Lajer Zsolt, Leszkoven László: A bizalmi (fiduciárius) biztosítékokról (PJK, 2004/1-2., 23-33. o.)

A cikk letölthető PDF formátumban is.

Bevezető gondolatok

A gazdasági élet szereplőinek elemi érdeke, hogy követelésük megtérülését biztosítsák, a fedezetek közötti választás során ezért – egyéb szempontok mellett – mérlegelni kell a biztosíték létesítésének költségét, időigényességét, a biztosíték kezelésének és ellenőrzésének erőforrásigényét, valamint az érvényesítés költségeit és várható időtartamát.

A zálogjog célja – a hitelezői és adósi érdekek lehetőség szerinti egyensúlyának szem előtt tartásával – a jogosultat megillető pénzbeli (vagy pénzben meghatározható) követelés megfelelő biztosítása. Előfordulhat azonban, hogy a szabályozás hibája, hiányossága, elégtelensége folytán a zálogjog nem képes ezen eredeti funkciójának maradéktalan betöltésére. Erre – a hiteléletet érzékenyen érintő – a problémára a gyakorlat igen hamar reagál: a hitelezők a rendelkezésükre álló eszközökkel “túlbiztosítják” követelésüket (ezzel túlterhelik az adóst) vagy más, a követelésük megtérülését hatékonyabban elősegítő hitelbiztosítékokat kísérelnek meg bevetni.

Mindezek miatt újra napi gyakorlattá vált, hogy a hitelező az adós követelése feletti rendelkezési jogra (a követelés megszerzésére) valamint eszközei (vagyontárgyai) tulajdonjogára tartanak igényt. A biztosítéki tulajdon-átruházásnak a zálogjoggal szemben több előnyét tudjuk kiemelni, ilyenek például, hogy az ingó jelzálogjoggal szemben nincs közokirati, illetve bejegyzési kényszer, azaz a fedezet alapításával kapcsolatos ezen idő- és pénzráfordításokra nincs szükség. Nem elhanyagolható szempont, hogy a biztosíték érvényesítése egyszerűbb, nincs szükség külön bírósági végrehajtási eljárásra, illetve nem vonatkoznak rá a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésére vonatkozó szabályok.

A fiduciárius biztosítékokra nem jellemző a zálogjognál megismert járulékosság, éppen ezért a biztosíték tárgya – elvileg -önállóan forgalomképes, átruházása az alapkövetelés átruházása nélkül is elképzelhető.¹

A fiduciárius tulajdonátruházó biztosítékok talán legnagyobb előnye az, hogy a hitelező az adós ellen indított végrehajtási, illetve felszámolási eljárások esetén a követelés feletti teljes rendelkezési jogra, illetve az átruházott dolog feletti tulajdonjogra hivatkozva (tulajdonjog fenntartással történő eladás esetén a fenntartott illetve visszatartott tulajdonjogra) kiigényelheti a vagyontárgyat a végrehajtási eljárás, illetve a felszámolási eljárás alól. Ezért fogalmaznak úgy a fiduciárius tulajdonátruházó biztosítékokkal foglalkozó szerzők valamennyien, hogy a fiduciárius tulajdoni biztosítékok alkalmazásával a hitelező a zálogjognál erősebb – a legerősebb – dologi biztosítékhoz: tulajdonhoz jut.

Természetesen megvannak a fiduciárius biztosítékok alkalmazásának gyakorlati korlátai is. Ingatlan biztosíték esetén például az illetékköltségek teszik (tehetik) nagyon drágává e fedezet alkalmazását, hitelintézetek esetében ezen felül az ingatlanszerzési korlátozások is e jogintézmény használata ellen szólnak.²

E biztosítékok alkalmazásának másik hátránya az lehet, hogy a biztosítéki tulajdon-átruházás nem lévén kodifikált szerződéstípus, alkalmazása minden esetben nagyobb kockázattal jár, mint például a zálogjog kikötése. E jogi konstrukciókkal szemben gyakran felmerül a színleltség, illetve a kerülő ügylet vádja, ezért a biztosítékok érvényessége – ezzel együtt pedig érvényesíthetősége – a gyakorlatban néha komoly veszélybe kerülhet. A jogi kockázat azonban nem csupán a biztosítéki átruházás érvényességéhez, illetve érvényesíthetőségéhez, hanem például “kísérő jogterületeken” a könyvelési vagy az adózási szabályokhoz is kapcsolódik.

E dolgozatban bemutatjuk, hogy a fiduciárius biztosítékok nem tekinthetők eleve érvénytelen szerződéseknek,³ e jogi konstrukciók alkalmazásának fent említett jogi kockázata pedig – megítélésünk szerint – nem sokkal nagyobb, mint a “bevett” biztosítékok esetén. Figyelemmel arra, hogy e témában színvonalas nemzetközi összehasonlító tanulmány is készült, dolgozatunkban a különböző jogrendszerek megoldásainak ismertetésétől eltekintünk, munkákban a magyar jogirodalomra, illetve bírói gyakorlatra támaszkodtunk.

A bizalmi ügyletről általában

“Bizalmi (fiduciárius) jogügyletről (actes fiduciaires, Treuhand, Trust, salman, use) abban az esetben beszélünk, midőn a jogosult a maga jogi pozícióját (dologi jogát, kötelmi követelését) azzal ruházza át a másik félre (a fiduciáriusra), hogy ez utóbbi ezt a pozíciót ne állandóan és ne teljes mértékben a saját, hanem a fiducians vagy egy harmadik kedvezményezett érdekében tartsa meg vagy igazgassa. A bizalmi jogügylet gazdasági célja annak biztosítása, hogy valamely vagyontárgy az egyik fél vagyonából vagy esetleg a fiducians egész vagyona is, nem végleges gazdagítás céljából, hanem ideiglenesen tolódjék át a másik fél vagyoni körébe.”⁴

A bizalmi (fiduciárius) ügyletek köre igen széles: egyes jogügyletek dominánsan, mások kevésbé erőteljesen mutatnak fel fiduciárius elemeket, nem is beszélve arról, hogy a bizalmi elem a különböző konstrukciókban igen sokféle arcot ölthet. A magánjogi irodalom ezért különbséget tesz a bizalmi ügyletek alábbi előfordulási formái között:

ad a) lehetséges, hogy pusztán a fiduciárius ügylet tárgya feletti rendelkezési jog száll át a fiduciárius jogszerzőre, a tulajdonjog vagy maga a követelés nem. Ide sorolható pl. a bizományi ügylet, melynél a bizományos a megbízó érdekében ám a saját nevében eljárva tesz nyilatkozatokat (eladási bizomány esetében pl. idegen dolog tulajdonjogát ruházza át), ezért tekintjük a bizományt a közvetett (rejtett) képviselet alaptípusának is.

ad b) a bizalmi ügyletek második típusa esetében a dolog feletti jogi uralom átszállása a jogviszony tárgyának sajátossága (Túry szerint a dolog sajátsága folytán előálló rendellenesség) folytán szükségszerű, pl. az elhasználható dolgokon fennálló – rendhagyó – haszonélvezeti jog, vagy a rendhagyó letét esetében.⁵ Ilyenkor “valamely megengedett jogi cél (causa) a törvénynél fogva más technikai eszközzel valósíttatik meg, mint ahogyan azt normális körülmények között szokták megvalósítani”.⁶ A jogi szükségszerűség tehát a megszokott dologi jogi forma átváltozását vonhatja maga után.⁷

ad c) Témánk szempontjából legfontosabb azonban a fiduciárius jogviszonyok azon csoportja, melynél “a jogi uralom átszállása nem volna jogtechnikai szükségesség, és mégsem elégednek meg a felek a puszta tényleges rendelkezési lehetőség átruházásával, mert ez érdekeiknek nem felel meg.”⁸ Ez utóbbi esetben beszélünk szűkebb értelemben bizalmi ügyletről vagy bizalmi viszonyról.

A fiduciárius ügyleteknek alapvetően két formája van, a vagyonkezelési (vagy igazgatási),⁹ illetőleg – témánk szempontjából fontosabb – a biztosítéki bizalmi viszony. A következőkben kizárólag ez utóbbi fiduciárius formát vesszük górcső alá.

A bizalmi követelés-biztosítás vizsgálata

A gazdasági cél és a választott jogi forma

A biztosítéki tulajdon-átruházás célja,gazdasági indoka a “megszokott” biztosítéki formáktól eltérő – tipikusan erősebb – biztosíték nyújtása. Nem titkolt cél a követelés biztosításában rejlő hitelezői érdek hatékonyabb támogatása. A hitelezők olyan biztosítékokat keresnek, melyek az adós vagyoni helyzetének megrendülése esetén is¹⁰ alkalmasak arra, hogy követelésük megtérülését lehetővé tegye. Olyan konstrukciók kerülnek ezért előtérbe, melyek vagyoni fedezetet biztosítanak a hitelező részére, ugyanakkor megpróbálják lehetővé tenni, hogy a biztosíték tárgya a más hitelezők által indított végrehajtási eljárásban ne legyen lefoglalható, illetőleg az adós felszámolása esetén ne kerüljön a felszámolási vagyonba. Helytállóan mutatott rá Harmathy, hogy napjainkban új¹¹ biztosítéki formák iránt jelentkezik igény: olyan megoldások kerülnek a figyelem előterébe, melyek esetében “a biztosítékul lekötött vagyontárgy tulajdonjoga átszáll a hitelezőre és a hitelezőnek csak az adóssal szemben fennálló bizalmi viszonyából következik az a kötelezettsége, hogy a tartozás megfizetése esetén a tulajdonjogot az eredeti tulajdonosra átruházza.”¹² Egy későbbi elemzésében ugyancsak Harmathy a hitelbiztosítéki jog elismert európai szakértője, Ulrich Drobnig azon véleményét tolmácsolta, mely szerint “a zálogjog hagyományos szabályai nagyrészt elvesztették jelentőségüket, a gyakorlat új megoldásokat követelt meg.”¹³

A fiduciárius (biztosítéki) szerződési technikák lényege, hogy korlátolt dologi jognál erősebb pozíció – tulajdonjog – biztosításával igyekeznek a hitelezés biztonságát megteremteni, hiszen a tulajdon sok esetben hatékonyabb védelemnek bizonyul(hat). Ha elfogadjuk Nizsalovszky megállapítását, aki szerint a zálogjog a dologi jogok vonalának a kötelmek felé eső szárnyán helyezkedik el,¹⁴ úgy azt mondhatjuk, hogy a fiduciárius tulajdon-átruházással (mint kötelmi jogi megoldással) a dologi jogokban rejlő biztosítéknyújtási lehetőségek hatékonyabb kihasználására nyílik mód.

Szászy is abban látta a fiduciárius bizalmi ügylet lényegét, hogy a felek nem elégednek meg a megszokott jogi eszközökkel (pl. zálogjog), mert az az érdekeiknek nem felel meg.¹⁵ Élesen mutat rá erre a jogi helyzetre több irányú megközelítésben – igaz, elsősorban a tulajdonjog fenntartás és a veszélyviselés kapcsán, ám egyéb fiduciárius helyzetekre is utaló érveléssel – “A magánjog szerkezete” c. kitűnő monográfiájában Fürst László is.¹⁶ Megítélése szerint a magánjogban nem ritka jelenség, hogy a jogalanyok a számukra nem megfelelő jogi formákat más formával cserélik fel. Erre az egyik kézenfekvő példa, amikor a felek gazdasági szempontjai, tipikusan az adós által is elismert hitelezői érdekek dominánsabbak, mint ami a rendelkezésre álló jogi formával – pl. zálogjog – megvalósítható. A hitelező ugyanis erősebb, gyorsabb és nagyobb biztonsággal érvényesíthető biztosítékot szeretne, ezért a felek Fürst megfogalmazásában “kényszerű jogi formát”, tulajdonjog-átruházást választanak valós gazdasági érdekeik, a célzott, kívánt joghatás elérése érdekében. A méltányolható érdek a követelés hatékonyabb biztosítása, a cél elérésére választott konstrukció a megszokott zálogjoggal szemben tulajdonjog. A választott jogi forma azért “kényszerű”, mert a rendszerinti – ha úgy tetszik megszokott, általánosan alkalmazott, ám a felek igényeit ki nem elégítő – formához képest rendhagyó. Egybecseng ezzel Túry megközelítése is, aki szerint a fiduciárius ügyletek esetében a felek – bár a kívánt cél enyhébb joghatást megalapító jogi aktussal is elérhető lenne – valamilyen okból erősebb joghatást kiváltó eszközt, a tulajdon-átruházást választják.¹⁷

A fiduciárius konstrukció természetes következménye, hogy a bizalmi jogszerző tágabb jogkört nyer, mint ami a biztosítéki igény kielégítése érdekében rendes körülmények között egyébként elegendő lenne.

