A cikk letölthető PDF formátumban is!

A tanulmány eredetileg a Studia in honorem Lajos Vékás című ünnepi kötetben jelent meg.

 

Hálás vagyok azért, hogy egy ilyen kiváló ember, szakmai példakép kollégája lehetek, aki előadásaival, könyveivel, cikkeivel újra és újra lenyűgöz, minden szavával, tettével tanít a polgári jogra és az életre. Polgári jogi tanulmányaim során az Öröklési jog című tankönyv volt az első monográfia, amit az Ünnepelttől a kezembe vettem. Ebben Vékás Lajos Professzor Úr olyan érthetően, élvezetesen vezetett be az öröklési jog világába, hogy a polgári jog ezen területe iránti rajongásom hosszú évek múltán is megmaradt. Azt is be kell azonban vallanom, hogy a kötelmi jog áll hozzám a legközelebb, így kutatásaimban az öröklési jog és a kötelmi jog kapcsolódási pontjaira helyezem a hangsúlyt. Ebben a tanulmányban az ajándékozási szerződés és a végintézkedésen alapuló öröklés viszonyát vizsgálom, ezzel kívánok a Professzor Úrnak további jó egészséget, Isten éltesse még nagyon sokáig!

1. A halál esetére szóló ajándékozás

Az ajándékozási szerződés legszembetűnőbb megjelenése az öröklési jogban a halál esetére szóló ajándékozás. A halál esetére szóló ajándékozás az ajándékozás különös nemeként fogható fel, melynek kifejezése azonban az öröklési joghoz tartozik.[1] A halál esetére szóló ajándékozás az ajándékozás különös fajtája[2], ahol a felek a juttatás hatályosságát attól teszik függővé, hogy az ajándékozót a megajándékozott túléli[3]. Nem halál esetére szóló ajándékozás az olyan megállapodás, amelyben a felek a szerzés időpontját az ajándékozó haláláig elhalasztották, de nem kötötték ki feltételül azt, hogy a megajándékozott túlélje az örökhagyót.[4] Ilyenkor élők közötti ajándékozási szerződés jön létre, melynek hatályát időhatározáshoz – és nem feltételhez – kötik a felek, hiszen az ajándékozó halála biztosan bekövetkező jövőbeli esemény, csak a bekövetkezés időpontjában áll fenn bizonytalanság. Ha a megajándékozott túléli az ajándékozót, egyfajta hagyatéki hitelezőként követelheti az ajándék kiadását, ha nem éli túl az ajándékozót, és a szolgáltatás személyhez kötött, a szerződés megszűnik a Ptk. 6:3. § d) pontja alapján.[5]

A Ptk. 7:53. § (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy ennél a sajátos, feltételhez kötött ajándékozásnál a formai előírásokon kívül az ajándékozás valamennyi szabályát alkalmazni lehet, hiszen a jogalkotó nem az ajándékozás szabályainak megfelelő alkalmazására utal. Ha azonban tüzetesen megvizsgáljuk az ajándékozási szerződés szabályait, arra a következtetésre jutunk, hogy az ajándékozási szerződés fejezetéből alig találunk olyan szabályt, amit nyugodt szívvel alkalmazhatunk. Az ajándék visszakövetelése fogalmilag kizárt, hiszen az ajándékozó örökhagyó halálával a jogképessége megszűnt. Megjegyezzük, hogy a PK 76. számú kollégiumi állásfoglalás IV. pontja alapján a bírói gyakorlat élők közötti ajándékozási szerződés esetén kivételesen lehetővé teszi az örökhagyó örököse részéről a saját nevében történő visszakövetelést, ha a feltevés, amelyre tekintettel az ajándékozás történt az ő javára (is) szól, és a feltevés jellegére, az eset körülményeire tekintettel a társadalmi felfogás szerint indokolt. A teljesítés megtagadásáról szóló szabály az egyöntetű jogirodalmi álláspontok alapján alkalmazható, holott ebben is van némi dogmatikai ellentmondás. A Ptk. 6:232. §-a olyan okokat sorol fel, amelyek fennállta esetén a teljesítés megtagadása jogos okból történik, azaz nem kerülhet sor a Ptk. 6:183. §-a szerinti szerződésszegésre, a teljesítés megtagadására. Halál esetére szóló ajándékozás esetén nincs szó kötelmi jogi értelemben vett teljesítésről, a teljesítés megtagadása fogalmilag kizárt, hiszen végintézkedési formáról lévén szó az ajándék tárgya a megajándékozottra az ajándékozó halála pillanatában ipso iure átszáll. Ezt az anomáliát igyekszik kiküszöbölni az az álláspont, mely szerint az örökhagyó a szerződés ingyenessége miatt az ajándékozási nyilatkozatának egyoldalú visszavonására jogosult a Ptk. 6:236. §-ában felsorolt okok alapján.[6]

