A jogátruházás általános értelemben élők közötti transzlatív jogutódlás, származékos (derivatív) jogszerzés, amely lehet akár egyetemes, akár különös. Ez a jogutódlás, mivel az átruházás folyományaként az eredeti jog alanyának helyébe másvalaki lép, voltaképpen minden esetben alanycserét jelent valamely jogi helyzetben. Ilyenkor tehát nem pusztán valamely jog, hanem általában valamely jogi helyzetnek az egésze száll át. Ugyanakkor a jogi helyzet az alanyok megváltozása ellenére sem módosul: “a transzlatív jogutódlás jogi szerkezete azon a feltevésen alapul, hogy valamely jogi helyzet, ha egyébként tartalmában nem változik, azonos marad, habár alanyaiban változás állott be. Ez az azonosság egyszerűen az egybevágóság viszonyát jelzi a régi és az új helyzet joghatásai között az új alany javára vagy terhére.”1
Jogátruházáson a francia jog sem ért mást, mint vagyoni értékkel bíró forgalomképes jogok élők közötti származékos átszállását. Elöljáróban azonban a jelen tanulmány tárgyának körében annyi megszorítást mégiscsak kell tennem, hogy ehelyütt csupán a tudatos jogügyleti cselekmény keretében történő (tehát megállapodáson alapuló) jogátruházást vizsgálom. A törvényi jogátszállás eseteinek tárgyalásától – bár elvben azok is a jogátruházás fogalmába tartoznak – e tanulmányban eltekintek.
A következőkben tehát a jogátruházás francia jogban érvényesülő megoldásait igyekszem röviden, a lényeges elemekre koncentrálva vázolni. Ennek keretében először a francia jog azon legfontosabb sajátosságait ismertetem, amelyek eltérőek a magyar szabályoktól, és amelyek jelentőséggel bírnak a téma szempontjából. Ezt követően előbb a jogátruházás tárgyait veszem számba, majd a jogátruházás különböző módjait vizsgálom meg. A tanulmányt rövid összegzés zárja, amelyben a legfontosabb tapasztalatokat foglalom össze.
1. A francia jog sajátosságai
1.1. A vagyon (patrimoine) fogalma
A francia jog a vagyont szigorúan a személyhez kapcsolja. Aubry és Rau, a két XIX. századi híres jogtudós mára már klasszikussá vált meghatározása szerint a vagyon mindazon vagyoni jogok és kötelezettségek összessége, amelyek jelenleg vagy a jövőben megilletnek egy személyt.2 Eszerint tehát a francia jog a vagyont szélesebben értelmezi, mint a magyar: az nem csak a személy jelenlegi jogait és kötelezettségeit tartalmazza, hanem azon képességét is, hogy újakat szerezzen. Ezért mindenki szükségképpen rendelkezik vagyonnal, még ha éppen nincs egyetlen vagyontárgya sem, hiszen a szerzési képessége mindig fennáll.
A vagyon személyhez kötöttségének folyománya, hogy mindenkinek csak egy vagyona lehet. Vagyis a francia jog nem ismeri el azt a német jogban bevett vagyonjogi felfogást, ami szerint egy személy több vagyonnal is rendelkezhet. A vagyon “megtöbbszörözése” csak új személy létrehozásával: társaság alapításával oldható meg.
A vagyon mint egész a francia jogban is lehet rendelkezés tárgya, de csakis halál, illetve jogi személy megszűnés esetére. Az egyetemes jogutódlás ugyanis – a fogalomból következően – minden esetben csak halál esetében valósulhat meg.
1.2. A javak (biens) mint a vagyon elemei
A vagyont alkotó elemeket a francia jog javaknak (biens) nevezi, és két csoportra osztja őket: testi javakra (biens corporels), azaz dolgokra (choses), és testetlen javakra ( biens incorporels), azaz jogokra ( droits).
A testi javak mindazok a testi tárgyak, amelyek emberi használatra szolgálnak, hasznosak és értékkel bírnak.3 Ez tehát a mi fogalmaink szerinti dolognak felel meg, és annak ellenére elismerik a vagyon részeként, hogy azt fogalmilag – mint a fentiekből is kitűnik – csak jogok és kötelezettségek alkotják.
A testetlen javak jelentik azokat a jogokat, amelyek vagyoni értékkel bírnak, és lehetővé teszik a dolgok használatát vagy bizonyos előnyök szerzését másoktól.4 Ezek: a dologi jogok, a kötelmi jogok és a szellemi alkotások jogai. A dologi jogok képezik a “testi jogokat” (droits corporels), mivel testi tárgyakhoz (dolgokhoz) kötődnek, a kötelmi jogok és a szellemi alkotások jogai pedig a “testetlen jogokat” (droits incorporels). (Természetesen lényegét tekintve valamennyi jog szükségképpen testetlen, a megkülönböztetés pusztán elméleti, és arra az időre nyúlik vissza, amikor a dolgot és a dolgon fennálló jogot még nem különítették el5).
A javak jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy a dologi jog (droit réel vagy droit des biens), és benne a tulajdonjog szabályai elvben rájuk irányulnak. Ugyanakkor a gyakorlat – a Code civil (Polgári Törvénykönyv) látszólag esetleges fogalomhasználatának (a tulajdonjog tárgyaiként valahol dolgokat, valahol pedig javakat jelöl) egységesítésére – a dologi jog szabályait csak a dolgokra és a testi jogokra értelmezi, míg a testetlen jogokat a személyhez kötődő jogosultságként fogja fel.
