Az új Ptk. bevezető rendelkezései – interjú Kecskés László professzorral

„…az eddig a kármegelőzés elve tükröződésének tekintett utaló magatartás (biztatási kár) tényállása – mint különös kötelemfakasztó tény – végre megfelelő rendszertani helyére, a kötelmi jogba kerülhet.” (Kecskés László)

Az Országgyűlés ezekben a hetekben tárgyalja a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényjavaslatot, amelynek elfogadása még idén, hatálybalépése pedig 2014. január 1-jén várható. Az új Ptk. bevezető rendelkezéseiről (Első Könyv) beszélgettünk Kecskés Lászlóval.

Névjegy

Kecskés László 1977-től – az 1989/90-es tanév kivételével, amikor az USA-beli Indiana University of Pennsylvania vendégtanára volt – a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán oktat civilisztikai tárgyakat. 1990 és 1995 között az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkáraként a magyar polgári jogi és gazdasági jogalkotás szakmai irányítója. 1990–91-ben a jogi kérdések felelőseként tagja az EK-magyar társulási megállapodást tárgyaló magyar kormányzati delegációnak. Nevéhez fűződik a jogharmonizáció meghonosítása Magyarországon, az Eu-jog és jogharmonizáció című nagysikerű könyve eddig négy kiadásban jelent meg. A brüsszeli EU Bizottság „Jean Monnet professzor” címet adományozott számára. 1995. július 1-jétől egyetemi tanár. 1996. január 19-től az MTA doktora. 2007-től az MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Állam- és Jogtudományi Bizottságának elnöke. 2001-től az Európai Jog folyóirat főszerkesztője. Több nemzetközi konferencia elnöke és nemzetközi választottbíró. 2007-től a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság elnöke.


Az új Polgári Törvénykönyv Első könyve – hasonlóan a hatályos Ptk. Első részéhez – a „Bevezető rendelkezések” címet viseli. Hagyománytisztelet, vagy többről van szó?

Kecskés László: A magyar polgári jogban valóban hagyományai vannak annak, hogy az anyag részletező tételei mellett külön helyet foglalnak el az olyan általános, alapvető szabályok, amelyek hatnak a szabályozás egészére is. Ez a szerkezeti megoldás, jóllehet eltérő jogforrási rendszerek körülményei között, de folyamatosan jellemzi jogunkat a magánjogi kodifikációs gondolat XIX. századi, magyarországi jelentkezése óta. Ismeretes, hogy ezt a szerkezeti sajátosságot az 1959. évi Ptk. is megőrizte, és örömteli, hogy az új Polgári Törvénykönyv Országgyűlés elé terjesztett normaszövegéről szóló T/7971. számú törvényjavaslat is követi a magyar hagyományokat az alapelvek használatával kapcsolatban. Nem csupán hagyománytiszteletről van azonban szó, ugyanis a Bevezető rendelkezésekben foglalt szabályok elengedhetetlenek a polgári jog hatalmas joganyagának elvi–dogmatikai és gyakorlati egybefogásához.

Összehasonlítva a hatályos és az új kódexet, az utóbbi Bevezető rendelkezésekről szóló Első könyve jóval tömörebbnek tűnik. Mi ennek az oka?

Fontos, hogy az új szabályozás nemcsak tömörebbnek tűnik, hanem ténylegesen sokkal tömörebb is. Ennek fő oka az, hogy a hatályos konstrukció egy átmeneti időszak szabályozása, amely így szükségszerűen magán hordja a jogi–történeti előzmények bizonyos stigmáit. A rendszerváltozást követő időszakban a jogalkotó kétszer is hozzányúlt a Ptk. Bevezető rendelkezéseihez, először 1991-ben, majd 1993-ban. Az előbbi a polgári jogi alapelvek depolitizálását, az utóbbi pedig a Ptk. értelmezési alapelvének módosítását, és az úgynevezett „quebec-i klauzula” bevezetését hozta. Most már tudjuk, hogy ezek az elvi jelentőségű módosítások nagyrészt alkalmasnak bizonyultak arra, hogy segítségükkel az 1960-ban hatályba lépett kódex – természetesen szintén többször módosított – részletszabályait az 1990-es, később pedig a 2000-es évek változó gazdasági és társadalmi környezetéhez igazíthassa a bírói gyakorlat. Ebből a szempontból tehát a módosítások legfőbb céljukat elérték. Aztán sokáig úgy tűnt, hogy a jogalkotónak arra már nincs kapacitása, hogy a hatályos Ptk. alapelvi rendszerén további korrekciókat végezzen. Így a polgári jog alapelveit érintő újabb jogalkotás tulajdonképpen bevárta az egész joganyag újrakodifikálását.

