„A bírónak akkor is ítéletet kell hoznia, ha olyan tényállás van előtte, ami a törvényben nem szerepel.” (Petrik Ferenc) Az Országgyűlés ezekben a hetekben tárgyalja a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényjavaslatot, amelynek elfogadása még idén, hatálybalépése pedig 2014. január 1-jén várható. Az új Ptk. személyiségi jogokat érintő részéről, valamint a dologi

Tovább

*A Legfelsőbb Bíróság ny. kollégiumvezetője (Budapest) A polgári jog irodalma az új magánjogi törvény két tervezetével gazdagodott: a Szakértői javaslattal1 és az Országgyűlés által elfogadott, de hatályba nem lépett törvénnyel2. A magyar polgári törvénykönyvek tervezeteinek az a sorsuk, hogy nem lépnek hatályba. Ennek ellenére meghatározó befolyást gyakorolnak a magánjog fejlődésére.

Tovább

A cikk letölthető PDF formátumban is. A Személyek Munkacsoport 2000. október 19-én dr. Petrik Ferenc vezetésével ülést tartott. Megvitatta: dr. Jobbágyi Gábornak “Az ember és az emberi személyiség” problematikáját taglaló, dr. Havasi Péternek ,A személyek polgári jogi védelmét” taglaló és dr. Darák Péternek “A jogi személyek létrejöttével és megszűnésével” foglalkozó

Tovább

A cikk letölthető PDF formátumban is. Az ülés napirendjén dr. Kozma György “Az egyesületek jogi szabályozása de lege ferenda” című tanulmányának, illetve dr. Wellmann György “A Ptk “Személyek” része és a Gt. kapcsolódási pontjairól” szóló munkaanyagának vitája szerepelt. A tanulmányok tárgyalását megelőzően dr. Petrik Ferenc a munkabizottság vezetője adott tájékoztatást

Tovább

A cikk letölthető PDF formátumban is! Az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tudományos Diákköre és a Német-Magyar Jogászegyesület által szervezett, 2003. november 5-6-án a Jogi Kar Dísztermében megrendezett konferencián négy, a polgári jogi kodifikáció kapcsán különösen aktuális kérdésben ütköztették álláspontjaikat az egyes témák meghívott szakértői. Bár az alapötlet az volt, hogy

Tovább

A cikk letölthető PDF formátumban is! Elolvasván dr. Boytha György javaslatát a sérelemdíjról, majd később kitűnő, tudományos igényű dolgozatát – két személyes emlék jutott eszembe. Az első az 1970-es évek elejéről, a szerzői jogi törvény kommentárjának1 együttmunkálkodó elkészítéséről, amikor Boytha Györggyel – ki nem mondott – szövetséget vállaltam a szerzői

Tovább

1. A Ptk. bővítésének koncepciója Az új magyar Polgári törvénykönyvet előkészítő Kodifikációs Bizottság 1998-ban alakult meg, és 10 év alatt elkészítette a Ptk. tervezetét, amelyet 2008 elején szakmai egyeztetésre bocsátott. (A Kodifikációs Bizottság elnöke Vékás Lajos, titkára Kisfaludi András. Tagjai: Boytha György, Harmathy Attila, Lábady Tamás, Petrik Ferenc, Sárközy Tamás,

Tovább

A cikk letölthető PDF formátumban is. Végre vita bontakozik ki a tulajdonjogi irodalomban a tulajdonátruházás egyik elemével, a dologi ügylet fogalmával kapcsolatban. Ismeretes, hogy a hatályos polgári jog a tulajdon átszállásának kauzális tradicionális rendszerén alapszik, amely a tulajdon átszállásához a jogcímen felül a dolog átadását, ingatlan esetén pedig az ingatlan-nyilvántartási

Tovább