„…az új Ptk. Öröklési jogi könyvében alapvető koncepcióváltás történt.” (Orosz Árpád)
Az Országgyűlés ezekben a hetekben tárgyalja a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényjavaslatot, amelynek elfogadása még idén, hatálybalépése pedig 2014. január 1-jén várható. Az új Ptk. öröklési jogi rendelkezéseiről (Hetedik Könyv) beszélgettünk Orosz Árpáddal.
Névjegy
Dr. Orosz Árpád a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1983-ban szerezte jogi diplomáját. 2000-ben európajogi szakjogász másoddiplomát szerzett az ELTE posztgraduális képzésén. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság területén 1985-től 1990-ig városi bírósági bíró, 1990-től 1995-ig megyei bírósági bíró, 1995-től 2002-ig megyei bírósági tanácselnök, 2002-től 2006-ig a Polgári – Gazdasági – Közigazgatási Kollégium vezetője volt. 2007-től a Legfelsőbb Bíróság bírája polgári szakágban, 2008-tól a dologi jogi és öröklési jogi szaktanácsban tanácselnök.
Tagja volt az egykori Országos Bírói Tanácsnak és a Magyar Bírói Egyesület Országos Elnökségének. 2003-ban az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) tagjává választották. A József Attila Tudományegyetem (ma: Szegedi Tudományegyetem) Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi és Eljárásjogi Tanszékén 1992 óta óraadó tanár. A Bírósági Határozatok folyóirat szerkesztője.
Publikációi jelentek meg a jogos védelem, a rövid tartamú szabadságvesztés büntetések, a bírói hivatás etikája, a joghatóság, a szakértők kirendelése, az Európai Bíróság magyar vonatkozású ügyeiben szerzett tapasztalatok tárgykörében. Ez évben könyve jelent meg Végrendelet címmel.
A jövőre megjelenő új Ptk. kommentár egyik szerzőjeként Ön szerint mitől lesz jó egy kommentár?
Orosz Árpád: A kommentár műfaját mindenképpen hasznosnak tartom. Én azért szeretem, mert az adott joganyagot didaktikusan feldolgozza, és ennek a vázrendszernek köszönhetően az adott jogszabály már kezelhető lesz: a kommentár, még ha nem is ad választ a konkrét kérdésünkre, legalább elindítja a gondolatmenetet, az adott jogszabályt a gyakorlathoz köti, kapcsolódási pontokat hoz létre. A kommentár megteremti azt az alapot, ahonnan tovább tud lépni a jogalkalmazó. Bíróként ugyanakkor gyakran szembesülünk azzal, hogy ott kezdődnek a problémáink, ahol a kommentárok végződnek.
Az új Ptk.-ban melyek a sarkalatos változások a korábbi öröklési anyagi jogi szabályokhoz képest?
Az új Ptk. kapcsán azt szokták mondani, hogy az öröklési jog a magánjog legállandóbb területe, legstatikusabb része, és ahhoz csak a legszükségesebb mértékig nyúltak hozzá. Mégis úgy gondolom, hogy az új Ptk. Öröklési jogi könyvében alapvető koncepcióváltás történt. A végintézkedés szabadsága markánsan előtérbe került. Grosschmid Béni még azt mondta, hogy a mi polgáraink a végintézkedésben a törvény tiszteletlenségét látják. Ez a mondás az időközben bekövetkezett társadalmi, gazdasági, vagyoni és jogszabályi változásokra figyelemmel már nem állja meg a helyét. Napjainkban a törvényes öröklés rendje általában nem ad kielégítő megoldást az örökhagyó számára, ezért vált szükségessé a végintézkedés megújított szabályozása. A végrendeleti öröklés dominanciája már a Ptk. felépítéséből is kitűnik.
Ezzel lenne indokolható az is, hogy az új Ptk. már nem szabja a végrendelet érvényességének alaki feltételéül azt, hogy abból a keltezés helye kitűnjön?
