Fuglinszky Réka
Fotó: Kerekes Zsuzsa

Ebben a bejegyzésben egy részletet találnak Fuglinszky Réka: A szomszédjogi generálklauzula (A Ptk. 5:23. § összehasonlító és gyakorlati elemzése) című könyvéből. A részlet a könyvnek „A károkozó személye” részéből származik, annak első alpontja: „Tulajdonos vagy károkozó?”.

ab. A károkozó személye

Áttérve a kötelmi jogviszony kötelezettjének, azaz a károkozónak a személyére, ugyancsak dogmatikai problémákba botlunk, mivel a kötelmi kerettényállást egy dologi jogi szabály tölti ki tartalommal. A károkozás általános tilalmát kimondó Ptk. 6:519. §-a az „aki” megjelölést használja, vagyis az általános deliktuális felelősségi generálklauzula semmilyen szűkítéssel nem él a károkozó személyét illetően; e törvényhely szerint károkozó bárki lehet. Ezzel szemben a kártérítési kerettényállást kitöltő Ptk. 5:23. § az abban foglalt tartózkodási kötelezettség címzettjeként a tulajdonost jelöli meg. E két törvényi tényállás együttalkalmazása során – a birtokvédelmi igénynél (vö.: fent, IV.1.B.ba. pontban) látottakhoz hasonlóan – nem feltétlenül lesz azonos a kártérítési igény dinamikus actora (a károkozó) a szomszédjogi tartózkodási kötelezettség statikus kötelezettjével (a tulajdonossal),[1] s ennek következtében az alábbi kérdések merülnek fel: ki lehet a szomszédjogi kártérítési igény kötelezettje? (i.) Ha pedig arra a következtetésre jutunk, hogy a tulajdonossal szemben kell érvényesíteni a kártérítési követelést, akkor melyik időállapot szerinti tulajdonost tekinthetjük a károkozó tulajdonosnak? (ii.) Bár e két kérdés a magyar szomszédjogi szabályozás sajátosságaiból fakad, hasonló felvetéssel az általunk vizsgált német és osztrák jogban is találkozhatunk, függetlenül attól, hogy e jogrendszerekben (ahogy azt fentebb – a III.2.A.a. pont alatt – kifejtettük) még általános alanyra utalás sincs.

i. Tulajdonos vagy károkozó?

A két törvényi tényállás együttalkalmazása bizonytalanságot hoz az eljárásjog szintjén is, az alperes személyét illetően. Az alperesi hivatkozások e körben a kereshetőségi jog kizártságára irányulnak, függetlenül attól, hogy a megjelölt alperes használója vagy tulajdonosa-e a zavaró ingatlannak. Hol arra való hivatkozással, hogy a megjelölt alperes azért nem perelhető, mert a tulajdonossal (vagy, ha az a Magyar Állam, akkor annak vagyonkezelőjével,[2] de az azbesztkiporzás okozta nem vagyoni kár megtérítése iránt előterjesztett igény esetében a kezelővel és a Magyar Állammal[3]) szemben érvényesíthető igényről van szó, hol pedig arra, hogy azért nem, mert a „szomszédjogi igényeket az ingatlan közvetlen használójával szemben lehet érvényesíteni”.[4]

A bíróságok arra a kérdésre, hogy csak tulajdonos lehet-e szomszédjogi kártérítési igény kötelezettje, nem adnak egyértelmű választ, a bírói gyakorlat e körben rendkívül ingadozó, néhol megengedő (vö. „a tulajdonos, illetőleg – a bírói gyakorlat által adott értelmezés szerint – egyes nem tulajdonos, de akként viselkedő jogosultak [bérlő, haszonélvező, kezelő][5]), más esetekben szigorú („A Ptk. 100. § a tulajdonos perbenállását kívánja meg”[6]).

