(észrevételek és javaslatok a polgári jogi kodifikációhoz)
1. A Polgári Jogi Kodifikációs Főbizottság részére a közelmúltban két előkészítő tanulmány is készült az iparjogvédelemnek és a szerzői jognak a Ptk.-hoz fűződő viszonyáról. E tanulmányok – amelyek komoly erőfeszítéseket tükröznek és alkalmasnak látszanak arra, hogy a szellemi tulajdon és a Ptk. kapcsolatát tisztázó szakmai eszmecsere kiindulási alapjául szolgáljanak – megjelentek e folyóirat egyik korábbi számában is.1 Hasonlóképpen megjelent a Kodifikációs Főbizottság határozata is “a szellemi alkotások joga és az új Ptk. viszonyára vonatkozóan”.2 Ez az írás elsősorban nem a két említett tanulmány vagy a kodifikációs bizottsági határozat véleményezését célozza, hanem további adalékokat kíván szolgáltatni az iparjogvédelem és a szerzői jog egységes polgári jogi megközelítésének kialakításához.
2. Az iparjogvédelemért és a szerzői jogért egyaránt felelős országos hatáskörű szerv,3 a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) hatósági joggyakorlatában, nemzetközi kapcsolatrendszerében és kodifikációs munkájában eddig nem tapasztaltam sürgető igényt a Ptk. és a szellemi tulajdon kapcsolatának tisztázására. E hagyományos kapcsolat az elmúlt évtizedben megújult iparjogvédelmi és szerzői jogi jogszabályok alapján fennmaradt; nincs tudomásom súlyos – elméleti, elvi tisztázatlanságra visszavezethető – gyakorlati problémáról e viszonyrendszer működésében. A szellemi tulajdon hazai védelme a közeli jövőben – elsősorban az európai integráció és a technikai fejlődés következtében – számos nehéz kérdéssel fog szembesülni. A biotechnológiai találmányok védelmének jogi és erkölcsi kérdései, a számítógépes világhálózat (az internet) egyre kiterjedő használatából adódó – gyakran nemzetközi magánjogi köntösben megjelenő – kérdések, a közösségi oltalmi formáknak az Európai Unióhoz való csatlakozás alkalmával hazánkra történő kiterjesztése, az adatbázisok sui generis védelmének bevezetése és az ipari (avagy formatervezési) mintaoltalmi kodifíkáció problémái említhetők meg példaként.4
3. A legtöbb európai magánjogi kódex egyáltalán nem tartalmaz szabályokat az iparjogvédelemről és a szerzői jogról. Az 1942. évi olasz és a szovjet – illetve az utódállamokban a szovjet “hagyományt” követő – kodifikáción kívül nincs példa arra, hogy a magánjogi kódex egyszerű utaláson kívül érdemi, részletes szabályokat tartalmazna e témában. Az erre irányuló holland kísérlet sem vezetett eredményre. A jogösszehasonlítás eredménye is azt az aggályt erősíti, hogy a jelenleginél részletesebb szabályoknak a Ptk.-ba való beillesztése dogmatikai, jogrendszeri és gyakorlati problémákhoz vezetne.5 A szellemi tulajdonvédelmi jogszabályok – az iparjogvédelmiek valamivel jobban, mint a szerzői jogiak – jogágazati szempontból vegyes normákat foglalnak magukban (ez látszik pl. abból is, hogy alkalmazásukban háttérjogszabálynak számít a Ptk.-n kívül az Áe. és a Pp. is). E normák viszont tartalmilag elválaszthatatlanul összekapcsolódnak (amint erre Bacher Vilmos tanulmánya is helyesen rámutat6). Az iparjogvédelem és a szerzői jog polgári jogi kötődését pedig nem szükségképpen törvényi deklarációkkal kell megerősíteni vagy visszatükrözni: ez inkább a tudományra és az oktatásra tartozik. Ennyiben tehát vitatható, sőt, aggályokat keltő a Kodifikációs Főbizottság 2000. június 1-jei határozata, amelynek értelmében “az új Ptk.-ban a jelenleginél alaposabban és részletesebben megalkotott szabályokkal kell kifejezésre juttatni a szerzői jognak és az iparjogvédelemnek a polgári joghoz és a Kódexhez kötődését”.7
