Az öröklési jogi munkacsoport szeptember 11-i ülésén az ági öröklés kérdéseivel, a kötelesrész kérdésével és a szerzői jog és az öröklési jog összefüggésével kapcsolatos néhány kérdéssel foglalkozott. Az ági öröklés témakörében a vita alapját dr. Mecsér Györgyi: Az ági öröklés és az új Polgári Törvénykönyv című tanulmánya képezte, a kötelesrész témaköréből külön tanulmány nem készült ugyan, de rendelkezésre álltak a munkacsoport tagjainak más, az öröklési jog reformjával kapcsolatos tanulmányai, a szerzői jog és az öröklési jog összefüggéseivel kapcsolatos kérdések megvitatását pedig dr. Boytha György: A szellemi alkotások joga és az új Ptk. című tanulmányában felvetett kérdései alapján a Polgári Jogi Kodifikációs Szerkesztőbizottság utalta az öröklési jogi munkacsoportba.
Az öröklési jogi munkacsoport október 16-i ülésén a végrendeleti öröklés kérdéseivel általában, az utóöröklés kérdésével és az örökös felelősségének kérdéseivel foglalkozott. A megbeszélt kérdések alapját dr. Bókai Judit és dr. Szabó Péter: A végrendelet szabályainak felülvizsgálata az új Polgári Törvénykönyvre tekintettel, dr. Tóth Ádám: Az utóöröklésről és dr. Bókai Judit: Az örökös felelőssége, különös tekintettel a túlterhelt hagyaték kérdéseire című, az öröklési jogi munkacsoport számára írt tanulmányai képezték.
a) Az ági öröklést illetően a munkacsoport tagjainak egyhangú álláspontja szerint az intézmény fenntartása volna indokolt.
Nem vitás, hogy vannak az intézmény fenntartása elleni érvek – Mecsér Györgyi tanulmánya ezekre is rámutat – és az ági öröklés fenntartása a 2000-rel kezdődő évtizedben vagy azt követően nyilvánvalóan nem volna az intézmény mellett az 1800-as évek végén vagy az azt követő századfordulón felsorakoztatott, részben már akkor is vitatott érvekkel alátámasztható. Emellett az ági öröklés fenntartása vagy elvetése ugyancsak nyilvánvalóan nem tekinthető többé az öröklési jog főkérdésének.
Az ági öröklés fenntartása mellett elsősorban az szól, hogy az a magyar közgondolkodás megszokott részévé vált, hogy az az öröklési jog igazságosnak ítélt, és ennélfogva elfogadott szabályává vált. Az ági öröklés feudális eredete pedig már régen a feledés homályába veszett.
További kérdés, hogy az ági öröklés fenntartása esetén néhány szabálya felülvizsgálatra szorul – némelyek közülük már régóta felülvizsgálatra szorultak volna. Ilyen módosítást vagy kiegészítést igénylő szabályok a) Az ági öröklés redintegrációjának és szurrogációjának megfelelő határok között történő újbóli elismerése, b) Az ági vagyon és a szerzeményi vagyon keveredése esetére vonatkozó megfelelő szabályok megállapítása, e körben a juttatott ági érték mikénti elszámolása, c) Az ági vagyon körének szűkítése annyiban, hogy a háztartás berendezési és felszerelési tárgyai a túlélő házastárs irányában ne csak 15 évi házasság után veszítsék el ági jellegüket, d) Felülvizsgálandóként merült fel az a kérdés, hogy indokolt-e az a különbségtétel, amely a törvényes öröklés általános rendjén két parentélában ismeri el az oldalági örökösök öröklési jogát, az ági örökösök tekintetében azonban csak az első parentélában, és végül e) felmerült az a gondolat, hogy olyan esetben, amikor az ági vagyon nem öröklött, hanem ajándékozott vagyon, és a juttató még él, nem volna-e helyesebb – függetlenül a törvényes öröklés rendje által előírt sorrendtől – ezt a vagyont az öröklés rendjén neki visszajuttatni.
