A cikk letölthető PDF formátumban is!

I. Bevezetés

Az új Polgári Törvénykönyv előkészítése során – úgy gondolom -minden jogintézményt lelkiismeretesen meg kell vizsgálni abból a szempontból, hogy nem szükséges-e a szabályozás korszerűsítése, a mai igényekhez igazítása. Nem azt jelenti ez, hogy feltétlenül mindent meg kell változtatni, ami eddig volt, de az igenis követelmény a jogalkotóval szemben, hogy azokat a szabályokat is alávesse ennek a vizsgálatnak, amelyek nem hívják föl magukra a figyelmet látványos működési zavarokkal. A jelen tanulmány témája olyan, amiről azt gondolhatnánk, hogy sok meglepetést már nem tartogat számunkra, hiszen még az érvényesülésével kapcsolatos jogpolitikai kérdések is jól kidolgozottak, sokoldalúan elemzettek, nem is beszélve a jogdogmatikai vonatkozásokról. Úgy gondolom, új kérdések felvetésével azonban kiderülhet, hogy még sincs mindenre kiterjedő, kész és vitathatatlan válaszunk ezen a téren sem. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása pedig nem hanyagolható el, mert a tisztázatlanságok gyakorlati problémákat is okozhatnak. Az itt következő elemzés – a fenti célkitűzésnek megfelelően – nem fogja át az elővásárlási jog intézményének egészét, nem rendszeres leírásra és feltétlenül egymásra épülő elemek vizsgálatára vállalkozom, hanem néhány olyan kérdést kívánnék felvetni, amelyek az elővásárlási jog szabályainak alkalmazása során problémákat okoznak, s esetleg az intézménynek az új Ptk.-ban való szabályozásakor rendezést nyerhetnének.

II. Az elővásárlási jog gyakorlásának előfeltételei

Az elővásárlási jog esetében különbséget kell tennünk a jog keletkezése és a létező jog alapján az elővásárlási jog gyakorlása között. Ebben a pontban ez utóbbiról, tehát az elővásárlási jog – keletkezzen az akár jogszabályból, akár szerződésből – gyakorlásáról, a joggyakorláshoz szükséges feltételekről lesz szó.

1. A tulajdonos eladási szándéka

Az elővásárlási jogról tudjuk, hogy az a kötelezett szerződési szabadságát viszonylag enyhe mértékben korlátozza: csak akkor érvényesül ugyanis, ha a tulajdonos maga a dolgát el akarja adni, s ez esetben is csupán a másik szerződő fél megválasztásának szabadsága szenved csorbát, a szerződés tartalmának kialakításában viszont az elővásárlási jog nem jelent korlátozást. De mikor is mondhatjuk azt, hogy valaki a dolgát el akarja adni?

Nos, az akarati tényező arra utalna, hogy a szubjektív, belső elhatározás jöhetne itt számításba, de ha jobban belegondolunk, hamar rájöhetünk, hogy ezzel a jog – és különösen a polgári jog -nem sokat tudna kezdeni. A polgári jog világában a belső szándékok kutatása nem bírhat döntő jelentőséggel. Önmagában tehát az a körülmény, hogy a tulajdonos elhatározza, hogy eladja a dolgát, még nem nyitja meg az elővásárlási jog gyakorlásának lehetőségét, még akkor sem, ha valamilyen módon egyértelműen bizonyítani lehetne a szándék meglétét.

Tapasztalatom szerint elég gyakori az a nézet (és sajnos nem csak az elővásárlási joggal éppen ismerkedő joghallgatók között), hogy ha az elővásárlási joggal terhelt tulajdonos a dolgát el kívánja adni, akkor – az elővásárlási jog miatt – először is az elővásárlási jog jogosultjával kell közölnie elhatározását, s felajánlani részére a dolog megvételének lehetőségét. Ha ezek után a kötelezett és a jogosult meg tudnak egyezni a feltételekben, s létrejön közöttük az adásvételi szerződés, akkor – gondolják sokan – sikeresen érvényesült az elővásárlási jog.

Nézetem szerint valójában az ilyen esetekben jogi értelemben szó sincs elővásárlási jog gyakorlásáról. Nem állítom, hogy a fent vázolt eljárás teljesen független az elővásárlási jogtól, de a kapcsolat csupán annyi, hogy az elővásárlási jogra tekintettel a tulajdonos megpróbál egy egyszerűsített, a gyakorlatban könnyebben lebonyolítható szerződéskötési mechanizmust megvalósítani. Ennek az eljárásnak az egyszerűsége éppen abban áll, hogy kiküszöböli, megelőzi az elővásárlási jog érvényesüléséből eredő nehézségeket, idő- és energiaráfordítást. Ha ugyanis az elővásárlási jog célja annak biztosítása, hogy a jogosult másokat megelőzően vásárolhassa meg az elővásárlási jog tárgyát képező dolgot, akkor nyilvánvalóan nem szükséges e jog érvényesülése, ha maga a jogosult veszi meg a dolgot. Ilyen esetben nincs kit megelőzzön, nincs kihez képest előjogot gyakoroljon. Tehát ilyenkor az elővásárlási jog funkciója anélkül valósul meg, hogy magának a jognak érvényesülnie kellene.

Erre tekintettel esetleg el lehetne gondolkodni olyan jogi szabályozáson, amelyik éppen ezt az egyszerűbb, de korlátozottabb hatású intézményt önti jogszabályi formába. Lehet, hogy lenne rá igény, s ezért a felek adott esetben szerződéssel létesítenének olyan jogot, aminek lényege abban állna, hogy a dolog tulajdonosa – amennyiben el kívánja adni a dolgát – először e jog jogosultjának legyen köteles felajánlani azt ajánlati kötöttséget eredményező ajánlat formájában. Ezt követően azonban a szerződéskötés az általános szabályok szerint folyna tovább, vagyis, ha az ajánlat elfogadásra kerül, akkor létrejön a szerződés, ha nem, akkor viszont az adott felek között nem jön létre szerződés, és az eladó másnak is tehetne eladási ajánlatot anélkül, hogy ismét meg kellene kérdeznie a jogosultat. Ez a jog azonban -hangsúlyozom ismét – nem lenne azonos az elővásárlási joggal, hiszen a jogosult nem dönthetné el, hogy a más által tett ajánlat feltételei szerint akar-e az eladóval szerződést kötni. Ezt a különbséget a két jogintézmény elnevezésében is ki kellene fejezni, s a most vázolt jogosultságot talán az “első ajánlat joga” elnevezéssel lehetne illetni.

Ha valakit ez a fejtegetés még nem győz meg, annak figyelmébe ajánlanám a most vizsgált szerződéskötési eljárás egy másik lehetséges kifejletét. Ha a tulajdonos eladási szándékával megkeresi az elővásárlási jog jogosultját, de a szándék közlése után nem sikerül megegyezniük az adásvételi szerződés feltételeiben, s ezért nem jön létre közöttük szerződés, nyilvánvalóan nem tekinthetjük úgy a helyzetet, hogy a tulajdonos most már szabadon, az elővásárlási jog korlátozó hatását figyelmen kívül hagyva, bárkinek eladhatja a dolgot. Ez még akkor sincs így, ha netán a harmadik személlyel megkötendő szerződésben magasabb vételár szerepel, mint amennyit az elővásárlási jog jogosultjától igényelt először a tulajdonos. Nem mondhatjuk azt, hogy ilyenkor a jogosult már kinyilvánította azt az akaratát, hogy ilyen áron nem kívánja megvásárolni a dolgot, hiszen a harmadik személlyel kötendő szerződésnek számos olyan eleme lehet (ha más nem is, a vevő személye mindenképpen), amelyik a jogosultat mégis más elhatározásra vezeti. A legnyilvánvalóbb ilyen elem éppen a harmadik személy kiléte, amit nyilván nem tudott számításba venni akkor, amikor a tulajdonossal közvetlenül tárgyalt a dolog esetleges megvételéről. De elképzelhető az is, hogy például a fizetési feltételek alakulnak úgy a harmadik személlyel kötendő szerződésben, hogy azok mellett akár a magasabb vételár is elfogadhatónak tűnik (halasztott fizetés vagy részletfizetési kedvezmény esetén). Mindezekből az következik, hogy hiába alakul ki a tulajdonosban eladási szándék, s hiába jelenti be az elővásárlási jog jogosultjának, hogy el kívánja adni a dolgot, ezzel még nem nyílt meg a jogosult számára az elővásárlási jog gyakorlásának lehetősége, s még kevésbé állíthatjuk, hogy kimerült volna e joga. A tulajdonos eladási szándéka szükséges, de nem elégséges feltétele az elővásárlási jog keletkezésének. Milyen további elem szükséges ehhez?

