A cikk letölthető PDF formátumban is.

Mi más lehetne a célja a kodifikációs munkálatoknak, mint a modem piaci viszonyok követelményeinek megfelelő, belső ellentétektől mentes, koherens, rugalmas, egységes fogalomrendszerre épülő kódex megalkotása. A hibás teljesítés következtében fellépő, a jogosult oldalán jelentkező vagyoni hátrány orvoslására szolgáló intézmények mind a tipikusan professzionális kereskedelmi jogi viszonyokban, mind a nem kereskedő magánszemélyek vagyoni forgalmában jelentős szerepet játszanak, ezért a jogosult rendelkezésére álló eszköztár kialakításának elvi igényessége különösen fontos. A jelen dolgozat célja, hogy a hibás teljesítés jogkövetkezményeinek szűk sávjában, a szavatosság és a kártérítés jogi szabályozásának körében fellépő feszültségekre rámutasson, és keresse a lehetőséget a jogintézmények egymáshoz való elvi viszonyának ésszerű újraszabályozására. Arra kíván választ adni, hogy e tárgykör jogi szabályozása a vele szemben állított követelményekkel mennyiben áll összhangban.

A hibás teljesítés jogi fogalma és az általa okozott érdeksérelem

A hibás teljesítés a Ptk. által nevesített négy szerződésszegési eset egyike. Azok a szerződésszegési esetek, amelyek nem sorolhatók egyeden nevesített (tipikus) szerződésszegési csoportba sem, szintén szerződésszegésnek minősülnek. Ez a következtetés a Ptk. 277. §-ból vezethető le, amely értelmében a szerződéseket tartalmuknak megfelelően, a megszabott helyen és időben, a megállapított mennyiség, minőség és választék szerint kell teljesíteni: argumentum a contrario ebből a szabályból következik a szerződésszegés általános fogalma.

A jog tükrében hibás dologról, termékről beszélni értelmeden dolog, a polgári jog ugyanis hibás teljesítést ismer.1 A kötelem tárgyának funkcionális szempontból történő megítélése elválhat a jog által támasztott követelményektől. Csupán a jogi szabályokon és a szerződés feleinek megállapodásán múlik, mit tekintenek hibátlan teljesítésnek. Előfordul, hogy a felek olyan dolog adásvételében állapodnak meg, amelynek minőségi attribútumai elmaradnak egy hasonló dologtól elvárt tulajdonságoktól, mégis jogi értelemben a kötelezett teljesítése hibátlan – hisz erről szólt a felek megállapodása. Éppúgy a köznapi értelemben vett hibátlan dolog szolgáltatása is jelenthet hibás teljesítést, ha az nem felel meg a szerződés által előírt követelményeknek. A hibás teljesítés tehát nem fizikai, hanem jogi kategória: azokat az eseteket öleli fel, amikor a szerződés jogosultja nem jut a jogszabályok vagy a szerződés által előírt tulajdonságokkal rendelkező szolgáltatáshoz. Ha elfogadjuk a fenti értelmezést, a hibás teljesítés jogi kategóriáját nem pusztán a dare típusú kötelmek tárgyai fizikai értelemben vett minőséghibáinak az elbírálására kell leszűkítenünk. A hibás teljesítés jogi szempontból akkor releváns, ha a jogosult oldalán vagyoni jellegű érdeksérelmet jelent. Az említett érdeksérelem megnyilvánulhat

• a szolgáltatás hibás teljesítés következtében csökkent értékében (tapadó kár),

• a jogosult egyéb vagyonában a hibás teljesítéssel okozati összefüggésben keletkezett értékcsökkenésben és nem vagyoni károkban (következménykár),

• a hibás teljesítéssel okozott károk csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez és további károk kialakulásának megakadályozásához szükséges költségekben (indokolt költségek),

• a hibás teljesítéssel okozati összefüggésben elmaradt vagyoni előnyben (elmaradt haszon).

