Az Európai Bizottság 2001 júliusában közzétett közleményében1 konzultációt kezdeményezett a nemzeti szerződési jogi szabályozások eltéréseiből, valamint a közösségi jog belső zavaraiból adódó belső piaci problémák európai szintű kezelése érdekében. A közösségi jogalkotás eredményeként számos szerződési jogi vonatkozású – elsősorban fogyasztóvédelmi indíttatású – irányelv2 született, amelyek gyakorlati alkalmazása és nemzeti jogokba történő átültetése során számos nehézség jelentkezett. A nehézségek egyik legtöbbet emlegetett oka az irányelvek közötti inkonzisztencia.3 Visszatérő probléma a közösségi irányelvek túlzottan absztrakt jogi nyelvezete is. A legfőbb problémát e tekintetben az alkalmazott kifejezések definiálatlansága vagy éppen túlságosan tág meghatározása jelenti. Nem véletlen ezért, hogy az átültetéskor sokszor tagállamonként eltérő megoldások születnek.
A szerződési jog továbbfejlesztésével kapcsolatos konzultáció alapjául, a gondolkodás orientálásának céljából a közleményben a Bizottság négy megoldási lehetőséget vázolt. Az első szerint hagyni kell, hogy a piac maga kezelje a felmerülő nehézségeket, a Bizottság közbeavatkozására nincsen szükség. Ezt a “minimumprogramot” a konzultációban részt vevők döntő többsége nem találta megfelelőnek, mondván, hogy a Bizottság nem hagyhatja magára a piacot, hiszen annak zavarait többek között éppen maga okozza. A másik lehetőség szerint együttes kutatómunka eredményeként közös – de jogi kötelező erővel nem rendelkező – szerződési jogi alapelvek, illetve általános szerződési minták kidolgozása és fejlesztése útján kell a nemzeti jogok közelítését megvalósítani. A harmadik verzió szerint a közösségi jogalkotás már létező eredményeinek felülvizsgálata, korrekciója útján érhető el a nemzeti jogok közelítésével kapcsolatos cél. S végül megfogalmazta a Bizottság azt az egyelőre legkevésbé valószínű lehetőséget is, hogy egy átfogó szerződési jogi szabályozást valósít meg, amely a szerződési jog általános kérdései mellett egyes szerződéstípusokkal is foglalkozik. Az észrevételek nagy többsége szerint a problémák a létező közösségi szerződési jog továbbfejlesztésén, valamint a szerződési jog közös, európai alapelveinek kidolgozásán keresztül oldhatók meg.
A Bizottság 2003-ban közzétett Akciótervében4 vázolta a konzultációs folyamat folytatásával kapcsolatos elképzeléseit. A konzultációs folyamat és az Akcióterv alapján egyértelművé vált, hogy a közösségi jogalkotás továbbfejlesztésében rejlő lehetőségek mellett nagy hangsúlyt kell fektetni alternatív megoldási módok kidolgozására is.
Ahogy az Akcióterv is kiemelte, a közösségi jog meglévő problémáinak kiküszöbölése kulcskérdés a nemzeti jogok közelítése szempontjából, ezért természetesen megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a hatályos közösségi jog felülvizsgálatára, minőségének és koherenciájának javítására is. A közösségi jog fejlesztése a jogalkalmazás egységességét alapozhatja meg, ami nélkülözhetetlen a belső piaci célok megvalósításához. Az ún. Common Frame of Reference (CFR) ötlete – mint közös hivatkozási keret – ezen elképzelések mentén, a közösségi, szerződési jogi tárgyú irányelvek felülvizsgálatának és fejlesztésének tervével összefüggésben született. A CFR leegyszerűsítve közös alapelvek és terminológia kialakítását jelentené, amely mint hivatkozási bázis a közösségi jog minőségének fejlesztése mellett kulcsszerepet játszhatna a nemzeti jogrendszerek egymáshoz közelítésében is.5
Az Akcióterv a közösségi szerződési jog fejlesztése mellett említést tett egy másik lehetséges irányról, mégpedig általános szerződési mintáknak (Standard Terms and Conditions – STC) a piaci szereplők általi kidolgozásáról, és ezeknek egy, a Bizottság által fenntartott honlapon való közzétételéről is. Bár az ún. általános szerződési feltételek (blanketták) Európa-szerte elterjedtek, hiszen időt és pénzt takaríthatnak meg velük a felek, de tekintettel arra, hogy ezek sok esetben az egyes EU-tagállamokon belüli alkalmazásra tervezettek, nem jelentenek megoldást határokon átívelő szerződéses kapcsolatokban. A Bizottság ezért kifejezetten javasolta a piaci szereplők számára STC-k kidolgozását, azzal, hogy azok természetesen nem sérthetnek közösségi jogi előírásokat.