4. Az iparjogvédelem és a szerzői jog egységes felfogását és jogterületi koherenciáját a szellemi tulajdon – nemzetközileg széles körben elfogadott,8 a hazai jogszabályokban is tükröződő9 és a magyar jogtudomány egyes képviselői10 által is pártolt -koncepciója teremti meg. Ez a megközelítés a szabályozott jogviszonyok alapvető szerkezeti és tartalmi rokonságából indul ki: mind az iparjogvédelmi oltalom, mind a szerzői jogi védelem abszolút szerkezetű, negatív tartalmú jogviszonyt eredményez, kizárólagos jogok formájában érvényesül. A szellemi tulajdon tárgyai azok a szellemi javak (műszaki szellemi alkotások, árujelzők, művek, szomszédos jogi teljesítmények), amelyeket a jogi szabályozás – speciális oltalmi formák révén, előre megszabott feltételekkel – a közkincs köréből időlegesen kivon. A szellemi tulajdon tárgyainak megjelölésére gyűjtőfogalomként a “szellemi termék” kifejezés11 nemcsak azért alkalmatlan, mert e szókapcsolat “fából vaskarika”, hanem azért is, mert éppen a dologi tulajdontól megkülönböztető ismérvet fedi el, nevezetesen azt, hogy a szellemi tulajdon nem dologi javakon áll fenn.
A jogterület egységes felfogása nem épülhet a “szellemi alkotás” fogalmára mint központi kategóriára; nem használható az iparjogvédelem, a szerzői jog és a szerzői joggal szomszédos jogok átfogó, együttes elnevezéseként a “szellemi alkotások joga” kifejezés. A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmát nem az e megjelölések mögött csupán esetlegesen meghúzódó (inkább szerzői jogilag releváns) alkotó tevékenység alapozza meg (ilyesmiről egyébként is legfeljebb egyes ábrás, térbeli vagy hangvédjegyeknél lehetne szó, a szóvédjegyeknél semmi esetre sem), hanem a szóban forgó megjelölések megkülönböztető képessége és az erre épülő gazdasági funkció.12 Ezt jelzi az is, hogy valamely megjelölés (védjegy) a használat folytán idővel megszerezheti vagy elvesztheti a megkülönböztető képességet.13 A védjegyek és a földrajzi árujelzők nyilvánvaló esetén túl kétséges az is, hogy a többnyire évtizedek alatt felhalmozódó tapasztalatokból, ismeretekből álló know-how mennyiben számít “szellemi alkotásnak”. A szerzői joggal szomszédos – különösen a hangfelvétel- és film-előállítói, valamint a rádió- és televízió-szervezeteket megillető -jogok sem alkotások, hanem bizonyos teljesítmények, szellemi javak védelmére szolgálnak. Ez vonatkozik majd az adatbázisok sui generis védelmére is.14 A védjegyek, a földrajzi árujelzők, a know-how, a szomszédos jogi teljesítmények és a nem eredeti adatbázisok tehát nem azért állnak jogi védelem alatt, mert alkotások.
Nem lehet elmenni amellett szó nélkül, hogy a személyiségi jogi kötődést középpontba állító és a szellemi tulajdon fogalmának létjogosultságát tagadó iskolát azok a szerzői jogászok képviselik Magyarországon, akik a szerzői vagyoni jogok elidegeníthetetlenségéhez minden áron – a piacgazdaság igényeivel, a magyar szerzői jogi hagyománnyal és az európai jogfejlődés világosan kirajzolódó tendenciáival szemben is – ragaszkodnak. Számukra a szellemi tulajdon kategóriáját az teszi “ördögivé”, hogy nem fér meg vele a szerzői vagyoni jogok átruházhatóságának törvényi -azaz mesterséges – tilalma. Holott nyilván nem szabadna e merev, ideologikus szerzői jogi felfogásnak az egész jogterületet görcsbe rántania, fölöslegesen megnehezítve a nemzetközileg széles körben elfogadott és a hazai gyakorlatban is igényelt szellemi tulajdonjogi koncepció elméleti és tételes jogi kibontakozását.
