A cikk letölthető PDF formátumban is.

I. Ellenérvek a törvényes vagyonjogi rendszer “kettősségével” és annak indokaival szemben a házastársak mindennapi életvitelét és a foglalkozásának gyakorlását, illetve üzleti életben való részvételét szolgáló (vállalkozói) vagyon vonatkozásában

1. A törvényes és a szerződéssel választható ún. alternatív vagyonjogi rendszerek elemeinek keveredése

Az új Ptk. Családjogi Könyv Javaslata általános indokolásának 3. pontja a házassági vagyonjog szabályozása terén – véleményünk szerint helyesen – az ún. törvényes vagyonjogi rendszerként az évtizedeken át bevált és az ítélkezési gyakorlat tapasztalatai szerint a házastársak kölcsönös szándékának is leginkább megfelelő – reálszerzés elvén alapuló – vagyonközösségi rendszert tartja fenn, az ún. alternatív vagyonjogi rendszerek választásának a lehetőségére pedig – a már kialakult gyakorlattal lényegében megegyező módon – kizárólag a házassági vagyonjogi szerződés keretei között ad módot.

Az a tény ugyanis, hogy a házassági vagyonjogi szerződés a gyakorlatban annak ellenére sem terjedt el, hogy a házassági vagyonjogi szabályok már csaknem 20 évvel ezelőtt, 1987. július
1-jén diszpozitív jellegűekké váltak, már önmagában is arra utal, hogy az általános társadalmi felfogás szerint a házastársak kölcsönösen egyenlő arányban részesedni kívánnak és kölcsönösen egyenlő arányban részesíteni is kívánják egymást a közösen megszerzett vagyonból.

Helyeselhető az is, hogy a gazdasági rendszerváltással összefüggésben a polgári jogi vagyon, és – ebből következően – a házastársi közös vagyon tárgyában és összetételében bekövetkezett változásokkal összefüggésben a közös vagyon körének és megosztási módjának a meghatározásával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság által már kialakított elveket a. törvény szövegébe építi be. Nem értünk viszont egyet annak az indokolásával.

A Családjogi Könyv (a továbbiakban: Csjk. ) “Házassági vagyonjog” címet viselő VI. Fejezete általános indokolásának 2. pontja szerint a Javaslat

“a törvényes vagyonjogi rendszeren is végigvezeti azt a kettősséget, amely a házastársi vagyon összetételében megtalálható: a használat, kezelés, rendelkezés joga, valamint a vagyon megosztása tekintetében is különbséget tesz a házastársak mindennapi életvitelét szolgáló vagyon, és a házastársak foglalkozásának gyakorlását, üzleti életben való részvételét szolgáló (vállalkozói) vagyon között. Ennek keretében kísérletet tesz a házassági vagyonjog és a gazdasági jog szabályai közötti “kapcsolat” megteremtésére. [Lásd 3: 43. §, 3: 46. § (2) bekezdés, 3: 49. § (1) bekezdés a) pont, 3: 50. § 2. fordulata, 3: 54. § (1) bekezdés b) pont, 3: 61. § (2)-(3) bekezdés]. Külön szabályok vonatkoznak a család hajlékául szolgáló házastársi közös lakásra is, éspedig nemcsak a használatnak a házasság felbontása esetére való rendezésére, hanem a lakással (annak használatával) való rendelkezésre az életközösség fennállása alatt – beleértve az egyik házastárs különvagyonába tartozó vagy egyéb kizárólagos jogcíme folytán használt lakást is (Lásd 3: 50. § első fordulata, 3: 76-77. §-ok).

A reálszerzés elvén alapuló vagyonközösségi rendszer törvényes vagyonjogi rendszerként való változatlan fenntartása mellett az 1990-es évek közepe óta a házastársak vagyonának összetételében bekövetkezett változások önmagukban még nem indokolhatják azt, hogy a törvényes vagyonjogi rendszer a használat, a kezelés és a rendelkezés jogának, valamint a közös vagyon megosztásának a szabályozása terén különböztethessen aszerint, hogy az egyes vagyontárgyak a házastársak mindennapi életvitelét vagy valamelyikük foglalkozásának gyakorlását, illetve az üzleti életben való részvételét szolgálják.

Ennek az álláspontnak az elfogadása, és az egyes vagyontárgyak rendeltetése szerinti “kettősségnek” a törvényes vagyonjogi rendszeren történő – a Javaslat által szándékolt – végigvezetése ugyanis valójában azt eredményezné, hogy törvényes vagyonjogi rendszerként a reálszerzés elvén alapuló házastársi vagyon-közösségi rendszer – a Javaslat indokolásával ellentétben – kizárólag “a házastársak mindennapi életvitelét szolgáló vagyontárgyak” vonatkozásában maradna fenn változatlanul, míg “a házastársak foglalkozásának gyakorlását, üzleti életben való részvételét szolgáló (vállalkozói) vagyontárgyak vonatkozásában a törvényes vagyonjogi rendszer annak ellenére is a vagyonközösségi, a közszerzeményi és a vagyonelkülönítési rendszer egyes elemeit ötvözné, hogy az utóbb említett vagyonjogi rendszerek – a közös vagyon összetételétől függetlenül – a Javaslat szövege és indokolása szerint egyaránt csak házassági vagyonjogi szerződéssel lennének kiköthetők.

Az ilyen megoldásnak nem csupán az szól ellene, hogy az lényegében kétféle ún. törvényes vagyonjogi rendszer szükségtelen bevezetését eredményezné, hiszen – a törvényes vagyonjogi rend-szer(ek) diszpozitív jellege folytán – házassági vagyonjogi szerződés keretében továbbra is maguk a házastársak dönthetnének szabadon abban, hogy az üzleti (vállalkozási) célú vagyonukra a család fogyasztási célját szolgáló vagyonra irányadó törvényes vagyonjogi rendszernek megfelelő, vagy attól eltérő szabályokat, illetve eltérő vagyonjogi rendszereket alkalmaznak-e vagy sem.

Ellene szól a Javaslat szerinti “kettősség törvényes vagyonjogi rendszeren történő végigvezetésének” az is, hogy az egyes vagyonjogi rendszerekben az aktív és passzív közös és különvagyon körének, a használat, a kezelés és a rendelkezés jogának, valamint a közös vagyon megosztásának a szabályai nem “ötlet-, illetve véletlenszerűen”, hanem a házastársak egymással szemben érvényesíthető vagyoni igényeivel, az említett igények dologi jogi, illetve kötelmi jogi jellegével, a házastársak rendelkezési jogának a korlátlan vagy korlátozott voltával, továbbá az ügyletkötésben részt nem vett házastársnak a házastársa által kötött ügyletért az ügyletkötő harmadik személlyel szemben fennálló korlátlan vagy korlátozott felelősségével, vagy annak hiányával szerves összefüggésben kerülnek meghatározásra az alábbiak szerint:

A vagyonelkülönítő rendszerek

A vagyonelkülönítő rendszerek lényege az, hogy a házastársak a házasságkötés előtt és a házassági életközösség ideje alatt szerzett vagyonuk tekintetében egyaránt megtartják vagyoni függetlenségüket, az általuk megszerzett vagyon mindegyiküknek egymástól független tulajdona marad, mindkettejüket megilleti a saját vagyona feletti önálló rendelkezés és kezelés joga, egymás tartozásaiért pedig nem felelnek.

