Ebben a bejegyzésben egy részletet találnak Bárdos Péter: A fuvarozó felelőssége című könyvéből. A részlet a könyv III. fejezetének („A fuvarozó felelőssége az egyes fuvarozási módozatokban”) elejéről származik („Bevezetés”).

III.

A fuvarozó felelőssége az egyes fuvarozási módozatokban

1. Bevezetés

A szövegezésbeli és kisebb jelentőségű tartalmi eltérésektől eltekintve a fuvarozási módozatok speciális belföldi és nemzetközi normái lényegében közös felelősségi koncepciót tükröznek, amelynek lényege a következőkben foglalható össze: a fuvarozót a fuvarozással összefüggésben keletkezett árukárért, a késedelemért és a speciális szabályokban nevesített egyes egyéb szerződésszegésekért terheli felelősség, a speciális szabályokban meghatározott korlátok között. Ha a szerződésszegés a speciális normákban nem említett következményekkel jár (például személyiségijog-sértés), a fuvarozó ezekért is felelőssé tehető, de csak a már említett korlátok között. A fuvarozó felelősségét kimentheti, mégpedig vagy annak bizonyításával, hogy a kár megelőzésére, elhárítására nem volt módja, vagy egyébként tételesen felsorolt külső kimentő okok bizonyításával. A fuvarozó kárfelelőssége minden esetben korlátozott, kivéve a szándékosság és súlyos (tudatos) gondatlanság esetét. Dacára e közös jellemzőknek a felelősség fuvarozási módozatonkénti vizsgálata mégis indokolt, mert a bíróság minden esetben megkívánja az eset összes körülményének alapos vizsgálatát, ami minden esetet egyedivé tesz.

A fuvarozói felelősség fuvarozási módozatonkénti tárgyalása előtt célszerű utalni három, az összes fuvarozási módozatot és azokon belül is szinte az összes tipikus felelősségi helyzetet érintő, a bírói gyakorlatban is megjelenő problémára. Ezek az alábbiak:

  • az a kérdés, hogy a fuvarozói felelősséget az árukárra és a késedelem következményeire szűkítő szemlélet csak mértékbeli korlátot jelent-e, vagy azt is, hogy a fuvarozói felelősség kizárólag azokért a sérelmekért áll fenn, amelyek árukárban manifesztálódnak vagy a késedelemmel függnek össze, semmilyen más kárért (például elmaradt haszon, személyiségi jog sérelme) nem;
  • a szándékosság és súlyos gondatlanság fogalmának értelmezése;
  • a kármegosztás kérdése.

A speciális normák szemlélete többé-kevésbé egységes abban, hogy a felelősség körét az áruban keletkezett, valamint a késedelemmel okozott kárban jelölik meg. Mivel azonban a szövegezésben érdemi eltéréseket is találunk (például hogy elfogad-e a speciális norma az árukáron és késedelmen kívül más felelősségkeletkeztető tényt, illetve más következményt is), indokolt lehet megkísérelni az értelmezés közös elveinek megfogalmazását. Ez konkrétan annak leszögezését jelenti, hogy a fuvarozói felelősség kiváltó oka csak az árukár, a kiszolgáltatási késedelem vagy a speciális normában konkrétan megjelölt egyéb ok lehet, és a felelősség felső határát az áru értéke, illetve a fuvardíj mértéke jelöli ki, kivéve a szándékosság vagy súlyos gondatlanság esetét, valamint azt az esetet, ha a fuvarozó a súlyosabb felelősséget üzletpolitikai megfontolásból vállalja, és erre a speciális norma lehetőséget ad.

A szándékosság és súlyos gondatlanság fogalmával valamennyi speciális norma operál, mégpedig a fuvarozói felelősség kizárásával, a fuvarozó felelősség alóli mentesülésével, a felelősségkorlátozás megszüntetésével, illetve az elévüléssel összefüggésben. A speciális fuvarozási módozatok szabályai hasonlók abban a tekintetben, hogy definíciót egyikük sem ad, így a feladat az elméletre és a bíróságokra marad.

Ami a szándékosságot illeti, a fő kérdés az, hogy a szándéknak a magatartásra vagy az eredményre kell-e irányulnia. Az első annyit jelent, hogy csupán magának a magatartásnak kell akartnak lennie, a második esetben viszont a szándéknak kifejezetten a kár okozására kell irányulnia. A kérdésben az irodalom nem egységes. Az álláspontok attól, hogy a felelősség megállapításához elegendő a szerződésszegés akarása, a kár akarása nem szükséges, odáig terjednek, hogy a kár kifejezett akarása is a felelőssé tétel feltétele.