Egy tipikus szomszédjogi esetkörrel, a társasházak építésével összefüggésben felmerülő jogviták kapcsán mutatott rá Varga Vivien Éda, hogy sem az alperes személye, sem a jogalap, sem több fél marasztalása esetén a felelősség aránya tekintetében nincs egyöntetű álláspont.[7] A bíróságok az alábbi megoldásokat és jogi indokolásokat dolgozták ki:

  • Az esetek egy részében a bíróságok a nyelvtani értelmezésből kiindulva akként foglaltak állást, hogy a szomszédjogi kártérítési felelősség az egyes társasházi lakások mindenkori tulajdonosát, mégpedig tulajdoni hányaduk arányában terheli.[8] Emögött az a gondolat húzódik meg, hogy a Ptk. 5:23. és 6:519. §-a „más-más felelősségi szabályt tartalmaz”[9], így a kárért felelős személy nem feltétlenül azonos a károkozó személyével. Ennek az álláspontnak a képviselői arra is felhívják a figyelmet, hogy a kimentés körében éppen ezért nem azt kell bizonyítania a tulajdonosnak, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, hanem azt, hogy tulajdonosként magatartása másokat nem zavar szükségtelenül, illetve mások jogai gyakorlását nem veszélyezteti.
  • Más esetekben a bíróságok az ingatlanban tulajdonjoggal nem rendelkező kivitelezővel szemben állapították meg a szomszédjogi kártérítési felelősséget.[10] Ebben a megközelítésben a szükségtelen zavarásra vezető magatartásra közvetlenül ráhatással bíró személyhez telepítették a felelősséget.[11] E körben azonban nem egységes a joggyakorlat, így vannak bíróságok, amelyek a tulajdonos személyéhez telepítik a kártérítési felelősséget azzal az indokolással, hogy „nincs jogi jelentősége annak, hogy az […] alperesként megjelölt tulajdonost ki segítette, így annak sem, hogy effektíve a tulajdonos helyett […] végezte az építkezési munkálatokat, hiszen ő ezt a tevékenységét a tulajdonossal kötött megállapodás alapján, mint az ő közreműködője fejtette ki.”[12]
  • Megint más esetben egyetemlegesen kötelezték a bíróságok a szomszédnak okozott kár megtérítésére a telekingatlan korábbi tulajdonosát mint az építési engedély jogosultját és az építtető jelenlegi tulajdonosokat, mint akiknek érdekében a kárt okozó építkezés történt.[13] Ez az elmélet közel áll a német jogi gondolkodáshoz, amely a közvetlen zavaró személy (unmittelbarer Handlungsstörer) esetében annak magatartása, illetve mulasztása, míg az ezen személyre ráhatással bírónál (mittelbarer Handlungsstörer) jellemzően annak tulajdonosi minősége alapján – a tulajdon szociális kötöttségére tekintettel – tartja megállapíthatónak a felelősséget.
  • Külön tárgyalja Varga Vivien Éda azt az esetkört, amikor a bíróság a tulajdonos építtető[14] kártérítési felelősségét állapította meg (méghozzá függetlenül attól, hogy a társasházi lakásokat mikor értékesítette).[15]
  • Kiegészítve a sort, találkozhatunk olyan jogvitával is amely eldöntése során a Fővárosi Ítélőtábla a használatbavételi engedély időpontjában tulajdonosnak minősülő személyeket tekintette a szomszédjogi felelősség kötelezettjeinek azzal az indokolással, hogy az épület jogilag a használatbavételi engedély kiadásával valósul meg, így ha az épület megvalósítása okozza a kárt, akkor ebben az időpontban válik befejezetté a károkozás.[16] Ezzel szemben ugyanez az ítélőtábla más eseti döntésében kifejezetten akként érvel, hogy „az építtető tulajdonos felelős az építkezés következményeként előállt értékcsökkenés miatti kárért, abban az esetben is, ha a használatbavételi engedély időpontjában más a tulajdonos […] nem annak van jelentősége, hogy a fennmaradási engedély jogerőre emelkedésekor ki volt az alperesi ingatlan tulajdonosa”[17].

Más típusú szomszédjogi jogviták esetén is találkozhatunk az alperes személye körüli bizonytalanságokkal, így bázisállomás építése,[18] egyházi fenntartású iskola bővítése és tornaterem építése,[19] alperes költségvetési szerve által üzemeltetett kollégium udvarán folytatott szabadidős és sporttevékenység,[20] önkormányzati tulajdonban álló ingatlanon végzett talajfeltöltés előidézte porszennyezés,[21] áruház üzemeltetéséhez kapcsolódóan fellépő zajszint-emelkedés,[22] autópálya-építés és -üzemeltetés,[23] kikötő építése,[24] állami vállalat által üzemeltetett, a Magyar Állam tulajdonában álló ingatlanon létesített cementgyárból kilépő azbesztkiporzás[25] kapcsán.

