Grad-Gyenge Anikó: Búcsú a szellemi alkotások jogától? – A szerzői jog és az iparjogvédelmi oltalmi formák polgári jogi védelme a magyar magánjogban

Névjegy

Grad-Gyenge Anikó 2003-ban fejezte be tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakán, majd az ELTE ÁJK Állam- és Jogtudományi Karán végzett 2004-ben, ahol 2010-ben szerzett PhD fokozatot. 2003 és 2010 között az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban szerzői jogi kodifikációval és jogharmonizációval foglalkozott, 2007 óta a területért felelős osztály vezetőjeként. 2010-től a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért tanácsadója. Tanított az ELTE ÁJK-n, az ELTE BTK-n, a Pécsi Tudományegyetemen, és meghívott előadóként több más egyetem szerzői jogi tárgyú kurzusain. A Bibó István Szakkollégium Civilisztika Műhelyének egyik vezető oktatója, a Bocskai István Szakkollégium polgári jogi műhelyének tanára. A Szerzői Jogi Szakértő Testület elnökségi tagja 2010-ig, és 2005 óta gyakorló szakértője, a Creative Commons Hungary jogi vezetője, az Infokommunikáció és Jog című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. 2010 szeptemberétől a Károli Gáspár Református Egyetem Polgári Jogi és Római Jogi Tanszékének egyetemi adjunktusa, 2012 óta egyetemi docens, a Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék tanszékvezető-helyettese. 2012-ben a Bibó István Szakkollégium Harkály-díját kapta tudományos munkája elismeréseként. 2013 tavaszán az Universität Wien vendégprofesszora.

Bevezetés – A szellemi alkotások szerepe a gazdaságban

A szellemi alkotások, teljesítmények és árujelzők (röviden: szellemi alkotások) a modern piacgazdaságban meghatározó szerepet töltenek be: a vállalatok vagyonának egyre jelentősebb részét teszik ki szellemi javak, a munkavállalók egyre nagyobb része végez olyan munkát, amelynek eredménye közvetve vagy közvetlenül valamilyen szellemi alkotás. A piaci termelés meghatározó ágazatai (például a gyógyszergyártás, a közlekedési ipar, a kommunikációs iparágak) tömegével állítanak elő és használnak mindennapi működésük során különféle szellemi alkotásokat. (A szellemi alkotásokkal foglalkozó iparágak egy részének – a szerzői jogi ágazatoknak – a gazdaságban betöltött szerepét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala rendszeresen vizsgálja, eredményeit közzéteszi.[1])

Mivel ezeknek a javaknak a lényegét, értékét nem a fizikai hordozójuk, hanem a hordozóban megtestesülő elvont alkotás adja, ezért a piaci forgalomban való részvételük is sok esetben sajátos szabályozást igényel. Ennek eszköztára a legtöbb esetben nem korlátozódik csak a polgári jog eszköztárára, de éppen a forgalomban való részvételük miatt alapvetően mégis itt találjuk a szabályozási eszközeiket.

A hatékony szabályozásnak ezeken a területeken sokféle érdeket kell figyelembe vennie. Az alapvető érdek a szellemi alkotások létrehozásának ösztönzése – ez pedig úgy biztosítható legjobban, ha a szellemi alkotást létrehozó személy/csoport kap védelmet, hiszen így egyszerre honorálható a már létrejött szellemi alkotás, és ösztönözhető a befektetés jogi védelme útján a további alkotás. Mivel a szellemi alkotás piaci viszonyok között tud a legjobban hasznosulni (eljutni a közönségéhez), ily módon a közvetítő (felhasználó, hasznosító) személyek érdekeinek védelme is kulcsfontossággal bír. Természetesen a szellemi alkotások létrehozásának célja a közönséghez/a fogyasztókhoz való eljuttatás, a magas szintű oktatásban, kutatásban, minőségi életben megvalósuló közjó fokozása, vagyis ezekre az érdekekre is figyelemmel kell lennie a kiegyensúlyozott szabályozásnak. Emiatt a (nemzeti és nemzetközi) közérdeket is figyelembe kell venni a szabályozás kialakításánál.

Az, hogy a szellemi alkotások hatékony védelme magánjogi úton biztosítható leginkább, nem vitatott, a védelem alapjainak elhelyezése a polgári törvénykönyvben és emellett a részletszabályozások önálló normákra hagyása a jogi hagyományon múlik. Az alábbi vázlatban a szellemi alkotások jogának a hatályos Ptk.-ból kinövő rendszeréből kiindulva értékeljük és helyezzük rendszerbe az új Ptk. vonatkozó szabályait, amelyek az egész jogterület alapjait építik újra, meg nem rengetve az építményt.