2. Harmadik személy vételi szándéka és annak kifejezése

Nos, az elővásárlási jog fogalmilag háromszemélyes jogviszony, tehát a jogosulton és a kötelezetten kívül szükség van egy harmadik személyre is, akihez képest a jogosult elsőbbséget élvezhet. Ez a harmadik személy akkor válik jelentőssé az elővásárlási jogviszonyban, ha meg kívánja vásárolni az elővásárlási jog tárgyát képező dolgot. A jog számára azonban megint csak nem a belső, szubjektív meggyőződés kialakulása a releváns, hanem a külvilág számára is érzékelhető és ezért jogilag is értékelhető akarat. Márpedig a jog számára a szóban forgó harmadik személy szerződési akarata akkor válik értékelhetővé, amikor az szerződési ajánlat formájában jelenik meg. Hatályos jogunk az ajánlat fogalmát nem definiálja. A Ptk. 211. §-a csak az ajánlattétel jogkövetkezményéről (az ajánlati kötöttségről) rendelkezik, anélkül, hogy megmondaná, mit is kell ajánlaton érteni, vagyis mi az a nyilatkozat, ami az ajánlati kötöttséget kiváltja. Ha azonban figyelembe vesszük azokat a további szabályokat, amelyek szerint a szerződés az ajánlat elfogadásával jön létre [Ptk. 213. § (1) bek.], illetve amely arról rendelkezik, hogy a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges [Ptk. 205. § (2) bek.], akkor eljuthatunk ahhoz a következtetéshez, hogy az ajánlat olyan szerződéskötési szándékot kifejező, címzett jognyilatkozat, amely tartalmazza a megkötendő szerződés lényeges, illetve az ajánlattevő által lényegesnek minősített tartalmi elemeit.1 Ahhoz, hogy az ajánlat joghatást váltson ki, az szükséges, hogy hatályossá váljon, vagyis a szóban vagy szóbeli üzenettel tett ajánlatról a tulajdonos tudomást szerezzen, az írásban vagy távirati úton közölt ajánlat pedig a tulajdonoshoz megérkezzen [Ptk. 214. § (1) bek.]. Az az ajánlat, amelyik nem válik hatályossá (pl. amit nem közöltek a tulajdonossal), jogi értelemben nem fejt ki semmilyen hatást, olyan, mintha nem is lenne, s nyilvánvaló, hogy ilyen ajánlatra elővásárlási jogot sem lehet alapítani. A még hatályossá nem vált ajánlat a Ptk. szerint minden további nélkül vissza is vonható, mégpedig úgy, hogy a visszavonó nyilatkozat legkésőbb a visszavont nyilatkozattal együtt megérkezzen a címzetthez, illetve annak tudomására jusson [Ptk. 214. § (2) bek.]. A szabályszerűen visszavont ajánlatot ugyanúgy nem lehet elővásárlási jog gyakorlását megalapozó nyilatkozatnak tekinteni, mint az el sem küldött ajánlatot.

A hatályossá vált ajánlat ajánlati kötöttséget eredményez, kivéve, ha az ajánlattevő kötöttségét az ajánlat megtételekor kizárta [Ptk. 211. § (1) bek.]. Kérdés lehet, hogy az ajánlati kötöttség vajon feltétele-e annak, hogy a megtett ajánlatra alapozva elővásárlási jog gyakorlására sor kerüljön. Azt gondolom, hogy ha az elővásárlási jog szabályozásának az lenne a szabályozási konstrukciója, hogy amennyiben az elővásárlási jog jogosultja nem él az elővásárlási jogával, akkor automatikusan az ajánlattevő harmadik személlyel jönne létre az adásvételi szerződés, akkor bizonyosan elengedhetetlen feltétel lenne az ajánlati kötöttség beállta, sőt fennállta egészen addig, amíg az elővásárlási jog által teremtett bizonytalan helyzet meg nem szűnik. A Ptk. azonban úgy szól, hogy ha az eladó által közölt, harmadik személytől származó ajánlatra a jogosult a szerződési ajánlat elfogadására általában megszabott határidő alatt elfogadó nyilatkozatot nem tesz, a tulajdonos a dolgot az ajánlatnak megfelelően vagy annál kedvezőbb feltételek mellett eladhatja [Ptk. 373. § (2) bek.]. Ebből az következik, hogy az ajánlatban közölt feltételektől eltérő feltételekkel is meg lehet kötni a szerződést, ami miatt egyáltalán nem szükséges, hogy az eredeti ajánlatból eredő ajánlati kötöttség még ekkor is fennálljon, hiszen a megváltozott feltételek mindenképpen újabb ajánlatot feltételeznek.

Másrészt viszont kérdéses, hogy az ajánlati kötöttséget nem eredményező ajánlatot egyáltalán ajánlatnak tekinthetjük-e. A Ptk. szövegéből úgy tűnik, hogy nem kizárt az ajánlati kötöttség nélküli ajánlat tétele. A Ptk. 211. § (1) bekezdés szerint ugyanis az ajánlattevő kizárhatja ajánlati kötöttségét, tehát tehet úgy ajánlatot, hogy az nem eredményez ajánlati kötöttséget. Csakhogy az ilyen “ajánlatra” nem igaz az, hogy az ajánlat elfogadásával létrejön a szerződés, hiszen előfordulhat, hogy az ajánlati kötöttséget kizáró fél az elfogadó nyilatkozat hatályossá válásakor már nem tartja fenn ajánlatát. Akkor pedig mitől is lenne ajánlat a szerződéskötésre irányuló szándékot minden kötöttség nélkül kifejező nyilatkozat? Talán helyesebb lenne úgy felfogni az ilyen nyilatkozatot, mint ami valójában csak ajánlattételre való felhívás – azzal a többlettel, hogy a felhívást közlő személy azokat a tartalmi elemeket is meghatározza, amelyek mellett az ajánlatot várja. Miután az eredeti “ajánlat” címzettjétől megérkezik az “elfogadás”, az ajánlattevő eldöntheti, hogy elfogadja-e azt, s tekintettel arra, hogy ajánlati kötöttségét kizárta, még akkor is visszautasíthatja a szerződéskötést, ha a címzett által tett ajánlat mindenben megfelel az eredeti ajánlat tartalmának.

