Dr. Burger László: A jogképes német polgári jogi társaság (PJK, 2003/1., 24-29. o.)

A cikk letölthető PDF formátumban is!

A Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (BGH) 2001. január 29-i ítéletével1 egy, a német társasági jog tudományában 30 éve húzódó elméleti vita végére tett pontot. A polgári jogi társaság (GbR) önálló jogképességének elismerése jelentős változást jelent, az eredeti törvényszöveg mellett.

A tényállás szerint a felperes váltóperben követelte a váltó összegének megfizetését egy építőközösségtől, valamint annak tagjaitól. Az elsőfokú bíróság a követelésnek helyt adott, a másodfokon eljáró tartományi felsőbíróság azonban az építőközösség passzív perbeli jogképességének hiánya miatt a fellebbezési eljárás során megváltoztatta az ítéletet. A felülvizsgálati eljárásban a szövetségi bíróság megállapította, hogy az építőközösség kifele megjelenő társaságnak (Außengesellschaft) minősül, így perelhető.

Az ítélet első pontjában kimondták a német pjt. jogképességét, vagyis amennyiben a jogügyletek során jogok illetik meg és kötelezettségek terhelik a társaságot, akkor jogképességgel bír, alapvetően tehát bármilyen ügyleti pozíciót elfoglalhat.

Ebből következően a pjt. szükségszerűen perképes, a német Pp. (ZPO) 50. § (1) bek. alapján, mely szerint perképes az, aki jogképes.

Harmadsorban pedig az eddigi gyakorlattal ellentétben, a társaság tagjainak személyes helytállási kötelezettségét kell megállapítani a közkereseti társaság esetében rendelt (Kereskedelmi törvénykönyv, HGB 128. §) módon.

1. Elméleti bevezetés

A polgári jogi társaság szabályozása során két elméleti rendszer alakult ki, a római jogi societas, vagyon-megosztottság és a germánjogi Gesamthand, vagyonközösség.

1.1. Societas

A societas rendszerben a társaság tagjai csupán kötelmi jogi viszonyban állnak egymással. A közös cél elérése érdekében sor kerülhet vagyon összeadására, azonban ez nem a társaság vagyona lesz, hanem a tagoké marad. A tagok hitelezői tehát ugyanúgy felhasználhatják igényeik kielégítésére, mint a társaság hitelezői. A római jog nem keletkeztetett egyetemlegességhez hasonló jogviszonyt a tagok között, sőt egyáltalán nem tekintette a társaságot valamely önállóan létező egységnek.2

Önmagában a társasági szerződés megkötése eredetileg nem is eredményezett semmi változást a tagok vagyonában. A római jog szerint is lehetséges volt azonban, hogy a társaság rendelkezésére bocsássanak vagyont, amely tulajdon-átruházás útján került a tagok közös tulajdonába. Ha harmadik személy felé valamelyik tag egymaga lépett fel, úgy azzal a maga nevében kötött ügyletet, melynek rájuk eső részét a társai actio pro socio-val követelhették.3

1.2. Gesamthand

A Gesamthand rendszerében az összeadott vagyon dologi jogilag kerül megkötésre, vagyis a jog nem ismeri el a tagnak az őt illető társasági vagyonrész feletti rendelkezési jogát. A vagyonközösség ugyan eredetileg nem kapott önálló jogalanyiságot, azonban egy önálló akarat köré rendeződik a társaságot megillető vagyon, így egységes tömeget alkot.

A societas esetében ez a dologi jogi megkötöttség nem áll fenn, a tagoknak kötelmi jogilag ugyan tilos a társasági vagyonból őket megillető hányaddal rendelkezni, dologi jogilag azonban lehetséges. A Gesamthand vagyonával a társaságon kívül senki sem rendelkezhet. A hitelezőkkel szemben sem együttes tartozás, sem pedig egyetemleges tartozás nem keletkezik, hanem a tagok együttes összjogosultságáról beszélhetünk, konkrét tagi hányadok nélkül.

A dologi jogi kötöttség abban az esetben szűnik meg, ha a társaság feloszlik ill. valamelyik tag kiválik. Ekkor minden tag visszanyeri az őt megillető rendelkezési jogot.

1.3. A magyar pjt. besorolása

A fenti dologi jogi kötöttség a magyar pjt. szabályainak értelmezésénél gondot okoz. A Ptk. alapvetően a societas jellegű társaságot szabályozza, azonban több helyen eltér annak szabályaitól.