Az alaki követelmények tekintetében az öröklési szerződés szabályai irányadóak, de a Ptk. a két végintézkedési formát külön cím alatt szabályozza, így nem osztjuk azt az álláspontot, mely szerint a halál esetére szóló ajándékozás az öröklési szerződések közé tartozik.[7] Aligha állíthatjuk, hogy a halál esetére szóló ajándékozás teljesen azonos fogalom az öröklési szerződéssel[8], hiszen mindössze annyi a közös pont, hogy mindegyik kétoldalú végintézkedési forma, és azonos formai előírások teljesülése szükséges az érvényességükhöz. Azt azonban, hogy valamely magánjogi jogviszony kötelem-e, nem az alakszerűség dönti el, hanem a viszonynak a természete, ezért a mai napig nem helyeselhető, ha akár törvény, akár tudomány az öröklési szerződések között tesz említést a halál esetére szóló ajándékozásról.[9] Az öröklési szerződés érvényességi követelményei a végrendelethez képest két vonatkozásban térnek el, és nézetünk szerint mindkét eltérést alkalmazni kell a halál esetére szóló ajándékozásra. A halál esetére szóló ajándékozás sem lehet holográf típusú, akkor is a más által írt végrendelet alaki érvényességi feltételeinek kell megfelelnie, ha az valamelyik fél saját kézírásával készült. A korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében vagyoni jognyilatkozatai tekintetében részlegesen korlátozott nagykorú örökhagyó halál esetére szóló ajándékozásának érvényességéhez szükséges a törvényes képviselő hozzájárulása és a gyámhatóság jóváhagyása [Ptk. 7:49. §]. Nem tudunk azonosulni azzal a nézettel, amely nem tartja alkalmazhatónak az öröklési szerződés korlátozottan cselekvőképes személyekre adott szabályát azon az alapon, hogy ez az érvényességi feltétel nem az alakiságra, hanem a végrendelkezési képességre vonatkozó szabályok körébe tartozik.[10] A törvényes képviselő hozzájárulása és a gyámhatósági jóváhagyás, álláspontunk szerint fokozott formai előírást ad a végrendelet szabályaihoz képest, de a végintézkedési képesség tekintetében attól nem tér el.

A halál esetére szóló ajándékozás tárgya a Ptk. 7:53. § (2) bekezdése alapján sajátosan alakul, ez a végintézkedési forma ugyanis csak olyan juttatásra nézve érvényes, amely végrendelet esetén dologi hagyománynak minősülne. Ez azt jelenti, hogy a halál esetére szóló ajándékozás nem egyetemes, hanem különös jogutódlási forma, azaz öröklési jogcímként nem szolgálhat. A szabályozás megfelel annak az 1900-as évek elején tett ajánlásnak, mely szerint a túlélés feltételéhez kötött ajándékra nézve csak szigorúbb alakszerűségeket kellene előírni, de nem lenne szabad azt jogcímként szabályozni a magánjogi kódexben.[11] Dologi hagyomány a Ptk. 7:31. § (1) bekezdése értelmében a hagyatékban meglevő valamely vagyontárgynak meghatározott személy részére juttatása, ha az ilyen részesedés nem minősül öröklésnek. Ha az örökhagyó a hagyatékában meglévő valamely vagyontárgyra jogutódot nevez meg, az abban az esetben minősíthető örökösnevezésnek, ha a Ptk. 7:25. § (3) bekezdésében meghatározott két, konjunktív feltétel teljesül: a vagyontárgy az egész hagyaték értékének jelentős részét teszi ki és az örökhagyó feltehető akarata szerint a részesítettnek a hagyatéki terhek viselésében is osztoznia kell. Dologi hagyományrendeléssel egyrészt tehát akkor állunk szemben, ha a vagyontárgy értéke az egész hagyaték értékéhez képest nem jelentős, ilyenkor nincs jelentősége annak, hogy mi az örökhagyó feltehető akarata a hagyatéki terhek viseléséről. Másrészt dologi hagyományrendelésre kerül sor, ha a vagyontárgy az egész hagyaték értékének jelentős részét teszi ki és az örökhagyó feltehető akarata szerint a részesítettnek nem kell osztoznia a hagyatéki terhek viselésében.