A gyakorlatban megjelenő, fiduciárius elemeket tartalmazó intézmények ma is hasonló logikán alapulnak: egyszerűen fogalmazva korlátolt dologi jog létesítése helyett kötelmi jogi technikával oldják meg a problémát és jutnak el a kívánt eredményhez. ¹⁸ A fiduciárius tulajdon-átruházáshoz gazdasági céljában és jogi jellegében egyaránt közel álló tulajdonjog-fenntartás célja például az eladó vételár-követelésének a visszatartott tulajdonjog általi biztosítása. Az eladó “a tulajdonjogot nem amiatt tartja fenn, mert attól megválni nem akar, hanem azért, hogy vételár követelése biztosítást kapjon.”¹⁹ Úgy is fogalmazhatunk, hogy az eladó a tulajdonjogot végeredményben kizárólag a tulajdonban rejlő biztosítéki érték miatt tartja vissza.

Ez a megoldás köszön vissza, mint látni fogjuk, a pénzügyi lízing konstrukcióban is: a lízingbeadó által megtartott (visszatartott) tulajdonjog lényegében a lízingbevevő által fizetendő (a lízingbeadó által hitelezett) vételár biztosítéka. A pénzügyi lízing gazdasági tekintetben a lízingbe vevő részéről hitelfelvételt, a lízingbeadó oldaláról hitelezést jelent, a tulajdonjog megtartása pedig a hitelezői követelések biztosítására szolgál. ²⁰

A fiduciárius biztosítékok alkalmazása azonban más okból is előnyös és kívánatos lehet. Helytállóan mutatott rá pl. Gárdos István arra a pénzpiaci igényre és gyakorlatra, mely szerint bizonyos esetekben komoly érdek fűződik (fűződhet) ahhoz, hogy a hitelező a biztosítékul kapott vagyontárgyakkal, eszközökkel sajátjaként rendelkezhessen, “közelebbről ahhoz, hogy a biztosítékot kapó fél az eszközökkel saját fizetési, értékpapír-szolgáltatási illetve biztosítéknyújtási kötelezettségét teljesítse. A pénzpiacon ez nemzetközileg alkalmazott gyakorlat, amelynek eredményeként a biztosítékul lekötött pénzügyi eszközök nem fagynak be, javul a pénzügyi biztosítékok hatékonysága, nő a pénzügyi piacok likviditása.”²¹ A szerző a pénz és értékpapír felett alapított zálogjog problémáinak elemzése kapcsán – így pl. hogy a klasszikus zálogjogi szabályok szerint a fedezetül szolgáló dolog felhasználásával az eredetileg kikötött zálogjog megszűnik, a felhasznált biztosíték helyébe lépő vagyontárgy ugyanakkor nem tekinthető az eredeti biztosíték tárgyának (ez pedig a biztosíték érvényesíthetősége, rangsora szempontjából lehet aggályos) -arra a végkövetkeztetésre jut, hogy részben ez a jogi bizonytalanság az oka annak, hogy “a pénzügyi piacokon széles körben alkalmazzák a zálogjog helyett a biztosítéki tulajdonátruházás különböző formáit.”²²

A jogi forma helyes minősítése

A fiduciárius biztosítéki konstrukciók elfogadottak és jogszerűek. A megoldandó probléma Fürst szerint a felek által a jogi forma kiválasztásakor elvégzett minősítés helyes kezelése (a tulajdonjog átruházását nem a “rendszerinti célra” használják fel, a tulajdonátruházást a zálogjog helyett alkalmazzák), a választott jogi forma tartalmának meghatározása. “Az, hogy a felek bizonyos jogi formát választottak, csak annak akadálya, hogy a jog ezt a formát minden további nélkül mással cserélje fel, de nem gátolhatja meg azt, hogy a forma tartalmát a jog a konkrét érdek-összeütközés külön szabályozásával meghatározza.”²³ A jogalkalmazás során erre az értelmezésre alapvetően két megoldás adódik.

Az egyik a dologi jogi forma “felülbírálása”, azaz a választott jogi formát a zálogjoggal vonjuk egy megítélés alá. Ez a megközelítés nem sok teret enged a szerződő felek számára: formálisan megadja, végeredményben azonban megtagadja a formaválasztás lehetőségét a hitelezőtől és az adóstól. A másik megoldás a szerződési szabadság elvével inkább összhangban áll, mert nem bírálja felül a felek típusválasztását: “a tulajdonjogot meghagyja tulajdonjognak”, ám a kialakult – nem megszokott – jogi helyzetet kezeli és a különlegesen viselkedő tulajdonjog tartalmát érdekmérlegelés útján meghatározza. Ahogyan arra Túry is határozottan rámutatott a fiduciárius tulajdon-átruházó szerződések megítélésével kapcsolatban: a fiduciárius “jogátruházás érvényességének elismerése érdekében a teljes (befejezett) jogátruházásnak minden jogkövetkezményét le kell vonni s nem szabad áttörni e jogkövetkezményeket éppen arra hivatkozással, hiszen “csupán” f. jogátruházásról van szó.”²⁴

Ezt az érdekmérlegelést kellett elvégezni a tartalom-meghatározás érdekében egy – a témánkhoz közel álló – példával élve a tulajdonjog-fenntartással kötött adásvételi szerződések esetében, a veszélyviselés problémája kapcsán. A komoly vitát egy kúriai határozat indukálta korábbi magánjogi irodalmunkban. Az eljáró tanács ugyanis úgy foglalt állást, hogy a tulajdonjog fenntartásával kötött adásvételi szerződés esetében a vétlen kár veszélyét – az általános szabályok szerint – a tulajdonos köteles viselni. Beck Salamon²⁵ mutatott rá éles logikával arra, hogy a fenntartott (visszatartott) tulajdon a tulajdonjog megszokott, normális alakjával szemben némiképpen eltérő tartalmú intézmény, egyfajta “csonka tényállás”: a pactum reservati dominii mellett kötött ügylet esetében ugyanis a dologhoz kapcsolódó “legfőbb érdekeltség” kiválik a tulajdonjogból, s a vevőre a megkötött ügylettel (és a dolog átadásával) nyomban át is száll. Ennek az a következménye, hogy a másra át nem hárítható károk viselésének kockázatát a tulajdonjog visszatartása ellenére is a vevőre kell telepíteni (holott a kárveszély viselése a tulajdonnal jár együtt, a casus rendszerint a tulajdonost sújtja), ugyanakkor “meg kell hagyni a tulajdonjog erejét” az eladónál arra az esetre, ha az adós a vételártartozást nem teljesítené: ez ugyanis a tulajdonjog-fenntartás intézményének alapvető célja.

Megítélésünk szerint alapvetően hasonló logikával kell a megszerzett tulajdonjog tartalmával kapcsolatos egyes kérdéseket a fiduciárius tulajdon-átruházás esetében is megvizsgálni és kezelni. Ezt megtette az elmélet és a gyakorlat a korábban említett pénzügyi lízing konstrukció esetében. “Pénzügyi lízing esetén a lízingbeadó nem a saját szükségletének kielégítése végett szerzi be a lízing tárgyát, hanem a lízingbevevő igényei szerint azzal, hogy az a lízingidőszak végén a lízingbevevő tulajdonába fog kerülni. E szerződéstípus sajátosságából fakad, hogy lízing időtartama alatt a kárveszély nem a lízingbeadót, hanem a lízingbevevőt terheli.”²⁶

A fiduciárius jogi helyzet kettőssége

A fiduciárius jogviszony jellegzetessége a jogi helyzet kettőssége és ebben áll a biztosítéki tulajdonátruházó ügyletek megítélésének nehézsége. Figyelemmel arra, hogy a biztosítéknyújtás tulajdonjog átruházásának formájában megy végbe, a fiduciárius jogszerző harmadik személyekkel szemben tágabb jogkört nyer, mint amekkora őt a fiducianssal (az átruházóval) szemben megilleti. “A fiduciárius ügylet kétirányú jogi helyzetet teremt: másokkal szemben, kifelé ható viszonyban megadja az átruházott joggal járó teljes hatalmat, az átruházóval szemben azonban (befelé) a jogszerző felelősséget vállal arra, hogy hatalmát csak bizonyos módon fogja gyakorolni.”²⁷ Szemléletes Túrynak a fiduciárius jogszerző helyzetét elemző megállapítása: “az, amit ő (formai) jogosultsága alapján megtehet, nem vág egybe azzal, amit neki a fiducianshoz való (belső) viszonyában megtennie szabad. ” ²⁸

A magunk részéről ebben látjuk a biztosítéki tulajdon-átruházó ügylet lényegét. A fiduciárius jogszerző dologi jogi értelemben tulajdonos, habár “a keze meg van kötve” és a megszerzett tulajdonjoggal úgy kell élnie, hogy az átruházó későbbi “visszavásárlási” – helyesebben talán: visszaváltási” – jogát ne sértse. Ez a kötöttség azonban alapvetően kötelmi természetű: a fiduciárius a fiducians bizalmi embere, ezért a rábízott tulajdonnal megfelelően kell bánnia. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a biztosítéki tulajdonos “korlátolt dologi jogot”, korlátozott tulajdonjogot szerzett volna. “…a fiduciárius teljes jogot szerez, az átruházott vagyontárgynak tulajdonosa, a cedált követelésnek hitelezője lesz, mindezek felett őt ugyanaz a rendelkezőjog illeti meg, mint általában a jog alanyát. Ennélfogva ő a fiduciárius módon megszerzett vagyontárgyat elidegenítheti, megterhelheti, az ily módon megszerzett követelést behajthatja, elzálogosíthatja vagy egyéb módon rendelkezhetik felette s mindez harmadik személyek irányában joghatályos, habár a fiducians irányában vállalt (személyes) kötelezettség megsértését foglalja magában. E konstrukció szerint őt csupán személyes (obligatórius) kötelezettség terheli a fiducians irányában arra vonatkozóan, hogy csak bizonyos, a bizalmi viszonynak megfelelő módon fog élni a szerzett joggal, hogy tehát nem fog oly jogcselekményeket foganatosítani, amelyek alkalmasak a szerzett jog (vagyontárgy) igazi rendeltetését meghiúsítani, s különösen, hogy adott körülmények között, bizonyos idő eltelte vagy bizonyos feltétel beállta esetében vissza fogja ruházni a fiduciánsra a megszerzett jogot. Ám e kötelezettségének csak relatív hatálya van .”²⁹ Ugyanígy fogalmazta meg a fiduciárius jogszerző pozícióját Szászy is: “a belső jogviszonyt meghaladó, de a külső viszony szerint őt megillető jogosítványok gyakorlása tehát hatályos rendelkezés részéről, de azért a fiduciansnak felelős marad.”³⁰

Formális és legális tulajdonjog?

Gyakori ellenérv a fiduciárius tulajdon-átruházó ügyletekkel szemben, hogy e jogi konstrukció a tulajdonjog “megkettőződését” eredményezi, mondván, hogy a tulajdonjog az átszállás időpontjában mintegy “kettéválik”: a fiduciárius jogszerzőt pusztán “formális” (legalis) tulajdonjog illeti, míg a materialis (bonitarius) tulajdonjog az átruházónál marad. A fiduciárius – bizalmi – jogviszony ugyanis alapvetően kétféleképpen, dologi, illetve kötelmi alapon konstruálható.

Az előbbi esetben (dologi jogi konstrukció) a bizalmi jogviszonynak közvetlen joghatása van az átruházott vagyontárgyra. Ez a megoldás különböző arcokat ölthet: az átruházáshoz bontó feltétel kapcsolódik, ennek beállta esetén a tulajdonjog ipso iure visszaszáll a fiduciansra. Lehetséges az is, hogy az átruházott jog jogi (formális) és gazdasági (bonitárius) jogra bomlik szét, előbbi a fiduciáriust, utóbbi a fiducianst illeti meg (ez a megoldás inkább a bizalmi vagyonkezelés és nem a biztosítékadás körében alkalmazható). Végül szóba kerülhet, hogy az átruházott jogot eszmei részek szerint osztjuk meg a fiducians és a fiduciárius között, kettejük jogviszonyát egyfajta közösségnek felfogva.³¹

A kötelmi jogi konstrukció szerint az átruházott jog egyértelműen átszáll a fiduciáriusra, az mindenképpen őt illeti, azzal azonban, hogy a jogszerző köteles a dolgot bizonyos körülmények beállta esetén az átruházóra visszaruházni.

A fiduciárius jogviszony kezelésére álláspontunk szerint a kötelmi konstrukció mutatkozik alkalmasnak. A fiduciárius jogszerző tehát tulajdonosnak tekintendő, jogi helyzetének specialitását az őt terhelő kötelmi kötelezettség adja.

