(Gondolatok az új Polgári Törvénykönyv koncepciójához)
I.
1. Volt alkalmam áttanulmányozni az új Polgári Törvénykönyv koncepcióját. Tudom, hogy még nem végleges a szöveg minden része. Még tisztító viták folynak alapvető elvi kérdésekben is.
Én a Polgári Törvénykönyv egy nagyon fontos, ha nem a legfontosabb, alapelvéhez kívánok néhány gondolatot fűzni, nevezetesen az arányos teljesítés elvének biztosításához.
2. Bevezetőben néhány példát említek:
Az üzletekben, elsősorban az éjjeli szórakozóhelyeken már olyan felháborító csalások, mondhatni a külföldiek és belföldiek kifosztása vált rendszeressé, hogy néhány nyugati követség a hazánkba érkező honfitársaikat listákkal figyelmeztetik, melyik üzletbe vagy vendéglőbe ne menjenek be, mert ott gátlástalanul kifosztják őket (milliós vacsora). Ezek sajnos tények, a külföldi és a magyar sajtó is írt ezekről az esetekről. Azonfelül, hogy nagy blamázs, szinte felmérhetetlen károkat okoz az országnak. Már ebben az évben is katasztrofálisan csökkentek a bevételek a turizmusban, mert nem jönnek ide a nyugati turisták. Helyette elutaznak a Kanári szigetekre, ott sem drágább a nyaralás.
Kétségbeesett sikoly hallik a Népszabadság 2002. szeptember 21-i számában megjelent “Jöttek, láttak – nem jönnek?” című cikkéből.
Gál Zsuzsa szerző az érintett személyektől érdeklődött. Íme: “Miért fordul el a turisták egy része Magyarországtól? Szeretném, ha minden kollégám a szívére tenné a kezét és bevallaná, mi mindent követtünk el évtizedeken át a vendég ellen – mondja Lovas község Csárda nevű éttermének tulajdonosa Ecsedi Gábor. A vétkek között első helyen említi a két árlapot – az egyik a hazai, a másik a külföldi vendégeknek készül, az idegen nyelvű magasabb árakat tartalmaz – azután hosszan sorolja az ismertebb stikliket. A kettős ár alkalmazása, ami odahaza kezd általánossá válni, súlyosan sérti a vendégeket – állítja Walkó Miklós a Magyar Turizmus Rt. berlini képviselője, akihez rendre eljutnak a magyarországi vakációról hazatérők panaszai. Ezek szerint a balatoni boltokban drágább a strandtáska, a pulóver, ha németül kérik, helyenként a parkolási díjat is a kocsi rendszámához igazítják. A Volán egyik balatoni járatán meg egyenesen azt állították, hogy gyerekjegy külföldi csemetének nem jár, teljes árú jegyet kell váltani neki is.
A BKV valóságos csapdát állított a külföldieknek, amikor úgy döntött, hogy a 2-es metróról a 3-asra átszállva újra jegyet kell váltani.”
Ezeket az anomáliákat elkövető üzleteket az illetékes területi jegyző néhány napra bezáratta. Nem is tudom, milyen jogcímen. Az ár megállapításába nincs beleszólása. tulajdonképpen Magyarországon – csekély kivétellel – megszűnt a hatósági árszabályozás. Naponta tapasztalhatjuk, hogy még egy üveg kristályvíznek is más az ára az üzletekben. Az még nem volna baj, ha a kereskedők a szokásos régi módon versenyeznének, vagyis kedvezőbb áron értékesítenének a vásárlók megnyerése érdekében.
De nálunk nem ez történik. Itt a kellő műveltséggel és erkölcsi habitussal nem rendelkező vállalkozók siserehada gátlástalanul igyekszik becsapni, kiszipolyozni a lakosságot, hogy maximális gyorsasággal meggazdagodjék.
1945 előtt is megéltek a kereskedők, falusi kis szatócsüzletből is megélt egy család. Egy élet becsületes munkájával egy kis vagyonkát is gyűjtöttek, amellett, hogy gyermekeiket iskoláztatták (érettségi elnyerése volt a fő cél).