I. A szellemi alkotások polgári jogi védelmének rövid története

Egyes szellemi alkotásokra vonatkozó fejlett, modern szabályokat már a Ptk. 1959-es elfogadása előtt is alkalmaztak a magyar jogrendszerben (az első önálló magyar szerzői jogi szabályozást 1884-ben fogadták el, az első szabadalmi törvény 1895-ben született, az első védjegytörvény pedig 1890-ben lépett hatályba).

A Ptk. elfogadása e tekintetben nem hozott áttörést a magyar jogba. A Ptk.-ban „A szellemi alkotásokhoz fűződő jogok” című fejezet nem is az 1959-ben elfogadott szövegben, hanem csak az 1978-ban hatályba lépett novelláris módosítás[2] nyomán jelent meg. A Novellához fűzött indokolás szerint a fejezetnek a Ptk.-ba való beiktatása elsősorban a jogterület növekvő jelentőségének kifejezését szolgálta, illetve hogy egyértelmű legyen e területnek a magánjog körébe tartozása. A Novella indokolása is jelezte azt, hogy nem jogalkotói cél az, hogy a már létező külön szabályok a Ptk.-ba integrálásra kerüljenek, így megállapítható az, hogy – magánjogi kötődésük mellett – a polgári jogi jogalkotás mindig is elismerte a szellemi alkotások egyes oltalmi formáinak viszonylagos elkülönültségét.

Ez a fejezet lett az összefogó normája azoknak az oltalmi formáknak, amelyek – külön törvények útján – a szellemi alkotások létrehozói számára abszolút jellegű jogokat biztosítanak, amelyeknek tartalma elsősorban az, hogy a jogosult maga hasznosíthatja kizárólagosan alkotását, vagy engedélyezheti annak hasznosítását, vagy az oltalmi jogot átruházhatja (bizonyos kivételekkel) és ezek fejében őt ellenszolgáltatás illeti meg.

A szellemi alkotások létrehozói számára biztosított oltalmakat többféle elmélet is megalapozza, ezek közül egyeseket a szellemi alkotások jogának a Ptk.-ban való elhelyezése is tükröz. E szabályoknak a Ptk. személyekre vonatkozó részében, azon belül is a személyhez fűződő jogokat követően való elhelyezése azt a megközelítést mutatja, amely szerint a szellemi alkotások ahhoz hasonlóan a személyiség kifejeződései, mint például a képmás, a hangfelvétel. Emiatt a szellemi alkotások létrehozóit személyiségi jogi jellegű és gyökerű védelem kell, hogy illesse. Ugyanakkor a szellemi alkotásokon fennálló jogok vagyoni értékkel is bírnak, ezek a jogok a legtöbb esetben tulajdonjogi jelleget mutatnak (abszolút szerkezetű, kizárólagos tartalmú és – kivételekkel – átruházható jogok), emiatt pedig indokolt az is, hogy a Ptk. tulajdonjogi részét közvetlenül megelőzően kerültek elhelyezésre. A tulajdonjoghoz való hasonló vonásaik miatt nevezi ezeket a jogokat egyre több nemzetközi és európai uniós jogforrás és néhány magyar jogszabály, valamint a szakirodalom egy része is szellemi tulajdonjogoknak.

A Ptk. ezen rendelkezései az 1978-as elfogadás óta csak kismértékben módosultak, ami kifejezi azt is, hogy a visszafogott, funkcionális szabályozás (és a mögötte megbúvó jogalkotói cél) kiállta az idő próbáját. Mindemellett viszont az ágazati szabályozásokban hatalmas fejlődés következett be.

II.1. Szerzői jog és iparjogvédelem az új Ptk.-ban: a szöveg jelenlegi állása

Az új Polgári Törvénykönyvnek az Országgyűlés számára 2012. július 7-én benyújtott Javaslata[3] a következő rendelkezést tartalmazza:

„XIII. Cím

Szerzői jog és iparjogvédelem

2:55. § [Kisegítő alkalmazás]

E törvényt kell alkalmazni a hatálya alá tartozó olyan kérdésekben, amelyeket a szerzői jogról és az iparjogvédelemről rendelkező törvények nem szabályoznak.”

A paragrafushoz fűzött indokolás is igencsak szűkszavú: „A Javaslat egy utaló szabállyal kapcsolja össze a magánjogi kódexet a szerzői jogi és az iparjogvédelmi jogviszonyokra vonatkozó külön törvényekkel.”[4]

Ez a cím funkcionálisan a hatályos Ptk. A szellemi alkotásokhoz fűződő jogok címének helyébe kerül és a hatályos Ptk.-nál lakonikusabb rendelkezéseket ad.