Ugyanerre a következtetésre jut az angolszász trust és a kontinentális fiducia intézményeinek párhuzamos vizsgálatát követően Michel Grimaldi és Francois Barriere is. A szerzők szerint a fiduciárius tulajdon-átruházás egy speciális tulajdonszerzés, melynek lényege, hogy a fiduciárius pozíciót betöltő személy a dolgot megszerzi, bár azt csak célhoz kötötten használhatja. “Való igaz, hogy a fiduciáriusnak nem lehet annyi joga, mint az előző tulajdonosnak, mégis ő lesz az egyetlen személy, aki a tulajdonjogot gyakorolhatja.”³² A fiduciárius jogszerző tulajdonjoga “szűkebb terjedelmű” az átlagos (mondjuk úgy, megszokott) tulajdonosi pozícióhoz képest, hiszen a dolgot elidegenítenie és megterhelnie nem szabad, tekintettel kell lennie későbbi visszaruházási kötelezettségére stb. Ugyanakkor ismételten hangsúlyoznunk kell: nem a fiduciárius tulajdonjogból, hanem a fiduciárius jogügylet alapjául szolgáló és az átruházó valamint a jogszerző egymás közötti viszonyát szabályozó bizalmi viszonyból fakad a tulajdonosi pozíció korlátozottsága.

A dolog feletti “kettős uralom” megközelítése

Az nem vitás – erre több ízben is utaltunk – hogy a fiduciárius tulajdon-átruházás folytán előálló jogi helyzet speciális: kétségtelen ugyanis, hogy a dolog feletti jogi uralom valamiképpen megoszlik a felek között. Ez a jelenség viszont – osztott tulajdonjog keletkeztetése nélkül – hatályos jogunkban nem példa nélküli. A tulajdonjog-fenntartás intézményével foglalkozó szerzők – a fiduciárius tulajdon-átruházás formájában történő biztosítéknyújtásra is megfelelően értelmezhetően – e különleges jogi helyzetet többféleképpen közelítették meg. Beck Salamon pl. a Fejezetekhez írt Glosszájában a tulajdonjog fenntartását egyfajta “csonka tényállásnak” tartotta, melyben az átadással a szerződés tárgya – a tulajdonjog átvitelének késleltetése ellenére – egyértelműen a vevői érdek irányába tolódik, a dolog a vevő hatalmába, lényegében tulajdonjog nélküli rendelkezési joga alá kerül. Eörsi Gyula a tulajdonjog átszállásáról írt monográfiájában a tulajdonjog-fenntartás mellett kötött adásvételi szerződést egy olyan folyamatként fogta fel, melynek alapján – kissé leegyszerűsítve – a dolog feletti jogi hatalom folyamatosan tolódik át az eladó oldaláról a vevő uralma alá. “.az átszállási periódusban a jószág még az eladó gazdasági érdekkörébe is tartozik a vételárrészleti igények folytán arányosan csökkenő mértékben, de már a vevő hasznára is szolgál.”³³ Rudolf szerint pedig a tulajdonjog-fenntartás jogi jellege azt eredményezi, hogy valamilyen mértékben mindkét fél diszponál a dolog felett, teljes egészében azonban egyik sem: a vételár teljes kiegyenlítéséig gazdaságilag(!) egyik fél sem tekinthető teljes tulajdonosnak.³⁴

Hangsúlyoznunk kell ugyanakkor, hogy az idézett szerzők a jogi helyzet különlegességének tárgyalásakor nem vonták kétségbe azt a tényt, hogy a fenntartott (visszatartott) jog tulajdonjog és – bármilyen csekély is legyen az eladó (biztosítéki tulajdonos) effektív ráhatása az általa átruházott és átadott dologra – a tulajdonjog átszállása a tulajdonjog-fenntartás hatályának megszűnésével következik be, eddig pedig a tulajdonjog az eladót illeti.

A fiduciárius biztosítéki konstrukciókban rejlő – a dolog feletti jogi uralom sajátos megosztottságára illetve fokozatos áttolódására vonatkozó, fentebb említett – különleges vonásokra adójogi és számviteli szabályok is reagálnak. A tulajdonjog fenntartással történt adásvétel esetén a – jogilag még nem tulajdonos – vevő a megvett dolgot aktiválhatja és elszámolhatja az értékcsökkenést is.³⁵ A vevő birtokbalépése és a kárveszély átszállása esetén a tulajdonjog fenntartással történt adásvételt az általános forgalmi adóra vonatkozó szabályok alkalmazásában – már a tulajdonjog átszállását megelőzően is – termékértékesítésnek kell tekinteni. Tehát az eladónak számlát kell kiállítania, a vevőnek pedig meg kell fizetnie a forgalmi adót, de egyidejűleg megnyílik az adólevonási joga is.³⁶ Ingatlan tulajdonjog fenntartással történő értékesítése esetén vevőt a szerződés megkötésétől terheli az illetékfizetési kötelezettség.³⁷ A fiduciárius elemeket is felmutató pénzügyi lízing konstrukcióban – mint látni fogjuk – az adójog a dolgot inkább érzi a lízingbevevő érdekkörébe tartozónak és a tulajdonátruházó elemet tekinti maghatározónak. Erre tekintettel érvényesül az a számviteli szabály, hogy a lízingbe vett eszközt az adós könyveiben kell kimutatni.³⁸

Érvényes jogcím-e a causa fiduciae?

Minden jogügylet szükségképpen feltételez valamilyen jogi célt: minden, joghatás kiváltását célzó emberi magatartásnak van oka. “Az ember sohasem vállal kötelezettséget pusztán azért, hogy kötelezve legyen, hanem mert ezzel valamely gazdasági vagy jogi célt akar elérni. Ez a közvetett cél a kötelezés jogcíme. Nincsen kötelezés jogcím nélkül, s a kötelmi szerződés többnyire tartalmában kifejezésre juttatja jogcímét”.³⁹ A jogcím tehát első megközelítésben az ügyleti magatartást motiváló olyan ok, mely a szerződő felet a nyilatkozat (juttatás) megtételére, a szerződés megkötésére indítja. Túry megfogalmazásában “. a causa a konkrét (egyedi) ügylet gazdasági célja tekintetében ad tájékoz-tatást.”⁴⁰ és hasonlóan foglalt állást e kérdésben Nizsalovszky is, aki szerint “a kötelemalapító szerződés jogcíme alatt azt az okot értjük, amely a szerződő felet a szerződés megkötésére, különösen a szolgáltatási kötelezettség elvállalására indítja”.⁴¹

Régi magánjog-tudományunk elismerte a causa fiduciae-t, mint érvényes jogcímet. Kolosváry szerint: “A tulajdonátruházási szándék különböző okokon nyughatik. Az átadó vagy ajándékozni akar a dolog tulajdoni átruházásával (animus donandi), vagy valamely fennálló kötelezettségének kíván eleget tenni (animus solvendi) vagy ép a másikat akarja az átadással valamire lekötelezni (animus credendi). Az is előfordulhat, hogy a tulajdonátruházó az átruházással valamely őt terhelő feltételt vagy meghagyást kíván teljesíteni, amivel a maga számára bizonyos előnyt biztosíthat (causa implendae conditionis) vagy, hogy a dolgot biztosítékképpen ruházza át a visszaváltás jogának fenntartása mellett (causa fiduciae).”⁴² Ugyanígy foglalt állást Szladits is: “.lehet végül, hogy dolgomat csak biztosítékul ruházom át hitelezőmre, fenntartva magamnak a visszaváltás jogát, avagy más olyan bizalmi viszony áll fenn e felek között, amelynél fogva a tulajdonos az átvett dolgot meghatározott körülmények között visszaszolgáltatni köteles (fiduciárius tulajdonátruházás, causa fiduciae).”

Hatályos jogunkban a tulajdon-átruházás szigorúan jogcímes ügylet. A Polgári Törvénykönyv 117. § (2) bekezdése értelmében a tulajdonjog megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím szükséges. Érvényes jogcím hiányában a tulajdonjog nem száll át, az átruházott dolog visszaadása akár igényperrel is követelhető. A kódex ugyanakkor nem sorolja fel taxatíve a tulajdont átruházó ügyletek lehetséges – elfogadott, “elismert” -jogcímeit: a törvényben nevesített átruházó ügyletek, mint pl. adásvétel, ajándékozás, csere korántsem jelentik a tulajdon-átruházást megvalósító kauzák kimerítő lajstromát. A tulajdonszerzési módok köre a dologi jogban jelenlegi megközelítés szerint zárt (modus), de a tulajdonátruházó ügyletek jogcíme, vagyis az a jogi cél, mely a feleket a szerződés megkötésére vezette (ez a causa), sokféle lehet. Ilyen jogcím pl. a teljesítés helyett adás (datio in solutum)⁴³ vagy a biztosítékadás (causa fiduciae). Úgy véljük, hogy pusztán azért, mert a Polgári Törvénykönyv a biztosítékadási célt a tulajdonátruházó szerződések elismert jogcímeként nem nevesíti, e jogcím érvénytelenségére következtetni nem lehet.

Kerülő ügylet-e a fiduciárius tulajdonátruházás?

A fiduciával kapcsolatban az elméletben és a gyakorlatban a legtöbb kérdés, vita azzal kapcsolatban merül(t) fel, hogy a biztosítéki tulajdonátruházás a zálogjog intézményeit kerülő ügyletnek minősítendő-e vagy sem. Nizsalovszky utal arra, hogy az átadás nélküli ingó zálogjog-alapítás tilalma miatt az ilyen, constitutum possessorium útján megvalósított átruházó ügyleteket a gyakorlat színlelt szerződéseknek minősíti és a bújtatott elzálogosítási szerződést pedig az átadás hiányában érvénytelennek minősíti.⁴⁴ Ahogy azonban látni fogjuk, a Kúria gyakorlatának számbavétele nem támasztja alá ezt a kijelentést.

Szladits alapjában véve elismerte a fiduciárius ügyletek érvényességét, ám erre a veszélyre ő is felhívta a figyelmet, amikor kifejtette: a tulajdonzálog (ha az adós valamely dolgának tulajdonjogát biztosítékul a hitelezőre ruházza át) magában véve nem burkolt zálogszerződés, így annak alapítását nem kell eleve színlelt ügyletnek tekinteni. “Lehet azonban, hogy a felek a tulajdonzálogot abból a célból alapítják, hogy a törvénynek a tilos zálogszerződésekre vonatkozó rendelkezését kijátsszák. Az ilyen szerződés, mint közvetve törvénybe ütköző, kerülő (in fraudem legis alkotott) ügylet eme célzatánál fogva érvénytelen.”⁴⁵

A szerzők álláspontjából arra lehet következtetni, hogy a biztosítéki tulajdon-átruházás érvénytelenségét csak abban az esetben látták megállapíthatónak, ha a felek által alkalmazott jogi forma valamilyen szigorú zálogjogi szabály – átadás nélküli kézizálogjog alapítás tilalma, antichresis tilalma – kijátszására irányul.

A biztosítéki tulajdon-átruházás hatályos jogunkban megítélésünk szerint nem kerülő ügylet. Nincs olyan jogszabályunk, amely azt mondaná ki, hogy dologi biztosítékot kizárólag zálogjog létesítésével lehet alapítani.⁴⁶ Egyebekben meglátásunk szerint nincs olyan feltétlen érvényesülést megkívánó zálogjogi alapelv sem, amely a biztosítéki tulajdon-átruházással sérülne: A biztosítéki vételi jognál leírtak szerint a lex commissoria tilalma nem sérül, ha a felek megfelelően elszámolnak egymással. A nyilvánosság követelménye sem kíván feltétlen érvényesülést, mert egyrészt a Ptk. eredeti zálogjogi szabályai ismerték az ilyen zálogjogot (bankhitelt biztosító zálogjog), másrészt a jelenleg hatályos zálogjogi szabályok a jogon és követelésen való zálogalapításhoz sem követelik már meg a kötelezett értesítését.⁴⁷

Amennyiben elfogadjuk, hogy a biztosítéki tulajdon-átruházás nem valamiféle zálogjog, hanem egy – kétségkívül speciális kauzájú – tulajdonjogot átruházó szerződés, ahol a feleknek a jogcímben megjelenő szándéka elsődlegesen egy (nem feltétlenül végleges) tulajdon-átruházás formájában történő biztosítéknyújtás, abban az esetben a probléma már tisztán jogpolitikai kérdés: jogalkotói akarat függvénye, hogy elismerjük-e a vitán felül jelentkező hitelezői igényt támogatásra érdemesnek, vagy a dologi biztosíték-nyújtás kizárólagos intézményeként a zálogjogot fogadjuk el és szabályozzuk.