A tagok által a társaság rendelkezésére bocsátott vagyon dologi helyzetének megítélése nem teljesen egyértelmű. Nézetünk szerint ez a vagyon nem mehet át a társaság tulajdonába, lévén hogy a polgári jogi társaság mint olyan nem jogképes, nem lehet tulajdona.4

A hatályos Ptk. 569. § (1) bek. szerint a tagok vagyoni hozzájárulása közös tulajdonukba megy át. A közös tulajdon általános szabályaitól való nevesített eltérés az 570. § szabályaiban található, amelyek lényegében megtiltják a tagnak a közös tulajdonba adott dolgok tulajdoni hányada feletti rendelkezést. Ehelyütt a Ptk. egybecseng a BGB 725. § rendelkezéseivel, vagyis a hitelező a tagot megillető felmondási jogot gyakorolhatja és a többi taggal való elszámolás után a tagnak jutó hányad kiadását követelheti.5 Ez a fajta megoldás bizonyos veszélyeket rejt magában. A Gesamthand rendszerből átvett dologi jogi kötöttség ugyanis a tagok hitelezőivel szemben hátrányos lehet, hiszen a pjt. nem közzétett társaság, a tagok közös tulajdonába kerülő dolgoknál ugyancsak hiányzik a nyilvánosságra hozatalhoz szükséges fórum, így a hitelezők könnyen kijátszhatóak. Épp ezért a vagyon dologi kötöttségét csak nyilvánosan bejegyzett társaságok számára kellene lehetővé tenni.6

Ellentétben az uralkodó nézettel, nem tartjuk a magyar pjt. szabályozását hagyományosan Gesamthand rendszerűnek.7 Ezt a megállapítást egyrészt Kuncz Ödön írására8 alapítjuk, melyben a dologi kötöttséget de lege feranda megtagadja a nem kellően publikus társaságoktól, másrészt pedig uralkodó nézetnek tekinthetjük, hogy a magyar pjt. nem jogképes. Ez nem is vitás a magyar jogirodalomban, ellentétben a német Gesamthand-pjt. jogképessége körül húzódó, száz éve tartó vitával, mely fordulópontjához érkezett az itt bemutatott ítélettel.

2. A német jog

2.1. Jogképesség

A BGB hatályba lépése óta – mint már említettük – a Gesamthand intézménye egy, a tagok által csak együttesen hozzáférhető különvagyont jelentett.9 Ennek jelentősége a vagyon dologi jogi kötöttségében volt, nem pedig a Gesamthand jogalanyiságában. A társasági vagyon ugyanis szigorúan elkülönül a tagok személyes vagyonától, és zárt egységet alkot.10 A személyes és a társasági különvagyon közötti forgalom csak átruházás útján lehetséges.11

Otto von Gierke már 1895-ben megalkotta a személyi jogi egységről szóló tanát, vagyis a tagok összességét úgy kell tekinteni, mintha a kollektíva egységesen lenne jogosult a közös vagyonra, és mint ilyen jogképes. Ezt az elgondolást karolta fel 1972-ben Flume, aki a társaság intézményét a BGB-ben a kötelmi jogi rész helyett inkább az általános részben helyezte volna el, mivel szerinte a Gesamthand önmagában jogalany. A közkereseti társaság és a Gesamthand elhatárolása Flume rendszerében aszerint történik, hogy a közkereseti társaság zárt és állandó egysége a cégjegyzékben rögzített módon létezik.12

A Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság jelentős részben hoz fel a BGB megalkotásának idejéből való, történeti érveket a jogalanyiság elismerése mellett. Az itt tárgyalt ítéletben is kimondja, hogy a jogalkotói hallgatás szándékoltan enged teret a Gesamthand intézményének a gyakorlat által támasztott igényeknek megfelelő alakításának. Az önálló jogalanyiságnak elismerése mellett szól továbbá az is, hogy a BGB első tervezete nem tartalmazta még a Gesamthand intézményét, ez csupán a második tervezet elkészítése során került a törvényszövegbe. A Gesamthand és a societas típusú társaság közötti elhatárolás szinte lehetetlen volna a Gesamthand jogalanyiságának elismerése nélkül.13

2.1.1. A német pjt. általános jogképessége

A jogtudomány a jogképesség fogalmát rendre akként adja meg, hogy jogképes az, aki jogok és kötelezettségek alanya lehet.

A pjt. jogképességének szempontjából ezzel a meghatározással nem megyünk túl sokra, hiszen ebből még nem tudjuk meg, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelni ahhoz, hogy egy nem természetes személy és nem törvényileg meghatározott magánjogi társaság önállóan jogképes lehessen.

A német jogban jogképességgel csupán a BGB 22. § szerint bejegyzett vagy a külön törvény által jogképességgel felruházott (és bejegyzett) testületek vagy alapítványok rendelkeznek. A részvénytársaságot a Részvénytársasági törvény (AktG) 1. § ruházza fel jogi személyiséggel, míg a közkereseti társaságot a Kereskedelmi Törvénykönyv (HGB) 124. § (1) bek. mondja jog- és perképesnek. A kettő közötti jelentős különbség szembeszökő egyrészt annyiban, hogy az Rt. jogi személy míg a kkt. nem. Van azonban még egy fontos szempont. Az Rt. jogalanyiságot kap az Rt. törvény alapján, a kkt. viszont nem, vele kapcsolatban a törvény csupán annyit mond, hogy jogok és kötelességek illethetik meg és önállóan perelhet, ill. perelhető. Vagyis amíg a jogi személy a tagoktól elkülönülő jogalany, addig a személyegyesülés csupán jogképes saját cégnév alatt, ami azt jelenti, hogy a végső soron a tagokat illető jogokat a tagokon kívül álló jogalanynak számítják be és ez mint olyan felléphet külső jogviszonyokban. A tagok és a társaság közötti viszonyban nem alkalmazható ugyanazon elkülönülés, mint a jogi személyiségű társaságnál. Az itt tárgyalt ítélet is kizárólag a külső megjelenésű pjt. jogképességéről beszél, tehát a külsőleg meg nem jelenő társaság nem jogképes. Zavaró azonban, hogy az ítélet a jogképesség, korlátozott jogalanyiság illetve később csak a jogalanyiság fogalmakat nem konzekvensen használja.14