Végül, noha közhelynek számít, talán említést érdemel, hogy a szellemi tulajdon koncepciójának tagadása valójában az előző gazdasági és politikai rendszer terhes hagyatékaként nehézkedik ma is az iparjogvédelemmel és a szerzői joggal kapcsolatos jogi közgondolkodásunkra. A Kodifikációs Főbizottság 2000. június 1-jei határozata a magyar jogi hagyományok megőrzését fontos célként jelöli meg.15 Bacher tanulmánya16 meggyőzően mutatja be, hogy a magyar magánjog története során miként torlaszolták el az “eszmei javakon” fennálló “eszmei tulajdon” elméletének kialakulása elől az utat a szovjet ideológiai importcikkekből összehordott barikádok. (Lényegében ugyanígy tört meg a magyar szerzői jog dualista – a szerzői vagyoni jogok forgalomképességének elismerésére épülő – hagyománya17 1969-ben amiatt, hogy az akkor elfogadott Szjt.-ben túlzott mértékben és dogmatikusan érvényesítették a monista nézeteket.) Ha a “szocialista jogrendszer” ideológiai kötöttségeit nem soroljuk a magyar jogi hagyomány legértékesebb elemeihez, semmi nem gátolja az eszmei, avagy szellemi tulajdon – jogterületi egységet teremtő -fogalmához való elméleti és (szükség szerint) kodifikációs visszatérést.
5. A szellemi tulajdon koncepciója tükrözi napjaink gazdasági realitását is. A modern közgazdaságtan18 egyértelműen és kétség nélkül sorolja a tulajdon tárgyaihoz az iparjogvédelmi oltalomban és a szerzői jogi védelemben részesülő szellemi javakat. A vállalkozások számára e javak a legértékesebbek és a legféltettebbek közé tartoznak.
6. A szellemi tulajdon koncepciója nem zárja ki a személyiség, illetve a személyhez fűződő jogok figyelembevételét. Locke tulajdonfelfogása19 is példázza, hogy ez elméletileg is alátámasztható (a gyakorlatban pedig eddig sem okozott problémát). Hiszen, ha a tulajdon eredete és igazolója az értékteremtő munka, a jogcím és a személyes érdem elválaszthatatlanul összekapcsolódnak.20
Másfelől vitatható, hogy egy biotechnológiai találmányban, egy mikroelektronikai félvezető termék topográfiájában vagy egy szoftverben valóban az alkotó személyisége fejeződne ki (nem beszélve az árujelzőkről és a szomszédos jogi teljesítményekről, amelyeknél – mint láttuk – az “alkotás” eleme is hiányzik), illetve, hogy a személyiség e feltételezett kifejeződése, objektiválódása volna az a központi elem, amelyre a jogi védelemnek épülnie kellene.
7. Az egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi jogszabályoknak a Ptk.-hoz való viszonyát a hatályos jog kielégítően rendezi. Az Szjt. 3. §-a és a hozzá kapcsolódó miniszteri indokolás21 világos helyzetet teremt e téren, Hasonló – az 1. pontban említett tanulmányokban többnyire ismertetett – hivatkozások találhatók az iparjogvédelmi törvényekben is. Ez már önmagában is logikailag zárt rendszert eredményez, nincs szükség arra, hogy a Ptk. alkalmazására utaló e törvényi rendelkezéseknek a Ptk.-ban is megteremtsük a “párját”, tükörképét.
8. Az iparjogvédelmi és a szerzői jogi jogszabályok pontosan és részletesen meghatározzák annak érdemi és (az iparjogvédelem esetében) alaki, eljárási feltételeit, hogy a szellemi javak mikor vonhatók ki a szabad felhasználás, a közkincs köréből. A védelmi feltételek e cizellált rendszerét relativizálja és teszi szinte feleslegessé, ha valamely általános polgári jogi szabály általában, en bloc törvényi védelmet ad mindenfajta szellemi alkotásnak, még akkor is, sőt, éppen akkor, ha az alkotás nem felel meg valamely nevesített oltalmi forma külön törvényben előírt feltételeinek. A Ptk. 86. §-ának (3) bekezdése ezt a veszélyt idézi elő; e rendelkezés számottevő gyakorlati problémákat52 eddig feltehetőleg azért nem okozott, mert megmaradt annak, ami valójában: “politikai ízű” (az alkotómunka tiszteletét és a védelme iránti elkötelezettséget kinyilvánító) deklarációnak.