A megajándékozott nem osztozik a hagyatéki terhek többségének [Ptk. 7:94. § (1) bek. a)–c) pontok] viselésében, csak az őt terhelő hagyományokért és meghagyásokért [Ptk. 7:99. § (2) bek.], valamint a kötelesrészi igény kielégítéséért felelős. A kötelesrészi igényért való felelősség nézetünk szerint nem abból következik, hogy a Ptk. szerint a hagyatéki tartozások kielégítési sorrendjében a kötelesrészen alapuló kötelezettségek megelőzik a hagyományon alapuló kötelezettségeket[12], hiszen ez a feltétel a többi hagyatéki tartozás esetén is teljesül. A kötelesrészért való felelősségre előírt szabályokból [Ptk. 7:84. § (1) bek.] adódik, hogy a megajándékozottól követelhető a kötelesrész kiadása, hiszen ő is hagyatékban részesülő személy. 

Az 1959. évi IV. törvény a 659. § (2) bekezdésében nem szorította dologi hagyományra a halál esetére szóló ajándékozás tárgyát, az olyan juttatás is szóba jöhetett, amely végrendelet esetén kötelmi hagyománynak minősült volna.[13] Emiatt a bíróságok szerint halál esetére szóló ajándékozás valósul meg akkor, ha a kölcsöntartozást a jogosult azzal a feltétellel engedi el, hogy a kötelezett őt túléli. A közzétett bírósági határozat indokolása szerint a kölcsönkövetelés örökhagyó általi elengedése végrendelet esetében nem felel meg a dologi hagyomány törvényes követelményeinek, mert az nem tekinthető a hagyatékban meglévő vagyontárgynak. Megfelel viszont a kötelmi hagyomány törvényes feltételeinek, amelynek tárgya – akár pozitív, akár negatív tartalmú – vagyoni tárgyú szolgáltatás, egyebek mellett tehát meghatározott követelés juttatása, vagy az örökhagyó hagyományossal szemben fennálló követelésének az elengedése is lehet.[14] Ez azt jelenti, hogy ezen gondolatmeneten alapulva a megújult szabályok alapján már nem minősítették volna a bíróságok halál esetére szóló ajándékozásnak ezt a sajátos megállapodást. A magunk részéről továbbra sem látunk akadályt a halál esetére szóló ajándékozássá minősítésnek, ugyanis a kölcsönkövetelés megvan a hagyatékban és vagyontárgy is, hiszen a vagyontárgy nemcsak dolog, hanem jog és követelés is lehet [Ptk. 8:1. § (1) bek. 5. pont]. Ha a hagyatékhoz tartozó követelést a hagyományos megszerzi, mivel ő egyben ennek a követelésnek a kötelezettje, ugyanaz a személy lesz a jogosult és a kötelezett, confusio folytán a követelés megszűnik.[15]

2. Az utóöröklés és az utóhagyomány rendelése

Mint láthattuk, koránt sincs könnyű dolgunk abban az esetben, ha döntenünk kell az örökhagyó végrendeleti rendelkezéséről, hogy az vajon örökösnevezés vagy hagyományrendelés. Ha az örökhagyó olyan végrendeleti intézkedést is tesz, amely szerint a nevezett vagyontárgyban valamely eseménytől vagy időponttól kezdve az addig megnevezett jogutódot más személy váltja fel, a megkülönböztetésnek további jelentősége lesz. A Ptk. megújult szabályai két esetben érvényesnek ismerik el az utóörökös nevezését, és közelítik egymáshoz az utóörökös nevezését és az utóhagyomány rendelését.