A korábbi szabályt a bírói gyakorlat lazította fel azzal, hogy elfogadta érvényesnek a végrendeletet, ha abból kitűnt a keltezés helye, és az akár téves is lehetett. Ezzel formálissá vált a keltezés helyének megjelölése, és a jogalkotó abból indult ki, hogy irreleváns az, hol készült a végrendelet. Személy szerint tartok attól, hogy sok jogvita adódhat abból, ha csak a keltezés ideje fog kitűnni a végrendeletből. Különösen, ha a bírói gyakorlat továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a keltezés idejében lehet tévedni, mert ezzel képlékennyé válik maga a végrendelet alaki érvényességének megítélése. Eddig a két paraméter, mint egy koordináta-rendszerben az x és y tengely, kijelölte azt, hogy a végrendelet valahol és valamikor valóban elkészült.
Szintén új rendelkezés, hogy a különálló lapokból álló holográf végrendeletnek nem kell minden oldalát aláírni. Nem ad ez lehetőséget visszaélésre?
Nem hiszek abban a jogalkotói indokban, hogy a kézírással írt végrendelet esetén a kicserélést ki lehet zárni. Ezzel a rendelkezéssel hatalmas felelősség hárul az igazságügyi írásszakértőkre, akiknek teljes egzaktsággal kellene állást foglalniuk abban a kérdésben, hogy az örökhagyó kézírásával készült-e a végrendelet például az örökhagyó akaratán kívül elveszett végrendelet esetén pusztán egy fénymásolat alapján, anélkül, hogy minden oldalon ott lenne az örökhagyó aláírása. Ezek vélhetően olyan bizonyítási nehézségekkel járnak, amelyek nemigen vannak arányban azzal a jogalkotói célkitűzéssel, hogy minél egyszerűbben lehessen végrendeletet alkotni.
Az új Ptk. szerint a közjegyzőnél letett magánvégrendelet hatályát veszti, ha azt a végrendelkező visszaveszi. Mi indokolja ezt a szigorítást? Ró-e ez a rendelkezés valamilyen kötelezettséget a közjegyzőre? Esetleg a közjegyzőnek kell a végrendeletre rávezetni azt, hogy „ez a végrendelet ettől a naptól eddig a napig közjegyzői letétbe volt helyezve, melyet a végrendelkező a mai napon visszavett”?
Ez a rendelkezés életszerű. Ha valaki veszi a fáradságot, hogy elmenjen a közjegyzőhöz és visszavegye a nála letétbe helyezett végrendeletét, akkor nyilván nem az a szándéka, hogy a visszavétel után ő őrizze, hanem ráutaló magatartással kifejezésre juttatja azt, hogy hatálytalanítani akarja ezt a végrendeletét. Az azonban további jogalkotási feladat, hogy később miképp lesz azonosítható az adott végrendelet hatálytalanná válása, hiszen a végrendelkező zárt iratként helyezi letétbe a végrendeletét, ezért nem lehet tudni, hogy annak mi a tartalma. Ebben az esetben a jogalkotónak mindenképp meg kell oldania azt, hogy később azonosítani lehessen, közjegyzőtől visszavett magánvégrendeletről van-e szó.
Markánsan megváltozik a hatályos Ptk.-hoz képest a túlélő házastárs törvényes öröklési joga. Ha az örökhagyó házastársa leszármazók mellett örököl, akkor az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon haszonélvezeti jogot, míg a hagyaték többi részéből egy gyermekrésznyi állagot örököl. Ugyanakkor az új Ptk. megtartotta azt a rendelkezést, amely szerint osztályrabocsátási kötelezettség csak a közösen öröklő leszármazókat terheli. Ennek alapján úgy tűnik, hogy senkinek sincs osztályrabocsátási kötelezettsége, ha csak egy leszármazó és a házastárs az örökös. Miképp oldható fel ez az ellentét?
Ha valóban így marad a jogszabály, akkor nézetem szerint ez az ellentét csak úgy oldható fel, ha a túlélő házastárs a „több leszármazó” fogalmába bevonható.
Szintén jelentős változás az új Ptk.-ban, hogy ha leszármazó nincs, vagy nem örökölhet, akkor a házastárs mellett részben állagörökössé válnak az örökhagyó szülei is. Nem fog ez jogvitákat szülni?
Ez a kérdés az előző kérdéshez szorosan kapcsolódik. Az özvegyi haszonélvezeti jogban egy szűkítés történik a leszármazó melletti öröklés esetén, míg az állagöröklésben következik be szűkítés, ha élnek az örökhagyó szülei: a túlélő házastárs leszármazók hiányában, az örökhagyó szüleivel közösen örököl.