Színleltek-e a fiduciárius jogügyletek?

A fiduciárius ügyletek érvényességének vitatói színlelt szerződésnek minősítik a biztosítéki tulajdon-átruházást. A színlelés tényállásának megvalósulásához arra van szükség, hogy a felek mindegyikének akarata egy másik szerződés rendelkezéseinek érvényesülésére vonatkozzon.⁴⁸ Biztosítéki tulajdon-átruházás esetén azonban a felek tudatosan adásvételi szerződést kötnek a kölcsönszerződés mellé, mert az abból fakadó követeléseket ezen a módon akarják biztosítani. A tulajdon-átruházás jogi oka (causa, titulus) az adásvételi szerződés, az ügyletnek tehát nem hiányzik a jogcíme. Ezt a jogcímet pedig érvényesnek kell elismernünk,⁴⁹ mert jogszabály a tulajdonosnak nem tiltja meg, hogy biztosítéki célból kössön adásvételi szerződést. ugyanez a helyzet a repó ügyletek esetében is: a felek akarata tudatosan arra irányul, hogy visszavásárlási joggal kombinált adásvételi szerződést kössenek. Az, hogy gazdasági értelemben hiteljogviszony alakul ki, nem teszi az ügyletet színlelté, hiszen az általunk részletesebben bemutatásra kerülő jogintézményeknek (tulajdonjog fenntartás, lízing) is a hitelezés a gazdasági funkciója.

Ahogyan Túry fogalmazott: ha a felek nem akarják kitenni fiduciárius tulajdon-átruházó szerződésüket a jogszabály megkerülése vádjának, “óvakodniuk kell attól, hogy az ily ügyletet túlságosan megterheljék oly mellékkikötésekkel, amelyek éppen a kerülő-ügyletnek tipikus kísérő jelenségei szoktak lenni”.⁵⁰

Az alábbiakban részletesen ismertetésre kerülő eseti döntések tükrében megállapíthatjuk, hogy a bírói gyakorlat a fiduciárius biztosítéki szerződéseket nem tekinti színleltnek, sőt, nem tekinti e jogi konstrukciókat egyéb okból sem eleve érvénytelennek. ⁵¹ Mint látni fogjuk, több jogerős, közzétett határozat végeredményben legitimálta az általunk tárgyalt biztosítéki megoldásokat.

Egyes fiduciárius szerződési biztosítékok

A biztosítéki engedményezés

A biztosítéki célzattal történt engedményezés alaptípusában a biztosítéknyújtó a hitelezőre ruházza át az őt egy harmadik féllel szemben megillető pénzkövetelését azzal, hogy a hitelviszony adósának esetleges szerződésszegése esetén a hitelező a követelésből befolyó összegből keressen kielégítést, illetve a hitelszerződés teljesítése esetén rá a követelést visszaengedményezze, vagy a már beszedett pénzt számára kiadja. A hitelező szempontjából az engedményezett követelés kockázatos biztosítéknak minősül, mert az adós – kifejezett elismerés hiányában – a követelés fennálltát vagy összegszerűségét vitássá teheti,⁵² illetve az engedményező – mivel nem az adóssal való jogviszonyát, hanem csak az abból származó követelését ruházza át – nincs elzárva attól, hogy a követelést utólag a jóhiszemű adóssal kötött megállapodással megszüntesse.⁵³

A régebbi magyar joggyakorlatban a Kúria már egy 1885-ös határozatában érvényesnek ismerte el a biztosítéki engedményezést, és úgy foglalt állást, hogy ennek megítélésére nem a zálogra vonatkozó rendelkezések, hanem az engedményezés szabályai irányadóak.⁵⁴ Ennek megfelelően a követelés fiduciárius tulajdonosa – amennyiben a beszedési jog megillette – igénypert indíthatott a követelés engedményezőnél való lefoglalása esetén.⁵⁵ A 30-as évek végétől azonban a bíróság már úgy foglalt állást, hogy amennyiben az engedményezés egy követelés biztosítását célozta, a követelés végrehajtási eljárásban történt lefoglalásakor az engedményes – a zálogjogosult analógiájára – elsőbbségi igényt és nem igénypert érvényesíthet.⁵⁶ Amennyiben a fiduciárius engedményező csődbe került, a Kúria szerint a tömeggondnokot csak akkor illette meg az engedményezési szerződés megtámadásának és a követelések visszakövetelésének joga, ha ez a lehetőség zálogszerződés kötésekor is fennállt volna.⁵⁷ Ilyennek számított pl. az olyan tényállás, amikor a csődbe jutott engedményezőt megillette a hitelezőre átruházott követelések beszedési joga, és lehetősége volt a követelések kicserélésére is.⁵⁸

Az engedményezés hitelbiztosítékként való alkalmazásának lehetőségét a II. világháborút követően⁵⁹ és a Ptk. hatályba lépése után is⁶⁰ elismerték a jogszabályok. Az egyszintű bankrendszer hitelezési gyakorlatában is alkalmazásra került tehát ez a biztosítéki forma.⁶¹ Ugyancsak nevesíti a biztosítéki engedményezést a fizetésképtelenségi eljárásról szóló 1346/2000. sz. EU rendelet 5. cikk (2) bek. b) pontja.

A Legfelsőbb Bíróság állandó joggyakorlata hatályos jogunk alapján is érvényes megállapodásnak ismeri el a biztosítéki engedményezést: “Az engedményező és az engedményes … a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdéséből következően a szerződés tartalmát szabadon állapíthatják meg, és a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja. Nincsen tehát jogi akadálya annak, hogy a … hitelező a követelését kifelé, harmadik személyek irányában korlátlanul engedményezze, ugyanakkor az engedményessel abban állapodjon meg, hogy az az engedménnyel csak meghatározott célból, meghatározott feltétel mellett élhet. Ez a cél lehet többek között az engedményező engedményessel szemben fennálló tartozásának a biztosítása. … Az engedményezőnek az … adósokkal szembeni követelése nem a szerződések alapján fennálló tartozása teljesítéseként (mintegy felváltó szolgáltatásként) került engedményezésre, hanem a teljesítés elérése végett, tehát az eredeti tartozása mellé biztosítékként lépett az engedmény. Biztosítéki célú engedmény esetén az engedményes arra szerez jogot, hogy az engedményezővel szembeni követelését – nem fizetés esetén – az átruházott követelésből kielégítse. Amennyiben azonban az engedményező teljesít, az engedményezett követelés már nem illeti meg, azt vissza kell szolgáltatnia. Ebből adódik, hogy egymás közötti viszonyukban az engedményes az engedménnyel nem rendelkezhet korlátlanul, a kapott jogosultsága korlátozott, célhoz kötött. A hitelező – engedményes – az engedményezési szerződés folytán a … kötelezettel szemben korlátozás nélkül, mint a követelés jogosultja léphet fel, azonban az adós – engedményező – tekintetében köti az a korlátozás, hogy az engedményezett követelést a kötelezettől csak az adóssal szembeni követelése kielégítése végett szedheti be”.⁶²

A fentiekre tekintettel fel sem merül, hogy a biztosítéki célú engedményezést mint ügylettípust tilos, színlelt, kerülő vagy jó erkölcsbe ütköző ügyletnek tekintsük. Az egyes esetek elbírálásánál azonban itt is figyelemmel kell lenni a biztosítéki vételi jognál mondottakra, azaz pl. nem tekinthető megengedettnek, ha az engedményes megfelelő elszámolási kötelezettség nélkül szerzi meg a biztosítéknyújtó követelését.⁶³

Mivel a Ptk. 329. § (1) bekezdése szerint az engedményezéssel az engedményes a régi jogosult helyébe lépett, a biztosítéki céllal engedményezett követelés engedményező tartozása miatt történt lefoglalása esetén az engedményes – mint a külső jogviszonyban teljes körűen legitimált jogosult – sikerrel indíthat igénypert a végrehajtást kérő ellen.⁶⁴ Az igényper indítását a Ptk. 203. §-a sem akadályozza, mert a biztosítéknyújtást a joggyakorlat visszterhes ügyletnek tekinti, hiszen az engedményezéssel az engedményező biztosítéknyújtási kötelezettsége alól szabadul.⁶⁵

Felszámolási eljárás esetén a biztosítéki engedményezés sorsa a vonatkozó eseti döntések ellenére bizonytalan megítélésű. A Legfelsőbb Bíróság korábbi joggyakorlata abból kiindulva, hogy a követelés átszállása az engedményezési szerződés megkötésével megtörtént, nem tette lehetővé, hogy a felszámoló a teljesedésbe ment szerződést felmondja, azaz a biztosítéki céllal engedményezett követelést sem tekintette a felszámolási vagyon részének.⁶⁶ Újabb joggyakorlatában azonban a Legfelsőbb Bíróság a biztosítéki engedményezést nem csupán a jogi forma, hanem a jogügylet funkciója szerint értékeli, és úgy ítéli meg, hogy felszámolási eljárásban “a biztosítéki célú engedményezés osztozik a többi biztosíték jogi sorsában, így ha a hitelező az engedményen alapuló követelést a felszámolás kezdő időpontjáig nem szedte be a kötelezettől, azzal már nem rendelkezhet; az adós által meghatározott célból nyújtott biztosíték a felszámolás körébe tartozó vagyon részét képezi”.⁶⁷ Amennyiben a Cstv. egységesen kezelné a biztosítékokat, nem okozna gondot a bírósági határozatok értelmezése. A jogszabály a kielégítési rangsorban azonban kizárólag a zálogjogot és az óvadékot nevesíti.⁶⁸ Ha a Legfelsőbb Bíróság indokolása azt jelenti, hogy a biztosítéki engedményezéssel érintett, de a felszámolási vagyon részét képező követeléseket analóg módon úgy kell tekinteni, mintha zálogjoggal terhelt követelések lennének,⁶⁹ akkor a Legfelsőbb Bíróság határozatát ebben a részében helyeselni kell. Nem tekinthető azonban helyesnek az, hogy a döntés csak a felszámolás kezdő időpontjáig beszedett követelések esetében ismeri el teljesedésbe mentnek az engedményezést. Álláspontunk szerint a Cstv. 47. § (1) bekezdéséből az következne, hogy a biztosítéki engedményezési szerződést mindaddig érvényesnek kell tekinteni, amíg azt a felszámoló fel nem mondja.⁷⁰ A Ptk. 329. § (1) bekezdésére tekintettel pedig a felmondás engedményeshez való megérkezéséig keletkezett követelések tekintetében – függetlenül azok beszedésének megtörténtétől – teljesedésbe mentnek kellene tekinteni az alanycserét.⁷¹

A biztosítéki engedményezés számviteli elszámolása hitelintézetek esetében attól függetlenül történik, hogy a követelés beszedését az engedményező vagy az engedményes végzi. A hitelintézeteknek a biztosítékként kapott eszközöket egységesen a “0” számlaosztályban (nyilvántartási számlák), illetve az adott eszközökön belül elkülönítetten kell nyilvántartani és a kiegészítő mellékletben bemutatni.⁷² Mivel az engedményezés általános jelleggel tárgyi áfa-mentesnek minősített tevékenység, biztosítéki engedményezés esetén sem merül fel forgalmi adó fizetési kötelezettség.⁷³ Utalni kell azonban arra a gyakorlat szempontjából lényeges körülményre, hogy a követelés engedményezése nem érinti az alapkövetelés alanyainak adójogi pozícióit. Ennek megfelelően attól függetlenül, hogy az engedményes az adóstól a teljes, azaz az áfát is tartalmazó követelést beszedte, az engedményező köteles az áfa adóhivatal felé való elszámolására.⁷⁴

A tulajdonjog-fenntartás mint biztosíték megítélése

A tulajdon biztosítéki szerepe a Ptk.-ban szabályozott jogintézményeink közül a tulajdonjog fenntartás esetén (368. §) érhető a leginkább tetten.