A vagyonösszesítő rendszerek

A vagyonösszesítő rendszerek alapja ezzel szemben a házastársak minden vagyonának közös vagyontömeggé való egyesítése és annak valamelyik házastárs, éspedig rendszerint a férj rendelkezése alá utalása. Egyes jogrendszerekben ez az egyesülés teljes egészében végbemegy, és a házastársak összes vagyona mindkettőjük közös tulajdonává válik. Más jogrendszerekben azonban a közösség csak a férj rendelkező és vagyonkezelő joga szempontjából, valamint kifelé – a harmadik személyekkel szemben fennálló felelősség tekintetében – érvényesül, míg egymás közti viszonyukban megtartják a vagyoni különállásukat. Ismeretesek olyan jogrendszerek is, amelyekben a vagyonegyesülés csak részleges: az kizárólag az ingóságok (valamint a pénz és értékpapírok, hasznot hozó jogok) tekintetében jön létre.

A méltánytalanságok kiküszöbölésére mindkét rendszeren belül különböző alrendszerek léteznek, és ilyennek minősülnek – többek között – a szerzeményi közösségen alapuló alrendszerek is.

A szerzeményi közösségen alapuló rendszerek

A szerzeményi közösségen alapuló rendszerek mind a vagyonegyesítés, mind a vagyonelkülönítés elemeiből magukban foglalnak egyeseket. Az ilyen alrendszerekben ugyanis a házasságkötéskor meglévő, valamint a házasság alatt ingyenesen szerzett vagyontárgyak tekintetében a házastársak vagyoni különválásukat megtartják, a házassági életközösség alatt nem ingyenesen (pontosabban: nem öröklés, illetve ajándékozás jogcímén) szerzett vagyontárgyak azonban közszerzeménynek minősülnek és a házastársak közös tulajdonába kerülnek, azzal, hogy ehhez igazodik a kezelés és rendelkezés joga, valamint a harmadik személyekkel szemben fennálló felelősség is.

A szerzeményi közösségen belül lényeges különbséget mutat a konkrét jogi szabályozás aszerint, hogy az az értéktöbbleti elven vagy a reálszerzés elvén alapul-e.

Az értéktöbbleti elven alapuló szerzeményi közösségi rendszer

Az értéktöbbleti elven alapuló szerzeményi közösségi rendszerben a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában a közszerzeményre nézve dologi hatályú igény nem keletkezik, hanem a közös szerzemény vonatkozásában a házastárs tulajdonszerzésére csak annak a közösség megszűnésével összefüggő megosztásakor kerül sor és ekkor válik külön a házastársak közös és különvagyona is. A megosztás elszámolás útján, akként történik, hogy a házastársaknak az életközösség megszűnésekor meglevő vagyonából levonják az adósságaikat, valamint a különvagyonaik értékét és az így mutatkozó szaporulat minősül közszerzeménynek. A közszerzeményből meg kell téríteni mindkét házastárs hiányzó különvagyonát, kivéve azt, amely megtérítésre alapot nem adó okból hiányzik, és az így fennmaradó közszerzemény fele részének a megtérítését a házasfelek egymástól kötelmi jogosultság alapján kölcsönösen igényelhetik. A kötelmi jogosultság arra irányul, hogy a közszerzemény fele részét a házasfelek kölcsönösen bocsássák egymás elkülönített tulajdonába. Kifelé, harmadik személyekkel szemben azonban mind a férj, mind pedig a feleség vagyona mint két különálló vagyontömeg jelenik meg mindaddig, amíg a közszerzemény megosztására nem kerül sor, függetlenül attól, hogy ezen vagyontömegek egyes elemei különvagyoni vagy közszerzeményi jellegűek-e. A házastársak ennek megfelelően egyaránt szabadon rendelkezhetnek akár a különvagyonukhoz tartozó, akár a szerzeményi vagyontárgyaikkal, és harmadik személyekkel szemben fennálló kötelezettségeikért egyaránt felelnek nemcsak a különvagyonukkal, hanem a szerzeményükkel is.

A reálszerzés elvén alapuló szerzeményi közösség

A reálszerzés elvén alapuló szerzeményi közösség lényege ezzel szemben az, hogy a házastársak vagyona három, egymástól jogi megítélés szempontjából élesen, dologi jogilag elkülönített vagyontömegből áll: a férj és a feleség különvagyonából, valamint a közös vagyonból. A két különvagyon a házastársak egymástól független kezelése és rendelkezése alatt áll, míg a közös vagyon tekintetében a birtoklás, kezelés és rendelkezés joga egyaránt közös. Az egyes alvagyonok elkülönítése folytán mindegyik alvagyont külön terhelik a saját körén belül felmerülő terhek és kötelezettségek, és közöttük megtérítésnek annyiban van helye, amennyiben az egyik alvagyonból a másik javára költekezés (beruházás) történt, és így az egyik alvagyon a másik alvagyon terhére gazdagodott. Az alvagyonok elkülönüléséhez igazodnak a harmadik személyekkel szembeni felelősség szabályai is (Csjt. Kommentár JJ. 1. kötet 271-274. old., Kovács László: A házassági vagyonjog - IM módszertani útmutató a bírói munkához 5., Budapest, 1983., Csjt. Kommentár III. 158-162. old. – KJK – KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest – 2002.).

Annak természetesen nincs elvi akadálya, hogy az egyes vagyontárgyak rendeltetésétől függően lényegében kétféle törvényes vagyonjogi rendszer kerüljön bevezetésre.

Ebben az esetben viszont a kétféle vagyonjogi rendszer egymástól merőben eltérő lényeges sajátosságait nem csupán a használat, a kezelés és a rendelkezés jogának, valamint a vagyon megosztásának, hanem a közös és különadósságok körének, továbbá a házastárs által kötött ügyletért fennálló felelősségnek a szabályozása terén is következetesen érvényesíteni kellene, ez utóbbival azonban a Javaslat adós marad.