9. Felvethető egyfelől az iparjogvédelmi licenciaszerződések, másfelől a szerzői jogi felhasználási szerződések önálló szerződéstípusként való szabályozása a Ptk.-n belül. Nem világos azonban, hogy e szerződési szabályoknak a külön törvényekből való kiragadása és a magánjogi kódexbe való beillesztése milyen elméleti és gyakorlati előnyökkel járna. Az iparjogvédelmi licenciaszerződések és a szerzői jogi felhasználási szerződések azonban aligha szabályozhatók egységesen, egyeden szerződéstípusként.
10. Ismeretesek európai példák az iparjogvédelmi, illetve a szellemi tulajdonvédelmi rendelkezések egyetlen kódexbe való foglalására. Bizonyos rendelkezések megismétlése talán elkerülhető volna egy iparjogvédelmi kódex megalkotásával, ehhez azonban viszonylag állandó, kialakult viszonyok szükségesek. A magyar iparjogvédelem még túl sok változás előtt áll ahhoz, hogy e kodifikációs kísérlet időszerűvé váljon. Az iparjogvédelem és a szerzői jog eltérő természete23 pedig mind elméletileg, mind jogszabály-szerkesztési szempontból – úgy tűnik – útját állja a “szellemi tulajdonvédelmi kódex” megteremtésének.
11. Az előzőekben kifejtettekre tekintettel a következő kodifikációs javaslatok fogalmazhatók meg:
a) Fenn kell tartani az iparjogvédelem és a szerzői jog elkülönült szabályozását; nincs szükség arra, hogy a Ptk.-ba a szellemi tulajdonra vonatkozó további rendelkezéseket illesszünk.
b) Az iparjogvédelem és a szerzői jog jogterületi egységét a szellemi tulajdon koncepciója mentén célszerű fenntartani. Ez nem jelentené a szellemi tulajdonnak a dologi tulajdonnal való bárminemű azonosítását. A “tulajdon” szó a közös vonásokat (a jogviszony abszolút szerkezetét, negatív tartalmát, a szellemi javak vagyoni természetét) fejezi ki, míg a “szellemi” jelző a különbségekre utal (a védelem eltérő – nem dologi – tárgyára, a szellemi tulajdon keletkezésének sajátosságaira, időbeli és térbeli kötöttségeire). Ennek megfelelően a szellemi tulajdonra vonatkozó szabályokat – ha ilyenekre egyáltalán szükség van – a Ptk.-ban a “Tulajdonjog” részt követően vagy azon belül, önálló részben, illetve címben kellene elhelyezni.
c) A Ptk. 86. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezést hatályon kívül kellene helyezni. [Ezzel összefüggésben a 87. § (2) bekezdését is módosítani kellene.]
d) A külön törvényekben ma is meglévő – a Ptk. háttérjogszabályként való alkalmazását előíró – hivatkozásokra tekintettel nincs szükség olyan rendelkezésnek a Ptk.-ba való illesztésére, amely a Ptk. és az említett külön törvények viszonyát volna hivatott rendezni.
e) A Ptk. 86. §-a (2) bekezdésének szövegezését felül kell vizsgálni. A fogalmazási egyenetlenség24 kiigazítása mellett az oltalmi formák felsorolását példálózóvá23 és pontosabbá kellene tenni. A felsorolás nem kimerítő jellege a későbbi változások, új oltalmi formák befogadhatóságát biztosítaná.
f) Átfogóan felül kell vizsgálni a know-how védelmére vonatkozó hazai szabályozást, ideértve a Ptk. 86. §-ának (4) bekezdését, 87. §-ának (2) bekezdését és a Ptké. II. 4. §-át is. Nincs azonban sem szükség, sem lehetőség arra, hogy a “technológia” általános, Ptk.-ra épülő jogi védelmét bevezessük (erre nincs nemzetközi példa és az erre vonatkozó javaslat20 is egy közösségi jogszabály téves értelmezésére épül27).
g) További vizsgálatot igényel az iparjogvédelmi licencia-, illetve a szerzői jogi felhasználási szerződések önálló szerződéstípusként való szabályozása.
h) Hosszabb távon – az európai integrációs folyamatok lezárulásával – megfontolható, hogy az iparjogvédelmi oltalmi formák szabályait egyeden kódexben foglaljuk össze.
