1. Bevezető
Értékpapír. Kezdő ügyvédjelöltként, az akkor még formálódó tőkepiaci törvényi szabályozás kellős közepén találkoztam először az értékpapírokra vonatkozó szabályozást érintő kérdésekkel, egy tervezett kötvénykibocsátás kapcsán. Akkor még pusztán az egyetemi tanulmányaimból ismert 1959-es Polgári Törvénykönyv értékpapírjogi szabályozása, a gazdasági társaságokról szóló törvényben a részvénnyel kapcsolatban leírtak, valamint a kötvényről szóló jogszabály (a kötvényről szóló 1982. évi 28. tvr., amelyet a 285/2001 (XII. 26.) Korm. rend. követett) előírásai jelentettek nekem elméleti és némi gyakorlati támpontot. Mindezek tanulmányozása arra sarkallt, hogy még inkább elmélyedjek az értékpapírokra vonatkozó szabályozásban, annak érdekében, hogy a piaci kívánalmak teljesíthetőségét is fel tudjam mérni. Ekkor tudatosult bennem, hogy ez egy olyan terület, ahol nem elegendő csupán az értékpapírokra vonatkozó anyagi jogi szabályokat megismerni, hanem a piaci folyamatok ismerete is elkerülhetetlen. Számos kiváló értékpapírjogi szakirodalmi publikációt sikerült mélyrehatóan áttanulmányoznom, és munkám során, ezzel párhuzamosan a piaci gyakorlatot is igyekeztem minél részletesebben megismerni – elismert piaci, nem csak jogi szakemberektől tanulva.
Ennek következtében több kérdés is felmerült bennem arra vonatkozóan, hogy az 1959-es Ptk. értékpapírra vonatkozó rendelkezései valóban a piaci gyakorlati igényeknek megfelelő szabályozást tartalmazzák-e, és hogy melyek azok a kérdéskörök, amelyek már túlhaladták az akkor még hatályos szabályozást. A 2014. március 15-én hatályba lépett, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) megnyugtató előrelépést mutatott. Azonban kiindulva az értékpapír- és tőkepiaci folyamatok gyors változásából, már akkor sem lehetett azt teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy a Ptk. értékpapírra vonatkozó rendelkezéseit nem kell majd időszakonként újra felülvizsgálni. Ennek eredménye pedig – esetlegesen – az értékpapírra vonatkozó rendelkezéseknek a Ptk.-ban szabályozott más jogintézményekhez képest gyakoribb módosítását is indokolhatja.
De kezdjük az elejéről…
2. Az értékpapírra vonatkozó szabályozás fejlődése
Az értékpapírok vagy azokhoz hasonlatos formák már az ókori görögöknél megjelentek. Akkor jellemzően a kereskedelem területén merült fel annak igénye, hogy egyes követeléseket az eredeti szereplőktől elválaszthassák, és ezáltal kialakulhasson egy olyan jogintézmény, amely lehetővé teszi valamely követelésnek harmadik személy általi kikényszeríthetőségét. Így talán nem túlzás azt állítani, hogy a jelenlegi hitelviszonyt megtestesítő, illetőleg pénzkövetelést megtestesítő értékpapírok elődjei már az ókorban megszülettek. Vélhetően az ókori Rómában is alkalmazták ezt a jogintézményt, azonban maga a római jog ezt részletesen nem szabályozta.
Az értékpapír a középkorban jelent meg ismét, egyre tömegesebb, sőt intézményesítettebb formában. A kereskedők számára ugyanis egyszerűbb és biztonságosabb megoldást jelentett a vagyonuk, pénzük bankban való elhelyezése úgy, hogy az elhelyezésről és a banknál való rendelkezésre állásról valamilyen bizonyító erejű okirattal rendelkeztek, amelyet átruházhattak harmadik személyre is, aki ezáltal a bankban lévő összeg követelésére jogosulttá vált. Ezenkívül egyszerűbb és a kereskedelmi forgalom növekedését eredményező megoldásnak tartották azt is, hogyha valamely adóssal szembeni követelésüket harmadik személy részére átadhatták: e harmadik személy az okirat bemutatásával pedig jogosulttá vált az adóstól az okiratban foglalt követelést követelni anélkül, hogy ő maga az eredeti jogügyletben félként szerepelt volna.
A hitelezői igények minél biztosabb kielégítése és az értékpapírok minél szélesebb körben való alkalmazása érdekében megoldandó kérdésként merült fel azonban, hogy az adós mennyiben korlátozható abban, hogy érvényesítse az eredeti hitelezővel szembeni azon kifogásait, amelyek magából az okiratból nem, csak az adós és az eredeti hitelező közötti megállapodásban foglaltakból derülhetett ki. Annak érdekében, hogy ezen okirat be tudja tölteni gazdasági szerepét, végül kialakult és elfogadottá vált az ún. „kifogás-korlátozás” intézménye is, amely alapján az okiratot birtokló személlyel szemben csak azokat a kifogásokat érvényesíthette az adós, amely magából az okiratból kiderült.
- Mindezek leírását azért tartjuk lényegesnek, mivel ebben a fejlődésben az értékpapírok esszenciális jellemzői jelennek meg. E három jellemző, amelyet az 1959-es Ptk.-ban, valamint a Ptk.-ban is megvizsgálunk a következő:
- az absztrakt jogügylet, amely alapján nem szükséges vizsgálni az okirat kiállításának alapjául szolgáló jogügyletet, annak érvényességét,
- az alaki legitimáció, amely alapján az okirat jogosultjának azt a személyt kell tekinteni, akit az okirat alakilag jogosultként igazol (azaz a kötelezett csak azt vizsgálhatja, hogy az adott személy valóban az okirat jogszerű birtokosa), valamint
- a kifogás-korlátozás, mely szerint a kötelezett csak azon kifogásokkal élhet az okirat jogosultjával szemben, amely kifejezetten az okiratból kitűnik, az eredeti jogügylettel kapcsolatosan más kifogással azonban nem.