A hibás teljesítés szankciórendszere

A hibás teljesítéssel okozott vagyoni hátrány kiküszöböléséhez a jogosultnak a jogi intézmények igazi kincsesbányája áll rendelkezésére: szavatosság, jótállás, kártérítés, termékfelelősség és szerződésben kikötött szankciók, mint pl. a kötbér kapcsolódnak vagy kapcsolódhatnak a kötelezett hibás teljesítéséhez szankcióként. Első látásra talán ezt az intézmény-gazdagságot a jogosult helyzetét megkönnyítő előnyként könyvelnénk el, ebből adódóan talán nem is kell kétségbe vonni a hibás teljesítés által a jogosult érdekkörében okozott hátrány orvoslását szolgáló seregnyi jogintézmény hatékonyságát. Mégis a mindennapokban éppen a szerződések jogosultjainak – jegyezzük meg, ők gyakran laikusok, távolról sem rendelkeznek a professzionális üzleti élet résztvevőinek tapasztalataival – okoznak a hibás teljesítés által okozott vagyoni érdeksérelem orvoslására szolgáló jogintézmények nehézségeket. Úgy gondolom, ennek oka egyrészt abban rejlik, hogy az egyes jogintézmények önmagukban a modern követelményeknek jelen formájukban már képtelenek megfelelni, másrészt összességükben az egymáshoz való viszonyuk sem zavartalan.

Az alábbiakban a kellékszavatosság és a kártérítés jelenleg hatályos jogi szabályozása, ill. a hozzá kapcsolódó joggyakorlat vázlatos bemutatásával foglalkozunk, ezt követően a készülő Ptk. szabályait vizsgáljuk, különös tekintettel a szavatosság és a hibás teljesítéssel okozott kártérítés joggyakorlata körében felmerülő rendellenességekre.

A kellékszavatosság

Visszterhes szerződések körében a kötelezett a Ptk. 305. § (3) bek. értelmében a hibás teljesítésért felelősséggel tartozik. Ezt a felelősséget az említett rendelkezésben a Ptk. kellékszavatosságnak nevezi2. A kellékszavatosság nem az emberi mulasztást szankcionálja, nem az emberi magatartást kívánja “jó irányba” terelni azzal, hogy a felróható, ill. vétkes magatartást torolja meg. Előterében a teljesítési érdek kielégítése áll. A gazdasági élet bonyolult viszonyaiban a hibás teljesítés okai közül az emberi mulasztást felkutatni szinte lehetetlen és felesleges. A kötelezett azért tartozik szavatosi helytállási kötelezettséggel, mert a hibás teljesítés hátrányos következményeinek viselése szükségképpen a kötelezett üzleti kockázati körébe tartozik. Más kérdés, hogy talán a kellékszavatosság intézménye ettől függetlenül mégis alkalmas arra, hogy a kötelezett magatartását befolyásolja.

A kellékszavatosság tekintetében elsősorban a határidők rendszerén lépett túl a joggyakorlat. A jogvesztő határidők indokolatlanul rövidek, a szavatossági határidőkre vonatkozó normák pedig különösen áttekinthetetlenek. Ezzel szemben a kártérítés a szavatossági határidőktől lényegesen hosszabb öt év alatt érvényesíthető. Ebből adódóan egyértelműen megfigyelhető olyan törekvés, hogy a szavatossági határidők által esetenként meglehetősen hátrányos helyzetbe hozott jogosult a szolgáltatást a hibás teljesítés következtében terhelő vagyoni kár kompenzációját (tapadó kár) is a kártérítés szabályai alapján érvényesítse a kötelezettel szemben. Véleményem szerint a kártérítés és a kellékszavatosság a tapadó kár helyrehozásának tekintetében funkcionálisan azonos célt követ3. Talán két lényegesnek tűnő különbség fogalmazható meg a kellékszavatosság és a kártérítés között a tapadó károk tekintetében. Az egyes szavatossági jogok felfoghatók jogszabály által nevesített kártérítési módként, míg az egyes szavatossági igények érvényesítésének feltételrendszeréhez hasonló megkötést a kártérítési szabályok között aligha találunk. További különbség, hogy ha a kötelezett a kellékszavatosság szabályai alapján köteles helytállni a hibás teljesítés által okozott vagyoni hátrányért, akkor a hibás teljesítésért való helytállási kötelezettség alól nem mentesülhet, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható – felróhatóság, vétkesség hiányára tehát a kötelezett nem hivatkozhat, hogy mentesüljön a kötelezettség alól. A joggyakorlatban azonban ez a különbség is elmosódik, ebben a körben talán nem is tudnánk olyan bírósági döntést találni, amely a kötelezettet a kártérítési kötelezettség alól felróhatóság hiányában mentesítette volna. Mentesülésre esetlegesen csak akkor kerülhet sor, ha a kötelezett bizonyítja, hogy a hibás teljesítést érdekkörén kívüli elháríthatatlan körülmény okozta. A kellékszavatosság egy fokkal szigorúbb, a kötelezett még ilyen körülmények bizonyításával sem szabadulhat a helytállási kötelezettség alól (Pl. Csongrád Megyei Bíróság 1. Gf. 40. 141/1997/5. számú ítélete).

