Az új Polgári Törvénykönyv tervezetének1 általános kárfelelősségi szabálya, noha kiküszöböli a Koncepció által megteremtett dogmatikai feszültségeket, csak megszövegezésében jelent újítást a hatályos törvény 339. § (1) bekezdéséhez képest, tartalmát tekintve ugyanis szinte teljes mértékben megegyezik a hatályos szabályozással. A károkozás általános tilalmának kimondása így csak látszólag anakronisztikus tétel a felelősség korlátok közé tartása érdekében a jogilag releváns kár fogalmára összpontosító kontinentális jogfejlődés legújabb eredményei tükrében. Az újrafogalmazott szabály valójában az ítélkezési gyakorlat elmaradt orientációjaként fogható fel.
A Code Civil-től Osnabrück-ig, Tilburg-ig
A szerződésen kívüli felelősség újkori fejlődése a 19. század elején indult. A Code Civil egységes, a polgári jogi vétkességen alapuló általános kárfelelősségi szabálya rugalmas eszközét jelentette a polgári jogi felelősség kiterjesztésének, mivel egyszerre alkalmas a vétőképesség értékelésére, valamint a védelemben részesülő alanyi jogok és törvényes érdekek és a hozzájuk kapcsolódó – a tételes jog által megfogalmazott és az utóbbin túl megállapítható – elvárt gondosság mértékének azonosítására.2
A bírói mérlegelésnek jelentős teret engedő faute kritikájaképpen született meg a BGB dualista, a jogellenesség és a betudhatóság objektív és szubjektív oldalát jelentő vétkességre kettéváló, és az előbbi megszövegezésénél fogva keretszabálynak tekintett 823. cikke.3 A német törvényhely kodifikálóit a védett jogi tárgyak körének minél pontosabb meghatározása vezérelte, az igyekezet azonban oda vezetett, hogy az alanyi jogként még nem megfogalmazott törvényes érdekek csak akkor részesülnek védelemben, ha a károkozó egy olyan jogszabályt sért meg, amely egy meghatározott személyi körnek a beállott kár elleni védelmet szolgálta (és például nem elsődlegesen a közérdek védelmére irányult).4 A későbbi kódexek alkotói számára világossá vált, hogy – von Bar szavaival élve – míg a Code Civil 1382. és 1383. szakasza túl szélesre tárta, a BGB 823. cikke túlságosan is szűkre nyitotta a felelősség kapuit.5
Bár a speciális kárfelelősségi alakzatok – gyakran a polgári törvénykönyveken kívüli – elszaporodásával az általános kárfelelősségi szabályok veszítettek jelentőségükből, a 20. század folyamán a kontinens kodifikátorai továbbra is olyan szabály megalkotására törekedtek, amely az ítélkezés számára optimális kereteket nyújt a kárkötelem által érintett alanyi jogok és törvényes érdekek kiegyensúlyozására. A fejlődés következő állomását a dualista kárfelelősségi generálklauzulák jelentették, ilyen szabályt találunk a görög,6 a svájci7 és a magyar polgári törvénykönyvben.8 A jogellenesen és vétkesen okozott károk megtérítésének kötelezettségét megállapító törvényhelyek jogellenesség pólusán a védett jogi tárgyak és a hozzájuk kapcsolódó a tételes jog által megfogalmazott tilalmak, illetve magatartásminták nyernek értékelést, míg a vétkesség objektív oldalán az alanyi jogokhoz és törvényes érdekekhez a pozitív jogon túl konkretizálható objektív gondossági mérték, szubjektív oldalán pedig a vétőképesség felől kell döntenie a bírónak.9 Mivel a szerződésen kívüli felelősség nem csupán más jogágak melléklete,10 a tételes jog által meghatározott és a bíró által eseti jelleggel konkretizált gondossági mérték között kapcsolat sem feltétlenül lépcsőzetes.
