, hogy az életközösség fennállása alatt megszűnik az az ok, amely miatt a bíróság a vagyonközösséget megszüntette. Ilyenkor a vagyonközösség – természetszerűen – nem áll automatikusan helyre. Tekintettel arra, hogy a megszüntetés harmadik személyek érdekeit, az ő szempontjaik figyelembevételét is jelentette, nincs lehetőség arra sem, hogy a házastársak a vagyonközösséget szerződéssel helyreállítsák. Erre csak a bíróságnak, a házastársak közös kérelme alapján van joga, amely végzésével – ez esetben nemperes úton – helyreállítja a vagyonközösséget és a végzéséről mindazokat értesíti, akik a vagyonközösséget megszüntető határozatáról értesültek.
A házastársi közös vagyon megosztása
3:57. § [A közös vagyon megosztása]
(1) A vagyonközösség megszűnése esetén bármelyik házastárs igényelheti a közös vagyon megosztását. Ha a házasság a házastárs halálával szűnt meg, ez a jog az örököst is megilleti.
(2) Ha a házastársak a házastársi közös vagyont szerződéssel osztják meg, a szerződést közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a közös vagyonhoz tartozó ingóságok megosztására, ha a megosztás foganatba ment.
(3) Ha a házastársak között nem jött létre szerződés a közös vagyon megosztása tárgyában, vagy az nem terjed ki a vagyonközösség megszűnéséhez kapcsolódó valamennyi igényre, a házastársi közös vagyon megosztását, illetőleg a rendezetlenül maradt igények elbírálását a bíróságtól lehet kérni.
1. A házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó igény a vagyonközösség megszűnésével nyílik meg (3:53. §). Tekintettel arra, hogy az életközösség nemcsak a felek elhatározásából, hanem az egyikük halála folytán is megszűnhet, ez a jog a házastárs vagy a házastársak örököseit is megilleti, feltéve, hogy a vagyon megosztására korábban [pl. az 3:53. § a) vagy b) pontja következtében] nem került sor. A közös vagyon megosztása az egyik házastárs és a másik örökösei vagy mindkettőjük örökösei között ugyanolyan szabályok szerint és módon történik, mint amikor arra közvetlenül a házastársak között kerül sor (BH 1984/3. sz. 105., CDT. 126.), amit azonban az örökös korlátozott felelőssége befolyásol. Figyelemmel arra, hogy öröklési jogunk a túlélő házastársnak – főszabály szerint – továbbra is özvegyi haszonélvezeti jogot biztosít (Tematika V. Könyv IV/5. pont), nincs szükség olyan, több külföldi jogban alkalmazott megoldásra, amely a túlélő házastársnak választási jogot ad annak eldöntésében, hogy a közös vagyonból őt illető részesedésre természetben vagy pénzben tart igényt.
2. A közös vagyon megosztása történhet: 1. szerződéssel, vagy 2. a bíróság ítéletével. A szerződésre a Javaslat – a Csjt. 27. § (3) bekezdésében foglaltakkal egyező – alakiságot ír elő, azzal a változtatással, hogy az nem csupán az életközösség alatt, hanem az életközösség megszűnése után kötött szerződésre is vonatkozik; az alakiságtól csak a közös vagyonhoz tartozó ingóságok tekintetében lehet eltekinteni és csak akkor, ha a megosztás foganatba ment. A szerződésben a házastársak – a szerződéses szabadság általános érvényességi keretei között – szabadon határoznak vagyonuk megosztásáról, arra az 3:58-61. §-okban foglalt megosztási elvek nem irányadók; a szerződést tehát nem lehet megtámadni, vagy a teljesítését megtagadni önmagában azon az alapon, hogy a megosztás nem felel meg a törvény rendelkezéseinek; a szerződést egy későbbi jogvitában a bíróság sem “teheti félre” pl. a méltányossági klauzulára (3:58. § 2. mondata) hivatkozással. Abban az esetben viszont, ha a bíróság a szerződésben nem rendezett igényekről dönt, ügyelnie kell arra, hogy a szerződés és az ítélet tartalma együttesen feleljen meg a vagyonmegosztás törvényi rendelkezéseinek (Csjt. Kommentár 1988. Első Kötet 360. o.).
3. Amennyiben a házastársak között nem jött létre szerződés, vagy a szerződés nem rendezett minden kérdést a vagyon megosztásával vagy a vagyonközösség megszűnéséhez kapcsolódó egyéb (pl. megtérítési) igényekkel kapcsolatban, a házastársi közös vagyon megosztását, illetőleg a rendezetlenül maradt igények elbírálását a bíróságtól lehet kérni. Ez a rendelkezés egyértelművé teszi azt, a bírói gyakorlatban kialakított jogtételt, hogy az utóbbi esetben nincs szükség a szerződés megtámadására pl. tévedés vagy feltűnő aránytalanság címén (BH 1995/1. sz. 26., CDT. 111.). Az 3:58-62. §-ok a bírói ítélettel történő rendezés jogi kereteit adják meg.
3:58. § [A közös vagyoni igények egységes és méltányos rendezése]
A házastársi vagyonközösségből eredő igényeket lehetőleg egységesen kell rendezni. A bíróságnak ítéletében gondoskodnia kell arról, hogy egyik házastárs se kerüljön a másikkal szemben méltánytalanul hátrányos helyzetbe.
A bíróság által elrendelt vagyonmegosztással kapcsolatban a hatályos Csjt. csupán néhány rendelkezést tartalmaz [31. § (2)-(5) bekezdései]. Ezeket a Javaslat részben pontosítja, részben kibővíti, és több kérdésben kiegészíti. Nem törekszik azonban a – több külföldi jogban fellelhető – részletes, kazuisztikus szabályozásra (pl. BGB, Code Civil). Inkább a rendezés jogi kereteit igyekszik megadni, beépítve több, a Legfelsőbb Bíróság korábbi 10. irányelve folytán a bírói gyakorlatban változatlanul érvényes jogelvet, de továbbra is számos kérdés megoldását a bírói gyakorlatra hagyja, hiszen a házastársak életviszonyai, vagyoni viszonyai, közös gazdálkodásuk módja nagyon különböző, és lehetőséget kell adni a bírónak az egyedi körülmények értékelésére.
A Javaslat a vagyonmegosztás két legfontosabb elvét emeli ki: 1. a házastársi vagyonközösségből eredő igényeket lehetőleg egységesen kell rendezni, hiszen valamennyi igény számbavétele nélkül vagyonmérleg felállítása és az igazságos vagyonmegosztás elképzelhetetlen, 2. a rendezés alapvető szempontja a méltányosság, hiszen a házastársak egymással nemcsak vagyoni, hanem elsősorban érzelmi kapcsolatban élő személyek, akik pontos elszámolási kötelezettséggel egymásnak nem tartoznak. Az egységes rendezés követelménye perjogi szempontból természetesen nem jelenti azt, hogy a bíróság hivatalból folytathat le bizonyítást, hanem a felek által rendelkezésre bocsátott peradatok alapján kell az előterjesztett igényekről döntenie (BH 2003/4. sz. 157.).
3:59. § [A közös vagyon és a különvagyon közötti megtérítési igények]
(1) A közös vagyon megosztása során igényelni lehet a közös vagyonból a különvagyonra, illetve a különvagyonból a közös vagyonra, úgyszintén az egyik házastárs különvagyonából a másik házastárs különvagyonára történő ráfordítások, valamint a másik vagyonból teljesített tartozások a megtérítését. A megtérítési igények elszámolására a vagyoni hányad értékének megállapítására vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.
(2) Nincs helye megtérítésnek, ha arról a házastárs lemondott. A lemondás nincs alakszerűséghez kötve, de azt annak a házastársnak kell bizonyítania, aki a lemondásra hivatkozik.
(3) A közös életvitel körében elhasznált vagy felélt különvagyon megtérítésének csak különösen indokolt esetben van helye.
