Bevezetés
1. Ismeretes, hogy az első sikeres magánjogi kodifikációra olyan korban – 1953 és 1959 között – került sor, amikor a magánjog természetes társadalmi létalapja és alkalmazási területe: a magántulajdon a lehető legszűkebb körre szorult vissza. Kis túlzással ezért az 1948 és 1990 közötti évtizedekben magántulajdon nélküli magánjogról beszélhetünk.1 Ebben a korszakban alkották meg mégis a ma is hatályos Családjogi törvényt (1952. évi IV. törvényt), amely – a legtöbb nyugat-európai országot megelőzve – egyebek mellett a házastársak egyenjogúságának jogi garantálásával, továbbá a házasságból és házasságon kívül született gyermekek egyenjogúságának biztosításával korszerű családjogot teremtett.
Maga az 1960. május 1-jén hatályba lépett Polgári Törvénykönyv – a kedvezőtlen társadalmi körülmények ellenére – mai szemmel nézve is sikeres kodifikációnak tekinthető. Ez a siker a Kódex megalkotóinak érdeme, és kiváló jogászi felkészültségüknek, a magyar magánjogtudománynak az előző száz év alatt elért kiemelkedően magas színvonalának köszönhető. Alappal állapíthatjuk meg ezt annak ellenére, hogy az 1990-es rendszerváltozás óta eltelt évek mélyreható gazdasági és társadalmi átalakulása folytán a törvénykönyvet több mint félszázszor módosítani kellett. A Ptk. előnyeit nehéz volna egy előadás keretei között összefoglalni. Megállapításunk alátámasztásaként csupán utalunk a Kódex sikerült szerkezetére, nyelvének tömör és mégis világos voltára, átgondolt és következetes terminológiájára. Ezek az erények a mai jogszabályok nyelvezetét és a szakkifejezések oly gyakran helytelen használatát látva szinte elérhetetlen színvonalat képviselnek. Nem kevésbé dicsérhető a Ptk. néhány tartalmi megoldása is. Példaként ezúttal a szerződésszegések szabályaira és azoknak a szerződések általános normái közötti elhelyezésére hivatkozunk. A normák absztrakciós szintjének találó megválasztása e körben sok olyan jogalkalmazási probléma elkerülését tette lehetővé, amilyenekkel például a nagytekintélyű német BGB máig, a közelmúltban hatályba lépett nagy kötelmi jogi reform után is terheli a bírói gyakorlatot.
2. A magánjognak az áruviszony elvont kategóriájára szabott és ezért absztrakt normái lényeges társadalmi változások túlélésére is képesek. A közelmúltban lejátszódott folyamatok mégis olyan mértékű és horderejű módosulásokat eredményeztek a magánjogilag szabályozható életviszonyok területén, hogy azok jogi rendezése átfogó reformot tesz szükségessé. Ennek a reformnak a nagysága, a szükséges változtatások mérete és minősége olyan módosítási igényeket támaszt, amelyek jóval meghaladják egy novelláris korrekció kereteit, és egy új törvénykönyv megalkotását teszik szükségessé.2 Az erre vonatkozó döntés a Kormány 1999. áprilisában hozott határozatával megszületett.3
Az új törvénykönyv tudományos megalapozására, a reformra érett megoldások feltárására 1999 óta közel száz tanulmány született. Az ezekben az írásokban kidolgozott szabályozási alternatívák figyelembevételével határozta meg a Kodifikációs Szerkesztőbizottság az új kódex tematikus csomópontjait. A Kodifikációs Főbizottság javaslata alapján a Kormány szakmai vitára bocsátotta az új Polgári Törvénykönyv Koncepcióját.4
3. A Koncepcióban megfogalmazott reformjavaslatokat – természetesen csak példákat ragadva ki – három csokorba kötve mutatjuk be. Szólunk azokról a tervezett módosításokról, amelyek a rendszerváltozás óta végbement gazdasági és társadalmi változások közvetlen következményeként felmerült igények nyomán váltak szükségessé. Ezeket a javaslatokat transzformációs indíttatású módosításoknak nevezzük. Ezt követően olyan reformelképzelésekről adunk számot, amelyeket közvetlenül nem a társadalmi átalakulásunk tett szükségessé, hanem amelyekre a Ptk. hatályba lépése óta eltelt több mint négy évtized igényei és tapasztalatai miatt van szükség. Ezeket nevezzük modernizációs célú reformoknak. A harmadik csoportba az ún. integrációs szerepet játszó módosításokat soroljuk, vagyis azokat a változtatásokat, amelyek magánjogunk egységét hivatottak helyreállítani egy újraalkotott kódex formájában.
I. Transzformációs indíttatású reformjavaslatok
1. A transzformációs reform-módosítások jelentős része már megtörtént: éspedig törvényhozási úton, egyes esetekben az Alkotmánybíróság határozata nyomán. Ennek ellenére vannak még a hatályos Ptk.-ban olyan rendelkezések, amelyek aligha egyeztethetők össze mai társadalmi berendezkedésünk elveivel. Ezeket a rendelkezéseket a folyamatban lévő reform során annál is inkább ki kell iktatni a Törvénykönyvből, mivel azok jó része már nem él a gyakorlatban.
Ilyen intézmény a közérdekű bírság, amely nyilvánvalóan kakukktojás a magánjog rendszerében. Helyette a Koncepció személyiség megsértése esetén a sértett félnek járó sérelemdíj megítélését kívánja lehetővé tenni.5
A közérdekű bírság megszüntetéséhez hasonló okból nem kívánja fenntartani a Koncepció az állam javára marasztalás szankcióját sem. Megszüntetni javasoljuk ezt a magánjogtól idegen jogkövetkezményt mind érvénytelen szerződések, mind jogalap nélküli gazdagodás esetében. Az állam javára marasztalás szankciójának jellege, alkalmazásának indokai, esetei és a szankció terjedelme egyaránt vitatott volt már a Ptk. előkészítése során is. A bírói gyakorlat a Ptk. hatálybalépése utáni első évtizedekben túl széles körben alkalmazta ezt a szankciót, olyannyira, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak kellett – lényegében megszorító célzattal – elvi iránymutatás nyújtania (13. sz. Irányelvvel módosított 7. sz. Irányelv). Részben ennek következtében, jórészt azonban inkább a gazdasági-társadalmi viszonyok megváltozott jellege miatt a ’80-as évektől kezdve az állam javára marasztalás bírói gyakorlata mindinkább visszaszorult, és ma már nem is kerül alkalmazásra. A megváltozott viszonyok számos olyan tényálláscsoport tiltott voltát tették tárgytalanná, amelyekben a korábbi ügyészi és bírói gyakorlat tilos (vagy a dolgozó nép érdekeibe ütköző) szerződést látott, és amelyekhez gyakran kapcsolta az állam javára marasztalás szankcióját. Ilyenek voltak az ún. üzérkedő szerződések, a kontárszerződések, a “csendestársi” megállapodások, az állami bérlakások bérleti jogának átruházására irányuló szerződések stb. A kétoldalú turpitudo-t magukban foglaló tilos szerződések legfontosabb esetcsoportjai eltűntek az ítélkezési gyakorlatból. Az uzsorás szerződéseket sem látszik szükségesnek “polgári jogi” szankcióval illetni szabálysértési vagy büntetőjogi repressziók helyett. A Legfelsőbb Bíróság már 1990-ben hatályon kívül helyezte a 7. sz. Irányelvet.6 A Koncepció mindezek miatt megszüntetni kívánja az állam javára marasztalás szankcióját.7
2. A Koncepció abból indul ki, hogy az új Polgári Törvénykönyvben egy szociális elemekkel átszőtt piacgazdaság magánjogi feltételeit kell megteremteni. Ez a kiinduló tézis összhangban van a Magyarországon 1990 óta követett társadalompolitikai célkitűzésekkel és azzal a ténnyel, hogy – az Európai Unióba tömörült államokban elfogadott társadalomképet követve – a szociális piacgazdaság társadalmi modelljét tekintjük mintának. Ez a társadalmi modell a magánjogi szabályozásban mindenekelőtt a magántulajdon és a magánautonómia elismerését és védelmét jelenti; azzal természetesen, hogy Alkotmányban lefektetett elveken alapuló szociális kötöttségek a magántulajdont is terhelhetik.