Az Országgyűlés számára benyújtott Javaslatból eltűnt a „szellemi alkotások” átfogó kifejezés, és a „szerzői jog és iparjogvédelem” fordulat vette át a helyét. A szellemi alkotások kifejezés a Javaslatban már csak az általános indokolásban jelenik meg: „Az iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények anyagát a Javaslat – a Ptk.-hoz hasonlóan – nem integrálja, noha a szellemi tulajdon jogviszonyaiban keletkező alanyi jogok (és megsértésük szankcióinak többsége) egyértelműen magánjogi jellegűek. A külön törvények jogágazati szempontból vegyes normákat foglalnak magukba, de azokat – jellegük különbözősége ellenére – nem volna szerencsés szétbontani. A Javaslat súlyt helyez ugyanakkor arra, hogy a szellemi alkotások és egyéb szellemi javak védelmének magánjogi természetét a kódex is kifejezze, és ezért megfogalmazza saját szabályainak a külön törvényekhez kapcsolódó háttér-norma jellegét.” (Kiemelés a szerzőtől.)

A szöveg jelenlegi állapota szerint érdemi változásnak emiatt azt lehet tekinteni, hogy a jogterületet a magánjogi kódexben elhelyező szabályok címében az ernyőfogalom nem jelenik meg, ugyanakkor az indokolás használja mind a szellemi alkotás, mind a szellemi tulajdon, mind a szellemi javak gyűjtőfogalmát. Ezt a változást nem csak az egyik vagy másik fogalom mellett és ellen érvelők közti kompromisszumnak lehet látni, hanem a polgári jogi szabályozásban bekövetkező érdemi változásokat megfelelően tükröző megfogalmazásnak is, illetve annak, hogy az átfogó fogalmak tartalommal való megtöltése, egymástól való megkülönböztetése a jövőben a jogtudományra marad.

Az alábbiakban ismertetjük azt a vitafolyamatot, amely a témában az új Ptk.-t előkészítő szakmai munkában, a hatályos Ptk. talaján állva nyilvánosan lezajlott, így kitérünk a szellemi alkotások joga és a szellemi tulajdonjog kifejezések használata kapcsán lezajlott vitára, majd értékeljük azokat a tartalmi változásokat is, amelyek az új Ptk.-ban a szellemi alkotások joga területéhez kapcsolódóan bekövetkeztek, bemutatva azt, hogy a tartalmi átalakulás miatt miért is nem indokolható többé egyáltalán az átfogó fogalom használata.

II.2. A szellemi alkotás – szellemi tulajdon vita

A hatályos Ptk. A szellemi alkotásokhoz fűződő jogok című fejezetével kapcsolatban az új Ptk. első, 1996-os koncepciója (a továbbiakban: Koncepció) még azt a megközelítést vallotta, hogy az új Kódex nem kívánja teljes mértékben inkorporálni a szellemi alkotások jogának ágazati törvényeit, és alapelvszerűen csupán arra szorítkozik, hogy a szellemi alkotások és egyéb szellemi javak védelmének magánjogi természetét a Kódex is kifejezze, és egyben megfogalmazza saját szabályainak a külön törvényekhez kapcsolódó háttér-norma jellegét”, ahogy azt is, hogy a hatályos szabályozás ezen a területen „lényegi módosítást nem igényel”.[5]

Azonban az új Ptk.-t előkészítő Kodifikációs Főbizottság 2000. január 1-jei határozata ennél tovább ment, kifejtve, hogy „az új Ptk.-ban a jelenleginél alaposabban és részletesebben megalkotott szabályokkal kell kifejezésre juttatni a szerzői jognak és az iparjogvédelemnek a polgári joghoz és a Kódexhez kötődését”.

Bár a Koncepciónak a Javaslattal való összevetése azt sugallhatja, hogy valójában most az látszik a szövegben, ami az eredeti Koncepció szándéka is volt, ha a Polgári Jogi Kodifikáció című folyóiratban megjelent tanulmányok mentén nyomon követjük a – lényegében a 2000-es határozat kapcsán – vele összefüggésben kialakult szakértő vitát, azt láthatjuk, hogy egyáltalán nem volt evidens az, hogy a végeredménynek tekinthető szöveg ezzel a tartalommal fog megszületni és pláne, hogy ilyen lakonikus lesz.

Az említett határozatot követően első szakaszban ismét fellobbant az a vita, amely ezt megelőzően is zajlott már: a fő kérdés pedig az volt, hogy miként is kell hívni átfogóan azt a területet, amely magában foglalja a fent felsorolt kérdéseket.

Boytha György és Bacher Vilmos tanulmányai ezen vita indító alapvetéseit fektették le.