(4) A hiányzó közös vagyon, illetőleg különvagyon megtérítésének nincs helye, ha a vagyonközösség megszűnésekor nincs közös vagyon, és a megtérítésre köteles félnek különvagyona sincs.
1. A reálszerzésen alapuló házassági vagyonjogi rendszerben gyakran előfordul, hogy a közös vagyon és a házastársak különvagyonai vegyülnek egymással. Ezért minden külföldi jogrendszer, amely a vagyonközösséget szabályozza, gondoskodik valamilyen formában az alvagyonok közötti megtérítési igények kielégítéséről. (pl. a Svájci ZGB 238. cikk “pótlási kötelezettségről” beszél). Magyarországon a megtérítésre vonatkozó szabályok az 5. irányelv majd a 10. irányelv nyomán épültek be a Csjt. 31. §-ának (3) bekezdésébe. Mai napig vitás azonban a gyakorlatban, hogy az egyik alvagyon megtérítési igénye a másikkal szemben kötelmi vagy dologi természetű-e, (ennek különösen ingatlan esetén van – akár a lakáshasználat rendezésére is kiható – következménye). A Javaslat szerint a megtérítési igény főszabály szerint kötelmi igény, a ráfordítás folytán gyarapodó vagyon tulajdonosa térít a másik vagyon részére, a térítés módja azonban történhet természetben is (pl. más vagyontárgyakkal). Kivétel ez alól az az eset, amikor az egyik alvagyonhoz tartozó ingatlanra a másik alvagyonból olyan ráfordítás történik, amely megfelel a ráépítés (hozzáépítés) törvényi feltételeinek. A jelenlegi bírói gyakorlattal (BH 1997/2. sz. 72., CDT 144.) szemben, nem elegendő tehát – a házastársak egymás közötti jogviszonyában sem – a tulajdonszerzéshez, hogy az ingatlan jelentős és tartós értéknövekedését eredményező ráfordításra kerüljön sor, tulajdonjogot (tulajdoni hányadot) a másik alvagyonban ráépítésre vagy hozzáépítésre hivatkozó házastárs csak a Dologi Jogi Könyv rendelkezéseinek megfelelően szerezhet. A megtérítési igény főszabályától eltér a 62. § is, amely szerint a vagyonközösség megszűnésekor meglévő különvagyont lehetőleg természetben kell kiadni.
A megtérítési igény elszámolásánál a vagyontárgy értékváltozását a 3:60. § (1) bekezdése 2. mondatának megfelelően kell figyelembe venni.
Megtérítésre a hatályos jog szerint az egyik alvagyonból a másik alvagyonba történő beruházások, továbbá kezelési és fenntartási költségek esetén kerülhet sor. Emellett sor kerülhet a másik alvagyon adósságára felhasznált összeg megtérítésére is. Az előző körbe tartozó költekezéseket a Javaslat a ráfordítás gyűjtőfogalom alá vonja, és külön kiemeli a másik vagyonból teljesített tartozásokat. Természetesen azt, hogy mikor, melyik alvagyonból történt a ráfordítás, illetve a tartozás kifizetése és annak folytán melyik alvagyon gyarapodott, a közös vagyonnak és a különvagyonoknak a 3:37-39. §-ok alapján történő számbavétele után lehet meghatározni.
2. A Javaslat pontosítja a megtérítésről való lemondás szabályait is. A lemondás szándéka helyett, magának a lemondásnak a tényét tekinti olyannak, ami a megtérítés alól mentesíti a másik házastársat. A lemondás lényegében ajándékozás, amely a szerződés érvénytelenségére vonatkozó szabályok szerint (pl. téves feltevés címén) megtámadható. A lemondás nincs alakszerűséghez kötve (ráutaló magatartással és a vagyonok vegyülését követően is történhet), de azt annak a házastársnak kell bizonyítania, aki a lemondásra hivatkozik (a Javaslat tehát egyértelműen szakít azzal a korábbi bírói gyakorlattal, amely mintegy vélelmezte a közös vagyon javára történő lemondást).
3. Változatlan szabály, hogy a közös életvitel körében elhasznált vagy felélt különvagyon megtérítésének csak különösen indokolt esetben van helye.
4. A Csjt. 31. § (4) bekezdésével azonos szabályt tartalmaz a (4) bekezdés.
3:60. § [A közös vagyoni hányad értéke és kiadása]
(1) A házastársat a közös vagyonból megillető hányadot a vagyonközösség megszűnésekor fennállott állapot és érték szerint kell megállapítani. A vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben bekövetkezett értékváltozást azonban figyelembe kell venni, kivéve, ha az kizárólag valamelyik házastárs magatartásának az eredménye.
(2) A vagyonközösséghez tartozó közös tulajdoni tárgyak megosztására a közös tulajdon megszüntetésének szabályait kell alkalmazni azzal, hogy természetbeni megosztásnak akkor sincs helye, ha azt bármelyik házastárs ésszerű indok alapján ellenzi.
(3) A vagyonközösségben lévő jogok és követelések megosztására a (2) bekezdésben foglalt szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
1. A vagyontárgyak, vagyoni részesedések értékének megállapítására a magyar tételes jog – több külföldi joggal ellentétben – nem tartalmaz szabályt, a bírói gyakorlat viszont a volt 10. irányelv 5-6. pontjaiban kifejtett elveket következetesen alkalmazza. Ezek közül a legfontosabbakat emeli be a Javaslat az (1) bekezdésbe. Lényegük, hogy a házastársak vagyoni részét a vagyonközösség megszűnésekori állapot és érték alapján kell meghatározni, de a közös vagyon megosztásáig terjedő időben beállt változásokat figyelembe kell venni (a megosztáskori értéken kell számolni), kivéve, ha ez az értékváltozás nem objektív okok (pl. forgalmi értékváltozás), hanem – akár pozitív, akár negatív értelemben (pl. ráfordítás, illetőleg kizárólagos használat, rongálás) – kizárólag valamelyik házastárs magatartásának eredménye.
2. A (2) bekezdés a közös vagyontárgyak megosztásának módját rendezi, lényegében a hatályos joggal egyezően. Különbséget tesz azonban a közös vagyon egyes elemei között abból a szempontból, hogy olyan vagyontárgyakról van-e szó, amelyek a Dologi Jogi Könyv szerint tulajdonjog tárgyai lehetnek (birtokba vehető dolgok, illetve azok a javak, amelyekre a tulajdonjog szabályait megfelelően alkalmazni kell), vagy a vagyonközösségben lévő jogokról, illetve követelésekről. Az előző esetben a közös tulajdon tárgyainak megosztására a közös tulajdon megszüntetésének szabályait kell alkalmazni, így azokat elsősorban természetben kell megosztani, másodsorban pénzbeli értéktérítés mellett kerülhetnek egyes tárgyak vagy azoknak az egyik házastársat megillető hányadai a másik házastárs tulajdonába, végül sor kerülhet egyes vagyontárgyak közös értékesítésére és a vételár felosztására is (erre ingatlanok esetén van példa). A megszüntetés lehetőségeinek a dologi jogi szabályokon túlmenő korlátja, hogy a bíróság nemcsak azt a megszüntetési módot nem alkalmazhatja, amely ellen mindkét házastárs tiltakozik, hanem természetbeni megosztást akkor sem rendelhet el, ha azt bármelyik házastárs ésszerű indok alapján ellenzi (pl. valamely dologösszesség indokolatlan megbontására, a házastárs számára előszereteti értékkel bíró tárgynak a másik házastárshoz kerülésére, a gyermek használatára szolgáló vagyontárgyaknak a kiadására kerülne sor).