A 20. század második felében fogalmazódott meg kritikaként a kétpólusú generálklauzulákkal szemben, hogy az egységes faute-hoz hasonlóan szerződésen kívüli felelősség inflálódásához vezetnek,11 ami a felelősség szigorodását jelentette, nem utolsó sorban az újabb törvényes érdekek elismerése révén. Ilyen törvényes érdek(ek) húzódnak meg a tiszta elmaradt haszon esetei mögött. A kritika ellenére az immateriális (nem dologi) vagyoni kár és a jogellenesség viszonyának tisztázására, pontosabban a felelősség megállapítására vagy korlátok között tartására – a BGB-vel szemben – a kétpólusú generálklauzulák szerkezetüknél fogva alkalmasak (mintahogyan a megfelelően alkalmazott egységes faute is). A svájci bíróság az OR dualista kárfelelősségi generálklauzuláját alkalmazva például a közművek zavartalan működésének büntetőjogi tényállására alapította a károkozó magatartásának jogellenességét, amikor utóbbi a villanyvezetéket átvágva termeléskiesést okozott egy a kábelhez csatlakozó üzemnek. A BGB erre nem adott volna lehetőséget, hiszen ez a büntetőjogi tényállás nem felel meg a Schutznorm fent részletezett követelményének, a német kódex tehát nehezen fogadja be a törvényes érdekeket, illetve a tiszta elmaradt hasznot.12 (A német törvényben nem található a Ptk. 345. § (1) bekezdéséhez fogható veszélyes üzemi generálklauzula.) Bár a svájci bíró a jogellenességet a védett jogi tárgy azonosításának mellőzésével állapította meg – ezáltal összemosta a vétkességet a jogellenességgel – döntése mégsem tűnik igazságtalannak.
Szövegében alapvetően eltér a kétpólusú generálklauzuláktól a holland polgári törvénykönyv általános kárfelelősségi szabálya, azonban Spier szerint a BW jogellenes magatartáson alapuló 6:162. cikke nem tette világosabbá a jogellenesség és a vétkesség kapcsolatát azáltal, hogy a társadalmilag elvárt magatartás íratlan szabályait a jogellenesség fogalmához sorolta, miközben a vétkesség is megmaradt a betudhatóság (egyik) alapjaként.13
Nyugat-Európában a szerződésen kívüli felelősség vizsgálata újabban nem a védett jogi tárgyakhoz kapcsolódó diligentia mérték szigorodására összpontosít, hanem magukra a védelemben részesülő alanyi jogokra és törvényes érdekekre, amelyek viszont a kár közvetít a rendszerbe. Az Osnabrücki és Tilburgi Munkacsoportok a szerződésen kívüli felelősség nyugat-európai szabályozásának összehasonlító elemzésével alkották meg az európai magánjog egységesítésére irányuló munka keretében elkészült, ma még csak tudományos jelentőségű tervezeteiket. Míg az előbbi csoport szövegszerű javaslatot alkotott, az utóbbi inkább a területre vonatkozó és az absztrakció nagyobb fokán álló elvek rendszerét állította fel.
Az Osnabrücki Munkacsoport által “A másnak okozott kárból eredő szerződésen kívüli felelősség” 14 címmel megalkotott szövegtervezet 1:101 cikkének (1) bekezdése a BW kárfelelősségi alapszabályához hasonlóan kimondja, hogy a felelősséget a szándékosság és gondatlanság mellett egyéb betudhatósági szabály is megalapozhatja. Az európai kódexek lakonikus kárfogalmaihoz képest az Osnabrücki Tervezet a jogellenesség oldaláról differenciál: a betudható károkozás akkor von maga után felelősséget, ha a magatartás eredménye jogilag releváns kár.15 A 2:101. cikk (1) bekezdésének (a) pontja a Tervezet 2. fejezetének további rendelkezéseire utal, amelyek az általános definíció mellett tartalmazzák a jogilag releváns kár egyes eseteinek részletes katalógusát, azonban ez a részletes felsorolás is exemplifikatív és kiegészülhet a nemzeti jogrendszer által egyébként elismert alanyi jogokkal és az “elismerésre érdemes érdekekkel”. A jogilag releváns kár esetköreinek kiegészítésére akkor van lehetőség, ha az igazságosan és ésszerűen történik, aminek kritériumait a 2:101. cikk (3) bekezdése határozza meg.