A tulajdonjog fenntartásának lehetőségét a magyar joggyakorlat az 1880-as évek végétől ismeri el.⁷⁵ Innen kezdve azonban a Kúria mind végrehajtási igényperek, mind pedig a csőd esetén következetesen biztosította a tulajdonjogát fenntartó eladó (hitelező) tulajdonosi jogait. Így az ilyen eladó a vevőtől (adós) a dolog kiadását követelhette és azt a vevő terhére értékesíthette,⁷⁶ a vevő ellen vezetett végrehajtás során a dolgot a foglalás alól igényperrel mentesíthette,⁷⁷ illetve a csődeljárás során a dolgot visszakövetelhette,⁷⁸ vagy annak időközbeni eladása esetén a befolyt érték kiadását igényelhette.⁷⁹ A felek közötti elszámolás esetén a már megfizetett részletek mellett a dolog értékcsökkenését és a használat díját is figyelembe vették a bíróságok.⁸⁰

Hatályos polgári jogunk egyértelműen elismeri a tulajdonjogfenntartás hitelbiztosítéki szerepét. A Legfelsőbb Bíróság egy, a Bírósági Határozatok hasábjain közzétett, 2003/293. sz. eseti döntésében például kimondta, hogy a tulajdonjog fenntartásával megvásárolt dolog – a pactum reservati dominii hatálya alatt – nem tartozik a gazdálkodó szervezet felszámolás körébe vonható vagyonához.⁸ Ez azt jelenti, hogy a tulajdonjog-fenntartással biztosított hitelezőt nem kényszeríti a jog a felszámolási eljárásban való részvételre, ami kétségkívül a hitelezői pozíció komoly megerősítését jelenti. Jelenlegi szabályozásunk feltétlenül megoldásra váró problémája ugyanakkor az, hogy e biztonság azonnal semmivé foszlik, mihelyt az adós,⁸² vagy akár maga a felszámoló⁸³ értékesíti a fedezetül szolgáló dolgot és azon harmadik, jóhiszemű személy tulajdonjogot szerez. Ebben az esetben ugyanis a tulajdonjogát és ezzel dologi biztosítékát elvesztő hitelező igénye – tulajdoni igényből pénzkövetelésbe fordulva – már a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezettel szembeni egyszerű, nem privilegizált – a Csttv. 57. § (1) bek. f) pontja alá sorolandó – követelésnek minősül. A megoldás hibája nyilvánvaló: az ellentmondás kiküszöbölése és a tulajdonjog-fenntartás megerősítése mellett foglal állást az új Polgári Törvénykönyv koncepciója és szabályozási tematikája is.⁸⁴

A tulajdonjog-fenntartás célja tehát nem vitásan az eladó vételár-követelésének a legátfogóbb jogosítványokat nyújtó dologi joggal – a tulajdonjoggal – való biztosítása. Ez a biztosítéki igény nem tér el a pénzhitelező biztosítéki igényétől: az eladó a vételár megfizetését, a kölcsönnyújtó a kölcsönösszeg visszafizetését szeretné elérni. Az érdekviszonyok szempontjából lényegtelen különbség, hogy a vevő a dolgot hitelbe, vagy hitelből vette. A tulajdonjog fenntartása esetén azonban figyelemmel kell lenni arra a tényleges sajátosságra, hogy ez – az itt tárgyalt legtöbb jogintézménytől eltérően – nem biztosítéki szerződés, hanem magának a közgazdasági értelemben hitelviszonyt létrehozó adásvételi szerződésnek a része. ⁸⁵

A vevő szempontjából közgazdaságilag azonos szerepet játszó áruhitelező és a pénzhitelező között nem célszerű a biztosítékokhoz való hozzáférés szempontjából különbséget tenni. Egyenjogúsításuk azonban csak úgy képzelhető el, hogy amennyiben a tulajdonjog biztosítékként való alkalmazását a pénzhitelezőtől elvitatjuk, akkor ezt a jogot az áruhitelezőtől is el kell vonnunk,⁸⁶ vagy amennyiben az áruhitelezőnek megengedjük a tulajdonjog biztosítékként való felhasználását,⁸⁷ nem vitathatjuk el ezt a jogot a pénzhitelezőtől sem.

Tulajdoni biztosítéki elem a pénzügyi lízing konstrukcióban

A tulajdon biztosítéki szerepe a lízing esetén is megmutatkozik. Azonosság a tulajdonjog fenntartásos adásvételhez, hogy a biztosítéki tulajdon nem külön szerződés keretében kerül megalapításra, hanem magából a szerződési konstrukcióból következően illeti meg a lízingbeadót.⁸⁸

A lízing mint finanszírozási konstrukció⁸⁹ lényege, hogy a lízingbeadó (hitelező) a lízing tárgyát kifejezetten a lízingbevevő (adós) kívánságra vásárolja meg. A lízing futamideje alatt a finanszírozott eszköz tulajdonjoga a lízingbeadót illeti meg, a lízingbevevő a tulajdonjogot az eszköz vételárát, a meghitelezett vételár kamatit és a lízingbeadó egyéb költségeit tartalmazó lízingráták szerződésszerű megfizetését követően szerezheti meg.

A lízing biztosítéki tulajdont létrehozó jellege az ún. visszlízing (“sale and lease back”) konstrukcióban a legteljesebb. Ilyenkor a lízingbevevő nem egy új eszköz beszerzéséhez keres finanszírozási formát, hanem egy meglévő vagyontárgya fedezetével kíván likviditáshoz jutni. Ennek érdekében eszközét előbb eladja a lízingbeadónak, majd lízingbe veszi tőle azt.

A lízinget a Ptk. nem szabályozza. A joggyakorlat megfelelő szerződési megállapodás hiányában – a hasonlóság alapján – a bérleti és adásvételi szerződésekre vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával,⁹⁰ illetve a nemzetközi pénzügyi lízingről szóló egyezmény segítségül hívásával⁹¹ bírálja el ezt a szerződéstípust. A számviteli szabályok szerint a lízingelt eszközt a lízingbevevő könyveiben kell kimutatni.⁹² A lízingbevevő jogosult az értékcsökkenés elszámolására is.⁹³ Az ügylet forgalmi adó szempontjából való minősítése attól függ, hogy a futamidő végén a lízingbevevő automatikusan megszerzi a tulajdonjogot, vagy erre csak lehetősége van.⁹⁴

A biztosítéki vételi jog megítélése

Habár a vételi jogot a Ptk. az adásvétel egyik különös nemeként szabályozza, a hitelezési gyakorlatban a hitelezők nem az eszköz tulajdonjogának megszerzése céljából, hanem követeléseik megtérülésének biztosítására alapítják. A jellemző szerződési konstrukció szerint a jogosult a tulajdonos szerződésszegése esetén a vételi joggal terhelt eszközt az opciós szerződésben meghatározott – vagy az abban foglaltak szerint a piaci viszonyokra tekintettel az adásvétel időpontjában kalkulált – értéken megvásárolhatja úgy, hogy a vételárat – részben vagy egészben – a tulajdonossal szembeni követelése beszámításával egyenlíti ki. Az eszköz tulajdonjogának megszerzését követően a hitelező értékesíti azt, majd az értékesítés eredményétől függően elszámol az adóssal.

Az opció mint szerződési biztosíték megítélésében eleinte elutasító, majd ingadozó bírói gyakorlat – úgy tűnik – nyugvópontra jutott. A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében elismerte ezt a jogintézményt, meghatározta annak lényeges tartalmát, gyakorlásának feltételeit és az ilyen opciónak a jelzálogjoghoz való viszonyát.

Elfogadta a biztosítéki célú vételi jog ingatlan jelzálogjog melletti alkalmazását pl. a BH 1996/603. szám alatt közzétett jogeset. ugyancsak önállóan – tehát jelzálogjog kikötése nélkül – alkalmazott biztosítéki vételi jogra lehet következtetni a Legfelsőbb Bíróság BH 2001/369. sz. alatt közzétett eseti döntésének tényállásából.

A BH 1998/350. szám alatt közzétett eseti döntésében a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy “a Ptk. 112. §-ának (1) bekezdése szerint a tulajdonost megilleti az a jog, hogy a dolgot megterhelje vagy annak tulajdonjogát másra – akár a hitelezőjére is – átruházza. Az utóbbi esetben nincs jogi akadálya annak sem, hogy a felek a szerződés hatályának beálltát a kölcsönszerződés lejártához, illetőleg a fizetés elmaradásához kössék, és megállapodjanak a lejárt követelések kölcsönös beszámításában. Nem tilos az sem, hogy a tulajdonos a hitelezője javára vételi jogot engedjen. A jelzálogjoggal terhelt ingatlan tulajdonosa is rendelkezhet az ingatlanával a fenti módon, azt kölcsönösen kialkudott vételár ellenében átruházhatja akár a hitelezőjére is, vagy a vételár megjelölésével vételi jogot engedhet.” Az okfejtést megismétli a BH 1999/415. sz. határozat is.

Ugyanilyen érvelésű a BH 1999/452. sz. alatti határozat, ráadásul a konkrét esetben az adós tartozásának biztosítékául harmadik személy (nem személyes kötelezett) alapított vételi jogot a biztosítékul szolgáló vagyontárgy felett a hitelező javára: “nincs akadálya annak, hogy a dolog tulajdonosa vételi jogot engedjen annak a hitelezőnek a javára, aki olyan személynek nyújtott hitelt, akire tekintettel vállalta ennek a biztosítéknak az adását.”⁹⁵

Évekig vitatott volt, hogy a vételi jog kikötése nem ütközik-e a zálogjog azon szabályába, hogy a kielégítési jog megnyílta előtt tilos abban megállapodni, hogy a teljesítés elmulasztása esetén a jogosult megszerzi a zálogtárgy tulajdonjogát.⁹⁶ A joggyakorlat azonban a lex commisoria tilalmát⁹⁷ mindig is úgy értelmezte, hogy az a biztosíték elszámolási kötelezettség nélküli megszerzését kívánja kizárni.⁹⁸

A fent hivatkozott, közzétett eseti döntések egyértelműen jelzik, hogy a bírói gyakorlat elfogadta a vételi jog biztosítéki alkalmazására irányuló igényt. “a biztosítéki célból kötött opciós szerződés – önmagában a biztosítási szándék miatt – nem színlelt, hanem érvényes megállapodás, a vételárnak azonban a fedezet valóságos forgalmi értékéhez kell igazodnia,” rögzíti a Csongrád Megyei Bíróság BDT 2002/12/188. szám alatt közzétett döntése, a BH 1999/415. sz. határozat pedig – a korábbi végrehajtási szabályok hiányosságaira utalva⁹⁹ – jegyzi meg, hogy “ilyen körülmények között nem tekinthető rendeltetésellenes joggyakorlásnak, ha a hitelező más módon is biztosítékot kíván szerezni.” A döntés indokolásának logikája egyébként egybecseng a fiduciárius biztosítéki ügyletek gazdasági indokai körében általunk kifejtettekkel.

Az eseti döntések alapján az is leszűrhető, hogy a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint a biztosítéki célú tulajdonátruházó ügylet (vételi jog alapításával, adásvételi szerződés formájában) nem tekinthető eleve érvénytelen szerződésnek. Kizárólag az olyan megállapodások semmisek, melyek célja, hogy a hitelező elszámolási kötelezettség nélkül jusson a fedezetül lekötött dolog (tipikusan ingatlan) tulajdonjogához. Megjegyzendő, hogy a “veszélyt” nem az opciós megállapodásokban rejlő biztosítéki célban és nem abban látták az eljáró bíróságok, hogy a hitelező zálogjog helyett (vagy mellette) más jogi konstrukcióban nyert biztosítékot. A problémát a legtöbb esetben az elszámolási kötelezettség megkerülése okozta, a hitelező jogtalan “nyerészkedése”.

Az utóbbi időben figyelhető meg egy újabb – érdekes – ítélkezési irányvonal a biztosítéki céllal kikötött opciós jogosultságok megítélésében. A BH 2001/584. sz alatt közzétett döntésben¹⁰⁰ a szerződő felek az opciós vételárat fiktív összegben határozták meg és a bizonyítás eredményeként sem volt megállapítható a valós vételár: a vételár aszerint lebegett, hogy éppen mennyi a tartozás. A jogerős döntést hozó bíróság megállapította, hogy a vételárban való megállapodás hiánya miatt a vételi jogot alapító szerződés nem jön létre (nincs konszenzus). A BDT 2002/12/188. sz. jogeset szerint az érvénytelenséget az okozta, hogy a felek a vételi jog gyakorlásakor fizetendő (elszámolandó) vételárat nem a valóságos forgalmi értékhez kötötték, hanem az adós aktuális tartozásának mértékéhez igazították. Olyan megállapodás pedig, mely alapján a hitelező a fedezetül szolgáló vagyontárgy tulajdonjogát elszámolási kötelezettség nélkül szerzi meg, vitán felül semmis.