A gondolat továbbvitele szükségszerűen felveti azt a kérdést, hogy vajon mi maradt a kkt. és a pjt. közötti különbségtételből, ti. hogy eddig a kkt. jogképes volt, a pjt. pedig nem. A választ a Kereskedelmi Törvénykönyv (HGB) 1. § adja meg, a kereskedelmi társaságok meghatározása kapcsán. Amennyiben a társaság kereskedelmi tevékenységet folytat – amely kereskedő módjára kialakított ügyvitelt igényel – úgy a társaság szükségszerűen kkt. Hosszabb távon bizonyosan érdemes lesz majd a HGB vonatkozó részeit úgy értelmezni vagy adott esetben megváltoztatni, hogy az elhatárolás könnyebb legyen. Erre annál is inkább szükség van, mivel a kereskedelmi jog felesleges alkalmazását érdemes elkerülni.

2.2. Felelősségi kérdések

A korábbi társasági jog hagyományosabb elmélete szerint a pjt. tagjai a társaság tartozásaiért egyetemlegesen voltak felelősek a BGB 427. § szerint, méghozzá mind a társaság vagyonával, mind pedig a saját magánvagyonukkal. Ezt “Doppelverpflichtungs-theorie”-nak nevezték. Lehetséges volt azonban a tag személyes felelősségének korlátozása, ill. kizárása a társasági szerződésben, és egyúttal a hitelezővel kötött szerződésben is. Amennyiben a társaság képviseletére feljogosított tag a képviseleti jogosultságát annyiban túllépte, hogy a személyében nem felelős tag személyes felelősségének látszatát keltette, úgy ő felelt a hitelezővel szemben, mint álképviselő.15

A másik, ennél modernebb felfogás szerint a társaság tartozásának létrejöttével együtt automatikusan létrejön a tagok tartozása, a társaságéval azonos mértékben. Elsősorban azonban a társaság felel a társasági vagyonnal, nem pedig a tagok a társaság vagyonával mint az előző fordulatnál. A tagok ugyanakkor saját vagyonukkal is felelnek. Ezt “Akzessoritätshaftung”-nak nevezi az irodalom, és a HGB 128. §-a képezi az alapját. Többen már az itt tárgyalt ítélet megjelenését megelőzően a pjt.-re is alkalmazhatónak találták a HGB 128. §-át.16

2.2.1. A felelősség alakulása az ítélet után

A tagok felelőssége tehát a közkereseti társaság jogához igazodik, ami jelentős következményeket von maga után. A személyes felelősség korlátozása csak a szerződő féllel szemben kizárva lehetséges, a tagok megállapodása alapján nem. A korábbi gyakorlat szerint a társaságba belépő tag a belépést megelőzően keletkezett tartozásokért csak akkor felel, ha azt a szerződésben kikötötték. Ezzel szemben mostantól a korábbi tartozásért való felelősséget ki kell zárni, amennyiben a belépő tag így kívánja.17 Ebben a kérdésben azonban nem egységes a jogirodalom, mivel a HGB 130. §-hoz hasonló szabály, ami a belépő tag felelősségéről rendelkezne, nem található meg a BGB társasági jogában.18

2.2.2. Deliktuális felelősség

Szintén vitatott kérdés lett a társaság ügyvezetőjének károkozásáért való felelősség. A BGB 31. §-a és a 831. § szerint a társaság köteles helytállni az ügyvezető által okozott kárért is. A Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság egy 1966-os ítéletében19 megállapította, hogy a fenti törvényhelyek alkalmazásához a pjt. nem rendelkezik eléggé zárt szervezettel. Várható azonban, hogy adandó alkalommal sor kerül annak megállapítására, hogy ilyen esetben a társaság a társasági vagyonnal továbbá a többi tag magánvagyonával is felelős.20 Ezen túlmenően a culpa in contrahendo ill. adótartozások esetén is helyt áll a társasági vagyon és a tagok vagyona.21