A magánautonómia egyik legfontosabb következménye a szerződési szabadság elismerése és védelme. Ezért a magánjognak ezt a pillérét ugyancsak kivételesen szabad korlátokkal övezni. A szerződési szabadságot csak ott és annyiban indokolt korlátozni, ahol és amennyiben ez a szociális igazságosság magánjogban érvényesíthető követelménye érdekében elengedhetetlenül szükséges, a piaci verseny szabadságának feltételei között pedig még lehetséges. A magánautonómia határainak kijelöléséhez elsősorban a forgalmi erkölcs, azaz a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményének támasztása szolgálhat eszközül. Az etikai befolyástól vezetett, például a “fogyasztó” vagy az ún. “gyengébb fél” védelme érdekében alkalmazandó szociális célzatú magánjogi korlátoknak is a lehetséges mértékben piackonformnak kell tehát lenniük, és nem szabad veszélyeztetniük a piaci versenyegyenlőség követelményeit. Különösen a szerződési jognak, a maga túlnyomórészt diszpozitív szabályaival, a lehető legkisebb szintre kell ezért csökkentenie a bírói beavatkozás lehetőségeit, és a felek közötti érdekkiegyenlítő szerepet kell betöltenie.8
3. Aligha egyeztethető össze ezekkel az elvekkel a hatályos Ptk.-ban megengedett egynémely bírói beavatkozás. Megállapítható, hogy a jogalanyok magánjogi cselekvési autonómiájának kivételes korlátozásánál a lehető legszűkebb körre szorítva kell meghatározni az állami (mindenekelőtt a bírói) beavatkozás lehetőségét. Ezeket a lehetőségeket kizárólag a Kódex maga nyithatja meg. Nem folytatható tehát az a gyakorlat, hogy alacsonyabb szintű jogforrások korlátozzák a szerződő felek autonómiáját.
a) Legfeljebb egészen kivételesen kaphat jogot a bíró például arra, hogy egy magánjogi jogalanynak jogszabály által megkívánt jognyilatkozatát ítéletével pótolhassa. Ezért foglal állást úgy a Koncepció, hogy a Ptk. 5. § (3) bekezdésében foglalt lehetőség ne álljon nyitva – mint elvben ma – a magánjogi jogviszonyok valamennyi fajtájára.9
Ismeretes, hogy a bírói gyakorlat – helyesen – mindig is kizárt bizonyos területeket a bírói beavatkozásnak itt említett lehetősége köréből. Nem alkalmazta a judikatúra az 5. § (3) bekezdését családjogi viszonyokban: nem pótolta pl. a bírói ítélet a jogszabály által megkívánt jognyilatkozatot szülői felügyelet gyakorlásával (láthatással) kapcsolatban, vagy örökbefogadáshoz történő szülői hozzájárulás helyett.10 A Koncepció ezen túl is megszorítást lát szükségesnek: elvileg sem kívánja megadni például a jognyilatkozat bírói pótlásának lehetőségét a szerződések körében. A javaslat itt is a bírói gyakorlat helyes törekvéseit kívánja normatív általánossággal megerősíteni. A bírói ítéletek eddig is nagyon markánsan védték a szerződéskötés szabadságát, soha sem adva helyt a bírói beavatkozásnak szerződéskötés meg-tagadásakor.11 Hasonló elvi megfontolásból nem minősül joggal való visszaélésnek a tartozásátvállaláshoz történő jogosulti hozzájárulás sem.12 Ismételten kimondta a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy társasház alapítására senkit sem lehet kötelezni, és ezért nem áll fenn jognyilatkozat adására irányuló kötelezettség.13 Ugyanígy a szerződés módosításának megtagadása sem valósíthat meg joggal való visszaélést.14 Ezért az új Kódexben vagy teljesen hiányozni fog a bírói beavatkozásnak ez a lehetősége, vagy csak a dologi jogi könyvben kap helyet, de semmiképpen a Törvénykönyv Bevezető rendelkezései között. A bírói gyakorlat ugyanis a legutóbbi években is helyesen alkalmazta az 5. § (3) bekezdését az építkezésekhez történő hozzájárulás pótlására szomszédok stb. viszonylatában.
b) Ugyanígy a jelenleginél is szorosabb korlátok közé kell szorítani a bírói szerződésmódosítás lehetőségét. A Ptk. 241. § -ával kapcsolatos bírói gyakorlat tendenciája helyeselhető: a Legfelsőbb Bíróság több esetcsoportban elvi éllel kizárta annak lehetőségét, hogy a bíróság a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán módosíthassa a szerződést azért, mert a változás valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti. A kereslet-kínálat viszonyainak változása a Legfelsőbb Bíróság szerint az üzleti kockázat körébe eső tényező, amely egyik szerződő felet sem jogosítja fel a szerződésmódosítás kérésére. Az infláció sem vezet automatikus szerződésmódosításhoz.15
A Koncepció a bírói gyakorlatnak ezt a helyes irányát kívánja megerősíteni. Elvi éllel kívánja kizárni a bírói szerződésmódosítás lehetőségét olyan esetekre, amelyeknél a körülmények változása valamelyik szerződő fél rendes üzleti kockázata körébe esik. Nem kérheti majd a bíróságtól a tartós szerződéses jogviszony módosítását az a szerződő fél sem, akinek a körülmények változásával számolnia kellett.16
c) Az előbbi megfontolások játszottak szerepet a Koncepciónak az érvénytelen szerződés jogkövetkezményeit érintő változtatási javaslatánál is.17 Az államnak a piacgazdaságban megváltozott szerepe szükségszerűen vonja maga után az állami beavatkozás lehetőségének szűkítését a magánjogi szerződések körében. Ez az általános megfontolás ebben a körben azzal a következménnyel jár, hogy a bíró az érvénytelen szerződés jogkövetkezményeit csak a kereseti (viszontkereseti) kérelem keretei között állapíthatja meg. A bíró természetesen a jövőben is hivatalból elutasíthatja a teljesítésre irányuló keresetet semmis szerződés esetében. Elrendelheti a bíró az érvénytelen szerződés alapján történt teljesítések visszaadását, azaz a szerződéskötést megelőző állapot helyreállítását is. Egyebekben azonban a bírónak a felekre kell bíznia szerződéses kapcsolatuk rendezését. Az érvénytelenségi ok kiküszöbölésére és az érvénytelen szerződés érvényessé nyilvánítására tehát csak ilyen irányú kereset esetén lesz majd módja a bírónak. Az anyagi jogi megfontolások mellett ez a megoldás következik az eljárásjogi szabályok közelmúltbeli változásából is [Pp. 4. §, 164. § (2) bek.]. A közérdek védelmére az ügyészi keresetindítási jog (Ptké. 36/A. §) még mindig elegendő eszköz marad.18
4. A magántulajdonon alapuló magánautonómia és a szerződési szabadság egyik legfontosabb normatív következménye a szerződési jogi szabályok diszpozitív jellege. Ez így van a hatályos Ptk.-ban is [200. § (1) bek.]. A Koncepció meg kívánja erősíteni ezt a helyes megoldást. Szélesebb körű kivételt csak a fogyasztói szerződések jelentenek majd, amelyeknél kógens normák alkalmazása elkerülhetetlen a hatékony fogyasztóvédelem érdekében.19
A diszpozitív szabályok megnyitják a lehetőséget a feleknek, hogy szerződéses viszonyuk konkrét körülményeit a lehető legnagyobb mértékben figyelembe tudják venni a szerződés feltételeinek meghatározásánál. Az ilyen normák emellett – kiegyensúlyozott piaci feltételek közepette, kiegyensúlyozott pozícióban lévő felek számára és helyes törvényhozói mérlegelést feltételezve – a szerződő felek kölcsönös érdekeit a leginkább figyelembe veszik. A diszpozitív szerződési jog mindezeken túl a szerződéskötő feleknek költségeket segít megtakarítani. A szerződő partnereknek ugyanis elegendő a konkrét feltételekben és a törvényi szabályoktól szándékolt eltérésekben megállapodniuk, érdekeik kölcsönös védelmére a háttérben készen állnak a diszpozitív rendelkezések. Az ún. “önszabályozó szerződések” egyik fő forrása is a diszpozitív joganyag. Az ilyen “teljes” önszabályozás költségei egyébként is csak igazán nagy értékű szerződések esetében térülnek meg; egyébként a szerződéskötési (tranzakciós: ügyvédi stb.) költségek aránytalanul magasak. Bonyolult, összetett és nagy volumenű szerződések esetében a tranzakciós költségek aránya kisebb, a költség-haszon elemzés eredménye rendszerint pozitív.