A közelítés abban áll, hogy az utóörökös nevezése és az utóhagyomány rendelése sem jár együtt élők közötti és halál esetére szóló, teljes törvényen alapuló elidegenítési és terhelési tilalommal. A Ptk. 7:28. § (3) bekezdése és a 7:32. § (2) bekezdése alapján utóörökös és utóhagyományos nevezése a házastárs és az előhagyományos visszterhes rendelkezési jogát és a szokásos mértékű ajándéknál nem nagyobb értékre vonatkozó ingyenes adományozási jogát nem érinti. Azaz mindkét esetben csak maradék juttatásokra tarthat igényt az utóörökös és az utóhagyományos.[16] A törvény nem tesz különbséget élők közötti és halál esetére szóló rendelkezés között, a tartalomból azonban adódhat olyan következtetés, hogy a visszterhes rendelkezési jog alapján köthető öröklési szerződés és a szokásos mértékű ajándékot meg nem haladó értékre halál esetére szóló ajándékozásnak sincsen akadálya.[17] Ha azonban úgy tekintjük, hogy az utóörökös az örökhagyóról az előörökösre háramlott hagyatékban nem az előörökös örököse, hanem az örökhagyóé, akkor az előörökös halála esetére az előörökséggel nem rendelkezhet, annak élők közötti jogügyletek tekintetében a valóságos tulajdonosa.[18] Ezt a nézőpontot erősíti a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény 101/A. § (1) bekezdése, mely szerint azt a vagyontárgyat, amelynek az örökhagyó előörököse volt, az előörökös mint örökhagyó után lefolytatott hagyatéki eljárásban az utóörököst nevező örökhagyó hagyatékaként kell átadni az utóörökösnek.[19] Ha az előörökség az örökhagyó halálával az előörökös tulajdonává lesz, de soha nem válik az előörökös hagyatékává, akkor nem vonható le megalapozottan az a következtetés, hogy az előörökös visszterhes rendelkezési joga az öröklési szerződés kötését, a megengedett mértékű ingyenes rendelkezési joga a halál esetére szóló ajándékozást lehetővé teszi.[20] Utóhagyomány rendelése esetén a Ptk. kiemeli, hogy az örökhagyó ettől eltérően rendelkezhet, amiből az a következtetés is adódik, hogy utóörökös nevezése esetén eltérő örökhagyói rendelkezésre nem kerülhet sor. Az örökhagyó az utóhagyomány tárgyára elidegenítési és terhelési tilalmat írhat elő, kizárhatja az egyébként a Ptk. 7:32. § (2) bekezdése szerint megengedett rendelkezést is, vagy úgy is rendelkezhet, hogy az előhagyományosnak korlátlan rendelkezési jogot ad.[21] Ennek elsősorban az az oka, hogy az előörökössel szemben az előhagyományos vonatkozásában a juttatásnak nincsen egzisztenciális jelentősége.[22]

Kérdés, milyen következménnyel jár, ha a házastárs vagy az előhagyományos a szokásos mértékű ajándéknál nagyobb értékre gyakorolja az ingyenes adományozási jogát. Egyes nézetek szerint az ilyen rendelkezés érvénytelen.[23] Ezt az álláspontot azért támadják, mert a Ptk. a korlátot átlépő jogügyleteket nem minősíti sem semmisnek, sem megtámadhatónak, ráadásul az ilyen rendelkezések alapvetően nem törvénybe, hanem a végintézkedésbe ütköznek.[24] Az utóbbi indokolást azért nem értjük, mert a korlátot nem az örökhagyó fekteti le a végintézkedésében, hanem a Ptk. a hivatkozott szakaszaiban. Azzal sem értünk egyet, hogy a szokásos mértékű ajándékot meghaladó értékre kötött ajándékozási szerződés tilos szerződés lenne, mert ennél speciálisabb szabályt is alkalmazhatónak látunk erre az esetre. A Ptk. szabályait felfoghatnánk úgy is, hogy azok a szokásos mértékű ajándéknál nagyobb értékre elidegenítési tilalmat adnak, ha az elidegenítés jogcíme ingyenes adományozás. Így az ezzel ellentétes rendelkezés hatálytalan az utóörökössel vagy utóhagyományossal szemben, ha a tilalomba ütköző rendelkezés hozzájárulásuk nélkül történt [Ptk. 5:32. § (1) bek.].