Az Akcióterv egy ún. Optional Instrument lehetőségét is felveti, amely tulajdonképpen egy olyan modellszabályozást jelentene, amelynek funkciója elsősorban a belső piac határokon átívelő szerződéses kapcsolatainak egyszerűbb rendezése lenne, azzal, hogy arra a felek, mint alkalmazandó jogra hivatkozhatnának szerződéseikben. Ezt a felvetést mindenképpen indokolttá teszi az, hogy határokon átnyúló szerződések esetében sokszor megkerülhetetlen az egyik szerződő fél tagállamának szerződési jogi szabályozására, mint olyan háttérszabályozásra hivatkozás, amely a felek között nem rendezett kérdésekben vitás esetben alkalmazandó, márpedig a másik félnek – az adott ország szerződési jogi szabályainak hiányos ismerete miatt – ez sok esetben nagyobb kockázatot és hátrányt jelent.
A CFR lényegét tekintve tehát jogi iránytűként és eszköztárként funkcionálna, megjelenési formáját ugyanakkor egyelőre bizonytalanság övezi. Ezt a bizonytalanságot az Akciótervet követő újabb bizottsági közlemény6 sem oszlatta el teljesen, mert a CFR által elérni kívánt célok és a CFR lehetséges funkcióinak számbavétele mellett csak vázlatos terveket tartalmaz a CFR felépítését, megjelenési formáját illetően. Nem derült ki ráadásul továbbra sem az, hogy hogyan viszonyulhat egymáshoz a CFR, az STC-k és az Optional Instrument, igaz, a Bizottság első éves jelentésében7 lényegében elveti az STC-vel kapcsolatos korábbi terveket, és egyértelművé teszi azt is, hogy a CFR előkészítése élvez prioritást. Megjegyzendő, hogy a Bizottság az Optional Instrumenttel kapcsolatos további gondolkodás során a CFR-folyamat eredményeit is hasznosítani kívánja.
A nyitott kérdésekről való további konzultáció szükségességének felismerését jelzi az a szervezés is, amelynek eredményeként az Európai Bizottság és egyes tagállamok kormányzatának képviselői, jogtudósok és egyéb érdekeltek bevonásával 2005. december 16-án nemzetközi tanácskozás zajlott az Igazságügyi Minisztériumban. A konferencia főszervezőjének, Gárdos Péternek8 a bevezetőben ismertetett gondolatai és Harmathy Attila9 nyitóbeszéde a CFR-rel kapcsolatos pragmatikus vita kialakulásának lehetőségével kecsegtettek, ugyanis nyilvánvalóvá tették az Európai Bizottság és az Unió Brit Elnökségének jelenlévő képviselői számára, hogy a bizottsági közleményekben ismertetett és a célok tekintetében nem vitatott elképzelésekkel kapcsolatban számos elméleti és gyakorlati kérdés, sőt aggály hozható fel.