Megállapítható, hogy a két felelősségi tényállás, a kellékszavatosság és a kártérítés az általuk megkövetelt felelősségi fokozat tekintetében a joggyakorlatban közel kerültek egymáshoz. A jogosult szempontjából valóban a teljesítési érdek sérelmének orvoslására is előnyösebb a kártérítés szabályainak alkalmazása? Már a kérdésfeltevés önmagában is jelzi, hogy a szavatosság szabályozása meghaladott, a jövőben olyan kellékszavatossági modellt kell létrehozni, amely a jogosult érdekeit nem szorítja indokolatlan korlátok közé, és nem lesz előnyösebb a jogosultnak egyéb jogi eszközök segítségével helyrehozni a megbomlott vagyoni egyensúlyt, Ilyen helyzet megteremtése viszont indokolatlanná, sőt zavaróvá teszi, hogy a teljesítési érdek sérelmét a szavatossági és a kártérítési intézményekkel egyaránt orvosolhassuk. Ezzel a kérdéssel a A hibás teljesítéssel okozott vagyoni érdeksérelem és a kártérítés az új Ptk. tekintetében cím alatt foglalkozunk.

A jelenleg hatályos Ptk. szavatossági határidőket szabályozó rendelkezések okozta intézményi anomáliák meggátolása érdekében szavatossági jogok érvényesítésére vonatkozó határidőknek véleményem szerint a szolgáltatott dolog műszaki szempontból elvárható időtartamával kellene összhangban lenniük. A nem kereskedő magánszemélyek egymás közti forgalmában az általános hathónapos elévülési idő talán megfelel, de a jelen állapot különösen a tartós használatra rendelt dolgok esetében tarthatatlan. A Javaslat egyéves általános elévülési szavatossági határidőt állapít meg. Fogyasztói szerződés esetén a fogyasztó szavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított két év alatt évül el. Ha a fogyasztói szerződés tárgya használt dolog, a felek rövidebb határidőben is megállapodhatnak, egy évnél rövidebb elévülési határidő azonban ebben az esetben sem köthető ki. Az esetben, ha a szerződés alapján szolgáltatott dolog ingatlan, a szavatossági igény a teljesítés időpontjától számított öt év alatt évül el. A szavatossági határidők elévülési jellege azt a következményt vonja maga után, hogy alkalmazni kell az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó rendelkezéseket. A Javaslat figyelembe veszi a joggyakorlatban az idő próbáját ki nem állott jogvesztő határidők megszüntetésére irányuló törekvéseket, a jelenleg hatályos Ptk.-tól eltérően az igényérvényesítés nyugvása vagy félbeszakadása folytán meghosszabbodott szavatossági határidőt nem kívánja korlátozni semmilyen általános jogvesztő határidővel. A jogszabályok által előírt kötelező alkalmassági időt így Javaslat jogi tartalommal tölti meg, így válnak jogvesztő határidőkké. Értelemszerűen bizonyos termékek, szolgáltatások kötelező alkalmassági ideje az elévülési jellegű szavatossági határidőktől rövidebbek is lehetnek, ilyen esetben a kellékszavatossági igények a szavatossági idő eltelte előtt elenyésznek.

