V. Könyv: Kötelmi Jog Ötödik rész (PJK, 2007/6., 3-14. o.)

A cikk letölthető PDF formátumban is.

A Felelősség szerződésen kívül okozott károkért

1. A Ptk. kártérítési felelősségi joganyaga, a hézagait sok tekintetben kitöltő jogfejlesztő jogalkalmazás, és annak elsősorban Eörsi Gyula nevével fémjelzett jogirodalmi megtámogatása – sőt alakulásának befolyásolása -, a szocializmus viszonyai között évtizedeken át alkalmasnak bizonyult a szerződésen kívüli kártérítési jogviszonyok rendezésére. Noha a fejlettebb nyugat-európai és tengerentúli jogi kultúrákban – és a hazai haladó civilisztikai gondolkodásban is – megjelentek apokaliptikus jóslatok a polgári jogi felelősség “végjátékáról”, hanyatlásáról, haláláról, továbbá arról, hogy az individuális felelősség egyre inkább a magánszemélyek közötti károkozások rezervátumaiba szorul vissza, a bíróságokat próbára tevő felelősségjogi, kártérítési, kárelosztási problémákat hazánkban csak a ’80-as évek második felétől kezdődően hozták felszínre a világban lejátszódó változások. Ezek a változások a rendszerváltástól kezdődően egyre határozottabban teszik próbára a jogalkalmazási gyakorlatot.

A rendszerváltás után az Alkotmánybíróság a Ptk. deliktuális jogot szabályozó fejezeteinek több rendelkezését megsemmisítette. A piacgazdaság beindulásával napvilágra kerültek a kontraktuális és deliktuális felelősség összefüggésében a Ptk. eredetileg is meglevő gyengéi és anomáliái, elözönlötték a bíróságokat az állam kárfelelősségével – különösen a bíróságok károkozásaival – kapcsolatos perek. Rendkívüli mértékben megélénkültek a nem vagyoni kártérítés iránti jogviták, újabbnál újabb jogalapi kérdések kezdték/kezdik ki a bíróságok hagyományos felelősségjogi gondolkodását, mint amilyenek pl. a jogi személy tagjának, képviselőjének “szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősülő károkozó magatartásáért való közvetlen felelőssége”, vagy az állam jogalkotással kapcsolatos kártérítési felelősségének a problémája.

2. Ezekre a társadalmi, gazdasági és nemzetközi körülményekre figyelemmel a Javaslat a következő alapvető kérdéskörökben fogalmaz meg a hatályos szabályozáshoz képest lényegi változtatásokat:

2.1. Elválasztja a Javaslat a szerződésszegésért fennálló (kontraktuális) kárfelelősséget a szerződésen kívüli (deliktuális) kárfelelősségtől.

A Ptk. az exkulpációs bizonyítási teher konstrukciójának az alkalmazásával egységesen állapítja meg a deliktuális és kontraktuális kártérítési felelősség általános, felróhatósághoz kötött szabályát, és alapvetően egységesen kezeli a különböző részletproblémákat is. Az eltérések a két felelősségi alakzat között el-enyészőek. Ilyennek számít, hogy a kártérítés mértékének méltányosságból történő enyhítésére a szerződésszegéssel okozott károk tekintetében nincs lehetőség, és bizonyos eltérés mutatkozik még az elévülési idők tekintetében, illetve a megbízott károkozásánál.

A Javaslat a felelősség feltételrendszerében, nevezetesen a kártérítési felelősség alóli mentesülés vonatkozásában elvi alapon különválasztja a két kártérítési területet. A két jogterület azonban alapvetően egységes marad a kártérítés módja és mértéke tekintetében. Ezért ebben a körben fenntartja a Javaslat az utaló szabály alkalmazását, jelesül a kártérítés módjára és mértékére vonatkozó szabályokat a Javaslat a deliktuális kárfelelősség rendelkezései körében helyezi el, és ezekre a szabályokra pusztán utal a kontraktuális kárfelelősség normái között, ugyanúgy mint a Ptk.

A különválasztás lényege az, hogy a Javaslat – a nemzetközi kereskedelmi, üzleti gyakorlatban alkalmazott elvet követve – szigorítja a szerződésszegő fél kártérítési felelősség alóli kimentési lehetőségét, ezzel szemben a deliktuális kárfelelősség általános szabályát a Ptk.-ban foglaltakkal egyezően állapítja meg. A Javaslat szerint a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség terhe alól a szerződésszegő fél nem mentheti ki magát azzal, hogy a szerződésszegés elkerülése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ezzel szemben a deliktuális felelősség alól az adott helyzetben általában elvárható magatartás tanúsításának a bizonyítása mentesüléshez vezet.

A Javaslat mindkét kárfelelősségi alakzatnál bevezeti ugyan az elmaradt hasznok és következményi, illetőleg közvetett károk tekintetében az előreláthatósági klauzulát, ennek tartalma azonban más a szerződésszegéssel okozott kárfelelősség körében, és a klauzula más tartalommal telítődik a deliktuális felelősség területén.

2.2. A Javaslat felveszi a törvény rendelkezései közé a Ptk. hatálybalépése után eltelt évtizedek alatt kialakított és törvényi szabályozásra tartozó bírói gyakorlatot.

A deliktuális kárfelelősség körében a Legfelsőbb Bíróság számos kollégiumi állásfoglalást hozott, amely állásfoglalások többnyire alkalmasak voltak a Ptk. hézagainak, hiányainak a kitöltésére, a jogalkalmazási gyakorlat megfelelő irányítására és egységesítésére. Ezek közül a kollégiumi állásfoglalások közül több olyan tartalmú állásfoglalás is van, amelynek elvi magja törvényi értékű, és amelyeket ezért a Javaslat felvesz a törvény rendelkezései közé. A Javaslat szerint – egyebek között – ezekkel az új törvényi rendelkezésekkel kiegészítve válhat teljessé a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályrendszere.

2.3. Az Alkotmánybíróság határozatával megcsonkított, majd a deregulációs törvényhozási aktussal hatályon kívül helyezett Ptk. 354. §-ában szabályozott “hányatott sorsú” nem vagyoni kártérítés szabályát a Javaslat kiveszi a deliktuális felelősség köréből, amelyen belül az megfelelően nem is értelmezhető, és ahelyett a sérelemdíjat mint a személyiségi jogok megsértése közvetett kompenzációját és(vagy) pénzbeli elégtételt jelentő magánjogi büntetését vezeti be.

A Javaslatnak ez az újítása figyelemmel van arra, hogy a nem vagyoni kártérítéssel kompenzálandó hátrány alatt mind a jogi dogmatika, mind pedig a következetes bírói gyakorlat a személy, pontosabban valamely személyhez fűződő jog sérelmét érti. A személyhez fűződő jogok megsértésének, a személyt ért sérelemnek pedig adekvát polgári jogi szankciója a sérelemdíj, amelyet a Javaslat a személyhez fűződő jogok megsértésének jogkövetkezményei között helyez el.

2.4. A Javaslat a törvénybe integrálja azokat a kárfelelősségi szabályokat, amelyeket a hatályos jog külön törvényekben állapít meg, a külön törvényi rendelkezések egyidejű hatályon kívül helyezése mellett.

Nemzetközi szerződésbe foglalt kötelezettségvállalásunk folytán jelenleg külön törvény szabályozza az atomkárokért való kárfelelősséget, az európai uniós jogközelítésre figyelemmel 1993-ban külön törvényt alkotott az Országgyűlés a termékfelelősségről, a környezetvédelem, a természetvédelem és a hulladékgazdálkodás körében született külön törvények felelősségi és kártérítési kérdésekről is rendelkeznek, a vadvédelemről, vadgazdálkodásról és vadászatról szóló külön törvény az e területre eső kártérítési és kárfelelősségi szabályokat is tartalmazza. Jelenleg eljárásjogi törvények rendelkeznek a büntetőeljárás során jogtalanul fogvatartott személyeknek járó kártalanításról, továbbá a polgári perek tisztességes lefolyásának és ésszerű időn belül történő befejezésének követelményeit sértő bírósági eljárás miatti kártérítési felelősségről stb. A Javaslat mindezeknek a felelősségi szabályoknak és kártérítésre vonatkozó rendelkezéseknek a törvénybe iktatásával megteremti a polgári jogi kártérítési felelősség egységes rendszerét, megszünteti a szétszórt, a megfelelő összhangot sok esetben nélkülöző törvényi szabályozást, megfelelő alapot teremtve ezáltal a harmonikus és egységes jogalkalmazási gyakorlatnak.

2.5. A Javaslat a Ptk. egyes speciális kárfelelősségi alakzatain belül is a törvény rendelkezéseit több vonatkozásban korszerűsíti. A külön jogszabályi rendelkezésekre és a jogalkalmazási gyakorlatban kialakult elvekre alapozva meghatározza a veszélyes üzem üzembentartójának fogalmát, a károsultnak a károkozási folyamatban való közrehatása esetére – ha az nem menthető – elvi éllel mondja ki, hogy a kármegosztás arányának megállapításánál az üzem veszélyességét a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytató terhére kell figyelembe venni.

Ugyancsak – az elmélet által megtámogatott – bírói gyakorlatra támaszkodva definiálja a vétőképtelenséget és meghatározza, hogy kit kell gondozónak tekinteni, egyúttal kimondja, hogy a gondozó mulasztása a közreható vétőképtelen károsult esetében a veszélyes üzem kárfelelősségébe nem számítható be.

Törvényi rangra emeli a jogi személy alkalmazottjának, tagjának, illetőleg tisztségviselőjének a közvetlen felelősségét a károsult irányában arra az esetkörre, ha az említett személyek tagsági viszonyukat kihasználva, azzal kifejezetten visszaélve okozták a károsult kárát.

A Javaslat differenciáltan szabályozza a hatósági jogkörben okozott károkért való felelősséget. A Ptk. utaló szabálya helyett külön tényállást konstruál meg a bírósági jogkörben okozott károkért való felelősségre és ebben a körben a nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő objektív kárfelelősségi szabályt az állam terhére állapítja meg.

A büntetőeljárás során jogosulatlanul fogvatartott személy irányában fennálló kártalanítási kötelezettségre vonatkozó rendelkezéseket a Be.-ből a Javaslatba ülteti át.

2.6. A Javaslat a törvényi szabályozáson is keresztül vezeti -az egyébként dogmatikailag tisztázott – kártérítés-kártalanítás kategóriáinak különválasztását, és megállapítja, hogy a törvény által megengedett károkozási esetekben – ha ezt törvény vagy jogszabály külön rendeli – kártalanítás jár.

A Javaslat önálló Címbe veszi fel azokat a jogszerű károkozással kapcsolatos kártalanítási szabályokat, amelyek a jogviszony jellegénél fogva a törvénybe integrálhatók, és ahol a kártalanításra vonatkozó szabályok visszautalnak a kártérítés módjára és mértékére vonatkozó rendelkezésekre.

A kártalanításra vonatkozó szabályokat a kártalanítási kötelezettség alanya, illetőleg a szabályozás tárgya alapján szisztematizálja, ezzel a koherens rendszerbe foglalással szolgálva a jogalkalmazási gyakorlat egységességét.