Boytha[6] történelmi kitekintésében levezette azt, hogy bár az érintett terület kezdettől alkalmazta a tulajdoni megközelítést, ez a szóhasználat mégis folyamatos meghasonlást okozott, hiszen klasszikus tulajdonként soha nem lehetett a szellem alkotásaira tekinteni, amit csak megerősített az alkotásokhoz kapcsolt személyhez fűződő jogok elméleti hátterének megszületése, illetve e jogok törvényi biztosítása számos országban a 19. században. Boytha ugyanakkor elismeri, hogy az idetartozó oltalmi formák nagyon heterogének különösen amiatt, mivel „alkotásról” a szó szoros értelmében nem is lehet mindegyikük esetében beszélni. Álláspontja mindazonáltal újító megközelítésű: látva mind a szellemi alkotás, mind a szellemi tulajdon problémáit, javasolja a szellemi termék átfogó fogalom bevezetését, mint ami képes kifejezni, hogy ezek a szellemi munka közvetlen, nem dologi eredményei.[7]

Bacher[8] tanulmányában idézi Szladits Károlynak A magyar magánjog vázlata című munkáját, amely – a második világháborút megelőzően a dologi joghoz közvetlenül kapcsolódó, két jogcsoportot különített el, a személyiségi jogokat, illetve az eszmei javakon fennálló jogokat, eszmei tulajdont.[9] Utal Világhy Miklósnak a világháborút követően megjelent, A szellemi alkotások jogi védelmének elvi alapjai a szocialista jogrendszerben című munkájára is, amely viszont már az alkotó ember védelmére (és nem a dologi javak forgalmára) helyezi a hangsúlyt. Bacher rávilágít, hogy Világhy odáig megy, hogy ezen jogok magánjogba ágyazódását is megkérdőjelezi, és arra jut, hogy e jogviszonyokat a többi jogviszonnyal csupán az áruforma bizonyos elemeinek felhasználásában mutatkozó közösség fűzi egybe, mindezek miatt pedig inkább indokolt a szellemi tulajdonként való megnevezésük.[10]

Ficsor Mihály, az akkor még Magyar Szabadalmi Hivatal (ma már Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala) elnökhelyettese rövid reagáló írásában a szellemi tulajdonjog fogalmának használata mellett szólt, amely álláspontja szerint azért szabatos, mert kifejezi az egyéb, dologi tulajdonjogoktól való elkülönülés érdemi szempontját (a szellemi jelleget).[11] Viszont a szellemi alkotás kifejezés álláspontja szerint amiatt nem alkalmas az átfogó megjelölésre, mert vannak olyan részterületek, amelyeken csak esetleges (vagy teljességgel hiányzik) az alkotó tevékenység (ilyen a védjegyoltalom, a know-how, egyes szomszédos jogi teljesítmények és a sui generis adatbázisok előállítóinak oltalma), sőt: a biotechnológiai találmányok, a mikroelektronikai félvezető termékek és a szoftver esetében is gyakran megkérdőjelezhető, hogy ezek ténylegesen az alkotóik személyiségét fejezik-e ki. Történelmi kitekintésként utal arra, hogy a tulajdonnal szemben az alkotáshoz való ragaszkodás amiatt is idejétmúlt, mivel ez a fogalom mindenfajta magántulajdonnal szembeni állásfoglalásként került be szovjet mintára a magyar jogba a kommunista politikai rendszerben, ezzel pedig ideje lenne szakítani. Ficsor utal arra is, hogy a szellemialkotás-fogalom támogatói gyakran szólnak a vagyoni jogok elidegeníthetetlensége mellett is, ez pedig a mai piacgazdasági viszonyok mellett már igen nehezen tartható (és ennek a lehetőségnek a szélesítése is erősebben tulajdoni jellegűvé tenné ezeket a jogokat).[12] Álláspontja szerint vissza kellene térni a kommunista kodifikációkat megelőző hagyományokhoz, és az egész területen visszatérni a tulajdonjogi megközelítéshez és a vagyoni jogok átruházhatóságához.

Faludi Gábor – utolsóként szólva hozzá a vitához, és reagálva is valamennyi korábban kifejtett álláspontra – azon az állásponton volt, hogy a megnevezés vitáját pragmatikusan kell megközelíteni: létrejöhet a fejezet olyan tartalommal is, amelyben nincs szükség az átfogó fogalom használatára: ha pedig ez következne be, akkor az ernyő-megfogalmazás kialakítása valóban tudományos feladattá válna a jövőben.[13] Bár jelzi, hogy el tudná fogadni a szellemi alkotások és más szellemi termékek fordulatot, de a szerzői jog, kapcsolódó jogok és iparjogvédelem átfogó megfogalmazást is alkalmasnak tartaná a szabályozási egység címeként.

II.3. Mi történik a szellemi alkotások jogával?

A vita – talán már az előzőekben leírt érvekből is látszik – nem csupán „lovagolás a szavakon”. Végső soron a fejezet tartalma is jelentős átalakuláson ment keresztül, így már nem azt a kérdést kell vizsgálni, hogy melyik fogalom lenne a helyesebb, hanem csupán azt, hogy a Javaslatban megjelenő döntés alkalmas-e a tartalom tükrözésére, illetve a változásokkal koherens viszonyban áll-e. Ennek eldöntéséhez szükséges a tartalmi változások megvizsgálása.