A kártérítés

A jelenleg hatályos Ptk. kártérítési szabályainak egyik alaptézise, hogy a károkozó személy az általa okozott teljes kárt köteles megtéríteni. A teljes kártérítés elvéből a Ptk. csupán a deliktuális felelősség körében enged kivételt. Méltányosság alapján történő bírói mentesítésnek a Ptk. kifejezett rendelkezése értelmében a szerződésszegésért való felelősségnek nincs helye. A törvényhozó tehát a kár mérséklése tekintetében a szerződéssel és a szerződésen kívül okozott kártérítés közé a kár mérséklésének lehetősége tekintetében éles határvonalat húzott. E szigorú törvényi elhatárolás hátterében az a gondolat húzódik meg, hogy semmi sem indokolja a szerződésileg vállalt4 kötelezettség megszegése következtében felmerülő kár megtérítésétől eltekinteni. A bírói gyakorlat azonban mind a kártérítés mérséklésének törvény által előírt módjától, mind a deliktuális felelősség és a szerződésszegésért való felelősség megkövetelt következetes elhatárolásától eltér. Az ítéletek a kártérítési igény részbeni elutasítását az okozati összefüggés laza voltára vagy távolságára tekintettel5 tartották indokoltnak, nem pedig a rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények alapján. Hasonló módon a judikatúra a szerződésszegéssel okozott kártérítés körében is csorbát ejtett a teljes kártérítés elvén, így elkerülve a korlátozó törvényi rendelkezést. Mégha a kártérítés mérséklésének ily módja célját és eredményét tekintve nem is kifogásolható, meg kell jegyezni, hogy elméletileg vitatható, ugyanis a felelősségkorlátozás normatív jellegét nem veszi figyelembe, helyette az okozatosság ténykérdésévei szakítja meg a felelősségi láncolatot. Emellett már több, mint két évtizeddel ezelőtt kimutatható volt a bírói gyakorlatban a kimentési lehetőség objektivizálódása: a szerződéses viszonyokban a kártérítési felelősség alól csak akkor lehet mentesülni, ha a károkozó bizonyítja, hogy a kárt külső, elháríthatatlan tényező okozta. 6 A jelenleg hatályos Ptk. -hoz kapcsolódó joggyakorlat tehát a szerződéses viszonyokban az adott helyzetben általában elvárhatóság követelményét szigorúbban értelmezi, mint ahogy az a deliktuális károkozások körében megszokott. A szerződés kötelezettje akkor jár el úgy, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ha teljesítése minden tekintetben megfelel a törvény és a szerződés követelményeinek. A kártérítés tekintetében ez annyit jelent, hogy a kötelezett akkor mentesülhet – az elvben szubjektív – kártérítési kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a károkozás a kötelezett érdekkörén kívül eső, elháríthatatlan körülményre vezethető vissza.

A hibás teljesítéssel okozott kár megnyilvánulhat a szolgáltatás valamilyen fogyatékosságában, tehát a teljesítési érdek sérelmében, továbbá a hibával okozati összefüggésben lévő egyéb károkban. Ez elvileg annyit jelent, hogy a kártérítés intézményével teljes mértékben kiküszöbölhető a jogosult teljesítési érdekének sérelme. Így azzal a problémával szembesülünk, hogy a hibás teljesítéssel okozott vagyoni hátrány egyik típusának, a teljesítési érdek sérelmének az orvoslása a szavatossági jogok helyett történhet-e a kártérítés intézménye segítségével. A nem kereskedő magánszemélyek jogviszonyaiban a joggyakorlat nem állja útját a szavatossági jogok kártérítésbe történő átfordításának, azonban a gazdasági jogi viszonyok professzionális résztvevői a szavatosi határidőkön kívül kártérítés formájában csak akkor érvényesíthetik a szavatosi jogaikat, ha alapos okuk volt, hogy az igényt e határidőkön belül ne érvényesítsék (GK 41. sz. Állás-foglalása)7. Mivel szerződéses viszonyokról van szó, a hibás teljesítés körében a kötelezettet a bírói gyakorlat akkor mentesíti a kártérítési kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hibás teljesítést külső, elháríthatatlan ok okozta. A gyakorlat kimentési okként nem ismeri el a kötelezett üzemkörén belül felmerült – akár elháríthatatlan – körülményeket8. Véleményem szerint ez a felfogás helyes, ugyanis a kötelezett csak akkor jár el úgy, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ha a teljesítése hibátlan.