2.7. A Javaslat több ponton korszerűsíti és precizírozza a felelősségre és a kártérítésre vonatkozó általános szabályokat.

Így a társadalmi folyamatokban bekövetkezett változásokra tekintettel az egyetemleges felelősségnek a gyakorlati igényeket jobban kielégítő szabályát alkotja meg, törvényi szintre emeli a bizonyítási teher különböző változatait, kimondja a teljes kártérítés elvét, a káronszerzés tilalmát, fogalom-meghatározásokat ad az egyes speciális kárfajtákra, az elmaradt haszon és a közvetett károk vonatkozásában bevezeti az ésszerű előreláthatósági klauzulát, a különféle járadékkategóriák szabályrendszerébe beépíti a törvényi szintű bírói gyakorlatot, a törvény erejével mondja ki a járadékok automatikus indexálását, a kártérítés esedékessége kérdésében megteremti a kár érvényesítésekori kárérték-megállapítás lehetőségét stb.

3. A Javaslat a Kötelmi Jogi Könyv Ötödik Részét – három Cím alatt – általános és különös konstrukciókban, továbbá a megengedett károkozásokért való kártalanítási szabályok törvénybe iktatásával építi fel. Az I. Cím a kártérítési felelősség általános szabályait, a II. Cím a felelősség egyes eseteit, a III. Cím pedig a megengedett károkozásokért való kártalanítás szabályait tartalmazza.

A Ptk. a polgári jogi kártérítési felelősséget három fejezetben szabályozza. A XXIX. fejezet a deliktuális felelősség általános szabályairól szóló, míg a XXXI. fejezet a felelősség módjára és a kártérítés mértékére vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. A két fejezet közé ékelődő XXX. fejezet a deliktuális felelősség speciális alakzatait, pontosabban azok egy részét foglalja magában.

A Ptk. XXIX. és XXXI. fejezeteinek szabályai koherens kapcsolatban állnak egymással – sőt, bizonyos tekintetben keverednek, mert pl. a 339. § (2) bekezdése a kártérítés mértékére vonatkozó norma, tehát nyilvánvalóan a XXXI. fejezetben volna a helye. A fejezetek a jogellenes károkozásokért való felelősség általános, továbbá általában alkalmazandó szabályait tartalmazzák, és ezt a szerves összefüggést a veszélyes üzemi, az alkalmazotti, a megbízotti stb. felelősség különös szabályai (amelyek lex specialis szabályozást jelentenek), vagyis a XXX. fejezet rendelkezései, megtörik. Eörsi Gyula szerint az előbbi két fejezet a polgári jogi felelősség “anyajogát” foglalja magába, de ezeket az egymással szorosan összefüggő rendelkezéseket a gyakorlat is anyajogi jelleggel ruházta fel.

A Ptk. felelősségi jogának ez a felépítése szakított a hagyományokkal, mert az Mtj. az általános szabályokat követően rendelkezett a különös felelősségi alakzatokról. Marton Géza törvénytervezete viszont, amely “Egy polgári törvénykönyv kártérítési fejezetéhez” készült – a jogi felelősség egységes rendszerére vonatkozó felfogását tükrözve -, egyetlen fejezetbe foglalta össze a felelősségjog és kártérítés egész szabályrendszerét.

Mivel a polgári jogi felelősség a specifikus törvényi tényállások mellett nemcsak egy olyan általános generálklauzulával rendelkezik, amelynek alapján különös tényállás hiányában is lehet kártérítési igényt érvényesíteni, hanem a különböző tényállásokat összefogó általános elveket és rendelkezéseket is tartalmazza, indokolt a törvény vonatkozó részében ezeket a szabályokat egy általános részt tartalmazó Cím alatt, az egyes felelősségi alakzatokat pedig egy külön Cím alatt összefoglalni, és külön Cím alatt kerülnek a törvénybe az egyes kártalanítási esetkörök. Ez utóbbi azonban nemcsak a speciális felelősségi, hanem a kártalanítási formákat is magába foglalja. Tekintettel arra, hogy a Javaslat a kártérítési felelősség alóli kimentés feltételeit eltérően határozza meg a szerződésszegéssel okozott károk és a szerződésen kívül okozott károk esetében, a törvényben e két területnek csak a kár megtérítésére vonatkozó normák tekintetében vannak közös szabályai. A deliktuális kártérítési felelősségi jog általános szabályait tartalmazó Címnek tehát csak ez utóbbi normák körében van “anyajogi” kisugárzása a kontraktuális károk megítélésére.

Minderre figyelemmel az I. Cím tartalmazza a deliktuális felelősség általánosnak tekinthető alakzatát, a felelősségi jog valamennyi általánosítható szabályát, továbbá a felelősségi szankciókat, tehát a kártérítés módjára és mértékére vonatkozó rendelkezéseket, a II. Címben kerülnek elhelyezésre a speciális felelősségi alakzatok, a III. Címben pedig a kártalanítási esetek és az azokra vonatkozó különös szabályok.

I. Cím

A kártérítési felelősség általános szabályai

I. Fejezet

Kártérítés és kártalanítás. Jogellenes és megengedett károkozások

5:536. § [A károkozás általános tilalma]

A törvény tiltja a károkozást. Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik.

A károkozás általános tilalmát az európai jogirodalom a francia Code civil egyik legnagyobb vívmányának tekinti. Az elv hazai elméleti adaptálása ellenére a jogalkalmazási gyakorlatban – különösen az alsóbb fokú bíróságok gyakorlatában – nem talált egyértelmű befogadásra. Számos publikált bírósági ítélet bizonyítja, hogy a bíróságok az általános magánjogi deliktum elvét nem vették át következetesen, hanem az ügyek nem kis részében megkövetelik a jogellenesség külön bizonyítását, vagyis a károkozó magatartás és valamely pozitív tételesjogi szabály kollízióját. A problémát a gyakorlatnak csak egy része oldotta úgy meg, hogy kimondta: “a károkozás önmagában jogellenes”, kivéve annak megengedettségét. A bizonyításnál azonban problémát okoz, ha keveredik a jogellenesség a felróhatósággal, mert ezek sok esetben valóban nehezen különválaszthatók. Kérdés ezért, hogy a deliktuális felelősséget megalapozó jogellenességnek valamilyen speciális normaszegésben kell-e megnyilvánulnia, vagy a károkozás önmagában jogellenes, amely alól csak a károkozás megengedettsége a kivétel. Mivel a jogalkalmazási gyakorlat ebben a kérdésben nem egyértelmű, indokolt, hogy a törvény rendelkezzen az objektív jogellenességi kritériumról.

Ezért a Javaslat – a joggal való visszaélést tiltó rendelkezéshez hasonlóan – a károkozás általános tilalmát mondja ki. E szerint minden károkozás jogellenes, vagyis a jogellenességet magának a károkozásnak a ténye alapozza meg és azt csak a károkozás törvényi megengedettsége zárja ki.

5:537. § [A felelősség általános szabálya]

Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

A Javaslat nem kívánja szigorítani a szerződésen kívüli kártérítési felelősség általános szabályát. A polgári jogi kártérítési felelősség több évtizedes és a bírói gyakorlatban is kikristályosodott tradicionális általános szabálya a deliktuális felelősség területén jól bevált, kellő egyensúlyban képes tartani a károsulti és károkozói érdekeket, egyaránt szolgálja a reparációt és a kármegelőzést, a prevenciót. A hatályos szabály a bírói gyakorlat számára kellő mozgásteret adó olyan mérce, amely megfelelően biztosítja a társadalmi folyamatokban bekövetkező változásokhoz igazodó adaptációt anélkül, hogy teljesen elveszítené a felelősség szubjektív alapját. (A piacgazdaság követelményei csak a szerződésszegéssel okozott kárfelelősség körében kívánnak változtatást. Ezért a Javaslat a kontraktuális kártérítési felelősséget objektív alapokra helyezi, és ezzel egyben a kimentés feltételeinek eltérő szabályozását teremti meg a két kártérítési felelősség területén.)

A hatályos szabály hatékonyan ötvözi a két alapvető felelősségi elvet: a szubjektív és az objektív felelősséget. Az általános kárfelelősségi norma már nem az individuális vétkességen, hanem az objektivizálódott felróhatóság szempontján alapszik. Már nem tisztán szubjektív vétkességfogalom, hanem azáltal, hogy a szabályban a “szemrehányhatóságot” az objektív, társadalmi elvárhatóság mércéjével kell mérni, az egyéni gondossági mértékhez igazodó klasszikus vétkességi elvet objektivizálja. “Az adott helyzetben általában elvárható” magatartáskövetelmény – a hozzá kapcsolódó bizonyítási teherrel együtt – jelenti a felelősségre vonhatóság valódi tartalmát. Ez pedig objektív zsinórmérték és nem szubjektív képességek, tényezők, adottságok – és nem a szubjektív akarat – szerinti elbírálást jelent.

Bár a rendelkezés kiindulópontja az emberi magatartás és annak befolyásolhatósága, a szabály tág lehetőséget nyújt a felelősség objektivizálására. A Ptk. konstrukciója azáltal, hogy a vétkesség hagyományos fogalma (szándékosság-gondatlanság) helyett a felróhatóság felelősségi feltételét vezeti be, az objektivizált polgári jogi vétkességet az általános szubjektív jogi felelősséggel egységesíti. A felróhatóság szempontja ugyanis a vétkesség és rosszhiszeműség mellett a törvény által meghatározott specifikus kárforrások esetében az ezek elleni sajátos védekezés elmulasztását is felöleli. A felróhatóság-fogalom lényegi eleme a magatartás társadalmi elítélése és a kártérítési szankcióval való befolyásolhatóságának kedvező kilátásai. A konstrukcióban tehát a casus minor tartománya összeszűkül és a vétkességi mérce típusonként változó követelményeinek és differenciált alkalmazásának megfelelően viszonylagossá válik. Más az elvárhatóság a szakemberrel és más a laikussal, a jól szervezett multinacionális céggel és az egyéni vállalkozóval stb. szemben.

Fő érdeme mégis, hogy méri a felróhatóságot és teret ad a bírói gyakorlatnak arra, hogy a változó társadalmi folyamatoknak megfelelően alkalmazza a felróhatóságon nyugvó kimentési szabályt.

A hatályos konstrukcióval összefüggésben azt is hangsúlyozni kell, hogy a Ptk. jelenlegi általános kárfelelősségi szabálya a bizonyítás sikertelenségének kockázatát a károkozóra terheli. A hatályos rendelkezés tehát nem is a felróhatóságon nyugvó felelősség elvét konstituálja, hanem főszabályként az általános károkozási tilalmat szankcionálja, és az exkulpációs bizonyítás fordulatával kimentési lehetőséget biztosít a károkozónak. Így a Ptk. összhangban áll azzal a nemzetközi fejlődési iránnyal, amely a sikertelen bizonyítás kockázatát – a bizonyítási teher megfordításával – még ott is a károkozóra hárítja, ahol a bizonyítási teher általános elve szerint a károkozó vétkességét a károsultnak kellene bizonyítani.