3. A vagyonközösségben lévő vagyoni értékű jogok és követelések megosztása körében – minthogy azok nem minősülnek a tulajdonjog tárgyainak – a közös tulajdon megszüntetésének szabályai csak áttételesen, az adott jogosultság vagy követelés jellegének megfelelően alkalmazható. A vagyoni igények egyes rendezésének elvéből kifolyólag azonban a vagyonmegosztásnak – a házastársak kérelmeinek keretei között – ezekre is ki kell terjednie. Az egyik leggyakoribb közös jogosultság, a házastársakat együttesen megillető haszonélvezeti jog megosztásának módjait a Ptk. a dologi jogi szabályok között rendezi, amelyek értelmében lehetőség van e jogközösség megszüntetésére is. (Tipikus esetben a házastársaknak kiskorú gyermekeik ingatlanán áll fenn haszonélvezeti joga, amelyet célszerű lehet egyedül annak a házastársnak juttatni, aki a továbbiakban a szülői felügyeleti jogokat gyakorolja.)
3:61. § [A vagyontárgyak és a tartozások szétosztása]
(1) Annak meghatározásánál, hogy a vagyonmegosztás során egyes vagyontárgyak melyik házastárs tulajdonába kerüljenek, a bíróság elsősorban a házastársak egyező nyilatkozatát veszi figyelembe; ennek hiányában a célszerűség, az arányosság és a méltányosság elvei alapján dönt.
(2) Az egyik házastárs foglakozásának, vagy egyéni vállalkozásának céljára szolgáló vagyontárgyak elsősorban ezt a házastársat illetik meg.
(3) Ha az egyik házastárs olyan gazdasági társaság tagja (részvényese), amelyben e házastárs vagyoni hozzájárulását a közös vagyonból biztosították, a bíróság a másik házastársnak – kérelmére – a társasági tagsági jogok átruházására vonatkozó szabályok szerint, akkor juttathat a gazdasági társaságban vagyoni hányadot, ha részesedése a házastársi közös vagyonból a 60. § (2) bekezdésének valamint a 61. § (1) bekezdésének a figyelembevételével más módon nem adható ki.
(4) Ha a vagyontárgyat tartozás terheli, azt a megosztást követően, a házastársak egymás közti viszonyában az a házastárs viseli, akinek a vagyontárgy jutott. A tartozások megosztása a jogosulttal szemben a tartozás-átvállalás szabályai szerint hatályos.
1. A vagyoni rész (jutó) kiadásához, a vagyontárgyak szétosztásához hozzátartozik annak meghatározása, hogy melyik vagyontárgy melyik házastársé legyen, illetőleg a tartozásokat a házastársak a továbbiakban miként viseljék. E vonatkozásban minden esetre érvényes, részletes szabályokat állítani – az esetek különbözőségei miatt – nem lehet. A bírói gyakorlat tapasztalatai alapján elsődleges jelentősége a felek egyező nyilatkozatának van, akik általában a vagyonmérleg legtöbb tétele tekintetében meg tudnak egyezni abban, hogy melyik vagyontárgy melyikükhöz kerüljön. Abban az esetben, ha ez mégsem történik meg, a bíróságnak az eset összes körülményei alapján kell döntenie, éspedig a célszerűség (okszerű gazdálkodás, lehetőségek), az arányosság (mindkét házastárshoz kerüljenek lehetőleg értékálló vagyontárgyak és elhasználódó dolgok is) valamint a méltányosság (mindkét fél életkörülményeinek “jóakaró, emberséges értékelése” – idézet Szladitstól) elvei alapján (mindháromra számos példát a gyakorlatból ld.: A családjog kézikönyve, i. m. 199-201. o.).
2. A jogelveket tartalmazó főszabály alól azonban egyes vagyontárgyak esetében kivételt kell tenni, mert azok sorsát nem lehet a bíró egyedi mérlegelésére bízni. Az egyik házastárs foglalkozásának, vagy egyéni vállalkozásának céljára szolgáló vagyontárgyak ezt a házastársat kell, hogy megillessék, egyébként a foglalkozást nem tudná folytatni, vagy az üzlete csődbe menne. Nem szólva arról, hogy bizonyos esetekben a foglalkozás gyakorlásának a joga jogszabály rendelkezése következtében nem is adható át a másik házastársnak (pl. az orvosi praxisjog mint vagyoni értékű jog a házastársi közös vagyonba tartozik, de a 2000. évi II. törvény rendelkezései alapján annak gyakorlása személyhez kötött). Az egyéni vállalkozás gépsorai, árukészlete sem “vonható ki” jelentős anyagi veszteség és adófizetési kötelezettség nélkül a vállalkozásból. Ezért ezek a vagyontárgyak csak kivételesen, akkor adhatók a másik házastársnak a vagyonmegosztás során, ha a foglakozás vagy a vállalkozás folytatásának jogi előfeltételeivel ő is rendelkezik, és azt egyéb körülmények is nyomatékosan indokolják (pl. a vállalkozást a házastársak az együttélés alatt közösen folytatták, vagy abban ő is aktívan részt vett és a felek körülményei indokolják, hogy a továbbiakban egyedül ő folytassa ezt a tevékenységet, és annak anyagi konzekvenciáit is vállalja).
3. A (3) bekezdés a gyakorlatban régóta várt szabályt tartalmaz: meghatározza, hogy miként lehet a gazdálkodó szervezetbe “bevitt” házastársi közös vagyont megosztani. A rendelkezés arra az esetre vonatkozik, amikor az egyik házastárs olyan gazdálkodó szervezet tagja (részvényese), melyben a vagyoni hozzájárulását a házastársi közös vagyonból biztosították. A megoldás lényege, hogy a másik házastárs csak a társasági tagsági jogok átruházására vonatkozó szabályok szerint szerezhet a gazdasági társaságban vagyoni hányadot. Ha tehát a gazdálkodó szervezet személyegyesítő jellegű (közkereseti társaság, betéti társaság), a másik házastársnak a bentlévő közös vagyoni érték fejében elsősorban elszámolási igénye lehet a házastársával szemben, társasági részesedést a társasági szerződés módosítása esetén szerezhet [2006. évi IV. törvény 101. § (2) bek.] Abban az esetben viszont, ha kft.-ről vagy részvénytársaságról van szó, amelyben a tagsági jogokat az üzletrész, illetőleg a részvény testesíti meg, amely – főszabály szerint – szabadon átruházható, a másik (nem tag) házastárs, kivételesen igényt tarthat az üzletrész (részvény) közös vagy kizárólagos tulajdonjogára, illetve az üzletrész felosztása útján önálló üzletrészre két feltétellel: 1) a közös vagyonból őt illető rész a 3:60. § (2) és 3:61. § (1) bekezdésében meghatározott elvek alapján más módon (kompenzációval) nem biztosítható, 2) tulajdonszerzése nem ellentétes az adott gazdálkodó szervezetre (részvényfajtára) vonatkozó jogszabályokkal (pl. dolgozói részvény korlátozott átruházhatósága). E megoldás mellett érvel a jogirodalom (Csűri: Értékpapírok, i. m. 59. o.), ebben az irányban fejlődik az utóbbi években a bírói gyakorlat (ld.: Bírósági Döntések Tára II. évf. 12. szám 196. jogeset, LB Polgári Koll. Gazdasági Szakág 657. Elvi Határozat – H. Gy. 2002/1.) és legújabban a gazdasági jogalkotás is. A 2006. július 1. napján hatályba lépő új társasági törvény (2006. évi IV. törvény) 129. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság a házassági vagyonjogi perben a nem tag házastársnak – kérelmére – az üzletrész adásvételi szerződésen kívüli átruházására vonatkozó szabályok szerint juttathat társasági részesedést, és a (3) bekezdés alapján – az elővásárlási jogok érvényesülése mellett – az üzletrész házastársak közötti megosztására értékesítés útján is sor kerülhet. A házastársak között lehetséges a közös vagyoni forrásból szerzett – egyikük nevére szóló – részvény megosztására is a részvény átszállásának szabályai szerint (181. §). Ezek a szabályok meghatározzák azokat a lehetséges módokat, amelyek alapján a bíróság a nem tag házastárs igényének kielégítéséről rendelkezhet. [Mindezek természetesen irányadók akkor is, ha a házastársak szerződéssel rendezik a társasági részesedés jogi sorsát; erre az esetre értelemszerűen a 3:61. § (3) bekezdésének utolsó fordulatában lévő korlátozás nem vonatkozik.] A gazdálkodó szervezetben lévő vagyoni “részesedés” értékének megállapítására, annak a házastársak közti elszámolására a vagyonmegosztás általános szabályai [3:60. § (1) bek.] az irányadók, így – többek közt abban is -hogy a házastársak között nem a könyv szerinti értéken, hanem a tagot megillető vagyoni “részesedés” forgalmi értékén kell elszámolni (BH 1999/12. sz. 553., LB 209. Elvi Határozat – H. Gy. 2000/1. sz.).