Az okirattal kapcsolatosan kialakított e három alapelv számos, magánjogi ügyletre irányadó általános szabályt felülírt az értékpapírok és az azokból eredő követelések vonatkozásában: így különösen a nemo plus iuris elvet, amely szerint senki nem szerezhet több jogot egy származékos tulajdonszerzés esetében, mint amennyi jogelődjét megillette.
A jellemzően pénzkövetelésekről szóló értékpapírok mellett később megjelentek más alapul szolgáló jogot megtestesítő értékpapírfajták is: így egyre nagyobb jelentőséggel bírtak a társasági részesedések igazolására szolgáló okiratok is, amelyeket az egyes kereskedőházak, kereskedési központok esetében alkalmaztak, s melyeket a mai részvények előfutárjának lehet tekinteni.
A kereskedelmi kapcsolatok fejlődésével számos más értékpapírfajta is megjelent, így a közraktározás területén általánosan alkalmazott közraktárjegyek, de említhetőek még olyan értékpapírfajták is, melyek többfajta alapul szolgáló jogot is megtestesítenek: például a befektetési jegyek, kárpótlási jegyek.
A piaci viszonyok, a pénz- és tőkepiac területén megfigyelhető gyors innovációnak köszönhetően egyéb olyan értékpapírfajták is megjelentek és jelennek meg folyamatosan, amelyek külön nevesítésére kizárólag a kibocsátó részéről kerül sor, de jogszabály kifejezetten nem rendelkezik róluk. Ez utóbbi kategóriába sorolhatóak a magyar jogszabályokban kifejezetten nem szabályozott ún. „certifikátok” is, amelyek bár kifejezetten – a Ptk. által megengedett kereteken túl (ahogy arról a későbbiekben is szó esik részletesebben) – nincsenek jogszabályban értékpapírként nevesítve, azonban a nemzetközi tőkepiaci, s ezen belül is a tőzsdei kerekedésben jelentős forgalmat generálnak.
A fentiekből is látható, hogy az értékpapír jogi meghatározása, s így az azt szabályozó értékpapírjog egy olyan terület, amely folyamatos fejlődésen megy keresztül, s talán nem túlzás azt állítani, hogy az egyes magánjogi jogviszonyokon túlmenően ennek a jogterületnek az időszakos felülvizsgálata – különösen a piaci viszonyok és innovációk hatására – kiemelten fontos. Itt említendő meg továbbá az is, hogy az értékpapírjog esetében a megfelelő szabályozás kialakításakor nem elegendő az értékpapírra vonatkozó sajátos elméleti alapelveket figyelembe venni, hanem a magánjogi szabályozáson túlmutató piaci folyamatokat, így a piaci intézményrendszerrel, a tevékenységvégzéssel foglalkozó tőkepiaci szabályozást, és az ott felmerülő sajátos eljárásokat is szem előtt kell tartani. Csak így érhető el, hogy a Ptk. egy igazán jól működő, a gyakorlat számára is alkalmazható, élő szabályozást tartalmazzon. Ez sok esetben – ahogy arra utalok is – nehéz döntés elé állíthatja a jogalkotót.
3. Az értékpapír fogalmára vonatkozó szabályozás
Az értékpapír fogalmát számos esetben próbálták meghatározni. Egységes definíciót azonban nagy kihívás adni: ennek indoka, hogy nagyon nehéz az értékpapírt úgy definiálni, hogy annak fogalma az értékpapír valamennyi ismérvét lefedje úgy, hogy az a gyakorlati szempontoknak és a jogtudományi megfontolásoknak is megfeleljen. Ráadásul nem csupán jogi értelemben vett elemekre kell gondolni, hanem figyelembe kell venni az értékpapír közgazdasági aspektusait is. Jogalkotás szempontjából ezért majdhogynem lehetetlen feladat arra vállalkozni, hogy mind a jogtudomány, mind a gyakorlat számára egy egységes, mindenki által elfogadható és mindenki számára elsődlegesen fontos ismérveket tartalmazó definíció kerüljön megalkotásra.
Mint látni fogjuk, az 1959-es Ptk. pusztán a pénzkövetelést megtestesítő értékpapírok meghatározását tartalmazta részletesen, utalva arra, hogy vannak másfajta értékpapírok is. Majd a Ptk. 2016. december 31-ig hatályos szabályai egy mindenre kiterjedő, azonban – véleményem szerint – a gyakorlat számára nehezen értelmezhető fogalmat vezetett be. A Ptk. módosításáról szóló 2016. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptkm.) 2017. január 1-jétől hatályos 22. §-a próbál – a gyakorlati megítélés alapján jó irányt mutatóan – egy egyszerűbb, ám az értékpapír jogi jellegét nem lerontó meghatározást adni.
3.1. Az értékpapír klasszikus fogalma
Az értékpapír klasszikus fogalmát a jogtudományban – csakúgy, mint a jogszabályok megalkotói körében – számos esetben megpróbálták meghatározni. Talán az egyik legelfogadhatóbb és egyetemi tankönyvben is szereplő fogalom az alábbi:
„Az értékpapír olyan egyoldalú nyilatkozatot tartalmazó alakszerű okirat, mely a benne foglalt jogosultságot oly módon testesíti meg, hogy azt az okirat nélkül sem érvényesíteni, sem bizonyítani, sem átruházni nem lehet.” (Értékpapírjog – A Pólay Elemér Alapítvány Tansegédletei, Szerk.: Gellén Klára, Szeged, 2009)
- Általánosságban elmondható, hogy e fogalom az értékpapír valamennyi jellemzőjét tartalmazza:
- E fogalom utal arra, hogy az értékpapír egy mögöttes jogviszonyt testesít meg azzal, hogy az okirat által érvényesített jogosultság függetlenként kezelendő ezen alapul szolgáló jogügylettől. Ez az absztrakt jogügylet elvét mondja ki. Az értékpapírok alapja ugyanis jellemzően egy szerződéses jogviszony, amelyre alapítva kerül maga az okirat kiállításra. Ezen jogviszonyból eredő kötelezettség teljesítésére vállal – általános jelleggel – a kiállító kötelezettséget. Emiatt került a fogalomban kiemelésre az, hogy az értékpapír egy egyoldalú nyilatkozat, amely nyilatkozat egyben a kötelezetti kötelezettségvállalást foglalja magában.