A Bizottság több ízben is hangsúlyozta, hogy a CFR-rel kapcsolatos előkészítő munka során figyelemmel kell lenni a közösségi jogra, valamint a jelentősebb nemzetközi egyezményekre (elsősorban az áruk nemzetközi adásvételéről szóló 1980-as bécsi ENSZ-egyezményre10), ugyanakkor Harmathy Attila utalt arra, hogy a magánjogi jogegységesítés egyéb eredményei (mint például a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara által kiadott szokványok) az eddigi munka során egyelőre figyelmen kívül maradtak, és nem világos az sem, hogy a Lando-bizottság11 által kidolgozott alapelvekhez12 képest miben akar mást, újat a Bizottság. Vékás Lajos13 a CFR előkészítésén dolgozó tudományos kutatók képviseletében mindenesetre jelezte, hogy munkájukat kifejezetten a PECL-re, mint kiindulópontra alapozzák. Hugh Beale14 a közösségi jogon túl a tagállami tapasztalatok hasznosítását is nélkülözhetetlennek nevezte.
A konferencia nagy tanulsága a Bizottság és a jogtudomány CFR-rel kapcsolatos hozzáállása közötti különbségének egyértelmű kifejeződése. A Bizottságot – ahogy az Gösta Petri15 hozzászólásaiból is kiderült – elsősorban a fogyasztókra vonatkozó közösségi jogszabályok, az ún. consumer acquis felülvizsgálatának és tökéletesítésének célja vezérli a CFR-folyamatban, összhangban az Európai Uniónak a jogi szabályozás egyszerűsítését és minőségi javítását célul kitűző Better Regulation programjával16. Ennek megfelelően szerinte a CFR-re nem szabad úgy tekinteni, mintha az egy európai szerződési jogi törvény megalkotásának lehetőségeit vizsgáló tudományos kutatómunka részét képezné. Megerősítette azt is, hogy az Akciótervben vázolt megoldási lehetőségek közül jelenleg a CFR-folyamat élvez prioritást, és az Optional Instrument egyelőre figyelmen kívül marad. Az Európai Unió Brit Elnökségének képviseletében Paul Hughes17 felhívta a figyelmet arra, hogy a CFR-folyamat során nyilvánvalóan nehezen összeegyeztethetők a Bizottság gyakorlatias, a közösségi programok mielőbbi megvalósítására irányuló törekvései a jogtudomány hosszabb távú, CFR-en túlmutató elképzeléseivel. Éles kritikát fogalmazott meg ugyanakkor Hans Schulte-Nölke18, aki szerint kifejezetten káros, hogy a Bizottság háttérbe szorítja a tudományos gondolkodást, ráadásul megnehezíti az alapos előkészítő munkát azzal, hogy szűkmarkú a CFR-munka finanszírozásában. Szerinte hosszú távon az Unió aktuálpolitikai célkitűzéseitől független, tudományos értékű CFR-re van szükség. Vékás Lajos e körben emlékeztetett arra is, hogy a CFR és az Európai Polgári Törvénykönyv19 kidolgozása már csak azért sem választható el élesen egymástól, hiszen a CFR gondolatának megjelenése nagyban rányomja a bélyegét az Európai Polgári Törvénykönyvön dolgozó kutatócsoport munkájára is. Ahogy fogalmazott, a CFR ötletének felvetődése jelentősen megváltoztatta a tudomány képviselőinek szemléletét is. Ez természetesen abból fakad, hogy a közös polgári jogi kódexen dolgozó tudományos kutatók többsége részt vesz a CFR-t előkészítő munkálatokban is, valamint abból, hogy mivel a CFR kidolgozása is általános szerződési jogi kérdéseket vet fel, a két folyamat kölcsönhatása szükségképpen szoros és intenzív. Gárdos Péter mindezeken túl Magyarországnak a többi tagállamhoz képesti különleges helyzetét vázolta, ami az új Polgári Törvénykönyv folyamatban lévő kodifikációjának köszönhető. A magyar jogalkotó szempontjából sokkal nagyobb a CFR-munka tétje, hiszen úgy kell az új polgári jogi kódexet előkészítenie, hogy mindeközben a polgári jog területén közösségi szinten is komoly aktivitás figyelhető meg. Magyarország ennek megfelelően olyan megoldásban érdekelt, amely megvalósítja a közösségi elképzeléseket, és amelyet egyúttal a majd egy évtizede zajló kodifikációs munkálatok szolgálatába tud állítani. Gárdos Péter e vonatkozásban utalt arra a visszás helyzetre, hogy a szerződési jogi tárgyú irányelvek egy részének átültetését – éppen az irányelvek hibáiból következően – a magyar jogalkotó képtelen volt a Ptk. keretein belül, a dogmatikai és rendszertani szempontok által indokolt helyen megoldani.