Ahhoz, hogy a diszpozitív szabályok minél teljesebben és tökéletesebben tölthessék be ezt a szerepüket, megalkotásuknál a felek szerződésbeli pozíciójára, kölcsönös érdekeire és – főként -a szerződéses tranzakció kockázataira kell figyelemmel lenni.
A törvényhozó szeme előtt az igazságos érdekkiegyenlítés célja kell, hogy lebegjen, s ennek érdekében a felek szerződésbeli tipikus érdekhelyzetéből kiindulva olyan szabályozást kell adnia, amely – felfogása szerint – hasonló helyzetekben megfelel a kiegyenlítő igazságosság követelményeinek, azaz igazságos mindkét szerződő féllel szemben. Emellett a diszpozitív jognak a szerződéses kockázatok elosztásáról olyan szabályokat kell felállítania, amilyeneket maguk a felek állapítanának meg, ha ők azokról egy tranzakciós költségek nélküli világban egyezkedhetnének. Eközben figyelembe kell venni az adott kockázat bekövetkezési valószínűségét, az abból származó hátrányokat és az azok elhárításához szükséges intézkedések (biztosítás stb.) költségét is. S tegyük hozzá mindehhez: a diszpozitív szabályoknak mint normáknak a szükséges absztrakciós szinten kell állniuk, megfogalmazásuk természetesen nem tapadhat egy konkrét (pl. a felek által átlátható hipotetikus) tényálláshoz.20
5. A változtatások ezen csoportjában kell említést tennünk az alkotmányos követelmények megfelelő figyelembevételének szükségességéről az új Polgári Törvénykönyv szabályaiban. A Ptk.-nak az alapjaiban átalakított Alkotmány tételeivel történő összhangját a törvényhozó (nem egy esetben az Alkotmánybíróság döntése nyomán) folyamatosan biztosította. Ennek a folyamatnak a keretében iktatták ki a Ptk.-ból például az állami tulajdon sajátos többletvédelmét biztosító szabályokat,21 és ugyanezen célokat követve alakították át a Ptk. bevezető rendelkezéseit is.22
A rendszerváltozás alkotmányos jogállam megteremtésének igényét támasztotta: az Alkotmány a Magyar Köztársaságot demokratikus jogállamként határozza meg [2. § (1) bek.]. A jogállamiság követelményének érvényesüléséhez az Alkotmánybíróság 11/1992. (III. 5.) AB határozatában a következőket szögezi le: “A jogállam azáltal valósul meg, hogy az Alkotmány valóban és feltétlenül hatályosul. .. .Nemcsak a jogszabályoknak és az állami szervek működésének kell szigorúan összhangban lenniük az Alkotmánnyal, hanem az Alkotmány fogalmi kultúrájának és értékrendjének át kell hatnia az egész társadalmat. Ez a jog uralma, ezzel lesz az Alkotmány valóságossá.”
Mindezekből következik, hogy az Alkotmány elveinek és értéktartalmának maradéktalanul érvényesülnie kell a magánjog világában is. A magánjogi jogalanyok azonban közvetlenül nem címzettjei az alkotmányos tételeknek. Az Alkotmány normái az állam szerveit, mindenekelőtt a jogalkotó szerveket és a jogalkalmazó bíróságokat kötelezik közvetlenül. Ez pedig azt jelenti, hogy az Alkotmány elvei és tételes normái nem közvetlenül, hanem csak a polgári jogi normák közvetítésével fejtik ki hatásukat a magánjogi jogviszonyokra és azok alanyaira. Ebből a helyzetből fakad a törvényhozó azon alkotmányos kötelessége, hogy a magánjogi jogviszonyokat szabályozó normákat – így mindenekelőtt a Polgári Törvénykönyv normáit – is az Alkotmány követelményeinek maradéktalan betartásával alkossa meg.23
Tekintve, hogy az Alkotmány tételes rendelkezéseinek az állami bíróságok – mint az állam szervei – szintén címzettjei, az alkotmányos követelményeknek a bírói jogalkalmazásban, így a polgári ítélkezési gyakorlatban is ugyanúgy érvényesülniük kell, mint a törvényhozásban. Minthogy azonban a magánjogi jogviszonyok alanyai az alkotmányos tételeknek nem közvetlen címzettjei, a bírói ítéletet nem lehet kizárólag az Alkotmány normáira alapozni, és közvetlenül alkotmányos tételekkel megindokolni. A polgári jogalkalmazás alkotmányosságát a bíróságoknak az alkotmányos magánjogi normák alkalmazása által és útján kell tehát megvalósítaniuk.
II. Modernizációs indíttatású reformjavaslatok
1. A Ptk.-t a transzformációs igényektől függetlenül is korszerűsíteni kell. Erre mind jogon kívüli fejlemények, mind a jog belső alakulásának követelményei okot szolgáltatnak. Az előbbiek közül példaként utalunk a szabványszerződések egyre elterjedtebb alkalmazására és az elektronikus kereskedelem megindulására. Az utóbbi körbe tartozó fejlemények a jog szerves fejlődésének természetes folyományai; rendszerint a judikatúrában mennek végbe, gyakran a jogirodalom kezdeményezésére vagy támogatásával. Átfogó jogalkotási reformok viszont (s feltétlenül ilyennek számít az új Ptk. megalkotása) törvényhozási úton hajtanak végre korszerűsítési változtatásokat.
2. A korszerűsítési követelményeket támasztó jogon kívüli körülmények közül vett példáink a szerződési jogot, azon belül is elsősorban a szerződéskötés szabályait, illetve a szerződés tartalmi kontrollját érintik.
a) A Ptk.-ba először az 1977. évi IV. törvény iktatott be szabályt az általános szerződési feltételekkel kötött szerződések bíróság általi tartalmi ellenőrzésére.24 Az állami tulajdon dominanciája mellett is jelentkező problémákat alaposan a jogirodalom dolgozta fel,25 majd a Legfelsőbb Bíróság is helyes iránymutatást adott.26
A Ptk.-nak az 1997. évi CXLIX. törvénnyel történt módosítása keretében sor került a 93/13/EGK sz. Irányelv átvételére. Az 1997. évi CXLIX. törvény – a 93/13/EK Irányelv átültetése kapcsán – megfelelő kiegészítéseket iktatott be a Ptk.-ba a szerződéskötések szabályainál [205. § (3), (5), (6) bek.-ek] általános szerződési feltételek alkalmazása esetére. Ezek a szabályok egyébként már – tartalmilag azonos vagy hasonló formában – ismertek voltak a magyar judikatúrában: a GK 37. sz. állásfoglalás fektetett le hasonló tételeket. Nem került viszont a Ptk.-ba az ún. “blanketták csatája” elnevezéssel illetett szituáció megoldása, vagyis az a helyzet, amikor mindkét szerződő fél általános szerződési feltételt alkalmaz: az egyik ilyen formában tesz ajánlatot, a másik viszont saját általános szerződési feltételével válaszol. A Ptk. hiánya valószínűleg azzal magyarázható, hogy a jogalkotó az 1997-es módosításnál elsősorban az említett fogyasztóvédelmi irányelvet és ezért a fogyasztói szerződéseket tartotta szem előtt. Figyelemmel arra, hogy az új Ptk. tudatosan figyelembe kívánja venni a kereskedelmi ügyletek követelményeit is, a szerződéskötés szabályait ki kell egészíteni a “blanketták csatája” keretében létrejövő tényállásra vonatkozó normával.
Az általános szerződési feltételek tartalmi kontrolljára vonatkozó ugyancsak az 1997. évi CXLIX. törvénnyel elfogadott új szabályok megállapításánál néhány feltétlenül kijavítandó hibát is elkövetett a jogalkotó. Ezek részben abból fakadnak, hogy az Irányelv csak a fogyasztói szerződések tartalmi kontrollját kívánta megoldani, a Ptk. viszont – érthetően és helyesen – a nem fogyasztói szerződésekben alkalmazott általános szerződési feltételek tisztességtelen kikötéseivel szemben is védelmet akar nyújtani.27 A Koncepció a hatályos jog kijavítására részletes javaslatokat tartalmaz.28
Az új Ptk.-ban célszerű először az általános szerződési feltételek alkalmazásával kötött szerződések közös szabályait meghatározni. E normákhoz kiegészítésül illesztendők a csak fogyasztói szerződések megkötésénél alkalmazott általános szerződési feltételek különös szabályai. S végül ezeket a különös, fogyasztói szerződésekre irányadó rendelkezéseket ki kell terjeszteni az egyedi fogyasztói szerződések ki nem alkudott tisztességtelen kikötéseire.