- A fenti fogalom tartalmazza azt is, hogy az értékpapír nem csupán egy bármilyen alakban és tartalommal előállított okirat, hanem az értékpapírnak való minősítéséhez szükséges az is, hogy megfelelő, előre meghatározott alakszerűséggel rendelkezzen. Ugyanis a megfelelő alakiság különbözteti meg az értékpapírt más, nem értékpapírnak minősülő okiratoktól. E megkülönböztető jelleg biztosítja egyben az értékpapír gazdasági életben fennálló kiemelt jelentőségét, átruházhatóságát, s így forgalomképességét, valamint a benne foglalt jogosultság kikényszeríthetőségét.
- Az idézett fogalom továbbá rendelkezik arról is, hogy az így előállított okirat nem csupán tartalmazza, leírja azt a követelést, amelynek kikényszerítésére vonatkozik, hanem egyben deklarálja is azon személynek ezen követelés kikényszerítésére vonatkozó jogosultságát, akinek a birtokában van ez az okirat. Ezzel együtt továbbá rögzítésre kerül az a feltétel is, hogy az okiratban foglalt jogosultságot csak az okirat által és az okirattal való rendelkezési jogosultság igazolásával lehet érvényesíteni, bizonyítani és átruházni. Ez egyben a bevezetőben említett kifogás-korlátozás, valamint alaki legitimáció elvét is magában foglalja.
3.2. Az 1959-es Ptk. értékpapír fogalma
Az 1959-es Ptk. a fentiektől eltérően nem kívánt egy egységes, általánosan alkalmazható értékpapír fogalmat meghatározni – kizárólag a pénzkövetelést megtestesítő értékpapírt kívánta definiálni:
„338/A. § (1) A pénzkövetelésről szóló értékpapír kiállítója (kibocsátója) feltétlen és egyoldalú kötelezettséget vállal arra, hogy ő maga vagy az értékpapírban megnevezett más személy az értékpapír ellenében meghatározott pénzösszeget szolgáltat az értékpapír jogosultjának.”
„338/D. § Értékpapírt – külön jogszabály szerint – valamely dologra vonatkozó tulajdonjogról vagy más jogról, illetőleg tagsági viszonyból eredő jogosultságról is ki lehet állítani. Erre az értékpapírra – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a pénzkövetelésről szóló értékpapír szabályait kell megfelelően alkalmazni.”
Ennek vélhető indokaira a későbbiekben térünk ki. Azonban már e fogalom esetében is kijelenthető, hogy ez a nem teljes körű, mindenre nem kiterjedő meghatározás is utal az alapul szolgáló jogügyletre, annak függetlenedésére az értékpapírtól, valamint kimondja azt is, hogy az értékpapír által megtestesített jogosultságot (pénzkövetelést) az értékpapír jogosultjának lehet és kell teljesíteni az értékpapírral való rendelkezés igazolásával.
3.3. A Ptk. értékpapír fogalma
Mint láthattuk, az 1959-es Ptk. az értékpapírokra egységesen alkalmazható, általános definíciót nem tartalmazott. Így ez is alapot szolgáltatott arra, hogy a Ptk. az értékpapírokra vonatkozó szabályozást felülírja. Ennek keretében a jogalkotó egy olyan egységes, általános fogalmat kívánt meghatározni, amely valamennyi, az értékpapírra jellemző elemet tartalmazza, beleértve az előállítási módot is:
„6:565. § [Az értékpapír fogalma]
(1) Ha valaki írásban, nem elektronikus formában vagy elektronikus formában rögzített és értékpapírszámlán nyilvántartott (dematerializált) módon egyoldalúan kötelezettséget vállal arra, hogy ő maga vagy a nyilatkozatában megjelölt más személy a nyilatkozatban rögzített jog gyakorlását a nyilatkozatban meghatározott feltételek szerint az okirat vagy az értékpapírszámla által jogosultként igazolt személy részére biztosítja, vagy az okiratban, illetve az elektronikus úton rögzített nyilatkozat szerinti szolgáltatást az okirat vagy az értékpapírszámla által jogosultként igazolt személy részére teljesíti, az okirat, illetve a nyilatkozatot rögzítő elektronikus jelsorozat értékpapírnak minősül.”
- Habár e fogalom egy általános, valamennyi értékpapírfajta esetében egységesen alkalmazható meghatározást kívánt adni, azonban azáltal, hogy valamennyi jellemzőt kétséget kizáróan kívánt meghatározni, végül egy – megítélésem szerint – nehezen értelmezhető és túlszabályozott definíciót szült:
- az előállítási mód esetében véleményünk szerint ezen általános definíció már-már technikai részletességekbe menően határozza meg, hogy az értékpapír vagy okirati formában vagy pedig dematerializált módon, elektronikus jelként kerülhet előállításra (elkerülve azt, hogy elektronikus okiratként is előállításra kerüljön egy értékpapír) úgy, hogy arról egyébként ágazati jogszabály is rendelkezik, továbbá
- ugyancsak szinte eljárási kérdéseket szabályozva határozza meg azt, hogy ki mikor jogosult az értékpapír által az értékpapírból eredő jogosultságait érvényesíteni.
Mindezzel természetesen nem azt kívánjuk állítani, hogy e fogalom nem felel meg annak az elvárásnak, hogy egy egységes, általános definíciót adjon az értékpapír esetében. Azonban elgondolkodtató, hogy valamelyest nem lehet-e ezt a fogalmat egyszerűsíteni úgy, hogy az értékpapír jellemzőit is tartalmazza. E körben kérdésként merül fel az is, hogy az értékpapír fogalmának mennyire részletesen és mindenre kiterjedően kell meghatároznia az értékpapír valamennyi jellemzőjét – kockáztatva ezáltal azt, hogy a piaci szabályozás változásával szükségképpen felmerül a fogalom módosításának szükségessége is, amely a Ptk. – egyébként nem indokolt – gyakoribb módosításához is vezethet.