II.3.1. A hézagmentes oltalom elvének elvetése

A Ptk. 86. §-ának (1) bekezdése szerint a szellemi alkotás a törvény védelme alatt áll, ez az általános rendelkezés védelem alá helyez minden szellemi alkotást (ún. hézagmentes oltalom elve). A Ptk. nem határozza meg azt, hogy mi minősül szellemi alkotásnak, ugyanakkor a védelem két kritériumát mégis megállapítja. A törvény 86. §-ának (3) bekezdése szerint – ha külön törvény másként nem határozza meg az oltalom feltételeit – csak akkor védett a szellemi alkotás, ha társadalmilag széles körben felhasználható és még nem vált közkinccsé. A szellemi alkotások hézagmentes oltalmának elve (elméleti) „biztonsági hálóként” működik a jogrendszerben, mivel a szellemi alkotások jellemző típusainak többségére ma már önálló törvények – saját oltalmi kritériumokkal – biztosítanak védelmet. Így ez a rendelkezés csak abban az esetben biztosít védelmet, ha más eszközzel nem lenne védhető az adott alkotás.

A Javaslat egyik legkevésbé vitatott – lényegében minden szakértői anyag által támogatott[14] – újdonsága, hogy szakít a hézagmentes oltalom elvével. A szakirodalomban egyöntetű az a nézet,[15] hogy a hézagmentes oltalom elve legfeljebb csak ideiglenes segítség akkor, ha egy új típusú alkotás jön létre, de a bírói gyakorlat számára nem eldönthető, hogy mely oltalmi forma fogja tudni befogadni. Ilyenkor – annak érdekében, hogy az adott alkotás nevesített oltalom híján ne váljon közkinccsé – a hézagmentes oltalom elve alapján a Ptk. védelemben tudja részesíteni. Ez azonban lényegében elméleti konstrukció, a gyakorlat jóformán nem használta, minősítésében Ficsor még ennél is továbbment: „politikai ízű, az alkotómunka tiszteletét és védelme iránti elkötelezettséget kinyilvánító deklarációnak” tekintette.[16] E kiegészítő jellegű oltalom eltörlését a Magyar Szellemitulajdon-védelmi Tanács is támogatta.[17]

Emellett a szakirodalomban elterjedt az az álláspont, hogy a nevesítetlen szellemi alkotások védelme gyengíti a nevesített oltalmakat, mivel az alkotás jogosultjának nem kell törekednie arra, hogy elérje azt a minőséget, kidolgozottságot, amellyel például szerzői jogi vagy szabadalmi oltalmat kaphatna.

Éppen azért tehát, hogy az alkotók motiváltak legyenek a magasabb szintű teljesítményre, az egyszerűbb szellemi alkotásokat az új Ptk. közkinccsé teszi. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a jövőben már csak azok a szellemi alkotások lesznek védettek, amelyeket törvény kifejezetten védelemben részesít.

II.3.2. A know-how oltalmának személyiségi joggá válása

A Ptk. 86. § (4) bekezdése szerint a személyeket védelem illeti meg a vagyoni értékű gazdasági, műszaki és szervezési ismereteik és tapasztalataik tekintetében. A vagyoni értékű gazdasági, műszaki és szervezési ismeret és tapasztalat gyakorlatban bevett angol megnevezése a know-how (tudni, hogyan). A know-how egyébként a Ptk. hatályos rendjében az iparjogvédelemmel rokon, a Ptk.-ban szabályozott szellemi alkotás. A Ptké.[18] szerint a védelem a know-how-t a közkinccsé válásig illeti meg. A szabadalmi törvény hasznosítási szerződésről szóló szabályai említik a szabadalomhoz kapcsolódó know-how hasznosításának engedélyezését is. Ugyan a törvény csak a közkinccsé válásig fordulattal fejezi ki, de a bírói gyakorlatban a know-how oltalmának szükségszerű feltételévé vált, hogy az a védelem teljes időtartama alatt titkos maradjon. Erre utal a Ptké. védelmi idő-meghatározásában az is, hogy csak addig illeti védelem a know-how-t, amíg az nem vált közkinccsé. További, szintén a bírói gyakorlat által kialakított feltétele az oltalomnak, hogy az valamilyen formában rögzített legyen. A know-how védelmének tartalmát a Ptk. nem fejti ki részletesen. A vagyoni értékű ismeretet azonban a jog kétségtelenül honorálja védelemmel, akár a Ptk. jogos érdekek védelmére vonatkozó alapelve szerint, akár a titokvédelem általános szabályai szerint, vagy a versenyjogi normák alapján. A know-how legfontosabb tranzakciós védelmi eszköze a titok gazdája és a titkot hasznosítani kívánó személy között létrejövő hasznosítási-titoktartási szerződés, szerződés híján pedig a személyhez fűződő jogok megsértése esetére rendelkezésre álló szankciórendszer és az engedély nélküli hasznosítással elért haszonból való részesedés joga nyújt oltalmat.[19]