1.3. Konszenzuális rendszer
A francia jog és a hatása alatt fejlődött jogrendszerek jellegzetes megoldása a tulajdonátruházás terén az ún. konszenzuális rendszer. Ez a felfogás az átruházáshoz szükséges jogcím és szerzésmód összefüggésében a hangsúlyt az előbbi felé tolja el, amikor úgy rendelkezik, hogy a tulajdon a felek puszta megállapodásával (solo consensu), minden további cselekmény nélkül átszáll. Ezt a szabályt általános elvként a Code civil 1138. szakasza fogalmazza meg: “A dolog szolgáltatására irányuló kötelezettség a szerződő felek puszta megegyezésével teljesedik. A jogosult tulajdonos lesz, és a veszély rá háramlik attól a pillanattól kezdve, hogy a dolgot át kéne adni, abban az esetben is, ha az átadás ténylegesen nem történt még meg, feltéve, hogy a kötelezett nincs késedelemben; ez esetben ugyanis ez utóbbin marad a veszély.”6 Ezt erősíti meg az adásvételi szerződésre vonatkozóan a kódex 1583. szakasza: “[Az adásvétel] kész a felek között, és a vevő megszerzi a tulajdonjogot az eladótól, amint megállapodtak a dologban és az árban, noha a dolgot még nem adták át, sem pedig az árat nem fizették meg.”7
A konszenzuális rendszer ugyanakkor természetesen ismer kivételeket a főszabály érvényesülése alól: ezek adódhatnak természetes akadályokból (a fajta szerint meghatározott, valamint a jövőben létrejövő dolgokra nem érvényesül a rendelkezés), illetve jogi akadályokból (az eladó tulajdonosi minőségének hiánya, valamint a felek eltérő megállapodása8 szintén kizárja az azonnali tulajdonátszállást). Mindezek azonban nem változtatnak azon, hogy a tulajdonjog a francia jogban főszabály szerint a felek puszta megegyezésével átszármazik.
A főszabály érvényesülése esetén azonban az a helyzet áll elő, hogy a szerződés érvényes létrejöttét követően az eladó már idegen tulajdont tart a birtokában. Ez viszont – mivel a konszenzuális rendszerben a tulajdon átszállása nem kapcsolható külsőleg is látható jelenségekhez (mindenekelőtt a dolog átadásához) – harmadik személyek számára bizonytalanságot okozhat a tulajdonosi minőség felismerése tekintetében. Ezért a francia jog a harmadik személyek vonatkozásában kisegítő szabályokat kénytelen alkalmazni (tehát a jog a felek között a megegyezéssel átszáll, ez külső személyek felé azonban csak a kivételes előírások által érvényesül). Ingatlanokra nézve az ingatlan-nyilvántartás teremti meg a közhitelességet, ingó dolgokra vonatkozóan pedig a Code civil 2279. szakasza adja a látszatvédelmet: “Ingók esetében a birtoklás jogcímmel ér fel.”9 Eszerint ha a vevő jóhiszemű, és a szerződéskötést követően megszerzi az ingó dolog birtokát, akkor is tulajdonos lesz, ha az eladó korábban érvényes szerződéssel már másvalakire átruházta a tulajdont. Mindazokra a javakra nézve pedig, amikre nem alkalmazható a 2279. szakasz – így a testetlen jogokra is -, a Code civil-nek az engedményezésről történő értesítésre vonatkozó 1690. szakasza teremti meg a védelmet. Erről azonban később még lesz szó.
1.4. Polgári jogi és kereskedelmi ügyletek (actes civils et actes commerciaux)
Végezetül érdemes még megemlíteni, hogy a francia magánjog – a némethez hasonlóan, de a magyartól eltérően – ismeri és alkalmazza a polgári jogi és kereskedelmi ügyletek, s ezzel a polgári jog és a kereskedelmi jog megkülönböztetését. A kereskedelmi jog a kereskedők (commerçants) különjoga, és hagyományos meghatározás szerint azokat a cselekményeket szabályozza, amelyek elbírálása kereskedelmi bíróságok hatáskörébe tartozik.10 A modernebb, XX. századi felfogás alapján az új Code de commerce (Kereskedelmi Törvénykönyv) viszont már felsorolja azokat az ügyleteket, amelyek kereskedők általi végzése kereskedelminek minősül.11 Minden más ügylet (kivételek természetesen itt is vannak, ezek részletezése azonban nem tartozik szorosan e dolgozat tárgyához) polgári jogi ügyletnek minősül.
A megkülönböztetés jelentősége, hogy kereskedelmi ügyletekben a Code civil szabályai egyszerűbben, illetve módosításokkal érvényesülnek (például: rövidebb elévülési idő, szabad bizonyítási rendszer, egyetemlegesség vélelme). Ennek megfelelően a jogátruházás módjának részletszabályai is különbözhetnek aszerint, hogy magánszemély vagy kereskedő “idegeníti el” az adott vagyoni értékű jogot, továbbá bizonyos jogtárgyak (például társasági részesedések) átruházása fogalmilag kereskedelminek minősül. Mindez azonban a jogátruházás megvalósulásának általános, elvi mikéntjét (a keretszabályokat) általában véve nem érinti.
2. A jogátruházás tárgyai a francia jogban
A jogátruházás hagyományos tárgyai tehát a testetlen javak, azon belül is egyrészről a testi jogok, másrészről a testetlen jogok. A modern francia jogtudomány azonban ezek mellett a szerződéses pozíciókat is elismeri a jogátruházás tárgyaként.