Az ági öröklés esetleges elvetése – mint ez már a munkacsoport előző ülésén is felmerült – mindenképpen szükségessé tenné annak felülvizsgálatát, hogy vajon igazságos, méltányos megoldás-e, hogy leszármazók hiányában a túlélő házastárs a törvényes öröklés rendjén feltétlenül egyedüli örökös.
b) A kötelesrész kérdéskörében elvi kérdésként merül fel, nemcsak a magyar jogban, hogy indokolt-e még a tulajdonnal való szabad rendelkezésnek a kötelesrésszel való korlátozása. A kérdés felmerülése ellenére a kötelesrész eltörlése azokban a jogokban, amelyek ezt az intézményt ismerik, mégsem fordul elő. Megjegyzést kívánhat, hogy a kötelesrész alapjához számos külföldi jog szűkebb körben számítja hozzá az örökhagyó életében juttatott adományokat, és ennyiben szélesebb körben ismeri el az örökhagyónak a vagyonával életében való szabadabb rendelkezési jogát.
A vita során az a gondolat merült fel, hogy elfogadható volna a kötelesrész mértékének az örökrész 1/3-ára való leszállítása. Olyan törvényi megoldás, amely a kötelesrész mértékét a kötelesrészre jogosult rászorultságához igazítaná, a magyar jogtól idegen – bár a túlélő házastárs haszonélvezet-kötelesrészének mértéke erre tekintettel kerül megállapításra.
A kötelesrész szabályai köréből mindenképpen felülvizsgálatra és bővítésre szorulnának a kitagadási okok, és ennek során a gyermekének szülőjével szembeni durván hálátlan magatartását is ebbe a körbe kellene sorolni. A kitagadás mai szabályai mellett ez csak a törvényesség határait súroló jogértelmezéssel érhető el.
Mind a kitagadás, mind az érdemtelenség címén való kiesést érintő módosítás volna annak kimondása, hogy amennyiben a kieső örökös helyébe lépő örökös a kieső örökös kiskorú gyermeke volna, a kiskorú által ilyen okból örökölt vagyon tekintetében a kieső szülőt ne illesse meg a gyermeke vagyonára őt egyébként megillető vagyonkezelői jog.
c) A szerzői jog öröklése egyfelől a szerzői jognak több örökös általi öröklése kérdésében, különösen a több örökösnek a szerzői alkotással való rendelkezési jogát illetően kívánhat rendezést, másfelől a szerzői jogon fennálló haszonélvezeti jog esetében az állagörökös és a haszonélvezet-örökös jogainak, különösen rendelkezési jogának gyakorolhatása tekintetében.
A több örököst örököstársakként megillető szerzői jog tekintetében a munkacsoport azt a Bókai Juciit által felvetett javaslatot tartotta a kérdés megoldására legalkalmasabbnak, hogy ilyenkor – a társasági jogban való öröklés analógiájára – a közjegyző előtt folyó hagyatéki eljárásban kerüljön sor az örököstársak közül a szerzői vagyoni jogokkal való rendelkezésre nézve közös képviselő kijelölésére, akinek személyét a közjegyző az ARTIS-JUS tudomására hozza. A személyiségi jogok tekintetében azonban minden örökösnek maradjon meg a joga a személyiségi jogát sértő felhasználás vagy más eljárás elleni fellépésre.
A haszonélvezettel terhelt szerzői jogok hasznosítása tekintetében a munkacsoport tagjainak álláspontja szerint a hasznosításhoz való jog a haszonélvezeti jog része, ez tehát, amíg a haszonélvezeti jog fennáll, a haszonélvezőt illeti, olyan rendelkezésre azonban, amely a haszonélvezeti joga megszűnése utáni időre is megfosztaná az állagörököst a rendelkezési jogától, a haszonélvező nem jogosult. Emellett a személyiségi jogainak védelmében való fellépés joga a haszonélvezeti jog tartama alatt is meg kell hogy illesse az állagörököst.
Ezeket a kérdéseket azonban nem a Polgári Törvénykönyvnek, hanem a szerzői jognak kellene szabályoznia.
d) Mind a közjegyzői, mind a bírói gyakorlat egyértelműen a végrendeleti öröklés, elsősorban a végrendelkezés számos szabályának felülvizsgálatra érett voltáról tanúskodik. A végrendelet szabályainak felülvizsgálatát vizsgáló megvitatott tanulmány a végrendeletek alakiságai, a végrendelet tételénél való közreműködés visszásságai, a szóbeli végrendeletek kérdései, a hamis, meghamisított végrendeletek, a végrendeletnek az örökhagyó halálát követő eltűnése, az örökhagyói akarat fokozottabb érvényesülésének biztosítása és végül a házastársak kötelező erővel bíró közös végintézkedése iránti igény kérdéseivel kapcsolatban vet fel problémákat és tesz e problémák megoldására irányuló javaslatokat.