A Tilburgi Munkacsoport által megfogalmazott és “Az európai kártérítési jog elvei” címet viselő szöveg a megtérítési igényt keletkeztető kár címe alatt mondja ki, hogy a kár valamilyen a jog által védett érdek materiális vagy immateriális károsítását jelenti (2:101. cikk).16 A védett érdekek azonosításához az Elvek 2:102. cikke nyújt támpontokat.
A Koncepció álláspontja
“A Koncepció szerint: a törvény tiltja a károkozást. Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik.”17 A károkozás általános tilalmának anakronisztikus deklarálása megfosztotta a dualista kárfelelősségi generálklauzulát attól a rugalmasságtól, amely a szigor irányában eltér a Code Civil 1382. cikkétől, de nem éri el a BGB 823 túlzott merevségét, és amelyet a BW cikke sem tudott felülmúlni. A Ptk. 339. §-hoz hasonló általános kárfelelősségi szabályok – amelyeknek hatása az Osnabrücki Tervezetben és a Tilburgi Elvekben is tovább él – a vétkesség és jogellenesség absztrakt kettősével egyaránt alkalmasak voltak a polgári jogi felelősség kiterjesztésére, és mára annak korlátozására, különösen a tiszta elmaradt haszon, mint kárfajta jelentőségének és a jogalanyok igényérvényesítési hajlandóságának növekedésével.
A Koncepció a Ptk. 339. § (1) bekezdésnek “rövidre zárásával” az esetek többségében nem teremtett volna dogmatikai feszültséget: a vétőképes jogellenes károkozó mentesülhet a felelősség alól, amennyiben magatartása megfelel a sérült alanyi joghoz, illetve törvényes érdekhez a bíró által kapcsolt objektív gondossági mértéknek, betudhatóság, azaz okozatosság hiányában pedig jogellenesség sem állapítható meg. Bár a damnum emergens hagyományosabb eseteinél továbbra is csak a vétkes károkozás lett volna jogellenes, a tiszta elmaradt haszon esetei a jogellenesség megkettőződéshez vezethettek volna, hiszen a bírónak azt a vétkességen belül kellene értékelnie. (Vagy a vétlen károkozás is törvényes kivételnek minősül?) Például amennyiben az egyik piaci szereplő kíméletlen, de a versenyjog szabályait nem sértő kereskedelempolitikájának közvetlen következményeként számos versenytárs tönkremegy, a károsultak igényérvényesítése azért lesz sikertelen, mert a versenytárs noha szándékosan járt el, de egyben rendeltetésszerűen gyakorolta jogát, úgy tett ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A törvényesen alacsony gondosság tanúsítása – azaz a rendeltetésszerű joggyakorlás – azonban következetesebben magyarázható a jogellenesség, mint a vétkesség oldaláról. A Koncepció a kár és a betudhatóság vizsgálatára korlátozta volna a bíró figyelmét, pedig a tiszta elmaradt haszon jelentőségének megnövekedésével világos, hogy nem minden tilos, ami kifejezetten nem megengedett.
A Koncepció következetlenségeinek kiigazítása a Tervezetben
Előrelépést jelent a Tervezet 5:539. § (3) bekezdése a Koncepcióhoz képest,18 hiszen a jogszabályi megengedettségen alapuló rendeltetésszerű joggyakorlás, mint a megengedett károkozás generálklauzulája, értelmezhetővé tette a károkozás általános tilalmát, az 5:538 § pedig nem feledkezett meg lemondani a megengedett károkozásokhoz kapcsolódó főszabály szerinti kártalanításról.19
A finomhangolás egyetlen újítását a felelősség megállapításának szigorodása jelenti, hiszen a Tervezet 5:542. § (3) bekezdése jogellenesség bizonyításának terhét a károsultról közvetetten a károkozóra hárítja. A hatályos kódexszel összehasonlítva lényeges változást csak a személyhez fűződő jogoknak a kárfelelősség köréből való kiemelése hozott.20 Egyrészt szinte kiüresedett az általános kárfelelősségi szabály “jogellenesség pólusnak” a védett jogi tárgy azonosításában betöltött szerepe, másrészt az új szabály – kiegészülve a Tervezet kárfogalmával – ipso iure jogellenessé nyilvánítja a dologi kárhoz nem kapcsolódó tiszta elmaradt haszon okozását, mentesítve a bírót annak vizsgálata alól, hogy az okozott kár a károsult mely törvényes érdeket, illetve alanyi jogát sérti. Dogmatikai szempontjából viszont azáltal, hogy a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét – a károsult hozzájárulásával egyetemben – a jogellenesség oldalán hagyja, a Tervezet világosabbá teszi, hogy a magatartás-követelményt megtestesítő – tehát antropomorf – felróhatóság hiányában nem lehet betudhatóságról, következésképpen okozatosságról beszélni. Az emberi agy teljesítőképességén túl ugyanis a kár forrása elháríthatatlan természeti erő.