4. A (4) bekezdés a vagyon passzív elemeinek, a tartozásoknak a megosztását rendezi. A főszabály, hogy az adósságokat a házastársak között a tartozás átvállalás szabályai szerint kell megosztani, ami azt jelenti, hogy a kettőjük közti jogviszonyban a szerződésük, illetve a bíróság rendelkezése dönti el, hogy az adósságok hogyan oszlanak meg közöttük, ahhoz azonban, hogy az a jogosulttal szemben is hatályos legyen, az átvállaláshoz a jogosult hozzájárulása szükséges. Ez utóbbi vonatkozik a (4) bekezdés első mondatában foglalt esetre is, a különbség annyi, hogy a vagyontárgyat terhelő tartozást a házastársak belső viszonyában az a házastárs viseli, akinek a vagyontárgy jutott (pl. a lakást terhelő jelzálogjoggal biztosított hitelt).
3:62. § [A különvagyon kiadása]
A vagyonközösség megszűnésekor meglévő különvagyont természetben kell kiadni, kivéve, ha az a vagyonok vegyülése folytán nem lehetséges, illetve a szétválasztás akár a közös vagyon, akár a különvagyon jelentős értékcsökkenésével járna.
A § a vagyonközösség megszűnésekor meglévő különvagyon sorsára vonatkozóan ad szabályt: az ilyen különvagyont természetben kell kiadni, mert ez áll összhangban a tulajdonjog – Alkotmányban is rögzített – védelmével. Ha azonban ez az alvagyonok vegyülése folytán nem lehetséges, vagy a szétválasztás akár a közös vagyon, akár a különvagyon jelentős értékcsökkenésével járna (pl. különvagyoni forrásból létesített értékes, méretre készített konyhai berendezés a közös lakásban), a bíróság az értékkiegyenlítés mellett is dönthet.
III. Fejezet
A házassági vagyonjogi szerződés
A házassági vagyonjogi szerződés szabályozása a hatályos Családjogi törvényben nagyon hiányos. A szerződés tartalmáról a Csjt. 27. §-ának (2) bekezdése mindössze annyit mond, hogy “a szerződésben [a házasulók és a házastársak] a törvény rendelkezéseitől eltérően határozhatják meg, hogy mely vagyon kerül a közös, illetőleg a különvagyonba”. Ez a meghatározás nem ragadja meg a házassági vagyonjogi szerződés lényegét, amely a házastársaknak csaknem valamennyi kérdésben lehetőséget ad vagyoni viszonyaik szabad rendezésére, a törvényes vagyonjogi rendszerből való “kilépésre”, és nem ad mintákat arra, hogy ez a “kilépés” miként történhet, még körvonalakban sem tartalmaz diszpozitív rendelkezéseket a választható vagyonjogi rendszerekre. Részben ennek is köszönhető, hogy a bevezetése óta eltelt lassan két évtizedben a házassági vagyonjogi szerződés kötése a kívánt mértékben nem terjedt el. A Javaslat ezeket a hiányokat kívánja – a gyakorlat igényeiből kiindulva – pótolni, és keretszabályokat adni ahhoz, hogy ez a szerződéstípus betölthesse a társadalmi rendeltetését: egyrészről a házastársak autonómiájának biztosítását, másrészt – bizonyos korlátok felállításával – a család védelmét. A szabályok kialakításának fontos szempontja emellett, hogy megfelelő védelmet adjon a házastárs(ak) hitelezői számára is.
A házassági vagyonjogi szerződés jogintézménye a Családjogi Könyvben nyer szabályozást, de ez nem változtat azon, hogy jogi jellegét tekintve szerződés, ezért – természetesen – vonatkoznak rá a szerződésnek a Kötelmi Könyvben rögzített általános szabályai is (ld.: a szerződés létrejötte, megkötése, megszűnése, érvénytelensége, beleértve pl. a jóerkölcsbe ütközés tilalmát, a szerződés megtámadhatóságának okait – más kérdés az, hogy pl. a feltűnő értékaránytalanság szabályai e szerződésre mennyiben alkalmazhatók), mindazokban a kérdésekben, amelyekben a Javaslat speciális szabályozást nem ad. A feleknek értelemszerűen lehetőségük van mind az általános, mind a speciális rendelkezésektől eltérni, ha azt a törvény nem tiltja.
Általános rendelkezések
3:63. § [A házassági vagyonjogi szerződés tartalma]
(1) Házassági vagyonjogi szerződésben a házasulók és a házastársak maguk határozhatják meg azt a vagyonjogi rendszert, amely – a házastársi vagyonközösség helyett – a szerződésben meghatározott időponttól életközösségük időtartama alatt irányadó.
(2) A felek a házassági vagyonjogi szerződésben vagyonuk meghatározott részei tekintetében különböző vagyonjogi rendszereket köthetnek ki és egészben vagy részben eltérhetnek a törvényes vagy a választott vagyonjogi rendszerek szabályaitól is, feltéve, hogy az eltérést a törvény nem tiltja.
1-2. A házassági vagyonjogi szerződés eltér a házastársak egymás között létrejött más szerződéseitől, így a házastársak egymással szembeni vagyoni igényeit (a vagyonmegosztást) rendező szerződésektől. Alapvető jellegzetessége, hogy abban a házastársak a házasság vagyonjogi hatásait a törvénytől eltérően szabályozhatják (ezt a meghatározást rögzítette az Mtj. 165. §-a is). A 3:63. § kiemeli a szerződés lényegi elemeit: a) abban a házasulók és a házastársak megválaszthatják a vagyonjogi rendszert, amely életközösségük tartama alatt irányadó, ennek során a házastársi vagyonközösség helyett a törvényben szabályozott más vagyonjogi rendszert köthetnek ki, b) meghatározott rendeltetésű vagyonaik (pl. az üzleti, vállalkozási célú vagy akár mezőgazdasági célra használt, ingó és ingatlan vagyonaik) tekintetében különböző vagyonjogi rendszereket állapíthatnak meg (vegyíthetik a törvényben szabályozott rendszereket), és c) egészben vagy részben eltérhetnek a választott vagyonjogi rendszer szabályaitól is, ha azt a törvény nem tiltja. A választható vagyonjogi rendszerek közül a törvény csak kettőt szabályoz (a szerzeményi közösséget és a vagyonelkülönítést), amelyekre várhatóan – az eddigi szerződéskötési gyakorlat szerint – igény lehet, és ezeknek is csak a körvonalait (leglényegesebb rendelkezéseit) határozza meg. A rendszer kiválasztása esetén minden bizonnyal szükség lehet ezeknek a keretszabályoknak a részletesebb kitöltésére, hogy azok – a felek egyedi körülményeihez, életkörülményeikhez képest – a vagyoni viszonyok kielégítő rendezésére alkalmasak legyenek.
3:64. § [A szerződés megkötésének feltételei]
(1) Házassági vagyonjogi szerződést a házasulók és a házastársak csak személyesen köthetnek.
(2) Korlátozottan cselekvőképes személy, valamint a 18. életévét be nem töltött házastárs által kötött házassági vagyonjogi szerződés érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges.