E javaslatok közül különösen a végrendelkezés szabályainak szigorítására irányulóak mérlegelése során mégsem maradhatott figyelmen kívül, hogy a szigorítás tekintetében a jogalkotót fokozott óvatosság kell hogy terhelje, mert ha igaz is, hogy a szigorítás a ma tapasztalható visszaélésekkel szembeni eszköz lehet, mégsem hagyható figyelmen kívül, hogy a szigorítások egyidejűleg a végrendelkezés során jóhiszeműen, tisztességesen eljáró, végrendeletét befolyásolástól mentesen megalkotó örökhagyók akaratának érvényesülését, és az ilyen örökhagyók becsületes, tisztességes örököseinek a végrendelet alapján való öröklését indokolatlanul veszélyeztetné.
Ez utóbbira figyelemmel nem nyert a munkacsoportban elfogadást a tanulmányban megfogalmazott az a javaslat, hogy a magánvégrendelet allográf formája kerüljön eltörlésre, hogy a szóbeli végrendelet tételének lehetőségét is zárja ki a Ptk. és hogy kötelező legyen a végrendeletek közjegyzői letétbe helyezése.
A tanulmány más javaslatait illetően több kérdésben egyetértés alakult ki. Így: a) abban a kérdésben, hogy a végrendeletnek az akarati elven alapuló értelmezése kapjon törvényi megfogalmazást, b) abban, hogy a végrendeletek alaki szabályainak felülvizsgálata során a végrendelet keltezése helyének kötelező alaki kellékként való megkövetelése indokolatlan, a végrendelet tétele időpontjának meghatározása mégis mind abban az esetben, ha az örökhagyó után több végrendelet maradt, mind akkor, ha vitatható, hogy az örökhagyó a végrendelet tételekor még beszámítható állapotban volt – ez a gyakorlat tanúsága szerint gyakran vitatott – a végrendelet érvényességének elengedhetetlen kelléke lehet. A több különálló lapból álló végrendelet minden lapjának külön aláírása a holográf végrendeletek esetén talán mellőzhető lehetne, az allográf végrendeletek, a géppel írt, és különösen a szövegszerkesztővel írt végrendeletek esetén azonban az egyes lapok kicserélésének veszélye miatt ettől az alaki követelménytől mégsem lehet eltekinteni, c) A végrendelet tételénél közreműködők javára szóló juttatás megítélését illetően egyetértés alakult ki atekintetben, hogy a közreműködés fogalma terjedjen ki azokra a személyekre, és emellett jogi személyeknek olyan képviselőire is, akik foglalkozásuknál, hivatásuknál fogva alkalmas helyzetben vannak az örökhagyó akarata kialakításának befolyásolásra. Ugyanakkor igény merült fel a közreműködés fogalmának törvényben történő pontosabb megfogalmazására, és felmerült a gondolat, hogy a közreműködők köréből a végrendelet puszta leírója esetleg elhagyandó volna, d) A szóbeli végrendeletet illetően a mai visszaéléseket nem tagadva, e végrendeleti forma eltörlése helyett a végrendelet feltételeinek vagy hatályának szigorítását javasolta a munkacsoport elfogadni. Így támogatott volt az a javaslat, hogy a szóbeli végrendelet ne a mai három hónapig, hanem csak harminc napig maradjon hatályban attól az időtől kezdve, hogy az örökhagyó képessé vált írásbeli formában végrendeletet alkotni e) Az érdemtelenségi okok olyan bővítése, hogy ez a végintézkedések meghamisítóira is kiterjedjen, szintén egyetértésre talált, ugyanígy a már más kérdés kapcsán is megvitatott, a kitagadási okok bővítésére irányuló javaslat. A házastársak közös és kölcsönös végintézkedésének elismerésére irányuló igény, akár utóörökösnevezést tartalmazó tartalommal is, más tanulmányokban is élő igényként mutatkozik. Aligha lesz indok a kodifikáció során ennek az igénynek az elismerésétől való elzárkózásra.
e) Az utóöröklésről írt igen részletes történeti és széles körű jogösszehasonlító tanulmányában dr. Tóth Ádám arra a következtetésre jut, hogy az utóöröklés általános elismerése nem volna indokolt, sőt az utóhagyománynak a Ptk.-ban elismert formája sem élő, erre sem volna igény.
Néhány, a tanulmányában nevesített esetre mégis indokoltnak tartaná az utóöröklés újbóli elismerését.