Az eljáró bíróságok rögzítették, hogy a felek opciós megállapodása egyértelmű biztosítékadási célt szolgált. Észlelve ugyanakkor az opciós szerződések jogi hibáját, megállapították, hogy az érvénytelen (vagy a vételárra vonatkozó konszenzus hiánya miatt létre sem jött) opciós szerződés “fedezeti célú jelzálogszerződést leplezhet.”¹⁰¹A bíróság kifejtette, hogy “a felperes biztosítékként az ingatlanát akarta adni, de – mint többen a kevesebb – ebben benne van az ingatlan megterhelésének, zálogként való lekötésének szándéka is.”¹⁰²

Mindkét esetben tisztán kell látni, hogy a tulajdonjogi formában konstruált biztosítéki megállapodást a bíróság nem tekintette eleve érvénytelennek. Ellenkezőleg: az egyéb okból érvénytelen biztosítéki szerződés jogi hibáját észlelve éppen e forma jogi jellegének jó értelemben vett kihasználásával (értsd: “a többen a kevesebb…” érveléssel) oldotta meg a helyzetet a bíróság annak érdekében, hogy a hitelező biztosíték nélkül ne maradjon. Úgy is fogalmazhatunk, hogy olyan esetben, amikor a biztosítéki célú opciós jogosultság a kielégítési jog megnyíltakor valamely (a biztosítéki célzatot nem érintő, tehát egyéb) jogi hiba folytán nem tud tulajdonjoggá izmosodni, ott az ügyletben “mindenképpen bennerejlő” biztosítékadási cél feltárásával rendezhető a kialakult jogi helyzet.

A vételi jog biztosítéki alkalmazása esetén a kötelezett védelmét a Ptk. általános megtámadási és semmisségi tényállásai, illetve a 375. § (3) bekezdésbe foglalt bírói mentesítési lehetőség biztosítják.¹⁰³ Így például lehetőség van a szerződés megtámadására, ha az opciós szerződés megkötésekor a vételár és az adásvétel tárgyának értéke között feltűnően nagy értékaránytalanság állt fenn.¹⁰⁴

Mivel a vételi jog mint hitelbiztosíték időközben már jogszabályok által is elismerésre került,¹⁰⁵ fel sem merül a joggyakorlatban, hogy az ilyen típusú szerződések színleltnek vagy jogszabályba ütközőnek minősülnének.¹⁰⁶ A jogszabályi megjelenést követően már az sem tehető vitássá, hogy a biztosítéki vételi jogot az ingatlan-nyilvántartásba be lehet jegyezni.¹⁰⁷

Biztosítéki tulajdon-átruházás, visszavásárlási joggal kombinált adásvétel

A tulajdonjog biztosítékkénti felhasználását a legrégibb dologi biztosítéknak tekinthetjük, a római jogi fiducia ugyanis a biztosíték tulajdonjogának hitelezőre való átruházását jelentette. Az átruházás mancipatio vagy in iure cessio útján történhetett.¹⁰⁸ Így fiducia tárgya lehetett minden, aminek a tulajdonjogát ezeken a módokon át lehetett ruházni. A tulajdonjog hitelezőre való átszállása teljes és feltételektől mentes volt, de a felek megállapodása (pactum fiduciae) szerint a hitelező a biztosított jogügylet teljesítésekor köteles volt a dologi adósra visszaruházni azt.¹⁰⁹ A követelés nem teljesítése esetén a hitelező véglegesen megszerezte a biztosíték tulajdonjogát (lex commissoria). Méltányossági okokból a fiduciába a joggyakorlat egy hallgatólagos eladási és elszámolási kötelezettséget (pactum ut vendere liceat) értett bele. Ennek következtében a hitelezőnek a biztosítékot el kellett adnia és a vételárral az adós felé el kellett számolnia. A hitelező jogosult volt az eladási ár és a biztosított követelés közötti különbséget az adóstól követelni, illetve köteles volt az esetleges többletet az adósnak kiadni.¹¹⁰

A biztosítéki tulajdon-átruházást a régi magyar joggyakorlat is érvényes szerződésként ismerte el. A Kúria úgy foglalt állást, hogy “annak pedig semminemű jogi akadálya nincsen, hogy a hitelezőre követelése biztosítása céljából a dolog tulajdonjoga ruház-tassék át, amely tulajdonjognak visszaszerzésére nézve az adós és a hitelező között létrejött szerződés idevonatkozó tartalma az irányadó”.¹¹¹ Ingatlanok esetében a Kúriai joggyakorlat akkor ismerte el érvényesnek a tulajdonjog biztosítéki célú átruházását, ha a felek abban állapodtak meg, hogy a tulajdonába adott ingatlant nemteljesítés esetén a hitelező értékesíteni jogosult és az eladási árat követelése kielégítésére fordíthatja, és az ingatlan a követelés nagyságával arányos értékű volt, vagy az eladási árat közösen határozták meg a felek.¹¹² Ha a felek akarata arra vonatkozott, hogy a biztosítéki céllal átruházott ingatlant a hitelező a tartozás megfizetése esetén visszaadni köteles, nemteljesítés esetén azonban megtarthatja azt, akkor ez törvényi tilalomba ütköző szerződésnek minősült.¹¹³ Arra is volt azonban példa, hogy a bíróság azt állapította meg, hogy a tilos megállapodás a zálogszerződés szabályainak megfelel és ezért átminősítette és érvényesnek ismerte el a szerződést.¹¹⁴

Végrehajtási igényperben a Kúria már egy 1889-es határozatában elismerte a biztosítéki tulajdonos tulajdonjogát és a fidu-ciárius átruházó ellen vezetett végrehajtás során lefoglalt vagyonelemek közül a biztosítéki tulajdonba adott tárgyat a zár alól feloldotta. ¹¹⁵ A kezdeti joggyakorlatától eltérően a biztosítékképpen átruházott dolgokat a Kúria a későbbiekben azonban már az elzálogosított dolgokkal vette egy tekintet alá.¹¹⁶ Így a fiduciárius tulajdonosnak a dolog kiadására irányuló igényper indítása helyett az értékesítésből befolyt vételárra lehetett elsőbbségi igényt érvényesíteni.

Fizetésképtelenség esetében a szakirodalommal¹¹⁷ ellentétben a Kúria úgy foglalt állást, hogy ebben az esetben a felek gazdasági akarata biztosíték alapítására irányult, ezért a zálogjog szabályait kell megfelelően alkalmazni. Ennek megfelelően a fiduciárius tulajdonos igényperben nem követelhette a rá biztosítékképpen átruházott ingóságok kiadását, azonban, mint a zálogos hitelező, előnyös kielégítésre volt jogosult.¹¹⁸

A fiduciárius biztosítéki ügyletek – az opciós megállapodások után – kifejezett biztosítéki tulajdon-átruházás formájában is megjelentek napjaink bírói gyakorlatában. A Legfelsőbb Bíróság, illetve a megyei bíróságok által közzétett eseti határozatok egy részében a döntés rendelkező részéből gyakran ki sem derül, hogy a jogvita biztosítéki tulajdonátruházó ügylettel kapcsolatos, csupán a teljes tényállás mutat rá az alapjogviszonyra.

Az egyetemleges kötelezettség megállapítása volt elsősorban kérdéses pl. a BH 2001/9/422. sz. jogesetben, ahol biztosítéki céllal – színlelt adásvételi szerződéssel – átruházott ingatlan jogi sorsát (a “felszabadítását”) kívánták a felek megoldani. A BDT 2002/12/189. szám alatt közzétett döntésében a tulajdonátruházó ügylet (visszavásárlási jog mellett kötött – egyértelmű fedezetadási célt szolgáló – adásvételi szerződés) kapcsán az értékviszonyokra koncentrált a bíróság (a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés és a feltűnő értékaránytalanság kategóriáit véve górcső alá). Végül az ingatlan adásvételi szerződés visszavásárlási jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról döntött a Legfelsőbb Bíróság a BH 2001/12/573. sz. esetben – itt a felek az adós által felvett kölcsön fedezetéül “visszavásárlási joggal kombinált adásvételi szerződést” kötöttek – kimondva, hogy a visszavásárlásra nyitva álló határidő szóban is módosítható.

A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében kifejezetten is elismerte a biztosítéki célzattal kötött tulajdonátruházó szerződések létjogosultságát. A BH 2002/182. sz. jogesetben pl. már kialakult legfelsőbb bírósági gyakorlatra utalva mondta ki az eljáró tanács, hogy “nincs jogszabályi akadálya annak, hogy a felek a kölcsön visszafizetésének biztosítékaként függő hatályú ingatlan-adásvételi szerződést kössenek. … a felperesek tisztában voltak azzal, hogy amennyiben a kölcsönt nem tudják visszafizetni, elvesztik az ingatlan tulajdonjogát.”¹¹⁹ “A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében már kifejtette azt az álláspontját, mely szerint az adásvételi szerződést nem teszi semmissé az a körülmény, hogy a felek azt kölcsönszerződés biztosítékául kötik meg. A kölcsönszerződés ugyanis nemcsak szerződést biztosító mellékkötelezettséggel, hanem más, önálló szerződéssel, így adásvételi szerződéssel is biztosítható”.¹²⁰ A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az adós és hitelező közötti elszámolás során a biztosítéki céllal kötött adásvételi szerződés esetében is figyelemmel kell lenni a valóságos értékviszonyokra. ¹²¹

Az itt említett eseti döntésekből kiolvasható az a jogalkalmazói álláspont, mely a biztosítéki tulajdonátruházó ügyletekkel szemben fontos kritériumként támasztja a korrekt elszámolási kötelezettség megejtését. Ennek megkerülését, a hitelező esetleges “nyerészkedési célzatát” ugyanakkor nem támogatja, és többnyire semmisségi szankcióval sújtja. A biztosítéki “adásvételi szerződésekkel” kapcsolatban az elszámolás terén ugyanazok a megkötések irányadóak, melyek a fedezeti célú opciós ügyleteknél is kifejtésre kerültek.

Záró gondolatok

Dolgozatunkban igyekeztünk rámutatni arra, hogy a fiduciárius biztosítéki megállapodások elméleti megalapozottsága mellett komoly érvek hozhatók fel, a tulajdonjog finanszírozási konstrukcióban való biztosítéki használatát hatályos jogszabályaink is ismerik, a bírói gyakorlat pedig elfogadta és kezeli e jogi megoldásokat.

A pénzügyi rendszer működése ma már alig képzelhető el a biztosítéki tulajdon-átruházás intézménye nélkül. A nagyobb pénzügyi tranzakciókban jellemzően alkalmazott minta keretszerződések (pl. ISDA,¹²² EMA¹²³) biztosítéki mellékletei fedezetként számolnak a biztosítékként adott értékpapírok tulajdonjogának hitelezőre való átruházásával.

A bankközi gyakorlatban tömegesen alkalmazott úgynevezett szállításos repó ügylet esetében is pl. értékpapírok tulajdonának átruházásával történik¹²⁴ a hitelezési jogviszony alapítása: a hitelező a kölcsönösszeget az értékpapírok vételáraként folyósítja, az adós a kölcsönt az értékpapírok visszavásárlási árának megfizetésével törleszti. A hitel kamatát és a hitelező költségeit az eladási és visszavásárlási ár különbözete tartalmazza. A biztosítéki tulajdon-átruházást a Sztv. nem valódi penziós (elhelyezési) ügyletként szabályozza és elszámolását a pénzügyi eszközök adásvételére vonatkozó szabályok szerint rendeli el.¹²⁵

A gyakorlat igényeire tekintettel a biztosítéki tulajdon-átruházás érvényességét a pénzügyi biztosítékokról szóló 2002/47. sz. EU irányelv is kifejezetten elismeri. Az irányelv 2. cikk (1) bek. a) és b) pontjai a biztosítéki engedményezés mellett a biztosítéki tulajdon-átruházást is pénzügyi biztosítéknak tekintik. A 6. cikk (1) bekezdése pedig kötelezi a tagállamokat arra, hogy a biztosítéki átruházást érvényes jogintézménynek fogadják el.

A biztosítéki átruházástól az érvényességet elvitatni sem dogmatikai okokból, sem jogharmonizációs kötelezettségünkre tekintettel nem lehet. A jogi helyzet egyértelművé tétele érdekében azonban az új Ptk. kodifikációs munkái során célszerűnek tűnik a jogintézmény nevesítése és rövid szabályozása.¹²⁶ A polgári jogi szabályok megteremtésével párhuzamosan a fizetésképtelenségi jog reformja körében – a nemzetközi minták figyelembevételével – célszerű lenne olyan kielégítési rangsor összeállítása, amely a különböző konstrukcióban alapított biztosítékokat egyenlően kezeli.