1. A házassági vagyonjogi szerződés alanyainak meghatározásában (házasulók, házastársak) nincs változás a hatályos joghoz képest. A házassági vagyonjogi szerződés a felek legbensőbb vagyoni viszonyait szabályozza: a jövőre nézve meghatározza azt, hogy vagyoni szempontból a házastársak miként fognak együtt élni. Ezért a Javaslat – a kodifikációs tanulmányban javasoltaknak megfelelően (ld.: Tóthné: i. m. 34. o.) – kimondja, hogy a szerződést csak személyesen lehet megkötni, képviselő útján nem (A Német BGB 1411. §-a nem zárja ki a törvényes képviselőt, de ugyanezen okból a felek személyes jelenlétét kívánja meg a szerződéskötésnél).
2. Korlátozottan cselekvőképes személy, valamit a 18. életévét be nem töltött – a házasságkötéssel teljesen cselekvőképessé vált – házastárs szerződéskötésének érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges (uígy: Tóthné: i. m. 35. o.). Cselekvőképtelen személy házassági vagyonjogi szerződést nem köthet.
3:65. § [A szerződés alakja és nyilvántartása]
(1) A házassági vagyonjogi szerződés érvényességéhez annak közokiratba foglalása szükséges.
(2) A szerződés harmadik személlyel szemben akkor hatályos, ha a szerződést a házassági vagyonjogi szerződések nyilvántartásába bevezették, vagy ha a házasfelek bizonyítják, hogy a harmadik személy a szerződésről valamint annak tartalmáról tudott.
(3) A házassági vagyonjogi szerződések nyilvántartását a Magyar Országos Közjegyzői Kamara kezeli.
(4) A Magyar Országos Közjegyzői Kamara kérelemre tájékoztatást ad arról, hogy a házastársak szerződése szerepel-e a nyilvántartásban. A szerződés tartalmáról felvilágosítás csak valamelyik házastárs írásbeli felhatalmazása alapján vagy hatóság részére, törvényben meghatározott feladatai teljesítése érdekében adható. A jogellenes adatkérés, illetve adatfelhasználás jogkövetkezményeit a felvilágosítást kérő viseli.
1. A Csjt. 27. §-ának (3) bekezdése szerint a házassági vagyonjogi szerződés érvényességéhez annak közokiratba vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba foglalása szükséges. Ez vonatkozik egyébként a házastársak között az életközösség fennállása alatt létrejött más szerződésekre is. A Javaslat kettéválasztja a szabályozást: míg más szerződéseknél továbbra is fenntartja a jogi képviselővel való ügyletkötés előírását, a házassági vagyonjogi szerződésre közokirati formát ír elő. Ennek a “szigorításnak” egyrészt az az oka, hogy a házastársak vagyoni viszonyait a jövőre nézve rendező szerződés valamennyi európai országban közokirati formához kötött, azt közjegyzői okiratba kell foglalni [BGB 1410. §, Code Civil 1394. §, Osztrák Házassági törvény 97. § (1) bek. Holland Ptk. Első Könyv 115. cikk, még a Szlovén Házassági és Családjogi törvény 47. cikke is, amely csak korlátozottan ismeri el a vagyoni viszonyok körében a szerződéskötés lehetőségét, azt közjegyzői jóváhagyáshoz köti]. Másrészt a Javaslat meg kívánja valósítani a házassági vagyonjogi szerződések országos nyilvántartását, amelyet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara vezet. A szerződéshez – mind a házastársak mind a hitelezőik irányában – szükséges garanciákat a zárt számú közjegyzőségben látja leginkább megvalósíthatónak. A közjegyzőkről szóló 1991. év XLI. törvény (Ktv.) 1. §-a a közjegyzőséget az állam igazságszolgáltatási szervezetén belül határozza meg, a Ktv. 5. és 12. §-a a közjegyzőnek közreműködési kötelezettséget ír elő. Ennek alapján jelölte ki a közjegyzők alkotmányos státuszát az Alkotmánybíróság a magyar jogrendszeren belül (vö. 108/B/1992. és 944/B/1994. sz. határozatok – ABH 1994.), és a közjegyző okirat készítési tevékenysége az Európai Bíróság joggyakorlata szerint is a közhatalom gyakorlása körébe esik. (Unibank ügy, C-260/97., Reyners ügy, C-2/74.). A közokirati formát javasolja a Koncepció kidolgozásának alapjául szolgáló kodifikációs tanulmány (Tóthné: i. m. 35. o.) és a Tematika is (58. o.).
Tekintettel arra, hogy a házassági vagyonjogi szerződés a felek tartós jogviszonyát szabályozza, a szerződésekre vonatkozó általános szabályok értelmében a szerződés teljesítése (az annak megfelelő vagyonjogi rendszer szabályai szerinti együttélés) a közokirati forma hiányából eredő érvénytelenséget nem orvosolja.
2. A Javaslat – ugyancsak külföldi példák alapján – a házastársak hitelezőinek védelme érdekében rendelkezik a házassági vagyonjogi szerződések országos nyilvántartásáról és kimondja, hogy a vagyonjogi szerződés harmadik személyekkel szemben csak akkor hatályos, ha a szerződést az országos nyilvántartásba bevezették, vagy konkrét esetben a házasfelek bizonyítják, hogy a velük (egyikükkel) szerződött harmadik személy a szerződésről, valamint annak tartalmáról tudott. Ettől kezdve azonban a harmadik személy nem hivatkozhat arra, hogy a szerződésről nem tudott.
3. A harmadik személy tájékozódását segítik a (4) bekezdésben rögzített szabályok. E szerint a Magyar Országos Közjegyzői Kamara az általa vezetett nyilvántartás alapján bárkit tájékoztat arról, hogy a házastársak között van-e házassági vagyonjogi szerződés. A szerződés tartalmáról további felvilágosítás azonban csak valamelyik házastárs írásbeli felhatalmazása alapján adható [pl. a szerződő fél (házastárs) ad felhatalmazást harmadik személynek a szerződésbe való betekintésbe]. Természetesen a harmadik személy megelégedhet azzal a tájékoztatással is, amit a házastársak vagy egyikük nyújt a részére. Ugyancsak jogosultak a szerződés tartalmáról felvilágosítást kérni azok a hatóságok, amelyeknek a törvényben meghatározott feladataik teljesítéséhez szükséges (pl. a vagyonmegosztási perben eljáró bíróság, a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző). A jogellenes adatkérés, illetve adatfelhasználás jogkövetkezményeire vonatkozó szabály – a Pp. 2001. évi XV. törvénnyel módosított 311. §-ának (5) bekezdésének a gondnokoltak névjegyzékére vonatkozó rendelkezéseket megfelelően átvéve – az 1992. évi LXIII. törvény (Atv.) 6. §-ának (2) bekezdésén és 12. § (1) bekezdésén alapul. Az országosan összekapcsolt, közhiteles számítógépes nyilvántartással kapcsolatos részletes szabályokat külön jogszabályban kell rendezni.
3:66. § [A szerződés módosítása és megszüntetése]
(1) A házassági életközösség fennállása alatt a házastársak a szerződést bármikor módosíthatják vagy megszüntethetik.
(2) A szerződés nem tartalmazhat olyan visszamenőleges hatályú rendelkezést, amely bármelyik házastársnak harmadik személlyel szemben, a szerződés megkötése előtt keletkezett kötelezettségét a harmadik személy terhére változtatja meg. Ez a rendelkezés irányadó a szerződés módosítására és az életközösség fennállása alatt kötött újabb szerződésre is.
(3) A szerződés módosítására és megszüntetésére a szerződés létrejöttére vonatkozó érvényességi és hatályossági szabályok az irányadók.
1. A házastársak nincsenek elzárva attól, hogy a házassági vagyonjogi szerződést – a szerződés létrejöttére vonatkozó szabályok szerint – a házassági életközösség fennállása alatt bármikor módosítsák vagy megszüntessék. Az utóbbi esetben – a felek eltérő rendelkezése hiányában – együttélő házastársak között a törvényes vagyonjogi rendszer lép életbe [vö. 3:74. § (1) bek.].