A mai kényszer- vagy önkéntes vállalkozók, kereskedők villámgyorsan akarnak meggazdagodni. Nem számít, hogy milyen törvénytelen módszerekkel. Ma már kiderült a hosszú évek hatósági nyomozásai eredményeként, hogy tömegesen foglalkoztak szabálytalanul olajszőkítéssel óriási mennyiségű szabálytalan üzemanyag-értékesítéssel, ami után nem fizették meg a vámot és egyéb adókat. Százmilliárdos károk érték az államot és ugyanennyi hasznot vágtak zsebre írni- olvasni alig tudó gátlástalan kupec elemek. De most is folyik tömeges méretekben a hamis, egészségtelen mesterséges bor gyártása, tömeges mennyiségben működnek a zugpálinka főzdék stb…
Nagyon sajnálatos, hogy a magángazdasági szektor erkölcsi színvonala borzasztóan rossz. Fő jellemzője az adózás alól való kibúvás, az azonnali hatalmas profit zsebrevágása. Mi célból? Hatalmas villa, gyönyörű kocsi, drága ruhák, protokoll eseményeken való részvétel stb. Látványos szponzorálása igen gyenge futballcsapatoknak. Szóval primitívizmus a felső fokon. Most ezzel nem azt állítom, hogy nincsenek óriási gazdasági nehézségekkel küzdő, bukdácsoló szegény vállalkozók is. Pont a becsületesen adófizető és egyéb állami kötelezettségeit becsületesen teljesítő szorgalmas iparosok, kisebb vállalkozók jelentős rétegei.
Bizony, elkeserít ez a helyzet mindannyiunkat, akik egy évtizeddel ezelőtt azt hittük a piacgazdaság bevezetésekor, hogy a gazdasági törvényszerűségek gyorsan kialakítják az arányos árakat. Azt hittük, hogy a vállalkozók, kereskedők udvariasabbak lesznek felénk és a pénzünkért megfelelő értékű árut, szolgáltatást nyújtanak. Sajnos az ellenkezője tapasztalható. Lépten-nyomon becsapnak, udvariatlanok. Persze minden iskolai végzettség nélküli -suk, -sük milliomosok uralják a gazdasági életet. Az intelligencia fékei őket nem korlátozzák és minket mint élhetetlen értelmiséget mélységesen lenéznek. Nemegyszer a drága szállodák, éttermek, presszóteraszairól. Nekik van pénzük, ott benn dőzsölhetnek. Én behúzott nyakkal legfeljebb elsétálhatok a környékre, ha a szekrényvállú biztonsági őr el nem zavar.
3. A minden társadalom legfontosabb alapelve az arányos teljesítés elve nem érvényesül a gyakorlatban. Hosszan kellene még fejtegetni különböző közgazdasági tényezőket. Mi miért van így (rosszul), és mit kellene tenni. Szerintem minden állami és társadalmi szervnek és minden állampolgárnak törekedni kellene a helyzet megváltoztatására, megjavítására.
A piacgazdaság megkezdése óta 12 év telt el, és félő, hogy újabb 12 év múlva sem konszolidálódik a helyzet.
Tíz évvel ezelőtt írtam én is cikket “A tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról”.* Akkor én is sok más szakemberrel együtt eufórikus hangulatban mélységesen bíztam a jelszóban: “Az árak legfőbb szabályozója a piac és a gazdasági verseny”. Minden jót reméltünk. Én először arra vágytam, hogy évtizedek múlván egy kereskedő elfogadja a köszönésemet, amikor belépek a boltjába. Ezt még mindig nem sikerült elérnem. Az eladó változatlan boldogsággal mondja: “nincs!”. Még örül is neki, mert mosolyog (vagy röhög rajtam).
De azt is reméltük, hogy a vállalkozók és kereskedők egymással versenyezni fognak. Ki megbízhatóbb, ki olcsóbb stb. Ezt sem értük el. Úgy látszik, a szolgáltatás terjedelme, részaránya a nemzetgazdaságban még mindig nem elégséges. Legalább húsz százalékkal nagyobb túlkínálatnak kellene lenni, hogy a valóban alkalmatlan vállalkozók elbukjanak a versenyben.