Ez pedig átvezet egy másik problémakörhöz, nevezetesen ahhoz, hogy miként kezeljük azt a helyzetet, ha a szerződés nem a jogszabály által modellezett módon jönne létre. Azt tudniillik, hogy egy adásvételi szerződés megkötésére melyik fél: az eladó vagy a vevő tegyen ajánlatot, a jogszabályok nem határozzák meg. Tipikusnak tekinthető az, hogy a dolgot megvásárolni kívánó személy teszi az ajánlatot a dolog tulajdonosának, de nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy a tulajdonos lépjen fel kezdeményezőleg, s tegyen a megkötendő szerződés minden lényeges elemére kiterjedő szerződési ajánlatot egy általa kiszemelt vevőjelöltnek. Az elővásárlási jog szabályozása azonban ez utóbbi esetre nincs tekintettel. Szó szerint értelmezve a Ptk. 373. § (1) bekezdését, csak a kapott vételi ajánlatot kellene közölni az elővásárlási jog jogosultjával, s a jogosult csak ezzel a vételi ajánlattal való azonosulásról dönthetne. A tulajdonos által tett eladási ajánlatról azonban szó sincs, s szigorú értelemben véve a vevő által tett elfogadó nyilatkozatot nem lehetne ajánlatnak tekinteni. Azt gondolom, hogy az elővásárlási jogot nyilván nem szabad ilyen módon kijátszani. A jelenlegi szabályozás mellett meglehetősen rugalmas jogértelmezéssel a harmadik személy által elfogadni szándékozott ajánlatot úgy kellene tekinteni, mint a harmadik személy ajánlatát, s azt közölni kellene az elővásárlási jog jogosultjával, s innentől kezdve az elővásárlási jog érvényesülése a harmadik személy által tett ajánlattal azonos módon történhetne. A szabályozás koherenciája érdekében azonban talán helyesebb lenne, ha a törvény nemcsak a kapott vételi, hanem a tulajdonos által tett és harmadik személy által elfogadni szándékozott eladási ajánlat közléséről is rendelkezne az elővásárlási jog érvényesülése érdekében.

3. A vételi ajánlat elfogadásának szándéka

Ha tehát egy harmadik személy az előző pont szerinti értelemben vett ajánlatot tesz a tulajdonosnak az elővásárlási jog tárgyát képező dolog megvételére, akkor egy további feltétel adott az elővásárlási jog megnyílásához, ám még mindig nem áll elő feltétlenül olyan helyzet, hogy a jogosult elővásárlási jogát gyakorolhatná. Az ugyanis, hogy a tulajdonos általában el akarja adni a dolgát, s egy harmadik személy vételi ajánlatot tesz a kérdéses dologra, még nem jelenti azt, hogy közöttük feltétlenül konszenzus alakul ki. Mivel az elővásárlási jog jogosultja csak olyan feltételek mellett veheti meg a dolgot, amilyen feltételek mellett a tulajdonos egy harmadik személynek eladná azt, az elővásárlási jog gyakorlásának az a feltétele, hogy a tulajdonos ne csak általában, hanem konkrétan, egy harmadik személy által tett vételi ajánlatnak megfelelő feltételek mellett akarja eladni a dolgát. Véleményem szerint így értelmezendő a Ptk. 373. §-ának (1) bekezdése, amely szerint, ha a tulajdonos meghatározott dologra elővásárlási jogot enged, és a dolgot el akarja adni, a kapott ajánlatot a szerződés megkötése előtt köteles az elővásárlásra jogosulttal közölni. A “kapott ajánlat” kitétel tehát nem minden ajánlatra vonatkozik, amit harmadik személyek a dolog megvételére tesznek, csak arra az ajánlatra, amelyet a tulajdonos elfogadhatónak tart, ami alapján hajlandó a szerződést megkötni, a dolgot eladni. Itt persze megint csak olyan akaratról van szó, amely a külvilág számára is felismerhető, amely mások előtt is megnyilvánul. Ez az akaratnyilvánítás két irányban – az ajánlattevő és/vagy az elővásárlási jog jogosultja irányában – képzelhető el. Az általános szerződéskötési szabályok szerint az ajánlattevővel kellene közölnie a tulajdonosnak, hogy a kapott ajánlatot elfogadja, s ez az elfogadás – ha az általános jognyilatkozati szabályok szerint hatályossá válik – egyértelművé teszi, hogy az ajánlatban közölt feltételekkel hajlandó a szerződést megkötni. Csakhogy az elővásárlási joggal terhelt dolog eladása esetén az ajánlat elfogadása előtt lehetőséget kellene adni a jogosultnak arra, hogy döntsön az elővásárlási jog gyakorlásáról, aminek eszközeként a Ptk. 373. §-ának (1) bekezdése értesítési kötelezettséget ír elő: a tulajdonos a kapott ajánlatot a szerződés megkötése előtt köteles az elővásárlásra jogosulttal közölni. A fentebb írtak alapján az ilyen közlés is magában hordozza azt a tartalmat, hogy a tulajdonos a közölt ajánlatot a maga részéről elfogadhatónak tartja, az abban foglaltak szerint hajlandó szerződést kötni.

A gyakorlatban nem ritka, hogy a tulajdonos és a harmadik személy formailag egy komplett szerződést kötnek egymással, vagyis az ajánlattal szemben már ott áll a tulajdonos elfogadó nyilatkozata is, ezzel fejezve ki, hogy az ajánlat találkozik a tulajdonos szándékával, s csak ez után történik a jogosult felhívása az elővásárlási jog gyakorlására. Azt az ellentmondást, hogy főszabály szerint az ajánlat elfogadásával létrejön a nyilatkozó felek között a szerződés, úgy szokás áthidalni, hogy a szerződésben rögzítik: az adásvétel tárgya elővásárlási joggal terhelt, s ezért az elővásárlási jog jogosultjának joga van a szerződésben rögzített feltételekkel a dolog megvételére, az ajánlattevő és a tulajdonos közötti szerződés pedig csak akkor lép hatályba, ha a jogosult nem él elővásárlási jogával. Ez a megoldás minden bizonnyal hatékonyabban képes figyelembe venni az összes szereplő érdekeit, mint a Ptk.-ban felvázolt modell. A jogszabály szerint ugyanis az elővásárlási jog gyakorlása az ajánlattétel és a szerződéskötés közé ékelődik be: a harmadik személy által tett ajánlatot közölni kell az elővásárlási jog jogosultjával, s csak ha a jogosult úgy nyilatkozik, hogy nem kíván élni elővásárlási jogával, vagy letelik a nyilatkozatra nyitva álló határidő, akkor adhatja el a tulajdonos a dolgot [Ptk. 373. § (2) bek.], vagyis akkor köthetné meg a szerződést. Ezt erősíti az a mozzanat is, amely szerint ebben az időpontban rögzülnek véglegesen a szerződés feltételei, hiszen a közölt ajánlatnál kedvezőbb feltételekkel is megköthető a szerződés. Ebben a konstrukcióban az ajánlatot tevő harmadik személynek aránytalanul nagy lenne a kockázata, hiszen az elővásárlási jog gyakorlásával kapcsolatos eljárás lezajlásáig nem tudhatná biztosan, hogy a tulajdonos hajlandó-e vele a szerződést megkötni vagy sem. Ilyen kockázat mellett miért vállalná a szokásosnál hosszabb ajánlati kötöttséget? Kiegyensúlyozottabbnak tűnik a viszonyrendszer akkor, ha a felek már megkötik a szerződést, de annak hatályát az elővásárlási jog gyakorlásától teszik függővé. Így egymással szemben biztosítva vannak, s fenntartják a lehetőségét az elővásárlási jog érvényesülésének is. Erre a kiegyensúlyozottságra tekintettel úgy gondolom, hogy a konstrukció akkor is elfogadható, ha esetleg nem teljesen vág össze a Ptk. szabályozásával (hiszen a folyamat az elővásárlási jog gyakorlására való felhívás előtt túllép az ajánlati fázison, s eljut a szerződéskötésig), mivel annak célját mindenképpen megvalósítja.

Ha a tulajdonos a harmadik személytől származó ajánlat elfogadására irányuló szándékát az ajánlattevőnek nem jelzi, viszont mint elfogadásra szánt ajánlatot közli az elővásárlási jog jogosultjával, közte és a jogosult közötti jogviszonyban ez az ajánlat annak ellenére joghatással bírhat, hogy közben esetleg az ajánlattevő ajánlati kötöttsége megszűnik, s utóbb esetleg már nem lesz hajlandó a közölt tartalommal szerződést kötni.