3.4. A Ptkm. értékpapír fogalma
A Ptk.-nak az értékpapírok szabályozására vonatkozó, 2017. január 1-jétől hatályos, módosított rendelkezéseit látva megállapítható, hogy a jogalkotó végül az értékpapír fogalmának egyszerűsítését tartotta szem előtt, és ennek alapján alkotta meg az értékpapír következő fogalmát:
„6:565. § [Az értékpapír fogalma]
(1) Az értékpapír olyan egyoldalú jognyilatkozat, amely papíralapú okiratként vagy jogszabályban megjelölt más módon létrehozott, rögzített, nyilvántartott és továbbított adatösszességként (dematerializált értékpapírként) a benne foglalt jogot úgy testesíti meg, hogy azt a jogot gyakorolni, arról rendelkezni csak az értékpapír által, annak birtokában lehet.”
- E fogalom ugyancsak általános jelleggel, egységesen, valamennyi értékpapírfajtára alkalmazandóan tartalmazza azon jellemzőket, amelyek alapján egy okirat értékpapírnak minősül. E fogalom a jelenleg hatályos szabályokhoz képest azonban egyszerűsítve, de véleményem szerint a szabályozás céljának megfelelően tartalmazza az alábbiakat:
- az előállítási módra vonatkozó utalást anélkül, hogy annak részletes feltételeit meghatározná – azaz okirati formában vagy dematerializált módon előállított okirat (megjegyzendő, hogy a dematerializált értékpapír esetében a fogalom nem az elektronikus jelet, hanem a jogszabályban meghatározott más módon létrehozott, rögzített, nyilvántartott és továbbított adatösszességet használja. Azonban mivel az ágazati szabályozás egyértelműen az elektronikus jelet rögzíti, így ez sem jelenthet álláspontom szerint értelmezési problémát és a jövőbeli esetleges innovációnak való megfelelésre is lehetőséget biztosít);
- utalást arra is, hogy egy alapul szolgáló jogviszonyt testesít meg a kibocsátó egyoldalú nyilatkozatával, amelybe természetesen az egyoldalú kötelezettségvállalás is beleértendő;
- kifejezi, hogy az értékpapírban foglalt jogosultságot érvényesíteni, arról rendelkezni csak az értékpapír által, annak birtokában lehet – nem térve ki arra a részletre, hogy ki által.
4. Az értékpapírra vonatkozó szabályozás az 1959. évi IV. törvény alapján
Az 1959-es Ptk. értékpapírra vonatkozó szabályainak a bemutatása előtt fontosnak tartunk néhány olyan, a jogalkotás során felmerült körülményt figyelembe venni, amelyek még inkább magyarázatot adhatnak a korábbi szabályozás koncepciójára.
4.1. Az 1959-es Ptk. értékpapírjogi szabályainak a megszületése
Az 1959-es Ptk.-nak az értékpapír szabályozására vonatkozó XXVIII/A. fejezetét (az 1959-es Ptk. 338/A–338/C. §-ait) az 1988. évi XXV. törvény állapította meg, amely 1989. január 1-jétől lépett hatályba. Ezt megelőzően a Polgári Törvénykönyv értékpapírra vonatkozóan szabályozást nem tartalmazott.
Ennek vélhetően az volt az indoka, hogy az 1980-as éveket megelőzően értékpapír kibocsátására, forgalmazására – jellemzően a váltón kívül, melynek külön szabályozása van – nem került sor és nem is merült fel igény arra, hogy az értékpapírokra vonatkozóan egységes magánjogi szabályozás kerüljön megalkotásra.
A pénzkövetelésről szóló értékpapírokon túlmenően a magyar gazdaságban más alapul szolgáló jogot megtestesítő értékpapírok – így jellemzően részvények, árupapírok – sem fordultak tömegesen elő, így az egységes értékpapírjogi szabályozás emiatt sem merült fel.
4.2. Az 1959-es Ptk. értékpapírjogi szabályozásának a főbb elvei
Az 1980-as évek második felétől az értékpapírpiac és értékpapír-kereskedelem iránti fokozott érdeklődés alapján egyre erősebbé vált az olyan átfogó szabályozás iránti igény, amely egyrészről az értékpapírpiaci szabályozást (különös tekintettel a Budapesti Értéktőzsde létrejöttére), másrészről pedig az értékpapírra vonatkozó legfontosabb anyagi jogi szabályokat foglalta magában. Mivel ebben az időben a pénztartozásról szóló értékpapírok – így váltó, kötvény – került a szabályozás középpontjába, ezért a jogalkotói szándék elsősorban ezeknek az értékpapíroknak a szabályozására szorítkozott. Így az 1959-es Ptk. pusztán utaló szabályként (338/C. §) említette meg, hogy egyéb, pl. dologi jogot vagy tagsági jogot megtestesítő értékpapírok is létezhettek és esetükben is – eltérő szabályozás hiányában – a pénzkövetelésről szóló értékpapírokra vonatkozó szabályok voltak az irányadóak.
Az 1959-es Ptk. az értékpapírokra vonatkozó szabályozás alapjául a váltó szabályait tekintette, így mind az átruházásra, mint a kiállításra a váltóra vonatkozó szabályokat rendelte alkalmazni főszabály szerint (bemutatóra szóló értékpapír esetében a birtokba vétel, míg névre szóló értékpapírok esetében a forgatmányozás jelenik meg).
Az 1989-es szabályozás az előállítás módja tekintetében sem tért ki a részletszabályokra. Ennek valószínűsíthetően az volt az oka, hogy ekkor még nem volt arról szó, hogy az értékpapírokat nem csak kinyomtatott formában, nyomdai úton lehet előállítani, hanem materializált forma nélkül, elektronikus jelként való nyilvántartással, ún. dematerializált formában is. Erre vonatkozó szabályozás csak nyolc évvel később, 1997-től kerül bele az 1959-es Ptk.-ba, amelyre okot az értékpapírpiac átfogó szabályozása adott.