Adós marad ugyanakkor annak az önmagában is ellentmondó megoldásnak a magyarázatával is, hogy – a törvényes vagyonjogi rendszerként valamennyi vagyontárgyra nézve változatlanul fenntartani szándékolt házastársi vagyonközösségi rendszer mellett – “a házastársi közös vagyon összetételében megtalálható kettősségnek a törvényes vagyonjogi rendszeren történő végigvezetését” és egymástól lényegesen eltérő szabályozását egyrészt milyen lényeges körülmények indokolják, másrészt azt – annak indokolt volta esetén – a közös- és különadósságok körének, a házastársak rendelkezési jogának és a házastárs által kötött ügyletért való felelősségnek az ugyancsak eltérő szabályozására milyen okból nem terjeszti ki.

2. Az európai jogrendszerek speciális szabályozásának hiánya

A törvényes vagyonjogi rendszer “kettősségének” az indokolt voltát a Javaslat által részletezett körülmények – véleményünk szerint – nem támasztják alá.

Ennek a “kettősségének” az indokaként a Javaslat VI. Címe általános indokolásának az 1. pontja mindössze azt tartalmazza,

“A házastársak vagyonában sok esetben két, gazdasági szempontból jól szétválasztható vagyonrészt lehet megkülönböztetni: az üzleti (vállalkozási) célú, valamint a házastársak (a család) fogyasztási célját szolgáló vagyont. Bár végső soron mindkettő a család boldogulását, jobb életkörülményeinek kialakítását szolgálja, működtetésük elvei eltérőek: az üzleti vagyon a piac törvényeinek van alávetve, nyereség elérésére törekszik, a családi vagyon pedig elsősorban fogyasztási és használati jellegű és a mindennapi élet szükségleteihez igazodik. A gazdaság átalakulásának logikájából következő fenti különbség azonban a jogi szabályozásban nem tükröződik: a házastársak közös vagyonának használata, kezelése, az azzal való rendelkezés, valamint a vagyonmegosztás tekintetében a szabályok nem tesznek különbséget a vagyon egyes részei között azok rendeltetése szerint. “

A Javaslat “A foglalkozás gyakorlásához szükséges és az üzleti célú vagyon használata és kezelése” címet viselő 3: 43. §-ához fűzött indokolásának 1. pontja azt fejti ki, hogy: “a foglalkozás gyakorlását, illetve az egyéni vállalkozás folytatását bénítaná meg ugyanis az, ha az ilyen vagyontárgyakkal kapcsolatban használati jogot biztosítana a törvény a másik házastársnak, aki erre feltehetően nem is tartana igényt, vagy megkívánná a hozzájárulását annak gyakorlásához. Ezért a jogrendszerek többsége az ilyen rendeltetésű vagyontárgyakat kiveszi a közös használat és kezelés alól (Svájci ZGB 229. cikk, német BGB 1546. §, holland Ptk. Első Könyv 96. cikk (2) bekezdés).

A 2. pontja pedig azt mondja ki, hogy: “Ugyancsak fontos tétel annak rögzítése, hogy ha az egyik házastárs gazdálkodó szervezet tagja (részvényese), tagsági (részvényesi) jogait önállóan, házastársa hozzájárulása nélkül gyakorolhatja abban az esetben is, ha vagyoni hozzájárulását a közös vagyonból biztosították. A gazdasági jogszabályok eddig sem voltak tekintettel arra, hogy a gazdasági társaság, szövetkezet, közhasznú társaság tagja házasságban él-e vagy sem, és nem engednek beleszólást a másik házastársnak az ezzel kapcsolatos döntésekbe. A családjog és a gazdasági jog közötti összeütközést az ilyen esetekben a külső jogviszonyban – a külföldi jogokhoz hasonlóan – a gazdasági jog “javára” kell feloldani, csupán a házastársak belső jogviszonyában állítható korlát: a nem tag (részvényes) házastárs információhoz való joga (ezt biztosítja a holland Ptk. Első Könyvének 98. §-a a vagyont kezelő házastárssal szemben). Az egyéni vállalkozói vagyon házassági vagyonjogi szempontból nem különül el az egyéni vállalkozó házastárs magánvagyonától, így a családjogi szabályozásban külön nevesíteni kell (a kérdésről részletesen lásd Csűri Eva: Értékpapírok és társasági részesedések a házassági vagyonjogban - HVG-ORAC, Budapest – 2000. ). “

Az utóbbi 16 évben bekövetkezett gazdasági átalakulás kétségkívül megváltoztatta a vagyon, és – ebből következően – a házastársi közös vagyon összetételét, ezért a házastársak közös vagyonában sok esetben (de nem feltétlenül) valóban két, gazdasági szempontból jól szétválasztható vagyonrészt lehet megkülönböztetni: az üzleti (vállalkozási) célú, valamint a házastársak (a család) fogyasztási célját szolgáló vagyont.

A házastársak üzleti, illetve vállalkozási célú vagyona azonban nem csupán egyéni vállalkozásba “bevitt vagyontárgyakból” vagy társas vállalkozásbeli részesedésekből állhat, hanem olyan egyéb vagyontárgyakból is (nagy értékű ingatlanokból, értékpapírokból, külföldi fizetőeszközökből stb.), amelyek hasznosításából, várható értékemelkedéséből vagy árfolyamnyereségéből jelentősebb értékű nyereséget, vagyonszerzést remélnek. Az utóbb említett üzleti célú vagyontárgyak – az egyéni, illetve társas vállalkozási céllal megszerzett vagyontárgyakhoz hasonlóan – “a piac törvényeinek vannak alávetve”, és a megszerzésüket is a nyereség megszerzésének célzata motiválja ugyan, e vagyontárgyak vonatkozásában azonban önmagában az üzleti kockázat tényét a Javaslat maga sem ítéli olyan körülménynek, amely az általánostól eltérő szabályozást szükségessé vagy legalábbis indokolttá tenné.

Az új Polgári Törvénykönyv koncepciójának a házassági vagyonjogról szóló 7. pontja szerint: “A családjogi ítélkezésben és a kommentárirodalomban is felmerült a házassági vagyonjog és a társasági jog, vagy legalábbis a házassági vagyonjog és egyes társasági formák vagyoni viszonyai közötti összhang keresése. Meg kell mégis jegyezni, hogy arra tekintet nélkül, hogy melyik házassági vagyonjogi rendszert követik, egyetlen külföldi jog házassági vagyonjogában sem találkozni ennek a kérdésnek a felvetésével és ebben a kérdésben külön szabályozással. (Magyar Közlöny 2002/15. szám II. kötet 49-51. old. )

A több évszázados kapitalista (tőkés) múltra visszatekintő nyugat-európai országok házassági vagyonjogi rendszerei eltérő szabályozásának a hiánya ugyanakkor – véleményünk szerint – már önmagában is arra utal, hogy pusztán az egyéni vállalkozói vagyon és a gazdasági társasági részesedések házassági vagyonjogi jellegével és a házastársak közötti megosztásával összefüggő jogalkalmazási problémák az említett vagyontárgyaknak az általánostól eltérő szabályozását nyilvánvalóan nem indokolhatják.