A rendeltetésszerű joggyakorlással okozott kár jogszerűségének és kártalanítási kötelezettséget nélkülöző természetének kimondása mellett – amelyet a gyakorlatban a jogszerű piaci versennyel okozott tiszta elmaradt haszon problémája tesz a leginkább szükségessé – kiterjesztő értelmezés elé néz az 5:539 § (1) bekezdése is, hiszen az emberi ténykedésre visszavezethető károk magas kockázatával járó tevékenységeknél, a kockázattelepítés körében, figyelemmel kell lenni a károsult – akár hallgatólagos – hozzájárulására is. A sportbalesetekből eredő károk jogszerűsége ugyanis jobban magyarázható a károsult hallgatólagos hozzájárulásával, mint az inkább piaci versenyhelyzetekre alkalmazandó rendeltetésszerű joggyakorlással.
Összefoglalás
A nyugati kapitalista társadalmakban – a felelősség kierjedésének és szigorodásának, illetve a speciális felelősségi szakaszok elterjedésének szakaszát követően – továbbra is a károsult és a károkozó érdekeinek eseti mérlegelése jelenti a szerződésen kívüli felelősség általános szabályának alapját.21 Megváltozott azonban a mérlegelés terepe: a kontinentális többségi álláspont szerint jelenleg magas gondossági mértéket jelentő vétkességről (akár be-tudhatósági szabályként, akár a jogellenesség részeként nyer értelmezést) a hangsúly egyértelműen a védett alanyi jogok, illetve törvényes érdekekre, és ezáltal a kár fogalmára helyeződött át. A kontinentális jogirodalomban tehát újabban a jogilag releváns kár azonosításának problémája, a mérlegelés támpontjainak meghatározása került előtérbe. Grosschmid híres megállapítása tehát így sem veszített helytállóságából: “A kártérítési jog alapvetően tehát ma is a bíráskodás problémája”.22 Feleslegesnek tűnik ezért a károkozás ipso iure jogellenes voltának kimondása és az általános kárfelelősségi szabály bővítése egy újabb generálklauzulával és egy további, kiterjesztően értelmezhető segédszabállyal, hiszen az új szabályok – amellett hogy nem sokkal érthetőbbek a jogkereső, szakmán kívüliek számára – a bírói gyakorlat orientálásának hiányosságát pótolják.
JEGYZETEK
1 http://www.irm.hu/?mi = 1&katid=193&id=217&cikkid = 3316 (2007. március).
2 Le Tourneau, Philippe/Loic, Cadiet: Droit de la responsabilité. Éditions Dalloz, Paris, 1996, 669. o. 3164. margószám, 681. o. 3219. margószám; von Bar 22. o.
3 Christian von Bar: The Common European Law of Torts. Volume One (The Core Areas of Tort Law, its Approximation in Europe, and its Accomodation in the Legal Systhem), C. H. Beck, München, 1998, 28. o.; Peter Ulmer (Redakteur): Münchener Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch. 5., 4. Auflage, Schuldrecht, Besonderer Teil, III. Band, C. H. Beck, München, 2004, 1513. o. 1. margószám.
4 Christian von Bar/Ingo Rogge: Limitation and Mitigation in German Tort Law. In: Jaap Spier (Ed.): The Limits of Liability. Keeping the Floodgates Shut. Kluwer Law International, The Hague 1996 (a továbbiakban:
Spier 1996) 22. p.