2.2.3. A tagok felelősségének alakulása

Érdekes módon a bíróság nem foglal egyértelműen állást a HGB 128. § analóg alkalmazása mellett, hanem a megoldást egy íratlan általános jogelvre kívánja visszavezetni. Eszerint az, aki szerződést köt, saját vagyonával is felel, akár egyedül, akár többen kötötték azt, amennyiben szerződéses kikötésre vagy törvényi kivételre nem tud érvényesen hivatkozni. Ugyanakkor azonban egyrészt vitatott, hogy valójában létezik-e egy ilyen általános alapelv. Másrészt a bíróságnak a kontinentális jogokban az analóg jogalkalmazást általában előnyben kell részesítenie az alapelvfejlesztéssel szemben.22

Látszólag tehát lassan tért nyer az Akzessoritätshaftung elmélete a gyakorlatban, azonban az itt tárgyalt ítélet éppen hogy nem foglal állást a HGB 128. §-ának analóg alkalmazhatóságát illetően. Elképzelhető tehát, hogy ismét a Doppelverpflichtungstheorie nyer majd teret.23

A legújabb fejlemény sem feltétlenül előnyös, ti. hogy az atipikus pjt. esetén a bíróság differenciáltan kezdi kezelni a felelősségi kérdést. Ezt egyrészt az általános szerződési feltételként való felelősség-kizárás, másrészt a szerződő féllel szembeni felelősségkorlátozó kikötés érvényességének elismerésén is meg lehet figyelni. Nem tudhatjuk még, a bíróság hogyan alakítja ítélkezési gyakorlatát a jövőben.24

2.3. Perképesség

A német Pp. (ZPO) 50. § (1) bek. alapján perképes az, aki jogképes. A törvényhely alapján nehéz lenne elvitatni a jogképesnek kimondott pjt. perképességét, ami a perjogban is egy bizonyos fordulópontot jelent az eddigi gyakorlathoz képest.

Már az itt tárgyalt ítéletet megelőzően is kérdéses volt, hogy az egyes speciális jogképességek, mint például a csődképesség és az adóalanyiság, értelmezhetőek-e perképesség nélkül. Hiszen telekkönyvi bejegyzések alanyaként a társaság könnyen kerülhet olyan helyzetbe, hogy pert kell indítson vagy ellene per indul. Ezért mindenképpen kívánatos, hogy a jogképesség a perképességgel azonos elbírálást kapjon.

Korábban is elismerést nyert olyan jogalanyok perképessége, amelyek nem vagy nem teljes mértékben voltak jogképesek. A közigazgatási bírósági eljárásban a vonatkozó Közigazgatási Bírósági Rendtartás (VwGO) 61. § 2. pont alapján mindenki fél lehet, aki jogában érintett, így vitán felül a pjt. is.25

2.3.1. A német pjt. és a pertársaság

Az eddigi perjogi megoldás szerint a pjt. önállóan nem perképes, hanem a társaság tagjai kényszerű pertársaságot alkotnak.26 Így a másik perbeli féllel szemben mindegyik pertárs a saját perét folytatja, hiszen egyik a másik kárára nem nyilatkozhat. Ezzel jelentősen elválik egymástól a jogképes társaság anyagi jogi képviseleti jogosultsága, mivel a jogképes pjt. tagjai kétség esetén mind jogosultak a társaság ügyvezetésére, így az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok a perben kioltják egymás hatását.

Amennyiben elismerést nyer a pjt. önálló perképessége, úgy a bíróságnak csupán egy kijelölt ügyvezető eljárását kell figyelembe vennie, aki a többi tagot is képviseli. Csak azok a perbeli cselekmények válnak így hatályossá, amelyeket a társaság képviseleti szabályaival összhangban tettek.

A társaság ellen indított keresetben eddig minden tagot személy szerint perelni kellett ahhoz, hogy a Gesamthand ellen végrehajtható jogcímet kapjon a felperes. Ez különösen akkor okozott problémát a korábbi gyakorlat szerint, ha nagyobb társaságról volt szó, és a tagok nem voltak könnyen felkutathatóak. A végrehajtás során pedig ugyanúgy gond azt eldönteni, hogy az adott tag vagyonával szemben éppen van-e jogcím a végrehajtásra.27

Egy másik akadály a tagok pertársaságként való perlésében a tagok esetleges ki- és belépése a per folyamán. A per során a fél személyének változtatása esetén a perbíróság eddig is úgy járt el, mintha tulajdonképpen a társaság maga lett volna a fél, ugyanis az érdemi döntést megelőzően arról döntött, hogy valamelyik tag hatályosan lépett-e ki vagy be a társaságba. A per folyamán ez az út, ha körülményes is, de járható. A végrehajtás során azonban már gondot okoz, hogy kivel szemben vagy ki ellen készül el a végrehajtható határozat. A perfüggőség beállta után már mindenképpen gond az előtte végbement tagváltozást érvényesíteni. A végrehajtási eljárás azonban minden ilyen esetben megszakad.

2.3.2. Végrehajtás

A perjogi nagy áttörés azonban annyiban elmarad, hogy maga a Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság az itt tárgyalt ítéletében is javasolja, hogy a végrehajtás szempontjából a társaság mellett annak tagjait is be kell perelni, mivel a per csak így eredményez a tagok vagyonára is kiterjedően végrehajtható határozatot. Ezzel a bíróság mintegy megkérdőjelezi az egész új elméletet.28

Valójában a 2001. jan. 29-i ítélet leginkább contra legem volta a Pp. (ZPO) 736. §29 vonatkozásában mutatkozik meg.