Mindezekre figyelemmel a Javaslat nem kíván változtatni a Ptk. szerződésen kívüli kárfelelősségre vonatkozó általános szabályán és a vétkességtől független, objektív kárfelelősségnek csak azokban – az egyébként egyre bővülő – esetcsoportokban kíván teret biztosítani, amelyekben a felek között fennálló szerződéses viszony, vagy valamely tevékenység folytatása, illetőleg valamely fokozottan védendő érdek ezt a vis maiorig terjedő felelősségi mércét szükségszerűen, de legalábbis kellően indokolható okból támasztja a polgári jogi jogviszonyok alanyaival szemben.

5:538. § [Kártalanítás]

A károkozásnak törvény által megengedett eseteiben a károkozó a károsultat – a kártérítésre vonatkozó szabályok szerint – kártalanítani köteles, ha ezt a törvény vagy jogszabály külön rendeli.

A károkozásnak a törvény által megengedett eseteiben a károsult részére – a kártérítésre vonatkozó szabályok szerint – kártalanítás jár, amennyiben ezt a törvény vagy jogszabály külön rendeli.

A károkozás általános tilalmának kimondása folytán a törvénynek kifejezetten rendelkeznie kell a károkozás megengedettségének a lehetőségéről. Ki kell mondani továbbá azt is, hogy a kártérítési szabályok szerinti teljes kártalanítási kötelezettség a főszabály, amennyiben más jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik.

A Javaslat a kártérítés, kártalanítás, kárpótlás különféleképpen használt fogalmai között rendet kíván teremteni. A tételes szabályozásban megmutatkozó terminológiai zavar ugyanis a jogalkalmazásban, sőt a jogalkotásban is megnyilvánul. Ezért következetessé kell tenni a jogellenes magatartások következményeiért való kártérítési, továbbá a jogos károkozásokért való kártalanítási kötelezettség terminológiai különválasztását, viszont dogmatikai tisztázatlansága miatt a Javaslat mellőzi a kárpótlásra vonatkozó megjelölést.

A Javaslat szerint a károkozások törvény által megengedett esetköreiben – a kártérítésre vonatkozó szabályok szerint – kártalanítás jár, amennyiben erről a törvény vagy más jogszabály így rendelkezik. Nyilvánvaló ugyanis, hogy jogalkotói elhatározás szükséges a jogszerű, de kárt okozó magatartásokért való kártalanítási kötelezettség kimondásához, azaz nem vonhat maga után bármely jogszerű kárt okozó magatartás kártalanítási jogkövetkezményt. Az ezzel kapcsolatos legtipikusabb tényállásköröket a következő rendelkezések tartalmazzák.

5:539. § [Megengedett károkozások]

(1) Nem jár kártérítés, ha a kárt a károsult beleegyezésével okozták, és a károkozás társadalmi érdeket nem sért és nem is veszélyeztet.

(2) A jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fenyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozott kárt nem kell megtéríteni, ha a védekező az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl.

(3) Nem jár kártérítés akkor sem, ha a károkozás törvényen vagy más jogszabályon alapuló rendeltetésszerű joggyakorlás következménye.

1. A Ptk. 342. § (2) bekezdésébe foglalt rendelkezés, vagyis a károsulti beleegyezés a károkozás jogellenességét megszüntető körülmény azzal a lényeges kivétellel, ha a károkozás társadalmi érdeket sért vagy veszélyeztet. Az utóbbi esetben ugyanis a károkozásba való beleegyezés irreleváns.

A jogalkalmazási gyakorlatban e rendelkezéssel összefüggésben a leggyakrabban előforduló tényállásra, a sportolással együtt járó károsodásra szólóan alakultak ki megfelelő jogtételek, amikor is – a testi épség kockáztatása folytán – a károsodásba való beleegyezés önmagában a sportolási tevékenységgel együtt jár.

A Javaslat szerint ezekben az esetkörökben a hatályos rendelkezést fenn kell tartani.

2. A Ptk. 343. §-ában foglalt rendelkezés, a jogos védelem ugyancsak jogellenességet kizáró körülmény. Ennek folytán ebben a tényálláskörben felelősségről nem lehet szó, de nem lehet szó kártalanítási kötelezettségről sem, mert a károkozás jogtalan támadás elleni védekezés körében történik.

A mentesülés tényálláselemei: 1. a támadás vagy közvetlenül erre utaló fenyegetés, 2. a támadó károsodása és 3. a támadás elhárítása a szükséges mértéket ne haladja meg. Ezeknek a feltételeknek együttesen kell fennállniuk. Bármelyik feltétel hiányának jogi következménye az, hogy az eredetileg védekező magatartás már jogellenessé és felróhatóvá válik, amely esetkörben az általános kárfelelősségi szabály szerint kell a tényállást elbírálni.

A Javaslat nem kívánja tételezni a jogellenességet kizáró körülmények között azt, ha a túllépés ijedtségből, menthető felindulásból, félelemből történt. Ezekre a tényálláskörökre nyilvánvalóan a felelősség általános szabályának az “adott helyzetben általában elvárható” fordulata az irányadó, amelynek folytán ezek a tényálláselemek a károkozó magatartást menthetővé teszik. A védekezéshez szükséges mértéknek a megállapítása egyébként is tényállásonként rendkívül változó lehet, ezért azt minden esetben a konkrét körülmények függvényében kell megítélni.

3. A Javaslat szerint a jogellenességet kizáró okok között nevesíteni szükséges azt az esetet is, amikor a joggyakorlás törvényen vagy más jogszabályon alapszik és e rendeltetésszerű joggyakorlás következménye a károkozás. A rendeltetésszerű joggyakorlás ugyanis a polgári jogi jogviszonyokban az ellenérdekű félnek rendszerint hátrányt, kárt okoz. Az ilyen károkozás azonban jogszerű magatartás következménye és elvileg sem merülhet fel a rendeltetésszerű joggyakorló kártalanítási kötelezettsége. A szabály így lényegében generálklauzula; annak eldöntése pedig, hogy a károkozás rendeltetésszerű joggyakorlás következménye-e, a tényállást elbíráló jogalkalmazási gyakorlatra tartozik.

5:540. § [Kárbekövetkezés veszélye]

Károsodás veszélye esetén a veszélyeztetett kérheti a bíróságtól, hogy azt, akinek részéről a veszély fenyeget, tiltsa el a veszélyeztető magatartástól, illetőleg kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére vagy biztosíték adására.

A károsodás veszélye jogellenességi szabály, ezért a Ptk. 341. §-ában foglalt rendelkezést a törvénykönyvben itt, az általános kárfelelősségre és kártalanítási kötelezettségre vonatkozó szabályok után kell elhelyezni.

Nemcsak a tényleges károkozás, hanem a károkozás veszélyének puszta előidézése is jogellenesnek minősül. A Ptk. 341. §-ának rendelkezései ezért fenntartandók, sőt gyakorlati alkalmazásuk megélénkülése volna kívánatos. Mivel a károkozás veszélyének előidézése a környezetveszélyeztetés körében a leggyakrabban előforduló tipikus tényállás, a tisztességtelen gazdasági tevékenység kiemelése mellett indokolt a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvénynek a környezet veszélyeztetésével kapcsolatos veszélyhelyzetre utaló tényállását a törvénykönyvben ehelyütt ugyancsak nevesíteni. A különös esetekre való utalás azonban nyilvánvalóvá teszi, hogy a rendelkezésben kiemelt esetkörök csak tipikusak, a szabály más tényálláskörökben is alkalmazható.

Szükséges a törvényben kimondani, hogy a jogosult valamely dologi vagy megfelelő kötelmi biztosítékot igényelhet. A biztosíték megfelelőségének kérdésében már a bíróság lesz jogosult dönteni.

5:541. § [Egyetemleges felelősség]

(1) Ha a károkozásban többen hatottak közre, felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges, egymással szemben pedig magatartásuk felróhatósága, ennek hiányában közrehatásuk arányában oszlik meg.

(2) Ha a felróhatóság, illetve a közrehatás arányát nem lehet megállapítani, a kárt a károkozók egymás között egyenlő arányban viselik.

(3) A bíróság mellőzheti az egyetemleges felelősség megállapítását és a károkozókat felróhatóságuk, illetve közrehatásuk arányában is marasztalhatja, ha

a) többen nem akarategységben okoztak kárt, vagy

b) a károsult a kár bekövetkeztében maga is közrehatott.

1. Az egyetemlegesség polgári jogi tartalmát a szerződésekre vonatkozó általános szabályok határozzák meg, amelyek természetesen a deliktuális felelősség körében is irányadóak. A Ptk. 344. §-ának a többek közös károkozására vonatkozó rendelkezése azonban átalakításra szorul. A közös károkozás fogalmának megállapítása ugyanis mind a mai napig problematikus. Az akarategységben megvalósított károkozás büntetőjogias szemlélete a gyakorlatban változatlanul “kísért”, ezt a szemléletet hangsúlyozzák a törvénykommentárok is. Ezzel szemben – a mérvadó bírói gyakorlat szerint – a közös károkozás objektív tényállás. Ezt az objektív szempontot a törvénynek célszerű kimondania, hogy ezzel egyértelműsítse a gyakorlatot.

Közös károkozásról van szó minden olyan esetben, amikor a károsodásra vezető folyamatban akár egymást követően, akár egyidejűleg többen vesznek részt, vagyis ha a kár objektíve több személy közrehatásának eredményeként következik be, éspedig függetlenül attól, hogy a károkozási folyamatban résztvevők egyáltalában tudomással bírtak-e egymás károkozó magatartásáról. Sőt, egyetemleges felelősségük akkor is beáll, ha tevékenységük együtthatása vezetett csak a kárbekövetkezéshez (környezetszennyezés körében tipikusan előforduló tényállás).

Újabban pedig az internetszolgáltatások területén felmerülő tipikus tényállás, hogy az internetszolgáltató nem közvetlen károkozó ugyan, de lehetővé teszi a károkozást. Ezért a Javaslat szerint helyesebb az egyetemleges felelősség alapjául azt a szabályt felállítani, hogy “Akik a károkozásban közrehatottak, a bekövetkezett károkért egyetemlegesen felelnek.”

2. Az egyetemlegesség a károsult irányában ható rendelkezés, tehát a közös károkozók külső viszonyában érvényesül. A belső viszony a kártérítési kötelezettség egymás közötti felosztási arányát jelenti, amely a felróhatóság mértékéhez igazodik. A Legfelsőbb Bíróság PK 37. sz. állásfoglalása szerint az egyetemleges felelősség megállapításának mellőzése esetén ugyanez a szabály irányadó, ezért a helyes állásfoglalást a törvény rendelkezései közé fel kell venni. Amennyiben azonban a felróhatóság arányát megállapítani nem lehet, illetőleg a károkozók felróhatósága egyáltalában nem állapítható meg, felelősségük a károkozásban való közrehatásuk arányához igazodik. Ha pedig sem a felróhatóságot sem a közrehatás arányát megállapítani nem lehet, a kárt a károkozók egymás között, egyenlő arányban viselik.

Az egyetemlegesség mellőzése esetén a károkozók ugyancsak felróhatóságuk, illetőleg közrehatásuk arányában kötelesek a károsult kárát megtéríteni.

Az egyetemlegesség mellőzésének döntő szempontja kell legyen, hogy a károsult reparációs igénye ne kerüljön veszélybe. Ennek biztosítása esetén azonban lehetővé kell tenni, hogy a bíróság mellőzze az egyetemlegességet, amennyiben többen nem akarategységben okoztak kárt.