A tudomány és a politika mellett a CFR-munkában a gyakorlatban leginkább érintettek és érdekeltek szempontjait képviselő ún. stakeholder kör is részt vesz. Bár az érdekeltekkel való folyamatos konzultáció fontosságát a Bizottság valamennyi közleményében deklarálta, Nuria Rodriguez20 hozzászólásában a CFR-folyamatot éppen annak antidemokratikus volta miatt kritizálta, mondván, a fogyasztók és egyéb érdekeltek szempontjainak megjelenítése nem garantált mindaddig, amíg a Bizottság csak formailag biztosít konzultációs lehetőséget az érdekképviseleti szervezetek számára. Másfelől szerinte kizárt, hogy a tudomány, a politika, az üzleti szféra és a fogyasztók érdekeit egységesen kifejező CFR szülessen. A stakeholderek részéről Köves Péter21 és Kecskés László22 is osztotta ezeket az aggályokat. Szerintük nem egyértelmű, hogy mi történik pontosan az érdekeltek Bizottság felé tett észrevételeivel. Köves Péter egyúttal elismerte, hogy a különböző szakmák képviselőit tömörítő hatalmas, európai szinten működő ernyőszervezetek esetében éppen a résztvevők nagy száma miatt lehetetlen egyes kérdésekben egységes és hivatalos álláspontot kialakítani, a Bizottsággal szembeni gyengébb pozíciójuk részben ebből fakad.
Visszatérő téma volt a CFR majdani megjelenési formája. Gösta Petri emlékeztetett arra, hogy a Bizottság 2004-ben kiadott közleményének mellékletében a CFR-t három nagyobb szerkezeti egységre javasolta tagolni: az elsőben az európai szerződési jog közös alapelvei, valamint az ezen alapelvek alóli kivételek szerepelnének (pl. a szerződési szabadság alapelve a fogyasztóvédelmi szempontok miatt nem érvényesülhet korlátlanul fogyasztókkal kötött szerződések esetén), a második egyes absztrakt jogi fogalmak meghatározását tartalmazná, a harmadikban pedig szerződési jogi mintaszabályozást tennének közzé. Az elhangzott észrevételek világossá tették, hogy a résztvevőket nem is annyira a szerkezeti, mint inkább a tartalmi kérdésekben érezhető bizonytalanság foglalkoztatja. Az egyes hozzászólásokból kiderült, hogy a CFR szükségességének elismerésén túl nem teljes az összhang a tekintetben, hogy milyen jellegű segítséget kell a közösségi és a tagállami jogalkotó kezébe adni. Hiába egyértelműek ugyanis a CFR-folyamatot vezérlő célok, és, hogy milyen segítséget várnak a CFR megalkotásától, a CFR majdani megjelenési formáját és jellegét az határozza meg, hogy pontosan hogyan kívánják majd a gyakorlatban alkalmazni azt. A konferencián kiderült, hogy éppen ebben a lényeges előkérdésben nincsenek egybehangzó álláspontok. Márpedig csakis az e kérdésre adott válasz alapján lehet értelme arról beszélni, hogy milyen elemekből kell állnia és milyen szerkezeti felépítést kell követnie a CFR-nek. A Bizottságnak a szerkezeti kérdésekre összpontosító javaslata ezért egyelőre kissé elhamarkodottnak tűnik.
JEGYZETEK
1 Communication from the Commission to the Council and the European Parliament on European Contract Law, COM (2001) 398 final, 11.7.2001.