2. A Javaslat előírja, hogy a szerződés (annak módosítása vagy a helyébe lépő újabb szerződés) nem tartalmazhat olyan visszamenő hatályú rendelkezést, amely bármelyik házastársnak harmadik személlyel szemben, a szerződés megkötése előtt keletkezett kötelezettségét a harmadik személy terhére változtatja meg. A házastársaknak ugyanis azokat a hitelezőit is védeni kell a “belső” vagyonmozgatástól, akiknek a követelése korábban keletkezett, mint amikor a házastársak a szerződést megkötötték (módosították). Egyes jogrendszerek ezt más módon, azzal a megoldással biztosítják, hogy megtámadási jogot adnak a hitelezőknek a szerződéssel szemben; egy ilyen rendelkezés azonban hosszabb időre nem kívánatos jogilag bizonytalan helyzetet eredményezne.
3. A (3) bekezdés a szerződés módosítás, illetve megszüntetés érvényességével és hatályosságával kapcsolatban visszautal a szerződés létrejöttének szabályaira (A házassági vagyonjogi szerződés nem szűnhet meg tehát a kötelező alakiságok nélkül akként, hogy az annak megfelelő állapot a felek egyező akaratából létrejön.).
3:67. § [Harmadik személyek védelme, a házastársaknak a vagyonjogi szerződéstől eltérő szerződésével szemben]
A házastársak olyan szerződése, amely valamely vagyontárgynak a közös vagyonhoz, illetve a külön vagyonhoz tartozását a házassági vagyonjogi szerződésben kikötött rendelkezésektől eltérően változtatja meg, harmadik személlyel szemben csak akkor hatályos, ha a harmadik személy tudott vagy a körülményekből tudnia kellett arról, hogy a vagyontárgy a szerződés rendelkezése értelmében a közös-, illetve a különvagyonhoz tartozik.
Ez a szakasz összefügg a 3:41. § (2) bekezdésében foglaltakkal, amely a közös vagyon, külön vagyon közötti változtatások hatályát korlátozza harmadik személlyel szemben, A különbség annyi, hogy míg a 3:41. § (2) bekezdése a törvényes vagyonjogi rendszer szabályaihoz képest történő változások hatályát korlátozza, ehelyütt a (nyilvántartott) házassági vagyonjogi szerződésben kikötött rendelkezésektől való eltérés hatálya függ attól, hogy a harmadik személy tudott-e vagy a körülményekből tudnia kellett-e arról, hogy a vagyontárgy a közös- vagy a különvagyonhoz tartozik.
3:68. § [Halál esetére rendelkező szerződés]
(1) Házassági vagyonjogi szerződésben a házastársak vagyonuk sorsáról haláluk esetére is rendelkezhetnek; e rendelkezésekre a közös végrendelet szabályait kell alkalmazni.
(2) Ha a házastársak házassági vagyonjogi szerződésben a korábban meghalt házastárs vagyona tekintetében egymást kölcsönösen örökössé nevezték, ez a rendelkezés hatályát veszti, ha bármelyiküknek a szerződés megkötése után gyermeke születik. Nem veszti hatályát az a rendelkezés, amelyben az örökhagyó házastárs a túlélő házastársnak csak a halálakor meglévő vagyon haszonélvezetét biztosította.
A házassági vagyonjogi szerződésben kikötöttek értelemszerűen kihatnak arra is, hogy a házasság halállal történő megszűnése esetén mi marad az egyik, illetve a másik házastárs vagyonában. Ezen túlmenően azonban a Javaslat lehetővé teszi, hogy a szerződés halál esetére szóló rendelkezést is tartalmazhasson, és ennyiben a házastársaknak közös végrendelete is lehessen. A közös végrendeletre vonatkozó részletes szabályokat az Öröklési Jogi Könyv tartalmazza. A Családjogi Könyvre tartozó szabály azonban az, hogy ha a házastársak a szerződésben a korábban meghalt házastárs vagyona tekintetében egymást kölcsönösen örökössé nevezték, ez a rendelkezés hatályát veszti, ha bármelyiküknek a szerződés megkötése után gyermeke születik. Ez a korlátozás összhangban áll az öröklési jognak azzal a szabályával, amely szerint a végrendelet érvénytelenségi okának számít – többek között – az, ha a végrendelkezőt a végrendelet tételekor valaminek a téves feltevése vezette. A kérdésnek e helyen való külön szabályozása azért indokolt, mert házassági vagyonjogi szerződést a házasfelek – általában – korábban kötnek, mint ahogy végrendelkeznek. A rendelkezés értelemszerűen vonatkozik a gyermek későbbi örökbefogadására is. Nem veszti hatályát viszont az a rendelkezés, amelyben az örökhagyó házastárs a túlélő házastársnak csak a halálakor meglévő vagyon haszonélvezetét biztosította, mert ez a gyermek törvényes örökösi minőségét nem érinti.
Közszerzeményi rendszer
3:69. § [A közszerzeményi rendszer]
(1) Közszerzeményi rendszer esetén a házastársak az életközösség fennállása alatt önálló vagyonszerzők, ennek megfelelően közöttük a vagyonelkülönítés szabályai érvényesülnek. Az életközösség megszűnése után azonban bármelyik házastárs követelheti a másiktól annak a vagyonszaporulatnak a megosztását, ami a vagyonukban közszerzemény.
(2) Közszerzemény az a tiszta vagyoni érték, amely a házastársnak az életközösség megszűnésekor meglévő vagyonában a házastársakat terhelő adósság ráeső részének és a különvagyonának a levonása után fennmarad.
(3) A házastárs vagyonában a házassági életközösség megszűnésekor meglévő vagyonról – házassági vagyonjogi szerződés eltérő rendelkezése hiányában – az a vélelem, hogy az közszerzemény.
(4) Azt, hogy mely vagyontárgyakat, terheket, illetve tartozásokat kell különvagyonként számításba venni, a szerződés eltérő rendelkezése hiányában a 38-39. §-ok alapján kell megállapítani. A különvagyonhoz kell számítani a meglévő különvagyon mellett annak a különvagyonnak az értékét is, amit a házastársi életközösség alatt a házastársak a közszerzeményi vagyonra vagy a másik házastárs különvagyonára fordítottak; a hiányzó különvagyon megtérítésének azonban csak erre irányuló kifejezett kikötés esetén van helye.
1-4. A Javaslat olyan közszerzeményi rendszert szabályoz, amely a házastársnak az életközösség alatt keletkezett vagyongyarapodás arányos részére a másik házastárssal szemben kötelmi igényt biztosít (értéktöbbleti elven alapuló szerzeményi közösség). A kötelmi igény kielégítése azonban történhet a vagyonszaporulathoz tartozó egyes vagyontárgyak kiadásával, amit a 3:71. § (1) bekezdésének utaló szabálya is megerősít. Ennek a közszerzeményi rendszernek a lényege, hogy a házastársak az életközösség alatt lényegében vagyonelkülönítésben (3:73. §) élnek, önálló vagyonszerzők, az életközösség megszűnése (vagy a szerződés korábbi megszűnése) után azonban bármelyikük követelheti a másiktól annak a vagyonszaporulatnak a megosztását, ami a vagyonából közszerzemény.
A közszerzeményi rendszerrel kapcsolatban a Csjt. hatályba lépése előtti jogirodalom főként azt kifogásolta, hogy 1) a házastárs különadósságainak kielégítése is megelőzte a közszerzeményi követelést, 2) az életközösség fennállása alatt a közszerzemé nyi igényt nem lehetett biztosítani, és 3) a különvagyon redintegrációját (a hiányzó különvagyonnak a közszerzeményből való pótlását) túlzottan széles körben ismerte el (ismerteti: Szigligeti: Házassági vagyonjog, KJK 1959, 42-47. o.). Ezeket a kifogásolt jogtételeket a bírói gyakorlat alakította ki (ld.: pl. Kúria 41. TÜH.), s bár az idők folyamán szigorúságuk – pl. az ingatlanra az arányos tulajdonjog bejegyezhetőségének elismerésével – enyhült, lényegükben nem változtak.