A még jelenleg hatályban lévő Ptk.-ban – legalábbis a tételes jogot tekintve – a jogosult számára egyértelműen előnyösebb, ha a szolgáltatott dolog hibájában rejlő vagyoni érdeksérelmét a kötelezettel szemben a szavatosság jogintézménye segítségével érvényesíti. A gyakorlatban a kártérítés és a szavatossági igények a felelősségi fokozat tekintetében azonban igen közel kerülnek egymáshoz. Míg a kártérítés esetében a kötelezett érdekkörén kívüli, elháríthatatlan és előreláthatatlan tényezők bizonyításával mentesülhet a felelősség alól, ilyen mentesítő körülmény a szavatosi jogok esetében nem áll fenn (pl. a már említett Csongrád Megyei Bíróság 1. Gf. 40. 141/1997/5. számú ítélete). Láthatjuk, hogy a joggyakorlatban a szerződésszegéssel okozott kártérítés, amely segítségével a szerződés jogosultja a szavatosság jogintézményét kiválthatja, vagy akár meg is kerülheti, a felelősségi fokozat tekintetében jóval közelebb került a szavatosság jogintézményéhez, mint ahogy azt a tételes jog előírja.

A jelenleg hatályos tételes jog és a bírói gyakorlat közötti feszültségekből messzemenő következtetéseket vonhatunk le. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági viszonyokban előforduló károkozások jelentős részét nem lehet vétkes, ill. felróható emberi mulasztással okozati összefüggésben felmerülő következményként értékelni, így a kártérítés emberi hiba szankciójaként történő felfogása a jövőben nem indokolt, dogmatikailag nem védhető és tarthatatlan. A kártérítési felelősség tételes jogi szabályozása már képtelen kielégíteni a modern piaci forgalom követelményeit, ugyanis a kötelmi jogi viszonyok esetében is a kártérítési kötelezettség. akkor állapítható meg, ha a káresemény felróható emberi magatartás, hiba következményeként áll be. Ezért az új Ptk. megváltoztatja a jelenleg hatályos Ptk. kártérítési felelősségének rendszerét. A Javaslat a szerződésszegésből eredő és a szerződésen kívül okozott kártérítési felelősséget a kontraktuális kárfelelősség alóli kimentés eltérő feltételeire tekintettel elválasztja egymástól. A szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség a tételes jogban önálló felelősségi alakzattá válik, amelyet az új Ptk. a szerződésszegés általános szabályai között fog szabályozni. A kártérítés szabályai egységesek lesznek a kártérítés módja és mértéke tekintetében, kivéve az előreláthatósági klauzula érvényesülésének különös esetköreit. A szerződésszegéssel okozott kártérítés esetében az objektivizált szubjektív felelősség zsinórmértékét elhagyva az új Ptk. a felelősséget objektív alapra helyezi, azaz kimentésre csak az adna lehetőséget, ha a szerződésszegő fél bizonyítja, hogy a kárt olyan akadály okozta, amely nem volt elhárítható, és a szerződéskötés időpontjában nem kellett az akadállyal számolnia.

A Javaslat által javasolt felelősségi mérce a társadalom jelenlegi fejlődési fokán kívánatos. Szerződési viszonyokban – és nemcsak a szűk értelemben vett kereskedelmi forgalomban – a felelősségi mérce hagyományos, a kártérítés emberi hibát szankcionáló következményként történő felfogása értelmeden, mivel a szerződés érdekkielégítő szerepét a felelősségi mérce represszív felfogása esetén képtelen betölteni. A vagyoni forgalomban – miként a Javaslat véleményem szerint helyesen állapítja meg – a szerződésszegés kárkövetkezményeinek telepítése kockázatelosztás jelent. Egyáltalán semmi sem indokolja a szerződésszegő fél mentesülését abban az esetben, ha bizonyítja, hogy a szerződés teljesítésénél úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, tehát a szerződésszegés neki nem felróható. “Személyre szabott” mentesülési lehetőségnek szerződéses viszonyokban nincs helye. A szerződéses viszonyokban a károsult érdeke azt követeli meg, hogy a kára a károkozó magatartásának szubjektív értékelésétől függetlenül térüljön meg. Abban az esetben, ha a károkozó vétlenségére való hivatkozással a kártérítés kötelezettsége alól kimenthetné magát, a kárt a szintén vétlen jogosult lenne kénytelen viselni. Ezt a problémát feloldja az elvben objektív kártérítés: a felek a kockázatuk körébe tartozó kárt kötelesek megtéríteni, nem pedig azokat, amelyek tekintetében őket felróhatóság terheli. Mivel a gyakorlatban már a múltban megtörtént a felróhatóság normakövetelményétől való elmozdulás, az új Ptk. hatálybalépését követő ítéleteknek nem kell a korábban taposott ösvényről merőben más irányba letérni – a leendő jogi szabályozás a már meglévő bírói gyakorlatot emeli törvényerőre9.