A hatályos Ptk. tehát nevesített, de külön normában nem szabályozott szellemi alkotásként ismeri a know-how-t. Ficsor Mihálynak az új Ptk. előkészítése során írott, már említett tanulmánya még csak jelzi a szabályozás felülvizsgálatának szükségességét, és egyet nem értését azzal, hogy a technológia, mint olyan a Ptk. know-how oltalmával általános védelmet kapjon.[20]

2000-ben Bacher Vilmos is még csak arra tett javaslatot, hogy a bírói gyakorlat által kidolgozott titkossági kritérium az új Ptk.-ban kerüljön be a normatív feltételek körébe, de azt már ő is felvetette, hogy lehet-e egyáltalán olyan jellegű, „tulajdonszerű” jognak tekinteni a titkon fennálló jogot, mint a többi szellemi alkotáson fennálló rendelkezési jogot. Maga hívja fel Bobrovszky Jenő korábban is kifejtett álláspontját, amely szerint a know-how inkább csak egy relatíve kizárólagos jellegű hasznosítási jog, amely inkább csak a titok „birtokára”, semmint tulajdonára irányuló védelmet biztosít.[21]

Bobrovszky Jenőnek a kodifikációs vitához írott tanulmánya[22]amellett érvel, hogy a know-how nem részesülhet tulajdoni jellegű oltalomban, mivel csak „birtokló” jellegű. A know-how jogosultja más viszonyban áll a társadalommal, mint az iparjogvédelmi oltalmak jogosultjai, akik a feltárással adnak cserébe ismeretet az oltalomért. Emiatt pedig a know-how oltalmának vissza kell térnie a versenyjogi jellegű védelem körébe, egyszerű üzleti titokként kell biztosítani az oltalmát, nem haladva túl a TRIPS-egyezmény 39. cikkében előírt védelmi szinten.

Boytha hasonló témájú tanulmánya[23] viszont amellett érvel, hogy semmi sem zárja ki a TRIPS-egyezmény által megkövetelt oltalmi szint fölé menő, erősebb oltalmat, így nincs kizárva az sem, hogy a védelem a know-how esetében is kizárólagos jelleget kapjon (még ha nem is kell az oltalomnak feltétlenül abszolút jellegűnek lennie, ahogy nem az a szellemi tulajdonjogok esetében sem).

Faludi Gábor az előző vélemények összevetése és gyakorlati tapasztalatainak értékelése alapján arra jutott, hogy lehetséges a TRIPS-egyezmény 39. cikkét meghaladó védelem biztosítása (ezt a befektetői gyakorlat is megerősíti, sőt kifejezetten támogatja), ha a védelem nem terjed ki az információ jóhiszemű

– a know-how jogosulttól független fejlesztésére,

– a know-how jogosulttól független megszerzésére, és

– bármely forrásból megszerzett termék/szolgáltatás (kötelmi jogias megközelítéssel: a dolog vagy egyéb szolgáltatás) mérnöki visszafejtése útján előálló információra.[24]

A kodifikáció előkészítéseként lezajlott viták végül oda konkludáltak, hogy a know-how védelme a nemzetközi egyezmények, az uniós jog[25] és a külföldi gyakorlat alapján igen szorosan köthető a magánjogi (üzleti) titokvédelemhez is, mint forgalomképes, de kizárólagos védelmet igénylő oltalomhoz, emiatt pedig védelmének megnyugtató rendezésére inkább a személyiségi jogok körében kerülhet sor.

Ennek alapján a szellemi alkotások köréből a know-how (az új Ptk. frappáns terminológiája szerint: védett ismeret) átkerül a személyiségi jogok közé az üzleti titok körébe, annak aleseteként kerül szabályozásra, és továbbra sem kap önálló törvényi védelmet.[26] Ezáltal egyértelművé válik, hogy a know-how nem tartozik a szerzői jogi vagy iparjogvédelmi oltalmak körébe, bár azoknak előszobája lehet továbbra is. Ugyanakkor viszont az uniós jognak megfelelően bekerül a normatív feltételek közé a titkosság (pontosabban a közismertté nem válás). Mindez természetesen továbbra sem zárja ki az ismeret átadására vonatkozó szerződések kötését. E szerződések gyökere egyrészt az a szabály, amely szerint nem sérti a személyhez fűződő jogot az a magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárul, másrészt a szerződési szabadság, amely csak kivételes körben ismeri el a típuskényszert.

A védelem szabályainak tartalma, és különösen az oltalom alóli kivételek jobban reprezentálják azt is, hogy a know-how védelme nem olyan erősségű, mint amilyen a szerzőket, illetve az iparjogvédelmi jogosultakat illeti meg. Az áthelyezés a védelem abszolút jellegén annyit gyengít, hogy megengedi a független fejlesztést és a visszafejtést. Az oltalmi jog az előzetes engedélyezési jogok köréből átkerül a személyhez fűződő jogok tiltó jellegű körébe.