JEGYZETEK
1 Boytha György: A szellemi alkotások joga és az áj Ptk.; Polgári Jogi Kodifikáció, 2000/3. szám, 13-23. old.; Bacber Vilmos: A szellemi tulajdon védelme és a Ptk.; Polgári Jogi Kodifikáció, 2000/3. szám, 23-31. o.
2 A Kodifikációs Bizottság 2000. június 1-jei határozatai (a továbbiakban: bizottsági határozatok); Polgári Jogi Kodifikáció, 2000/2. szám, 4. o.
3 Ld. a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvénynek (az Szt.-nek) az 1999. évi CXIX. törvény 3. §-ával megállapított – 2000. január 1-je óta hatályos – 44. §-át, valamint a Magyar Szabadalmi Hivatalról szóló 86/2000. (VI. 15.) Korm. rendeletet.
4 Ld. a Kormány 2140/2000. (VI. 23.) Korm. határozatát a 2002. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozó jogharmonizációs programról és a többször módosított 2212/1998. (IX. 30.) Korm. határozat módosításáról.
5 Adolf Dietz: Intellectual Property Law (In Particular Copyright Law) in the Legal System (Why it is not just a Chapter for Civil Codes); WIPO/CNR/CIS/96/20, Washington-Geneva, 1996.
6 Bacher, i.m. (1), 27. o,
7 Bizottsági határozatok (2), 4. o.
8 Az ENSZ ezen a területen működő, tehát az iparjogvédelemért és a szerzői jogért egyaránt felelős szakosított intézményének elnevezése; Szellemi Tulajdon Világszervezete (ld, az 1970. évi 18. törvényerejű rendeletet). A Kereskedelmi Világszervezet irányadó egyezménye is a szellemi tulajdon kereskedelmi összefüggéseiről rendelkezik (ld. az 1998. évi IX. törvényt). Az Amerikai Egyesült Államok kormányával is a szellemi tulajdonról kötöttünk megállapodást 1993-ban (Magyar Közlöny 1993/173. szám). Az Európai Közösségben még a szerzői jogi irányelvek is ezt a koncepciót tükrözik: pl. a Tanács 92/100/EGK irányelve már a címében is ezt a kifejezést használja. Persze erre még lehetne azt mondani: Ugocsa non coronat! Csakhogy a következő jegyzetpontból az is kitűnik: a magyar tételes jog már régen trónra emelte a szellemi tulajdon koncepcióját. 9 Ld. pl. az Szt., valamint a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény (a Vt.) preambulumát, e törvények miniszteri indokolását, az Szt. 44. §-át, a Magyar Szabadalmi Hivatalról szóló 86/2000. (VI. 15.) Korm. rendeletet, a 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendeletet, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 184/A. §át és az azt megelőző alcímet.
10 Ld. pl.: Lontai Endre: A szellemi alkotások tulajdonjogi kérdései, különös tekintettel az iparjogvédelemre; Jogtudományi Közlöny, 1982. május, 412-419. o.; Lontai szerint “a szellemi alkotások tulajdoni koncepciójával kapcsolatos negatív értékítélet gazdagabb érvelést igényel, aminthogy a fizikai dolgok modelljén alapuló tulajdonjog épülete sem repedésmentes” (i.m., 414. o.). Akkoriban ennél nyíltabban nem lehetett jelezni a szellemi tulajdon koncepciójának elfogadására való készséget. Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika; Bp., 1995., 55-61. o. és 66-78. o.; továbbá Baeher, i.m. (1), 23-31. o.
