Váltott gondoskodás, váltott „elhelyezés”, megosztott szülői felelősség, „váltott modell” – napjaink elterjedőben lévő intézményéről, illetve mindenképpen olyan megoldásról van szó, amelyről egyre gyakrabban és intenzívebben folyik a diskurzus. Az utóbbi évtizedekben a különböző európai országokat egybevéve világos trend rajzolódik ki, amely még akkor is megállapítható, ha a változások nem valamennyi…
Tovább
Megosztva, többszörözve Ki a jobb szülő? – abszurd módon erről kellene döntenie a bíróságnak a gyerekelhelyezési perekben. Ezt is elkerülendő, az Európa Tanács a váltott elhelyezés törvénybe iktatását szorgalmazza.„Az, hogy egy édesanya a délutáni órákban otthonról rendszeresen távozik, és több alkalommal a késő éjszakai órákban tért haza, idegen férfiakkal tölti…
Tovább
Nem csillapodik a jogirodalmi vita a Ptk. harmadik, jogi személy könyvének a létesítő okirat számára biztosított, a Ptk. szabályaitól való általános eltérési lehetőséget biztosító rendelkezése körül (3:4. §). Sajnos ma már megállapíthatjuk, nem vált be a kodifikációnál többségi álláspontot képviselők azon álláspontja, amely szerint e kérdésben a szabályozás folytán nem…
Tovább
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2014. március 15-i hatálybalépése óta az új kódex egyik legtöbbet vitatott rendelkezése az ún. negyven eurós behajtási költségátalányról szóló 6:155. § (2) bekezdése. A behajtási költségátalány egy új, önálló, sui generis „jogcím”, amely az adós fizetési késedelmének a jogkövetkezménye.…
Tovább
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. év V. törvénynek a vezető tisztségviselő károkozásáért való felelősségét szabályozó 6:541. §-a szerint, ha a jogi személy vezető tisztségviselője e jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a vezető tisztségviselő a jogi személlyel egyetemlegesen felel. Az indokolás értelmében a vezető tisztségviselőkkel szemben támasztott…
Tovább
A téma aktualitását az adja, hogy az utóbbi években jelentősen megnőtt azoknak a hagyatéki ügyeknek a száma, ahol a hagyatéki tartozások magas összege miatt az örökösök számára alaposan megfontolandó kérdés, hogy igényt tartanak-e örökségükre, vagy visszautasítják azt. A gazdasági változásokkal együtt jár, hogy az állampolgárok nemcsak jelentős vagyont, hanem hatalmas…
Tovább
Második alkalommal került sor Budapesten a STEP (Society of Trust and Estate Practitioners) bizalmi vagyonkezelésről szóló nemzetközi konferenciájára 2015. április 23-án, melynek ezúttal a Budapesti Ügyvédi Kamara adott otthont a dísztermében, és a kamarai támogatásnak köszönhetően az ügyvédek számára a részvétel ingyenes volt. Míg a tavalyi konferencia főként a jogintézmény…
Tovább
A domain nevek használatba adásának és használatának szabályozása alapvetően az immár másfél évtizedes múltra visszatekintő, s minden szempontból sikeresnek értékelhető szakmai önszabályozás kompetenciájába tartozik. A 2000-es liberalizáció (mely a valamilyen névkizárólagosságon alapuló, azzal egyező domain névhasználati jogosultságot elismerő, korábbi rendszert váltotta fel) alapvetően polgári jogi, kötelmi alapon, általános szerződési feltételek…
Tovább
A birtokvédelmi eljárások szabályozásának változásáról már ez évben több alkalommal olvashattunk cikket a Jegyző és Közigazgatásban. A jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 17/2015. (II. 16.) Korm. rendelet hatályba lépése óta közel 3 hónap telt el, így az alkalmazása során felmerülő gyakorlati problémákkal is korán szembesültünk.
Tovább
A Kúria Polgári Kollégiuma mint jogegységi tanács a 2014. március 3-án meghozott 1/2014. PJE határozatával – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2014. március 15-ei hatályba lépése kapcsán – felülvizsgálta a Ptk. által szabályozott jogterületekre vonatkozóan korábban meghozott elvi iránymutatásait. Mivel azonban ez a felülvizsgálat nem volt…
Tovább
Az igazságügyi miniszter 2014 nyarán munkacsoportot alakított a jogi személyek nyilvántartási rendszerének felülvizsgálatára. A vizsgálat három nagy rendszert érintett: a cégnyilvántartást, a nonprofit szervezetek, valamint a költségvetési szervek nyilvántartását. A felülvizsgálat alapját az új Ptk. azon rendelkezései képezték, mely szerint – ha a törvény kivételt nem tesz, valamennyi jogi személy…
Tovább
Az új Polgári Törvénykönyv számos újdonságot hozott a kontraktuális felelősség területén, ezek egyike a 6:141. §-ában szabályozott ún. fedezeti szerződés intézménye. A fedezeti szerződés egy speciális kárszámítási módot jelent, aminek előzményét és kodifikációs mintáját a Bécsi Vételi Egyezmény 75. cikke jelenti. A Bécsi Vételi Egyezményhez kapcsolódó nemzetközi szakirodalom részletesen feldolgozta…
Tovább
Az üzletrész öröklésére (jogutódlással való átszállására) vonatkozó szabályozás sajátos, a dologi, az öröklési és a státusjog határterületére tartozó kérdés. A szabályozásban ez a kérdés hagyományosan leválik ugyanakkor mindezen háttérszabályokról, és visszatérően a társasági jogban külön szabályként jelenik meg. A korábbi és a jelenlegi szabályozás első pillanatra sok érdemi tartalmi azonosságot…
Tovább
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2014. március 15-i hatálybalépésével a magyar polgári jogszabályanyagban jelentős változások következtek be. Az új Ptk. megalkotása során a kodifikátorok a valódi kódexjelleg kialakítása és fenntartása érdekében a civilisztika szinte valamennyi jogterületét beemelték a törvénybe. Az egyik legszembetűnőbb változás az ingatlanjogi szabályozás terjedelmének…
Tovább