Szükségtelen viszont fenntartani az egyetemlegesség feleslegességére vonatkozó azt a rendelkezést, hogy az egyetemlegesség mellőzhető, ha a kártérítés nincs veszélyben, mert ilyen kedvezményezésre megalapozott jogi indok nincs (eredetileg az állami vállalatok privilégiuma volt). A károsult érdemtelenségére vonatkozó tételt pedig a károsulti közreható önhiba esetkörére kell a Javaslat szerint szűkíteni, a késedelmes igényérvényesítés tényállása ugyanis megfelelően nem értelmezhető. Az elévülési időn belüli kártérítési igény érvényesítése során nem lehet jogosulti késedelemről beszélni.

5:542. § [A bizonyítási teher]

(1) A bekövetkezett kárt, továbbá a károkozó magatartás és a bekövetkezett kár közötti okozati összefüggést a károsultnak kell bizonyítania.

(2) Ha a károkozó bizonyítja, hogy az elmaradt vagyoni előny vagy közvetett kár bekövetkezését ésszerűen nem lehetett előre látni, e károk tekintetében az okozati összefüggés fennállását nem lehet megállapítani.

(3) Ha a károkozó bizonyítja valamely jogellenességet kizáró ok fennállását, a károkozó kártalanítási kötelezettségét a károsultnak kell bizonyítani.

1-3. A bizonyítási teher szabályát a Ptk. csak a felelősség alóli mentesülés esetköreiben mondja ki, a bizonyítási teherről azonban önállóan nem rendelkezik. A Javaslat figyelemmel van arra, hogy a bizonyítási teher szabálya elméletileg és gyakorlatilag is nagy horderejű, amelyről ezért külön szabályt indokolt a törvénynek tartalmaznia. Ez a szabályozás kerül összhangba a Pp. 3. § (3) bekezdésében foglalt új rendelkezéssel, amely szerint a bíróság köteles a peres feleket a bizonyítási teherről is előzetesen tájékoztatni.

A polgári jogban kétfajta bizonyítási rendszer érvényesül, jelesül az ún. direkt, egyenes, másfelől az indirekt, közvetett vagy más szóval exkulpációs rendszer. E rendszerek közötti választás, vagyis a bizonyítási teher alakulása korántsem egyszerűen bizonyítási kérdés. A direkt bizonyítási rendszer esetén a jogellenességet, a kárt és az okozati összefüggést a károsultnak kell bizonyítani és őt terheli a károkozó felróhatóságának (vétkességének) a bizonyítása is. Ezzel szemben az exkulpációs rendszer a kimentéses bizonyításon alapszik, melynek keretében a károkozó nemcsak felróhatósága hiányát, de a jogellenesség vagy a kártalanítási kötelezettség hiányát, sőt az okozati összefüggés hiányát is köteles vagy jogosult bizonyítani.

A Javaslat a bizonyítási teher szétosztásánál az ún. vegyes rendszert követi, amely szerint a bekövetkezett kárt, továbbá a károkozó magatartás és a keletkezett kár közötti okozati összefüggést a károsultnak kell bizonyítania, míg az egyéb kérdésekben a bizonyítás terhe általában a károkozóra nehezedik. Ez alól azonban kivételt jelent az az eset, amikor a károkozó bizonyítja valamely jogellenességet kizáró ok fennállását, mikor is a károkozó kártalanítási kötelezettségét a károsultnak kell bizonyítani.

Az elmaradt vagyoni előny vagy közvetett kár kategóriái több bizonytalansági elemet is tartalmaznak, és némileg fiktív jellegűek. Ezért e kártípusok kereteit – ahogy ez a mérvadó bírói gyakorlatban kifejezésre is jut – az ésszerű előreláthatósági korlát közé indokolt szorítani. Ennek törvényi kimondása azonban ehelyütt, azaz a bizonyítási teher szabályai körében indokolt, mert itt a bizonyítás az okozati összefüggés láncolatára vonatkozik.

Ezért a Javaslat az elmaradt hasznokért és a közvetett károkért jelentkező károk körében a kártérítés mértékét – a szerződésen kívüli felelősség területén is – az ésszerű előreláthatóság korlátjához köti és kimondja, hogy amennyiben a károkozó bizonyítja, hogy az elmaradt vagyoni előny vagy közvetett kár bekövetkezését ésszerűen nem lehetett előre látni, e károk tekintetében az okozati összefüggés fennállását nem lehet megállapítani.

A pénzbeli kártérítés egyik központi kérdése a kártérítés mértékének korlátozhatósága, amely különböző intenzitással és különféle esetkörökben, de lényegében minden jogrendben megjelenő igény. Az egyes jogrendszerek a felelősség korlátozására technikailag három fő módot alkalmaznak: a kártérítés mértékének összegszerű korlátozását vagy a felelősségnek bizonyos kárfajtákra való szűkítését. Ilyen módszer tehát az előrelátható kár, továbbá a közvetlen kár megtérítésére korlátozott felelősség. De ilyennek tekinthető harmadsorban a méltányossági felelősségkorlátozás is, amelyet a svájci jog és a régi magyar magánjog is ismert és amelyet Marton Géza elmélete is tartalmazott. Ez lényegében egy általános méltányossági ítélkezésre vonatkozó szabály, amely a kártérítés módjának és mértékének megállapításában – a bírói szabad belátásnak nagyobb teret engedve -, lehetőséget ad nemcsak a méltányosság enyhítésére, hanem a méltányosság szigorítására is. Az elv meghonosítása a magyar magánjogi irodalomban is újra és újra visszatérő törekvés.

A károkozás körülményei, a kár nagyságának kalkulálhatatlansága a felelősség különböző terjedelmét indokolhatja a szerződéses, illetőleg szerződésen kívüli károkozások eseteiben, s ezért a felelősség korlátozás részben másként ítélendő meg a szerződésszegések és a deliktumok körében. Ebből következik, hogy az előreláthatósági elv is más szerepet játszhat e két kárfelelősségi területen.

A szerződések világában a felek érdekmérlegelésén alapuló kockázatmegosztásából kell kiindulni. A piaci döntéseket meghatározó gazdasági racionalitás központi eleme a kalkulálhatóság. Ennek pedig meghatározó kritériuma a kockázatmegosztáshoz igazodó kártérítési mérték, azaz az a szempont, hogy a szerződő fél kártérítési kötelezettsége ne terjedjen túl azon a mértéken, amellyel a kötelezettségvállalásakor számolnia kellett. Ezért az előreláthatóság a szerződésszegésekkel okozott kártérítési felelősség normatív kritériumaként kell hogy megjelenjen, mert az előreláthatósági klauzula azzal a vélelemmel él, hogy az adós csak azoknak a károknak a viselését vette magára a szerződésben, amelyeket – mint szerződésszegésének jogkövetkezményeit – előre láthatott. Ezért a Javaslat a kontraktuális felelősség körében az előreláthatósági mércét a megtérítendő kár nagyságát meghatározó általános elvvé teszi.

Bár a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatában megfelelően érvényesíti az előreláthatóságot, a közvetlen és közvetett károk, továbbá az okozati összefüggés helyes határainak a megvonása érdekében mégis szükséges, hogy a törvény kimondja az előrelát-hatóság korlátját az elmaradt hasznok tekintetében a deliktuális kármezőben is. Ez az elv pl. az angol jogban remekül funkcionál, figyelemmel arra, hogy az előre nem látott károk túl távoliak, így okozati kapcsolat a magatartás és a beállott károk között jogi értelemben nincs. A deliktuális kártérítési felelősségnek ez az elve nem töri meg a teljes kártérítés követelményét, mert hisz a kártérítés mértékének az angol jogi terminológia szerint is alkalmasnak kell lennie arra, hogy a károsultat olyan helyzetbe hozza, mintha a deliktumot nem követték volna el. Mégis az elv alkalmazásával a bíróság csak a valószínűsíthető előnyöknek, haszonnak az esély mértékével arányban álló részét ítéli meg kártérítésként, azonban a tisztán spekulatív (azaz még számos bizonytalan tényezőtől függő) lehetőségét figyelmen kívül hagyja.

Az elv alkalmazásának a deliktuális felelősség körében kizárólag az elmaradt haszon összefüggésében van korlátozó hatása. Ebben a körben a deliktumért felelősnek csak a valószínűség alacsony fokáig, a reális lehetőség mértékéig kell előrelátni a károkat (“real risk”). A tényleges vagyoni károk vonatkozásában természetesen a korlátozás nem érvényesül, a költségek és kiadások tekintetében pedig a célszerűség és az ésszerű indokoltság korlátai az elv alkalmazását fölöslegessé teszik. Ebben az összefüggésben a szigorúbb követelményrendszer tehát az elmaradt haszon kártételére korlátozódna, amely körben a kártérítési felelősség megállapításához a károsultnak a valós veszély nagy valószínűséggel való fennállását is bizonyítania kellene.

5:543. § [Kivétel a főszabály alól]

A felelősség különös esetei körében törvény a bizonyí tási teher szabályait a károsultra nézve kedvezőbben hatá rozhatja meg.

Egyes különösen szigorú felelősségi alakzatoknál a törvényi rendelkezések a bizonyítási teher szabályait a károsultra nézve kedvezőbben határozzák meg, ennek lehetőségét ezért – különösen a fogyasztóvédelem, termékfelelősség, a környezetvédelem stb. területén – a törvénynek biztosítania kell.

II. Fejezet

A kártérítés mértéke és módja

5:544. § [A kártérítési kötelezettség terjedelme]

(1) A károkozó a károsult teljes vagyoni kárát köteles megtéríteni.

(2) A teljes vagyoni kárból le kell vonni a károkozásból származó vagyonértékű előnyöket.

(3) A bíróság rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén a kártérítés mértékét alacsonyabb összegben is meghatározhatja.

1. A Javaslat – ugyanúgy mint a Ptk. – a teljes vagyoni kártérítés elvén áll. Ennek megfelelően a károkozó – főszabály szerint – köteles megtéríteni a károsultat ért minden olyan hátrányt, amely a károsító esemény folytán őt vagyonában érte. A teljes kártérítés elvét a Ptk. nem mondja ugyan ki, de az egyes kárelemek részletezésénél a törvényből ez értelemszerűen következik. Figyelemmel arra, hogy a teljes kártérítés elve alól az egyes felelősségi alakzatok körében vannak kivételek, szükségesnek látszik, hogy a törvény kifejezetten rendelkezzen a főszabályról, azaz arról, hogy a károkozó a károsult teljes vagyoni kárát köteles megtéríteni.

2. A kártérítés mértékének a megállapításánál a károkozó tény folytán bekövetkezett vagyonmódosulást egységesen kell vizsgálni. Vagyis fel kell mérni, hogy a vagyoncsökkenés mellett nem következett-e be a károsult oldalán valamilyen vagyonmegtakarítás. A bírói gyakorlat a káronszerzés tilalmának szabályát általában alkalmazza, ennek a gyakorlatnak a törvényi alapját ugyanakkor indokolt megteremteni. Ezért a Javaslat a teljes kártérítés elvével összefüggésben kimondja a káronszerzés tilalmát.