Általános szerződési feltételek alkalmazására sor kerül mind vállalatok közötti szerződésekben, mind fogyasztói ügyletekben. Ezen kívül általános szerződési feltételek felhasználása előfordulhat vállalatok és fogyasztónak nem minősülő magánszemélyek közötti jogviszonyokban, továbbá a fogyasztónak nem minősülő magánszemélyek egymás közötti viszonyában is. A tartalmi kontroll szabályozásánál abból kell kiindulni, hogy a “tisztességtelen kikötéssel” szembeni jogi védelemnek a különböző alanyi körökben eltérő céljuk van, éspedig alapvetően azért és annyiban, amiért más-más oka van a felek magánautonómiájába történő beavatkozásnak az egyik, illetve a másik területen. A fogyasztó védelmét a “tisztességtelen kikötéssel” szemben is az indokolja, hogy – tipikus esetekből kiindulva – hátrányos helyzetben van szerződő partnerével: egy vállalkozóval, egy szabadfoglalkozású üzletemberrel szemben. A hátrány egyaránt származhat a gazdasági erő különbségéből, az üzleti tapasztalat és a piaci tájékozottság eltérő szintjéből. A “tisztességtelen kikötéssel” szemben a törvénynek a fogyasztót mint gyengébb szerződő partnert kell jogaiban erősítenie. Ezért is terjed ki a védelem nemcsak az általános szerződési feltételek felhasználásával kötött szerződésekre, hanem egyedi szerződések nem kialkudott “tisztességtelen kikötésére” is. Nem fogyasztói szerződésekben az általános szerződési feltételek “tisztességtelen kikötésével” szemben jogi védelemnek részben más oka van. Ezekben a relációkban a különleges jogi védelmet a szerződés egyoldalú tartalmi meghatározásának lehetősége indokolja. Ez a lehetőség ugyanis még a nem gyengébb féllel szemben is egyoldalúan hátrányos feltételek meghatározására ad alkalmat. Az ilyen helyzetekben a fogyasztónak nem minősülő szerződő alanyokat is különös védelemben kell a jognak részesítenie. Nem elhanyagolható szempont mindezeken túl, hogy az általános szerződési feltételek jogi ellenőrzése a piac átláthatóságát és az egyenlő versenyfeltételek megteremtését is szolgálja.
A részben eltérő védelmi célok miatt az általános szerződési feltételek jogi ellenőrzésére vonatkozó szabályokat csak részben lehet egységesen felállítani. A tartalmi kontrollt szolgáló általános szabályokat úgy kell megállapítani, hogy azok a felsorolt valamennyi alanyi kör ügyleteire alkalmazhatók legyenek. Ezen általános normákhoz képest külön kell megadni a fogyasztói szerződéseknek járó sajátos védelmet, éspedig mind az általános szerződési feltételek felhasználásával, mind az anélkül kötött egyedi fogyasztói szerződések ki nem alkudott kikötéseire. A Ptk. jelenlegi szabályai közül az első csoportba számító normákat tartalmaz a 209. § és a 209/C. § és 209/D. §, de a 209. § (2) és (3) bekezdésének és a 209/D. §-ban foglalt normának általános jellege kérdéses. A csak fogyasztói szerződésekben alkalmazott sajátos védelmi eszközöket tartalmazza a 209/B. §, míg az egyedi fogyasztói ügyletekhez ad védelmet a 209/A. §.
Az általános szerződési feltétel fogalmára a Ptk. 209/C. §-a -az Irányelvből kiindulva – normatív definíciót ad. Annak következtében azonban, hogy az Irányelv csak a fogyasztói szerződésekre irányul, a Ptk. definíciója pedig ezen túlmenően kívánja az általános szerződési feltétel fogalmát megadni, a hatályos normatív definíció néhány ponton javításra szorul. Feltűnő hiba, hogy a nyilvánvalóan csak fogyasztói szerződésekben indokolt vélelmet a Ptk. (209/D. §) általános jelleggel állítja fel, noha ez a bizonyítási könnyítés csak fogyasztói szerződésekben indokolt.
A Ptk. 209/B. § (2) bekezdése indokolatlanul kitágítja a “tisztességtelen kikötés” fogalmát. Az ott meghatározott vagylagos feltételek gyakorlatilag a diszpozitív törvényi normák kógenssé tételét eredményezik. Túlzott védelmet jelent ez még a fogyasztói szerződésekben is, ráadásul a definíció a nem fogyasztói ügyletekre is vonatkozik. Semmi sem indokolja, hogy egy szerződéses kikötést – ismételjük: ráadásul nem csak fogyasztói szerződésekben – önmagában azért tisztességtelennek tekintsünk, mert az jelentősen eltér egy “irányadó és lényeges rendelkezéstől”. Az ilyen kikötések szankcionálása ok nélkül csorbítja a szerződési szabadság elvét és szorítja háttérbe a törvény diszpozitív szabályait. Nem tekinthető véletlennek, hogy a 93/13/EGK Irányelv a 209/B. § (2) bekezdésében foglalt feltételeket még fogyasztói ügyletek esetében sem minősíti a “tisztességtelen kikötés” fogalmi kritériumának. A javaslat ennek megfelelően enyhíti, és egy iránytű jellegű meghatározással írja körül a “tisztességtelen kikötés” fogalmát, módot adva az egyedi bírói mérlegelésre is. A Koncepció azt javasolja, hogy az a kikötés minősüljön tisztességtelennek, amely a törvény diszpozitív szabályaitól az általános szerződési feltételt kiállító fél partnerének hátrányára jelentős mértékben eltér. E megfontolások alapján tisztességtelen a szerződéses kikötés, ha a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit egyoldalúan és indokolatlanul az egyik fél hátrányára állapítja meg. Ezt kell általában megállapítani, ha a kikötés nem egyeztethető össze annak a törvényi szabálynak lényegi alapgondolatával, amelytől eltér, vagy ha a szerződésből természetszerűen fakadó lényeges jogokat olyan mértékben korlátozza, illetve a kötelezettségeket olyan mértékben szűkíti, hogy az a szerződéses cél elérését veszélyezteti.
Ezeken túlmenően a 209/B. § (5) bekezdése nem helyesen “fordítja át” az Irányelvet [4. cikk (2) bek.].