11 Boytha, i.m. (1), 20-21. o.
12 A Vt. miniszteri indokolása is a védjegy gazdasági funkcióiból vezeti le, illetve e funkciókkal igazolja a jogi védelem iránti igényt. Tanulságos továbbá e szempontból az Európai Közösségek Bíróságának védjegyekkel kapcsolatos felfogása is, amelyet talán az ún. második Hag-ügyben hozott ítélet fejezett ki a leghatározottabban [010/89, S.S. CNL-Sucal v. Hag GF AG],
13 Ld. a Vt. 2. §-ának (3) bek.-ét, 30. §-ának e) pontját és 35. §-át.
14 A 96/9/EK irányelv 7. cikke értelmében az adattár sui generis védelmének feltétele a “lényeges befektetés”.
15 Bizottsági határozatok (2), 4. o.
16 Bacher, i.m. (1), 24. o.
17 Az Szjt. miniszteri indokolása a következőket írja erről: “A magyar szerzői jog hagyományosan dualista szemléletű volt és így a vagyoni jogok elidegeníthetőségének az elvét követte egy egész évszázadon át, a “szocializmus” időszaka előtt. Ezt tükrözték az 1861-es Ideiglenes Törvénykezési Szabályok, az 1884. évi és az 1924. évi szerzői jogi törvény rendelkezései, valamint Balás P. Elemér reformjavaslatai is az 1930-as és 1940-es években. Fordulatot ebben a jelenleg is hatályos, 1969-ben elfogadott Szjt. hozott; az akkor jellemző szerzői jogi felfogás “ideológiai” megalapozásából sajátos monista rendszer alakult ki. E megközelítést is túlzóan és dogmatikus módon érvényesítették: nemcsak a vagyoni jogok átruházását tiltották meg, hanem a felhasználási engedélyek érvényességi idejét is mereven, ésszerűtlenül korlátozták.
Bár a vagyoni jogok elidegeníthetetlenségének az elve jórészt ideológiai megfontolásokon alapult, ez az elv – sajátos módon – pozitív eleme volt az ún. szocialista országok szerzői jogi rendszerének a klasszikus szocializmus időszakában, a központi tervutasításos gazdasági berendezkedés és a szigorúan ellenőrzött társadalmi élet viszonyai között. A szerzői jogokat számos tekintetben korlátozták és gyakorlásukat sok feltételhez kötötték ugyan, ám ezek a jogok a magántevékenységnek, az “individualizmusnak” és a személyes jogoknak egy távolról sem jelentéktelen szigetet képviselték. Az elidegeníthetetlenség alternatívája annak lehetővé tétele lett volna, hogy a vagyoni jogokat átruházzák az állami tulajdonban lévő kiadókra, lemez- és filmgyárakra, rádió- és tévétársaságokra, ami a szerzői jogok közvetlen kollektivizálását jelentette volna.
A vagyoni jogok elidegeníthetetlensége elvének a merev és dogmatikus alkalmazása főleg a tervgazdálkodás korai időszakára volt jellemző. Magyarországon a szerződéses rendszer merevsége és rendkívülien túlszabályozott jellege fokozatosan enyhült és ez a folyamat az 1980-as években különösen felgyorsult. (Mindazonáltal az elidegeníthetetlenség elve – mint a szerzői jog alapvető strukturális eleme – fennmaradt.)”
18 Ld. pl.: Svetozar Pejovich: A tulajdonjogok közgazdaságtana; Bp., 1992. 17-22. o.; Péter Drabos: A Philosophy of Intellectual Property; Aldershot-Sidney, 1996, 5-8. o., 41-72. o., 119-144. o.; Bohrovszky, i.m. (10), 79-91. o.
19 Drahos, i.m. (18), 41-72. o.; H. M. Spector: An Outline of a Theory Justifying Intellectual and Industrial Property Rights; EIPR (1989), 270. o.; Dunn: Locke; Bp., 1992., 50-58. o.