A hibás teljesítéssel okozott vagyoni érdeksérelem és a kártérítés az új Ptk. tekintetében

Az alábbiakban a Javaslat szabályozását vizsgáljuk a hibás teljesítéssel okozott vagyoni érdeksérelem kártérítés intézményével történő orvoslása problematikájának tekintetében. Véleményem szerint két kérdéskört kell körüljárni. Egyrészt a szerződés jogosultja a kártérítés intézménye segítségével kiléphet a szerződés relatív szerkezetéből, másrészt a jogosult-kötelezetti viszonyban a szavatosi jogok és a kártérítés intézmények viszonyát érdemes boncolgatni.

Az árukapcsolatokban a vagyoni érdeksérelem gyakran nem kompenzálható elszigetelten a szerződés felei között, hiszen a szerződés láncolat elméletileg végtelen, így a vagyoni érdeksérelem okozója a merev relatív szerkezet felbomlasztása nélkül nehezen “csíphető fülön”. A jogosult hibás teljesítésből eredő igényeivel – kártérítés formájában – különösebb akadályok nélkül fordulhat a termék gyártójával szemben is. A múltban a bíróságok a kötelem zárt struktúráját ilyen módon nem törték fel, véleményem szerint mélyebb dogmatikai indokok nélkül a jogosultat belekényszerítették a szerződés relatív szerkezetébe. Mások, akik meg is engedték volna, hogy a jogosult a gyártóval szemben érvényesítse a termék hibájában rejlő vagyoni érdeksérelmének kompenzációját, ezt “a kontraktuális kártérítéshez képest háttérbe szorítják”10. Ezen a helyen tényként állapítjuk meg, hogy a mai joggyakorlat a jogosult döntésére bízza, hogy kivel szemben kívánja orvosolni a szolgáltatott dolog hibájában jelentkező vagyoni érdeksérelmét, ill. a hibás teljesítéssel összefüggésben keletkezett kárait.