Ítéletében a bíróság a történeti normaelemzés alkalmazásával kimutatta, hogy a Pp. (ZPO) 736. § csupán azt jelenti, hogy az egyes tagokkal szemben fennálló végrehajtható határozat alapján a társaság vagyonára nem lehet végrehajtást elrendelni. Ezzel a pjt. a közkereseti társaságtól annyiban különbözik, hogy a HGB 124. § (2) bek. szerint a társaság vagyonára végrehajtás csak a társasággal szembeni jogcímen lehetséges.30 Vagyis a hivatkozott ZPO rendelkezést ezután úgy kell értelmezni, hogy a tagokkal szembeni végrehajtható határozat elégséges a társaság vagyonából való végrehajtáshoz. Az ehhez a szakaszhoz tartozó kommentárok jelentős részét újra kell majd írni. Továbbra is igaz marad azonban, hogy a tagok hitelezői számára a társasági vagyon nem, csak a tagot megillető hányad értéke áll rendelkezésre.31 A helyzet mellesleg annyiban változatlan, hogy amennyiben a tagok érvényesen kizárták személyes felelősségüket a társaság tartozásaiért, úgy a hitelező csak a társasággal szembeni végrehajtható ítélet alapján nyerhet kielégítést.32

2.3.2.1. Felperesi pozíció

Érthető módon egy kicsit más a társaság perképességének megítélése abban az esetben, ha felperesi pozícióban van. Ilyenkor ugyanis a bíróság joggal várhatja el, hogy a társasági szerződést akár kötött okirati formában az eljáró ügyvezető mellékelje, amelyből egyúttal az ő képviseleti jogosultságának is ki kell derülnie.

További érdekes szempont az esetleges perköltség viselés a társaság felperesi pozíciójában. Amennyiben az eljáró tag nem tudta eredményesen igazolni képviseleti jogosultságát, úgy maga a tag köteles az okozott költségeket viselni. Másrészről viszont elutasított kereset esetén a társaságot magát kell a költségekben elmarasztalni.33

2.3.2.2. Actio pro socio

Az eddig tárgyaltak alapján kérdéses lehet, hogy a társaság maga a tagjaival szemben is jog-, ill. perképes-e, vagyis tag indíthat-e keresetet a társasággal szemben. A tárgyalt ítélet nem foglal állást a kérdésben, hacsak nem értelmezzük megszorítóan a külső társaság fogalmát. Így ugyanis a társaság a taggal szemben semmiképpen nem lehet külső és nem lehet sem jog- sem perképes. A jogirodalom sem foglal határozottan állást a kérdésben, ám fenntartások mellett inkább az az álláspont látszik kirajzolódni, hogy a társaság tagjai közötti viták a tagok között folynak, nem a társaság és a tag között.34 A bírói gyakorlat nem egységes a személyegyesítő társaságok tagjai közötti viták hovatartozását illetően. Elképzelhető ugyan, hogy a jövőben a gyakorlat eltolódik a vagyonegyesítő társaságok jogában már bevett gyakorlat felé, ti. hogy a társaság döntéseit bíróság előtt meg lehessen támadni, egyelőre azonban ez még nem egyértelmű. Kérdéses, hogy a tagoktól éppen hogy csak elkülönülő pjt. esetében érdemes-e az ilyen vitákat bíróság elé engedni.35

2.4. A társaság speciális jogképessége

A pjt. már az itt tárgyalt ítéletet megelőzően is jogképes volt bizonyos, a polgári jog egyes részkérdéseit szabályozó törvények szempontjából, ezek most részben megerősítést, részben pedig továbbfejlesztést nyertek. Ezeknek részleteire sajnos a terjedelmi korlátok miatt itt nem tudunk kitérni, szándékunk azonban a felmerülő kérdéseket megemlíteni.

2.4.1. A telekkönyvi bejegyzés

Még a fentebb vázolt modern szemlélet is, amely a Gesamthand önálló jogképességét már az itt tárgyalt ítéletet megelőzően is elismerte, amellett foglalt állást, hogy nem létezhet telekkönyvi tárgyi nyilvánosság a jogosult alany nyilvánossága nélkül. Mivel pedig az immár egyértelműen jogképes pjt. nyilvántartásba továbbra sem kerül, az alany nyilvánossága nincsen biztosítva.36

A tárgyalt ítélet megjelenése után továbbra is eltérnek a nézetek a pjt. telekkönyvi alanyi bejegyezhetőségét illetően vagyis, hogy felvehető-e a pjt. mint tulajdonos, vagy egyéb dologi jogosult a telekkönyvbe, mértékadó nézet szerint mindenesetre sürgősen indokoltnak látszik a telekkönyvi gyakorlatban a pjt. önálló és kizárólagos jogosulti feltüntetése.37

2.4.2. Betéti társaság kültagja

A német szövetségi bíróság a pjt. jogképességét kimondó ítéletét követően állást kellett foglalnia abban a kérdésben, hogy lehet-e magánjogi társaság egy (kereskedelmi) betéti társaság kültagja.38

A fentiekben részletezett jogképességből következően megállapította a bíróság, hogy magánjogi társaság bejegyezhető a cégjegyzékbe betéti társaság kültagjaként.