A 93/13/EGK Irányelv átültetésének egyik komoly hibája a “tisztességtelen kikötés” szankcionálása fogyasztói szerződésekben. Az Irányelv szerint a fogyasztói szerződésben alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő tisztességtelen kikötések semmisek. A Ptk. – nyilván az 1977. évi IV. törvényben bevezetett védelmi technikát (eredeti 209. §) megtartva – itt is a megtámadhatóság szankcióját alkalmazza. A hatályos törvényi megoldás azáltal még ellentmondásosabbá vált, hogy a Ptk. végrehajtására kibocsátott 18/1999. (II. 5.) Korm. sz. r. – az Irányelv mellékletében foglalt kategorizálás átvételénél – a “feltétlenül tisztességtelen kikötéseket” semmisnek tekinti, és csak a “vélelmezetten tisztességtelen kikötések” esetére marad meg a Ptk.-ban kimondott megtámadhatóságnál. Az Irányelvvel történő összhang megteremtése érdekében a Koncepció szerint a fogyasztói szerződések körében a tisztességtelen kikötéseket semmisnek kell tekinteni, azzal, hogy – mint a nem cselekvőképesek ügyletei esetében: 21. § (1) bek. – a semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni (relatív, egyoldalú semmisség). Megjegyezzük, hogy van olyan felfogás, amely a tisztességtelen szerződési kikötéseket a kereskedelmi (üzleti) forgalom körében is semmisségi szankcióval illetné.29
A Ptk. 209/B. § (1) bekezdése fogyasztói szerződésekben szankcionálja a tisztességtelen szerződéses kikötést egyedi (azaz nem általános szerződési feltétel alkalmazásával kötött) szerződésekben is. Míg azonban a 93/13/EGK Irányelv [3. cikk (1) bek.] a szankcionálást csak akkor tartja indokoltnak, ha “a felek által egyedileg nem kialkudott” szerződési kikötésről van szó, addig a Ptk. ezt a megszorítást nem alkalmazza. Ily módon a hatályos jogban az egyedileg kötött fogyasztói szerződés minden olyan kikötése tisztességtelennek minősíthető és szankcionálható, amely “a szerződésre irányadó lényeges” törvényi rendelkezéstől (disz-pozitív szabálytól) jelentősen eltér, még akkor is, ha a felek ezt a szerződési tárgyalások során közösen állapították meg, és – esetleg a szerződés más feltételeivel kiegyenlítve – alkudták ki. Ez a megoldás – bár nincs ellentétben az Irányelvvel, amely (8. cikk) a szigorúbb, azaz a fogyasztóra kedvezőbb szabályozást megengedi – mindenképpen eltúlozza a fogyasztó védelmét, és indokolatlanul korlátozza a felek szerződésalakító szabadságát és a törvényi diszpozitív szabályok érvényesülését. Ráadásul a Ptk. 209/A. §-a a magyar jogban előzmények nélküli új tényállást fogalmaz meg. A Koncepció mindezek miatt az Irányelvvel egyező tartalmú megszorítást lát szükségesnek. E szerint a nem általános szerződési feltétel alkalmazásával kötött (egyedi) fogyasztói szerződésekben a tisztességtelen kikötés akkor semmis, ha az adott feltételt a szerződő felek nem egyedileg alkudták ki, azaz azt a fogyasztóval szerződést kötő személy előre és egyedül úgy határozta meg, hogy arra a fogyasztónak nem volt érdemi befolyása.
A Ptk. 209. § (2) és (3) bekezdésében foglalt szabályok a gazdálkodó szervezet által alkalmazott tisztességtelen feltétel esetében valamennyi alanyi kör tekintetében megnyitják az erre hivatott szervek (Ptké. II. 5. §) számára a közérdekű keresetindítás lehetőségét. A közérdekű keresetindításra a vállalatok kapcsolataiban nincs szükség, de feleslegesnek tűnik a popularis actio a fogyasztónak nem minősülő magánszemélyek ügyleteinél is. Ezért a Koncepció a közérdekű keresetindítást csak fogyasztói szerződésekre kívánja korlátozni. Ezzel kapcsolatban felmerül viszont a kérdés, hogy ha a “tisztességtelen kikötés” fogyasztói ügyletekben semmisséggel szankcionálandó, ahogy azt az Irányelvvel történő összhang megteremtése érdekében a fenti javaslat kimondja, akkor szükség van-e egyáltalán – közérdekű – keresetindításra. A Ptk. 234. § (1) bekezdése szerint a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy bizonytalan a helyzet, ha nincs bírói döntés.
A Legfelsőbb Bíróság – éppen a (régi) 209. § alkalmazásával kapcsolatban – helyesen állapította meg, hogy a semmis kikötések érvénytelenségének megállapítása is kérhető a megtámadás keretében. A “tisztességtelen kikötés” érvénytelenségének bírósági deklarálása oszlathatja el ugyanis az illető kikötés hatályosulásával kapcsolatos bizonytalanságot. A kifejtettek alapján a 209. § és a 234. § (1) bekezdésének együttes alkalmazása indokolt. “Eltérő értelmezésen alapuló gyakorlat azért sem volna helyes, mert az akadályozná az állandó forgalomban levő általános szerződési feltételeknek teljes ,megtisztítását’ a jogrend által helytelenített kikötésektől, holott fontos érdek, hogy ezek érvényessége iránt ne maradjon fenn kétely.” (GKT-PTK 1/1983: BH 1984/2. sz.) A közérdekű keresetindítás lehetőségét egyébként az Irányelv [7. cikk (2) bek.] is elvárja. Az erga omnes hatály külön kimondása [209. § (3) bek.] természetesen a semmisség szankciójának alkalmazása esetén felesleges.
b) A szerződés megkötésének szabályaiban – megfelelő kivételt tévő normákkal – figyelemmel kell lenni az elektronikus úton kötött szerződések sajátosságaira, különös tekintettel az EK irányelveiben megfogalmazott követelményekre.
Az elektronikus úton kötött szerződések ma még – főleg belföldi viszonylatban – kivételesnek tekinthetők ugyan, de az elektronikus kereskedelem várható fejlődési tendenciái arra mutatnak, hogy ez a szerződéskötési forma mind a vállalatok közötti (ún. B2B) viszonylatokban, mind a fogyasztói szerződésekben (ún. B2C-viszonylatokban) egyre nagyobb jelentőséghez jut. Az új Ptk.-ban ezért ki kell alakítani azokat a kivételes normákat, amelyeket az elektronikus szerződéskötés sajátosságai – elsősorban garanciális okokból – szükségessé tesznek. Szerencsére az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szerződéskötés klasszikusnak tekinthető általános szabályaitól csak néhány kérdésben kell eltérni.
Az elektronikus kereskedelem jogi problémáinak30 külön hangsúlyt ad az a tény, hogy az Európai Unió a legfontosabb prioritások között kezeli ezt a kérdést. Számos más tény mellett jól jelzi ezt a hangsúlyos törekvést az 1999 novemberében Helsinkiben megrendezett információs-technológiai konferencia határozata, amely meghirdette az Elektronikus Európa (eEurope)-kezdeményezést. Az Európai Közösségek számtalan konkrét jogi aktusa közül a magánjogi szerződések világát különösen három eddig megjelent dokumentum érinti: a 97/7/EK Irányelv a távollevők között kötött szerződésekről, amelynek átültetéséről a 17/1999. (II. 5.) Korm. sz. r. kívánt gondoskodni. Figyelembe kell venni továbbá a 1999/93/EK Irányelvet az elektronikus aláírásról és a 2000/31/EK Irányelvet az elektronikus kereskedelemről. Az elektronikus aláírásról szóló irányelvet a 2001. évi XXXV. törvény már átültette a magyar jogba, módosítva egyben a Ptké. I. 38. § (2) és (3) bekezdését. Megjegyzendő, hogy ez a törvény [3. § (2) bekezdés] kifejezetten kizárja, hogy családjogi és öröklési jogi jogviszonyokban csak elektronikus aláírást használjanak, illetve elektronikus iratot vagy dokumentumot készítsenek. Az új Ptk.-nak az elektronikus kereskedelemre tekintettel szükséges szerződéskötési szabályaihoz igen jól hasznosíthatók az UNCITRAL elektronikus kereskedelmi mintatörvénynek (Model Law-nak) a rendelkezései.
A szerződés alakszerűségi követelményei szempontjából a “fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott okirat” közokiratnak minősül, a “minősített elektronikus aláírással ellátott okirat” pedig a teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek tesz eleget. Ennek megfelelően változtak a Pp. szabályai [196. § (1) bek. e) és f) pontok, 197. § (4) bek.] is. Egy kellően absztrakt megoldáshoz például szolgálhat az UNIDROIT Alapelvek (Art. 1.10) és az Európai Alapelvek [Art. 1.301 (6) bek.] kombinációjából alakított következő tétel: írásbeli alakban létrejött szerződésnek kell tekinteni bármely olyan közlési módot, amely a benne foglalt információt változatlan visszaidézésre alkalmas, olvasható formában rögzíti és megőrzi. Írásbeli formának nem minősülű elektronikus jellel tett nyilatkozatoknál a jogi hatás elismerhetőségének feltételévé kell tenni azt, hogy a nyilatkozattevő személye utólag is azonosítható legyen. [Megjegyezzük, hogy ez a követelmény – sajnos – távirat és telex esetében sem biztosított, pedig ezt a formát a Ptké. I. 38. § (2) bekezdése már 1960 óta (távirat), illetve 1967 óta (géptávíró: 1967. évi 39. tvr. 24. § ) elismeri.] Az ajánlati nyilatkozat hatályosulásához a Ptk. 214. § (1) bekezdésében foglalt szabály elektronikus úton tett nyilatkozat (ajánlat, az ajánlat visszaigazolása) esetében is megfelelőnek látszik, azzal a módosulással természetesen, hogy a “megérkezés” fogalma alatt a “hozzáférés” értendő. Az ajánlati kötöttség Ptk.-beli szabályai (211. §) elektronikus ajánlatok esetében is alkalmazhatók. Megjegyzendő ugyanakkor az ajánlati kötöttségre vonatkozó szabályok diszpozitív jellegét az eddigi gyakorlat szerint a cégek az ajánlati kötöttség kizárására használják fel. A Ptk. 216. § (1) bekezdésében foglaltakkal egyezően a szerződéskötési gyakorlat elfogadja, hogy az elektronikus formában tett jognyilatkozatra a másik fél nem elektronikus úton válaszoljon. Az ajánlati kötöttségre vonatkozó szabály [211. § (2) bek.] mégis rendszerint elektronikus választ kíván meg, hacsak az ajánlattevő kötöttségét eleve nem hosszabbítja meg.