A Javaslat az első és a harmadik kifogásolt jogtételen úgy kíván változtatni, hogy a közszerzeményi érték számításakor [3:69. § (2) bek.] csak a házastársakat együttesen terhelő adósságok levonásáról rendelkezik, majd ezt követően szól a különvagyonokról, amelyeknek a “tiszta értékét” kell levonni [a (4) bekezdésnek a Jav. 3:38-39. §-aira való utalásából következően], ezáltal a házastársnak a tartozása a saját különvagyonát csökkenti, a közszerzeményi értéket tehát az így csökkentett különvagyon levonásával kell számítani. A hiányzó különvagyonból csak annak a különvagyonnak az értékét kell számításba venni (redintegráció), amelyet az együttélés alatt a közszerzeményi vagyonra vagy a másik házastárs különvagyonára fordítottak; egyébként a hiányzó (pl. felélt, eltékozolt) különvagyon megtérítésének – erre irányuló kifejezett kikötés hiányában – nincs helye.
A közszerzeményi rendszerben – hasonlóan a vagyonközösséghez – vélelem védi a házastárs közszerzeményi igényét.
3:70. § [A házastárs közszerzeményi részesedésének védelme]
(1) A házastárs az életközösség fennállása alatt is igényelheti a közszerzeményből reá eső rész megállapítását és annak erejéig megfelelő biztosíték nyújtását akkor, ha a másik házastárs a tudomása nélkül megkötött szerződésekkel olyan mértékű adósságot halmozott fel, amely a közszerzeménynek minősülő vagyontárgyakból őt megillető részesedést meghaladja.
(2) A közszerzeménynek az (1) bekezdés szerinti biztosítása nem sértheti annak a harmadik személynek a jogát, akinek korábban keletkezett követelése áll fenn a másik házastárssal szemben.
(3) Ha a másik házastárs a közszerzemény megállapítása és megfelelő biztosíték adása elől, felhívás ellenére elzárkózik vagy azt meghiúsítja, a házastárs a bírósághoz fordulhat.
(4) A bíróság a perben bármelyik házastárs kérelmére a szerződést az (1) bekezdésben foglalt okból megszüntetheti és a felek között a jövőre nézve vagyonelkülönítést rendelhet el.
1. A 69. §-hoz fűzőtt indokolásában említett második kifogást a Javaslat úgy küszöböli ki, hogy szabályokat állít fel a közszerzeményi igény biztosítására. (A mintát ehhez a BGB 1389. §-ból meríti). A házastárs az életközösség fennállása alatt akkor követelheti 1) a közszerzeményből reá eső rész megállapítását, és 2) annak erejéig megfelelő biztosíték adását (pl. pénz, értékpapír letétbe helyezését, ingó dolog vagy jog zálogba adását, ingatlanra jelzálogjog alapítását, kezes állítását, óvadék nyújtását), ha a másik házastárs, a tudta nélkül megkötött szerződésekkel olyan mértékű adósságot halmozott fel, amely a közszerzeménynek minősülő vagyontárgyakból őt (a másik házastársat) megillető részesedést meghaladja.
2. A közszerzemény biztosítása sem irányulhat azonban a hitelezők kijátszására, ennek megakadályozását szolgálja a (2) bekezdés (azonosan: Kúria 417. Elvi Határozat).
3. Ha a másik házastárs a közszerzemény megállapítása és megfelelő biztosíték adása elől – felhívás ellenére – elzárkózik, a kérelmező házastárs a bírósághoz fordulhat.
4. A bíróság ítéletében megállapíthatja a közszerzeményt és elrendelheti annak biztosítását. Bármelyik házastárs kérelmére azonban – az eset körülményeit mérlegelve – úgy is dönthet, hogy a szerződést az (1) bekezdésben foglalt okok együttes fennállása esetén megszünteti. Ilyen esetben természetesen a felek között a jövőre nézve értelmetlen lenne a törvényes vagyonjogi rendszer (házastársi vagyonközösség) hatályba lépése, hiszen a bíróság döntésének éppen az az oka, hogy vagyonilag függetleníteni kívánja nyomós okból az egyik házastársat a másiktól még az életközösség fennállása alatt (erre vagyonközösség esetén is lehetősége van – vö. 3:54-55. §). Ezért a bíróság a szerződés megszüntetésével egyidejűleg a házastársak között vagyonelkülönítést rendelhet el.
3:71. § [A közszerzemény megosztása]
(1) A közszerzemény megosztását – a szerződés eltérő rendelkezése hiányában – az életközösség megszűnésekor meglévő vagyonból az 57-61. §-okban foglalt rendelkezések megfelelő alkalmazásával lehet követelni. A házastárs azonban nem tarthat igényt a másik házastárs foglalkozásának vagy egyéni vállalkozásának gyakorlásához szükséges vagyontárgyakra, továbbá a másik házastársat gazdasági társaságban megillető tagsági jogokra akkor sem, ha azok anyagi fedezetének biztosításában részt vett.
(2) Ha a szerződés másként nem rendelkezik, a házastársat a közszerzeményi vagyon fele része illeti meg.
1. A közszerzeményi rendszer és a vagyonközösségi rendszer között a gyakorlat szempontjából nem olyan nagy a különbség, mint elvileg. A közszerzemény megosztása ugyanis lényegében ugyanúgy történik, mint a vagyonközösségi rendszerben a házastársi közös vagyon megosztása. Ez vonatkozik a vagyongyarapodás szerződéssel való megosztásának lehetőségére, a természetbeni megosztásának elsődlegességére, a megtérítési igények rendezésére (beleértve, hogy ráépítésnek minősülő esetekben ingatlan tulajdoni hányada is igényelhető), az értékváltozások figyelembe vételére, a közös vagy a közszerzeményi vagyontárgyakhoz tartozó adósságok elszámolására (57-61. §-ok). Mindezekben az esetekben természetesen a vagyonközösségi rendszer szabályainak a megfelelő, a közszerzeményi rendszer sajátosságaihoz igazodó alkalmazásáról van szó. Kivételt a Javaslat egy tekintetben állít: a házastárs foglalkozásához, vállalkozásához tartozó vagyontárgyakra, valamint gazdasági társaságbeli vagyoni hányadára a másik házastárs a törvény alapján még a 61. § (2) és (3) bekezdéseiben foglalt kivételes esetekben sem tarthat igényt. Amennyiben e vagyontárgyak anyagi fedezetének biztosításában részt vett, megtérítési igényt érvényesíthet házastársával szemben.
2. A házassági vagyonjogi szerződésben a felek meghatározhatják, hogy a közszerzeményi vagyon milyen arányban oszlik meg közöttük. Ha a szerződés másként nem rendelkezik, a házastársat a közszerzeményi vagyon fele része illeti meg.
Vagyonelkülönítési rendszer
3:72. § [A vagyonelkülönítési rendszer]
Ha a házastársak a szerződésben a házastársi vagyonközösséget a jövőre nézve teljesen vagy egyes, konkrétan meghatározott vagyonszerzések (vagyontárgyak, terhek és tartozások) tekintetében kizárták, a vagyonnak abban a részében, amelyre a kizárás vonatkozik, közöttük – a szerződés eltérő rendelkezése hiányában – a vagyonelkülönítés rendszere az irányadó.
A házastársak a szerződésben a törvényes vagyonjogi rendszertől úgy is eltérhetnek, hogy a házastársi vagyonközösséget a jövőre nézve teljesen vagy egyes, konkrétan meghatározott vagyonszerzések tekintetében kizárják. Ha már vagyonközösségi rendszerben élnek, ez a vagyonközösség megszűnését jelenti [3:53. § a) pontja]. Ilyen kizáró rendelkezés esetén – ha a szerződésükben mást nem kötnek ki – közöttük a vagyonelkülönítés lesz irányadó. Vagyonelkülönítés a törvény rendelkezése és a bíróság döntése következtében is létrejöhet [3:55. §, 3:70. § (4) bek.].