Ha a szerződés megkötésére a tulajdonos tesz ajánlatot, akkor nyilvánvaló, hogy a másik félnek az elfogadásra irányuló szándéka a feltétele annak, hogy az elővásárlási jog gyakorlásának feltételei bekövetkezzenek. Egészen addig, amíg a tulajdonos csak ajánlatot vagy ajánlatokat tesz, de nincs olyan harmadik személy, aki elfogadná azt, nem valósul meg az a háromszemélyes jogviszony, aminek keretében az elővásárlási jog működni tudna. Ha azonban a harmadik személy elfogadná az ajánlatot, akkor már megvalósul az a feltétel, hogy egy harmadik személynek olyan feltételek mellett áll fenn vételi szándéka az elővásárlási joggal terhelt dologra, amely feltételek mellett a tulajdonos hajlandó eladni a dolgot.

Összefoglalva az eddigieket megállapíthatjuk, hogy az elővásárlási jog gyakorlásának mechanizmusa akkor lendül mozgásba, ha a tulajdonos harmadik személytől olyan vételi ajánlatot kap, amelyet el kíván fogadni, amelynek alapján tehát szerződés jönne létre az ajánlattevő és a tulajdonos között, vagy ha a tulajdonos tesz a dolog eladására vonatkozó ajánlatot harmadik személynek, amennyiben az ajánlat találkozik a harmadik személy akaratával. Ha ezek az elemek együtt vannak, akkor keletkezik a tulajdonosnak az a kötelezettsége, hogy közölje az ajánlatot a jogosulttal annak érdekében, hogy az nyilatkozhasson az elővásárlási jog gyakorlásáról.

4. Előfeltétele-e az elővásárlási jog gyakorlásának a jogosult értesítése?

Felvetődhet, hogy vajon magát az értesítést nem kell-e a joggyakorlás előfeltételei közé sorolnunk. E kérdés vizsgálatánál megint csak el kell választanunk a praktikus szempontokat és a jogi követelményeket. Nyilvánvaló, hogy az esetek túlnyomó többségében a jogosult az által kerül abba a helyzetbe, hogy nyilatkozhasson az elővásárlási jog gyakorlásáról, hogy értesítést kap az előfeltételek bekövetkeztéről. Gondoljuk azonban végig, hogy miként kellene kezelnünk azt a helyzetet, ha a jogosult nem a tulajdonostól származó értesítés alapján, hanem más forrásból szerez tudomást arról, hogy a tulajdonos egy harmadik személytől származó ajánlat alapján el kívánja adni a dolgát. Vajon azt kell mondjuk ilyenkor, hogy a tudomásszerzés ellenére nem gyakorolhat elővásárlási jogot, s ha az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó nyilatkozatot tesz, akkor azt érvénytelennek vagy hatálytalannak kellene tekintenünk azért, mert hiányzik az értesítés mint az elővásárlási jog gyakorlásának előfeltétele, vagy pedig az értesítés elmaradása ellenére joghatályosnak kellene tekinteni az elővásárlási joggal kapcsolatos nyilatkozatot – tekintettel arra, hogy a jogosult a nyilatkozat alapjául szolgáló információk birtokában tette azt meg? Én inkább az utóbbi megoldásra szavaznék. Az első esetben ugyanis egészen addig nem lehetne az elővásárlási jog megsértéséből eredő végső igényeket érvényesíteni, amíg az értesítés meg nem történne, hiszen ha valaki számára nem nyílik meg a jog gyakorlásának lehetősége, akkor nyilván ezt a jogot nem is lehet megsérteni. Ilyen megközelítés mellett a jogosultnak csak egyetlen igénye lehetne, mégpedig az, hogy a kötelezett közölje vele az ajánlatot (a bíróság előtt is csak ilyen kötelezés iránt indíthatna pert), ami viszont felesleges akkor, ha más forrásból már megismerte az ajánlat tartalmát, s egyébként is indokolatlanul késleltetné az elővásárlási jog tartalmi érvényesülését. Az a bírósági gyakorlat, amely szerint az a jogosult, akit nem értesítettek az elővásárlási jog gyakorlásának lehetőségéről, jogainak védelmében olyan pert indíthat, amelyben a jogainak sérelmével megkötött szerződés hatálytalanítását kéri, de ezzel együtt elfogadó nyilatkozatot is kell tennie, aminek következtében közte és a tulajdonos között jön létre szerződés,2 szintén arra utal, hogy a nyilatkozat megtételének egyáltalán nem feltétele a tulajdonostól származó közlés. Természetesen ilyen esetekben mindig gondosan vizsgálni kell azt, hogy nem azért maradt-e el az értesítés, mert a tulajdonos nem kívánta elfogadni az ajánlatot. Annak kockázata viszont, hogy a jogosult esetleg mégsem pontosan ismerte meg a harmadik személy által tett ajánlatot, minden bizonnyal az ajánlatot magáévá tevő jogosultat terheli.

III. Megszűnhetnek-e az elővásárlási jog gyakorlásának feltételei?

Az előző pontban megpróbáltuk tisztázni azt, hogy milyen feltételek szükségesek az elővásárlási jog gyakorlása lehetőségének megnyíltához. Felvetődik a kérdés, hogy ha ezek a feltételek bekövetkeznek, akkor megállíthatatlanul és visszavonhatatlanul megindul-e az elővásárlási jog gyakorlására szolgáló folyamat, vagy esetleg lehetnek olyan fejlemények, amelyek ezt a folyamatot megakasztják, s a már egyszer megvalósult feltételeket úgy szüntetik meg, hogy az elővásárlási jog gyakorlására mégsem kerülhet sor.

1. Az ajánlati kötöttség megszűnése

Amint arról az előző pontban szóltam, csak azt a szerződési nyilatkozatot lehet teljes értékű ajánlatnak tekinteni, amelyik ajánlati kötöttséget eredményez, vagyis, amelynek egyszerű elfogadása elegendő a szerződés létrejöttéhez. Az ilyen ajánlat elfogadásának szándéka bizonyosan kiváltja az elővásárlási jog gyakorlásának lehetőségét. Az ajánlati kötöttség azonban időben nem végtelen. Az ajánlati kötöttség időtartamát maga az ajánlattevő meghatározhatja, ennek hiányában pedig a kötöttség a jogszabályban meghatározott ideig tart. A Ptk. szerint a jelenlevők között vagy telefonon tett ajánlat esetében az ajánlati kötöttség megszűnik, ha a másik az ajánlatot nyomban el nem fogadja, távollevőnek tett ajánlat esetében pedig az ajánlati kötöttség annak az időnek elteltével szűnik meg, amelyen belül az ajánlattevő -tekintettel az ajánlatban megjelölt szolgáltatás jellegére és az ajánlat elküldésének módjára – a válasz megérkezését rendes körülmények között várhatta [Ptk. 211. § (2) bek.]. A Ptk.-n kívül más jogszabályok is meghatározhatják bizonyos esetekre az ajánlati kötöttség időtartamát.

Az időtartam bármilyen módon való meghatározása azért bír jelentőséggel, mert az ezen idő alatt hatályossá váló elfogadó nyilatkozat hozza létre a szerződést, az ajánlati kötöttség lejárta után viszont már nincs szerződéskeletkeztető hatása az elfogadásnak. Ebből következően az időmúlás csak akkor szünteti meg az ajánlati kötöttséget, ha nem érkezik elfogadó nyilatkozat. Ha az ajánlati kötöttség időtartama alatt elfogadó nyilatkozat születik, akkor közömbössé válik, hogy mennyi ideig tartott volna még a kötöttség, hiszen a szerződéskötés folyamata egy újabb szakaszba lép. Elővásárlási joggal terhelt dolog eladása estén ez az újabb szakasz még nem a szerződés létrejötte, hanem az elővásárlási joggal kapcsolatos nyilatkozatok megtételének szakasza.

