Az elmúlt egy év jogszabályi változásai a gazdasági jogot sem hagyták érintetlenül. A jogalkalmazó-jogkereső közönség ezt részben érthető kritikával szemléli, hiszen ezen a területen (is) indokolt lenne az állandóság, a jogszabályi környezet rövidebb-hosszabb ideig tartó nyugalmi állapota. Másrészről azonban épp a jogalkalmazók részéről érkező visszajelzések alapján került sor a módosítások…
Tovább
Az ügyletkötés szükségszerűen kockázatokkal jár. Általános tapasztalat, hogy a legtöbb ember kerüli a kockázatot és hajlandó is fizetni azért, hogy az ügyleti kockázatok csökkenjenek. A kockázatkerülő egyének többre értékelik az alacsonyabb, de biztos jövedelmet a magasabb, de bizonytalanabbnál. Az ügyletkötéssel együttjáró kockázatokat elsődlegesen maguk a felek próbálják meg elosztani egymás…
Tovább
Hadd kezdjem rögtön a címben feltett kérdés megválaszolásával: gyakorló jogászként szükségesnek tartom az alig két éve hatályba lépett Ptk. zálogjoggal kapcsolatos szabályainak módosítását. Meggyőződésem, hogy a Ptk. módosítása több egyéb ponton is szükséges, a zálogjogi szabályok felülvizsgálata viszont egyenesen elengedhetetlen nemzetgazdasági érdek. A zálogjogi szabályozás legnyilvánvalóbb hibái már másfél-két évvel…
Tovább
Gyenis Ágnes: Jogforgás c. cikke (HVG 2016/10, 73-74. oldal) több téves állítást tartalmaz. 1) A cikk szerint a jelzáloglevél-piac pangásának fő oka a 2014. március 15-én életbe lépett új polgári törvénykönyv (Ptk.), amely eltörölte az önálló zálogjog intézményét. A valóság ezzel szemben az, hogy a magyar jelzálogbankok által kibocsátott, forgalomban…
Tovább
Eszeveszett jelzálogbank-alapításba kezdtek a magyarországi pénzintézetek: tavaly az Erste és a K&H, az idén pedig az MKB a Gránit Bankkal közösen jelentette be, hogy ilyet alapít. Csak ezeknek a speciális bankoknak van jogosítványuk arra, hogy a biztonságosabb magánbefektetők által is megvásárolható értékpapírok közé sorolt jelzálogleveleket bocsássanak ki. Önmagában azonban attól,…
Tovább
A Magyar Jogász Egylet 2016. január 18-án - az Igazságügyi Minisztérium felkérése alapján - vitaülést tartott a 2013-as Polgári Törvénykönyv esetleges részleges módosításáról. A vitaülésen a Polgári Törvénykönyv igen széles témaköréből három terület került megvitatásra. Nevezetesen: a jogi személyekről (jogképes szervezetekről) szóló harmadik könyv, a szerződéses biztosítékok (zálogjog), valamint a…
Tovább
A pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseivel összefüggő, valamint egyéb magánjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi II. törvény egyebek mellett módosította a Ptké.-t (a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvényt) is. Az új szabályok a zálogjogot és a kamatszámítást…
Tovább
Összefoglaló a XXVI. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon elhangzott előadásokról A 2014. március 15-én hatályba lépett, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény által indukált nehézségekről, értelmezési kérdésekről tartották idei szakmai konferenciájukat a közjegyzők. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által 2014. november 13–15. között Egerben megrendezett kollokvium egyes előadói a legnehezebb…
Tovább
A polgári jogi viszonyok összetett jogviszonyok, Grosschmid Béni szavait kölcsönvéve olyan kötelmi, vagy kötelmi szálakkal átszőtt dologi jogviszonyok, melyeket leginkább bonyolult szövetként lehetne jellemezni, mely szövet valamennyi szálán végiglátni aligha lehetséges. A szerződéses kötelmeket ez a bonyolultság egyre inkább jellemzi, de aligha állhatunk másképpen zálogjoghoz sem, mely Nizsalovszky találó megfogalmazásával…
Tovább
Olykor gyengíti, de mindenképp alapjaiban változtatja meg a hitelezés biztonságosságát a jövő év március 15-én életbe lépő új hitelbiztosítéki nyilvántartás. E rendszer meg is drágíthatja a bankhiteleket – vonható le az ügyfelek szempontjából nem épp kedvező következtetés a róla szóló törvényjavaslat első változatából. Pedig a cél olcsó, egyszerű, nyilvános regiszter…
Tovább
Az új Polgári Törvénykönyvet, illetve a HVG-ORAC Kommentárt és a Ptk. Fordítókulcsot bemutató konferenciákat – a nagy érdeklődésre tekintettel – három alkalommal is megtartották májusban és júniusban. 2013 őszén pedig részletes, tematikus rendezvényeken ismertetik a legkiválóbb szakértők az egyes könyveket. Pomeisl Andrással, a konferenciák előadóinak egyikével, a Kommentár egyik szerzőjével,…
Tovább

A cikk letölthető PDF formátumban is. I. Alapkérdések 1. Általános megjegyzések A dologi jogi szabályozás koncepciójának kialakítása során érdemes az alapkérdésekből kiindulni. Ezt részben az teszi indokolttá, hogy az 1959. évi IV. tv. megalkotásának idején a maitól gyökeresen eltérő társadalmi és gazdasági feltételek voltak adottak, ami alapvetően befolyásolta a kódex

Tovább

A cikk letölthető PDF formátumban is. 1. A ZÁLOGJOGI SZABÁLYOZÁS DIFFERENCIÁLÁSA Egyedülálló módon, a Ptk. zálogjogi szabályai az elmúlt néhány évben kétszer teljes egészükben újrakodifikálásra kerültek, legutóbb pedig az eddig érintetlenül maradt óvadéki szabályok alapvető átformálására került sor. Ezért, az átfogó polgári jogi kodifikáció előtt szükséges áttekinteni, hogy hol tartunk,

Tovább