2.1. Testi jogok (droits corporels)
Ez a kategória öleli fel a tulajdonjogot és az egyéb dologi jogokat. Ez utóbbiak kapcsán megjegyzendő, hogy a francia jog a tulajdon részjogosítványainak átengedését is szűkebb értelemben vett jogátruházásnak tekinti (szemben a magyar jogfelfogással, ahol ez származékos jogalapításnak, más néven konstitutív jogutódlásnak minősül12), azon az alapon, hogy nem újonnan létrejött, hanem a tulajdonost korábban is megillető jogosítványok átruházásáról, vagyis élők közötti származékos jogszerzésről van szó. Ennek alapján például a haszonélvezeti jog alapítása valójában a már korábban létezett tulajdonosi jogok egy részének át-származása a haszonélvezőre.13
A testi jogok átruházását a francia jog is elsősorban azon dolgok elidegenítésével azonosítja, amelyeken azok fennállnak. Átruházásuk adekvát módja ennek megfelelően az adásvétel, amely az e dolgokon fennálló tulajdonjogot viszi át.
2.2. Testetlen jogok (droits incorporels)14
A testetlen jogok fizikai realitás nélküli javak, amelyek létüket is az elméletből, illetve a törvényből nyerik, és rendkívül heterogének. A Code civil III. könyv VI. címének (Az adásvételről) VIII. fejezete azt a címet viseli, hogy “A követelések és egyéb testetlen jogok átruházásáról” (“Du transport des créances et autres droits incorporels”). Ez ugyan azt a képzetet keltheti, hogy a testetlen jogoknak, és azon belül is átruházásuknak létezik egységes szabályozása, de valójában e kitételt nem lehet szó szerint venni. E fejezet szabályai – különösen az 1690. szakasz, amely e jogok átruházásához az engedményezett kötelezett értesítését követeli meg – ugyanis távolról sem alkalmazhatók valamennyi testetlen jogra. Kizárt egyrészről érvényesülésük azokra, amelyeknek jogilag nincs kötelezettjük, vagyis (tágabb értelemben) nincs passzív alanyuk; ezeket a jogtudomány testetlen tulajdonnak nevezi. Másrészről nem vonatkoznak azon testetlen jogokra sem, amelyekre a jog az 1690. szakasztól eltérő átruházási módot ír elő; ezek mindenekelőtt az átruházható értékpapírok. Így csak az ezeken kívüli jogok “elidegenítését” tekinthetjük az 1690. szakasz alá tartozónak, amely kategória így “helyesen”: követelések és más, az 1690. szakasz alapján átruházható testetlen jogok.
Az alábbiakban e három csoportot mint a jogátruházás szűkebb értelemben vett tárgyait vizsgálom meg röviden.
2.2.1. Testetlen tulajdon (propriétés incorporelles)
A szó hagyományos értelmében csak testi dolgok lehetnek tulajdonjog tárgyai, de e kifejezés a francia jogban mára kiterjesztést nyert bizonyos testetlen javakra is, amelyekre a használat és a rendelkezés kizárólagos joga ugyanúgy értelmezhető, mint a tulajdonra. E javak ugyanúgy abszolút védelemben részesülnek, tárgyuk azonban testetlen, tisztán szellemi. Létük ezért nem dolgokhoz, hanem tevékenységhez vagy az ember alkotói képességéhez kötődik. Ide tartoznak egyrészről azok a testetlen tulajdonok, amelyek a személyek aktuális tevékenységéhez és ügyfélkörhöz kötődnek [ezek a közhivatalok (offices ministériels), a polgári jogi ügyfélkör (clientèles civiles) és a magyarra talán kereskedelmi vagyonként fordítható (fonds de commerce)], másrészről pedig a szerzői, előadói és ipari tulajdon (propriété littéraire et artistique et propriété industrielle).
2.2.2. Átruházható értékpapírok (titres négociables)
Ezek olyan okiratok, amelyek jogokat alapítanak és testesítenek meg, és átruházásuk a kereskedelmi jogba tartozik (négociation). Két fajtájuk a valeurs mobilières (szintén értékpapírt jelent), ide soroljuk a kötvényt, a részvényt vagy az állampapírt, valamint az effets de commerce (kb. kereskedelmi értékpapírnak fordítható), ilyen a csekk vagy a váltó.
Mindegyik átruházható értékpapír – okirati mivoltukból eredően – ingó jellegű is, de a dologi szabályok csak az egyik típusukra, a bemutatóra szóló papírokra (titres au porteur) nyernek alkalmazást, amelyek így átruházás (tradition), azaz kézből kézbe adás útján cserélhetnek gazdát. Másik két típusuk átruházására ezzel szemben különös szabályok vonatkoznak: a névre szóló értékpapírok speciális módon, “értékpapír-átruházással” (transfert), a forgathatóak pedig forgatással (voie d’endossement) “idegeníthetők el”.
2.2.3. Követelések és más, az 1690. szakasz alapján átruházható testetlen jogok (créances et autres droits incorporels cessibles selon les règles de l’art. 1690.)
Ezek a gyakorlatban azok a követelések és társasági részesedések (ez utóbbiak tekinthetők úgy, mint a tagnak a társasággal szemben fennálló követelései), amelyek nincsenek értékpapírba foglalva. Így mindegyikük testetlen, s egyben “névre szóló” is.