3. A Ptk. 339. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés nem a felelősség alól részben mentesítő, hanem a kártérítés méltányossági enyhítését lehetővé tevő norma, amely az igazságos és méltányos kártérítési mérték meghatározásának elveibe gyökerezik. A méltányossági mérséklésre vonatkozó szakasz nem határozza meg a mérséklésre vezethető okokat, pusztán a kártérítés csökkentésének kivételességét hangsúlyozza. Ezáltal – bár kivételes tényálláskörben – széleskörű lehetőséget biztosít a bíróság számára, hogy a kártérítés mértékének meghatározásakor a méltánylást érdemlő egyedi tényálláselemeket mérlegelje. A jogintézmény bevezetésének eredeti indoka is az volt, hogy a károkozó a rendkívüli mértékű, vagyoni viszonyaival arányban nem álló kár – amely adott esetben még tönkretételéhez is vezethetne – megtérítése alól részben méltányosságból mentesülhessen. Indokolt, hogy a piaci szereplőkre modellezett szabályozás is meghagyja a bíróság számára ezt az egyéniesítést, az egyedi szempontokat érvényre juttató jogintézményt.

A tartalmi kérdésre, hogy tudniillik egyáltalában kell-e a felelősségnek korlátokat vonni, feltétlenül igenlő választ kell adni, hiszen a kárkövetkezmények láncolata elvileg végtelen. A polgári jogban uralkodó teljes kártérítés elve a mindenkori beszámítási elmélet határai között értendő és értelmezhető. Vagyis, hogy a teljes kártérítésért fennálló felelősség a gyakorlatban mit jelent, az attól függ, hogyan értelmezi a bírói praxis a beszámítási elméleteket.

E kérdéskörben felmerült Marton Géza elméletének a hasznosítása. Marton szerint a kártérítés mértékének korlátozása tekintetében a felelősségi szempontokat kell előtérbe helyezni, azaz a kártérítési felelősséget addig kell kiterjeszteni, éspedig csak addig, de addig feltétlenül, ameddig a prevencióra lehetőség van. Marton így érvelt: “Azt, hogy van-e kár, és milyen terjedelmű, valamint hogy a kár okozatos kapcsolatban van-e a felelőssé teendő személlyel, a bíró a fennforgó körülmények szorgos méltatásával szabad belátása szerint állapítja meg.” Ezt a szabályt kellene, illetve lehetne – e nézet szerint – a kártérítés mértékének általános normájává tenni, s ennyiben a méltányosság szempontjának a Ptk. 339. § (2) bekezdésénél jóval fontosabb szerepe volna.

Az általános érvényű felelősségkorlátozás azonban a preklasszikus polgári jogra volt jellemző; itt a felelősség mértéke lépcsőzetesen mindig a vétkesség fokaihoz igazodott. Míg az effajta, büntetőjogias felelősségkorlátozás mintegy az “egyéni igazságosság” eszméjét akarta tükrözni, a mai, modern és általánosabb érvényű felelősségkorlátozások mögött sokkal inkább rizikó-kalkulálási szempontok állnak. E vonatkozásban azonban megállapítható, hogy az elmaradt haszon típusú károkra vonatkozó előre-láthatósági korlát alkalmas lesz a kártérítés nagyságát “méltányos” mederben tartani. Így a Javaslat a 339. § (2) bekezdésének fenntartására vonatkozó kívánalmat fogalmazza meg, de nem lát a szabály kiterjesztésére megalapozott indokot.

5:545. § [Károsulti közrehatás]

(1) A károkozónak nem kell megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a károsultnak a kár bekövetkezésében való felróható közrehatásából származott.

(2) A károsult felróható közrehatása akkor áll fenn, ha a károkozó magatartás előidézésében, a kár bekövetkeztében, a kár súlyosbodásában az adott helyzetben általában elvárható magatartást elmulasztotta.

1-2. Ha a kár előidézésében, a kár bekövetkeztében, a kár súlyosbodásában az elvárható magatartást elmulasztó károsult is felróhatóan közrehatott, magatartásának következményeit maga viseli. Nem terheli kártérítési kötelezettség a károkozót a kárnak azért a részéért, amely abból származott, hogy a károsult a kár megelőzése, elkerülése vagy csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Mivel a közreható ok elvághatja a kauzalitást, a károsult önhibája a kártérítés mértékét valóságosan csökkentő tényező. A kármegelőzésben, a kár következményeinek enyhítésében való közreműködési kötelezettség megsértése kármegosztást eredményez.

A károkozó részbeni felelősségmentesüléséről szóló és a Ptk. 340. §-ában tételezett szabályt szerkezetileg itt, a kártérítés mértékéről szóló rendelkezések között célszerű elhelyezni, másrészt a szabályba indokolt beépíteni a Legfelsőbb Bíróság PK 36. számú állásfoglalásának időtálló tételeit.

A károkozási folyamatban a felróhatóan önhibás károsulti közrehatás mértékének a károkozó vonatkozásában fennálló felelősségcsökkentő hatását a bírói gyakorlat a törvénybe beépítendő PK állásfoglalás alapján helyesen alkalmazza mind a kárbekövetkezés okai kifejlődésének megakadályozása, mind pedig a már bekövetkezett károkozás hátrányos következményeinek lehetséges csökkentése tekintetében. Ezért a rendelkezést a gyakorlat által kialakított tartalommal indokolt az új törvénybe felvenni. Ezzel kapcsolatos a Javaslat normaszövege.

Ugyanakkor fenn kell tartani annak kimondását, hogy a károsult terhére esik mindazok mulasztása, akiknek magatartásáért felelős.

5:546. § [A kár elemei]

A teljes vagyoni kártérítés körében a károkozó köteles megtéríteni

a) a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést (dolgokban és vagyoni jogokban keletkezett károk),

b) az elmaradt vagyoni előnyt (elmaradt jövedelem, haszon, nyereségkiesés), továbbá

c) a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges célszerű és ésszerűen indokolt költségeket.

A Ptk. 355. § (4) bekezdése négyféle kárt ismer: a) a beállott értékcsökkenést, b) az elmaradt vagyoni előnyt (elmaradt hasznot), c) a nem vagyoni kárt, és d) a hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges költségeket. Szükséges megjegyezni, hogy a “hátrány csökkentéséhez” szükséges költségek kategóriája megtöri a teljes kártérítés elvét, ugyanakkor azáltal, hogy a “kiküszöböléshez szükséges” költségekkel az alternativitás viszonyában áll, ellentmondásos is. A szabály ezért – továbbá a Javaslatnak a “nem vagyoni károkkal” kapcsolatos álláspontja miatt -korrekcióra szorul.

A teljes megtérítés elvét (Grosschmid) részletező kárkategóriák a gyakorlatban pontosításra szorulnak. A károsult vagyonában beállott értékcsökkenés elvileg alkalmas kifejezni a damnum emergens típusú károkat. A vonatkozó kommentárok és a bírói gyakorlat azonban e hátrányok körébe többnyire csak a dolog megsérülése, elpusztulása vagy megrongálódása folytán keletkezett hátrányokat integrálja. A dologfogalom fikciós kiterjesztése, vagy egyébként a jogvesztéssel, követeléstől való eleséssel okozott hátrány így ebbe az értelmezésbe már nem fér bele. Ezért indokolt ezen a helytelen szemléleten változtatni és a vagyoni értékcsökkenés fogalmába a nem dologi vagyoni károkat is beleérteni.

A károk harmadik eleme a Ptk. 355. § (4) bekezdésében foglaltak szerint a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségek kategóriája. A hátrányok csökkentésével kapcsolatos szempont kiiktatásáról már volt szó. A hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségek tekintetében a perekben érvényesített követelések terén megfigyelhető egy folyamatos kiterjesztő tendencia, tekintve, hogy ennek a kárelemnek a felmerülése alapvetően a károsult elhatározásától függ, e tekintetben pedig az új piacgazdasági viszonyok szinte korlátlan lehetőségeket teremtenek meg. Ugyancsak az alsóbb szintű jogalkalmazási gyakorlat elemzése alapján a szabályozás kétirányú, egy megszorító jellegű, továbbá egy rugalmasságot biztosító kiegészítése volna indokolható. Az iránymutató bírói gyakorlat már eddig is a szükséges költségek tartalmi korlátjának tekintette – általában véve – a felmerült költségek ésszerű indokoltságát és célszerűségét. Az ésszerűség – amely a racionalitás objektív tapasztalatokon nyugvó vonatkozását jelenti – ebben a körben is kiemelésre érdemes szempont, ezért a szükséges költségek kategóriáját az ésszerűen indokolt és célszerű kiadások, költségek terminológiájával kell kiegészíteni, illetőleg felváltani.

5:547. § [Általános kártérítés]

(1) Ha a kár mértéke – akár csak részben – pontosan nem számítható ki, a bíróság a károkozásért felelős személyt olyan összegű kártérítés megfizetésére kötelezi, amely a károsult teljes kárának a kiegyenlítésére alkalmas (általános kártérítés).

(2) Annak megállapításához, hogy a kár mértéke pontosan nem számítható ki, a bíróságnak minden rendelkezésre álló és célravezető bizonyítást le kell folytatnia a kár mértékének felderítése végett.

(3) Az általános kártérítés tárgyában hozott, bírósági határozattal megállapított egyösszegű kártérítési igény többé nem tehető vitássá.

1-3. Az általános kártérítés anyagi jogi szabályának az alkalmazása a jogalkalmazási gyakorlatban bevált, a norma fenntartását a Javaslat szükségesnek tartja. A hatályos szöveg korrekcióját teszi szükségessé a kárpótlás terminológiájának a kiiktatása a törvény szövegéből, egyébként azonban a rendelkezés alkalmazásának feltétele a Ptk. és a Javaslat szerint is az, hogy ne álljon rendelkezésre megfelelő mérce a kár mértékének a kiszámítására.

Kizárólag elvi kérdésként jelentkezik, hogy miként viszonyulnak egymáshoz a Pp. 206. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés, valamint a Ptk.-nak az általános kártérítésre vonatkozó szabálya. Tekintve, hogy a jogkövetkezmények mindkét konstrukcióban lényegében azonosak, a törvénynek az általános kártérítésről szóló rendelkezése anyagi jogi, a Pp.-nek a bírói mérlegelési jogkörről szóló rendelkezése pedig eljárásjogi biztosítékot jelent ahhoz, hogy a károsult teljes kártérítéshez jusson.

A Legfelsőbb Bíróság PK 49. számú állásfoglalása szerint az általános kártérítés megítélésénél a bizonyítási nehézségek csak annyiban jelentősek, amennyiben azok a kár mértéke tekintetében jelentkeznek. Annak megállapításához, hogy a kár mértéke pontosan nem számítható ki, szükséges, hogy a bíróság előzetesen minden rendelkezésre álló és célravezető bizonyítást lefolytasson a kár felderítése végett. Az általános kártérítés tárgyában hozott bírósági határozattal elbírált igény – a PK-ban kifejtett elvi álláspont szerint – ítélt dolog, az elbírált kártérítési igény újból vitássá nem tehető. Az általános kártérítés megítélésekor ugyanis a bíróság a kárigényt teljes egészében elbírálja. Dönt a felől, hogy a károsultat mekkora kár érte, és ezért kitől jár részére teljes kártérítést biztosító jóvátétel. Az összegszerűen kimutatható káron felül az összegszerűségében pontosan ki nem mutatható károkért is kártérítést kap e jogintézmény keretében a károsult. A Pp. 229. §-ának rendelkezése ugyanakkor kizárja, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazok a felek egymás ellen új keresetet indíthassanak, vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tegyék. Nincs tehát helye a bíróság által megállapított általános kártérítés összegét meghaladó többletkövetelés érvényesítésének, ha utóbb kiderül, hogy a tényleges kár a megállapított egyösszegű általános kártérítés összegét meghaladja.