4. Sajnos a kulturált és olcsóbb szolgáltatás elsősorban a pénzéhes harácsolási vehemencia miatt nem valósult meg. Szinte zavartalanul folytatódik a fosztogatás. E témáról újságcikkek százai jelentek meg, magas tisztviselők nyilatkoztak róla össze-vissza. Láthatóan fogalmuk sincs a dolgokról. Keresik a jogi alapot az anomáliák elleni fellépésre, de nem találják. Eszükbe sem jut, hogy elsősorban a gazdasági élet alkotmányához, a civilisztika alaptörvényéhez: a Polgári Törvénykönyvhöz kellene fordulni.
Igen, a Polgári Törvénykönyv kötelező erővel írja elő minden szerződést kötő fél részére, hogy a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. A Polgári Törvénykönyv a felek egyenlő mértékű teljesítését írja elő. Amennyiben a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között feltűnően nagy az értékkülönbség, a sérelmet szenvedő fél a szerződést megtámadhatja [Ptk. 201. § (2)].
Aki másnak a rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, köteles azt az előnyt visszatéríteni [Ptk. 361. § (1)].
5. Még a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. tv. 22. §-a is előírta az arányos teljesítés elvét. Kölcsönös szolgáltatás esetén bizonyos egyensúlynak kell lennie. “Indokolatlan, egyoldalú előnynek minősül, ha a szerződésben kikötött szolgáltatás és ellenszolgáltatás között feltűnően nagy az értékkülönbség.”
A Versenybíróság bírságot szabhatott ki azzal szemben, aki a törvény rendelkezéseit megsértette. Azért tettem ezt a mondatot múl időbe, mert sajnálatosan ezt a törvényt módosította az 1996. évi LVII. tv. Ebben a vonatkozásban az új törvény kiherélte a régi jó rendelkezést. Nyilvánvalóan a lelketlen, de ügyes lobby győzött a lelkes, de nem ügyes törvényalkotókkal szemben. Vagy maga a Versenyhivatal igyekezett megszabadulni ettől a feladattól, ezzel magát igazi sóhivatallá változtatva.
II.
6. Az is sajnálatos, hogy a bíróságok a rendkívül nyomasztó mennyiségű ügyteher miatt ezeket a szerződéseket csak bizonyos értékhatár (30%) felett hajlandók felülvizsgálni.
A bíróságok túlterheltsége igen nagyon is kényszerítő körülmény, amely megteremtette a kicsit sántító elméleteket is. Egy egész szemléletsort alakítottak ki:
“Tiszteljük a felek szerződési akaratát! Tiszteljük a felek szuverenitását a szerződéskötésben.” Ha az egyik fél becsapódott:
“Miért nem vigyázott?” “Becsapták? Miért hagyta magát becsapni? Miért nem volt körültekintő a szerződés megkötésekor?”
“Az állam ne legyen paternalisztikus angyal, aki segítséget nyújt a becsapott, kisemmizett embereknek!”
“A becsapott jelentse fel a másik felet az államigazgatási szerveknél.” Majd megbüntetik őket. Hol, milyen alapon? Jól hangzik, de nagyon üresen. A társadalom valós viszonyaitól és igényeitől fényévnyi távolságra. Hol, melyik államigazgatási szervnél? És milyen jogcímen? Milyen bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetése miatt? Hatósági ár nincs. Tehát ártúllépés és árdrágítás sincs. Az illetékes kerületi jegyző is jogtalanul függesztette fel néhány napra egy-két éjszakai szórakozóhely működését. Amikor átgondolta tették, bizonyára maga is megijedt. Semmi jogköre nincs az árak alakításában, meghatározásában.
Természetesen e nézetek kiagyalói is tudják, hogy ezzel a homokba dugják a fejüket, és nem figyelik és nem látják a póruljárt állampolgárok tízezreit, akik az ügyesen manipuláló csalók áldozatai lettek, és az alkotmányos jogaikkal nem élhetnek. Nem fordulhatnak bírósághoz, mert a lakosság adójából fenntartott bíróságok egyszerűen elutasítják az ügyekben szükséges igazságtevést. Ez egy nagy társadalmi contradictió. Az állampolgárok tömegesen válnak károsulttá, és nem fordulhatnak segítségért a bíróságokhoz. Hát akkor hová, kihez forduljanak?