Ha azonban az ajánlati kötöttség időtartama anélkül telik el, hogy az ajánlat címzettje kifejezné az elfogadásra irányuló szándékát, akkor megszűnik az ajánlati kötöttség, s ezen ajánlat alapján nem nyílik meg az elővásárlási jog gyakorlásának lehetősége. Ebben az esetben azonban nem arról van szó, hogy a már gyakorolható elővásárlási jog szűnt meg, hanem létre sem jönnek az elővásárlási jog gyakorlásának feltételei.

Maga a Ptk. is foglalkozik azzal az esettel, amikor a szerződési ajánlat címzettje elkésetten, azaz az ajánlati kötöttség megszűnte után tesz elfogadó nyilatkozatot. Ilyenkor a szerződés főszabály szerint nem jön létre, azonban, ha az idejében megtett elfogadó nyilatkozat érkezik meg késve az ajánlattevőhöz, akkor az ajánlattevő köteles a másik felet haladéktalanul értesíteni arról, hogy a szerződés nem jött létre, ellenkező esetben ugyanis a szerződés a késve érkezett elfogadás ellenére létrejön [Ptk. 214. § (4) bek.]. Ha nem forognak fönn ilyen speciális körülmények, akkor a késve megtett elfogadó nyilatkozatot megítélésem szerint lehet újabb ajánlatnak tekinteni, aminek a tartalmát az ajánlat tartalma adja, hiszen az elfogadó éppen azt a szándékát fejezi ki, hogy az ajánlatnak megfelelő tartalommal szerződést kívánna kötni. Az újabb ajánlattal újra indul a szerződéskötés folyamata, s az ennek során megtett nyilatkozatokat úgy kell értékelni az elővásárlási jog szempontjából, ahogy azt a fentiekben részleteztem.

Ahogy korábban utaltam már rá, az elővásárlási jog szabályai szerint elvileg elképzelhető olyan eset is, hogy a tulajdonos a kapott vételi ajánlatnak a jogosulttal való közlésével fejezi ki azt a szándékát, hogy az ajánlat tartalma szerint hajlandó szerződést kötni, de ezt a szándékát nem jelzi az ajánlattevőnek. Ilyenkor a harmadik személy ajánlati kötöttsége megszűnhet, azonban a tulajdonos és az elővásárlási jog jogosultja között az ajánlat közlése olyan viszonyt teremt, aminek sorsát már nem befolyásolhatja az eredeti ajánlathoz fűződő ajánlati kötöttség megszűnése. (Az ajánlat közlésének jogi természetéről és joghatásairól az alábbiakban még részletesebben is szólok.)

2. A szerződési nyilatkozat visszavonása

Elviekben a szerződési nyilatkozatok (ajánlat és elfogadás) hatálya nemcsak az ajánlati kötöttség időtartamának lejártával, hanem a nyilatkozat visszavonásával is megszűnhet. A már hatályossá vált ajánlat vagy elfogadás egyoldalú akaratelhatározással való visszavonása azonban csak igen szűk körben képzelhető el, hiszen ellenkező esetben a forgalmi viszonyok biztonsága kerülne veszélybe, megnehezülne és elbizonytalanodna a szerződéskötés. Ezért a Ptk. – amint utaltunk rá – alapvetően a még hatályossá nem vált nyilatkozatokat tartja visszavonhatónak, s azokat is csak akkor, ha a visszavonás legkésőbb a visszavont nyilatkozattal egyidőben megérkezik a címzetthez, vagyis a címzett egy pillanatig sem lehet abban a hiszemben, hogy a neki szóló nyilatkozat hatályos.

Előfordulhat az is, hogy maga az ajánlattevő nyilatkozik úgy, hogy ajánlatát visszavonásig tartja fönn. Mivel a Ptk. megengedi, hogy az ajánlati kötöttség időtartamát az ajánlattevő határozza meg, nem lehet kifogásolni az ilyen rendelkezést. Annak ellenére, hogy ilyen esetben is rendkívül nagy a bizonytalansági tényező, ez a helyzet mégis alapvetően különbözik attól, amikor az ajánlattevő kizárja az ajánlati kötöttséget, hiszen a most vizsgált tényállás mellett az ajánlattétellel beáll az ajánlati kötöttség, s ha az elfogadó nyilatkozat előbb válik hatályossá, mint az ajánlatot visszavonó nyilatkozat, akkor a szerződés létre is jön.

Ezen felül a Ptk. 214. § (3) bekezdése szerint, ha mindkét szerződő fél gazdálkodó szervezet, az ellenszolgáltatást (vételár, díj) vállaló fél a nyilatkozatát a szerződés létrejöttéig visszavonhatja, a másik fél költségeit azonban meg kell fizetnie. Ebből az következik, hogy gazdálkodó szervezetek esetén a harmadik személy által tett vételi ajánlat a jogszabály erejénél fogva, külön kikötés nélkül is visszavonható.

A már hatályossá vált ajánlat visszavonásának fenti eseteiben közös az, hogy erre csak az elfogadó nyilatkozat megtételéig van lehetőség, hiszen az elfogadó nyilatkozat hatályossá válásával már a szerződés jönne létre, ezt követően pedig már a szerződés megszüntetésének szabályai szerint lehet felszámolni a jogviszonyt, nem pedig az ajánlat egyoldalú visszavonásával. Ha viszont az ajánlat még az elfogadási szándék kinyilvánítása előtt szabályszerűen visszavonásra kerül, akkor megszűnik az elővásárlási jog gyakorlásának egyik feltétele, tehát erre, a visszavont ajánlatra alapozva bizonyosan nem lehet elővásárlási jogot gyakorolni.

Más a helyzet akkor, ha az ajánlat alapján a tulajdonos közölte az elővásárlási jog jogosultjával az ajánlatot mint olyat, amelyet el kíván fogadni, de elfogadási szándékáról nem értesítette az ajánlattevőt. Ilyenkor előfordulhat, hogy az ajánlat visszavonásra kerül, de a tulajdonos és az elővásárlási jog jogosultja közötti jogviszonyban mégis fennmaradnak a hatásai. (Erről a későbbiekben szólunk részletesebben.)

3. A szerződés megszüntetése

Ha a felek külön-külön, egyoldalúan nem is vonhatják vissza hatályossá vált szerződési nyilatkozataikat, az elképzelhető lenne, hogy közös megegyezéssel mentesíteni kívánják egymást az elővásárlási jog gyakorlásának lehetőségét megnyitó nyilatkozataik jogkövetkezményei alól. A gyakorlatban előfordult esetben az történt, hogy a felek adásvételi szerződést kötöttek egymással, rögzítve, hogy a vétel tárgyán egy harmadik személynek elővásárlási joga van, s szerződésük hatálybalépését az elővásárlási joggal kapcsolatos nyilatkozattól tették függővé. Ezt követően azonban a tulajdonos nem értesítette az elővásárlási jog jogosultját a kapott vételi ajánlatról, amit feltételesen már el is fogadott, sőt egy idő után a szerződő felek közös megegyezéssel meg is szüntették a szerződést. Kérdés, hogy megsértették-e az elővásárlási jog jogosultjának jogait, s a szerződési nyilatkozatok hatályának megszűnése ellenére érvényesítheti-e a jogosult elővásárlási jogát? A két lehetséges érvrendszer világosan rajzolódik ki. Az egyik szerint jelenleg nincs olyan hatályos ajánlat, aminek alapján az elővásárlási jog jogosultja elővásárlási jogot gyakorolhatna, ráadásul jelen pillanatban a tulajdonos nem is akarja eladni a dolgot, hiszen éppen ezért szüntette meg az adásvételi szerződést. A jogosult értesítését éppen azért mellőzte a tulajdonos, mert megszűnt a dolog eladására irányuló szándéka, s ennek kifejeződése a szerződés megszüntetése is. A tulajdonos eladási szándéka nélkül pedig elővásárlási jog nem gyakorolható.

Ezzel szemben az elővásárlási jog jogosultja azt mondhatja, hogy ha jelenleg nincs is hatályos ajánlat, korábban volt, s elővásárlási jogát éppen azzal sértették meg, hogy akkor, amikor ennek feltételei fennálltak, a tulajdonos nem tette meg azokat a lépéseket, amelyek az elővásárlási jog gyakorlásához szükségesek lettek volna.