A társasági részesedések kapcsán megjegyzendő, hogy a francia kereskedelmi jog (minthogy a társasági jog oda tartozik) nem csak a részvénytársaságok és a korlátolt felelősségű társaságok tekintetében, hanem a többi kereskedelmi társaságra nézve is absztrahálja a társasági részesedés elvont kategóriáját, és lehetővé teszi annak átruházását. A Code de commerce L. 221-13. szakaszának (1)-(2) bekezdése szerint a közkereseti társaság (société en nom collectif, SNC) társasági részesedése valamennyi tag hozzájárulásával és a társasági szerződés módosításával átruházható akár egy másik tagra, akár külső személyre. Ugyanezt a szabályt állítja fel az L. 228-8. szakasz (1) bekezdése a betéti társaság (société en commandite simple, SCS) beltagjaira, a kültagok vonatkozásában azonban a törvény lehetővé teszi, hogy társasági részesedésük szabadabban legyen átruházható [L. 228-8. szakasz (2) bekezdés]. A korlátolt felelősségű társaság (société à responsabilité limitée, SARL) üzletrészéről szintén tilos értékpapírt kiállítani, e társasági részesedés viszont ugyanúgy viszonylag szabadabban (de a kft. személyegyesítő jellegére tekintettel nem korlátlanul) “idegeníthető el”, mint a betéti társaság kültagjának részesedése (L. 223-17. szakasz).
2.3. Szerződéses pozíció
A követelések és egyéb testetlen jogok engedményezés keretében történő átruházása hosszú időn keresztül kielégítő volt a francia jogban. Egy idő után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az engedményezés csupán magát a követelést, és nem a követelés alapjául szolgáló kötelmi viszonyt viszi át: az adásvételből eredő vételárkövetelés átruházása például nem eredményezi az eladói minőség átszállását. Ugyanakkor a gyakorlat igényelte szerződéses pozícióknak a maguk egészében való átruházhatóságát, ezért a modern jogtudomány ezekre nézve kialakította a szerződésengedményezés (cession de contrat) jogintézményét.
A szerződésengedményezés a francia jogban is nagyon új jelenség, átfogó szabályozását nem is találhatjuk meg a Code civilben, a törvény csupán bizonyos szerződéstípusokra nézve mondja ki – a magyar szabályozáshoz hasonlóan – azok átruházhatóságát. Ez a helyzet mindenekelőtt a bérlet esetén (1717. szakasz). A koncepció azonban egyre terjed, és jogtudományi munkák sora elemzi részletesen, annak ellenére, hogy egyes szerzők vitatják, sőt kifejezetten tagadják a jogintézmény létét.
A szerződésengedményezés tárgya, a szerződéses pozíció tehát a gyakorlatban ugyancsak lehet jogátruházás tárgya. Ez a helyzet például vételi jog, szállítmányozási szerződés vagy bérleti szerződés átruházása esetén, ugyanakkor a francia jog nem ismeri el a dolog viszonteladására vagy a társasági részesedés “elidegenítésére” vonatkozóan.15 A szerződéses pozíció elvben minden megállapodásra nézve engedményezhető, kivéve a személyhez kötött szerződéseket, valamint azokat, amelyek főszolgáltatása már teljesedésbe ment (ez a helyzet mindenekelőtt az átruházó szerződésekkel, például az adásvétellel), továbbá amelyekre nézve a felek megállapodásukkal az engedményezést kizárták.16
Mindezek után a jogátruházás francia jog szerinti tárgyait az alábbi ábrában foglalhatjuk össze:
3. A jogátruházás egyes módjai a francia jogban
A jogátruházás tárgyánál meghatározott entitások heterogenitására tekintettel – a magyar joghoz hasonlóan – a francia jog sem ismer egyetlen, univerzális átruházási módot a vagyoni értékű jogokra. Legtöbbjükre (a testi és a testetlen jogokra) mégis egy nagy jogintézménynek: az adásvételnek a szabályait alkalmazza, amihez csatlakoznak az engedményezés előírásai. A szerződéses pozíciók átruházásának módja pedig a szerződésengedményezés.
3.1. Adásvétel (vente)17
“Az adásvétel olyan megállapodás, amellyel az egyik fél kötelezettséget vállal egy dolog átadására, a másik pedig annak meg-fizetésére.”18
3.1.1. Az adásvétel mint tulajdonátruházási jogcím
Az adásvétel mindenekelőtt egy tulajdonátruházási jogcím, olyan jogcím azonban, amely a konszenzuális rendszer sajátosságaiból adódóan a felek puszta megállapodásával átviszi a tulajdonjogot. Ezért a francia jogban nem okoz különösebb problémát, hogy az eredetileg a testi javakra (dolgokra) kialakított szabályokat a testetlen javak átruházására is alkalmazzák.
A törvény fenti meghatározásából következően az adásvétel tárgyai eredetileg a testi javak (dolgok). Ugyanakkor a Code civil 1598. szakasza úgy rendelkezik, hogy “Mindaz, ami kereskedelmi forgalom tárgya, eladható, ha annak elidegenítését külön törvények nem tiltják”19, ez pedig szinte tálcán kínálja az adásvétel szabályainak kiterjesztését a testetlen javakra, azon belül a testetlen jogokra is. E körben a probléma abból adódik, hogy az adásvétel tulajdonátruházó ügylet, ami formálisan kizárja a tulajdonjogon kívüli más jogok átruházását. Ez azonban az általános vélekedés szerint csupán nyelvi kérdés: az “adásvétel” kifejezést hagyományosan a testi javakon fennálló tulajdonjog “elidegenítésére” tartják fenn, míg más jogok kapcsán “engedményezésről” beszélnek. Valójában azonban mindkét esetben ugyanazon jogügyletről van szó, amit a Code civil “adásvétel” elnevezés alatt foglal össze.20
Ez alapján az adásvétel tárgyai mind dolgok, pontosabban az azokon fennálló testi jogok, mind testetlen jogok lehetnek (e körben egyedül a szellemi tulajdonon fennálló jogok átruházása kapcsán merülnek fel bizonytalanságok). E javak átruházásának közös jogcíme tehát az adásvétel, amely főszabály szerint már a felek puszta megállapodásával végbeviszi a jogátszállást.