A védeni kívánt nyilvánosság érdeke nem indokolja a kültag pjt. tagjainak név szerinti felvételét a cégjegyzékbe, mert egyrészről a kültagi betétet rendszerint a bejegyzéskor már teljes egészében teljesítették, másrészről pedig a pjt. természetéből következően tagjai (legalább kettő) egyetemlegesen felelősek a társaság tartozásaiért.39

2.4.3. A pjt. mint fogyasztó

A német szövetségi bíróság a fogyasztói hitelekre vonatkozó törvény alkalmazhatóságát állapította meg a pjt. esetében, amennyiben az természetes személyeket tömörít. Ítéletében kimondta, A Fogyasztói Hitelekről Szóló Törvény (VerbrKrG) 1. § (1) bek.40 által megállapított személyi hatály természetes személyre terjed ki, ami nem jelenti azt, hogy több természetes személy együttesen kikerülne a fogyasztóvédelmi szabályozás által védett jogi érdek köréből. A több személy által támogatott gazdasági érdek – amennyiben nem kereskedelmi – nem kerül ki a fogyasztó fogalma alól. Pusztán a társaság tulajdonában álló vagyon mérete és kezelésének ténye alapján nem lehet arra következtetni, hogy kereskedelmi tevékenységről lenne szó.41

Tekintve, hogy ezen ítélet még a 2001. novemberben kihir-detett42 kötelmi jogi reform előtt született, ezért a bíróság nem az azóta hatályos BGB általános részi 13. § hatályát illetően foglalt állást. Egyelőre feltételezhetjük, hogy a fogyasztó fogalmában nem következett be olyan változás, amely a pjt. fogyasztói létével szemben más követelményeket támasztana mint az előbbi ítélet.

2.4.4. Egyéb képességek

A pjt. jogképességének korábbi fejlődése is nyújtott egy-két érdekes fejleményt az egyes különleges területeken ráruházott jogképességgel kapcsolatban.

Így például csődeljárás kezdeményezhető a társaság vagyona ellen, továbbá a csekk- és váltókiállítás kapacitásával is rendelkezett a társaság.43

Egyes közjogi vonatkozásokban is jogképesnek kell a jövőben a pjt.-t tekinteni, így például kereskedelmi név tulajdonosának is el kellene ismerni, bár ebben a kérdésben a szövetségi bíróság nemrég másként határozott.44

A közjogi jogképesség elismerése akadály nélkül megy úgy a forgalmi, mind az iparűzési adóalanyiság kérdésében. A vonatkozó UstG 2. § és a GewStG 5. § (1) bek. elismerik a pjt. adóalanyiságát.

Az egyéb jogi személyeket megillető alkotmányos alapjogok tekintetében is valószínűleg jogképesnek kell majd a tekinteni pjt.-t is.45

3. A magyar pjt. fejlődése

A magyar jogban, mint már említettük a magánjogi ill. a polgári jogi társaság inkább a societas típusú társasághoz hasonlít mint a Gesamthand-hoz.

Régi jogunk megkülönböztette a magántestület gyűjtőfogalmát a magánjogi társaságétól, és míg előbbi önálló, a tagoktól független jogalany, addig a magánjogi társaság csupán intern, kötelmi jogviszony a tagok között. A tagok kiválásával a társaság rendszerint megszűnik, a társaság vagyona pedig mint a tagok alvagyona, nem önálló.46

A Ptk. előtti jogban a Gesamthand intézménye nem volt ugyan használatos, azonban el sem vetették jogforrási szinten. A Kúria ugyan kizárta a magánjogi társaság jogképességét azzal, hogy 517. sz. elvi határozatában leszögezte: a magánjogi társaságnak nem lehet a tag vagyonától független saját vagyona. A tagok között tehát kötelmi viszony keletkezik, a Gesamthand vagyon dologi megkötöttségét a Kúria nem ismerte el.47