Az elektronikus szerződéskötésre tekintettel különösen fontos – diszpozitív szabályban – tételesen is kimondani, hogy a hallgatás nem minősül beleegyezésnek, azaz az ajánlat elfogadásának. Kifejezetten így rendelkezik a 17/1999. Korm. sz. r. 8. § (2) bekezdése. Hasonlóképpen az Európai Alapelvek [Art. 2.204 (2) bek.] és az UNIDROIT Alapelvek [Art. 2.6 (1) bek.].
Az e-mail-en küldött “elektronikus kereskedelmi levél” a címzett részéről módosítható, s ezért nem minősül általános szerződési feltételnek; ezzel szemben web-technika alkalmazása esetén a címzettnek az “elektronikus kereskedelmi levél” tartalmán nincs módja változtatni, ezért az általános szerződési feltételnek tekintendő.
A távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. Korm. sz. r.-nek a szerződéskötésre vonatkozó különös szabályait és a 2000/31/EK Irányelv hasonló fogalmait és szabályait összhangban kell értékelni, a lehetőségekhez képest egységesíteni kell azokat, és a törvényi szintű normákat – kellően absztrakt formában – együtt kell beépíteni az új Ptk.-ba.
Megemlítjük végül, hogy a fogyasztó javára fordítandó meg a szerződés teljesítésének helyére vonatkozó diszpozitív szabály (Ptk. 278. §).
3. A Koncepciónak a magánjog belső szerves fejlődéséből levezethető korszerűsítési javaslatai közül a szerződésszegésből eredő kártérítési jogunk reformja köréből említünk itt példát: a kár mértékének korlátozásához használható előreláthatósági kritérium alkalmazását mutatjuk be.
Különösen egy a vétkességtől független, szigorú kontraktuális felelősségi rendszer elengedhetetlen kiegészítője egy megfelelő kártérítés-mérséklési lehetőség. A kármegosztáshoz vezető ismert jogdogmatikai megoldások közül az előreláthatósági elv látszik a legalkalmasabbnak e szerep betöltésére.31 Az előreláthatósági klauzula bevált jogi eszköznek tekinthető a szerződésből eredő piaci és egyéb kockázatoknak a szerződő felek közötti megosztására. Ösztönzi a jogosultat arra, hogy a szerződéskötéskor szükség szerint tájékoztassa a kötelezettet egy esetleges szerződésszegés várható kárkövetkezményeiről, különösen a következménykárok nagyságáról. A kötelezett ezen károk kockázatának ismeretében tud reális döntést hozni arról, hogy a szerződést megköti-e, és ha igen, milyen feltételek mellett, azaz: milyen ellenszolgáltatás fejében, milyen esetleges felelősségkorlátozással stb. Különösen a rendkívüli, az adott szerződés szokásos következményeit lényegesen meghaladó károk kockázatát a kötelezett csak a jogosult figyelemfelhívása alapján ismerheti meg. Az előreláthatósági klauzula pontosabban határozza meg a kármegosztás feltételeit, s emellett jobban illik a szerződési jogi szemlélethez, a piaci megfontolásokhoz, az üzleti gondolkodásmódhoz.
A fentiekre tekintettel a Ptk. folyamatban lévő reformjánál célszerűnek látszik a szerződésszegésből eredő károk felelősségi rendszerét – a kimentési lehetőség objektív alapra helyezése mellett – a kárfelelősség mérséklésére alapot adó előreláthatósági klauzulával kiegészíteni. A nemzetközi kereskedelmi jogban meglehetősen általánosnak tekinthető ez a megoldás. Élnek ezzel az eszközzel a Bécsi Egyezmény, továbbá az Európai Alapelvek [Art. 9.503, kivételként a teljes kártérítés (Art. 9.502) elve alól] és az UNIDROIT Alapelvek [Art. 7.4.4, kivételként a teljes kártérítés (Art. 7.402) elve alól] is. A Bécsi Egyezmény 74. Cikkének 2. mondatában foglalt norma mintául szolgálhatna a szabály megfogalmazásához. Ennek értelmében a kártérítés mértéke nem haladhatja meg azt a veszteséget, amelyet a szerződésszegő fél a szerződés megkötésének időpontjában előre látott, vagy amelyet előre kellett látnia azon tények és körülmények alapján, amelyekről mint a szerződés lehetséges következményeiről a szerződéskötéskor tudott vagy tudnia kellett. A Bécsi Egyezmény 74. Cikkének megfogalmazásbeli bizonytalanságát viszont meg kell szüntetni, és egyértelművé kell tenni, hogy az előreláthatósági klauzulával kapcsolatos bizonyítás terhe a károsult oldalán van.
Az előreláthatósági klauzula elvben minden szerződésszegési kár tekintetében nyitott volna, vagyis ilyen természetű megszorítás nélkül lehetne megfogalmazni. A külföldi joggyakorlat tapasztalatai és a jogirodalmi nézetek is egyértelműen arra mutatnak, hogy az erőleláthatósági elv elsősorban az elmaradt hasznok és a következménykárok megítélésénél játszik majd jelentős gyakorlati szerepet. Külön megfontolást érdemel, hogy – az UCC mintájára – kivegyük az előreláthatósági klauzula hatóköréből azt az esetet, amikor a jogosult a szolgáltatás hibáját magát kívánja kártérítés formájában (és nem szavatossági igényként) reparáltatni a szerződésszegő féllel. Erre a kárformára ugyanis az előreláthatósági klauzula nem illik. Megjegyzendő, hogy ez a probléma jelentősen kisebb körre szorul vissza, ha az új Polgári Törvénykönyv – amint azt a Koncepció javasolja – a szóban forgó “tapadó” károkat csak a kellékszavatossági határidő alatt és nem az általános elévülési időn belül engedi érvényesíteni.
Az előreláthatóság szempontjából releváns időpont általában a szerződéskötés időpontja; még pontosabban: a kötelezettnek (a potenciális szerződésszegő félnek) a szerződés létrejötte szempontjából releváns jognyilatkozatához tartozó időpontot kell figyelembe venni. Ez az az időpont ugyanis, amikor a kötelezett a majdani esetleges felelőssége szempontjából mérvadó kockázatokat felmérve tudja meghozni szerződéses elhatározását. A releváns jognyilatkozat – tipikus esetben – elfogadó nyilatkozat, amikor egyben a szerződés létre is jön; de lehet ajánlati nyilatkozat is.
Megfontolandó továbbá, hogy súlyosan gondatlan és szándékos szerződésszegések esetében – az újabb amerikai bírói gyakorlat mintájára – a szerződésszegésig ismertté vált kockázatokért mindeneképpen felelősség terhelje a szerződésszegő felet.
Végül számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy a szerződésszegésből eredő károk általános felelősségi és megtérítési szabályai alól (adott esetben: az előreláthatósági elv alól) valamely nevesített szerződéstípus normái kivételt tegyenek. Ilyen megoldás a hatályos kódexben is található: a letét különös nemei (Ptk. 467-468. §-ok, 471. §), a fuvarozás (500. és köv. §-ok), az ajándékozás (581. §) szabályai között.
Mindezen megfontolások alapján és az elmondottak szellemében a Koncepció egyértelműen állást foglal amellett, hogy a kártérítés mértékének korlátjaként be kell vezetni az ésszerű előre-láthatóság mércéjét.32
III. Integrációs indíttatási reformjavaslatok
1. Az új Polgári Törvénykönyv kidolgozásához vezető átfogó reformmunkálatok alkalmat teremtenek arra is, hogy a jogalkotó az új kódexbe fogja össze a Ptk. hatálybalépése óta megalkotott külön magánjogi természetű normákban és a bírói gyakorlatban kifejlesztett jogtételeket. A Koncepció egyértelműen állást foglal e feladatok megoldása mellett.