Mindkét esetben olyan jogközösségek jönnek létre, amelyek jogvitát keletkeztethetnek, és ami miatt számolni kell azzal, hogy a felek hamarosan bírósághoz fordulnak a közös tulajdon megszüntetése, a használat szabályozása érdekében. Ott viszont, ahol a hagyaték tárgya csak az örökhagyóval közösen lakott lakás, a tulajdonközösséggel nem kell számolni, mert az csak e lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon kívüli hagyaték esetén jöhet létre.
Az új Ptk. az élettársnak nem haszonélvezeti jogot, hanem használati jogot enged bizonyos esetekben. Azonban arra nem ad választ, hogy mi illeti meg az élettársat a használati jogának megváltása esetén. Eltérő lesz ez a házastárs haszonélvezeti jogának megváltásától?
Amellett, hogy elméleti szinten tisztán látható a különbség a használati jog és a haszonélvezeti jog között, egyelőre nincs más lehetőség, mint az, hogy más mérce hiányában, a haszonélvezeti jog megváltásához hasonlóan egy gyermekrészt fog örökölni az élettárs.
Az új Ptk. kifejezetten meghatározza a közreműködő fogalmát. A fogalom-meghatározás során mennyiben vette figyelembe a jogalkotó a bírói gyakorlatot?
Egy az egyben. Általánosságban elmondható, hogy ahol lehetett, ott megtörtént a korábbi bírói gyakorlat beépítése a Javaslat szövegébe. Több PK vélemény és eseti döntések sora emelkedik normaszintre. Így például a törvény szó szerint veszi át a Legfelsőbb Bíróság eseti döntésében meghatározott közreműködő fogalmát.
Az új Ptk. szerint a jogi személy javára szóló végrendelet esetében az alkalmazott közreműködőnek minősül. A korábbi BH 1996.152 szám alatt közzétett eseti döntés szerint azonban nem érvénytelenségi ok az, ha az alkalmazott közreműködő. Az új Ptk. e rendelkezését akkor hogyan kell értelmezni, hiszen a végrendeleti juttatás nem a közreműködő alkalmazott vagy annak hozzátartozója javára, hanem a jogi személy javára szól?
Ez a rendelkezés viszont szemben van az Ön által említett eseti döntésünkkel. Ebben a kérdésben nem beszélhetünk kiforrott bírói gyakorlatról. Az új Ptk. e rendelkezését úgy kell értelmezni, hogy az alkalmazott kvázi „hozzátartozója” a jogi személynek. Ezt garanciális szempontok kívánják meg.
Az új Ptk. lehetővé teszi az utóöröklést bizonyos esetekben. Azaz azt a végrendeleti intézkedést, amely szerint a kijelölt örököst – az ún. előörököst – meghatározott esemény vagy időpont bekövetkeztével – általában a halálától – másik örökös, az ún. utóörökös váltsa fel. Mi az oka és lényege ennek? Melyek az esetei?
Az utóörökös nevezés továbbra is érvénytelen végrendeleti intézkedés, azonban az új Ptk. két esetben mégis lehetővé teszi azt. Az örökhagyó érvényesen nevezhet utóörököst az elsősorban örökösnek nevezett házastársa halála esetére, a házastársra háramlott hagyatékára. Ez az utóöröklés azonban csak „maradék-utóöröklés”, mert a házastársnak megmarad a visszterhes vagyoni rendelkezési joga és a szokásos mértékű ajándéknál nem nagyobb értékre vonatkozó ingyenes adományozási joga. Azaz addig, amíg a házastárs az örökös, azt eladhatja, illetve a szokásos mértéket meg nem haladó ajándék terjedelméig adományokat is tehet. Viszont kizárt az, hogy halála esetére rendelkezzen róla.
Szintén lehet érvényesen utóörököst nevezni arra az esetre, ha az előörökös életkora miatt vagy egyéb okból (például mert cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll) érvényes végrendelet tételére nem lenne majd képes.