A Javaslat álláspontja szerint indokolt, hogy a törvény a PK állásfoglalás elvi magját rendelkezései közé felvegye.

5:548. § [A kártérítés módja]

(1) A károkozónak a kárt – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – pénzben kell megtérítenie.

(2) A kár természetben való megtérítésére különösen akkor van lehetőség, ha a kártérítés tárgyát a károkozó maga is termeli, vagy egyébként az a rendelkezésére áll, illetőleg ha a természetbeni jóvátételt a károkozó kifejezetten vállalja.

1-2. A pénzbeli reparáció – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a polgári jogi kártérítési felelősség fő esete, ezt a tényt a szabályozásnál nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezért a Javaslat szerint az új törvényben elsődlegesen a kártérítés pénzbeli módjáról kell rendelkezni, az in integrum restitutio, továbbá a kár természetben való megtérítésének lehetősége csak a kártérítés egyéb módjaként tehető szabállyá, amelyet csak a károsult ilyen irányú kifejezett kérelme és a hatályos rendelkezések szerinti feltételek fennállása – esetleg a károkozó kifejezett vállalása – esetén rendelhet el a bíróság.

Környezetpusztítás esetén azonban a helyzet fordított: a szennyezett emberi környezet természetbeni helyreállítása kell, hogy főszabály legyen. A természetbeni helyreállítás az egyes környezeti kártételek vonatkozásában lehet részleges is, amely ebben az esetben a pénzbeli kártérítéssel kombinálódik.

A Javaslat – a Ptk.-tól némiképpen eltérően – a kártérítés módja tekintetében az itt megfogalmazott kártérítési rendet javasolja a törvényben szabályozni.

5:549. § [Kártérítési járadék]

(1) Kártérítésként járadékot is meg lehet állapítani.

(2) Járadékot kell megállapítani akkor, ha a kártérítés a károsultnak vagy vele szemben tartásra jogosult hozzátartozójának tartását, illetőleg tartásának kiegészítését hivatott szolgálni (baleseti járadék és tartást pótló járadék).

1-2. A kártérítési járadék – mint a kártérítés sajátos módja -akkor állapítható meg, ha a károsultat folyamatosan ismétlődő kár éri. A Ptk.-val szemben a kártérítési járadékra vonatkozó szabály a kártérítés mértékétől elkülönítetten, önálló rendelkezés alá tartozik, amelyet követően kell az egyes járadékformákat részletező szabályokat a törvénybe rendszertanilag elhelyezni.

5:550. § [Kérelemhez kötöttség]

A bíróság a kártérítés módjának megállapításánál nincs kötve a károsult kérelméhez, a kártérítésnek azt a módját azonban nem alkalmazhatja, amely ellen mindegyik fél tiltakozik.

A törvény felelősségi rendszerének az a célja, hogy a károsultat a károsodás előtti helyzetbe hozza. Abban a kérdésben azonban, hogy ez a cél milyen eszközökkel érhető el, a döntés jogát a bíróságra bízza. A károsultnak tehát a kártérítés módja tekintetében nincs választási joga, legalábbis olyan értelemben, hogy ehhez a bíróság kötve volna. Vagyis a bíróságnak a károsult és a kárért felelős személy viszonyának, valamint az eset körülményeinek és a törvényben előírt szempontoknak a figyelembevételével azt a kártérítési módot kell alkalmaznia, amely a teljes jóvátétel elvének gyakorlati érvényesülését a legeredményesebben biztosítja. Ebből következik, hogy a bíróság a kártérítés módjának megállapításánál nincs kötve a felek kérelméhez, ez a szabály pedig csak részben – a kereseti kérelemhez kötöttség elve tekintetében – eljárásjogi természetű, alapvetően azonban anyagi jogi szabály, amelynek keretében a bíróság dönti el, hogy a teljes kártérítés követelményének teljesítése érdekében a kártérítés mely módját alkalmazza. Ezért a Javaslat indokoltnak tartja az anyagi jogi szabályok közé beiktatni a Legfelsőbb Bíróság PK 44. számú állásfoglalásában foglaltakat, annak kimondásával, hogy a bíróság a kártérítésnek azt a módját azonban nem alkalmazhatja amely ellen mindegyik fél tiltakozik.

5:551. § [A baleseti járadék feltételei]

(1) Akinek munkaképessége baleset folytán csökkent, akkor követelhet baleseti járadékot, ha a baleset utáni jövedelme a baleset előtti jövedelmét neki fel nem róható okból nem éri el.

(2) A baleset folytán munkaképesség-csökkenést szenvedett károsult kártérítési járadékát a baleseti eredetű munkaképesség-csökkenés mérvének és a baleset folytán bekövetkezett jövedelemveszteségének együttes vizsgálata alapján kell megállapítani.

(3) Károkozásból eredő munkaképtelenség vagy munkaképesség-csökkenés esetében járadékként a károkozó a baleset előtti átlagjövedelem, illetőleg ennek a munkaképesség-csökkenés mérvéhez igazodó része és a nyugdíj- és egészségbiztosításról szóló jogszabályok alapján folyósított nyugdíj- és egészségbiztosítási ellátás között mutatkozó különbözetet köteles a károsultnak megtéríteni.

(4) A járadék megállapításánál a balesetért felelős személy javára nem vehető figyelembe az a jövedelem, amelyet a károsult a balesetből eredő jelentős munkaképesség-csökkenése ellenére rendkívüli munkateljesítménnyel ér el.

1-4. A Javaslat a baleseti kártérítési járadék hatályos és a jogalkalmazási gyakorlatban jól bevált szabályai közé szükségesnek tartja felvenni a Legfelsőbb Bíróság vonatkozó PK állásfoglalásait, illetőleg azok elvi, jogszabályi absztrakcióval kifejezett magját, mert a bírói gyakorlat ezekkel az állásfoglalásokkal szoros koherenciában alkalmazza a baleseti járadékra vonatkozó hatályos Ptk.-beli rendelkezéseket.

Így mindenekelőtt szükséges kimondani a PK 45. számú állásfoglalásban kifejtettek szerint, hogy a baleset folytán munkaképesség-csökkenést szenvedett személy kártérítési járadékát a baleseti eredetű munkaképesség-csökkenés mérvének és a baleset folytán bekövetkezett jövedelemveszteségének együttes vizsgálata alapján kell megállapítani. A PK állásfoglalás indokolásában elemzett példa megfelelő, konkrét magyarázatot ad a jogalkalmazás szempontjaira, ezért az – az így törvényszöveggé váló rendelkezéssel együtt – kellő mértékben segítheti a gyakorlatot.

5:552. § [A baleseti járadék számítása]

(1) A balesetet szenvedett személy jövedelemkiesését általában a balesetet megelőző egy évben elért rendszeres jövedelme havi átlaga alapján kell meghatározni. Ha az említett idő alatt a jövedelemben tartós jellegű változás állott be, csak a változás utáni jövedelem átlagát lehet ennek során figyelembe venni.

(2) Ha a balesetet szenvedett személy jövedelme a balesetkor rendszeres jellegű és határozott összegű volt, a keresetveszteség megállapításánál ezt kell számításba venni.

(3) Ha a jövedelemkiesés az (1) és (2) bekezdés alapján nem állapítható meg, annak meghatározásánál az azonos vagy hasonló munkát munkaviszony vagy tagsági viszony alapján végző, illetőleg más jövedelemszerző tevékenységet folytató személyek átlagos havi keresete az irányadó.

(4) A jövedelemkiesés megállapításánál figyelembe kell venni azt a jövőbeli változást is, amelynek meghatározott időpontban való bekövetkezésével már előre teljes bizonyossággal lehet számolni.

(5) A baleseti járadék felemelése jövedelememelkedés címén azonban csak akkor igényelhető, ha a jövedelem emelkedésben a járadékos is részesült volna, ha nem szenved balesetet.

(6) A baleseti járadék alapjául szolgáló átlagkereset (átlagjövedelem) meghatározásánál a keresetet (jövedelmet) a nyugdíjjárulékkal csökkentett összegben kell figyelembe venni.

1-6. Ugyancsak jogszabály-szintű elvet fogalmaz meg a Legfelsőbb Bíróság PK 46. számú állásfoglalása, amely a baleseti kártérítési járadék számítási módjára nézve tartalmaz elvi megállapításokat. Az állásfoglalás elvont tételeit a Legfelsőbb Bíróság ugyancsak konkrét példákkal magyarázza, amelyek tankönyvi pontossággal adnak eligazítást a jogalkalmazó számára.

Végül a Legfelsőbb Bíróság PK 48. számú állásfoglalása a baleseti járadék felemelésére nézve ad iránymutató szempontokat, amelyeket a Javaslat szerint ugyancsak indokolt törvényi szabállyá emelni.

A Javaslat szerint ezekkel – a bírói gyakorlatban kikristályosodott jogtételekkel együttesen – a hatályos törvényi szabályozás nem igényel változtatást, illetőleg egyéb szövegmódosítást. A társadalombiztosítás intézményrendszerének átalakulására a Javaslat tekintettel van, ezért a törvény szövegébe az új elnevezésű biztosításokat javasolja tételezni.

5:553. § [Tartást pótló járadék]

(1) A baleset következtében meghalt személy által törvényen vagy szerződésen alapuló tartási és életjáradéki kötelezettség alapján eltartottak olyan összegű tartást pótló járadékot igényelhetnek, amely szükségleteiknek – a tényleges, illetőleg az elvárhatóan elérhető jövedelmüket is figyelembe véve – a baleset előtti életszínvonalon való kielégítését biztosítja.

(2) Járadék követelhető akkor is, ha a baleset következtében meghalt személy a tartási kötelezettségének megszegésével nem nyújtotta ténylegesen a tartást, vagy ha a járadékot igénylő a tartási igényét menthető okból nem érvényesítette.

(3) A járadék számításánál a 4:016. § (3) bekezdésében foglaltak megfelelően irányadóak.

(4) A járadék mértékének megállapításánál értékelni kell azt is, hogy a járadékot igénylő érvényesítette-e, illetőleg érvényesíthet-e követelést azokkal szemben, akik az ő tartására a baleset idején meghalt személlyel egy sorban voltak kötelesek.

1-3. A Javaslat szerint a tartást pótló járadékra vonatkozó hatályos Ptk.-beli szabályok csak minimális korrekcióra szorulnak. Mivel a gyakorlatban bizonytalanságot jelent, hogy kik sorolhatók a járadékra jogosult eltartottak közé, indokolt, hogy a törvény kimondja, hogy csak a jogi (akár törvényi akár szerződési) kötelezettség alapján nyújtott tartás (életjáradék) elvesztése jelenthet jogszerű járadékigényt. Ha a baleset előtt nyújtott tartás teljesítése az eltartó részéről jogi kötelezettség nélkül történt, az ilyen eltartó halálával rendszerint a tartásra való jogosultság is megszűnik, vagyis a “jogosult” ilyen esetben a jogutódokkal szemben eredményesen nem léphet fel.