Ez egy nagy társadalmi félreértés, vagy félremagyarázás, ami tömegeket érint. Remélem, ezek a fals elvi álláspontok mielőbb kipukkannak és a bíróságok a helyzet magaslatára állnak, és ítélkezni fognak az állampolgárok vitás ügyeiben, mivel ez a feladatuk.
Éppen az árszabályozás hiánya miatt tömegesen kellene ítéleteket hozni – mégpedig nem három év pereskedési idő után – és irányítani a gazdasági élet ma még nagyon is gátlástalan résztvevőit, védve a fogyasztók érdekeit.
7. Én még persze emlékszem, hogy néhány évtizeddel ezelőtt a bíróságokat elárasztották a valóban csekély értékű keresetek. Elsősorban a használt gépkocsi vásárlásokból adódóan. A vevő megvette a gépkocsit, majd beszerzett egy szakértői véleményt, amely szerint 2-3 ezer forinttal alacsonyabbra tette a kocsi értékét. Mire a vevő rohant a bíróságra és perelt.
Az ilyen ügyek ezrei persze elöntötték a bíróságokat. Kényszerből kellett is tenni valamit a korlátozás irányában. Hangsúlyozom, azt a kényszerítő körülmények eredményezték. Ma a bíróságok csak 30%-nál nagyobb értékkülönbözet esetén hajlandóak foglalkozni ilyen üggyel. Holott a feltűnően nagy értékkülönbség megállapításánál vizsgálni kell a szerződéskötés körülményeit, a szerződés egész tartalmát, a forgalmi viszonyokat, valamint a szolgáltatás és ellenszolgáltatás meghatározásának módját is. Továbbá az ügylet jellegéből fakadó sajátosságokat is. Még fontosabb vizsgálni a felek személyes körülményeit, anyagi viszonyait, kiszolgáltatott helyzetét, jogi és közgazdasági tájékozottságát, illetve tájékozatlanságát stb.
Társadalmunk egy izgatott állapotban lévő társadalom. Nemcsak a különböző szélsőséges politikai szónoklatok befolyásolják, hanem elsősorban a társadalom gazdasági viszonyai, amelyben éles verseny és nem egészen erkölcsös verseny folyik. Pontosan a becsületes, kevésbé képzett, törvénytisztelő iparos vagy kereskedő réteg szinte szabad prédája az erkölcstelen, szélhámos, ugyanakkor hatalommal, anyagi bázissal rendelkező rétegnek.
Mi elméletileg képzett jogászok egy szerződés értékelésénél abból indulunk ki, hogy a szerződés megkötésekor két anyagilag és szellemi felkészültségben egyenlő fél nyugodt mérlegelés alapján megkötött szerződéséről van szó.
Az élet azonban más! Ezt a jogszabály alkotóinak is tudnia kell. Ma már szinte minden iparágban és a kereskedelem minden szektorában olyan hatalmi struktúrák alakultak ki, amelyben korlátlanul uralkodó rétegek diktálják a szerződési feltételeket. Mondanom sem kell, a saját részükre messzemenően kedvező, míg a többség részére kedvezőtlen feltételekről van szó.
Ezeket a tényeket, a tömegméretű tényeket is figyelembe kell venni. Különösen akkor, amikor az általam már említett jelszavakkal egyszerűen nem teszik lehetővé, hogy a magyar nép által évszázadok óta ismert állami bírósághoz forduljon segítségért ügyének igazságos elbírálása végett.
A magyar nép előtt az állam bírósága az elismert igazságosztó szerv. Tehát az egyszerű ember is bizalommal fordul jogsérelme esetén orvoslásért a bírósághoz. Sajnos a panaszos a keresete benyújtásakor azt az első felvilágosítást kapja: majd egy év múlva lesz az első tárgyalás. S hogy az utolsó tárgyalás mikor lesz, azt megjósolni sem tudják.