Az ingadozó bírói gyakorlattal szemben a jogirodalom igyekszik általános érvényű elveket megfogalmazni. Az egyik jogirodalmi álláspont szerint szomszédjogi alapon álló kártérítési igény is csak a károkozóval szemben érvényesíthető,[26] a másik, dologi jogias szemléletű álláspont szerint, nem vezethető le a jogszabályból a Ptk. 5:23. § személyi hatályának kiterjesztése a tulajdonostól eltérő személyekre, mivel a szomszédjogi generálklauzula címzettje csak a tulajdonos lehet.[27] Ez utóbbi megközelítés szerint a tulajdonossal szemben érvényesíthető követelés a Ptk. 5:23. és 6:519. §§-a alapján, míg az építtető felelőssége – a törvényi tényállások teljesülése esetén – a 6:519. § alapján áll meg.

Támogatandó és időszerű az a jogirodalmi törekvés, amely elméleti jelleggel kívánja meghatározni azokat a (dogmatikai) kritériumokat, amelyek mentén általánosan eldönthető, hogy kivel szemben lehet kártérítési igényt érvényesíteni.

Egyetértünk a második jogirodalmi álláspont kiindulópontjával abban, hogy a Ptk. 5:23. §-ának megfogalmazása valóban egyértelműen fogalmaz, amikor a tulajdonos jogi kategóriáját használja. Ugyanakkor a Ptk. 5:23. § megfogalmazása a tekintetben is egyértelmű, hogy a „dolog használata során” követeli meg a generálklauzulában rögzített tartózkodási kötelezettséget (mások szükségtelen zavarásától és jogaik gyakorlásának veszélyeztetésétől). A kérdés tehát átfogalmazva az, hogy ha nem a tulajdonos használja a dolgot, akkor a szomszédjogi generálklauzulából folyó kötelezettség kihez tapad jobban: a tulajdonoshoz vagy a dolgot használóhoz.[28] Logikusnak tűnik az a megközelítés, miszerint ahhoz kell tapadjon e kötelezettség, akinek ráhatása van a Ptk. 5:23. §-ának megfelelő magatartás tanúsítására, tehát a használóhoz. A használót azonban azzal a megszorítással tekinthetjük a norma címzettjének, hogy továbbra is a tulajdonost terheli a szükségtelen zavarástól való tartózkodás kötelezettsége, ha a használó pusztán az ő érdekében használja az adott dolgot, azaz – a régi Ptk.-hoz kapcsolódó bírói gyakorlat[29] dogmatikailag nem túl szerencsés megfogalmazása szerint – annak kvázi teljesítési segédjeként jár el (pl. kivitelező a társasház építésekor, vállalkozó a szomszédos gyümölcsös tömeges pusztulását eredményező talajfeltöltési munkálatok elvégzésekor).

Ezt az érvelést alátámasztandó, utalunk arra, hogy maga a Ptk. nevesít olyan helyzeteket, amikor egy dolog használatával kapcsolatos kötelezettségek jobban tapadnak a tulajdonostól eltérő személyhez:[30] a Ptk. 5:149. § (3) bekezdés 2. mondata akként rendelkezik, hogy a haszonélvezőt terhelik a dolog használatával kapcsolatos kötelezettségek. A kommentárirodalom szerint e kötelezettségek alatt általában jogszabályon alapuló kötelezettségeket kell értenünk, mint például az ingatlan körüli egyes gyomok irtása, az ingatlan előtti járda tisztán tartása, vagy kerítés létesítése, mivel „ő van abban a helyzetben, hogy mindennek eleget tudjon tenni”.[31] Mivel a használat jogának jogosultjára a Ptk. 5:159. § (2) bekezdésében foglalt utaló szabály értelmében a haszonélvezet szabályai megfelelően irányadóak, így ugyanez igaz a használat jogának jogosultjára is. Álláspontunk szerint, indokolt analógia útján a haszonélvezőt (használót) terhelő, a dolog használatával kapcsolatos kötelezettségek körébe beleérteni a Ptk. 5:23. §-ából folyó kötelezettségeket is, mivel e körben is igaz, hogy jellemzően a haszonélvező (használó) van abban a helyzetben, hogy mindennek eleget tudjon tenni.