Egyebekben azonban a hatályos törvényi szabályok megfelelően szolgálják a gyakorlatot, mindössze a Legfelsőbb Bíróság PK 46. számú állásfoglalásában foglaltak törvényi kimondása teszi teljessé a tartást pótló járadékra vonatkozó szabályozást.

5:554. § [Általános kártérítési járadék]

Ha a károkozó általános kártérítésként járadék fizetésére kötelezett, a körülmények alakulásához képest a felek követelhetik a járadék mértékének a felemelését vagy csökkentését, illetőleg a járadékfizetés időtartamának a megváltoztatását, vagy a járadékfizetési kötelezettség megszüntetését.

A Ptk. helyesen rendelkezik arról, hogy általános kártérítésként járadékot is meg lehet állapítani. A Ptk. rendelkezik ugyanakkor arról is, hogy a járadék mértékének csökkentését vagy a járadék fizetés időtartamának a megváltoztatását a körülmények alakulásához képest követelni lehet. Ebből a rendelkezésből azonban egyértelműen nem következik a járadék felemelhetőségének a követelése. Ezért a Javaslat indokoltnak tartja annak kimondását, hogy a körülmények alakulásához képest a felek nemcsak a járadék csökkentését, illetőleg időtartamának a megváltoztatását, hanem felemelését is kérhetik, illetőleg követelhető a járadékfizetési kötelezettség megszüntetése.

5:555. § [A járadék növekedése]

A járadék fizetésére kötelezett félévenként – minden év február 1. és augusztus 1. napjától kezdődően – köteles a havi járadék összegét – a járadék pénznemének a Magyar Nemzeti Bank által megállapított értékvesztése figyelembevételével a havi járadék százalékos mértékének növelésével pótolni.

Bár a monetáris pénzügyi politika és a Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikája folytán – összefüggésben az ezt meghatározó gazdasági tényezőkkel – az infláció tendenciájában jelentős csökkenést mutat, egy hosszú távú törvényalkotásnak számolnia kell a pénzromlással. Erre tekintettel a törvényben meg kell teremteni a járadékok automatikus indexálásának törvényi alapját és ki kell mondani, hogy a járadék fizetésére kötelezett félévente köteles a havi járadék összegét – a járadék pénznemének a Magyar Nemzeti Bank által megállapított értékvesztése figyelembevételével – a havi járadék százalékos mértékének növelésével pótolni. A féléves időtartam van összhangban a kamat mértékére vonatkozó hatályos rendelkezéssel, amely ugyancsak naptári félévenkénti időtartamokkal számol.

5:556. § [A kártérítés esedékessége]

(1) A kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes.

(2) A kárért felelős személy helyzetére a szerződés teljesítésében késedelmes kötelezettre irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(3) Az engedményezésre, a tartozásátvállalásra, a követelések biztosítására, a teljesítésre és a beszámításra vonatkozó rendelkezéseket a kártérítési követelésekre is megfelelően alkalmazni kell.

1-3. A Javaslat átveszi a Ptk.-nak a 360. § mindhárom bekezdésében foglalt rendelkezését, mert mind a kártérítési követelés esedékességére, mind pedig a kárért felelős személy jogi helyzetére vonatkozó szabály az, amely megfelel a teljes kártérítés elvének, vagyis annak a követelménynek, hogy a kártérítéssel a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, mintha a károkozás egyáltalában nem következett volna be. Figyelemmel arra, hogy a kárkötelem és a szerződési kötelem között szoros összefüggés áll fenn, annak kimondása is szükséges, hogy az engedményezésre, a tartozás átvállalásra, a követelések biztosítására, továbbá a teljesítésre és a beszámításra vonatkozó szabályokat a kártérítési követelésekre is megfelelően alkalmazni kell.

5:557. § [Az értékviszonyok változása]

(1) Ha a károkozás és a kár megtérítése között az időmúlásra vagy egyéb körülményre tekintettel az értékviszonyokban jelentős változás következett be, a bíróság az okozott kár mértékét az ítélethozatal időpontjában fennállott értékviszonyok szerint határozhatja meg.

(2) Ilyen esetben a károkozó késedelmi kamat fizetésére csak az értékmegállapítás időpontjától kezdődően köteles.

(3) Ha a károsult kártérítési igénye érvényesítésével felróhatóan késlekedik, az ár- és értékviszonyok kockázatát maga viseli.

1-3. A Javaslat szerint a törvényben meg kell teremteni a törvényi alapját annak a bírói gyakorlatban kialakult konstrukciónak, amely szerint a kártérítési kötelezettség késedelmes teljesítése a kártérítés mértéke szempontjából azzal a következménnyel jár, hogy a bíróság a kártérítés mértékét az időközben bekövetkezett értékemelkedés alapulvételével állapítja meg.

A kár bekövetkezése és a kártérítés mértékének megállapítása között eltelt időben az értékviszonyokban bekövetkező változások megfelelő figyelembevételére a kárkamat nem tekinthető minden esetben kellő hatékonyságú szankciós eszköznek. Piacgazdasági viszonyok között a károkozáskori kárszámítás és a késedelmi kamat megítélése együttesen sem hozza feltétlenül a károsultat abba a helyzetbe, amelyben volt a károsodás bekövetkezése előtt. Az értékviszonyokban jelentős változások ugyanis viszonylag rövid időn belül is bekövetkezhetnek. Ezért – különösen az elmúlt évtized jelentős inflációs és egyéb komoly értékváltozásokkal járó időszakaiban – a bíróságok kialakították azt a gyakorlatot, amelynek alapján a kártérítés mértékét az ítélethozatalkori értéken állapítják meg. Ebben az esetben természetesen nem alkalmazzák a Ptk. 360. § (2) bekezdésének a késedelmes adós helyzetére irányadó rendelkezését, hanem a károkozót az ítélethozataltól – esetleg a perben előterjesztett és az ítélet alapjául szolgáló szakértői vélemény előterjesztésétől – kezdődően kötelezik kárkamat fizetésére. Noha az állam inflációt csökkentő politikája ez ellen szól, az ár- és értékviszonyokban a piaci viszonyok között – különösen az uniós csatlakozással – várható jelentős mozgás következtében, a kártérítés esedékességének és a kárkamatnak ezt a korrekciós szabályát indokolt volna a törvényben felállítani.

Itt azonban indokolt kimondani a károsult felróható késedelmén alapuló késedelmes igényérvényesítésének felelősségcsökkentő elvét, vagyis azt, hogy ilyen esetben az ár- és értékviszonyok kockázata a károsultra hárul. Ezt célozza a Javaslat szerint a (3) bekezdésben foglalt rendelkezés.

5:558. § [Egységes kamatfizetési kezdő időpont] Ha a kártérítési összeg egyes részei különböző időpontokban esedékesek, a bíróság a kamatfizetés kezdő idő pontjaként – átlagos számítás alapján – egységes kamatfizetési kezdő időpontot is meghatározhat.

A Legfelsőbb Bíróság közös BK-PK 1. számú állásfoglalása szerint amennyiben a kártérítési összeg egyes részei különböző időpontokban esedékesek, a bíróság a kamatfizetés kezdő időpontjaként – átlagos számítás alapján – egységes kamatfizetési kezdő időpontot is meghatározhat. Indokolt ezt a helyes kamatszámítási elvet a törvény rendelkezései közé felvenni.

5:559. § [Elévülés]

(1) A kártérítésre az elévülés szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy olyan magatartással okozott kár esetén, amely bűncselekménynek minősül, a követelés öt éven túl sem évül el mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége el nem évül.

(2) Baleseti járadékkövetelés esetén az elévülési idő a járadékkövetelés egészére egységesen akkor kezdődik, amikor a baleset folytán bekövetkezett munkaképtelenség első ízben vezetett jövedelemkiesésre. Az egyes járadékrészletekre vonatkozó igény azonban – az elévülési időn belül -a hat hónapnál régebben lejárt és alapos ok nélkül nem érvényesített részletek tekintetében bírósági úton többé már nem érvényesíthető.

1. Az időtényező összefüggésében a modern kártérítési jog egyik számottevő problémája a “long tail liability”, amely alatt a bírói gyakorlat azoknak a kártérítési tényállásoknak az összességét érti, amikor a kárbehatás és a kár manifesztálódása közé egy hosszabb – esetenként 10-20 évet is elérő – látens időszak ékelődik be. Az ilyen károkozási tényállásokra a rendkívül szigorú felelősséget megállapító törvények (pl. atomkár felelősség, termékfelelősség) általában a kártérítési igények speciális jogalapon való érvényesíthetőségének egy végső, objektív, jogvesztő határidejét állapítják meg. A kártérítési igények érvényesítését kizáró, jogvesztő határidők azonban nem járhatnak azzal, hogy a károsultak az általános kárfelelősségi szabályok szerint – amelyekre az általános elévülési idő vonatkozik – kártérítési igényt ne érvényesíthetnének. Ezért az általános kárfelelősségi szabály tekintetében kizárólag az az elévülési rendelkezés tartandó fenn, amely a jogérvényesítést meghatározott feltételek fennállása esetén számottevő időmúlás esetén is lehetővé teszi. Olyan szabályozást kell tehát kialakítani, amely mellett pl. egy hepatitisz C-vel vagy AIDS-sel fertőzött személy is kártérítéshez jut annak ellenére, hogy miután a fertőzést megkapta, csak hosszabb idő elteltével jelentkeznek a tünetek, illetve a tényleges károsodás.

Fenn kell tartani ugyanakkor a Ptk.-nak azt a szabályát amely szerint, ha a kárt olyan magatartással okozták, amely bűncselekménynek minősül, a kártérítési követelés öt éven túl sem évül el mindaddig, ameddig a bűncselekmény büntethetősége el nem évül.

2. Ugyanakkor a Javaslat szerint szükséges a Legfelsőbb Bíróság PK 52. számú állásfoglalás törvénybe integrálása, hiszen az állásfoglalás jogszabályi tartalmú. Eszerint: Baleseti járadékkövetelés esetén az elévülési idő a járadékkövetelés egészére egységesen akkor kezdődik, amikor a baleset folytán bekövetkezett munkaképtelenség első ízben vezetett jövedelemkiesésben megmutatkozó károsodásra. Az egyes járadékrészletekre vonatkozó igény pedig – az elévülési időn belül – a hat hónapnál régebben lejárt és alapos ok nélkül nem érvényesített részletek tekintetében bírósági úton többé nem érvényesíthető.

A kártérítési igények érvényesítésére irányadó, az általánostól eltérő elévülési időket a törvényben a felelősség egyes eseteinél külön kell szabályozni.

II. Cím

A felelősség egyes esetei

I. Fejezet

Felelősség fokozott veszéllyel járó tevékenységért

5:560. § [Veszélyes üzemi felelősség]

(1) Aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat (üzembentartó), köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik.

(2) Ezt a rendelkezést kell alkalmazni a géntechnológiai tevékenység folytatása során okozott károkért, továbbá a hadköteles katonának a szolgálati viszonya keretében keletkezett káráért, illetve a honvédelmi kötelezettség teljesítése során okozott kárért.