3.1.2. A szerződés teljesítése: az “átadás” (délivrance)
Mindazonáltal, bár a Code civil 1583. szakaszának meghatározása szerint az adásvétel “kész”, mihelyt a felek a dologban (tárgyban) és az árban megállapodtak, vagyis ezzel a tulajdonjog (vagy más jog) a felek között átszáll, az eladó csak akkor teljesíti szerződéses kötelezettségét, ha az adott dolgot (jogot) “át is adja”. E momentum kifelé, harmadik személyek irányába is jelzi az alanyváltozás megtörténtét, tehát az “átadással” az átruházás megtörténte immár mindenkivel szemben érvényesíthető.
Az “átadás” az 1604. szakasz értelmében “az eladott dolog átruházása a vevő hatalmába és birtokába.”21 Ez pedig az adásvétel tárgyának jellegétől függően az egyes esetekben eltérő lehet.
a) testi jogok: átadás ( tradition)
A testi jogok “átadásával” nincsen különösebb probléma, hiszen ez azon fizikai dolgok kézből kézbe történő átadásával valósul meg, amelyeken fennállnak. Az átadás körülményeit és módjait a Code civil 1605-1606. szakaszai részletezik, ezek ismertetésétől azonban most eltekintek.
b) testetlen tulajdon: a felek megállapodása vagy a jog tényleges gyakorlása
A testetlen tulajdon “átadása” már nehezebb, mivel – mint korábban szó volt róla – kötelezett (passzív alany) hiányában itt nem alkalmazható a Code civil 1690. szakaszának értesítési szabálya. Ezért e javakra a törvény 1607. szakaszának rendelkezése vonatkozik, ami szerint “A testetlen jogok átadása vagy a jogcím átruházásával történik, vagy a használattal, amelyet a megszerző az eladó hozzájárulásával gyakorol.”22 E szakasz második fordulata alapján tehát az “átadás” e javak esetében a felek megállapodásában, illetve a jog tényleges gyakorlásában áll.
c) átruházható értékpapírok: értékpapír-átruházás Korábban szintén szó volt róla, hogy típusaik szerint eltérően történik az átruházható értékpapírok “átadása”: a bemutatóra szóló papírok (titres au porteur) átruházás (tradition), azaz kézből kézbe adás útján, a névre szólóak speciális módon, “értékpapír-átruházással” (transfert), a forgathatóak pedig forgatással (voie d’endossement) cserélhetnek gazdát.
d) követelések és egyéb jogok: engedményezés (cession de créance)
Az engedményezés általános felfogás szerint a kötelem jogosulti pozíciójában való jogutódlást célzó ügylet, amelynek eredményeként a korábbi jogosult (az engedményező) helyébe új jogosult (az engedményes) lép.23 Emellett azonban a francia jog az engedményezést lényegében egy rendelkező ügyletnek is elismeri, amely a testetlen jogok bizonyos kategóriájánál (követelések és egyéb testetlen jogok, ld. 2.2.3. pont) az “átadást”, azaz az adásvételi szerződés teljesítését valósítja meg. Ez utóbbi felfogást a Code civil is megerősíti, hiszen az engedményezés szabályait az adásvételről szóló címen belül, annak VIII. fejezetében helyezte el.
Az 1607. szakasz már idézett rendelkezésének első fordulatával összhangban az engedményezésről szóló fejezet kezdő cikkelye a jogok e csoportjára nézve az “átadást” a következőképpen határozza meg: “Egy követelés, egy jog vagy egy kereset átruházásakor az átadás az engedményező és az engedményes között a jogcím átruházásával történik.”24 Ezek szerint tehát a vagyoni értékű jogok e kategóriájának átruházása lényegében “adásvétel”, amelynek teljesítési módja az engedményezés.
Az “átadást”, vagyis azt a cselekményt, amely a jog átszállásának megtörténtét (amely a felek között már a megállapodással végbement) kifelé, harmadik személyek irányába is érvényesíthetővé teszi, a Code civil 1690. szakasza fogalmazza meg. Eszerint: “Az engedményes harmadik személyek irányában csak a kötelezettnek az engedményezésről való értesítésével léphet fel új jogosultként. Mindazonáltal az engedményes mégis új jogosultként léphet fel, ha a kötelezett az engedményezést közokiratban elfogadta”25 (ez utóbbi eset egyébként meglehetősen ritka). Ezzel az értesítéssel történik meg tehát kifelé is a jogátszállás, az adott jog (követelés) ekkor lép be az engedményes vagyonába, mivel a kötelezett ezt követően már csak neki teljesíthet.
Ez a szabály érvényesül a testetlen jogok közül mindenekelőtt a követelésekre és azon társasági részesedésekre, amelyek nincsenek értékpapírba foglalva. Ez utóbbiak kapcsán megjegyzendő, hogy az 1690. szakasz szerinti értesítést a társasággal szemben kell teljesíteni (illetve a gyakorlat ennek ekvivalenseként elfogadja, ha az átruházó szerződés egy példányát letétbe helyezik a társaság székhelyén, és a társaság ügyvezetője erről igazolást állít ki). A harmadik személyekkel szembeni érvényesíthetőségnek további feltétele, hogy a tagok személyében bekövetkezett változást a cégjegyzékbe (Registre du commerce et des sociétés, RCS) be kell jegyezni.