3:73. § [A vagyontárgyak használata és kezelése; tartozások, költségek és kiadások viselése]
(1) Ha a házastársak között a törvény rendelkezése vagy szerződés alapján vagyonelkülönítés jön létre, a házassági életközösség fennállása alatt a vagyonukat önállóan használják és kezelik, azzal önállóan rendelkeznek és tartozásukért is önállóan felelnek.
(2) A házastársak a közös háztartás költségeit, valamint a közös gyermek megélhetéséhez, továbbá felneveléséhez szükséges kiadásokat közösen viselik akkor is, ha vagyon-elkülönítésben élnek. Semmis az a kikötés, amely e költségek és kiadások alól bármelyik házastársat teljesen vagy túlnyomó részben mentesíti. A háztartásban és a gyermeknevelésben végzett munka a költségviselésben való részvételnek számít.
1. Az (1) bekezdés meghatározza a vagyonelkülönítés lényegét: a házastársak egyikének vagyonszerzése sem hat ki a másik vagyonára, sem dologi, sem kötelmi értelemben nem keletkezik igényük egymással szemben. A házastársak a vagyonukat önállóan használják és kezelik és egymás tartozásáért a házassági vagyonjog szabályai alapján nem felelnek. Mindez nem azt jelenti, hogy a vagyonelkülönítésben élő házastársak ne szerezhetnének közös tulajdont az általános szabályok szerint egyes vagyontárgyakra nézve, illetve ne állna fenn felelősségük pl. közös károkozóként, örököstársként, kezesként a másikért a törvény egyéb rendelkezései alapján.
2. A vagyonelkülönítés családvédelmi korlátja fogalmazódik meg a (2) bekezdésben, amely szerint a közös életvitellel szorosan összefüggő költségeket (a közös háztartás költségeit), a közös gyermek megélhetéséhez, továbbá felneveléséhez szükséges kiadásokat a házastársak közösen viselik akkor is, ha vagyonelkülönítésben élnek. Ettől a szabálytól érvényesen nem lehet eltérni: semmis az a megállapodás, amely valamelyik házastársat e költségek és kiadások alól teljesen vagy túlnyomó részben mentesíti. A család érdekében végzett munka azonban a költségviselésben való részvételként értékelendő.
A szerződés megszűnése
3:74. § [A szerződés megszűnésének esetei]
(1) A házassági vagyonjogi szerződést az életközösség megkezdése előtt a felek felbonthatják, vagy attól bármelyikük elállhat. A házassági életközösség fennállása alatt a felek a szerződést csak a jövőre nézve szüntethetik meg.
(2) A házassági vagyonjogi szerződés megszűnik akkor is, ha
a) a bíróság a törvényben meghatározott esetben megszünteti,
b) megszűnik a házassági életközösség, kivéve, ha arra valamelyik házastárs halála folytán kerül sor és a szerződés a házatársak közös végrendeleteként hatályosulhat.
(3) Ha a szerződés a felek közös megegyezése vagy egyiküknek a szerződésben biztosított felmondási joga folytán szűnik meg, a megszűnés időpontjától az életközösség fennállása alatt a házastársak vagyoni viszonyaira a házastársi vagyonközösség szabályai az irányadók.
(4) A szerződés megszűntére harmadik személlyel szemben csak attól az időponttól lehet hivatkozni, amikor a szerződést a nyilvántartásból törlik vagy a harmadik személy a szerződés megszűnéséről tudomást szerez.
1. A házassági vagyonjogi szerződés megszűnése körében a Javaslat azokat a rendelkezéseket rögzíti, amelyek eltérést jelentenek a szerződés megszűnésének általános szabályaihoz képest. A szerződés kötelmi jogban is szabályozott megszűnését jelenti, ha azt a felek egyező akarattal megszüntetik vagy valamelyikük a szerződésben biztosított joga alapján felmondja. Ilyenkor a szerződés a jövőre nézve szűnik meg. A házassági vagyonjogi szerződés visszamenőleges megszüntetésének – a szerződés jellege miatt, továbbá a harmadik személyek védelmében – nincs helye és nem vonatkozik rá a tartós jogviszonyt szabályozó szerződések felmondhatóságának a Kötelmi Jogi Könyvben foglalt kivételes szabálya sem. Ha azonban a szerződés még nem lépett hatályba, mivel az életközösséget a felek nem kezdték meg, a szerződést a felek közösen felbonthatják, vagy attól bármelyikük egyoldalúan elállhat, mert ez egyiküknek és harmadik személyeknek sem jelent jogilag értékelhető érdeksérelmet.
2. A kötelmi jogban szabályozott megszűnési eseteken kívül a házassági vagyonjogi szerződés mgszűnik akkor is, ha azt a bíróság a törvényben meghatározott esetben [3:70. § (4) bek.] megszünteti, valamint – a törvény erejénél fogva – akkor, ha megszűnik a házassági életközösség, kivéve azt az esetet, ha annak oka az egyik házastárs halála és a szerződés egyben a házastársak közös végrendelete (3:68. §). Bírósági megszüntetés esetén a Javaslat értelmében az együttélő felek között vagyonelkülö-nítés lép életbe, míg az életközösség megszűnésével minden házassági vagyonjogi kapcsolat megszűnik.
3. Abban az esetben, ha a szerződést a felek úgy szüntetik meg, hogy életközösségük továbbra is fennáll, vagyoni viszonyaikra – a szerződés megszűnésének időpontjától – a törvényes vagyonjogi rendszer szabályai irányadók.
4. A házassági vagyonjogi szerződésekről vezetett nyilvántartás közhitelességének következménye, hogy nemcsak a szerződés létrejötte, hanem annak megszűnése is csak akkor hatályos harmadik személlyel szemben, ha e jogi cselekménynek a megtörténte a nyilvántartásból kitűnik, vagy a harmadik személy arról más módon tudomást szerez.
3:75. § [Elszámolás, illetve vagyonmegosztás]
A szerződés megszűnése esetén bármelyik házastárs vagy örököse igényelheti a szerződésben kikötött vagyonjogi rendszernek megfelelő elszámolást, illetve – ha a szerződésben a vagyon egészében vagy annak egy részében vagyonközösséget vagy közszerzeményt kötöttek ki – az 5761. §-ok, valamint a 71. § megfelelő alkalmazásával a közös vagyon megosztását.
A szerződés megszűnésének az a jogkövetkezménye, hogy bármelyik házastársnak megnyílik az igénye a másikkal szemben a szerződésben kikötött vagyonjogi rendszernek megfelelő elszámolásra (ez a vagyonelkülönítés esetére is vonatkozik), illetve -ha a szerződésben a vagyon egészében vagy annak egy részében vagyonközösséget vagy közszerzeményt kötöttek ki – a közös vagyon (közszerzeményi vagyongyarapodás) megosztására az 3:57-61. §-ok, illetőleg a 3:71. § szerint. Ha a szerződés az életközösség megszűnése miatt szűnik meg, ezzel a házastársak családjogi vagyoni kapcsolata véget ér.
* Az új Ptk. szakmai vitára bocsátandó tervezetének közzé tételét – a 2005. évi 3., 4-5. és 6. számokban -“A személyek” c. Könyv fontosabb részleteinek közlésével kezdtük meg. A tervezet publikálását a következő könyv, a “Családjog” c. Könyv jelentős változást tartalmazó fejezeteinek közlésével folytatjuk. Ebben a folyóirat-számban a házassági vagyonjog új szabályait és azok indokolását tesszük közzé. (Megjegyezzük, hogy – a §-számozás egységességének biztosítása érdekében – az I. Könyvben a majd közlésre kerülő Bevezető rendelkezések kapnak helyet. Ezért “A személyek” c. Könyv a II., a Családjog c. Könyv a III. számot viseli.) való rendezésére, hanem a lakással (annak használatával) való rendelkezésre az életközösség fennállása alatt – beleértve az egyik házastárs különvagyonába tartozó vagy egyéb kizárólagos jogcíme folytán használt lakást is (ld.: 3:50. § első fordulata, 3:7677. §-ok)