A Kúria Polgári Kollégiuma mint jogegységi tanács a 2014. március 3-án meghozott 1/2014. PJE határozatával – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2014. március 15-ei hatályba lépése kapcsán – felülvizsgálta a Ptk. által szabályozott jogterületekre vonatkozóan korábban meghozott elvi iránymutatásait. Mivel azonban ez a felülvizsgálat nem volt…
Tovább
Az új Polgári Törvénykönyv számos újdonságot hozott a kontraktuális felelősség területén, ezek egyike a 6:141. §-ában szabályozott ún. fedezeti szerződés intézménye. A fedezeti szerződés egy speciális kárszámítási módot jelent, aminek előzményét és kodifikációs mintáját a Bécsi Vételi Egyezmény 75. cikke jelenti. A Bécsi Vételi Egyezményhez kapcsolódó nemzetközi szakirodalom részletesen feldolgozta…
Tovább
Az üzletrész öröklésére (jogutódlással való átszállására) vonatkozó szabályozás sajátos, a dologi, az öröklési és a státusjog határterületére tartozó kérdés. A szabályozásban ez a kérdés hagyományosan leválik ugyanakkor mindezen háttérszabályokról, és visszatérően a társasági jogban külön szabályként jelenik meg. A korábbi és a jelenlegi szabályozás első pillanatra sok érdemi tartalmi azonosságot…
Tovább
Ismét döntött a Kúria A február 17-i Magyar Közlönyben megjelent 1/2015. BKMPJE számú határozat szerint a jogegységi tanács a Kúria 1/2012. BKMPJE számú jogegységi határozatát hatályon kívül helyezte. A hatályon kívül helyezett jogegységi határozat értelmében: „a nyilvános helyen vagy közterületen szolgálati kötelezettséget teljesítő vagy munkát végző személy e tevékenységének ellátása…
Tovább
A 2014. március 15-én hatályba lépett Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény – Ptk.) szabályai kezdenek megjelenni a felsőbírósági döntésekben és elvi iránymutatásokban. Széles körben ismert az 1/2014. Polgári jogegységi határozat, amely az új Ptk. alkalmazása során is megfelelően irányadó, valamint a meghaladottá vált határozatokat tekinti át. Ugyancsak tájékozott a…
Tovább
Összefoglaló a XXVI. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon elhangzott előadásokról A 2014. március 15-én hatályba lépett, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény által indukált nehézségekről, értelmezési kérdésekről tartották idei szakmai konferenciájukat a közjegyzők. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által 2014. november 13–15. között Egerben megrendezett kollokvium egyes előadói a legnehezebb…
Tovább
Noha a diszpozitivitás jogtani mibenlétét a jogi karokon már az első évben, magyar polgári jogi jelentését pedig másodévben oktatják, egy konkrét magánjogi norma diszpozitivitásának megítélése sok esetben mégsem egyszerű. A nehézség nem csak a diszpozitivitás fogalmával kapcsolatos jogirodalmi elképzelések különbözőségéből, hanem a jogi norma megfogalmazásából, céljából és abból a mindig…
Tovább
A hazai jogtudomány és jogalkotás az elmúlt és a még előttünk álló jó néhány évben az egyes jogterületeket átfogó nagy törvénykönyvek, kódexek újraírásának korát éli. Ez nyilvánvalóan összefüggésben van a változó kor megváltozott társadalmi igényeivel, amelyek egyfelől korábbi jogintézmények eltűnését vagy lényegi módosulását, másfelől viszont új jogintézmények születését eredményezik. A…
Tovább
Régi kodifikációs szabály szerint a jogelméleti viták eldöntésére nem a jogalkotó hivatott. Különösen igaz ez a tétel a jogrendszer tagozódásával (az egyre inkább uralkodó felfogás szerint tagozásával) összefüggő polémiákra. Az ebből fakadó törvényalkotói távolságtartás jó példájaként említhető a Ptk. Javaslat miniszteri indokolásának a polgári jogi és a munkajogi szabályozás viszonyára…
Tovább
Ismeretes, hogy az új Ptk. (A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a továbbiakban: Ptk.) hatálybalépésétől, 2014. március 15. napjától kezdődően magába integrálta – egyebek közt – a társasági jog addig külön törvénnyel (a Gt.-vel, vagyis a 2006. évi IV. törvénnyel) szabályozott normarendszerét is. A jogalkotói koncepciónak megfelelően arra…
Tovább
Ismeretes, hogy a 2014. március 15. napjától hatályos Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény, Ptk.) lényeges kérdésben nem változtatott az általános szerződési feltételek útján létrejövő szerződések szabályain, a kisebbnek tűnő módosulások azonban semmiképpen nem nevezhetők apróságoknak. Ezenkívül jelentős módosításon estek át a kötelmi jog közös és a szerződések általános szabályai…
Tovább
Beszámoló a Magyar Jogász Egylet október 16-i konferenciájáról 2014. október 16-án a Magyar Jogász Egylet (MJE) konferenciát rendezett „Mi következik az új Ptk. után?” címmel. Sárközy Tamásnak, az MJE elnökének megnyitója után Bodzási Balázs (főtanácsadó, Igazságügyi Minisztérium Miniszteri Kabinet) „Jogalkotási teendők az új Ptk. kapcsán” című előadása következett. Az előadó…
Tovább
A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény szerint a törvény hatálya alá tartozó szerződésekből eredő követelések elévülése a kölcsönszerződés megszűnésével kezdődik. A törvény miniszteri indokolása szerint a rendelkezés indoka, hogy a fogyasztói kölcsönszerződés a felek között olyan huzamos…
Tovább