A Ptk. 7:28. § (4) bekezdése szerint substitutio pupillaris esetén[25] az utóörökös nevezése az elsősorban örökösnek nevezett leszármazónak a cselekvőképességi szabályok korlátai közötti rendelkezési jogát nem érinti. Az előörökösként megnevezett leszármazó esetén a rendelkezési jog korlátja a rá vonatkozó cselekvőképességi szabályokon alapszik, nem az ügylet visszterhes vagy ingyenes jellegén.[26] Mivel csak olyan leszármazóra háramlott hagyatékra nevezhető érvényesen utóörökös, amely leszármazó a hagyaték megnyílásakor nem rendelkezik végrendelkezési képességgel, és meghal anélkül, hogy ezt a képességét megszerezte volna, ez az utaló szabály a cselekvőképtelen személyek által tett jognyilatkozatokra adott szabályokhoz vezet el minket. Eszerint ha a leszármazó cselekvőképtelensége kiskorúságból vagy cselekvőképességét teljesen korlátozó gondnokság alá helyezésből adódik, érvényes lesz a leszármazó által kötött és teljesített csekély jelentőségű szerződés, amelynek megkötése a mindennapi életben tömegesen fordul elő és különösebb megfontolást nem igényel [Ptk. 2:14. § (2) bek.; 2:22. § (2) bek.]. Ha a leszármazó cselekvőképtelensége állapotából fakad (mert lehet olyan eset, amikor fennállnak ugyan a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá helyezés feltételei, a pert az arra jogosult személyek mégsem indítják meg), a leszármazó által tett jognyilatkozat akkor nem lesz semmis, ha tartalmából és megtételének körülményeiből arra lehet következtetni, hogy a jognyilatkozat megtétele a fél cselekvőképessége esetén is indokolt lett volna (Ptk. 2:9. §). Ha a leszármazó korlátozott cselekvőképességű kiskorú vagy cselekvőképességében részlegesen korlátozott nagykorú, nézetünk szerint az örökhagyó a leszármazóra háramlott hagyatékra nem nevezhet érvényesen utóörököst, ugyanis ebben az esetben a leszármazó – korlátozottan ugyan, de – rendelkezik végrendelkezési képességgel: közvégrendeletet tehet. Ami azt is jelenti, hogy tévesnek tartjuk azt a nézetet, mely szerint jelentős korlátozás, hogy a leszármazó például nem adhat a szokásos mértéket meghaladó ajándékot.[27]

3. Összefoglaló gondolatok

Egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy az egyaránt ingyenes és kétoldalú, halál esetére szóló ajándékozás és az élők közötti ajándékozás elhatárolása során három mozzanatnak van döntő jelentősége.[28] Egyrészt a halál esetére szóló ajándékozási szerződésre az öröklési szerződés alakiságai irányadók, az ajándékozási szerződésre annyi a formai megkötés, hogy ha a szerződés tárgya ingatlan, az érvényességhez az ajándékozási szerződést írásba kell foglalni. Másrészt a halál esetére szóló ajándékozásnak lényeges feltétele, hogy a megajándékozott az örökhagyót túlélje, az élők közötti ajándékozásnak viszont ilyen feltétele nem lehet. Végül a halál esetére szóló ajándékozás csak olyan juttatásra nézve érvényes, amely végrendelet esetében dologi hagyománynak minősülne. Az utóbbi feltétel hiányában ugyanis lehetőség nyílna arra, hogy az örökhagyó szerződéses kötöttséggel ellenszolgáltatás nélkül tehessen valakit örökösévé, ez pedig a visszterhes jellegű öröklési szerződésekre vonatkozó rendelkezések kijátszására adna módot.

Ajándékozási szerződés kötésénél, amennyiben az ajándékozó az ajándék tárgyát előörökösként vagy előhagyományosként szerezte meg, jelentőséggel bír a vagyontárgyak jellege, hiszen ha a vagyontárgy meghaladja a szokásos mértékű ajándékot, azt sem a házastárs, sem az előhagyományos nem adományozhatja el. A bírósági gyakorlat szokásos mértékű ajándéknak a családi, társadalmi szokásoknak megfelelő alkalmakkor adott, viszonylag csekélyebb értékű ajándékot tekinti. A szokásos mértékké minősítés függ az érintett személyek vagyoni, társadalmi viszonyaitól, és azt is figyelembe kell venni, hogy az ajándékozás milyen alkalomból történt (pl. lottónyeremény, házasságkötés, konkrét alkalomtól független ajándékozás stb.).[29]