Az 1959-es Ptk. értékpapírra vonatkozó szabályozása rendelkezett mind a kifogás-korlátozásról, mind az alaki legitimációról, mind pedig az értékpapír esetében irányadó absztrakt jogügyleti jellegről. Mindezeken túlmenően egy további korlátozásról is szólt a normaszöveg, amelynek a Ptk. esetében is lesz jelentősége: arról, hogy értékpapírnak csak azon Magyarországon kibocsátott okiratokat lehet tekinteni, amelyeknek alaki kellékei kifejezetten meg vannak határozva jogszabályban. Ez pedig praktikusan azt jelenti, hogy csak az minősül értékpapírnak, amelyet jogszabály kifejezetten ekként határoz meg. E szabályozás pedig azt eredményezte, hogy csak az minősülhetett értékpapírnak, amelyet jogszabály annak nevezett.
Ez a korlátozás az értékpapír fogalom 1989-ben történt meghatározásakor nem minősült jelentősnek. Azonban a piaci fejlődéssel, valamint a nemzetközi piacok elérésével egyre inkább jelentőssé kezdett válni, és a hazai kibocsátók lehetőségeit hátrányosan érintette más, akár európai kibocsátásokkal szemben. Korlátozásként jelent meg az értékpapírpiacon azért is, mert a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) értékpapír-meghatározása túlmutatott az 1959-es Ptk. ezen korlátozó rendelkezésén. A Tpt. ugyanis kimondta, hogy értékpapírnak minősül minden olyan okirat, elektronikus jel, amely forgalomba hozatalának országa szerint értékpapírnak minősül. Ez pedig azt eredményezte, hogy több olyan külföldön forgalomba hozott értékpapír a hazai értékpapír-kereskedelem tárgyává vált, amely ha Magyarországon került volna forgalomba hozatalra, akkor nem minősült volna értékpapírnak.
Az értékpapírt az 1959-es Ptk. a kötelmi jogon belül szabályozta. Eltérően azonban a kötelmi jog esetében főszabályként alkalmazott diszpozitív szabályozástól, az értékpapírok esetében a Ptk. kógens szabályokat fogalmazott meg, amelyektől való eltérésre csak kifejezett erre vonatkozó jogszabályi rendelkezés esetében nyílt lehetőség. Kérdésként merülhet fel ennek megfelelően, hogy az értékpapír szabályozása miért a kötelmi jog keretén belül került elhelyezésre. Ennek valószínű indoka az volt, hogy az értékpapírban megtestesített, alapul szolgáló jogviszonyra egyébként a kötelmi jog szabályait kellett alkalmazni.
4.3. A korábbi szabályozás fejlődése
Az 1959-es Ptk. értékpapírra vonatkozó szabályozása 1997-től átfogóan módosult. Ennek legfőbb indoka kettős volt: egyrészről a piaci körülmények és a nemzetközi piacok felé való nyitás miatt felmerült, hogy bizonyos rendelkezéseket a gyakorlathoz szükséges igazítani. Másrészről 1997-ben hatályba lépett az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapír-tőzsdéről szóló 1996. évi CXI. törvény (a továbbiakban: Épt.) (Az Épt. a jelenleg hatályos Tpt. és a befektetési vállalkozásokról, árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény – Bszt. – közvetlen előzményének tekinthető).
Az Épt.-ben foglaltak – az értékpapírok hazai forgalomba hozatalára, előállítására, valamint az értékpapír-kereskedelemre vonatkozó szabályok – jelentős mértékben kihatottak más jogszabályokra is. Az Épt.-nek a dematerializált formában előállított értékpapírokra vonatkozó szabályozása az 1959-es Ptk. módosítását is szükségessé tette. Ez elsősorban azért volt indokolt, mert az értékpapírpiacokon elérhető értékpapírok esetében, melyek kereskedés tárgyát képezték, már egyre nagyobb teret nyertek az értékpapírok biztonságosabb kezelésére és nyilvántartására szolgáló elektronikus jelként előállított, fizikai, materializált formában nem létező értékpapírok. Mivel a dematerializált értékpapírok esetében mind az előállítás, mind a nyilvántartás, mind pedig ezen értékpapírok feletti rendelkezési jog gyakorlása eltérő a nyomdai (okirati) formában előállított értékpapírokétól, ezért indokolt volt az ennek megfelelő szabályozást legalább keretjelleggel a Polgári Törvénykönyvben is elhelyezni.
Az 1997-es módosítás az 1959-es Ptk.-nak a nyomdai úton előállított értékpapírokra vonatkozó szabályozását is érintette: eltérően a dematerializált értékpapírok esetében alkalmazott keretjellegű szabályozástól, a nyomdai úton előállított értékpapírok esetében részletesebb, a váltószabályokhoz hasonló feltételrendszert határozott meg az átruházásra nézve, kitérve a névre szóló és a bemutatóra szóló értékpapírokra, valamint a negatív rendeleti záradékkal ellátott értékpapírokra is.
Megjegyzendő azonban, hogy míg a dematerializált értékpapírok jelentősége, térnyerése szembetűnő volt már a kilencvenes évek végén és a 2000-es évek elején is, addig az 1959-es Ptk. a dematerializált értékpapírokról szinte csak „megemlékezett”, és továbbra is a nyomdai úton előállított értékpapírokra, azok átruházhatóságára vonatkozó feltételeket fejtette ki részletesen. Így a dematerializált értékpapírok esetében pusztán utaló szabály jelent meg arra vonatkozóan, hogy a dematerializált értékpapírokat értékpapírszámlán tartják nyilván és átruházásuk esetében is számlaterhelésre és számlajóváírásra kerül sor. Ezen túlmenően viszont azon részletes feltételrendszert nem határozta meg. Így arra sem tért ki, hogy az értékpapírok nyilvántartására egy kétszintű számlarendszer, a számlavezető és a számlatulajdonos közötti számlaszerződés alapján nyitott és vezetett ún. értékpapírszámla, illetve a számlavezető és a Központi Elszámolóház és Értéktár Zrt. (KELER Zrt.), valamint az értékpapír kibocsátója és a KELER Zrt. közötti számlaszerződés alapján nyitott és vezetett ún. központi értékpapírszámla szolgál. Az értékpapírszámlán a szolgáltató tartja nyilván ügyfelenként elkülönítve az értékpapírokat, míg a központi értékpapírszámlán a KELER Zrt. szolgáltatónként összesítve tartja nyilván a szolgáltató és ügyfelei tulajdonát képező értékpapírokat. Ennek szabályozására csak más ágazati szabályokban került sor.