Mi lesz azokkal a végrendeletekkel, amelyekben utóörökös nevezés történt, de a végrendelet az új Ptk. hatályba lépése előtt kelt, azonban az örökhagyó halála – és ezzel a hagyaték megnyílása – az új Ptk. hatálya alatt következik be?
Más hatálybaléptetést nem tudok elképzelni, mint azt, hogy a mai szabály szerint érvénytelen végrendeleti intézkedést a hagyaték megnyílásával érvényesnek kell tekintenünk, mivel az öröklés a halállal nyílik meg. Ugyanez a kérdés megjelenik a közös végrendeletnél is. Az új Ptk. szerint – a jelenleg hatályos Ptk.-val szemben – a házastársaknak az életközösség fennállása alatt készített, ugyanabba az okiratba foglalt írásbeli végrendelete érvényes. Ez reális igény volt, mert jelenleg több végrendelet vált azért érvénytelenné, mert az a házastársak közös végrendelete volt.
Természetesen az eltérő joggyakorlat megelőzése érdekében feltétlenül szükség lenne átmeneti szabályra, amely a kedvezőbb jogot rendelné alkalmazni.
Számomra úgy tűnik, hogy az új Ptk. ugyanakkor már nem ismeri annyira a „halálon túli hűség” fogalmát.
Valóban egyre kevésbé számol vele. A hatályos Ptk.-val szemben az új Ptk. elejtette azt a rendelkezést, amely szerint, ha a házastárs vagy a bejegyzett élettárs új házasságot köt, vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesít, a haszonélvezeti joga megszűnik. Azaz köthet új házasságot, és az újabb házastársával, a tőle származó gyermekekkel együtt élvezheti a haszonélvezeti jogát halálig.
Az új Ptk. a túlélő házastársnak az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon azzal garantálja a haszonélvezetet, hogy azt az állagörökös leszármazók ne korlátozhassák. Nem lesz ez méltánytalan a leszármazók tekintetében?
E rendelkezés az állagörökös gyermekre méltánytalan helyzetet eredményezhet, hiszen az özvegyi jog nem korlátozható, és vele szemben annak megváltása sem kérhető. Ezért például a túlélő házastárs többszöri megözvegyülése esetén, akár több lakáson is haszonélvezeti jogot szerezhet, a leszármazók – rendszerint az örökhagyó előző házasságából született gyermekei – viszont nem élvezhetik az örökségüket.
Mi indokolta a harmadik parentela bevezetését, amikor manapság nem életszerű a régi joghoz való visszatérés? A jelenlegi életviszonyok között a közelebbi hozzátartozókat is pontatlanul vagy egyáltalán nem jelölik meg a hagyatéki leltárban. Mennyiben fogja ez megnehezíteni és megdrágítani a hagyatéki eljárást mind a hatóság, mind a felek tekintetében? Gondolok itt az idézés postaköltségére, a hirdetményezés költségére, valamint az új rendelkezés folytán megnövekedett számú megismételt eljárások díjára?
A rendelkezés bevezetésének indoka egyértelműen a demográfiai adatok változása, az életkor kitolódása. A jogalkotónak nem az volt a célja, hogy megdrágítsa a hagyatéki eljárást, hanem az, hogy a harmadik parentelába tartozó örökös is jelentkezhessen, ha örökösi igénye van.
Összegzésképpen, mit gondol, az öröklési jogi könyv összhangban van-e a jelen kor igényeivel?
Összességében azt tudom mondani, hogy a végintézkedés körében megfelel az elvárásoknak. A végintézkedés szabadságának kiteljesedése érdekében mindent megtesz, annak minden új rendelkezése tekintetében megvolt az igény a változtatásra, és az új Ptk. tökéletesen fedi le a bírói gyakorlatot. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy a törvényes öröklés rendjében valóban összhangban van-e a valósággal, és átgondolt-e a következmények tekintetében. A sokszorozott jogközösségek teremtése a házastárs öröklése kapcsán, a haszonélvezetek konkurálása, mind olyan kérdések, amelyek nagyon nehezen lesznek kezelhetőek.
Az interjút dr. Asbóth-Hermányi Lőrinc közjegyzőhelyettes, a MOKK jogi tudományos tanácsadója készítette.
Az interjú 2012. december 12-én került publikálásra.