A Javaslat módosítani kíván a szavatossági jogok és a hibás teljesítésből eredő kártérítés viszonyán: a teljesítési érdek sérelmét kiküszöbölő eszközök tekintetében a szavatossági jogintézmények felé billentette a mérleg nyelvét. Ugyanez a tendencia figyelhető meg az európai jogfejlődésben is. A jogosult előtt a szavatossági jogokkal reparálható értékcsökkenés kártérítésként történő követelésének útját a Javaslat a szavatossági elévülési jellegű határidőket követően elzárja, így nem kívánja lerontani a szavatossági szabályok speciális helyzetét. A Javaslat a tapadó károk megtérítésének érvényesítési határidejére kifejezetten kimondja, hogy a hibás teljesítéssel a szolgáltatásban okozott kár megtérítését a jogosult a szavatossági határidőn belül követelheti. Így az elévült szavatossági igényt kártérítésként érvényesíteni nem lehet. A lehetséges kárfajták közül egyedül az elmaradt haszon és a következménykárok érvényesíthetők a kárigényként az elévülési jellegű szavatossági határidőkön kívül. Az új Ptk. tehát szigorúan elhatárolja hibás teljesítésből eredő kártérítés szabályozásánál a szavatossági jogokkal helyrehozható kárfajtákat az egyéb károktól. Amíg a szavatossági határidők nem teltek el, addig a jogosult szabadon választhat, hogy a kártérítés szabályai, vagy pedig a szavatossági szabályok alapján követeli a szolgáltatott dolog hibájában rejlő vagyoni érdeksérelme kompenzációját. Ez a szabály nem zárja el a jogosultat a hibás teljesítéssel a szolgáltatás tárgyában okozott értékcsökkenés kárigényként történő érvényesítésétől, ám ezt időben korlátozza: ezt csak az elévülési jellegű szavatossági határidőn belül teheti meg. Ezzel a megoldással kívánja a Javaslat útját állni, hogy a jogosult a termék hibájában rejlő értékcsökkenés szavatosi jogok gyakorlásával történő érvényesítésének elmulasztása esetén mulasztását kártérítéssel váltsa ki. Hasonló törekvést testesít meg a LB GK 41. sz. Állásfoglalása is. Véleményem szerint ez a megoldás sem rendezi megnyugtatóan a kártérítés és a szavatosság viszonyát. A jogosult ugyanis megteheti, hogy a hibás dolgot kijavíttatja, és a kijavíttatás költségeit a kötelezettől kártérítés jogcímén követeli. Ily módon megkerülhetők a többi szavatossági jogra vonatkozó korlátok, amelyek a kötelezett méltányolandó érdekeit tartják szem előtt. A jövőben is nyitva áll a jogosultnak az a lehetősége, hogy mérlegelje a szavatossági jogok kártérítéssel történő kiváltását, bár az általános elévülési időtől rövidebb ideig (ez alól az ingatlanok jelentenek kivételt, ugyanis ha a szerződés alapján szolgáltatott dolog ingatlan, a szavatossági igény a teljesítés időpontjától számított öt év alatt évül el). Ilyen esetben talán indokolt feltenni a kérdést, nem állunk-e szemben jogszabály megkerülésével, joggal való visszaéléssel, bár ennek a kifogásnak élét veszi, hogy a jogosultnak módjában áll szavatossági jogaival azonos tartalommal kártérítést követelni a termék gyártójától, forgalomba hozójától.

A Javaslat a szavatosság intézménye mellett szóló előnyként említi meg, hogy a szavatosság esetében a kötelezett nem mentheti ki magát annak bizonyításával, hogy a hibás teljesítés az érdekkörén kívüli, előreláthatatlan és elháríthatatlan okra vezethető vissza11. Ebből a körülményből véleményem szerint a gyakorlatban nem feltétlenül következik, hogy a jogosult számára előnyösebb lesz, ha termék hibájában rejlő vagyoni érdeksérelmet a szavatosi jogaival orvosolja. Tapadó károkat a kötelezettnek ugyanis minden esetben előre kell látnia12.

Sőt, a jogirodalomban megjelent olyan nézet, hogy a szavatossági jogok a kártérítéshez képest különálló jogintézményként foghatók fel, ugyanis a jogosult szemszögéből kedvezőbb az érvényesítésük, mint a kártérítés esetében13. Ez a különbség azonban az új Ptk. tekintetében nem jut erősen kifejezésre. A szavatossági jogok érvényesítése a kártérítéshez viszonyítva kötött, sőt a jelenleg hatályos szabályozás judikatúrájában is aligha fordul elő olyan bírósági döntés, amely a kötelezettet hibás teljesítése kárkövetkezményeinek megítélésénél a felróhatóság hiányának mentesítő voltát figyelembe vette volna14. Az új Ptk. -ban a felelősség a szerződésszegéssel okozott károkért objektív alapokon nyugszik, a szavatosság és a kártérítés között a különbség gyakorlatilag hangyányira csökken, ezért nem áll meg az érv a szavatossági igény kártérítésként történő érvényesítésével szemben azzal, hogy a kötelezett a kárkövetelés alól könnyebben kimentheti magát, mint az objektív alapokon nyugvó szavatossági jogok esetében. Ez az érv egyébként – mint már fentebb utaltunk rá – a jelenleg hatályos szabályozás égisze alatt sem érvényesül. Akkor talán jogos a kérdésfeltevés, mi indokolja a szavatosság különálló jogintézményként történő felfogását?

Értelemszerűen abban az esetben, ha a jogosult a szolgáltatott dolog hibájában rejlő értékcsökkenést nem a szavatossági jogok érvényesítésével kompenzálja, hanem kárigényként érvényesíti, a kötelezettnek a szerződésszegést elszenvedett fél jogos érdekei szempontjából méltánytalan lenne biztosítani az előreláthatósági klauzula által biztosított kártérítés-mérséklés lehetőségét. Tapadó károknak a szerződésszegő félnek mindig előreláthatóknak kell lenniük.