Ugyancsak más jogszabályok rendelkeztek a dematerializált értékpapírok előállításáról, valamint arról, hogy a nyomdai úton előállított értékpapírok milyen feltételekkel alakíthatóak át dematerializált értékpapírrá. Arra is csak az Épt., majd 2002-től a Tpt. rendelkezéseiből következtethettünk, hogy Magyarországon kibocsátott dematerializált értékpapír kizárólag névre szóló értékpapír lehetett, amely kizárólag sorozatban bocsátható ki, és nyilvánosan forgalomba hozott értékpapír is csak dematerializált értékpapír lehet.
Az, hogy a dematerializált értékpapíroknak az 1959-es Ptk.-ban való szabályozására miért csak utaló jelleggel került sor, az alábbi feltételezett indokok szolgálhattak. A jogalkotó megítélése szerint a Ptk.-ban elegendő volt utalni az eltérő szabályokra, hisz azokat inkább eljárási, technikai jellegű szabályoknak tekintette, amelyek a technika fejlődésével gyors jogszabályváltoztatást is indukálhatnak. Másik indok az lehetett, hogy a 2000-es évek végétől egyre inkább erősödött egy új Ptk. megalkotásának a koncepciója, amelyben más alapokra helyezve kívánták az értékpapírra vonatkozó szabályozást kialakítani.
5. Értékpapír szabályozása a Ptk.-ban
- Az 1959-es Ptk. értékpapír-szabályozási koncepciójával szakítva a Ptk. egy egységes, átfogó, részletes értékpapír-szabályozást kívánt kialakítani. Ennek érdekében a következő szempontok kerültek figyelembevételre, a piaci igények meghallgatását követően:
- egyrészről szakítani kívánt azzal, hogy csak a pénzkövetelésről szóló értékpapír kerüljön kifejezetten meghatározásra, s egységes keretek között, általános jelleggel kívánta az értékpapírt meghatározni, lehetőség szerint úgy, hogy az az értékpapírok valamennyi jellemzőjét tartalmazza;
- másrészről – a piaci igényeknek is megfelelően – el kívánt térni attól a korlátozó koncepciótól, hogy értékpapír csak az az okirat vagy elektronikus jel lehet, amelyet kifejezetten ekként nevesít jogszabály;
- harmadrészről mind az okirati formában (korábbi elnevezéssel: nyomdai úton) előállított, mind pedig a dematerializált értékpapírra vonatkozóan részletesen kívánta meghatározni az átruházás szabályait;
- negyedrészről az értékpapírok átalakítására vonatkozó szabályokat is Ptk.-ban kívánta szabályozni – bevezetve annak a lehetőségét is, hogy egyes dematerializált formában előállított értékpapírokat (így a részvényeket) okirati formában előállított értékpapírokká lehessen átalakítani (pl. amikor a részvénytársaság zártkörűvé alakul);
- ötödrészről továbbra is fent kívánta tartani a szabályozás főszabály szerinti kógens jellegét, függetlenül attól, hogy az értékpapírra vonatkozó szabályok továbbra is a Kötelmi jogi Könyvben találhatóak (eltérést csak nemzetközi egyezmények eltérő szabályozása esetére enged).
Az új rendelkezéseket a Ptk. hatálybalépése, azaz 2014. március 15-e után kibocsátott értékpapírokra lehet és kell alkalmazni. Ez pedig azt jelenti, hogy az ezen időpont előtt kibocsátott értékpapírok esetében továbbra is az 1959-es Ptk. szabályai az irányadóak.
Az értékpapírokra vonatkozó szabályozás a Ptk. Hatodik Könyv Ötödik Részében került elhelyezésre. Az új kódexnek az 1959-es Ptk.-ban foglaltakhoz képest eltérő, illetve azon túlmutató főbb rendelkezései – a teljesség igénye nélkül – a következők:
Meghatározásra került az értékpapír fogalma, valamint azok a szabályok, amelyek mind az okirati formában előállított, mind a dematerializált értékpapírok esetében irányadóak. Így e szabályok között került kimondásra az értékpapír esetében érvényesülő absztrakt ügyleti jelleg és a kifogás-korlátozás is. A Ptk. az alaki legitimációs hatást az okirati formában előállított értékpapírok és a dematerializált értékpapírok esetében külön-külön határozza meg.
A közös szabályok tartalmazzák továbbá azon, a korábbi szabályozástól eltérő koncepcionális változást, amely szerint az értékpapírok esetében nincs formakorlátozás: ez azt jelenti, hogy értékpapírnak minősül azon okirat/elektronikus jel is, amelyről valamely jogszabály kifejezetten nem rendelkezik, azt nem nevesíti. Ehhez az szükséges, hogy a kibocsátója a Ptk. 6:565. § (5) bekezdésében meghatározott minimumkellékekről, -feltételekről rendelkezzen.
Véleményünk szerint ez a koncepcionális változás a piac számára kiemelt jelentőséggel bír. Habár a gyakorlati alkalmazása még egyéb egyeztetésektől függ (pl.: Magyar Nemzeti Bank, KELER Zrt.), azonban az, hogy Magyarországon kibocsátott értékpapír esetében nincs jogszabályi korlátja annak, hogy nem nevesített értékpapírfajták – így pl. a külföldön kibocsátott és tőzsdei kereskedés tárgyát képező certifikátok – is kibocsáthatóvá váljanak, a piaci versenyhelyzet fenntartását, erősödését mindenképpen elősegíti.