Ha elfogadjuk, hogy maga a Ptk. nevesít olyan kivételeket, amikor a használat nyilvánvalóan jobban tapad a tulajdonostól különböző személyhez, sőt az azzal együttjáró kötelezettséget is ehhez a tulajdonostól eltérő személyhez telepíti, akkor a következő vitás pont az lesz, hogy ilyenkor a származtatott jog alapján használó mellett a tulajdonos is megjelölendő-e alperesként a szomszédjogi jogsértésre alapított kártérítési perben.

Arra a kérdésre, miszerint a származtatott jog alapján használó mellett a tulajdonost is meg kell-e jelölni alperesként a szomszédjogi jogsértésre alapított kártérítési perben (a tulajdon szociális kötöttségéből eredően mintegy helytállásra kötelezettként), a bíróságok kétféle választ adnak, míg álláspontunk szerint e körben az „attól függ” válasz mutatkozik helyesebbnek. Az alábbiakban elsőként a bíróságok válaszait, majd saját álláspontunkat ismertetjük:

  • A bírósági döntések egy része szerint csak a tényleges használó perelhető.[32] A bíróságok túlnyomó többsége által követett megoldás (kizárólag a tényleges használó perlése) mellett szóló érv, hogy ez a személy van abban a helyzetben, hogy a Ptk. 5:23. §-ában rögzített kötelezettségnek eleget tegyen. Ezen túlmenően pedig ez a felfogás okafogyottá tesz olyan további kérdéseket, minthogy a tulajdonos és a tényleges használó felelőssége mi alapján, milyen arányban állapítható meg.
  • Más ítéletek az együttes perlés lehetőségét hangsúlyozzák arra hivatkozva, hogy „a zavarást kifogásoló harmadik személy […] nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe amiatt, hogy az ingatlant nem a tulajdonos, hanem tőle származó jogon más használja”.[33] A Fővárosi Ítélőtábla ’Összegző megállapítások a szomszédjogi szabály megsértésére alapított kártérítési igény elbírálásának egyes kérdéseiről’ c. összefoglalójának 5. pontja értelmében „ha a szükségtelen zavarással kárt okozó magatartást nem a tulajdonos, hanem a tényleges használó valósította meg, az igény vele szemben is érvényesíthető”.[34] Az együttes perelhetőség e felfogás szerint az átengedett használati jog terjedelmétől függetlenül helytállási kötelezettséget keletkeztet a tulajdonos oldalán. Ez a megközelítés a tulajdon társadalmi kötöttségének alkotmányos doktrínájában gyökerezik.

Az itt taglalt együttes perlés hasonlít a Kvt. 102. § (1) bekezdéséhez, tehát a tulajdonos környezetkárosodásért, illetve a környezetveszélyeztetésért való felelősségét rögzítő rendelkezéshez. A hasonlóság annál is inkább fennáll, mert a bírói gyakorlat a Kvt 102. § (1) bekezdése alapján egész széles körben állapítja meg a helytállási kötelezettséget, figyelemmel arra, hogy a tulajdonos a Kvt. 102. § (2) bekezdése értelmében csak akkor mentesül az egyetemleges felelősség alól az ingatlan tényleges használójának (a károsult számára ismeretlen szerződéses kötelezettnek) a megnevezése esetén, ha kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a felelősség nem őt terheli.