A foglalkozás gyakorlását, illetve az egyéni vállalkozás folytatását az elmúlt 15 évben nem bénította meg, és nyilvánvalóan a jövőben sem bénítaná meg az, hogy az említett tevékenységek folytatásához szükséges vagyontárgyakra vonatkozóan a Csjt. – az egyéb vagyontárgyakhoz hasonlóan – mindkét házastárs számára közös használati, kezelési és rendelkezési jogot biztosított, illetőleg azt az új Csjk. is változatlanul biztosítaná. A vagyonközösség fennállása alatt ugyanis mindkét házastársnak kölcsönös vagyoni és egzisztenciális érdeke fűződik ahhoz, hogy házastársa a kereső-, illetve jövedelemszerző tevékenységét zavartalanul folytathassa, és ezáltal a házasfelek közös vagyonát is folyamatosan gyarapíthassa. Erre egyébként a Javaslat indokolása maga is utal azzal, hogy “a másik házastárs a használatra feltehetően nem is tartana igényt. ” A házasfelek közötti viszony esetleges megromlása esetén ugyanakkor nincs akadálya annak, hogy bármelyik házastárs az életközösség fennállása alatt a Csjt. 31. §-ának (1) bekezdése, illetőleg a Csjk. Javaslata 3: 53. §-ának b) pontja és 3: 54. §-a (1) bekezdésének a)-c) pontjai alapján a vagyonközösség – jövőre vonatkozó – megszüntetését, annak megszűnése után pedig a Csjt. 31. §-ának (2) bekezdése és a Csjk, Javaslata 3: 57. §-ának (1) bekezdése alapján a közös vagyonmegosztását kérje.

A Javaslat által hivatkozott külföldi jogrendszerek közül a holland Ptk. – általunk nem ismert – Első Könyve a házastársi vagyonközösség rendszerére épül ugyan, a német BGB viszont az ún. értéktöbbleti elven alapuló szerzeményi közösségi rendszert követi, amely – a fentebb már kifejtettek szerint – lényegesen különbözik a reálszerzés elvén alapuló vagyonközösségi rendszertől.

A német BGB – rendelkezésünkre álló – 1997. évi kiadása egyébként a Javaslat által hivatkozott 1546. §-t már nem tartalmazza, hanem arra utal, hogy a BGB 1519 – 1557. §-ait már hatályon kívül helyezték. (Zivilrecht – Wirtschaftrecht, STUD-JUR Nomos Textausgaben 6. Auflage Stand: BGBL I Nr, 52. vom 28. Juli 1997, 248. old., Nomos Verlagsgesellschaft – Baden-Baden, 1997. )

A svájci ZGB 229. cikke szerint: “Übt ein Ehegatte mit Zustimmung des andern mit Mitteln des Gesamtgutes allein einen Beruf aus oder betreibt er allein ein Gewerbe, so kann er alle Rechtsgeschaefte vornehmen, die diese Taetigkeiten mit sich bringen. ” (Schweizerisches Zivilgesetzbuch vom 10. Dezember 1907., Stand am 1. Juli 1990, Herausgegeben von der Bundeskanzlei 1990, Vertrieb: Eidgenössische Drucksachen – und Materialzentrale, 3000 Bern, 48. old. )

(“Ha az egyik házastárs a másik hozzájárulásával a közös vagyonhoz tartozó eszközökkel egyedül folytat foglalkozást vagy egyedül gyakorol ipart, úgy minden olyan jogügyletet megköthet, amelyek e tevékenységekből adódnak. “)

A ZGB Javaslat által hivatkozott rendelkezése tehát az egyik házastárs foglalkozásának a közös vagyonhoz tartozó eszközökkel történő egyedüli folytatásához vagy egyedüli iparűzéséhez kifejezetten megkívánja a másik házastárs hozzájárulását, ennek megléte esetére feljogosítja minden olyan jogügylet megkötésére, amelyek e tevékenységekhez kapcsolódnak, nem tartalmaz viszont semmiféle utalást sem arra vonatkozóan, hogy az ilyen közös vagyontárgyakat a másik házastárs nem használhatná.

Nem indokolhatja ezért – véleményünk szerint – az egyik házastárs foglalkozásának gyakorlásához vagy egyéni vállalkozásának folytatásához használt közös vagyontárgy használatának a puszta ténye az ilyen vagyontárgy másik házastárs, mint társtulajdonos általi használatának jogától történő törvényi szintű megfosztását sem.

Különösen nem akkor, amikor a kizárólagos használati jog biztosítására a Csjt. 27. § (2)-(4) bekezdései és a Javaslat 3: 34. és 3: 63-3: 75. §-ai szerinti házassági vagyonjogi szerződés jogintézménye a foglalkozás gyakorlásához és az egyéni vállalkozás folytatásához szükséges vagyontárgyak említett tevékenységet folytató házastárs általi kizárólagos használatának a biztosítására kétségkívül módot ad, és ennek a lehetséges módozatai közül a Javaslat a 3: 72-73. §-ai szerinti vagyonelkülönítési rendszer, valamint a 3: 69-3: 71. §-ai szerinti közszerzeményi rendszer kikötésének a lehetőségét külön is nevesíti.

Indokolhatja viszont a közös vagyontárgynak a foglalkozását egyedül gyakorló vagy az egyéni vállalkozását egyedül folytató házastárs általi kizárólagos használatát – a svájci ZGB 229. cikke szerinti megoldásnak megfelelően – az, hogy az adott vagyontárgy “a másik házastárs hozzájárulásával” kerül az egyik házastárs kizárólagos használatába, és az is, hogy – a Ptk. 140. § (1) bekezdésének, illetőleg az új Ptk. Dologi Jogi Könyve Javaslata 4: 87. §-ának az analóg alkalmazása szerint – a birtoklás és használat jogát egyik házastárs, mint tulajdonostárs sem gyakorolhatja a másik jogainak és a dologhoz fűződő törvényes érdekeinek sérelmére.

Amennyiben tehát a Csjk. az egyik házastárs foglalkozásának vagy egyéni vállalkozásának gyakorlása céljára szolgáló vagyontárgyak kizárólagos használatának és kezelésének jogát – a Javaslatnak megfelelően – annak a házastársnak a számára biztosítaná, aki a foglalkozást gyakorolja vagy a vállalkozást folytatja, úgy célszerű lenne az, ha a kizárólagos használati jogot – a svájci ZGB 229. cikke megoldásához hasonlóan – nem az említett vagyontárgyak rendeltetésének a puszta ténye, hanem kizárólag a másik házastárs ehhez való hozzájárulása alapozhatná meg.