Sajátos integrációs teendőket jelent az Európai Közösségek magánjogi természetű jogalkotásának beépítése a leendő kódexbe.
2. Az integrációs igény legfőbb indoka, hogy a kódex-jellegű jogalkotás előnyeit minél szélesebb körben érvényesüléshez kell juttatni. Természetesen ez a módszer sem lehet öncélú. Ezért az új Polgári Törvénykönyv tartalmi határait elvben addig helyes tágítani, amíg a kodifikáció pozitív hatásai: az egységbe foglalt normák módszerbeli homogenitása, a terminológiai egység, a tömörítés és rövidítés lehetősége stb. megkönnyítik a jogalkalmazást. A szabályok egyazon törvénykönyvbe foglalása addig kívánatos és célszerű tehát, amíg az összefoglalandó normák módszerbeli egysége fennáll, és amíg a rendszerbe illesztés a kodifikáció előnyeit: a rendszertani racionalitást, az ökonomikus és ellentmondásmentes törvényszerkesztést, a terminológia biztonságát, a világos és áttekinthető megoldásokat hozza magával. Ennek megfelelően az új Törvénykönyv szabályozási kereteinek – például eljárási vagy igazgatási szabályok esetében – határt szab az érintett normák módszerbeli eltérése. A tartalmi határok megvonásánál figyelemmel kell lenni arra is, hogy a kellő átgondolás nélküli bővítés veszélyeztetheti a Törvénykönyv áttekinthetőségét. Kétségekkel kell övezni viszont a tradíciókra, a megszokásra vagy a normák nemzetközi egyezményes eredetére történő hivatkozást, mert ezek az érvek rendszerint nem képviselnek érdemi kodifikációs szempontokat. Különösen fenntartással kell viszonyulni e tekintetben a hagyományokra történő hivatkozásokra, mert a jogalkotás ún. hagyományai legtöbbször csupán történelmi esetlegességekre és nem elvi megfontolásokra vezethetők vissza. Az új Polgári Törvénykönyv szabályozási határai szempontjából például szolgálhat Európa legutóbbi sikeres átfogó kodifikációja, a holland jogalkotás. Az 1992-ben teljes egészében hatályba lépett holland kódex a személyi- és családjog szabályaitól a vagyonjog hagyományos területein át a kereskedelmi társaságokig és a kereskedelmi jogi ügyletekig terjeszkedik, sőt – a tervek szerint – a szellemi alkotások jogát és a nemzetközi magánjogot is magába kívánja integrálni.
Az új Polgári Törvénykönyv szabályozási köre a következők szerint terjeszkedik túl a hatályos Ptk. határain:
– A családjog anyaga beépül az új Polgári Törvénykönyvbe. Az integrálás során gondoskodni kell a családjogi viszonyok sajátosságainak megfelelő kifejezésre juttatásáról, szükség esetén sajátos, csak e viszonyokra vonatkozó alapelvek felállításáról.
– A szellemi alkotásokra vonatkozó, a szerzői jogról, a találmányok szabadalmi oltalmáról és a védjegyről szóló önálló törvények meghagyása mellett e szabályoknak a polgári joghoz és az új Kódexhez kötődését a jelenleginél pregnánsabban kell kifejezésre juttatni. Ennek keretében a felhasználási szerződések általános típusát lehet megalkotni az új Ptk.-nak az egyes szerződéstípusokat rendező Részében.
– A gazdasági társaságok – jelenleg külön törvényben adott – szabályai az egyes jogi személyekre vonatkozó speciális normák között az új Ptk.-ba építhetők. A gazdasági társaságokról szóló szabályoknak az új Kódexbe építése számos előnnyel jár: bővíthető a jogi személyekre vonatkozó általános szabályok köre, normák ismétlése válik elkerülhetővé, a Ptk. normáinak: a bevezető rendelkezéseknek, a jogi személyek általános szabályainak, a kötelmek és a szerződések általános normáinak háttér-jogszabály jellege (amit most a Gt. mond ki) evidenssé válik stb. Ezek miatt és hasonló kodifikációs előnyök miatt döntött annak idején a svájci törvényhozó, legutóbb pedig a holland jogalkotó a társasági jognak a magánjogi kódexben történő elhelyezéséről. A társasági- és cégjog szabályainak az új Ptk.-ba
történő beépítése esetén a szükséges összhangot meg kell teremteni a jogi személyekre vonatkozó (és a lehetőségek szerint bővítendő) általános szabályokkal és egyes egyéb jogi személyekre (pl. a szövetkezetre) vonatkozó speciális normákkal.
– Az egyedi munkaszerződés szabályozását a szociális piacgazdaság követelményeinek megfelelően közelíteni kell a polgári jogi szabályozáshoz. Az egyedi munkaszerződés speciális normáihoz elsősorban a szerződések általános szabályai képezhetnék a szükséges magánjogi hátteret. A Koncepció törekszik arra is, hogy a Ptk. több mint négy évtizedes bírói gyakorlatának kikristályosodott tételeit integrálja a leendő kódexbe. Példaként itt most csupán a kellékszavatosság judikatúrájának kellően absztrahált beépítési tervére utalunk.33
3. Az Európai Közösségek magánjoga elsősorban a fogyasztóvédelem területén befolyásolja jelentős mértékben polgári jogunk folyamatban lévő reformját. Jogharmonizációs kötelezettségünk keretében már több magánjogi természetű fogyasztóvédelmi irányelvet beillesztettünk a magyar jogrendszerbe, többségüket egyenlőre a Ptk.-n kívül helyezve el. A reform keretében át kell tekinteni ezeket a közösségi eredetű fogyasztóvédelmi magánjogi normákat, és azok jelentős részét integrálni kell a leendő kódexbe.
Ezeknek az irányelveknek közös sajátosságuk, hogy a fogyasztót kógens szabályokkal megállapított minimumjogok biztosításával védik. Az átvétel során a nemzeti jogok az irányelvben adottnál több jogot garantálhatnak tehát a fogyasztónak, de kevesebbet nem állapíthatnak meg. A kógencia egyoldalú: a szabályoktól a fogyasztó javára el lehet térni. A diszpozitivitás ilyen mérvű kizárása meglehetősen idegen a szerződési szabadság elvére épülő klasszikus magánjogi felfogástól. Mindenekelőtt emiatt idegenkednek a tagállamok is attól, hogy a hagyományos elvekre épülő magánjogi kódexeikbe illesszék az uniós irányelvekben megjelenő európai fogyasztóvédelmi magánjogot. A feltétlenül helyesebb megoldás mégis az integrálás. Különösen igaz ez egy átfogó kodifikáció során, amelynek keretében a fogyasztói szerződésekre vonatkozó irányelveknek a magyar jogba történő szerves beépítése sikeresebben valósítható meg.
Áttekintve ezeket az irányelveket, megállapíthatjuk, hogy az általános szerződési feltételekről,34 valamint a fogyasztói adásvételről és a hozzá kapcsolódó jótállásról35 szóló irányelvek szabályai az új Ptk.-ban a szerződések általános normái közé igen jól beilleszthetők. Ugyanez a helyzet az ún. házaló kereskedésről szóló,36 valamint a távollévők között kötött szerződésekre vonatkozó irányelv37 esetében is.
A többi irányelv a nevesített szerződéstípusok (szerződési altípus) különös szabályai közé illik. Az új Ptk.-ba illesztésnek a fogyasztói hitelszerződés,38 valamint az utazási illetve utazásszervezési szerződés39 esetében nincs akadálya. Nehezebb probléma az ingatlan időben megosztott használatának40 megszerzéséről szóló rendelkezések elhelyezése, bár az Irányelv kifejezetten a szerződéses oldalt állítja a középpontba. Ezért a szabályozás problematikáját egyértelműen egy sajátos használati kötelemként lehetne felfogni. Gondolni kell mégis arra, hogy a használati kötelem mögött nyilvánvalóan dologi jogi és polgári jogi társasági elemek is meghúzódnak.
