Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek (a továbbiakban: Eütv.) a betegek jogait meghatározó rendelkezései és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) közötti összefüggéseket három területre összpontosítva vizsgáljuk a következőkben; ezek a személyiségi jogok védelme, a cselekvőképesség, valamint az előzetes jognyilatkozat szabályai.
Tovább
A házassági vagyonjog egyik legnehezebb, egyben legérdekesebb kérdése arra keresi a választ, hogy a házastársak által kötött szerződések esetén miként védhetőek hatékonyan a harmadik személyek érdekei. Számtalan olyan – alább elemezendő – eseti döntés található, amely azt vizsgálja, hogy mikor minősülhet a házastársak által kötött szerződés fedezetelvonó szerződésnek, különösen annak…
Tovább
A Ptk. szabályozásának tárgyát jelentős részben a vagyoni viszonyok képezik. Nem véletlen ezért, hogy a kódexben nagy számban fordul elő a vagyon kifejezés, magában is és összetételekben is. E szóösszetételek közül kiemelkedő jelentőségű a vagyontárgy, amelynek tartalmát a törvény értelmező rendelkezéssel meg is határozza. Hasonló meghatározása a vagyon fogalmának nincs…
Tovább
Magyarország 1990-ben, négy évtized diktatúrája és zsákutcába torkolló gazdasági kísérletei után ismét a magántulajdonon és a szabad vállalkozáson alapuló társadalom létrehozásának útjára lépett. Ez az alapvető politikai fordulat egybevágott a mai fejlett Európában, mindenekelőtt az Európai Unió tagállamaiban elfogadott és megvalósított társadalomképpel. Ez a társadalmi modell a polgárok magánautonómiájának messzemenő…
Tovább
Az új Pp. (2016. évi CXXX. tv.) 2018. január 1. napjától hatályos, egységes, professzionális perrendjéből következő – a törvényszékek általános hatáskörére modellezett – új szabályozása a társasági jogi perek szempontjából nem jelent lényeges változást. Ezekben a speciális – cégjogi ismereteken alapuló – nagyobb szakmai gyakorlatot és felkészültséget igénylő jogvitákban már…
Tovább
A magánjogi szabályozással kapcsolatban az egyik alapvető elvárás az, hogy az alapján világos legyen, hogy az egyes kockázatokat a felek közül ki viseli, és hogy a kockázatok elosztása a felek között méltányos és észszerű legyen. Tanulmányunkban elsősorban azt fogjuk vizsgálni, hogy e követelményeknek mennyiben tesz eleget a Polgári Törvénykönyvről szóló…
Tovább
A 2013. évi V. törvénnyel elfogadott új Polgári Törvénykönyv 6:231–6:232. §-ai az adásvételi szerződés két új altípusát vezették be jogunkba: a fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételét és a saját termelésű mezőgazdasági áru szolgáltatására kötött adásvételi szerződést. Ahogy a törvényjavaslathoz fűzött indokolás kiemelte, a Javaslat a régi Ptk.-nak…
Tovább
A szellemi alkotás mindig nagyon személyes tevékenység, így a keletkező szerzői jogok is szorosan a szerző személyéhez kötöttek. Ezekről a jogokról az általános jogátruházási tilalom következtében csak igen szigorú törvényi korlátok között, kivételes jelleggel lehet rendelkezni. Az alkotó által kötött házasság viszont nem csak az alkotó tevékenységét, a kreativitást tudja…
Tovább
A jelen tanulmányban[ a polgári jogi kárveszélyviselés két, egymással szoros szimbiózisban álló, összetett aspektusával foglalkozunk. Az érvénytelenség jelentéseként és elsődleges jogkövetkezményeként mondja ki a Ptk. 6:108. § (1) bekezdése, hogy az érvénytelen szerződésből nem származhatnak joghatások, vagyis az érvénytelen szerződésre nem lehet jogosultságot alapítani és az érvénytelen szerződés teljesítését sem…
Tovább
A vezető tisztségviselő jogállása és különösen felelőssége[1] viták kereszttüzében áll – ismét. Kiújult viták övezik a vezető tisztségviselő jogállását, a társasággal fennálló jogviszonyának (jogviszonyainak) számát és jellegét, miközben új viták veszik körül a vezető tisztségviselő felelősségét. A viták kiújulását alapvetően az új Ptk. megváltozott felelősségi rendszere generálja, de tápot ad…
Tovább
A Kúria elnöke 2016. január 20. napján döntött „A vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni felelőssége” tárgykörében joggyakorlat elemző csoport felállításáról. A joggyakorlat-elemző csoport feladata a vezető tisztségviselőknek a hitelezők irányában az 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) és a 2006. évi V. tv. (Ctv.) alapján fennálló felelősségével összefüggő jogerős bírósági határozatok megvizsgálása,…
Tovább
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:112. § (1) bekezdése szerint a társaság ügyvezetését a vezető tisztségviselő – a társasággal kötött megállapodása szerint – megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban láthatja el. A Ptk. hatályba lépésével vita alakult ki arról, hogy ez utóbbi esetben a vezető tisztségviselő…
Tovább