3: 43. § (1) A vagyonközösséghez tartozó, de az egyik házastárs foglalkozásának vagy egyéni vállalkozásának gyakorlása céljára szolgáló vagyontárgyak használatának és kezelésének joga azt a házastársat illeti meg, aki a foglalkozást gyakorolja vagy a vállalkozást folytatja, feltéve, hogy a másik házastárs az említett jogok kizárólagos gyakorlásához előzetesen hozzájárult.

A szövetkezetbeli és gazdasági társaságbeli részesedések kivétel nélkül a tulajdonjog tárgyainak, a tulajdonjog szabályainak a hatálya alá tartozó vagyontárgyaknak (pl részvény, szövetkezeti üzletrészről kiállított értékpapír), vagy vagyoni értékű jogoknak minősülnek (pl. kkt. -és bt. -beli részesedés, kft. -törzsbetét és üzletrész, szövetkezeti részjegy, olyan szövetkezeti üzletrész, amelyről értékpapírt nem állítottak ki, stb. ) és kétségkívül vagyoni értékkel rendelkeznek, ezért – az egyéb feltételek meglétében – nemcsak a Csjt. 27. §-ának (1), hanem a Javaslat 3: 37. § (1)-(2) bekezdése szerint is a házastársak közös – aktív és passzív – vagyonához tartoznak.

Más kérdés ugyanakkor az, hogy az említett társas vállalkozásbeli részesedések olyan vagyontárgyaknak minősülnek, amelyek vonatkozásában a vagyoni érték a vállalkozással szemben fennálló – szervezeti jellegű – tagsági jogokkal és kötelezettségekkel párosul. Az ilyen szervezeti és jellegű tagsági jogok és kötelezettségek azonban vagyoni értéket nem képviselnek, és a jogi jellegüket tekintve egyébként sem felelnek meg a házastársi közös vagyon Csjt. 27. § (1) bekezdése és a Javaslat 3: 37. § (1)-(2) bekezdése szerinti törvényes feltételeinek. E jogosultságok tehát nem részei a vagyonközösségnek akkor sem, ha azok közös vagyontárgynak minősülő társas vállalkozásbeli részesedésen alapulnak. A társas vállalkozásbeli tagsági jogok gyakorlására jogosult személyek körét a Gt., az Szvt., valamint az adott gazdálkodó szervezetre és annak tagjaira vonatkozó egyéb jogszabályok egyértelműen meghatározzák. Ebből viszont okszerűen következik az, hogy a gazdálkodó szervezet és a házastársak közötti külső jogviszonyban a tagsági jogok gyakorlására kizárólag a tag házastárs, tehát az a házastárs jogosult, akit arra a külső jogviszonyra irányadó jogszabály feljogosít.

A szervezeti jellegű jogosultságokkal esik egy tekintet alá a korlátolt felelősségű társaság tagjainak a többi tag üzletrészére vonatkozó elővásárlási joga is, mert az nem minősül vagyoni értékű jognak, és ezért nem része a vagyonközösségnek sem.

Nem valós, hanem látszólagos ellentétben áll csupán mindezekkel az, hogy a vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyakat – a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyára irányadó Csjt. 29. §-a és a Javaslat 3: 42. §-a szerint – rendeltetésének megfelelően bármelyik házastárs használhatja és azokat közösen jogosultak kezelni is. A szervezeti jellegű tagsági jogok (taggyűlésen, illetve közgyűlésen való részvétel joga, szavazati jog stb. ) vonatkozásában ugyanis a “használat és a kezelés jogának gyakorlása” fogalmilag kizárt, nem áll fenn tehát a családjog és a gazdasági jog közötti olyan összeütközés sem, amelyet a külső jogviszonyban a Javaslat szerint “- a külföldi jogokhoz hasonlóan – a gazdasági jog javára kellene feloldani. “

Megjegyzést igényel ugyanakkor az, hogy az új Ptk. koncepciójának a fentebb már idézett 7. pontja kifejezett utalást tartalmaz arra nézve, hogy “arra tekintet nélkül, hogy melyik házassági vagyonjogi rendszert követik, egyetlen külföldi jog házassági vagyonjogában sem találkozni ennek a kérdésnek a felvetésével és ebben a kérdésben külön szabályozással”, a Javaslat indokolása pedig – a holland Ptk. Első Könyve 98. §-a által a házastárs számára a vagyont kezelő házastárssal szemben biztosított információs jogtól eltekintve – semmiféle külföldi jogi példát nem hoz fel annak az alátámasztására, hogy a nyugat- európai jogrendszerekben a házassági vagyonjog és a gazdasági jog között bármiféle olyan valós kollízió merülne fel, amely a vagyonközösséghez tartozó gazdálkodó szervezetbeli részesedéseknek az egyéb vagyontárgyakétól eltérő szabályozását indokolná, illetőleg a tényleges kollíziót “a gazdasági jog javára oldaná fel. “

3. A befektetési és vállalkozási, illetőleg a személyes, családi és háztartási célú vagyontárgyak egymással azonos házassági vagyonjogi megítélésének a lehetséges volta

Ennélfogva lehetséges ugyan, de – véleményünk szerint – a Javaslat érvelésével ellentétben nem fontos tétel annak a Csjk.-ban történő rögzítése, hogy “Ha a házastárs szövetkezet vagy gazdasági társaság tagja (részvényese), tagsági (részvényesi) jogait önállóan, házastársa hozzájárulása nélkül gyakorolhatja abban az esetben is, ha vagyoni hozzájárulását a házastársi közös vagyonból biztosították” [3: 43. § (2) bekezdés]. Nem rögzíti ugyanis sem a Csjt., sem a Javaslat azt sem, hogy a vagyonközösséghez tartozó ingatlan esetében a kívülálló harmadik személyekkel szemben a tulajdonosi jogokat az a házastárs gyakorolhatja, amelyiknek a tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartás hitelesen tanúsítja, ingók esetében pedig az, aki az adott ingóságot a birtokában tartja.

Hasonlóképpen lehetséges ugyan, de nem feltétlenül szükséges a vállalkozói vagyon lehetséges megosztási módozatainak a Csjk. szövegében történő rögzítése, hiszen e megosztási módok meghatározására a Legfelsőbb Bíróság – később részletezendő – házassági vagyonjogi ítélkezési gyakorlata szerint a hatályos családjogi és gazdasági jogi szabályok együttes értelmezése és alkalmazása is módot ad, a tagváltozást eredményező megosztási mód alkalmazására pedig – a közös vagyon szokásos tárgyaira vonatkozó megosztási elvek alkalmazása mellett – egyébként is csak kivételesen kerülhet sor.

Az “üzleti célú”, illetve “a foglalkozás gyakorlásához szükséges” és az egyéb vagyontárgyak egymástól eltérő vagyonjogi megítélésének szükségességét elvileg különböző okok indokolhatják.