II.3.3. Az ágazati törvények relatív önállóságának rögzítése

A Ptk. 86. §-ának (2) bekezdése tematikus megjelöléssel felsorolja azokat a jogszabályokat, amelyek az egyes szellemi alkotásokra vonatkozó védelem részletes feltételeit meghatározzák.[27]

Azok a szellemi alkotások, amelyeknek védelmét nem csak a Ptk., hanem külön jogszabály is biztosítja, a nevesített szellemi alkotások körébe tartoznak (a nevesített alkotások közé tartozik még a know-how is, csak ennek szabályairól a fentiek szerint nem szól külön törvény). Oltalmukban a Ptk. kisegítő jelleggel, háttérjogszabályként érvényesül, vagyis a Ptk. csak akkor alkalmazandó, ha az oltalmat egyébként biztosító külön jogszabály nem rendelkezik az adott kérdésről. Ezek a külön jogszabályok – a szellemi alkotásokhoz kapcsolva – jelenleg a következők:

A nevesített szellemi alkotások oltalmának feltételei a következők:

Az új Ptk. már nem sorolja fel, hogy rajta kívül mely önálló törvények és más jogszabályok biztosítanak még szellemi alkotásokon fennálló jogokat. E szabály születésekor megerősítette, hogy a jogalkotó mely területeket tekint idetartozónak, azonban mára ez általánosan elfogadottá vált, a magyar tudományos irodalom ezen területeknek a szellemi alkotások jogához tartozását nem vitatja. A szabály ilyen módon inkább deklaratív, önálló normatív tartalommal annyiban rendelkezik, hogy kifejezi az ágazati törvények Ptk.-hoz kötődését. Ha a külön törvények nem utalnának háttérszabályként (különböző módokon) a Ptk.-ra, ez a szabály akkor is kifejezné, hogy pl. egy szerzői jogi kártérítési vagy díjigény engedményezési ügyben milyen szabályok alapján kell eljárni, de jelenleg a visszautalás mindenütt megtörténik. Ezenkívül a törlését indokolja az is, hogy a hatályos jogrendszerben már egészen más jogszabályok szabályozzák ezeket a jogokat, mint amit a Ptk. 86. §-ának (2) bekezdése sugall, vagyis a lista maga is elavultnak tekinthető.[28]

Az újonnan bevezetett, fent hivatkozott egyetlen rendelkezés mégis részben idekapcsolódik: egyrészt alkalmazza azt az általános leíró fogalmat, amely pontosan lefedi az idetartozó normák körét (szerzői jogról és az iparjogvédelemről szóló törvények), másrészt normatív tartalmat kap azáltal, hogy egyértelműen kimondja, hogy a Ptk. az ezen jogszabályokban rendezett – természetesen csak a magánjogi – jogviszonyok tekintetében háttérjogszabályként érvényesül.

Utalni kell persze arra, hogy az új rendelkezés a 86. § (1) bekezdésének is utódja: ugyanakkor már elmarad a Ptk.-ból az a gondolat, hogy e jogszabály kellene, hogy védje a szellemi alkotásokat. Ezt a feladatot mára elsődlegesen az ágazati szabályok töltik be, a Ptk. kisegítő jellegűvé válik.

II.3.4. A szellemi alkotásokon fennálló jogok megsértése esetén érvényesíthető igények

A Ptk. 87. §-ának (1) bekezdése szerint akinek szellemi alkotáshoz fűződő jogát megsértik – a külön jogszabályban meghatározott védelmen kívül – a személyhez fűződő jogok megsértése esetén irányadó polgári jogi igényeket támaszthatja. A szankciórendszer összekapcsolódása is mutatja a személyhez fűződő jogok és a szellemi alkotásokon fennálló jogok szoros rokonságát.

Ugyanakkor a Ptk. maga is utal arra, hogy ezek az igények kiegészítő jellegűek azokhoz az igényekhez képest, amelyeket – esetleg – külön jogszabály határoz meg. Azon szellemi alkotások vonatkozásában, amelyeket a fentiek szerint önálló jogszabály részesít védelemben, elsődlegesen az ott meghatározott külön igények érvényesíthetők. Ezek – történeti okból – nagymértékben hasonlítanak a Ptk. 84. §-ában foglaltakra, a Ptk.-ban meghatározott igényeknél azonban ma már több esetben részletezőbbek, bővebbek, szélesebb körben érvényesíthetők.

Ahol tehát a Ptk. utaló szabálya alapján a személyhez fűződő jogok megsértése esetén irányadó polgári jogi igények ténylegesen alkalmazásra kerülnek, a know-how és a nem nevesített szellemi alkotások köre.