Persze ez egy tarthatatlan helyzet. Az alkotmányjogászoknak kellene társadalmi kutatómunka után foglalkozni a bíróságok szerepével, feladataival, anyagi és szellemi lehetőségeivel és igényével. Ugyanis a másik oldalon az anyagilag kiszolgáltatott és jogilag tájékozatlan tömegek állnak.
Én nem akarok itt egy néptribun tógájában fellépni, de ezeket a valóságos társadalmi viszonyokat a törvényalkotóknak is figyelembe kell venni. Magyarország lakosságának nagyon csekély része végezte el az Állam- és Jogtudományi Egyetemet, vagy a Közgazdaságtudományi Egyetemet, tehát minden képzettség nélkül lép ki a piacra, ahol a képzett cápák gyomrába kerül. Az árak meghatározásakor meg sem nyikkanhat, azt a nagyhatalmú vevő egy szóval meghatározza. A kicsi, tájékozatlan eladó lehajtott fővel, kushodtan távozhat. S ha becsapása esetén óbégat, legközelebb be sem jöhet az udvarba, a piacra. Kész, meg is bukott.
Ez a szemlélet és gyakorlat az elmúlt évtizedben csak erősödött. Azóta a jogtudósok százai behatóan foglalkoztak a gazdasági élet alapvető jogi eszközének, a szerződésnek a kérdésével. Nem kívánok itt a jogtudományi munkák ezeroldalaira hivatkozni. De abban minden tudós egyetértett és egyetért, hogy az uzsorás szerződést a bíróságnak orvosolni kell.
Sajnos ma már ez is korlátozva van. De legsajnálatosabb, hogy az új Polgári Törvénykönyv koncepciójában is olyan álláspont tűnt fel, hogy a jogkereső lakosság jelentős tömege ne is forduljon vagy fordulhasson a bíróságokhoz, mert a panaszával nem foglalkoznak.
Igaz, hogy egy faluban is sok hatóság, vállalat, egyéb szerv létezik és működik. De tessék mondani, a jogi problémájával kihez forduljon a lakos? (Tejbegyűjtő, gabonafelvásárló, óvoda bizottság?)
Külön érdemes mélázni a “kirívó aránytalanság” mértékéről. Tudom, hogy a legfőbb zsinórmértékül szolgáló osztrák polgári jog szerint a forgalmi érték fele részének meghaladása esetén van lehetőség perelni. Persze Ausztriában ebből a szempontból száz évvel előrébb járnak. A gazdasági viszonyok, a gazdasági viszonyok alanyai lényegesen kulturáltabbak stb. Tehát nem lehet a magyar törvény megalkotásakor az osztrák társadalmi viszonyokból kiindulni. Sajnálatosan a magyar koncepció is ezt a mértéket követi – helytelenül.
“A szolgáltatások értékegyensúlyának védelmére, a kirívó értékaránytalanság megakadályozására a felén túli sérelem, laesió enormis kerüljön elfogadásra, a sérelmet szenvedő fél akkor támadhatná meg a szerződést, ha a másik féltől – a forgalmi értéket nézve – még a fele értékét sem kapja meg az általa nyújtott szolgáltatásnak.”
Hát kérem szépen! Induljunk el megint a kályhától. A társadalmi viszonyoktól. Ahol a gazdasági forgalom alanyainak többsége képzetlen és kiszolgáltatott helyzetben van. Csak utólag veszi észre, hogy becsapták. Szeretne valami döntő szervhez fordulni, ahol orvosolják jogos panaszát. Ez a döntő szerv: a bíróság. Mi, jogászok nagyon aprólékosan tanultuk a római társadalomban az igazságszolgáltatást irányító praetorok munkáját, elveit, jogi téziseit. Tehát már akkor is volt hová fordulni a megkárosított állampolgárnak. Később még a peregrinusoknak is.
Most, kétezer év múlva viszont korlátozni kívánjuk az állampolgárok jogát, hogy jogvitáját a bíróságok elbírálják? Próbálok finom lenni, de ez egy nonszensz.
* A Magyar Jog 1991 decemberi száma (723-725. o.).