Ilyen ok lehet véleményünk szerint:

- az ún. “üzleti”, tehát a befektetési és vállalkozói célokat szolgáló vagyonnak az e tevékenységet folytató házastárs számára történő biztosításának a célzata,

- a befektetési és vállalkozói tevékenységet nem folytató házastársnak az ilyen tárgyú ügyletekért való felelősség alóli mentesítése,

- a befektetési vagy vállalkozói tevékenységet folytató házastárs hitelezőinek védelme, vagy az, hogy

- a befektetési és vállalkozási célokat szolgáló vagyontárgyaknak a személyes, családi és háztartási célokat szolgáló vagyontárgyakkal azonos jogi megítélése – az egymástól eltérő rendeltetésük folytán – a Csjt. szabályai szerint

- akár a közös vagyon tárgya,

- akár az egyes vagyontárgyak megosztásának a módja,

- akár a házastársak közös rendelkezési jogának a gyakorlása,

- akár az ilyen tevékenységet nem folytató házastársnak a házastársa által kötött ügyletért való felelőssége tekintetében jogilag nem lehetséges.

a) Az “üzleti célú”, illetve a “foglalkozás gyakorlásához szükséges” vagyontárgyaknak a vállalkozói tevékenységet folytató, illetőleg a meghatározott foglalkozást gyakorló házastárs különvagyonává történő minősítését a Javaslat maga sem tartja szükségesnek, hiszen nem tartalmaz a különvagyon Csjt. által meghatározott körének az ilyen tartalmú módosítására irányuló rendelkezést, és az ilyen rendelkezés egyébként is kifejezetten ellentétes lenne a Javaslatnak azzal a céljával, hogy – “a lényegében Európa valamennyi jogrendszerében megtalálható törekvés”-nek megfelelően, a házasélet során bekövetkezett vagyonszaporulatból, még ha az csak az egyik fél tevékenységének eredményeként következett is be, mind a két házasfelet részesíteni kívánja. (Javaslat VI. Cím általános indokolásának 1. pontja – 61. old. 2. bek. )

A hatályos Csjt. és a Javaslat házassági vagyonjogi szabályozásának a diszpozitív jellege folytán maguknak a házastársaknak kell (és lehet!) dönteniük abban, hogy a törvényes vagyonjogi rendszertől való szerződéses eltérést – a saját céljaiktól és körülményeiktől függően – szükségesnek vagy indokoltnak tartják-e vagy sem, a társaságnak pedig abban, hogy a házastársi vagyonközösséghez tartozó forgalomképes társaságbeli részesedések nem tag házastárs általi megszerzésének a lehetőségét kizárják-e vagy sem.

b) Nem indokolja végül az “üzleti célú”, illetőleg a “foglalkozás gyakorlásához szükséges” vagyontárgyaknak az egyéb vagyontárgyaktól eltérő jogi megítélését az azonos jogi megítélés lehetetlen volta sem, a Legfelsőbb Bíróság házassági vagyonjogi pereket tárgyaló tanácsának a tagjaiként – a magunk részéről -az eltérő jogi szabályozást nem csupán szükségesnek, hanem indokoltnak sem tartjuk, a Javaslatnak a “házassági vagyonjogi szabályok társasági jogi szabályokhoz való közelítésére vonatkozóan tett kísérlete” pedig valójában nem az említett szabályok egymáshoz való “közelítését” eredményezi, hanem – véleményünk szerint egyébként helyesen (!) – a vállalkozói vagyon általánostól eltérő, speciális sajátosságait emeli ki. (Az említett szabályoknak az egymáshoz való közelítése egyébként a házastársi vagyonközösség és a gazdasági társaság jogintézményének és jellegének az egymástól merőben különböző és egymással merőben ellentétes volta miatt valójában “elképzelhetetlen” is. )

A befektetési és vállalkozási célú, valamint a személyes, családi és háztartási célokat szolgáló vagyontárgyak egymással azonos jogi megítélésének a lehetőségét ugyanis nem csupán az általunk helyesnek vélt jogirodalmi álláspont ismeri el (Csitri: Értékpapírok és társasági részesedések a házassági vagyonjogban – HVG-ORAC 2000., Csjt. Kommentár III. – Csűri: A házassági vagyonjog – KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. – 2002. és Csűri: A házassági vagyonjog gyakorlati kérdései - KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. – 2002. és – Átdolgozott és bővített kiadás – CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. – Budapest, 2006. ), hanem azt a Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatos ítélkezési gyakorlata is bizonyítja.

ba) A házastársi közös vagyon fogalma, tárgya és köre, valamint az egyes vagyontárgyak alvagyoni jellege tekintetében a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében is rámutatott már arra, hogy a Csjt. nem minősíti a vállalkozói vagyont különvagyonnak, ezért a házastársak befektetési és vállalkozási célokat szolgáló vagyontárgyainak alvagyoni jellegét a személyes, családi és háztartási célokat szolgáló vagyontárgyakéval azonos elvek alapján kell megítélni (Pp. II. 20. 720/1999/6. sz. ).

Ennek megfelelően minősítette közös vagyonnak a kárpótlási jegyet (Pp. II. 22.313/1997/3. ), az önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség bérleti jogának értékét (Pfv. II. 23.304/1998/3. sz. ), a meghatározott időre szóló üzemeltetési jogot (Pl. disco -Pfv. II. 20. 336/1999/4. sz. ), az egyéni vállalkozó házastárs ún. vállalkozói vagyona körébe tartozó valamennyi vagyontárgyat: ingót, ingatlant, vagyoni értékű jogot és vagyoni tárgyú kötelezettséget (LB 424. Elvi Határozat – Hiv. Gyűjt. 2001/1/424. sz., Pp. R. 22. 077/1999/3., Pp. R. 21. 861/1999/4., 20. 720/1999/6., Pfv. II. 21. 191/2001/4. stb. ), a szövetkezeti üzletrészt (LB 22. sz. Elvi Határozat – Hiv. Gyűjt. 1999/1/22., Pfv. II. 22. 305/1996., Pfv. II. 23. 550/1996/3. ), a szövetkezeti részjegyet (Pfv. II. 23. 316/1997/3. ), a polgári jogi társaságbeli részesedést (Pfv. II. 23. 75/1995. ), a gazdasági munkaközösségbeli, valamint a közkereseti és betéti társaságbeli részesedést (LB 209. sz. Elvi Határozat – Hiv. Gyűjt. 2000/1/209. sz., BH 1999/12/553., Pfv. II. 20. 384/1998., Pfv. II. 21. 896/1998. ), a korlátolt felelősségű társaságbeli részesedést, és ezen belül a kft. – üzletrészt (Pfv. II. 23. 064/1998., Pfv. II. 22.338/2000/4., Pfv. II. 20.010/2000/2. ), a végelszámolás folytán megszűnt kft. esetében a volt tag házastársinak a – pótbefizetés visszatérítésére és az ún. likvidációs hányadra való kötelmi jellegű igényét (Pfv. II. 22.276/2006/4. ), a kft. – üzletrész átruházása, illetőleg a tag házastárs társaságból való kizárása esetén az üzletrész helyébe lépett vételárat, illetőleg a nyilvános árverés útján vagy a kizárt tag házastárs hozzájárulásával más módon értékesített üzletrész vételárából a kft. -nek a
kizárt tag törzsbetéte esetleg be nem fizetett részére eső lejárt követelésének a kielégítése után fennmaradó összeget, mint a kizárt tagot megillető vételárhányadot (Pfv. II. 23.064/1998/4. ), a különvagyont részvény életközösség ideje alatt esedékessé vált osztalékát, (Pfv. II. 21.031/2000/4. ) és az orvosi praxishoz tartozó tárgyi eszközöket (Pfv, II. 21. 014/2000/10. sz. ), különvagyonnak minősítette viszont a különvagyonba tartozó részvény árfolyamnyereségét (Pfv. II. 21.031/2000/4. sz. ), a hadifogság elszenvedése miatt juttatott kárpótlási jegyet (Pfv. II. 21. 031/2000/4. ) és magat az orvosi praxisjogot (Pfv. II. 21.014/2000/10. sz. ).