Mindezen megfontolásokat figyelembe véve, annak eldöntésekor, hogy ki lesz a szükségtelen zavarásból eredő kártérítési jogviszony kötelezettje,

  • azt kell alapul venni, hogy a szomszédjogi generálklauzulából folyó tartózkodási kötelezettség a dolog használatához kapcsolódik, ezért
  • ha a tulajdonos és a dolgot használó személye elválik, akkor vizsgálni kell e használat módját.
    • Ha ez a használat a tulajdonos érdekében történik (régi Ptk.-hoz kapcsolódó bírói gyakorlat[35] szerint kvázi teljesítési segédként jár el a használó), akkor a Ptk. 5:23. és 6:519. §§-a alapján a nem saját érdekében használó nem felel. Ezen okfejtés szerint például semmiképp nem lehet szükségtelen zavarásra alapított kártérítési per alperese az épület okozta negatív behatás miatt a kivitelező, vagy a köztemető üzemeltetője által a talajfeltöltés elvégzésére leszerződtetett vállalkozó.
    • Ha ez a használat a használó érdekében történik, akkor vizsgálandó, hogy van-e olyan jogszabályi rendelkezés, mely a felek viszonyában a dolog használatával kapcsolatos kötelezettségek címzettjét nevesíti, illetve, hogy a tulajdonos a használat jogát a rendelkezési jogára tekintettel mennyiben és milyen körben engedte át.
      (1) Ha mindezt jogszabály egyértelműen meghatározza, akkor eszerint kell eljárni. Például a Ptk. 5:149. § (3) bekezdés 2. mondata alapján a haszonélvezőt terhelik a dolog használatával kapcsolatos kötelezettségek, de ezt leronthatja a Ptk. 5:149. § (2) bekezdése.
      (2) Ha jogszabály nem tartalmaz rendelkezést a felek viszonyára, akkor szükséges annak vizsgálata, hogy a tulajdonos részéről a használati jog teljes egészében átengedésre vagy csupán megosztásra került-e. Például egy bérleti jogviszonyban: a Ptk. 6:333. § (1) bekezdése értelmében a bérlő a dolgot rendeltetésének és a tulajdonossal kötött szerződésnek megfelelően használhatja. Ez a kitétel tehát jellemzően a tulajdonos és a használó (bérlő) közötti szerződés vizsgálatát követeli meg ahhoz, hogy felelősen meg tudjuk válaszolni azt a kérdést, hogy ki volt abban a helyzetben, hogy a szomszédjogi generálklauzulában megfogalmazott, a szomszédok közötti együttélést szabályozó követelménynek eleget tegyen. Hasonló érveléssel a külföldi szakirodalomban is találkozhatunk: így például a Jabornegg–Strasser szerzőpáros amellett érvel, hogy a bérbeadás valóban az ingatlan hasznosításának olyan módja, amelynek során bizonyos hasznosítási lehetőségek alapvetően megmaradnak, azonban meghatározott szegmensekben a bérbeadó elveszti a ráhatás lehetőségét.[36]

Tény, hogy ez a feltétel – az átengedés és megosztás mentén való elhatárolás – nem egészen egyértelmű, azt nagyon körültekintően kell vizsgálnia a bíróságoknak. Találkozhatunk olyan jogesettel, ahol a bíróság azért állapította meg az alperesek egyetemleges felelősségét, mert az I. rendű alperes töltőállomás céljából földhasználatba adta az ingatlant, ezért a benzinkutat elhelyezőnek és az elhelyezést lehetővé tevőnek is felelnie kell a benzinkút üzemeltetése körében fellépő szükségtelen zavarásból eredő kárért.[37] A közelmúltban pedig a Kúria több döntésében állami vállalat által üzemeltetett, a Magyar Állam tulajdonában lévő ingatlanon létesített cementgyár tekintetében mondta ki, hogy a tulajdonos a régi Ptk. 100. §-ába ütköző módon mulasztott, amikor nem akadályozta meg, hogy az ingatlanát használó állami vállalat olyan légszennyezéssel járó üzemi tevékenységet folytasson, amely a szomszédos ingatlanok használóinak az egészségét károsította.[38] Joggal merül fel, hogy várható-e más esettípusoknál, pl. a bázisállomások okozta zavarás esetén, hogy ugyanezen indokolás mellett megállapítsák a bázisállomások létesítőjének felelőssége mellett az ingatlant ehhez bérbeadó tulajdonos felelősségét,[39] hiszen ott bázisállomás létesítésére adja bérbe ingatlanát jellemzően[40] a helyi önkormányzat[41] vagy a Magyar Állam.[42]

 


[1]  Eörsi megfogalmazásában: a dologi jognál fogva a dologra vonatkozóan bárki kapcsolatba, jogviszonyba kerülhet a dologi jogosulttal, a kötelmi jognál pedig a jogviszony, akár dologra vonatkozik, akár nem, mindig meghatározott személyek közt áll fenn. Eörsi (1951) II, 421.