20 Ld. Dunn, i.m. (19), 52-53. o.
21 Ld. az Szjt. miniszteri indokolását: “A javaslat 3. §-a – hasonlatosan a hatályos Szjt.-hez – e polgári jogi kötődést fejezi ki azzal, hogy a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazását írja elő a szerzői jogi törvényben nem szabályozott kérdésekben. A norma tartalma is c polgári jogi kapcsolódás mentén érthető meg. Természetszerűleg a szerzői jogi törvényben nem szabályozott kérdésekben korántsem csak a Ptk., hanem más törvények – a Btk., az Mt. vagy az adótörvények – rendelkezéseit is alkalmazni kell. Mind a hatályos jog, mind pedig a javaslat azonban nem erre utal a Ptk.-ra történő hivatkozással, hanem arra, hogy a szerzői jogi törvény azért nem szabályoz bizonyos kérdéseket – amelyekre tárgyuknál fogva egyébként kiterjedhetne a szerzői jogi szabályozás -, mert azokról a Ptk. már rendelkezik. A javaslat 3. §-ának helyes értelmezése tehát az, hogy a Ptk.-t azokban a kérdésekben kell alkalmazni, amelyeket a szerzői jogi törvény nem szabályoz, bár tárgykörükre figyelemmel elvileg szabályozhatna.” (Az idézetben természetesen a hatályos Szjt.-re való utaláson a régi Szjt.-t, a javaslaton pedig a ma hatályos Szjt.-t kell érteni.)
22 Sajnos az ún. Capuccino-ügyben született már olyan ítélet, amely a Ptk. 86. §-ának (3) bekezdésére építve ismert el jogi védelemben részesülőnek olyan “nem nevesített” szellemi alkotást, amely sem a szerzői jogi védelem teltételeinek – a bíróság által is elfogadottan – nem felelt meg, sem más oltalmi forma követelményeit nem elégítette ki (Fővárosi Bíróság, 3. Pk. 22. 498/2000/6.)
23 Nem szabad persze eltúlozni a szellemi tulajdon két fő ága közötti különbségeket. A Kodifikációs Főbizottság határozata sem feltétlenül indokoltan helyez hangsúlyt e különbségekre: “Az új szabályozásnak is számolnia kell azokkal a lényeges különbségekkel, amelyek a szerzői jog és az iparjogvédelem között léteznek.” [bizottsági határozatok (2), 4. o.j
A két terület közötti konvergencia időszerű fejleményei a különbségeknél talán nagyobb figyelmet érdemelnének. Erről ld.: Bendzsel Miklós: Kormányrendelet a Magyar Szabadalmi Hivatalról; Iparjogvédelmi Szemle, 2000. június, 1-10. o.; Bendzsel kifejti: “Az elmúlt években a szellemi tulajdon védelmét a felértékelődés mellett egy másik tendencia is jellemezte: az iparjogvédelem és a szerzői jog szabályozási, intézményi és technikai konvergenciája. Egyre több az érintkezés az iparjogvédelem és a szerzői jog között, sok a határeset, a közös ügy.
Az iparjogvédelem és a szerzői jog egyes elemei, módszerei találkoznak a sajátos
(sui generis), köztes oltalmi formák esetében, amelyek közül példaként a mikroelektronikai félvezető termékek topográfiájának oltalma és az adatbázisok sui generis védelme említhető. A két jogterület számos más ponton is érintkezik egymással: miközben a szoftver jogi védelmét – a nemzetközi jogegységesítés és az európai közösségi jogharmonizáció eredményeként – elsősorban a szerzői jog biztosítja, felerősödtek a szoftvertartalmú, szoftverre építő találmányok szabadalmazhatóságával kapcsolatos vizsgálódások és reformtörekvések. Az ipari tervezőművészet (a design) szintén Összehangolt, egymásra tekintettel lévő iparjogvédelmi és szerzői jogi szabályokat igényel.