Az ajándékozási szerződésnek az említetteken kívül még számos öröklési jogi vetülete van. A kötelesrészi igényt, a kötelesrész alapját jelentősen befolyásolják az örökhagyó életében ajándékozóként megkötött szerződések. Az osztályrabocsátási kötelezettség következtében az örökhagyó általi, élők között történő ajándékozások alakíthatják a hagyatéknak az örökhagyó leszármazói közötti felosztását is. Végintézkedés hiányában az ági öröklés speciális szabályai miatt annak is jelentősége lehet az öröklés rendjében, ha az örökhagyó élők közötti vagy halál esetére szóló szerződés megajándékozottja. Legyenek ezek az Ünnepelt soron következő kerek évfordulóira készülő ünnepi kötetbe írt tanulmányok témái!

 

A szerző PhD, adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

 


[1] Kolosváry B.: A Magyar Magánjog Tankönyve, Budapest 1911. 205.

[2]  Petrik F.: Az öröklés joga, Budapest 1991. 218.

[3]  Villányi L.: A Magyar Magánjog Rövid Tankönyve, Budapest 1941. 443.

[4]  BH 2007.296.; EBH 2006.1511.

[5]  Tőkey B.: Az ajándékozási szerződés, in: Fuglinszky Á. – Tőkey B.: Szerződési jog, különös rész, Budapest 2018. 125.

[6]  Vékás L. – Weiss E.: Hetedik Könyv, Öröklési jog, in: Vékás L. – Gárdos P. (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. 2. kötet, Budapest 2014, 2440.; Vékás L.: Öröklési jog, Budapest 2014, 85.

[7]  BH 1994.486. Megjegyzendő, hogy az 1959. évi IV. törvény az öröklési szerződésről szóló LVI. fejezetében szabályozta a halál esetére szóló ajándékozást, de annak ellenére, hogy a jogalkotó szakított ezzel a félrevezető elhelyezéssel, az elméletben továbbra is tartja magát ez a nézet. Ld. Anka T.: Végintézkedésen alapuló öröklés, in: Osztovits A. (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja, IV. kötet, Budapest 2014, 613.

[8]  Kauser L.: Definitio a magánjogban, Budapest 1935, 122.

[9]  Menyhárth G.: Ajándékozás, in: Szladits K. (szerk.): Magyar Magánjog, Budapest 1942, 444.

[10]  Petrik F.: Az öröklés joga, Budapest 1991, 220.

[11]  Raffay F.: A Magyar Magánjog Kézikönyve, Budapest 1909, 666.

[12]  Vékás–Weiss: i. m. 2439.

[13]  Ezzel ellentétes álláspont is megfogalmazódott az elméletben, ld. Anka: i. m. 614.

[14]  EBH 2006.1511.; BH 2007.296.

[15]  Anka: i. m. 517.

[16]  Vékás–Weiss: i. m. 2410. és 2413.

[17]  Orosz Á.: Végintézkedésen alapuló öröklés, in: Orosz Á. – Weiss E.: Öröklési joganyagi jog, Budapest 2014, 64–65.

[18]  Anka: i. m. 504.

[19]  Tőkey B.: A végintézkedési szabadság korlátai az új Ptk.-ban, 205. http://acta.bibl.u-szeged.hu/49989/1/juridpol_forum_004_002_197-210.pdf (utolsó letöltés: 2019. június 10.)

[20]  Anka: i. m. 506–507.

[21]Uo. 521.

[22]  Vékás: i. m. 55.

[23]  Anka: i. m. 509.

[24]  Tőkey: A végintézkedési (id.), 205.

[25]  Vékás: i. m. 54.

[26]  Orosz Á.: Öröklési jog, in: Kecskés L. – Kőrös A. – Makai K. – Orosz Á. – Osztovits A. – Petrik F.: Az új Polgári Törvénykönyv magyarázata. I/VI. kötet, Budapest 2014, 244.

[27]  Tőkey: A végintézkedési… (id.), 204.

[28]  EBH 2006.1511.; BH 2007.296.

[29]  BH 1994.314.

Hozzászólások

hozzászólás