[2]  Zala Megyei Bíróság 5.P.21.085/2009/38. Megjegyezzük, hogy a szükségtelen zavarástól való tartózkodás kötelezettségének a Magyar Állam mint tulajdonos helyett a kezelői jog gyakorlójához való telepítése kapcsán gyakran hivatkozott 17/1992. (III. 30.) AB határozat a II. 4. pontban árnyaltabban fogalmazza meg a Magyar Állam és a kezelő közötti relációt, vö.: „Nem azonosítható a kezelői jog a tulajdonjog valamely részjogosítványával sem, mert a kezelői jog jogosultja csak a tulajdonos állam által nem gyakorolt »maradékjogok« tekintetében válik alanyi jogosulttá. Ezek a »maradékjogok«, amelyek vagyonértékű jogokat testesítenek ugyan meg, mindig csak a tulajdonos által átruházott terjedelemben és tartalommal állnak fenn, a jogi szabályozások és konkrét jogviszonyok – történetileg és egyedileg is változó – sokféleségének megfelelően.”

[3]  Kúria Pfv.I.21.179/2018/6.; Kúria Pfv.I.21.196/2018/8.; Kúria Pfv.I.20.474/2018/6.

[4]  BH+ 2014.484. Hasonló hivatkozással találkozhatunk még: Szentendrei Városi Bíróság 6.P.21.185/2006/70. sz. ügyben.

[5]  Győri Ítélőtábla Pf.I.20.090/2006/35.; Szekszárdi Törvényszék 17.P.20.976/2010/40.

[6]  Zala Megyei Bíróság 5.P.21.085/2009/38.

[7]  Varga V, MJ, 2010, 109, 109 skk.

[8]  Varga V, MJ, 2010, 109, 109. különösen 6. lj.-ben feltüntetett jogesetek; Győri Ítélőtábla Pf.I.20.150/2009/5., helybenhagyólag Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.20.182/2010/7.

[9]  Kertészné Princzinger, BDT, 2011, 96, 97.

[10]  Varga V, MJ 2010, 109, 109 sk.

[11]  BDT 2012.2817.; Gyulai Városi Bíróság 1.P.20.379/2008/9.

[12]  BDT 2011.2422. Megjegyezzük, hogy hasonló joggyakorlatot folytatnak a német bíróságok is: BGH, Urteil vom 16. 7. 2010 – V ZR 217/09 (OLG Koblenz).

[13]  Varga V, MJ 2010, 109, 110.; Győri Ítélőtábla Pf.II.20.127/2011/11.; BDT 2011/2422.

[14]  Az építtető az Étv. 2. § 4. pontja értelmében a hatósági engedély vagy tudomásulvétel kérelmezője, az Étv. 33/A. §-a szerinti építési tevékenység bejelentője az építési beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyek jogosultja, illetve az építési-bontási tevékenység megrendelője vagy folytatója. Az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdése értelmében az építtető és a tulajdonos is külön vizsgálat nélkül ügyfélnek minősülnek a vonatkozó engedélyezési eljárásokban, vagyis személyük nem feltétlenül esik egybe.

[15]  Szegedi Ítélőtábla Pf.I.20.236/2011/3. Varga V, MJ 2010, 109, 110 sk különösen 13. és 14. lj.-ben feltüntetett jogesetek.

[16]  Fővárosi Ítélőtábla Pf.21031/2007/2.; Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.136/2012/7.; Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.21.031/2007/2.; Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.103/2016/12.

[17]  Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.21.032/2010/5.

[18]  Olyan eset is ismeretes, amely tényállása szerint a bázisállomás a Magyar Állam tulajdonában álló telekre épült, s mint ilyen egy hatóság vagyonkezelésében van, míg magának a bázisállomásnak a létesítésére vonatkozó engedély címzettje a bázisállomás beruházója, ld.: Zala Megyei Bíróság 5.P.21.085/2009/38.