Végezetül az engedményezéssel kapcsolatban annyit még érdemes megemlíteni, hogy a Code civil 1690. szakasza a kötelezett értesítéséhez signification-t követel meg, ami a francia jog szabályai szerint nem levélben, hanem bírósági végrehajtói cselekmény (acte d’huissier) útján történik. Ez a gyakorlat számára túl hosszadalmasnak és túl szigorúnak bizonyult, főleg a kereskedelmi ügyletekre nézve, ezért az 1981. január 2-i törvény (a “loi Dailly”) a hitelintézetek és a vállalkozások közötti követelésengedményezésre egyszerűbb szabályokat vezetett be. Ezek értelmében a vállalkozás a banktól kapott kölcsön biztosítékaként az ügyfeleivel szemben fennálló követeléseit egy bordereau-nak nevezett jegyzékben is átruházhatja, amelyben tételesen felsorolják az engedményezésre kerülő követeléseket. A mechanizmus egyszerűsége abban rejlik, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén az engedményezett kötelezettek bírósági végrehajtó útján való értesítése nem szükséges.26
3.1.3. Jog- és kellékszavatosság (garantie contre l’éviction et garantie contre les vices cachés)
Anélkül, hogy az adásvétel részletszabályait e tanulmány keretében ismertetném, egy dologra mégis ki kell térnem: a jog- és kellékszavatosságra.
Az eladó e kötelezettségét a Code civil-nek az adásvétel szabályai között elhelyezett 1625. szakasza mondja ki: “Az eladónak a vevő irányába kettős szavatossági kötelezettsége van: az első az eladott dolog zavartalan birtoklására, a második e dolog rejtett hibáira vagy kellékhiányaira [vonatkozik].”27 Az ezt követő cikkelyek (1626-1649. szakaszok) tartalmazzák e szavatosság részletszabályait, amelyek a nálunk létezőekhez hasonlóak.
Az adásvételnek a testi jogokon kívül a testetlen jogok átruházására való alkalmazása azért nagyon fontos, mivel ezáltal a vevőt (jogszerzőt) védő rendelkezések – különösen a jog- és kellékszavatosság szabályai – ezen ügyletekre is alkalmazást nyernek. Ennek megfelelően ilyen garanciális előírásokat általános formában nem is találunk a Code civil-ben, ahhoz hasonlóakkal csak az egyes szerződéstípusok, valamint a követelések engedményezése körében találkozhatunk.
Természetesen az adásvételnek emellett még számos olyan szabálya van, ami a vagyoni értékű jogok átruházására is kihat, ezek részletes ismertetése azonban nem tartozik szorosan e tanulmány témájához.
3.2. Szerződésengedményezés (cession de contrat)
Mint korábban említettem, a szerződésengedményezés meglehetősen új jelenség a francia jogban, törvényileg sincsen szabályozva, és számos szerző ma is tagadja létét, illetve létjogosultságát (elsősorban a hagyományokra hivatkozással). Mindazonáltal egyes jogtudományi munkák28 elég nagy teret szentelnek neki, és viszonylag konzekvens szabályokat absztraháltak a szerződéses pozíciók átruházására. Ezért ehelyütt én is ismertetem e jogintézmény legfontosabb elemeit.
A szerződésengedményezés célja valamely szerződés teljesítése során az egyik félnek egy harmadik személlyel történő helyettesítése. Az engedményezéstől eltérően nem csupán egyetlen jog, hanem a szerződéses pozíció átruházását valósítja meg, eredményeként tehát a szerződésben az egyik fél helyébe külső személy lép. A szerződéses pozícióban történő alanycsere némely esetben a törvény rendelkezésein alapuló kötelező változás (ha úgy tetszik, automatikus helyettesítés), ez a helyzet például, ha a bérelt dolgot annak tulajdonosa eladja, s ezzel a bérleti szerződés rá eső része a dologgal együtt az új tulajdonosra száll át (Code civil, 1717. szakasz). A továbbiakban azonban csak a felek megállapodásán alapuló szerződésengedményezésről (cession de contrat conventionnelle) lesz szó.
Főszabály szerint minden szerződés engedményezhető. Az átruházás ugyanis nem ütközik a szerződés relatív jellegét kimondó szabályba [ezt a Code civil 1165. szakasza fogalmazza meg, aminek értelmében “a megállapodásoknak csak a szerződő felek között vannak joghatásai; harmadik személyeket nem köteleznek, és csak az 1121. szakaszban meghatározott esetben (ez a harmadik személy javára szóló szerződés) jogosítják őket”29], tekintettel arra, hogy az engedményes (a szerződési pozíció megszerzője) szerződő fél lesz. Ráadásul az engedményezett (a másik) fél a szerződés megkötésekor a megállapodás objektív elemeit [a tárgyat és a cause-t (kb. jogcím)] fogadta el, s amíg ezek nem változnak, nincs ok a szerződés engedményezhetőségének kizárására.
A joggyakorlat mindemellett a szerződésengedményezéshez az engedményezett hozzájárulását követeli meg, akár magában a szerződésben, akár utólagosan.30 Ez a hozzájárulás lényegében egy felhatalmazás, nem pedig az engedményessel új szerződés kötésére irányuló akarat, ezért előzetesen, a szerződésben is megadható. A beleegyezés megtagadása esetén, az érdekek figyelembevételével, a hozzájárulás bírói úton pótolható.
Mindazonáltal bizonyos esetekben a szerződés mégsem engedményezhető. Először is ez a helyzet a személyhez kötött szerződésekkel (bár az engedményezett fél utólagos hozzájárulásával az ilyen megállapodás átruházása is érvényes lehet). Másodszor, nincs helye engedményezésnek az olyan szerződésekre nézve, amelyek főszolgáltatása már teljesedésbe ment (ilyenek mindenekelőtt a tulajdonátruházó szerződések, például az adásvétel is). Harmadszor pedig a felek megállapodása is kizárhatja a szerződés átruházhatóságát.