bb) A befektetési és vállalkozási célú vagyon megosztásának módja tekintetében a személyes, családi és háztartási célokat szolgáló vagyontárgyak alvagyoni jellegének és megosztási módjának a meghatározására vonatkozó elveknek megfelelően foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság a befektetési és vállalkozási célú vagyontárgyak házastársak közötti megoszthatósága, valamint a megosztás lehetséges módozatai vonatkozásában is:

- az egyéni vállalkozó házastárs által használt vagyontárgyaknak a vállalkozásból való kivonását eredményező, illetőleg a kivonást nem eredményező módon történő megosztásának a lehetőségére (Pfr. II. 21.449/1995. – CDT 129., LB 424. Elvi Határozat - Hiv Gyűjt. 2001/1/424. sz., Pfv. II. 22. 077/1999/3, Pfv. II 21. 861/1999/4, 20. 720/1999/6, Pfv. II. 21. 191/2001/4, stb. ), a szövetkezeti üzletrészek névértékük alapulvételével történő természetbeni megosztásának célszerűségére (LB 22. sz. Elvi Határozat – Hiv. Gyűjt. 1999/1/22., Pfv. II. 22.305/1996. sz., Pfv. II. 20. 615/1996. ),

- a szövetkezeti részjegy (Pfv. II. 23. 316/1997/3. ), a gazdasági munkaközösségbeli, valamint a – gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. és 1997. évi CXLIV. törvény (régi Gt. ) hatálya alá tartozó – közkereseti és betéti társaságbeli részesedés, mint forgalomképtelen vagyoni értékű jog tagváltozást eredményező módon történő természetbeni megosztásának a jogilag lehetetlen voltára (LB 209. sz. Elvi Határozat – Hiv. Gyűjt. 2000/1. sz., BH 1999/12/553., Pfv. II. 20. 384/1998. ), valamint
a korlátolt felelősségű társaságbeli részesedés tagváltozást eredményező módon történő megosztásának a (társasági jogilag is) lehetséges módozataira (LB Pfv. II. 22. 338/2000/3. sz. – BDT 2001/12/196. sz., Pfv. II. 22.430/1999/3. sz., Szegedi Ítélőtábla Pf. I. 20. 373/2003/4. – BDT 2005/3/33. sz., Csűri: i. m. 347-397. és 444-465. o., Csjt. Kommentár III. 616-644. ).

Más eseti döntéseiben a Legfelsőbb Bíróság azt fejtette ki, hogy a tagváltozást eredményező megosztási módok alkalmazhatósága feltételezi:

- az adott társasági részesedés forgalomképességét,

- a nem tag házastárs vonatkozásában a részesedés megszerzéséhez szükséges speciális személyi feltételek meglétét (pl. dolgozói üzletrész, dolgozói részvény stb. ), valamint

- az adott társasági részesedés átruházásának módjára vonatkozó speciális szabályok megtartását, tehát:

- az új Gt. hatálya alá tartozó kkt. -és bt. – részesedés esetében a társasági szerződés módosítását,

- a kft. -üzletrész esetében a tulajdonosváltozás tényének és annak a társaságnak történő bejelentését, hogy az üzletrészt megszerző új tulajdonos a társasági szerződés rendelkezéseit ismeri és azt magára nézve kötelezőnek elismeri,

- részvény es ideiglenes részvény esetében forgatmánynak a részvény toldatára történő átvezetését, illetőleg dematerializált részvény esetében az értékpapírszámla megterhelését, illetve jóváírását.

bc) A közös vagyonnal való egyoldalú rendelkezés jogkövetkezményei, valamint

bd) az ügyletkötésben részt nem vett házastársnak a házastársa által kötött ügyletért az ügyletkötő harmadik személlyel szemben fennálló felelősségére a személyes, családi és háztartási célú vagyontárgyakkal, illetve ügyletekkel összefüggő ítélkezési gyakorlat – az V. és VI. pontban részletesen kifejtendők szerint – a befektetési és vállalkozási célú vagyontárgyakra, illetve ügyletekre vonatkozóan ugyancsak megfelelően alkalmazható.

II. A speciális szabályozás lehetséges indokai és hiányos volta

Indokolhatja viszont az egymástól eltérő gazdasági célokat szolgáló vagyontárgyak általánostól eltérő, speciális sajátosságainak a jogi szabályozásban is megnyilvánuló kihangsúlyozását önmagában az is, hogy társadalmi – gazdasági átalakulással összefüggésben a közös vagyon köre olyan új típusú vagyontárgyakkal bővült ki, amelyek alvagyoni jellegének, használati, kezelési jogának, az azokkal való rendelkezésnek, a vállalkozó házastárs által kötött ügyletért a nem vállalkozó (másik) házastárs harmadik személyekkel szemben fennálló felelősségének, valamint a megoszthatóságuk lehetséges módozatainak a mikénti jogi megítélése
- a házassági vagyonjogi szabályok szűkszavúsága mellett – olyan jogértelmezési és jogalkalmazási problémákat eredményezett, amelyek az ilyen típusú ügyek jogi megítélését számottevően megnehezítették és késleltették. A szabályozás hiányos volta folytán a joghézagok tartalommal való kitöltése és a valós vagy vélt jogszabály-összeütközések feloldása a jogirodalomra és a bírói gyakorlatra hárult, ilyen körülmények mellett pedig a Legfelsőbb Bíróság már kialakított, és a 2006. július 1-jén hatályba lépett új Gt. -be időközben már be is épített ítélkezési gyakorlatának a Csjk. szövegébe történő beépítése tehát a további jogirodalmi és jogalkalmazásbeli vitákat végleg lezárná, az egységes ítélkezési gyakorlat kialakítását biztosítaná és ezáltal a jogbiztonságot is erősítené.