JEGYZETEK

1 Mint később látni fogjuk, kifejezetten a pénzpiacon fordul elő igényként, hogy a hitelező a szerződési biztosíték tárgyát szabadon, jogi kötöttségek nélkül, természetesen megfelelő garanciák mellett kicserélhesse, felhasználhassa, azokkal szabadon rendelkezhessen, egyszóval hitelezői érdek, hogy a követelés fedezetét ne vonják ki a forgalomból. A nem pénzpiaci jellegű biztosítékok esetében természetesen a felek általában el kívánják kerülni, hogy a hitelező a biztosíték tárgyát átruházhassa, erre az esetre a szerződő feleknek a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint rendelkezésére áll az elidegenítési és terhelési tilalom kikötése, mely ingatlan fedezet esetében az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéssel az adósnak megfelelő garanciát, biztosítékot nyújthat a hitelező szerződésellenes átruházó magatartásának kivédésére. Ingó dolgok fiduciárius átruházása esetén – ahol az átruházást tényleges fizikai átadás a hitelező kezeihez – nem követi, éppen a fordított helyzet képzelhető el, attól lehet tartani, hogy a dolgot továbbra is birtokában tartó adós az ingó dolog átruházása ellenére elidegeníti vagy megterheli a dolgot, hiszen harmadik személyek (a külvilág) szemében ő minősül, “látszik” tulajdonosnak.

2 Lásd a Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (“Hpt.”) 84. §

3 Az érvényesség mellett Leszkoven László: Szerződésbiztosítás, Gazdaság és Jog 1999. 12. szám 17. o., Szabó Gábor Zoltán: A visszavásárlási joggal kombinált adásvételi szerződésről, Gazdaság és Jog, 1998. 3. szám 13. és köv. o., valamint 10. szám 14. és köv. o. Az érvényesség ellen: Értékpapírkölcsön, értékpapír-repo, a Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori ügyvédi Iroda kiadványa, 1997, 21. és köv. o., Gárdos István: A biztosítéki célú tulajdon-átruházásról, Gazdaság és Jog, 1998. 6. szám 18. és köv. o., Szűcs József: A zálogjog érvényesítésére irányuló perek., Bírák Lapja 1997. 1-2. szám 92. és köv. o.

4 Szászy István: A magyar magánjog általános része II. kötet (Egyetemi nyomda, Budapest 1947.) 298. o.

5 Rendhagyó letét esetében “a tulajdonba adásnak nem az elhasználás, hanem a megőrzés a célja.” A Polgári Törvénykönyv magyarázata 2. kötet (KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2001.) 1618. o.

6 Túry Sándor Kornél: Fiduciárius jogátruházás és közvetett képviselet (1930) 3. o.

7 Szladits Károly megfogalmazásában: “A korlátolt dologi jogok a dolgot rendszerint huzamosabb időre kötik le. Azért az ilyen jog rendszerint nem érvényesülhet eredeti tartalmában olyan dolgon, amelynek gazdasági rendeltetése a pillanatnyi használatban (elfogyasztásban vagy elidegenítésben) áll. Ennélfogva az elhasználható dolgokon az illető korlátolt dologi jog többnyire kötelmi viszonnyá fordul át, amely változott alakban igyekszik a jog eredeti gazdasági célját biztosítani. Ezek az ún. rendhagyó (irreguláris) dologjogi viszonyok, amelyeknek csak a céljuk egyezik az illető dologi jogokkal, de jogi szerkezetük többé nem dologi jog, hanem kötelem. Ide tartozik az elhasználható dolgot terhelő haszonélvezet vagy zálogjog.” Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. Első rész (Grill Kiadó, Budapest 1933.) 288. és köv. o.

8 Szászy 3. lábjegyzetben idézett mű 298. o.

9 A témához kapcsolódóan lásd pl. Csizmazia Norbert-Sándor István: A bizalmi (fiduciárius) vagyonkezelés modelljei és a Ptk. reformja (Polgári Jogi Kodifikáció IV. 4. szám., 2002.)

10 Vagyis nem csupán a fizetési készség csökkenése, hanem a fizetési képesség komoly veszélybe kerülése esetén is alkalmasak a követelés megtérüléséhez fűződő hitelezői érdek szolgálatára.

11 Mint látni fogjuk: ezek nem ismeretlen, “régi-új” intézmények.

12 Harmathy Attila: A hitelbiztosítékok jogának változásáról (Emlékkönyv Dr. Kemenes Béla egyetemi tanár 65. születésnapjára, Szeged, 1993.) 140. o.

13 Harmathy Attila: A rendszerváltás utáni időszak polgári jogáról (Eörsi Gyula emlékkönyv 1922-1992, HVG-ORAC 2002.) 30. o.

14 Nizsalovszky Endre: Értékjog és zálogjog (Magyar Jogi Szemle 1928. május) 114. o.

15 Szászy 3. lábjegyzetben idézett mű 98. o.

16 Fürst László: A magánjog szerkezete (Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1934.) 155. o.

17 Túry 6. lábjegyzetben idézett mű 6-7. o., ugyanígy Szászy 3. lábjegyzetben idézett mű 298. o., kifejezetten megjegyezve, hogy a bizalmi ügyletben rejlő szabadság – a felek gazdasági indokaitól függően – különböző konstrukciókban szolgálhatja a fiduciárius, de a fiducians érdekeit is.

18 ugyanígy utal erre a megoldásra Harmathy is 12. lábjegyzetben idézett mű 141. o.

19 Beck Salamon: Glossza Grosschmid Béni fejezetek kötelmi jogunk köréből című művéhez (Második kötet, I. rész Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1933.) 21.

20 ugyanígy BH 1998/496.

21 Anka Tibor-Gárdos István-Nemes András: A zálogjog kézikönyve (HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2003.) 352. o.

22 Gárdos előző lj.-ben idézett mű 353. o.

23 Fürst 16. lábjegyzetben idézett mű 155. o.

24 Túry 6. lábjegyzetben idézett mű 18. o.

25 Beck 19. lábjegyzetben idézett mű 21. o.

26 BH 1998/496.

27 Szladits 7. lábjegyzetben idézett mű 144.

28 Túry 6. lábjegyzetben idézett mű 7. o.

29 Túry uo. 21. o.

30 Szászy 3. lábjegyzetben idézett mű 300. o.

31 Szászy 3. lábjegyzetben idézett mű 300. o.

32 Michel Grimaldi-Francois Barriere: Trust and Fiducie. In.: Towards a European Civil Code (Kluwer Law International, The Hague/London/Boston 1998.) 578. o.

33 Eörsi Gyula: A tulajdonátszállás kérdéséről (Légrády testvérek R. T. Budapest, 1947.) 31. o.

34 Rudolf Loránt: Adásvétel az új gazdasági mechanizmusban (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1969.) 200. o. Ennyiben – tehát “gazdaságilag” – helytálló lehet az “osztott tulajdonjogi” megközelítés.

35 A számvitelről szóló 2000. évi C. tv. (“Sztv.”) 23. § (1) bek.; Számvitel és Könyvvizsgálat 1995. évi I. szám 10. o.

36 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. tv. (“Áfa-tv.”) 6. § és 32. §; 1997/105. APEH iránymutatás. Az adóellenőrzési gyakorlatban az adóhatóság azonban néha vitássá teszi vevő adólevonási jogát, Vadász Iván: Termékátadás tulajdonjog-fenntartással, üzleti7 1998. október 19.

37 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. tv. (“Itv.”) 3. § (3) bek. a) pont; BH 2003/266.

38 Sztv. 23. § (3) bek. Részletesebben lásd: Simon Sz.: Részletre vétel, pénzügyi és operatív lízing, bérlet. Szám-adó 2002. 9. szám 6. és köv. o.; PM 1590/LE/97. sz. tájékoztató a pénzügyi lízing helyéről és számviteli elszámolásáról, Számvitel és Könyvvizsgálat 1998. 5. szám 196. és köv. o.

39 Szladits Károly: A kötelem jogalkata és keletkezése (Magyar Magánjog III. kötet, szerk.: Szladits Károly, Grill Kiadó, Budapest 1941.) 41. o.

40 Túry Sándor Kornél: Az elvont kötelmek (Magyar Magánjog IV. kötet, szerk.: Szladits Károly, Grill Kiadó, Budapest 1941.) 27. o.

41 Nizsalovszky Endre: Korlátolt dologi jogok (Magyar Magánjog V. kötet, szerk.: Szladits Károly, Grill Kiadó, Budapest 1941.) 222. o.

42 Kolosváry Bálint: A tulajdonjog. In.: Szladits Károly (szerk.) Magyar magánjog Ötödik kötet. Dologi jog (Grill Kiadó, 1942. Budapest) 245. o.

43 Lásd pl. a Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteményében 628. sz. alatt közzétett jogesetet (Pfv. VI. 23.01/2000). A jogesetben szereplő ingatlan tulajdonjogának átruházása kölcsönszerződés teljesítéseként történt.

44 Nizsalovszky 41. lábjegyzetben idézett mű 806. o.

45 Szladits 7. lábjegyzetben idézett mű 306. o.

46 BH 2002/611.

47 Az értesítésre csak a zálogjog érvényesítéséhez van szükség; Ptk. 267. § (2) bekezdés

48 BH 2003/14.

49 Lásd az alábbiakban az erre vonatkozó bírói gyakorlat ismertetését.

50 Túry 6. lábjegyzetben idézett mű 18. o.

51 Természetesen elképzelhető, hogy a biztosítéki tulajdon-átruházás céljából kötött egyedi ügylet konkrét kialakítása miatt színleltnek, kerülőnek, jó erkölcsbe ütközőnek stb. minősül. Az ilyen szélsőséges esetek – ugyanúgy mint más szerződéstípusok esetében sem – nem kérdőjelezhetik meg az egész jogintézmény létjogosultságát.

52 Vö. BH 1999/77.

53 BH 2003/435.

54 Felsőbíróságaink Elvi Határozatai (szerk.: Márkus D.) III. k., 2. kiad., 5286. sz.

55 Felsőbíróságaink Elvi Határozatai XIX. k. (1908), 1909, 628. és köv. o.

56 C. V. 5187-1936, Jogi Hírlap 1937, 66. o.; C. V. 5462-1936, Jogi Hírlap 1937, 88. o.

57 Felsőbíróságaink Elvi Határozatai XX. k., (1909), 1910, 814. o.

58 u.o. 815. o.

59 A pénzforgalomról és a bankhitelről szóló 37/1967. (X.12.) Korm. rendelet 9. § (1) bek.: “Bankkölcsön visszafizetése a 8. § (2) bekezdésében megjelölt vagyontárgyaknak, továbbá értékpapírnak lekötésével (zálogjog), valamint kezességgel, ezeken kívül követelés és egyéb jog engedményezésével biztosítható. (A bankkölcsön biztosítékai.)”

60 A pénzforgalomról és a bankhitelről szóló 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 9. § (1) bekezdésének 1994-ig hatályos szövege: “A bankkölcsön visszafizetése vagyontárgyaknak a lekötésével (zálogjog), kezességgel, valamint óvadékkal, ezen kívül követelés és egyéb jog engedélyezésével is biztosítható.” A jogszabályhely hatályon kívül helyezése nem jelenti azt, hogy ezzel a biztosítéki engedményezés lehetősége is megszűnt volna; HGY 124.

61 MeznericsIván: Bankügyletek a szocialistagazdálkodásban, 1963, 95. és köv. o.

62 BH 2001/489. = HGY 439., BH 2002/364., BH 2003/183.

63 Lásd alább részletesen “A biztosítéki vételi jog megítélése” cím alatt.

64 Igénypert követelés végrehajtás alá vonása esetén is lehet indítani; Bajory Pál: Az új végrehajtási jog (szerk: Petrik F.), 1995, 243. o., Petrik Ferenc: Polgári eljárásjog- Kommentár a gyakorlat számára, II. k., 812. o.

65 BH 1994/97.

66 BH 1993/114., 1993/446.

67 BH 2001/489. = HGY 439. A döntés kritikus elemzésére Leszkoven László: A fiduciárius engedményezés jogi természetéről (Gazdaság és Jog 2002. március) 13. és köv. o. Amennyiben tehát a beszedésre később kerül sor, a kézhezvett összeget vissza kell fizetni az adósnak; Fővárosi Bíróság 21.Cspk.01-00-000011/16. sz. A felszámolás kezdő időpontjáig beszedett követelések azonban már nem vonhatóak el az engedményestől, tehát az érvényesített biztosíték elvesztésének lehetősége nem fenyeget; HGY 124. Ugyanígy nem fenyegeti veszély az engedményezőtől kapott értesítés alapján az engedményesnek a felszámolási eljárás kezdő időpontját követően jóhiszeműen teljesítő adóst sem, mert őt nem lehet újra a kötelezetti pozícióba helyezni; vö. BH 2003/490, BH 2002/106., BH 2002/400.

68 57. § (1) bek. b) pont.

69 Eredményében ugyanígy: Lajer Zsolt: Jövőbeni követelések engedményezése, mint hitelbiztosíték, Magyar Jog, 1997, 24. o. A BH 2003/288. alatti jogeset azonban arra enged következtetni, hogy a Cstv. 57. § (1) bek. b) pontját szűken értelmezik a felszámolási tanácsok. Ugyanígy Csőke Andrea: A csődtörvény magyarázata, 2003., 80. o.