A hivatkozott rendelkezés (2) bekezdése szerint a külön jogszabályok hatálya alá nem tartozó szellemi alkotásokat és a személyek vagyoni értékű gazdasági, műszaki, szervezési ismereteit és tapasztalatait érintő védelem körében a jogosult azt is követelheti, hogy az eredményeit elsajátító vagy felhasználó személy részeltesse őt az elért vagyoni eredményben.

Eszerint a nem nevesített szellemi alkotások, illetve a know-how esetében egy olyan igény is érvényesíthető, amelyet a nevesített alkotásokra nézve az „ágazati” törvények tartalmaznak. A gazdagodás megtérítésére irányuló igény lényegében megfeleltethető a vagyoni eredményben való részeltetés igényének.

Ezek a szabályok már egyáltalán nem jelennek meg az új Ptk.-ban.

Az ennek megfelelő döntésben különösen fontos szerepet játszik két szempont. Az egyik, hogy az ágazati törvények folyamatos jogalkotói fejlesztés eredményeként önállóan is helytálló igényrendszert tartalmaznak,[29] a másik, hogy 2006 folyamán lezajlott a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló 2004. április 29-i 2004/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetése a magyar jogba. Az egyes szellemi alkotásokra vonatkozó ágazati törvények ennek nyomán az irányelvvel összhangban álló, kiegyensúlyozott jogérvényesítési eszközrendszert tartalmaznak, amely csupán olyan mértékben támaszkodik a Ptk.-ra, amilyen mértékben ezt maguk az ágazati törvények jelölik ki utaló szabályokkal. Így többek között az ágazati törvények biztosítják a széles körre kiterjesztett adatszolgáltatási igényt, előírják a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését is, illetve több eszközt nyújtanak a sérelmes helyzet megszüntetésére vonatkozóan is (a jogsértéssel előállított dolgok lefoglalását, meghatározott személynek történő átadását, kereskedelmi forgalomból való visszahívását).

Az egyetlen, a hatályos Ptk. által a hatályos ágazati törvényekhez képest jelenleg nyújtott plusz jogi eszközt, a közérdekű bírságot[30] a gyakorlatban jelenleg nem alkalmazzák – tudjuk, nem csak a szellemi alkotásokkal kapcsolatos jogsértések kapcsán, hanem általában sem (ezt éppen ezért a Tervezet sem kívánja átvenni az új igény-rendszerbe).

Az egyetlen, nem objektív alapú jogkövetkezmény, a kártérítés különböző típusainak alkalmazhatósága ma is inkább az ágazati törvényekben szereplő, a Ptk. kártérítési szabályára visszautaló normán alapul.[31] Vagyis lehet mondani, hogy valamennyi ma alkalmazott jogkövetkezményre vonatkozóan rendelkeznek az ágazati törvények. Ennek az oka az, hogy a történeti-nemzetközi összehasonlítás mutatja, hogy nincs minden államban és minden korban polgári jogi kódex az ágazati törvények mögött. Ezért az önmozgás, az ágazati szabályozás teljessége, a könnyebb alkalmazhatóság, a speciális eljárást gyorsító szabályok beépíthetősége okán elkerülhetetlen a saját szankciórendszer.

A Javaslat általában meg kívánja szüntetni a személyhez fűződő jogok nem vagyoni jellegű megsértése esetén alkalmazandó kártérítést (a korábbi nem vagyoni kártérítés helyett alkalmazott kártérítést), amelyet ma még a szellemi alkotásokon fennálló személyhez fűződő jogok megsértése esetében is alkalmazni lehet. Erre vonatkozóan önálló, a személyhez fűződő jogi jogkövetkezmények között elhelyezett szankciót, sérelemdíjat vezet be.[32] Értelemszerű, hogy ez a szankció is alkalmazható lesz a szerzői és iparjogvédelmi jogok megsértése esetén.

Konklúziók

A szellemi alkotások joga kifejezés eltűnése az új Ptk. normaszövegéből nem véletlen: a hézagmentes oltalom megszűnése, a know-how oltalmának személyiségi joggá konvertálása után az ágazati törvényekben külön védelemben részesített oltalmi formák (illetve a magyar jog szerint ilyenként nem is védett szellemi termékek védelmi formáinak) egy fogalom alá való besorolása, illetve különbségeik transzparens módon való megmutatása a jövőben az elmélet feladata marad. Hogy ennél szorosabb kapcsolat megteremtésére irányuló kodifikációs igény – véleményünk szerint igen helyesen – nincs is, mutatja az, hogy a Kormány által nemrég konzultációra bocsátott stratégiai dokumentum, a Jedlik-terv[33] sem kíván sem szellemi tulajdonjogi, sem szellemi alkotások jogát magában foglaló kódexet létrehozni: középtávú tervként egy iparjogvédelmi kódex elfogadását tűzi ki célul, a szerzői jogi kódexszel kapcsolatos problémákat pedig külön kezeli és kívánja megoldani.