A tiszta societas típusú társaság esetében a jelenleg hatályos Ptk. 574. § ad okot az elhatárolás kérdésének felvetésére. Ez a szakasz kimondja a társaság tevékenységével okozott károk esetén a tagok egyetemleges felelősségét. Önmagában valószínűleg elégséges lenne az együttes károkozás szabályainak alkalmazása (Ptk. 344. § ) a tagok állandó együttes tevékenységével okozott kár megtérítése érdekében a tagok egyetemleges marasztalásához. A társaság közös célja alapján kimondható lenne a tagok közötti akarategység az esetleges károkozás esetén. Érdekesebb azonban az 574. § első fordulata, mely szerint a társasági tevékenységből fakadó tartozásokért is egyetemleges felelősséggel tartoznak a tagok. Kérdéses, hogy ez jó megoldás-e abban az esetben, ha a pjt. nem elkülönült jogképes társaság, mint a kkt., hanem csupán egy kötelmi jogviszony. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy a Ptk. 334. § szerinti többalanyúság szabályai elegendőek lennének a pjt. tagjai által kötött szerződésekért való helytállás szabályozására, és nincs szükség a szigorúbb egyetemlegesség kimondására, mint ahogy az eredeti római jogi societas sem jelentett a tagok közti egyetemlegességet. Dogmatikailag annál is inkább ezt a szemléletet tartjuk helyesnek, mivel a societas típusú társaságnak jogképesség hiányában nem lehetnek kötelezettségei. Vajon mi alapján határolható el egy erre nézvést külön képviseleti meghatalmazással nem rendelkező tag ügyletkötése a társaság nevében, a saját nevében történőtől? Az ispo iure egyetemleges tagi helytállási kötelezettséget csak a tagok együttes eljárása esetén tarthatjuk indokoltnak, de ez a fent említett általános kötelmi jogi szabályokból külön társasági jogi rendelkezés hiányában is következne. Mivel elsősorban gazdasági tevékenységet a magyar jog szerinti pjt. amúgy sem folytathat, nem indokolt az adott ügyletben el nem járó tagok egyetemleges helytállási kötelezettsége.

A másik irányban, vagyis amennyiben a magyar pjt. a Gesamthand rendszert követné, a közkereseti társaságtól való elhatárolás jelenthetne gondot. A német jogban a Kereskedelmi törvény (HGB) szabályozza a közkereseti társaságot, és lényegében a német pjt. jogképességét kimondó ítélet óta csak a kereskedelmi tevékenység folytatása különbözteti meg a német kkt.-t a pjt.-től. A magyar jogban szinte lehetetlen lenne egy jogképes, de a cégjegyzékbe fel nem vett pjt. elhatárolása a jogképes és bejegyzett kkt.-től. A társasági törvény hitelezővédelmi és nyilvánossággal kapcsolatos alapelveivel ez a megoldás ellentétes volna, így tehát a kereskedelmi jog önállósága nélkül, a pjt. jogképességét nem tarthatjuk kívánatosnak. A magyar jogban semmiben nem térne el a jogképes, Gesamthand rendszerű pjt. a jelenleg hatályos társasági jog kkt.-jától, csupán a publicitás hiánya különböztetné meg a kettőt.

Az elsősorban gazdasági tevékenységet nem folytató bejegyzett, jogi személyiséggel rendelkező társaság pedig az egyesület, amelyet a jogképes pjt.-től megint nehéz lenne elhatárolni. Nem gondoljuk, hogy pusztán az alapítók száma és az alapító okirat jellege alapján kétféle ilyen entitást kellene a jogban fenntartani.

3.1. A perképesség

A jogképesség teljes hiánya magával vonja a perképességre adott választ is, vagyis a Pjt. önállóan nem lehet perképes. A magyar jogban a pertársaság szabályozása a német ZPO-hoz hasonló, a Pp. 51. § a) pont alapján kényszerű és egységes pertársaságról beszélhetünk Pjt. tagjainak perben állásakor.48 Az egységes pertársak egymástól eltérő nyilatkozatait a bíróság a német jogtól különbözően a Pp. 52. § (2) bek. alapján saját belátása szerint bírálja el. Ezzel tulajdonképpen a német jogban részletezett anyagi és perjogi képviselet közötti eltérés a magyar jogban nem tud érvényesülni.

3.2. Összefoglalás

Az itt bemutatott német GbR jogalanyiságának kérdése egy új fejlemény a német jogban. Ráadásul bírói jogfejlesztés eredménye, nem pedig jogalkotói döntésé és mint ilyen, az irodalomban sokat tárgyalt és sokat vitatott is. A német jog vonatkozó része alapvetően és jelentősen különbözik a magyar jogtól.

Elsősorban a Gesamthand intézménye jelenik meg a BGB 705. és követő §-ban, amely a magyar jogban ismert societas típusú társaságtól különbözik. Mint ilyen önálló, a tagokétól elkülönült vagyonnal bír, míg a societas esetén a vagyon a tagok közös tulajdona.

Másodsorban a GbR bármilyen gazdasági célra alapítható, csupán a HGB 1. § állítja fel a kereskedő módjára berendezett üzlet korlátját, aminek átlépésekor a társaság közkereseti társaságnak minősül. A magyar jogban a Pjt. elsődlegesen gazdasági tevékenységet nem folytathat.

Harmadsorban pedig a GbR tagjai járulékos felelősséggel bírnak a társaság tartozásaiért, míg a Pjt. tagjai egyetemlegesen felelősek úgy a tartozásokért, mint az okozott kárért.

Ezekből következik, hogy a GbR jogképességével a Pjt. jogképessége nem állítható párhuzamba.