Ez a szituáció annyiban különbözik az ajánlat visszavonásától, hogy ott elfogadás híján nem jutott el a jogviszony abba a stádiumba, amikor már maradéktalanul fennállnak az elővásárlási jog gyakorlásának feltételei, hiszen az ajánlat visszavonására csak az elfogadás előtt kerülhetett sor. A most vizsgált esetben viszont már megvalósult minden feltétel, vagyis az elővásárlási jog jogosultja – akár értesítették az elővásárlási jog gyakorlásának lehetőségéről, akár nem – már gyakorolhatta volna elővásárlási jogát. Ilyen körülmények között, úgy gondolom, az elővásárlási jog megsértését jelenti, ha nem értesítik a jogosultat, s nem lenne helyes, ha ezt a jogsértést azzal tehetné meg nem történtté a jogsértő, hogy utólag megszünteti az elővásárlási jogot megalapozó feltételeket. Ha az elővásárlási jog megsértésével kötnek a felek adásvételi szerződést, s e szerződés még a jogsértésből eredő igények érvényesítésekor is fennáll, annak nem pusztán az a jogkövetkezménye, hogy a megkötött szerződést hatálytalannak tekintik, s felszámolják a szerződéses viszonyt, hanem, hogy a jogosult és a tulajdonos között létrehozzák a szerződést. A bírósági gyakorlat egyértelműen úgy alakult, hogy az elővásárlási jog megsértésének nem lehet csak a negatív következményeit levonni, hanem szükségszerűen tovább kell lépni, s a jogkövetkezmények pozitív elemét is meg kell valósítani, sőt, a bíróság még azt is vizsgálja, hogy vajon a jogosult komolyan kívánja-e ezeket a pozitív következményeket (vagyis a szerződés létrehozatalát), s megvan-e a szándékon kívül a teljesítőképesség is.3

Mindennek analógiájára itt sem elégedhetünk meg azzal, hogy a szerződő felek önként felszámolják szerződéses viszonyukat, hanem lehetőséget kell adni a jogosultnak arra, hogy érvényesítse az elővásárlási jog megsértéséből eredő pozitív igényeit. S ennek nem lehet akadálya az, hogy már nincs hatályos ajánlat, hiszen a felek túl is jutottak már az egyszerű ajánlati fázison, tehát minden feltétel adott volt az elővásárlási jog gyakorlásához. Ahogy az elővásárlási jog megsértésével kötött szerződés hatálytalanságának megállapítása iránti perben a jogosult a kötelezett szándéka ellenére is elérheti, hogy vele jöjjön létre szerződéses viszony, ugyanúgy az itt vizsgált esetben sem lehet akadály az, hogy a tulajdonos már nem akarja, vagy éppen nem a jogosultnak akarja eladni a dolgot.

Az ilyen igényérvényesítésnek egyébként megvan az a sajátossága, hogy nem kell az elővásárlási jog megsértésével kötött szerződés hatálytalanságát megállapítani (s ennek megfelelően mindként szerződő felet perelni), hiszen a felek már megszüntették a szerződésüket, hanem elegendő az elővásárlási jog kötelezettjét, a tulajdonost perelni, s azt igényelni, hogy a bíróság hozza létre a szerződést a tulajdonos és az elővásárlási jog jogosultja között olyan feltételek mellett, amilyeneket a tulajdonos a megszüntetett szerződésben elfogadott.

IV. Ki az elővásárlási jog jogosultja?

A kérdés első látásra talán inkább tankönyvbe illő lenne, ám ha a gyakorlatban felmerült problémákat szemügyre vesszük, kiderülhet, hogy a válasz bizonyos esetekben nem iskolásan egyszerű. A problémát az okozza, hogy a jogosult oldalán az elővásárlási jog gyakorlásának folyamatában is elképzelhető alanyváltozás annak ellenére, hogy a Ptk. általános szabályozása abból indul ki, hogy az elővásárlási jog olyan személyhez kötött jogosultság, amely nem forgalomképes. A Ptk. 373. § (4) bekezdése az élők közötti átruházást, az (5) bekezdése pedig e jog halál esetén való átszállását tiltja meg. Nem igazán világos az, hogy az elővásárlási jog átruházhatósága vagy örökölhetősége miért jelentene olyan nagy veszélyt, hogy ez ellen törvényi tilalommal, s a tilalomba ütköző szerződés esetén a semmisség fegyverével kelljen fellépni. A modern piacgazdaság körülményei között nem is volt fenntartható az abszolút tilalom, hiszen például a tőkepiacon az elővásárlási jog maga is áruként funkcionálhat, s ezt a funkciót jogi szabályozással megbénítani aligha tűnik szerencsésnek. Ilyen áttörés után elképzelhetőnek tartanék olyan szabályozást, amely nem a tilalomból indul ki, hanem szabályozatlanul hagyja ezt a kérdést, ami lehetővé tenné az elővásárlási jognak élők közötti ügylettel vagy halál esetére való átszállását, s a szerződési szabadság jegyében megengedné a feleknek, hogy – amennyiben ennek szükségét látják – kizárják az átszállást. Ha a jogszabály által biztosított elővásárlási jog esetén ez a szabályozási környezet nem lenne megfelelő, akkor az adott jogszabály kizárhatná vagy korlátozhatná az elővásárlási jog átruházhatóságát, illetve örökölhetőségét. Megjegyzendő azonban, hogy a leggyakrabban érvényesülő, jogszabály által biztosított elővásárlási jogok esetén a jogosult rendszerint nem név szerint kerül meghatározásra (bár ilyenre is van példa4), hanem valamilyen jogi pozícióhoz kötődik a jog. A közös tulajdoni hányad eladása esetén a tulajdonostársaknak, üzletrész átruházása esetén a kft. többi tagjának van például elővásárlási joga, bárki legyen is személy szerint tulajdonostárs vagy kft.-tag. Márpedig az megtörténhet, hogy abban a jogviszonyban, amelyhez az elővásárlási jog kapcsolódik, változás következik be a jogosult személyében, s ilyenkor az elővásárlási jog jogosultjának személye is változik. Ezekben az esetekben tehát számolni kell alanyváltozással még akkor is, ha érvényesül az elővásárlási jog átszállását általában tiltó szabály.

Konkrét ügyekben az ilyen alanyváltozás komoly problémákat okozhat. Megtörtént egy esetben, hogy a tulajdonostárs, aki egy ingatlanban fennálló tulajdoni hányadát el kívánta adni, az ingatlan-nyilvántartásból tájékozódott a tulajdonostársak személyéről és lakcíméről, majd a harmadik személy vételi ajánlatát közölve írásban felszólította őket az elővásárlási joggal kapcsolatos nyilatkozataik megtételére. Az egyik tulajdonostárs címéről a postai küldemény “ismeretlen helyre költözött” jelzéssel visszaérkezett. Mivel az eladó által meghatározott határidőben egyik tulajdonostárs sem tett olyan nyilatkozatot, hogy elővásárlási jogával élni kíván, az eladó a harmadik személlyel megkötötte a szerződést, s a vevő kérte a földhivataltól, hogy tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba jegyezzék be. Amikor azonban tulajdonjog bejegyzési kérelmét benyújtotta, annak a tulajdonostársnak a helyén, aki ismeretlen helyre költözött, egy új tulajdonos volt már bejegyezve, aki időközben ajándékozás jogcímén megszerezte a kérdéses tulajdoni hányadot, s aki szeretett volna elővásárlási jogot gyakorolni. A földhivatali, illetve bírósági eljárásokban a jogvita alapvetően a körül forgott, hogy vajon eleget tett-e az elővásárlási joggal kapcsolatos kötelezettségének az eladó, amikor a korábban bejegyzett tulajdonosnak küldött értesítést, illetve terhelte-e kötelezettség az újonnan bejegyzett tulajdonossal szemben.