A gazdasági célokat szolgáló vagyontárgyak általánostól eltérő, speciális sajátosságainak a jogi szabályozásban is megnyilvánuló – ilyen indokolásbeli módosítással történő! – kihangsúlyozása esetén ugyanakkor hiányosnak tartjuk a Javaslat szövegét annyiban, hogy annak a fentebb már idézett 3: 43. § (2) bekezdése a tagsági (részvényesi) jogok önállóan, a másik házastárs hozzájárulása nélküli gyakorlásának a lehetőségét nem csupán a gazdasági társasági tag (részvényes), hanem a szövetkezed tag házastárs számára is biztosítani kívánja ugyan, a szövetkezetben részesedések mikénti megosztásának a lehetséges módjairól viszont – a társasági részesedésekkel ellentétben – ennek ellenére hallgat.

A Javaslatnak ez a “hallgatása” pedig nem csupán ezért indokolatlan, hanem azért is, mert a kívülállók, illetve a tag és a szövetkezet közötti vagyoni kapcsolatoknak a 2006. július 1-jéig hatályos jogi szabályozás két intézményes formáját ismeri:

- a kívülállók és a tagok által egyaránt megszerezhető forgalomképes szövetkezeti üzletrészt, valamint

- a kizárólag a tagok által megszerezhető és a szövetkezeti tagság mellőzhetetlen feltételének minősülő forgalomképtelen szövetkezeti részjegyet.

E jogintézmények közül az ítélkezési gyakorlat szerint forgalomképes szövetkezeti üzletrész házastársak közötti megosztása az üzletrész-tulajdonos személyében változást nem eredményező és abban változást eredményező módon egyaránt történhet. Az alanyváltozást eredményező megosztás

- a forgalomképes vagyoni értékű jogok megosztására, tehát a Ptk. 328-333. §-ainak a polgári jogi engedményezésre és tartozásátvállalásra vonatkozó szabályai szerint történhet akkor, ha a szövetkezeti üzletrész forgalomképes vagyoni értékű jognak minősül mert arról a szövetkezet értékpapírt nem állított ki (Pfv. 21.813/2003. – BH 2004/12/512. ), a forgatható névre szóló értékpapírok megosztására (váltóátruházásra) vonatkozó szabályok szerint történhet viszont akkor, ha az értékpapír kiállítása megtörtént (Pfv. II. 22. 305/1996. – LB Hiv. Gyűjt. 1999/1/22. sz. EH, Pfv. II. 20. 615/1996. ) azzal, hogy a szövetkezeti üzletrésznek a nem üzletrész-tulajdonos házastárs általi megszerzése és az abból eredő jogoknak a szövetkezettel szembeni érvényesíthetősége mindkét esetben feltételezi a tulajdonosváltozás szövetkezet által vezetett nyilvántartásba való bejegyzésének tényét

A forgalomképtelen, szövetkezeti tagsági jogviszonyhoz kötött és másik szövetkezeti tag által sem megszerezhető szövetkezeti részjegy házastársak közötti megosztása ezzel szemben kizárólag a részjegy-tulajdonos szövetkezeti tag házastárs személyében változást nem eredményező módon, a részjegy értékének a vagyonmérlegbe a tag házastárs terhére történő beállítása és annak a házastársak közötti kötelmi jellegű elszámolása útján lehetséges (Pfv. II. 23. 316/1997/3., Csűri Éva: i. m. 142-152. o., Csjt. Kommentár III. 280-288. és 614-616. o. ).

A 2006. július 1-jétől hatályos jogi szabályozás ezzel szemben a szövetkezeti üzletrész-tulajdonosok, valamint a tagok, illetve a befektető tagok és a szövetkezet közötti vagyoni kapcsolatoknak három intézményesformájáról rendelkezik:

- a kívülállók és a tagok által egyaránt megszerezhető forgalomképes szövetkezeti forgalomképes üzletrész jogintézményét – annak átmeneti megtartása mellett – hosszabb távon végleg megszünteti, és

- a kizárólag a tagok által megszerezhető és a szövetkezeti tagság mellőzhetetlen feltételének minősülő forgalomképtelen szövetkezeti részjegy jogintézményét korlátozottan forgalomképessé teszi, és

- a szövetkezeti tagok, illetve – a tagsági jogviszony új típusú formájaként szabályozott – szövetkezeti befektető tagok és a szövetkezet közötti vagyoni kapcsolatok harmadik intézményes formájaként bevezeti az ugyancsak korlátozottan forgalomképes szövetkezeti befektetői részjegy, valamint – a szövetkezeti tagság létrejöttét nem eredményező, korlátozottan forgalomképes – szövetkezeti üzletrészből – átalakított befektető szövetkezeti részjegy jogintézményét (Csűri: A házassági vagyonjog gyakorlati kérdései 158. o. – Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. – Budapest, 2006., lásd részletesen: Csűri i. m. 135-155. o, Csjt. Kommentár III. 274280. és 608-616. o. és II. Értékpapírok)

Mindezek miatt a Javaslat indokolásának a módosítását javasoljuk – a vállalkozói vagyonra vonatkozóan a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata által már kialakított, és részben a fentebb már ismertetett, részben pedig az alább ismertetendő speciális szabályoknak a Csjk. szövegébe történő beépítése mellett:

2: 61. § (2) Az egyik házastárs foglakozásának, vagy egyéni vállalkozásának céljára szolgáló vagyontárgyak elsősorban ezt a házastársat illetik meg.

2: 61. § (3) Ha az egyik házastárs olyan szövetkezet vagy gazdasági társaság tagja (részvényese), amelyben e házastárs vagyoni hozzájárulását a közös vagyonból biztosították, a bíróság a másik házastársnak – kérelmére – a szövetkezetbeli részesedések, valamint a társasági tagsági jogok átruházására vonatkozó szabályok szerint, akkor juttathat szövetkezetbeli részesedést, illetve a gazdasági társaságban vagyoni hányadot, ha részesedése a házastársi közös vagyonból a 60. § (2) bekezdésének valamint a 61. § (1) bekezdésének a figyelembe vételével más módon nem adható ki.

Az ilyen tartalmú szabályozási mód összhangban állna a 2006. július 1-je óta hatályos, a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, valamint a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvénynek (új Gt.) a gazdasági társasági részesedések házastársi vagyonközösség, illetve házastársi közös vagyon megosztása jogcímén történő megszerzésére vonatkozó szabályaival is.

A cikk folytatása