[19]  Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.20.410/2007/2.

[20]  BH+ 2014.484.

[21]  Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.20.696/2011/4.

[22]  BDT 2015.3393.

[23]  EBH 2009.2039.; Győri Ítélőtábla Pf.I.20.090/2006/35.

[24]  BDT 2013.2989. Ez az eset némiképp kakukktojás, mivel a felperes csak a szükségtelen zavarást okozó kishajó-kikötő elbíráláskori tulajdonosát jelölte meg alperesként, míg a történeti tényállás szerint a felperes ingatlanának környezetét megváltoztató építkezést folytató eredeti tulajdonost nem.

[25]  Kúria Pfv.I.21.179/2018/6.; Kúria Pfv.I.21.196/2018/8.; Kúria Pfv.I.20.474/2018/6.

[26]  Varga V. MJ 2010, 109, 113.

[27]  Fuglinszky Á. (2015) 244.; Menyhárd/Vékás–Gárdos, Ptk. 5:23. §, 997.

[28]  Ugyanerre jut: Menyhárd/Vékás–Gárdos, Ptk. 5:23. §, 996.

[29]  Ld. pl.: BDT 2002.552.; BDT 2012.2721.

[30]  Tolnai Ildikó megfogalmazása szerint ezek azok a személyek, akik a dolog használatára a tulajdonost kizáróan jogosultak. Tolnai / Fónyiné Kazareczki – Tolnai, 70.

[31]  Ld. még a régi Ptk. 159. §-a alapján tett megállapításokat, melyek megfelelően irányadóak a Ptk. 5:149. § (3) bekezdés 2. mondata körében is. Osztovits/Osztovits, 452.

[32]  A Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.20.410/2007/2. számú döntésében foglaltak alapján a másodfokú bíróság álláspontja szerint „annak viszont nincs jogszabályi alapja, hogy a tényleges használó mellett az e jogot egyáltalán nem gyakorló tulajdonost” is a használat jogának jogosultjával együtt pereljék. Ugyanez az érvelés jelenik meg a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésének indokolásában is: „A szomszédjog általános szabályát sértő tevékenység esetén a kártérítő felelősséget magatartás váltja ki és nem önmagában a tulajdonosi minőség, ezért a szomszédjogi sérelem miatti kártérítési igény érvényesíthető a szükségtelen zavarásban megnyilvánuló jogellenes magatartás kifejtőjével szemben, a tulajdonos perben állása nélkül.” Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.20.696/2011/4.

[33]  Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.20.410/2007/2.

[34]  Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégium, Összegző megállapítások, 2011, 5. pont.

[35]  BDT 2002.552.; BDT 2002.553.; BDT 2011.2422.; BDT 2012.2721.

[36]  Jabornegg–Strasser, 142.

[37]  Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.21.296/2010/5.

[38]  Kúria Pfv.I.21.179/2018/6.; Kúria Pfv.I.21.196/2018/8.; Kúria Pfv.I.20.474/2018/6.

[39]  A bázisállomásokkal kapcsolatos szükségtelen zavarásból eredő jogvitákat tipikusan a torony építtetőjével szemben indítják meg anélkül, hogy annak az ingatlannak a tulajdonosa perben állna, amelyen a bázisállomást létesítették. Kertészné Princzinger, BDT, 2011, 96, 101.

[40]  Olykor magánszemély a bérbeadó, ld.: BDT2003.833.

[41]  Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.142/2007/14.; Pest Megyei Bíróság 12.P. 24.135/2006/4., Pest Megyei Bíróság 12.P. 24.489/2004/35.

[42]  Zala Megyei Bíróság 5.P.21.085/2009/38. Kevés példa hozható, mivel a bíróságok jellemzően csak azt rögzítik az ítéleti indokolásban, hogy az alperes valamely ingatlanon adott magasságú antennatornyot létesített: Csongrád Megyei Bíróság 2.Pf.20.752/2011/5.; Csongrád Megyei Bíróság 2.Pf.20.753/2011/5.; Nógrád Megyei Bíróság 2.Pf.20.175/2007/22.; Szegedi Városi Bíróság 22.P.20.620/2010/7.

Hozzászólások

hozzászólás