Egy másik ügyben a korlátolt felelősségű társaság üzletrészének átruházása során értesítették a társaság tagjait az elővásárlási jog gyakorlásának lehetőségéről. Mielőtt azonban lejárt volna a nyilatkozattételre nyitva álló határidő, az egyik tag csere útján átruházta üzletrészét. Vitássá vált, hogy ebben a helyzetben ki gyakorolhatja az elővásárlási jogot: az, aki az értesítés elküldésekor tag volt, vagy az, aki a joggyakorlás határidejének lejártakor tag?

Megítélésem szerint az ilyen és hasonló helyzetek kiegyensúlyozott, valamennyi érdeket kielégítően figyelembe vevő megoldása az lehet, ha

a) az eladótól azt kívánjuk meg, hogy azzal szemben teljesítse értesítési kötelezettségét, aki e kötelezettség teljesítésekor az elővásárlási jogosultságot megalapozó jogi pozícióban van,

b) ha azonban ezt követően ebben a pozícióban alanyváltozás következik be, akkor az új jogosult a korábbi jogosultra irányadó feltételek és időkeretek között saját nevében megteheti az elővásárlási jogból eredő nyilatkozatokat.

Ad a) Az első tétel talán nem szorul különösebb magyarázatra: a kötelezettől nem várható el, hogy a jövőben esetleg bekövetkező jogváltozásokra figyelemmel legyen, még akkor sem, ha ennek a változásnak a folyamata már megindult. Addig, amíg az alanyváltozás nem bonyolódott le teljes egészében, addig a jogosultság megszerzésére törekvő személyt nem lenne helyes az elővásárlási jog szempontjából sem jogosultnak tekinteni. Ez az elvileg helyes álláspont azonban éppen az ingatlanátruházások esetén a gyakorlatban aggályos lehet mindaddig, amíg az ingatlannyilvántartás nem képes legalább megközelítően időszerűen tükrözni a valós tulajdoni helyzetet. A probléma érzékeltetésére képzeljük el azt a helyzetet, hogy a tulajdoni hányadát eladni készülő tulajdonostárs a többi tulajdonostárs adatait ellenőrizve az ingatlan tulajdoni lapján azt találja, hogy egy másik tulajdoni hányad bejegyzett tulajdonosa több éve eladta a tulajdoni hányadát, de a vevő tulajdonjoga még nem került bejegyzésre, mindössze elintézetlen széljegyként tartalmazza az ingatlan-nyilvántartás a vevő tulajdonjog bejegyzési kérelmét. Kit szólítson fel ilyenkor elővásárlási jog gyakorlására? A bejegyzett tulajdonost? O nyilván azt fogja mondani, hogy már rég eladta a hányadát, neki semmi köze már az ingatlanhoz – annak ellenére sem, hogy a tulajdoni lap még mindig őt tünteti föl tulajdonosként. A széljegy szerinti kérelmezőt pedig elvileg még nem lehetne tulajdonosnak tekinteni, s ha nem tulajdonos, akkor elővásárlási jog sem illeti meg. Igaz, hogy a Ptk. 368. § (3) bekezdése szerint abban az esetben, ha az ingatlan vevője a tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése előtt birtokba lép, a birtokbalépés időpontjától kezdve szedi a dolog hasznait, ám eleve kérdéses lehet, hogy ez a szabály nem csak a tulajdonjog fenntartásával való adásvételre vonatkozik-e, s még ha általános szabálynak fogjuk is fel, akkor is erősen vitatható, hogy az elővásárlási jog tekinthető-e a dolog hasznának. Az elővásárlási jognak a még be nem jegyzett vevő által történő gyakorlása azért is veszélyes, mert előfordulhat, hogy valamilyen oknál fogva az ingatlan-nyilvántartási bejegyzési kérelme nem lesz teljesíthető, vagyis a szerződés és a kérelem ellenére nem szerzi meg a tulajdonjogot, s akkor olyan helyzet állna elő, hogy arra nem jogosult személy gyakorolt elővásárlási jogot, ami viszont nehezen lenne orvosolható. Addig is, amíg a földhivatali ügyintézés lassúságából (és nem a jogi szabályozás belső sajátosságaiból) eredő jogi problémákat az ügyintézési határidő ésszerű mértékre való leszorításával meg nem oldják, megoldást jelenthetne az, ha – amint azt korábban javasoltuk – elismernénk az elővásárlási jog átruházásának lehetőségét, de már az is segítene, ha azt a szabályt, ami szerint gazdálkodó szervezet kijelölheti azt a személyt, aki a gazdálkodó szervezetet megillető elővásárlási jogot gyakorolhatja,5 szélesebb alanyi körre terjesztenénk ki, s mindenkinek megadnánk ezt a lehetőséget. Ilyen esetben a vevő tisztában lenne azzal, hogy egészen addig, amíg be nem jegyzik tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba, elővásárlási jogot nem gyakorolhat, legfeljebb az eladótól várhatja, hogy kijelöli őt (mármint a vevőt) az elővásárlási jog gyakorlására jogosultként. Ez a kijelölés akár már az adásvételi szerződésben is, általános jelleggel megtörténhetne, bár kétségtelen, hogy ez már szinte érzékelhetetlenné tenné az elővásárlási jog átruházása és a jog gyakorlására más személy kijelölése közötti, amúgy is nehezen kimutatható különbséget.

Mindebből a példaként idézett konkrét jogvitával kapcsolatban az következik, hogy aki az elővásárlási joggal kapcsolatos értesítés hatályosulása időpontjában bejegyzett tulajdonostársa az ingatlannak, azt megilleti az elővásárlási jog – függetlenül attól, hogy az eladó mikor tekinti meg az ingatlan-nyilvántartási adatokat, s akkor éppen kit mutat jogosultként a nyilvántartás. Megítélésem szerint az sem döntő, hogy a harmadik személy ajánlatának megtételekor, illetve az eladónak a harmadik személy felé tett, elfogadási szándékot kifejező nyilatkozatának hatályossá válásakor ki van bejegyezve tulajdonostársként. Mivel a tulajdonost az elővásárlási jogból eredő kötelezettség nem a harmadik személlyel, hanem a tulajdonostárssal szemben terheli, e kötelezettség teljesítésekori állapotot kell figyelembe venni, s az akkori jogosulttal szemben kell teljesíteni az értesítési kötelezettséget.

Ad b) Olyan esetekben, amikor az elővásárlási jog gyakorlása feltételeinek bekövetkezte után történik az elővásárlási jog alapjául szolgáló jogviszonyban jogutódlás, akkor megítélésem szerint úgy kellene felfogni a helyzetet, hogy a jogutódra átruházott jogoknak az elővásárlási jog gyakorlásának már megnyílt lehetősége is részét képezi, s a tulajdonjoggal vagy a társasági tagsági joggal ez a lehetőség is átszáll az új jogosultra. Neki azonban nincs önálló, újonnan keletkező joga a kötelezettel szemben, hanem abban a stádiumban lép be az elővásárlási jog gyakorlásának folyamatába, ahol az éppen tart. Ha tehát az elővásárlási jog gyakorlására történt felhívás után történik az alanyváltozás, akkor az eladótól már nem várható el, hogy az új jogosulttal ismételten közölje az ajánlatot, hanem a korábbi jogosultnak kellene tájékoztatnia az új jogosultat, hogy milyen ajánlatot közöltek vele, s e tájékoztatás alapján nyilatkozhatna az új jogosult (már amennyiben valóban jogosulttá válik, azaz teljesedésbe megy a jogutódlás folyamata) arról, hogy kíván-e élni a rá átszállt elővásárlási joggal. Ebben az esetben, ha a korábbi jogosult nem vagy nem pontosan tájékoztatta az új jogosultat az elővásárlási jog gyakorlásának lehetőségéről, ez kizárólag az ő belső jogviszonyukban járhat joghatásokkal, de az elővásárlási jog kötelezettjére nem hathat ki.