JEGYZETEK

1 Dr. Kemenes István: A szavatosság, a jótállás és a kártérítés egyes kérdéseinek újraszabályozásához. Magyar Jog, 1992. évi 1. szám, 13. old.

2 A felelősség kifejezés használata ebben az esetben nem a legmegfelelőbb, ugyanis a kötelezett szavatosi helytállási kötelezettsége akkor is beáll, ha a hibás teljesítésben nem volt vétkes, rá nézve a hívás teljesítés ténye nem felróható. Véleményem szerint ebből a megfontolásból a készülő Ptk. Ötödik Könyvének 2006. július 31-éhez hatályos normaszövege és indokolása (a továbbiakban: Javaslat) a kellékszavatosság fogalmát következőképpen határozza meg: A kötelezett a hibás teljesítésért – függetlenül attól, hogy azt kimentette-e – kellékszavatossági kötelezettséggel tartozik.

3 Hasonlóan: Dr. Kemenes István: Szavatosság és (vagy) kártérítés a szolgáltatás hibája miatt. Magyar Jog, 1985. évi 1. szám, 53. old. Ellentétes véleményt fogalmaz meg: Dr. Miskolczi Bodnár Péter: Szavatosság és szerződésen alapuld kártérítés. Magyar Jog, 1988. évi 10. szám, 874. old.

4 A Ptk. 318. § miniszteri indokolása

5 Dr. Vékás Lajos: Előreláthatósági klauzula szerződésszegésből eredő kártérítési igényeknél. Magyar Jog, 2002. évi 9. szám, 513. old.

6 A vétkességi elv gyökerei a 17. század természetjogi gondolkodásához nyúlnak vissza. A “Nincs felelősség vétkesség nélkül” elv a magánjogi kódexekben uralkodóvá vált. Az említett alapelv az ipari forradalom liberális gazdaságpolitikája igényeinek is megfelelt, ugyanis a felelősség kizárására sor kerülhetett, amikor a felelősség a gazdasági és technikai fejlődést hátráltatta. A 19. században megnövekedett ipari balesetek száma azonban megkérdőjelezte a vétkességi elv feltétel nélküli érvényesülését (Erns von Caemmerer: A vétkességi elv – összehasonlító jogi szempontból. Magyar Jog, 1979. évi 5. szám, 463. old. ).

7 A jogirodalomban egyébként a kártérítés és a szavatossági jogok viszonyának vizsgálata gyakran előfordul. Éppúgy találunk olyan szerzőket, akik a szavatossági jogokat kártérítésként értelmezik (Pl. Kemenes István: Szavatosság és (vagy) kártérítés a szolgáltatás hibája miatt. Magyar Jog, 1985. évi 1. szám, 53. oldal), mint az ellentétes nézet képviselőit (Pl. Dr. Miskolczi Bodnár Péter: Szavatosság és szerződésen alapuló kártérítés. Magyar Jog, 1988. évi 10. szám, 874. old).

8 Kemenes István: A gazdasági szerződések követelményei és az új Ptk. Polgári jogi kodifikáció, 2001. évi 1. szám, 15. old.

9 Bizonyos szerződések, így például az orvosi megbízási szerződések esetére a kimentés jelenlegi Ptk. -ban szabályozott mércéjének fenntartása indokoltnak tűnik.

10 Miskolczi Bodnár Péter: A szerződésen kívül okozott károkán való felelősség, mint hibás teljesítés esetén alkalmazható jogvédelmi eszköz c. tanulmány járja körül a kötelem zárt struktúrája felbomlásának kérdéseit. Jogtudományi Közlöny, 1988. évi 3. szám.

11 Javaslat, 151. old.

12 Javaslat, 123. old.

13 Dr. Kemenes István: A szavatosság, a jótállás és a kártérítés egyes kérdéseinek újraszabályozásához. Magyar Jog, 1992. évi 1. szám, 21. oldal

14 Kemenes István: Az új Polgári Törvénykönyv alapelvi rendelkezései. Polgári jogi kodifikáció, 2001. évi 1. szám, 15. old.

Hozzászólások

hozzászólás