5 Von Bar 26. o.
6 A görög polgári törvénykönyv 914. cikkét a bírói gyakorlat értelmezte generálklauzulaként, K. D. Kerameus/Kl. Roussos: Confines and Limitation of Damages under the Greek Law of Tort. (European Tort Law, Hellenic National Report.) In: Jaap Spier (Ed.): The Limits of Expanding Liability. Eight Fundamental Cases in a Comparative Perspective. Kluwer Law International, The Hague, 1998, 43-44. o.; von Bar 27-28. o.
7 Az OR 41. cikk 1. bekezdés, http://www.admin.ch/ch/d/sr/2/220.de.pdf (2007. március).
8 Szövegét tekintve a Ptk. 339. § (1) bekezdésébe foglalt (szűkebb értelemben vett) felróhatóság a vétkesség korszerű formája.
9 A vétkesség és a jogellenesség viszonyához lásd a német Handlungstheorie és Erfolgstheorie közötti különbséget, Münchener Kommentar 1514. o. 4. margószám, 1515. o. 5. margószám; Van Gerven, Walter/Lever, Jeremy/La-roouche, Pierre: Cases, Materials and Text on National, Supranational, and International Tort Law. Hart Publishing, Oxford, 2000, 303. o.; Münchener Kommentar 1514. p. 4. pont, 1515. p. 5. pont.
10 Von Bar 38., 43. o.
11 Rogers, Spier és Vineyidézik Kerameust, Spier 1996 2-3. o.; The Limits of Expanding Liability. 44. o.; Münchener Kommentar 1479. o. 24. margószám.
12 Pierre Widmer: Function and Relevance under Swiss Law. In: Helmut Koziol (ed.): The Unification of Tort Law: Wrongfulness. Kluwer Law International, the Hague, 1998, 123. o.
13 Spier 1996 89. o.
14 A Tervezetet a “Study Group on a European Civil Code” részét képező csoport (the Working Team on Extra-Contractual Obligations), az előbbit az Európai Parlament hívta életre (bővebben: http://sgecc.net). A tervezet angol nyelvű címe: “Non-Contractual Liability Arising out of Damage Caused to Another”, a PDF változat a következő címen érhető el: http://www.sgecc.net/media/downloads/updatetortlawarticles_ copy.doc (2007. március).
15 1:101. cikk (1) bekezdés.
16 “Az európai kártérítési jog elvei” (Principles of European Tort Law) című tervezet a tilburgi székhelyű European Group on Tort Law (www.egtl.org) munkája. A szöveg a következő címen érhető el: http://www.egtl.org/Principles/text.htm (2007. március).
17 Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója, melléklet a 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozathoz 77. o., http://www.irm.hu/download/ptk_kotelmi_jog. pdf/ptk_kotelmi_jog.pdf (2007. március).
18 Az új Polgári Törvénykönyv tervezete, Ötödik Könyv, Kötelmi jog II. rész, http://www.irm.hu/download/eotodikkonyv.pdf/eotodikkonyv.pdf (2007. március). 488. o.
19 Uo. 487. o.
20 Uo. 492. o.
21 Van Gerven/Lever/Larouche 13. és 17. o.; Starck, Boris/Henri, Roland/Laurent, Boyer: Obligations. 1. Responsabilité delictuelle. Editions Litec, Paris, 1996., 19., 41. o.; Gaudemet, Eugene: Théorie générale des obligations. Sirey, Toulouse, 1990 (réimpression de l’édition publiée en 1937), 312. o.; P. Cane: The anatomy of Tort Law. Hart Publishing, Oxford, 1997, 13-14. o.; Helmut Koziol: Conclusions. In: Helmut Koziol (Ed.): Unification of Tort Law: Damages. Kluwer Law International, The Hague, 1998, 133. o.
22 Lábady idézi, Lábady Tamás: Felelősség a szerződésen kívül okozott károkért és a biztosítási szerződés az új Polgári Törvénykönyvben (Vitaindító tézisek). In: Polgári Jogi Kodifikáció. IV. évf., 4-5. szám, HVG-ORAC, Budapest, 2001., 40. o.