1-2. A Ptk. egyik – nemzetközi viszonylatban is élenjáró – konstrukciója a veszélyes üzemi felelősség generálklauzulája, amely az általánost, az átlagost jelentősen meghaladó felelősségi alakzat. Ameddig az európai jogokban a veszélyes üzemi felelősség tényállásait tipikusan a nagy kódexeken kívüli külön törvényalkotások esetről esetre teremtik meg, addig a magyar Ptk. a fokozott veszéllyel járó tevékenység körének, eseteinek meghatározását a bírói gyakorlatra bízza.

Figyelemmel arra, hogy a különös felelősségi alakzatok közül – éppen a bírói, jogalkalmazási gyakorlat által teremtett tényálláskörök miatt – a fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség szabályrendszere a “legáltalánosabb különös”, a Javaslat a speciális felelősség tényállás-típusait e szabályokkal indítja.

A generálklauzula típusú szabályozás ellenére nem elhanyagolható azoknak a külön jogszabályokban meghatározott eseteknek a köre, amelyek a veszélyes üzemi felelősség szabályaira utalnak, illetőleg a felelősség alóli kimentés lehetőségét e törvényi rendelkezésre utalással korlátozzák. Megállapítható tehát, hogy a veszélyes üzemi felelősség köre nemcsak a bírói gyakorlat által változik, bővül, hanem a jogalkotás is újabb és újabb tényállásokat szubszumál e szigorú felelősségi szabály alá.

E külön törvényi rendelkezések közül azonban a Javaslat a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény 27. §-ának, továbbá a hadköteles katonák szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIV. törvény 122. §-ának, illetőleg a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 190. § (1) bekezdésének a törvénybe iktatását látja indokoltnak, míg az egyéb külön törvényi rendelkezések vonatkozásában a veszélyes üzemi felelősség fenntartása a Javaslat szerint indokolatlan, ezek a tényállások ugyanis az általános kártérítési felelősség szabálya alapján megfelelően megoldhatók.

Ezek a szabályok a következők: a személyes adatok védelméről szóló 1992. évi LXIII. törvény 18. § (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezés, amely az adatkezelő tekintetében a veszélyes üzemi felelősség szabályát állítja fel, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 77. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés, amely az óvoda, az iskola, a kollégium, illetve a gyakorlati képzés szervezőjének vétkességre tekintet nélküli teljes felelősségét mondja ki, amely alól csak a működési körön kívül eső elháríthatatlan ok, illetőleg a károsult elháríthatatlan magatartása mentesít, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 49. § (2) bekezdése, amely annak a gazdálkodó szervezetnek a veszélyes üzemi felelősségét mondja ki, ahol a tanuló gyakorlati képzése folyik, végül a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 45. § (1) bekezdése, amely szerint a felsőoktatási intézmény, illetőleg a foglalkoztató a hallgatónak okozott kárért csak akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.

A Javaslat e törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezésére vonatkozó álláspontot foglal el, figyelemmel arra, hogy az e körbe eső felelősségi kérdések megfelelően megoldhatók az általános kárfelelősségi szabály, illetőleg az alkalmazottakra és a gondozói felelősségre vonatkozó különös felelősségi szabályok alapján.

5:561. § [Üzembentartó]

(1) Üzembentartó az, aki a veszélyes üzem fenntartója, aki a veszélyforrással rendelkezni jogosult, illetőleg aki az üzemet működteti vagy akinek az érdekében az üzem működik. Üzembentartó az is, akit törvény üzembentartónak minősít. Üzembentartónak kell tekinteni azt a személyt is, aki a fokozott veszélyforrás elleni különös védekezésre köteles.

(2) Ha ugyanannak az üzemnek több üzembentartója van, a károsult irányában felelősségük egyetemleges.

1-2. A Ptk. nem tartalmaz definíciót az üzembentartóra nézve. Az üzembentartó kategóriáját az elmélet által megtámogatottan a gyakorlat alakította ki. A Javaslat szerint azonban szükséges, hogy az üzembentartóról a törvény tartalmazzon rendelkezést, mégpedig egy utaló szabály alkalmazásával, illetőleg általános fogalom-meghatározással. A gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló 171/2000. (X.13.) Korm. rendelet 1. §-ának b) pontja meghatározza a gépjármű üzembentartójának fogalmát. Ha a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról szóló alapvető rendelkezések beépülnek a törvénybe, elegendő, ha a törvény utaló szabálya csak törvény általi üzembentartói minőségre vonatkozik. Egyebekben a Javaslat az üzembentartó fogalmát a gyakorlat által kialakított kategóriák figyelembevételével állapítja meg. Ezek azonban lehetőséget adnak olyan értelmezésre, hogy ugyanannak az üzemnek több üzembentartója is van. Erre figyelemmel ezek egyetemleges felelősségét a törvényben ki kell mondani.

5:562. § [A károsult közrehatása]

(1) Az üzembentartónak nem kell megtérítenie a kárt annyiban, amennyiben az a károsult felróható magatartásából származott.

(2) A károsult felróható közrehatása esetén a kármegosztás körében az üzembentartó terhére értékelni kell az üzem veszélyességét is, ha az a károkozásban közrehatott.

(3) Ha a károkozásban elhárítható magatartásával vétőképtelen személy hatott közre, az üzembentartót a vétőképtelen károsult irányában teljes felelősség terheli.

(4) Az üzembentartó megtérítési igényét a 4:068. §-ban foglaltak szerint a vétőképtelen gondozójával szemben érvényesítheti.

1. A Legfelsőbb Bíróság PK 38. számú állásfoglalása szerint a károsult felróható közrehatása esetén az üzem veszélyességét figyelembe kell venni az üzembentartó terhére, amennyiben az a veszélyes üzem károsodásában közrehatott. Az állásfoglalás egyoldalúan csak a veszélyes üzem károsodását tartja szem előtt, az állandósult bírói gyakorlat azonban az állásfoglalást úgy interpretálja, hogy a károsult közrehatása esetén a közrehatás arányának a megállapításánál – a másik fél javára – a károsult üzemének a veszélyességét is értékelni kell. Erre figyelemmel a veszélyes üzemnek a kárt nagyobb mértékben kell viselnie, mint az önhibás károsultnak, aki nem veszélyes üzemet működtet. A Javaslat ennek a gyakorlatban kialakított és megfelelően érvényesülő szabálynak a törvénybe való felvételét szükségesnek tartja.

2. A Legfelsőbb Bíróság PK 39. számú állásfoglalásában kifejtettek szerint, ha a vétőképtelen a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett kárát elháríthatatlan külső oknak minősülő magatartásával maga idézte elő, a veszélyes tevékenység folytatója mentesül a kártérítési felelősség alól. Ha azonban a vétőképtelen részéről elhárítható közrehatás áll fenn, akkor a veszélyes tevékenység folytatóját teljes felelősség terheli. Ilyen esetben a Ptk. 345. § (2) bekezdése alapján kármegosztásnak akkor sincs helye, ha a károsult személy gondozója a felügyelet ellátása érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Az állásfoglalás első mondatában kifejtett elvi tétel evidens, ezért annak külön törvényi tételezése szükségtelen. A vétőképtelen közreható magatartásának azonban gyakorlati jelentősége van, ezért a Javaslat szükségesnek látja a helyes elvi álláspont törvénybe foglalását. E tényálláskörben ugyanis van gondozói mulasztás, gondozói önhiba, a tétel elvi magja ily módon az, hogy a gondozói önhiba a veszélyes üzem fokozott veszélyességével szemben irreleváns. Ennek kimondása viszont a törvényhozó kompetenciájába tartozik, ezért a Javaslat szükségesnek tartja a tétel törvénybe foglalását azzal, hogy ilyen esetben az üzembentartónak a vétőképtelen gondozójával szemben megtérítési igénye van.

5:563. § [A felelősség kizárása. Elévülés]

(1) A felelősség kizárása vagy korlátozása semmis: ez a tilalom a dolgokban okozott károkra nem vonatkozik.

(2) A veszélyes üzemi felelősségből eredő kártérítési követelés három év alatt évül el.

1-2. A Javaslat a felelősség kizárása vagy korlátozása és az elévülés tekintetében a hatályos, a gyakorlatban bevált szabályoknak a törvénybe való beépítését szükségesnek ítéli, mégpedig változtatás nélkül.

5:564. § [Többek károkozása]

Ha a kárt több személy fokozott veszéllyel járó tevékenységgel közösen okozta, egymás közti viszonyukban a 4:006. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

A Ptk. nem tartalmaz rendelkezést arra a tényálláskörre, amikor a károkozásban egyszerre vagy egymás együtthatásaként több veszélyes üzem vesz részt, ezek azonban nemcsak egymásnak, hanem kívülálló harmadik személynek is kárt okoznak, illetőleg működésük károsultja kizárólag a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívülálló harmadik személy. A Javaslat indokoltnak tartja ebben a tényálláskörben a károkozási folyamatban részes veszélyes üzemek egyetemleges felelősségének a kifejezett kimondását, különösen azért, mert a jogalkalmazási gyakorlatban ismétlődően előfordul, hogy a károkozásban szerepet játszó, de vétlen veszélyes üzem üzembentartója – felróhatósága hiányára hivatkozva – a felelősség alóli mentesítését a harmadik személy kára vonatkozásában is kéri.

5:565. § [Veszélyes üzemek találkozása]

(1) Ha több személy fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében egymásnak kárt okoz, mindegyik fél felróhatósága arányában köteles a másiknak okozott kárt megtéríteni.

(2) Ha a károkozás egyik félnek sem róható fel, de a kár egyikük fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességre vezethető vissza, a kárt ez utóbbi köteles megtéríteni.

(3) Ha az egymásnak okozott kárt mindkét fél fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenesség okozta, továbbá, ha ilyen rendellenesség egyik félnél sem állapítható meg, kárát – felróhatóság hiányában -mindegyik fél maga viseli.

1-3. A Ptk. 346. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a kárt több személy fokozott veszélyességgel járó tevékenységgel közösen okozta, egymás közti viszonyukban a felelősség általános szabályait kell alkalmazni. Mivel a Javaslat különválasztja a harmadik személy károsodását a veszélyes üzemek egymásnak történő károkozásától, helyesebb és terminológiailag tisztább az a szabályozás, amely e körben kizárólag a veszélyes üzemek egymásnak történő károkozásáról rendelkezik, annak kimondásával, hogy ilyenkor mindegyik fél felróhatósága arányában köteles a másiknak okozott kárt megtéríteni, természetesen a beszámításra vonatkozó szabályok alkalmazásával. Az egymásnak okozott károk tekintetében tehát első helyen a felróhatósági szabály áll, második lépcsőben a Javaslat szerint változatlanul a Ptk. szerint kell a kárviselésről rendelkezni, és ugyancsak változatlan tartalommal indokolt fenntartani a hatályos szabályozás harmadik lépcső szerinti, lényegében kártelepítési konstrukcióját. Az üzem rendellenességére nem szükséges – és nem is lehetséges – kellően elvont, általános szabályt felállítani, a rendellenességi tényállások kialakítására és minősítésére a jogalkalmazási gyakorlat hivatott.