A Ptk. továbbá külön-külön cím alatt rendelkezik az okirati formában előállított értékpapírokra, valamint a dematerializált értékpapírokra vonatkozó szabályokról. Az okirati formában előállított értékpapírok esetében meghatározza – a korábbi szabályozáshoz hasonlóan – az átruházásra és az alaki legitimációra vonatkozó feltételeket. Ezen túlmenően az értékpapírok elvesztése, megrongálódása esetére a megsemmisítéséről is rendelkezik. Kimondásra került továbbá, hogy az okirati formában előállított értékpapírok esetében az értékpapír jóhiszemű jogosultjával szemben az okirati formában előállított értékpapír kiállítóját akkor is terhelik az értékpapírban rögzített kötelezettségek, ha az értékpapír kibocsátás nélkül vagy érvénytelen ügylettel került forgalomba. Ez utóbbi a korábbi értékpapír-szabályozáson túlmutató, a jogbiztonságot elősegítő újítás.
A dematerializált értékpapírok esetében a Ptk. – a korábbi részletes szabályozás hiányát ellensúlyozandó – az eddig jellemzően a Tpt.-ben és felhatalmazása alapján megalkotott más jogszabályokban található eljárási, technikai részletességű szabályozást tartalmaz az értékpapír előállításával, a számlavezetéssel, az értékpapírok átruházásának a joghatásával, az átalakítással, valamint az alaki legitimációval kapcsolatosan. Ebből következően jogosan merülhet fel az a kérdés, hogy szükséges-e ilyen mélységben erről itt rendelkezni, és hogy a Ptk.-ban helye van-e egyáltalán ilyen részletességgel eljárási szabályoknak – különös tekintettel arra, hogy a felmerülő változások miatt szóba kerülhet a Ptk. – egyébként más miatt nem indokolt – többszöri módosítása is.
Végezetül megemlítendő, hogy a dematerializált értékpapírok esetében a Ptk. jelenleg egy gyakorlati problémát továbbra sem rendez az értékpapír feletti rendelkezési joggal és az értékpapír tulajdonjogával kapcsolatosan. Főszabály szerint ugyanis az értékpapír jogosultja az a személy, akinek az értékpapírszámláján az értékpapír nyilván van tartva. Előfordul azonban a gyakorlatban, hogy egy értékpapír átruházásáról szóló szerződés alapján az átvezetésre később kerülne sor és az értékpapír korábbi jogosultja nem rendelkezik az értékpapír új jogosult részére történő transzferálásáról. Ebben az esetben viszont biztosítani kell, hogy a jogosult bizonyíthassa azt, hogy ő minősül az értékpapír tulajdonosának, és ezáltal átvezetésre kerüljön az ő értékpapírszámlájára az adott értékpapír. Ennek kimondása piaci igényként merült fel.
Összegezve a Ptk. értékpapírra vonatkozó jelenlegi szabályozását, kijelenthető, hogy az új rendelkezések az 1959-es Ptk.-hoz képest jelentős előrelépést és a piaci folyamatoknak való jobb megfelelést szolgálják. Mindazonáltal a részletekbe menő szabályozás esetében felmerül, hogy valóban szükséges-e ilyen mélységben a Ptk.-ban szabályozni a feltételeket, különös tekintettel a gyakorlatban jelentkező folyamatos változásokra. E változások sok esetben jogszabálymódosítást kívánnak, amelyek Ptk. szintű megvalósítása nem biztos, hogy kellő időben meg tud történni és a várakozástól eltérő, egyébként nem szükséges többszöri jogszabály-módosítást eredményez.
6. Értékpapír 2017. január 1-jétől hatályos szabályozása a Ptk.-ban
Az előző fejezetben említettük, hogy a Ptk. értékpapírra vonatkozó Hatodik Könyv Ötödik Részében szabályozott rendelkezései bár előremutatóak, azonban a megfelelő gyakorlati alkalmazás érdekében nem biztos, hogy megfelelőek. Ezt leginkább az értékpapír fogalmának bonyolultsága, másrészről pedig a dematerializált értékpapírra vonatkozó, eljárási szintű részletességű szabályozása veti fel.
A 2017. január 1-jétől hatályos, a jelen írás megalkotásának időpontjában ismert rendelkezései lényegesen egyszerűsítik az értékpapírra vonatkozó rendelkezéseket. Ez az egyszerűsítés azonban – véleményem szerint – nem érinti az értékpapírra vonatkozó elemi szabályokat: így a legitimációs hatást, az absztrakt jogügylet jelleget, valamint a kifogás-korlátozást. Előremutató változást jelent továbbá az, hogy a fogalom – ahogy az a 2. fejezetben bemutatásra került – egyértelműsítésre és egyben egyszerűsítésre került úgy, hogy továbbra sem kell attól félni, hogy akár egy mozijegy, akár egy ruhatári jegy értékpapírnak fog minősülni. Előremutató egységesítést jelent továbbá az is, hogy nem kerül külön címben szabályozásra az okirati formában előállított értékpapír és a dematerializált értékpapír.
Bár így valóban lényegesen kevesebb rendelkezés vonatkozik a dematerializált értékpapírra, azonban mindez az ilyen módon előállított értékpapír jelentőségét nem vonja kétségbe. Épp ellenkezőleg: lehetőséget biztosít arra, hogy különösen az európai, manapság jellemzően rendeleti, azaz a tagállamokban közvetlenül alkalmazandó előírásoknak is megfeleljen, s ezáltal elkerülhető az a kockázat, hogy a hazai jogszabályokban foglaltak ezen kötelezően alkalmazandó szabályokkal ellentétesek legyenek, amely egy egyébként szükségtelen törvénymódosítást indukálhatnak és a megfelelő jogalkalmazást is elnehezíthetik.
Gyakorlati szempontból továbbá megnyugtató rendelkezést tartalmaz a dematerializált értékpapír esetében az, hogy a jogosultnak – amennyiben nem az ő értékpapírszámláján van nyilvántartva az értékpapír – igazolnia lehet a jogosultságát. A Ptk. továbbá – indoklása értelmében – megteremti a lehetőséget a dematerializált formában előállított értékpapírok megsemmisítésére is, figyelemmel arra, hogy felmerülhet annak a veszélye, hogy az értékpapírszámlán nyilvántartott információ azonosíthatatlanná válik.