Hogyan jellemezhető az újrakodifikálás során megalkotott alapelvi szabályozás?

Nyilvánvaló, hogy az új szabályozás jóval tisztább gazdasági és szociológiai alapokon nyugszik, aminek az egyik legfontosabb következménye éppen az, hogy az új Ptk.-nak immár nem kell magával görgetnie a múltból hozott zavaró elemeket. A joganyag így végre megszabadulhat a már említett történeti stigmáktól is, ami lehetővé teszi a korábban komoly elméleti és gyakorlati bizonytalanságot okozó fogalmi átfedések megszüntetését. Mindez végső soron az új Polgári Törvénykönyv rövidebb és tömörebb, mindösszesen hat paragrafusból álló Első könyvében csapódik le.

Melyek ezek a paragrafusok?

Az Első könyv 1:1. §-a „A törvény hatálya”, 1:2. §-a az „Értelmezési alapelv”, 1:3. §-a „A jóhiszeműség és tisztesség elve”, 1:4. §-a „Az elvárható magatartás elve. Felróhatóság”, 1:5. §-a „A joggal való visszaélés tilalma”, 1:6. §-a pedig a „Bírói út” címet viseli.

Kezdjük a törvény hatályával! Ezen a téren várható változás?

Formai, de mégis fontos változás, hogy az új kódex felhagy a hatályos Ptk. 1. § (1) bekezdésében foglalt, az egyes személytípusokra vonatkozó példálózó felsorolással, és csak annyit rögzít, amennyit kell: a polgári jog alanyai a személyek, s az ő alapvető vagyoni és személyi viszonyait szabályozza a törvény. A törvény hatályát érintő legfontosabb – tartalmi – változás azonban nem magából az 1:1. § szövegéből, hanem az új Polgári Törvénykönyv monista jogszemlélethez igazodó szerkezetéből következik. A monista jogfelfogás következményeképpen ugyanis több, eddig a Ptk.-n kívül fejlődő magánjogi terület – mint például a családjog, vagy a gazdasági társaságokra vonatkozó joganyag – „visszatalál” a kódexbe.

A monista koncepció egyik következménye, hogy az új Ptk. terjedelmileg jócskán maga mögé utasítja a hatályos kódexet. Hogyan biztosítható a hatalmasra duzzadó joganyag egységes értelmezése?

Ebben nyújt segítséget az új Ptk. értelmezési alapelve, amely egyfelől kimondja, hogy a kódex rendelkezéseit Magyarország alkotmányos rendjével összhangban kell értelmezni, másfelől megteremti az összhangot a Ptk. és a polgári jogi viszonyokat szabályozó egyéb jogszabályok értelmezése között. Ezzel összefüggésben örömteli fejlemény, hogy a kodifikátorok átemelték az új kódexbe a már említett „quebec-i szabályt”, amely kimondja, hogy a polgári jogi viszonyokat szabályozó más jogszabályokat a Ptk.-val összhangban kell értelmezni. Ez a rendelkezés jól tükrözi az új Ptk. alapkoncepcióját, vagyis a polgári jog monista megközelítését is, és nem ad teret a Ptk.-n kívüli jogfejlődésben a kereskedelmi, illetve gazdasági jogi elhajlásoknak. A „quebec-i klauzula” kiemelt jelentőségét mindezek mellett az adja, hogy nemcsak a jogalkalmazók értelmezési tevékenységére, hanem a jogalkotó jövőbeni tevékenységére is komoly hatással van. Ha ugyanis a jogalkotó valamely, a Ptk. által érintett viszonyt külön jogszabályban kíván szabályozni, akkor erre kizárólag a Ptk. intézményrendszerére és fogalmi apparátusára támaszkodva nyílik lehetősége. Ezzel kapcsolatban az új Polgári Törvénykönyv egy fontos szigorítást is tartalmaz: amíg a hatályos Ptk. szerint a magánjogi viszonyokat szabályozó más jogszabályok értelmezése során a Ptk.-val való összhangot csak akkor kell biztosítani, ha e speciális jogszabályok eltérően nem rendelkeznek, addig az új kódex az eltérés lehetőségére való utalást immár mellőzi. Ez tehát azt jelenti, hogy a Ptk.-n kívüli jövőbeni jogfejlődés – elvileg – semmi esetre sem kerülhet kollízióba az új kódexszel.

Az új Ptk. is a Bevezető rendelkezések között rögzíti a jóhiszeműség és tisztesség elvét. Nem szól azonban a kölcsönös együttműködési kötelezettségről, amelyet a hatályos törvény – legalábbis a normaszöveg szintjén – összekapcsol a jóhiszeműség és tisztesség követelményével. Mi áll a változás hátterében?