70 Ezzel részben ellentétes álláspontot foglal el Leszkoven, amikor kifejti: “…az engedményezés olyan szerződéstípus, mely a megkötésével egyidőben teljesedésbe is megy (megkötésével perfektté válik), ennél fogva a felszámolási eljárás közzététele (más ügyben hozott döntés szerint az eljárás megindítása) előtt joghatályosan kötött szerződést a felszámoló fel sem mondhatja (vö. Gf. I. 30. 016/1992. BH 1993/114., illetve Fpkf. II. 32. 919/1991. BH 1993/446.). A végeredmény tehát az, hogy amennyiben a követelést átruházó engedményezési ügylet perfektté válik – ez pedig a konszenzus megszületésének pillanata – a joghatások beállnak (.): a követelés átszáll.” Leszkoven László: A fiduciárius engedményezés jogi természetéről (Gazdaság és Jog 2002. március) 15. o.

71 olyan engedményezési szerződések esetében, amelyekben az engedményezett követelések teljesítésként kerültek átruházásra, az alanycserét minden olyan követelés esetében megtörténtnek kell tekinteni, amelyek tárgya a szerződés értelmezésével a felmondás időpontjában már meghatározható volt.

72 250/2000. (XII. 24.) Korm. r. 12. § (11) bekezdés és 25. § 38. pont.

73 Áfa-tv. 2. sz. melléklet 13. pont; 1996/79. sz. APEH iránymutatás.

74 1996/79. sz. APEH iránymutatás; Legfelsőbb Bíróság Pf. VII. 22. 372/1997/8.; Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Pf. 20. 527/1995/4.

75 A korábbi ellentmondó Kúriai ítéleteket lásd pl. Márkus Dezső (szerk.) Felsőbíróságaink elvi határozatai I. k. 2. kiadás, 1893, 1060-1068 számok alatt. Iránymutató a 1063. sz. alatt közölt határozat indokolása: “A vétel egymagában, mint a kötelmi jog szabályai szerint bírálandó jogügylet, a dologi jog szabályai szerint elbírálás alá eső tulajdon megszerzésére még nem elegendő. A vétel által ugyanis csak a jog szereztetik meg a tulajdon követeléséhez, maga a tulajdon, mint dologi jog csak a megvett tárgynak az attól való megválási szándékkal történt átadása által az eladó részéről s a tulajdon megszerzésére irányzott szándékkal történt birtokbavétele által a vevő részéről szereztethetik érvényesen. … mint p. o. haszonkölcsön, letéti, bizományi stb. szerződéseknél, ahol a tulajdon és a természetes birtok nem egy kézben van, általános jogtételbe nem ütközik, oly tételes jogszabály pedig, mely az adásvételi szerződést követett tettleges átadás esetében, eladó részéről a tulajdonhoz való jog fenntartását tiltaná, nem létezik vagyis nincs olyan tételes tv., mely a szerződési szabadságot ez irányban korlátozná.”

76 Erre még akkor is jogosult volt, ha az időközben beépítésre került!, lásd C. VII. 1935-1941, 1941. VI. 19.; Jogi Hírlap XV. évf. 879. sz. alatt.

77 Kúria G. 142. sz., 1905. I. 15., Felsőbíróságaink elvi határozatai XVI. k. (1905), 1907, 1618. sz. alatt. Ezt természetesen még akkor is megtehette, ha maga is végrehajtást vezetett a vevő vagyonára; Kúria C. 28-1899, Győri Tábla P. II. 752-1928. [lásd: Végrehajtási eljárás (szerk.: Vincenti/Borsodi) 8. kiad., 1941, 311. o.]

78 Kúria 395/909. sz., 1909. IX. 1., Új döntvénytár (Grecsák Károly szerk.) VII. k., 1911, 282. és köv. o.

79 Kúria VI. 6735-1930, 1932. IX. 20., Jogi Hírlap VI. évf. 1234. sz. alatt.

80 Kúria 366. sz. Elvi Határozat

81 Berkesné Dancs Mária: Csődtörvény a gyakorlatban (HVG-ORAC Kiadó Budapest 2000.) 26. és köv. o.

82 BH 1997/144.

83 BH 1995/729.

84 Magyar Közlöny Különszám 94. o. Lásd még Leszkoven László: A tulajdonjog fenntartása, mint hitelbiztosíték az új Polgári Törvénykönyvben (készült az Igazságügyi Minisztérium megbízása alapján, Miskolc, 2002. szeptember).

85 Úgy is fogalmazhatunk, hogy ebben az esetben nem dologi biztosíték alapításáról van szó, hanem a tulajdon-átruházás “folyamatában” visszatartott eladói/hitelezői tulajdonjog eredményezi a vételárkövetelés – remélhetően hatékony – biztosítását.

86 Bizonyos szempontból ilyen irányba mutat pl. az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank biztosítéki mintatörvénye (EBRD Model law on secured transactions) 6. és 9. cikkelye. Ugyanígy Ulrich Drobnig professzor 1996-os szakvéleménye a Ptk. zálogjogi novellájának tervezetéhez (Kézirat, 3. o.). Tévedés lenne azonban az amerikai kereskedelmi mintatörvény (Uniform Commercial Code) 9. részéből ugyanezt a következtetést levonni. Itt ugyanis a biztosítékok tárgytól és jogi formától független egységesítése történik meg abból a célból, hogy joghatásuk is egységes legyen. Azaz a biztosítéki formák sokszínűsége megmarad, csak a nyilvántartásba vétellel és a perfektuálással kapcsolatos előírások egyformán vonatkoznak rájuk.

87 Mivel a fizetési késedelem leküzdéséről szóló 2000/35. EU irányelv pont ezt a célt követi (lásd 4. cikk), nem merülhet fel komolyan az a gondolat, hogy a tulajdonjog fenntartás intézménye megszűnjön. (Éppígy elismeri a jogintézményt a Tanács fizetésképtelenségi eljárásról szóló 1346/2000. sz. rendeletének 7. cikk.)

88 A gyakorlatban a lízingbeadók nem elégszenek meg a lízingtárgy tulajdonjogával, mint fedezettel, hanem egyéb biztosítékot is megkövetelnek. Így pl. a BH2001/584. sz. alatti jogeset tényállásában.

89 Vö. BH 1998/496., 1997/85.

90 BH 1999/468., 1998/242., 1996/257., 1994/40.

91 BH 1999/468.; 1997. évi LXXXVI. tv.

92 Sztv. 23. § (3) bek. Részletesebben lásd: Simon Sz: Részletre vétel, pénzügyi és operatív lízing, bérlet. Szám-adó 2002. 9. szám 6. és köv. o.; PM 1590/LE/97. sz. tájékoztató a pénzügyi lízing helyéről és számviteli elszámolásáról, Számvitel és Könyvvizsgálat 1998. 5. szám 196. és köv. o.

93 Számviteli Levelek 2002. 915. sz. kérdés.

94 1997/292. sz. APEH iránymutatás; Gulyás A.: A pénzügyi lízing és az áfa. Cégvezetés 2002. július 28. és köv. o.

95 A Polgári Törvénykönyv magyarázata 2. kötet (KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2001.) 1321.o.

96 A vitához lásd Stefán T.: A banki hitelügyletek jogi biztosítékai II., Bankvilág 1995. 3. szám 19. és köv. o., Még egyszer a jogi biztosítékokról, Bankvilág 5. szám 7. és köv. o.; Szalay A.: Opció és zálogjog, Bankvilág 1995. 4. szám 12. és köv. o., 5. szám 5. és köv. o.

97 Ma Ptk. 255. § (2) bek.

98 Pl. Gf. I. 30. 873/1996/4.; Követelések biztosítása és a vételi jog, Céghírnök 1997. 7. szám. 13. és köv. o.

99 A probléma a jelzálogjogosult jogi helyzetével kapcsolatban a más által kezdeményezett végrehajtási eljárások során merült fel, melyet a zálogjogosult végrehajtási eljárásba való bekapcsolódását rendező szabályok igyekeztek megoldani.

100 Ugyanez a döntés: BDT 2001/10/146.

101 BH 2001/12/584 (ugyanez a döntés: BDT 2001/10/146.)

102 BDT 2002/12/188. sz. jogeset

103 BH 1998/350. = HGY 27.

104 BH 2002/518. Igazából a Ptk. 201. § (2) bekezdéséből az következne, hogy a feltűnő értékaránytalanságot a vételi jog alapítása (szolgáltatás) és az azért esetlegesen kapott opciós díj (ellenszolgáltatás) viszonylatában lehetne vizsgálni. A vételár és az adásvétel tárgyának értékkülönbözete pedig csak a megkötött adásvételi szerződés megtámadásának esetén lehetne vizsgálható.

105 15/2001. (III. 3.) FVM rendelet 88. § a) pont; 102/2001. (XII. 16.) FVM rendelet 116. § a) pont

106 BH 2002/126., BH 2002/518., BH 2002/613., BDT 2002/188.

107 Így még KGD 1998/92. = HGY 80. o. A bejegyzés lehetőségét elismeri a Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 27. 954/1997. sz. ügyben hozott határozata; idézi Petrik F.: Ingatlan-nyilvántartás (5. pótlás szerinti állapot) 93. o.

108 Gaius római jogi institutióinak négy könyve (Ford. és jegyzetekkel ellátta Bozóky A.; 1886) II. könyv 59. szakasz.

109 Marton G.: A római magánjog elemeinek tankönyve, 5. kiad., 1943, 419a. szélszám. A visszaruházás esetleges elmaradását előbb prétori ediktum, majd civiljogi kereset szankcionálta.

110 Zobl Berner Kommentar IV. 2.5. kötet, 2. kiadás, 1982, 57. o.

111 C. IV. 6257-1932. (Jogi Hírlap 1934, 4. és köv. o.)

112 C. V. 321-1935. (Grill Új Döntvénytár XXVIII. k., 1936., 560. sz. jogeset); C. V. 3995-1937. [Jogi Hírlap Döntvénytára, Magánjog IV. (szerk.: Boda Gy./Vincenti G.), 1939., 48. o.]

113 Kúria 1889. november 19-i döntése [Felsőbíróságaink elvi határozatai (szerk: Márkus D.) I.k., 2. kiad., 1893, 426. sz.; vö. 690. sz. is]; C. VII. 2738-1941. (Jogi Hírlap 1942., 336. sz. jogeset).

114 C. I. 3. 978-1938. [Jogi Hírlap Döntvénytára, Magánjog IV. (szerk.: Boda Gy./Vincenti G.), 1939., 44. o.].

115 Idézi Szászy-Schwarz Gusztáv: Jogtudományi Közlöny 1889, 290. és köv. o.

116 C. 198-1905. [Sárffy A.: A végrehajtási eljárás jogszabályainak magyarázata, 1938, 261. o.]; C. G. 12-1914. [Grill Új Döntvénytár (szerk.: Grecsák/Sádor) XVI. k. I fele (1914-15), 1916, 394. és köv. o.]

117 Pl. Meszlény Artúr: Csődönkívüli kényszeregyezség és kényszerfelszámolás, 4. kiad., é. n., 169. o.

118 Vö.: C. G. 12-1914, Új Döntvénytár (szerk.: Grecsák K./Sándor A.) XVI. k. (1914-15) 1. rész, 1916, 394. és köv. o.; C. VII. 2460-1933.; Jogi Hírlap 1934, 278. o.

119 Hasonló okfejtés többek között a BH 1998/350. sz. jogesetben is.

120 BH 2003/476., 2002/126.

121 BH 2002/611

122 Az “International Swaps and Derivatives Association” által ajánlott keretszerződés, témánkhoz különösen a “1995 ISDA Credit Support Annex – Transfer” (www.isda.org/publications/pubguide.html)

123 “European Master Agreement” az Európai Bankszövetség keretében kidolgozott mintaszerződés. Lásd: www.fbe.be/ema.html

124 A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. tv. 5. § (1) bek. 88. pont. A repó ügyletekhez nemzetközi mintaként lásd a “TBMA/ISMA Global Master Repurchase Agreement” (www.isma.org/legal1/global.html). Vö. www.eurepo.org is.

125 3. § (8) bek. 11. b) pont; 250/2000. (XII.24.) Korm. r. 12. § (8) bek.

126 “Úgy gondoljuk, hogy a jogi biztonság megteremtése érdekében fontos lenne egyértelműen kimondani, hogy a tulajdonátruházási elemet magukban foglaló pénzügyi biztosítékok érvényesek és, az egyik fél esetleges felszámolására tekintet nélkül, végrehajthatók.” Pénzügyi biztosítékok, a Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori ügyvédi Iroda kiadványa, 2002, 19. o.