Meg kell azt is jegyezni, hogy az elmúlt években megfigyelt – a technikai fejlődéssel Összefüggésbe hozható – konvergencia-jelenségeknek megvan az a hagyományos, szilárd kiindulási alapja, amelyet az iparjogvédelem és a szerzői jog kezdettől fogva meglévő sok rokonvonása, közös elve és cél-kitűzése képez. A jogviszonyok abszolút szerkezete, a védelem territoriális jellege, a külföldiek számára biztosítandó nemzeti elbánás, valamint az alkotás ösztönzése és az innovációs beruházások megtérülésének biztosírása – mint alapvető szabályozási cél – hozhatók fel példaként t közös, összekapcsoló elemekre. Ezekhez adódott a legutóbbi időszakban a jogérvényesítés, a jogok kikényszerítésének számos azonos gondja, illetve megoldása. Hasonlóképpen horizontális – mindkét jogterületet egyformán érintő (főként nemzetközi magánjogi) – kérdéseket vet fel a számítógépes világhálózat kialakulása és az elektronikus kereskedelem térnyerése. Nemzetközi és regionális szinten e kihívásokra együttes, közös válaszokat keresnek (pl. a Kereskedelmi Világszervezet ún. TRIPS-egyezményének III. része együttesen állapítja meg az iparjogvédelmi és a szerzői jogok érvényesítésével kapcsolatos követelményeket; az Európai Megállapodás 65. cikke egységesen és átfogóan rendelkezik a szellemi tulajdonjogok védelméről, az Európai Közösség több irányelve is e horizontális szemléletet érvényesíti és az Európai Unióhoz való csatlakozásról folyó tárgyalásokon is egy fejezeten belül kerültek napirendre az iparjogvédelmi és a szerzői jogi kérdések; az Amerikai Egyesült Államokkal 1993-ban megkötött kétoldalú megállapodásunk is a szellemi tulajdonról szól). E szabályozási közeledés, az iparjogvédelem és a szerzői jog egységes megközelítése a hazai jogalkotásban is jellemzővé vált: pl. az 1994. évi VII. törvény együttesen módosította az iparjogvédelmi és a szerzői jogi jogszabályokat; az 1997. évi XI. törvény záró rendelkezései egységesen állapították meg a szellemi tulajdonjogok megsértésének polgári anyagi jogi jogkövetkezményeit és az érvényesítésükre szolgáló eljárások szabályait; a 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet szintén átfogóan szabályozta a szellemi tulajdonjogok megsértésével szemben a vámigazgatási eljárásban alkalmazható intézkedéseket; legutóbb pedig a Büntető Törvénykönyv módosítása (az 1999. évi CXX. törvény) tükrözte e szabályozási szemléletet.
Az iparjogvédelem és a szerzői jog kérdéseivel ugyanazok a nemzetközi szervezetek, intézmények foglalkoznak: az ENSZ erre szakosított intézményeként a Szellemi Tulajdon Világszervezete, a Kereskedelmi Világszervezet ún. TRIPS Tanácsa, az Európai Bizottság XV. Főigazgatósága. Irányukban fontos az egységes, koordinált kormányzati fellépés. A világ számos nagy (pl. Németország, Oroszország, USA) és kis (pl. Svájc, Szlovénia) országában ugyanaz a hivatal felel a szellemi tulajdon mindkét területéért.” (Bendzsel, i.m., 2-3. o.)
24 Döbbenetes, de sajnos igaz: a Ptk. 86. §-ának (2) bekezdésében található mondat – különösen a zárójelben szereplő szövegrész nem megfelelő illeszkedése miatt – nyelvtanilag is kifogásolható. Arról nem beszélve, hogy az újítás – vagy ahogy a Ptk. e rendelkezése említi “az újítói jog” – nem iparjogvédelmi kategória, nem sorolható a szellemi tulajdonhoz, hiszen nem kötődik hozzá kizárólagos jog.
25 Mert hiszen a mai felsorolás kimerítő jellegű
26 Boytha, i.m. (1), 22. o.
27 Az Európai Bizottság 240/96/EK rendelete nem arra irányul, hogy a “technológia” jogi védelmét illetően állapítson meg a tagállamok számára jogalkotási – harmonizációs – követelményeket, hanem arra, hogy a közösségi versenypolitika részeként mentesítse a technológia átadására vonatkozó megállapodások meghatározott csoportjait az EK Szerződés 81. (korábbi 85.) cikkében szabályozott kartelltilalom jogkövetkezményei alól. A rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében a know-how-ról adott definíció sem állapít meg “technológia-védelmi” követelményt, különösen nem a tagállamok jogalkotása számára, hanem csak e közösségi jogszabály alkalmazásának céljára határozza meg a know-how fogalmát.