A szerződésengedményezésnek nem feltétele a Code civil 1690. szakasza szerinti értesítés, mivel az engedményezett félnek nincs joga – ha a szerződés egyébként engedményezhető – harmadik személyként feltüntetni magát; az 1690. szakasz értelmezésében ugyanis csak azok harmadik személyek, akik nem részesei az engedményezésnek, és érdekük, hogy az engedményező maradjon a jog jogosultja. Az engedményezettre pedig ez, ha a szerződés átruházása lehetséges, nem áll.
A szerződésengedményezés joghatásaként a jogok és az azokhoz tartozó kötelezettségek (tartozások) átszállnak, ez utóbbiak külön tartozásátvállalás vagy egyéb cselekmény nélkül is. Az átruházás előtt keletkezett engedményezői kötelezettségek tehát a szerződésengedményezéssel nem szűnnek meg, hacsak a törvény vagy a felek másként nem rendelkeznek.31 A jogok és kötelezettségek átszállása azonban főszabály szerint csak a jövőre nézve történik meg: az engedményes csak az engedményezést követően létrejövő kötelmekre nézve lesz jogosult és kötelezett.32 Ha az engedményező az alanycserével egyidejűleg, az engedményes mellett maga is kötelezett marad (ez elég ritkán fordul elő), akkor kezesként felel az engedményes teljesítéséért azon az alapon, hogy olyan személyt delegált maga helyett a szerződésbe, akit a másik fél (az engedményezett) nem választott.
Egyébként a szerződésből fakadó jogok, mint a felmondás, a megújítás, az elővétel stb. joga, az engedményezést követően csak az engedményest illetik meg, és csak vele szemben érvényesíthetők. A szerződésengedményezés tehát az egyik szerződő fél teljes jogutódlását eredményezi.
4. Összegzés
Az előzőekben azt próbáltam röviden bemutatni, milyen körben és hogyan történik ma vagyoni értékű jogok átruházása Franciaországban. Mint látható volt, a francia jognak sikerült ezen a téren (is) viszonylag zárt és konzekvens rendszert létrehozni. E rendszer szabályainak nagy része a Code civil-en nyugszik, egy olyan Code civil-en, amely kétszáz éve született, de amelynek rendelkezései a jogtudomány és a bírói gyakorlat közreműködésével (egyes kérdésekben még erre sem volt szükség) mégis maradéktalanul hozzáigazíthatóak voltak a modern kor olyan igényeihez, mint a jogátruházás. Ez, akárhogy is nézzük, elismerésre, sőt csodálatra méltó! A jogtudomány csak a szerződéses pozíciók átruházása terén kényszerült kilépni e keretek közül, s maga kialakítani a szerződésengedményezés jogintézményét és annak szabályait. A Code civil szellemisége és a francia jog dogmatikája alapján ez is sikerült.
A francia jog tehát a vagyoni értékű jogok átruházását az adásvételre vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásával teszi lehetővé. Ez a megoldás igen tetszetős és “kényelmes”, mivel a konszenzuális rendszer sajátosságaiból adódóan az adásvétel a felek puszta megállapodásával, minden további cselekmény nélkül átviszi a jogot a jogutódra. Ezzel kiküszöböli a tradíciós rendszer problémáját, amely a jogszerzéshez a felek megegyezésén kívül egy – a jogokra igen nehezen értelmezhető – rendelkező ügyletet (tipikusan átadást vagy ingatlan-nyilvántartási bejegyzést) is megkövetel. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ez a joghatás, az azonnali jogátszállás a francia jogban is csak a felek között működik, és a harmadik személyekkel szembeni érvényesíthetőséghez – a jogbiztonság védelme érdekében – szükséges a változás megtörténtének valami külső jele is: a jog tényleges gyakorlása, az értékpapír speciális átruházása vagy a kötelezett(ek) értesítése. Ezeket összefoglalóan az adásvételi szerződés teljesítésének, “átadásnak” neveztük. Ezen a helyen tehát a konszenzuális rendszer mégis igen közel kerül a tradícióshoz, hiszen ez a momentum az utóbbi rendelkező ügyletének feleltethető meg. Egy eltérés azonban marad a két rendszer között: a jogátszállás pillanata. A francia jogban a szerző fél már a megegyezés után jogosulttá válik, és szerződő partnerével szembeni viszonyában akkor is ekként léphet fel, ha az “átadás” nem történik meg, mivel ez utóbbi cselekmény kívül esik az ügylet körén. A tradíciós rendszer jogszerzője ezzel szemben a rendelkező ügylet elmaradása esetén nem szerez jogot. Ez pedig nem elhanyagolható különbség.
Az adásvétel kereteibe pedig be nem illeszthető szerződéses pozíciók átruházására a francia jogtudomány egy sui generis jogintézményt alakított ki: a szerződésengedményezést. Ez a döntően a tartós jogviszonyokban való helyettesítést célzó ügylet – a bírói gyakorlat által is megtámogatva – a szerződéses pozícióban való jogutódlást valósítja meg. Alkalmazásával lehetővé válik, hogy a szerződésből eredő jogok és kötelezettségek átruházásával maga a féli minőség is átszálljon.
A francia jognak a vagyoni értékű jogok átruházása terén alkalmazott e két megoldása igen tetszetős és konzekvens, a gyakorlatban is működik, ezért úgy gondolom, mindenképpen megfontolásra érdemesek a jogátruházásra vonatkozó magyar szabályozás megalkotása során.
JEGYZETEK
1 Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. I. kötet. Budapest, 1933., Grill Károly Könyvkiadóvállalata. 110. old. (kiemelések az eredetiben)
2 Pierre Voirin – Gilles Goubeaux: Droit civil. Tome I. 28e édition, Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence (L.G.D.J.), Paris, 2001. 29. old.