2 A teljesség igénye nélkül: a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló 1999/44/EK irányelv; a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv; a szervezett utazási formákról szóló 90/314/EGK irányelv; az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló 85/577/EGK irányelv; a fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 87/102/EGK irányelv; a távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló 97/7/EK irányelv; az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződések egyes szempontjai vonatkozásában a fogyasztók védelméről szóló 94/47/EK irányelv; a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 2000/35/EK irányelv;
a határokon átnyúló átutalásokról szóló 97/5/EK irányelv; a hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 85/374/EGK irányelv.
3 Szemléletes példa erre az elállási jog – különösen az elállási jog gyakorlására nyitva álló időtartam és az időtartam számításának módjának – szabályozása a különböző irányelvekben. Ehhez lásd: 85/577/EGK irányelv, 94/47/EK irányelv, 97/7/EK irányelv, 2002/65/EK irányelv.
4 Communication from the Commission to the European Parlament and the Council (A More Coherent European Contract Law – An Action Plan), COM (2003) 68 final, 12.2.2003.
5 A CFR Bizottság általi elfogadására a tervek szerint 2009-ben kerülhetne sor. A CFR kidolgozása három, egymás mellett párhuzamosan működő fórumon zajlik: 1) tudományos kutatók (researchers), 2) a tagállami szakértők hálózata (national/member state experts), 3) az ún. érdekelt szakértők ( stakeholder experts – kamarák, érdekképviseleti szervek, szakmai szervezetek szakértői).
6 Communication from the Commission to the European Parliament and the Council (European Contract Law and the revision of the acquis: the way forward), COM (2004) 651 final, 11.10.2004.
7 Report from the Commission – First Annual Progress Report on European Contract Law and Acquis Review, COM (2005) 456 final, 23.9.2005.
8 Az Igazságügyi Minisztérium Polgári Jogi Kodifikációs Főosztályának munkatársa.
9 Az ELTE Jogi Karának professzora, a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának tagja.
10 United Nations Convention on Contracts for the International Sale of Goods (1980) [CISG].
11 Az Európai Parlamentnek a magánjog kodifikációjáról szóló határozatának eredményeként felálló, Ole Lando professzor vezetésével működő Európai Szerződési Jogi Bizottság (Commission on European Contract Law).
12 Az Európai Szerződési Jog Alapelvei (Principles of European Contract Law [PECL]), amely a Lando-bizottság kötelező erővel nem rendelkező ajánlása, szerződési jogi mintaszabályozása.
13 Az ELTE Jogi Karának professzora, a Polgári Jogi Kodifikációs Főbizottság vezetője, a Study Group on a European Civil Code tagja.
14 A Warwick University professzora, a Study Group on a European Civil Code tagja, Law Commissioner – http://www.lawcom.gov.uk/
15 Az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságának munkatársa. A Bizottságon belül ez a főigazgatóság foglalkozik a CFR-folyamattal, minthogy a magánjogi vonatkozású közösségi jogszabályok túlnyomó többségükben fogyasztóvédelmi indíttatásúak.
16 Bővebben: http://eu.ropa.eu..int/comm/enterprise/regu.lation^/better_ regulation/index_en.htm
17 A Her Majesty’s Court Service munkatársa –http://www.hmcourts-service.gov.uk
18 Az Universität Bielefeld professzora, a hatályos közösségi jog rendszerezésével és felülvizsgálatával foglalkozó Acquis Group vezetője –http://www.acquis-group.org/
19 Lásd a Study Group on a European Civil Code tevékenységét –http://www.sgecc.net/
20 A European Consumers’ Organization Jogi Főosztályának munkatársa –http://www.beuc.org
21 Ügyvéd (Köves és Társai Ügyvédi Iroda Clifford Chance LLP), a Council of Bars and Law Societies of Europe (az Európai Unió által hivatalosan elismert jogász-érdekképviseleti szervezet –http://www.ccbe.org ) alelnöke.
22 A Pécsi Tudományegyetem Jogi Karának professzora, a Conférence des Notariats de l’Union Européenne (az Európai Unió Közjegyzői Karának Értekezlete – http://www.cnue.be ) képviselője.