A Pjt. sokkal inkább közös tulajdoni forma mint gazdasági társaság, önállóan nem lehet jogviszony alanya, nem illethetik meg jogok és nem terhelhetik kötelezettségek.

Értelemszerűen nem lehet önállóan perképes, amire az egységes pertársaság szabályozása miatt nem is igazán van szükség.

A tagok egyetemleges felelőssége egyértelműen hitelezővédelmi szempontú megoldás, a hitelező bármelyik tagtól az egész tartozást követelheti, és a tag részét a társaságból végrehajtathatja.

JEGYZETEK

1 BGH, NJW 2002 1056. o.

2 Szladits Károly-Kuncz Ödön: Magyar Magánjog Negyedik kötet, Grill Budapest, 1941. 715. o.

3 Marton Géza: A római magánjog elemeinek tankönyve – Institutiok, Debrecen 1943. 238. o.

4 Ellentétes nézetet képvisel: Újváriné Antal Edit: A polgári jogi társaság múltja – jelene – jövője? in: Gazdaság és jog 2000. 2. szám 13. o.

5 Antal Gergely: A polgári jogi társaság alapkérdései a német és a magyar jogban in: Magyar jog 1998. 2. szám 94. o.

6 Szladits-Kuncz: i. m. 720. o.

7 Gellért György-Sárközy Tamás: A Polgári törvénykönyv magyarázata, KJK-Kerszöv Budapest, 2001. Ptk 689. §, 1889. o.

8 Szladits-Kuncz: 718. o.

9 Breuninger, Gottfried E.: Die BGB-Gesellschaft als Rechtssubjekt im Wirtschaftsverkehr, Otto Schmidt, Köln 1991. 8. o.

10 Hueck, Götz: Gesellschaftsrecht, 18. Auflage, C.H. Beck München 1983. 59. o.

11 Kübler, Friedrich: Gesellschaftsrecht, 5. Auflage, C.F. Müller Heidelberg 1999. 53. o.

12 Schmidt, Karsten: Die BGB Außengesellschaft: Recht- und Parteifahig NJW 2001. 995. o.

13 Scholz, Kai Steffen: Die BGB-Gesellschaft nach dem Grundsatzurteil des BGH in: NZG 2002 154. o.

14 Peifer, Karl-Nikolaus: Rechtsfähigkeit und Rechtssubjektivität der Gesamthand in: NZG 2001, 297. o.

15 Hueck, i. m. 60. o.

16 Kübler, i. m. 55. o.

17 K. Schmidt, i. m. 999. o.

18 Peifer, i. m. 299. o.

19 NJW 1966., 1807. o.

20 Scholz, i. m. 161. o.

21 Wunderlich, Nils-Christian: Das Ende der Doppelverpflichtungstheorie? in: WM 2002. 271. o.

22 Casper, Matthias: Urteilsanmerkung zu BGH v. 21. 1. 2002 – II ZR 2/00 II. pont

23 Wunderlich, i. m. 277. o.

24 Casper, i. m. V. pont

25 Breuninger, i. m. 87. o.

26 ZPO 62. §

27 NJW 2001. 1058. o.

28 Heil, Hans-Jürgen: Parteifähigkeit der GbR – der Durchbruch der Gruppenlehre? in: NZG 2001. 305. o.

29 Zur Zwangsvollstreckung in das Gesellschaftsvermögen einer nach § 705 BGB eingegangenen Gesellschaft ist ein gegen alle Gesellschafter ergangenes Urteil erforderlich.

30 NJW 2001. 1060. o.

31 K. Schmidt, 1001. o.

32 Westermann, Harm Peter: Erste Folgerungen aus der Anerkennung der Rechtsfähigkeit der BGB-Gesellschaft in: NZG 2001. 293. o.

33 K. Schmidt, i. m. 999. o.

34 K. Schmidt, i. m. 1000. o.; Scholz, 160. o.

35 Scholz, i. m. 161. o.

36 K. Schmidt, i. m. 1000. o.

37 Ulmer, Peter: GGrundbuchfähigkeit einer rechts- und parteifähigen GbR in: NJW 2002, 330. o.

38 BGH 2001. 7. 16. = NJW 2001 3121. o.

39 Ulmer, Peter: Eintragungsfähigkeit einer GbR als Kommanditistin einer KG in: ZIP 2001, 1713. o.

40 A német kötelmi jog 2001. évi reformja után a BGB 13. és 491. követő §

41 BGH 2001. 10. 23. = NJW 2002. 368. o.

42 2001. 11. 26. BGBl. I 3138. o.

43 Peifer, i. m. 299. o.; Westermann, i. m. 293. o.; K. Schmidt, i. m. 1002. o.

44 NJW RR 2001. 114. o.

45 K. Schmidt, i. m. 998. o.

46 Szladits Károly: Magyar Magánjog Első kötet, 582. o.

47 Szladits-Kuncz, i. m. 718. o.

48 Németh János-Kengyel Miklós: A Pp. magyarázata, KJK Budapest, 1999. 273. o.