3 Pierre Voirin – Gilles Goubeaux: Droit civil. Tome I. im. 239. old.
4 Pierre Voirin – Gilles Goubeaux: Droit civil. Tome I. im. 239. old.
5 Henri et Léon Mazeaud – Jean Mazeaud – François Chabas: Leçons de droit civil. Tome I: Introduction á l’étude du droit. 12e édition, Éditions Montchrestien – E.J.A., Paris, 2000. 282. old.
6 Code civil, art. 1138.: “L’obligation de livrer la chose est parfaite par le seul consentement des parties contractantes. Elle rend le créancier propriétaire et met la chose á ses risques dès l’instant oú elle a du être livrée, encore que la tradition n’en ait point été faite, á moins que le débiteur ne soit en demeure de la livrer; auquel cas la chose reste aux risques de ce dernier.”
7 Code civil, art. 1583.: “Elle [la vente] est parfaite entre les parties, et la propriété est aquise de droit á l’acheteur á l’égard du vendeur, dès qu’on est convenu de la chose et du prix, quoique la chose n’ait pas encore livrée ni le prix payé.”
8 Érdekes módon a bírói gyakorlat szerint a Code civil e szabályai nem imperatív normák, tehát a felek azoktól közös akarattal eltérhetnek. Ld. például: Cass. com. 14 Mars 1956.; Cass. 3e civ. 12 Mars 1974.; Cass. 3e civ. 11 Juin 1980.
9 Code civil, art. 2279.: “En fait de meubles, la possession vaut titre.”
10 A kereskedelmi bíróságok hatáskörébe tartozó ügyleteket sorolta fel a régi Code de commerce 632. szakasza.
11 Code de commerce, art. L. 111.
12 Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Dialog Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 1997. 263. old.
13 Henri et Léon Mazeaud – Jean Mazeaud – François Chabas: Leçons de droit civil. Tome I: Introduction á l’étude du droit. im. 369. old.
14 A testetlen jogok felosztásának ismertetésében a következő műre támaszkodtam: Jean Carbonnier: Droit civil (Tome 3) – Les biens. 19e édition, Presses Universitaires de France, Paris, 2000., 387-393. old.
15 Philippe Malaurie – Laurent Aynès – Philippe Stoffel-Munck: Droit civil 2004. Les obligations. Éditions Juridiques Associés (Defrénois, L.G.D.J., Montchrestien), Paris, 2003. 445-450. old.
16 Philippe Malaurie – Laurent Aynès – Philippe Stoffel-Munck: Droit civil 2004. Les obligations. im. 452-453. old.
17 Ehelyütt az adásvételt elemzem részletesebben, de az itt leírtak megfelelően vonatkoznak a többi tulajdonátruházó szerződésre: a cserére és az ajándékozásra is.
18 Code civil, art. 1582.: “La vente est une convention par laquelle l’un s’oblige à livrer une chose, et l’autre à la payer.”
19 Code civil, art. 1598.: “Tout ce qui est dans le commerce, peut être vendu lorsque des lois particulières n’en ont pas prohibé l’aliénation.”
20 François Collart Dutilleul – Philippe Delebecque: Contrats civils et commerciaux. 6e édition, Éditions Dalloz, Paris, 2002. 121. old.
21 Code civil, art. 1604.: “La délivrance est le transport de la chose vendue en la puissance et possession de l’acheteur.”
22 Code civil, art. 1607.: “La tradition des droits incorporels se fait, ou par la remise des titres, ou par l’usage que l’acquéreur en fait de consentement de vendeur.”
23 A jogosulti pozícióban alanyváltozást eredményez a helyettesítésnek ( subrogation) nevezett ügylet is, ez azonban inkább a követelés törvényi átszállásaként értelmezhető, ezért tárgyalását itt mellőzöm.
24 Code civil, art. 1689.: “Dans le transport d’un créance, d’un droit ou d’une action sur un tiers, la délivrance s’opère entre le cédant et le cessionnaire par la remise du titre.”
25 Code civil, art. 1690.: “Le cessionnaire n’est saisi à l’égard des tiers que par la signification du transport faite au débiteur. Néanmoins, le cessionnaire peut être également saisi par l’acceptation du transport faite par le débiteur dans un acte authentique.”
26 A “Dailly-engedményezésről” részletesebben ld. például Alain Bénabent: Droit civil. Les obligations. 9e édition, Montchrestien – E.J.A., Paris, 2003. 494-498. old.
27 Code civil, art. 1625.: La garantie que le vendeur doit á l’acquéreur, a deux objets: le premier est la possession paisible de la chose vendue; le second, les défauts cachés de cette chose ou les vices rédhibitoires.”
28 Például: Jacques Flour -Jean-Luc Aubert – Yvonne Flour – Eric Javaux: Les obligations. Tome 3: Le rapport d’obligation. Éditions Dalloz, Paris, 1999. 246-256. old.; Philippe Malaurie – Laurent Aynès – Philippe Stoffel-Munck: Droit civil 2004. Les obligations. im. 443-457. old.; Laurent AYNÈS: La cession de contrat et les opérations á trois personnes. Thèse de l’Université Paris II, Economica, 1984. A szerződésengedményezés szabályainak ismertetésénél e munkákra támaszkodtam.
29 Code civil, art. 1165.: “Les conventions n’ont d’effet qu’entre les parties contractantes; elles ne nuisent point au tiers, et elles ne lui profitent que dans le cas prévu par l’article 1121.”
30 Cass. com. 6 Mai 1997.
31 Cass. com. 12 Octobre 1993.
32 Cass. com. 12 Nov. 1995., Cass. com. 6 Janv. 1998.