A kógens szabályozást érintve a 2017-től hatályos módosítás általános jelleggel engedi jogszabályban a Ptk.-ban foglaltaktól eltérő rendelkezés alkalmazását. Így a továbbiakban ezen eltérést lehetővé tevő jogszabályi rendelkezésnek nem szükséges, hogy az alapja nemzetközi egyezmény legyen. E tekintetben kérdésként merül fel, hogy mindez azt is eredményezheti-e, hogy a formakényszer eltörlését felülírhatja majd más jogszabály. Mivel a Ptk. e tekintetben a szabályozásától való eltérés lehetőségét mondja ki, ez értelmezésem szerint nem jelenti azt, hogy jogszabály kötelező érvénnyel felülírhatja a Ptk. szabályait (azaz annyiban lehet eltérni, amennyiben azt jogszabály megengedi).
Megoldásra vár azonban továbbra is az értékpapírok megsemmisítésére vonatkozó szabályozás abban az esetben, ha a kibocsátó megszűnik. Ugyanis ebben az esetben a jelenlegi ágazati szabályozás még továbbra is elvárja a kibocsátói részvételt a megsemmisítési eljárásban, amely – megszűnésének okán – kivitelezhetetlen.
Habár a 2017. január 1-jétől hatályba lépő értékpapír-szabályozásra vonatkozó módosítással kapcsolatban megfogalmazódtak aggályok, különösen az értékpapír fogalma és a dematerializált értékpapírra vonatkozó részletesebb szabályozás szükségszerűsége érdekében, azonban véleményem szerint e módosítások a forgalombiztonság szempontjából mindenképpen üdvözlendőek. E módosítások továbbá ismételten lefektetik azt az alapelvet, mely szerint a Ptk. az általános magánjogi szabályokat kell hogy tartalmazza, egyéb, akár eljárási szabályokat legfeljebb utalás szintjén.
Az értékpapírra vonatkozó, Ptkm.-ben foglalt szabályok 2017. január 1-jétől lépnek hatályba. Ez azt jelenti, hogy a módosult rendelkezéseket a 2017. január 1-jétől kibocsátott értékpapírokra kell alkalmazni.
7. Összegzés
A fentiekben bemutatást kívántunk nyújtani az értékpapír Ptk.-beli szabályozásáról és megkíséreltünk rámutatni arra, hogy az értékpapírra vonatkozó szabályozás esetében is figyelemmel kell lenni a piaci, gyakorlati változásokra.
Az értékpapír- és tőkepiaci szabályozás – különösen az európai jogalkotás – tekintetében tapasztalható jelentős változásokra figyelemmel továbbá kérdésként merül fel, hogy a Polgári Törvénykönyvnek mennyire kell részletesen szabályoznia az értékpapírt és érintenie az értékpapírjogi szabályozást. A jogalkotás, jogalkalmazás és a jogtudomány területén ez örök dilemmát eredményez: véleményem szerint lehet mindkét álláspont – azaz részletes vagy általános keretszabályozás – mellett érvelni és ellenérveket megfogalmazni. Azonban mindenképpen azt szükséges szem előtt tartani, hogy a Polgári Törvénykönyvben mit és milyen mélységben szükséges szabályozni annak érdekében, hogy rendeltetésének eleget tudjon tenni. Véleményem szerint a Polgári Törvénykönyvnek nem feladata minden jogintézmény részletekbe menő szabályozása, különösen abban az esetben, ha egyébként számos adott jogintézményhez kapcsolódó kérdéskört az ágazati jogszabályok, különösen pedig uniós szintű szabályozás is érint. Ez különösen igaz az értékpapírra nézve is. Ezért véleményem szerint pusztán az a tény, hogy a Polgári Törvénykönyv nem vagy csak utalás szinten szabályoz egyes kérdésköröket, nem jelenti azt, hogy a szabályozás nem megfelelő. Sőt inkább ezáltal tudja biztosítani rendeltetését, hogy általános jelleggel, az anyagi jogi szabályokra koncentrálva határozza meg – lehetőség szerint minél időtállóbban – az értékpapírra vonatkozó keretszabályokat.
Megítélésünk szerint továbbá kockázatokat is magában rejthet a túlságosan részletes szabályozás: ugyanis magában hordozná annak a veszélyét, hogy a Polgári Törvénykönyv nehézkesebben tud alkalmazkodni a gyakorlatban felmerülő azon változásokhoz, amelyek túlmutatnának a Ptk.-ban foglalt rendelkezéseken, és ezáltal bizonytalanságot is eredményezne a gyakorlati alkalmazás során.
Mindezeken felül a gyakorlati alkalmazás szempontjából fontosabb kérdésként merül fel a következő: szükséges-e más, jellemzően ágazati jogszabályokat (különösen a Tpt.-t és a felhatalmazásán alapuló más jogszabályokat) 2017-től módosítani amiatt, mert egyes, jellemzően eljárási, technikai szabályokra vonatkozó kifejezett rendelkezések (így különösen kibocsátásra, értékpapír-előállításra, átalakításra, számlavezetésre vonatkozó szabályok) a 2017. január 1-jétől hatályos Ptk.-szabályozásból kikerülnek.
Mivel jelenleg a Nemzetgazdasági Minisztérium nem tervez 2017-től hatályos ágazati jogszabálymódosítást, ezért feltételezhető, hogy e részletszabályok már jelenleg is elégségesen rendezik az egyes kérdésköröket. Ha pedig ez így van, mindez azt is jelenti a gyakorlati alkalmazás számára, hogy az ágazati szabályozással való összhangot a Ptk. 2017. január 1-jétől hatályos rendelkezései teremtik meg azáltal, hogy a fentiekben említett kérdésköröket a Ptk. a továbbiakban nem vagy csak utalás szinten rendezi. Ez persze nem jelenti azt, hogy a későbbiekben felmerülő vagy módosuló piaci és szabályozási igények alapján a szükséges ágazati szabályok ne módosuljanak.
***
A szerző ügyvéd.
Az írás a Tanulmányok a gazdasági jog, a pénzügyek és a számvitel köréből c. kötetben jelent meg.