A jóhiszeműség és tisztesség elve a polgári jog általános etikai megalapozottságát fejezi ki, s mint ilyen, valamennyi polgári jogi viszony tekintetében értelmezhető, sőt szükséges jogi–morális bázis. Ehhez képest a kölcsönös együttműködés követelménye két szempontból is szűkebb kategória: egyfelől nem képez önálló etikai alapot, másfelől pedig nem is lenne életszerű valamennyi polgári jogi viszony alanyaival szemben követelményként támasztani. Ezért az új Polgári Törvénykönyv a kölcsönös együttműködés követelményét rendszertanilag egy szinttel eltolja, s nem a polgári jogra mint „egészre”, hanem a szerződési jogra mint „részre” vonatkoztatva értelmezi. Szintén a jóhiszeműség és tisztesség követelményével kapcsolatos fontos változás, hogy az új Ptk. a venire contra factum propriumot (a saját korábbi ténnyel szembeni magatartást) kifejezetten egy, a jóhiszeműség és tisztesség elvébe ütköző magatartásnak minősíti. Ez a megoldás annál is inkább helyesnek tűnik, mert így a Bevezető rendelkezések között a kármegelőzés elve a korábbiaknál absztraktabb kifejezést kap, s az eddig a kármegelőzés elve tükröződésének tekintett utaló magatartás (biztatási kár) tényállása – mint különös kötelemfakasztó tény – végre megfelelő rendszertani helyére, a kötelmi jogba kerülhet.

Első pillantásra úgy tűnik, hogy az elvárhatósági mércén, illetve a felróhatóság fogalmán az új Ptk. nem változtat. Igaz ez?

Tény, hogy a polgári jogi viszonyokban – főszabály szerint – továbbra is úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Ezzel összefüggésben aprónak tűnő, de mégis fontos változást jelent azonban az, hogy amíg a hatályos kódexben ez egyben az elvárhatóság minimuma is (hiszen ha ettől el kíván térni, akkor ennél csak szigorúbb követelményt támaszthat a hatályos Ptk.), addig az új törvény az elvárhatóság tekintetében akár szigorúbb, akár enyhébb követelményt is megfogalmazhat. Ez a megoldás a későbbiekben majd elsősorban a méltányossági eszme beömlésének kapujaként működhet. Fontos ugyanakkor rögzíteni azt is, hogy a felróhatóság és vétkesség fogalmainak normaszövegbeli, meglehetősen zavaró átfedését viszont sajnos az új Ptk. sem szünteti meg – jóllehet igaz, hogy ez a fogalmi átfedés a kontraktuális és deliktuális felelősségi jogi átrendeződés miatt valószínűleg új színezetet kaphat.

Az új Ptk. csak részben veszi át a joggal való visszaélés tilalmára vonatkozó hatályos normaszöveget. Miért?

Amikor az alapelvi szabályozás bizonyos jogi–történeti stigmáit emlegetjük, akkor akár a joggal való visszaélés tilalmának hatályos Ptk.-beli szabályozására is gondolhatunk. Ez ugyanis szerencsétlen módon lehetőséget nyújt a joggal való visszaélés tilalma és a polgári jog szocialista korszakában kidolgozott rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye összemosására. Éppen ezért mindenképpen üdvözölni kell, hogy a jog társadalmi rendeltetésével ellentétes joggyakorlás és a joggal való visszaélés közötti zavaró fogalmi átfedést az új Ptk. tömörebb szabályával talán sikerül megszüntetni, és ezzel egyértelművé tenni, hogy a joggal való visszaélés tilalma nem csupán a hajdani rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének szankciós oldala.

Hasonlóan fontos koncepcionális háttere van annak is, hogy a bírói út szabálya is lerövidült? Más szóval: az új kódexből miért maradt ki a választottbíráskodásra kifejezetten utaló szövegrész?

Fontos, hogy a választottbíráskodásra utaló norma elhagyását semmi esetre sem szabad választottbíráskodás-ellenes iránynak tekinteni. Sőt, a norma elhagyására éppen azért kerülhetett sor, mert a választottbíráskodás mint a bírói út lehetséges alternatívája, mára oly mértékben intézményesült mind szervezeti, mind jogi értelemben, hogy szükségtelenné vált egy, a választottbíráskodást érintő részletkérdést (mégpedig a választottbírósági hatáskör kiköthetőségének kérdését) az új Ptk.-ban szabályozni. Ezért elegendő, hogy az új kódex csupán az eltérő törvényi szintű szabályozás lehetőségét biztosítsa, s a részletszabályok a maguk helyén, a választottbíráskodásról szóló törvényben nyernek szabályozást.

Az interjút dr. Bán Dániel ügyvéd készítette.

Az interjú 2012. december 5-én került publikálásra.