Álláspontom szerint a racionális megoldás a két felfogás között van: a felelősség megállapításához szükség van arra is, hogy a magatartás akart legyen, és arra is, hogy a káros következmény tekintetében a károkozó legalább eshetőleges szándékot, illetve tudatos gondatlanságot tanúsítson.

A gondatlanság általános alakzatának (negligencia) az a tartalma, hogy az érintett nem tanúsítja az adott helyzetben általában elvárható figyelmet, körültekintést. Súlyosnak akkor minősül a gondatlanság, ha a károkozó a közvélekedésben eleminek minősített gondosságot sem tanúsítja, vagy ha a speciális jogtárgy védelme a szokásosnál nagyobb gondosságot indokol, és a károkozó ezt mulasztja el. Szemlélet kérdése, hogy az elemi gondosság elmulasztását eshetőleges szándéknak vagy tudatos gondatlanságnak minősítjük-e, az eredmény a fuvarozói felelősség szempontjából ugyanaz: a felelősségkizárás vagy -korlátozás hatálytalansága és a mentesülési lehetőségtől való elesés.

A speciális normák többsége közvetlenül nem szabályozza, mi történjen akkor, ha az árukárban vagy a késedelemben a fuvarozónak és a fuvaroztatónak is van szerepe. A Ptk. a deliktuális felelősség körében ezt a helyzetet károsulti közrehatásként kezeli (Ptk. 6:525. §), amelyet felróhatósági alapon beszámítani rendel. Eltekintve attól a dogmatikai problémától, hogy mi keresnivalója van a felróhatóságnak a szerződésszegéssel okozott kár telepítésében, az látszik helyes és igazságos álláspontnak, ha a kárt a speciális norma kifejezett rendelkezése hiányában is megosztani rendeljük a Ptk. szellemében. Ezt támasztja alá, hogy egyes speciális normákban közvetve feltűnik az ilyen értelmezés, például úgy, hogy a speciális norma szabályokat ad a „feladó felelőssége” esetére (de akad olyan speciális norma is, amely kevésbé szégyenlős, és expressis verbis megemlíti a kármegosztás lehetőségét). Noha – ahogyan azt az egyes felelősségi szituációk elemzésénél látni fogjuk – a kármegosztás elvi lehetősége szinte mindig felmerül, a vizsgált felső bírói gyakorlatban kevés példát találunk a kármegosztás alkalmazására.

Így például a Szegedi Ítélőtábla Gf.30418/2015/3. számú jogerős ítéletében kármegosztás alkalmazását látta indokoltnak, mert a feladó tévesen jelölte meg ugyan a rendeltetési címet, viszont amikor ez kiderült, a fuvarozó nem a feladótól kért utasítást, hanem helyben próbált tájékozódni, és az árut végül nem a fuvarlevél szerinti címzettnek, hanem egy jogosulatlan harmadik személynek szolgáltatta ki.

A releváns normák és a joggyakorlat elemzése alapján a fuvarfeladat teljesítésével összefüggő tipikus, felelősséget keletkeztető fuvarozói hibák lehetnek az alábbiak (a felsorolás értelemszerűen nem kimerítő):

  • a fuvareszköz határidőben történő kiállításának elmulasztása,
  • a fuvareszköz alkalmatlansága a fuvarozási feladat hibátlan teljesítésére,
  • fuvarozói hiba, mulasztás az áru fuvarozásra történő felvételével, fuvareszközbe való berakásával és rögzítésével kapcsolatban,
  • a fuvarozói ellenőrzési kötelezettség megszegése,
  • a fuvarlevél kiállításának elmulasztása vagy hibás kiállítása,
  • a fuvarozás késedelmes megkezdése,
  • a fuvarozót terhelő értesítési és utasításkérési kötelezettség, a kapott utasítás megszegése,
  • fuvarozói hiba az áru kirakása során,
  • az áru késedelmes kiszolgáltatása,
  • az áru sérült vagy hiányos állapotban való kiszolgáltatása,
  • az áru elvesztése, megsemmisülése,
  • fuvarozói hiba a kármegállapításban.

A továbbiakban azt vizsgálom, hogy a jog milyen megoldásokat kínál az egyes fuvarozási módozatokban e felelősségi helyzetekre.

Hozzászólások

hozzászólás