Az egyik ilyen eset volna annak elismerése, hogy házastársak egymás javára akként is végrendelkezhetnének, hogy az egyik a másik előörököse legyen, de az előörökös halála után csak a még meglévő örökséget örökölje utóörökösként akár az első örökhagyó családjához tartozó, akár más által a megnevezett örökös. Ez az ún. maradék-utóöröklés – az ingyenes rendelkezés kivételével – nem korlátozná az előörökös rendelkezési jogát. Hasonló igény más közjegyzők tapasztalatai szerint is élő – akár úgy is, hogy ebben a körben a közös végrendelet tételének lehetőségét is visszahoznák. Az ilyen utóörökösnevezés megengedettsége lehetne emellett a megoldás a szerzői jogok öröklése rendezhetésének arra a jogirodalomban többször is felvetett kérdésére, amely módot adna a szerzőnek arra, hogy az őt halála után 70 évig túlélő szerzői jogokat úgy hagyhassa túlélő házastársára, hogy házastársa halála után ne házastársa családja, hanem az ő családja örökölhesse azt. De megoldást biztosítana ez a szabály arra az esetre is, amikor házastársak egyetlen jelentős értékű vagyontárgyuk fejében kötnek eltartójukkal öröklési szerződést, amikor is a nyilvánvaló akaratuk az, hogy az eltartó csak az utóbb elhalt házastárs halála után szerezze meg, örökölje meg ezt a vagyontárgyat.
Az utóöröklés másik elfogadandó eseteként az ún. substitutio pupillarist javasolja a tanulmány, vagyis azt az esetet, amelyben a felmenő végrendelkezésre képtelen leszármazójának rendel utóörököst arra az esetre, ha a leszármazó végrendelkezésre képtelen korban vagy állapotban hal meg.
A tanulmány javaslatai a munkabizottság többsége részéről elfogadásra találtak, egy kisebbségi vélemény mégis csak mintegy “minimum-követelmény”-ként fogadta el azokat.
f) Az örökös felelőssége a hagyatéki tartozásokért elsősorban – bár nem kizárólag – túlterhelt hagyatékok esetében kívánhat rendezést a hitelezők védelmében, a hitelezők kijátszásának megakadályozása, kiküszöbölése érdekében. Néhány más európai ország jogának tapasztalatai szerint erre megfelelő eszközül szolgálhat egy olyan jogi szabályozás, amely az örökösöknek a hagyatéki tartozásokért való korlátozott felelősségét csak a “leltározás kedvezményét” igénybevevő örökösök javára ismeri el. Ezt az elgondolást a munkacsoport tagjai azzal tudták elfogadni, hogy a leltározás kedvezményével való élés ne jelentse egyúttal a hagyaték értékelésével kapcsolatos költségeknek az örökösökre való előzetes ráterhelését is.
Más jellegű problémát vet fel az örökhagyó javára végrendeleti juttatás reményében nyújtott tartás értékének hagyatéki hitelezőként való érvényesítése azokban az esetekben, amelyekben az ilyen “ígért” végrendelet végül is elmarad. Az ilyen, rendszerint pusztán szóbeli ígéretek szigorúbb alakisághoz kötése – ami a vitatott tanulmányban felmerült – alkalmas volna ugyan az utóbb inkább csak kitalált, mintsem valóban megtett ígéreteken alapuló igények kiszűrésére, egy ilyen szigorítás mégis azokat sújtaná, akik az örökhagyó ígéretében bízva, őket a végrendelet megtételében mégsem sürgetve, tisztességesen ellátták az örökhagyót – esetleg akár a közeli hozzátartozók helyett is. A munkacsoport tagjai inkább ez utóbbi szempont jelentőségének biztosítottak elsőbbséget.
g) A munkacsoport ezzel valamennyi, az öröklési jog témakörébe készült kodifikációs tanulmányt – előtanulmányt – megvitatott. Szükségesnek tartja azonban a figyelmet felhívni arra, hogy a Ptk. öröklési jogi szabályainak felülvizsgálatával párhuzamosan a hagyatéki eljárásról szóló többször módosított 1958. évi LM rendelet (He.) is felülvizsgálatra szorul, sőt hogy ennek kapcsán az is megvizsgálást igényel, hogy ennek egyes szabályai – így például az osztályos egyezségre vonatkozó szabályai, de nem feltétlenül csak ez – nem volnának-e a Ptk.-ba átemelendők.
* A Tanácsadó Bizottság első üléséről szóló beszámolót ld. a Polgári Jogi Kodifikáció 1999. évi 2. számában.