Fontos rámutatni ugyanakkor arra, hogy az irányelvekben – különösen az egy-egy szerződéstípust érintő európai szabályozásban – meglehetősen sok az ismétlés. A különböző irányelvekben ismétlődő azonos vagy hasonló normatív célkitűzéseket -kellő absztrakcióval – a szerződések általános szabályai közé is be lehet illeszteni. A törvénykönyvbe építést kifejezetten megkönnyítik a közös, ismétlődő jogi megoldások, amelyek általánosításra alkalmasak, és általánosított formában valódi kodifikálásra is érettnek tekinthetők. Ilyen közös európai fogyasztóvédelmi magánjogi eszközök mindenekelőtt a következők: hangsúlyozott és fokozott tájékoztatási kötelezettség a fogyasztóval szemben, meghatározott határidőn belül gyakorolható elállási jog (“gondolkodási idő”) a (“megrohant”) fogyasztó javára. A Kódexbe integrálás – a kodifikáció által nyújtott közismert előnyökön túl – a közösségi irányelvek esetében azzal a többletelőnnyel is jár, hogy csökkennek az egyébként elkerülhetetlen kollíziók az egyes irányelvek szabályai között.
JEGYZETEK
* A szerző által a VI. Országos Jogászgyűlésen tartott bevezető előadás szövege.
1 Ezt a megjelölést használtuk már egy 1994-es előadásunkban is. L. Vékás Lajos: Privatrecht und Wirtschaftsverfassung in Ungarn, in: P. Schlechtriem (Hrsg.): Privatrecht und Wirtschaftsverfassung. Baden-Baden, 1994., 43-50., 43. o.
2 Vö. Vékás Lajos: Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései. Hvgorac Budapest, 2001., 244 p.; Kulcsár Kálmán: Állam-és jogtudomány, politológia, in: Tudománypolitika Magyarországon, II. A diszciplínák művelése. MTA Budapest 2002., 21 p., 12. o.
3 1061/1999. (V. 28.) Korm. határozattal módosított 1050/1999. (IV. 24.) Korm. határozat.
4 Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója megjelent a Magyar Közlöny 2002. január 31-i 15. számának II. kötetében.
5 Vö.: Koncepció, 4. lj-ben i. m. 32. o., 161. o.
6 21. sz. Irányelv: BH 1990/2. sz.
7 Vö.: Koncepció, 4. lj-ben i. m. 111 sk o.
8 Vö.: Koncepció, 4. lj-ben i. m. 5 sk. o.
9 Vö.: Koncepció, 4. lj-ben i. m. 16. o.
10 P. törv. II. 21 017/1985., BH 1986/8. 327. sz.; P. törv. II. 20 802/1991., BH 1992/1. 28. sz.; vö. Gellért/Vékás: A Polgári Törvénykönyv Magyarázata 1. k. KJK Kerszöv Budapest, 2001., 45 sk. o., 48. o. Nem lehetséges jognyilatkozat bírói pótlása. Itt említjük meg, hogy a Legfelsőbb Bíróság helyes álláspontja szerint nem minősülhet joggal való visszaélésnek a hagyaték visszautasítása sem, még akkor sem, ha a hagyaték visszautasítása a hitelezők kijátszására irányul: P. törv. I. 20 453/1962., BH 1964/1. 3819. sz. Megjegyezzük, hogy a jogirodalomban volt ellenkező felfogás is: Benedek/Világhy: A Polgári Törvénykönyv a gyakorlatban. Budapest, 1965., 589. o. Álláspontom szerint a hitelezők kijátszásának kivédésére ilyen esetben is a Ptk. 203. §-át kell alkalmazni.
11 P. törv. I. 21 150/1965., BH 1966/7. 4945. sz.; Pfv. m. 22 970/1995., BH 1997/11. 522. sz.; Pfv. VI. 21 520/1998., BH 2000/12. 535. sz. stb.; vö. Gellért/Vékás: A Polgári Törvénykönyv Magyarázata 1. k. KJK Kerszöv Budapest, 2001., 47. o.
12 Gfv. I. 30 364/1998., BH 1999/3. 124. sz.; vö. Gellért/Vékás: A Polgári Törvénykönyv Magyarázata 1. k. KJK Kerszöv Budapest, 2001., 48. o.
13 P. törv. I. 21 151/1965., BH 1966/7. 4945. sz.; P. törv. I. 20 184/1984., BH 1985/2. 56. sz.; vö. Gellért/Vékás: A Polgári Törvénykönyv Magyarázata 1. k. KJK Kerszöv Budapest, 2001., 47. o.
14 P. törv. I. 21 057/1977., BH 1978/8. 375. sz.; P. törv. I. 20 184/1984., BH 1985/2. 56. sz.; vö. Gellért/Vékás: A Polgári Törvénykönyv Magyarázata 1. k. KJK Kerszöv Budapest, 2001., 47. o.
15 Pf. IV. 21 189/1992., BH 1993/11. 670. sz.; Gf. I. 30 197/1991., BH 1992/2. 123. sz.; vö. Gellért/Harmathy: A Polgári Törvénykönyv Magyarázata 1. k. KJK Kerszöv Budapest, 2001., 820 sk. o.
16 Koncepció, 4. lj-ben i. m. 119. o.
17 Koncepció, 4. lj-ben i. m. 108. o.
18 E téma kifejtését l. Kemenes István: A szerződés érvénytelenségének egyes kérdései a gazdasági szerződéses gyakorlatban. Polgári jogi kodifikáció IV (2002) 2. sz. 7-27. o. (19 skk. o.).
19 Koncepció, 4. lj-ben i. m. 94 sk. o.
20 Vö.: Vékás: 2. lj-ben i. m. 188-194. o.
21 A társadalmi tulajdon fokozott oltalmát kimondó Ptk. 3. § (2) bekezdését az 1991. évi XIV. törvény 15. § (3) bekezdésének a) pontja helyezte hatályon kívül. Ugyanez a törvényhely helyezte hatályon kívül az ún. társadalmi tulajdonban lévő dolgok elbirtoklását kizáró Ptk. 121. § (3) bekezdését, az átalakított, feldolgozott, egyesült vagy összevegyült dolgok esetében az államot, illetve a szövetkezetet privilegizáló Ptk. 135. § (1) bekezdését, s ugyanezen megfontolásból ez a törvény (8. §) állapította meg a találás új törvényi feltételeit is. Az Alkotmánybíróság 29/1992. (V. 19.) AB határozata megsemmisítette a Ptk. 138. §-ának (2) bekezdésében foglalt azt a normát, amely a jóhiszemű ráépítő számára tulajdonszerzést tett lehetővé az idegen telken.
22 1991. évi XIV. törvény és 1993. évi XCII. törvény.
23 Részletes indokolással l. Vékás : 2. lj-ben i. m. 136-168. o.
24 Az 1977. évi IV. törvény által módosított és egységes szerkezetbe foglalt Ptk. 209. §-a.
25 L. mindenekelőtt Takáts Péter: A szabványszerződések. Akadémiai Kiadó Budapest, 1987., 177 p.
26 GK 37. sz. állásfoglalás.
27 L. részletesen Vékás Lajos: Javaslat az általános szerződési feltételek Ptk.-beli szabályozásának kijavítására. Jogtudományi Közlöny LV(2000) 485-492. o.
28 Koncepció, 4. lj-ben i. m. 113 skk. o.
29 Kemenes: 18. lj-ben i. m. 13. o.
30 E kérdések monografikus összefoglalásához l.: Verebics János: Elektronikus gazdasági kapcsolatok joga. Hvg-Orac Budapest, 2001., 395. p.
31 A javaslat jogpolitikai, jogösszehasonlító és jogdogmatikai megokolásához l. Vékás Lajos: Előreláthatósági klauzula szerződésszegésből eredő kártérítési igényeknél, in: Sárközy/Vékás (szerk.): Eörsi Gyula Emlékkönyv. Hvg-Orac Budapest, 2002., 203-238. o.
32 Koncepció, 4. lj-ben i. m. 132. o.
33 Koncepció, 4. lj-ben i. m. 127 skk. o.
34 93/13 EGK Irányelv.
35 99/44 EK Irányelv.
36 85/577 EGK Irányelv.
37 97/7 EK Irányelv.
38 90/88 EGK Irányelvvel módosított 87/102 EGK Irányelv.
39 90/314 EGK Irányelv.
40 94/47 EK Irányelv.