Ebbe a koncepcióba, amely szerint az elővásárlási jogot biztosító pozíció megszerzésével együtt az új jogosult megszerzi az elővásárlási jog gyakorlásával kapcsolatos aktuális jogokat, beleférne az is, hogy ha az elővásárlási jog korábban megsértésre került, akkor a sérelemből eredő igényeket is az új jogosult érvényesítheti. Ha például egy tulajdoni hányad átruházása után derül ki, hogy még a korábbi tulajdonos idejében megsértették a társtulajdonos elővásárlási jogát, akkor értelmetlen lenne azt mondani, hogy az érvényesíthesse a jogsértésből eredő igényeket, aki a jogsértés idején tulajdonos volt, hiszen az igényérvényesítés időpontjában az ő elővásárlási jogának érvényesítése már nem szolgálná az elővásárlási jog funkcióját. Még inkább ez a helyzet egy korlátolt felelősségű társaság esetén, ahol azt megengedni, hogy a társaságtól már megvált tag gyakorolja a korábban megsértett elővásárlási jogból eredő igényeit, a társaság belső viszonyait borítaná fel: a társaság tagjainak érdekét szolgáló intézmény révén a társaságon kívüli személy kerülhetne be a társaság tagjainak sorába.

V. Az ajánlat közlése és annak joghatása

Ha bekövetkeznek az elővásárlási jog gyakorlásának feltételei (II. és III. pont), akkor a Ptk. 373. § (1) bekezdés szerint a tulajdonos köteles a harmadik személytől kapott ajánlatot az elővásárlásra jogosulttal (IV. pont) közölni. Vizsgáljuk meg, hogy mire kell kiterjednie e közlésnek, s milyen joghatás fűződik a közléshez.

A bírósági gyakorlat sok éven át töretlen volt abban a kérdésben, hogy az ajánlat közlésének az ajánlat minden lényeges elemére ki kell terjednie. A PK. 9. számú állásfoglalás IX. pontja kifejezetten úgy rendelkezik, hogy “a vételi ajánlatot egész terjedelmében kell közölni az elővásárlásra jogosult tulajdonostárssal.” Mi a következménye annak, ha az eladó nem teljes terjedelmében közli a kapott ajánlatot? Megítélésem szerint a válasznak a szerint kell különböznie, hogy mit tartalmazott a közlés.

Ha a tulajdonos nem közli az ajánlat jogszabályból következő lényeges elemeit (vagyis azokat az elemeket, amelyekben a szerződő feleknek minimálisan meg kell állapodniuk ahhoz, hogy szerződés jöjjön létre), akkor a közlés alkalmatlan lesz arra, hogy annak alapján elővásárlási jogot lehessen gyakorolni, s ezért bekövetkezik az elővásárlási jog sérelme, vagyis ugyanúgy kell értékelnünk a helyzetet, mint ha egyáltalán nem történt volna közlés. Azért gondolom, hogy az ajánlatnak a megkötendő szerződés lényeges elemeire vonatkozó részeit mindenképpen közölni kell, mert az elővásárlási jog úgy van modellezve, hogy e közlés alapján jöhet létre szerződés a tulajdonos és az elővásárlási jog jogosultja között. Ebből következően a közlésnek tartalmilag meg kell felelnie az ajánlattal szemben támasztott követelményeknek, egyébként hiába tenne elfogadó nyilatkozatot a jogosult, mégsem lehetne megállapítani konszenzus kialakulását, hiszen olyan elemekben nem lehet egyetértés a felek között, amiről az egyik fél nem is tudott.

Sajnos az itt vázolt töretlen bírói gyakorlatot kikezdte egy néhány éve közzétett eseti döntés,6 amelyik arra az álláspontra helyezkedett, hogy az elővásárlási jog gyakorlásához nem minden esetben szükséges az ajánlat teljes terjedelemben való közlése. A BH-ban közölt tényállás szerint egy korlátolt felelősségű társaság tagja a társaság taggyűlésén bejelentette, hogy el kívánja adni üzletrészét, s felajánlotta azt a tagoknak és a társaságnak is megvételre. A tagok azonban ott helyben, a taggyűlésen úgy nyilatkoztak (s ezt a nyilatkozatot a jegyzőkönyvben is rögzítették), hogy nem kívánnak elővásárlási jogukkal élni, s hozzájárulnak az üzletrész kívülálló részére történő értékesítéséhez. A jogvita részben abban a kérdésben alakult ki, hogy a taggyűlés után harmadik személlyel megkötött szerződés nem ütközik-e a gazdasági társaságokról szóló törvénynek (a továbbiakban: Gt.7) az elővásárlási joggal kapcsolatos rendelkezéseibe. A Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy a Gt. “által megállapított elővásárlási jog … nem azonos a Polgári Törvénykönyvben írott elővásárlási joggal. Ebben az esetben ugyanis nem szükséges a vételi ajánlat előzetes és részletes közlése a jogosultakkal.” Ezt a következtetést a bíróság arra alapítja, hogy a Gt. a Ptk.-tól eltérően nem írja elő az ajánlat közlésének kötelezettségét, hanem arról rendelkezik, hogy ha az átruházási szándék közlésétől számított törvényi határidőn belül a jogosult nem nyilatkozik, azt úgy kell tekinteni, hogy elővásárlási jogával nem kíván élni.8 Ebből a szabályból pedig azt a következtetést vonták le, hogy üzletrész átruházása esetén a tag eleget tesz a törvényben előírt elővásárlási jogból eredő kötelezettségeinek, ha pusztán az átruházási szándékát jelzi, de “nem szükséges a vételi ajánlat előzetes és részletes közlése a jogosultakkal.”

Megítélésem szerint ez a jogi okfejtés hibás, és veszélyes lenne, ha a bírósági gyakorlat általában követni próbálná ezt a jogi iránymutatást,9 mivel ez az elővásárlási jog ellehetetlenüléséhez vezet.10 A hatályos jogi szabályozás szerint ugyanis az elővásárlási jog érvényesülésének az a mechanizmusa, hogy a jogosult eldöntheti, hogy a közölt ajánlatot magáévá teszi-e, s ha megfelelő határidőn belül úgy nyilatkozik, hogy gyakorolja elővásárlási jogát, akkor a szerződés közte és a tulajdonos között jön létre. Ahhoz azonban, hogy ezt a joghatást elérjük, feltétlenül szükséges az, hogy a szerződés tartalmát valamilyen módon meghatározzuk, hiszen szerződés csak a felek konszenzusán alapulhat, s a szerződés létrejöttéhez a lényeges vagy bármelyik fél által lényegesnek minősített kérdésekben meg kell egyezni.

Játsszunk el egy pillanatra azzal a gondolattal, hogy a hivatkozott bírósági döntésben kimondott elv következetes alkalmazása esetén hova is jutnánk. Ha elegendő lenne az eladási szándék közlése, akkor a tulajdonos csak annyit közölne az elővásárlási jog jogosultjával, hogy el kívánja adni a dolgát (üzletrészét), s ennek alapján nyilatkoznia kellene a jogosultnak, hogy akar-e elővásárlási jogot gyakorolni. Ennek a nyilatkozatnak pedig a Ptk. 373. § (2) bekezdése értelmében szerződéskeletkeztető hatásúnak kellene lennie.11 Ha azonban a szándék közlése nem tartalmazza az ajánlat lényeges elemeit, akkor szerződés létrejötte szóba sem jöhet. Miféle szerződés létrejöttét állapíthatnánk meg ugyanis, ha az egyszerű (az ajánlat tartalmi elemeit nélkülöző) szándékbejelentés után a jogosult úgy nyilatkozik, hogy él elővásárlási jogával? Nyilvánvalóan semmilyen szerződés nem jön létre ilyen nyilatkozatok alapján, márpedig ilyen végeredmény mellett az elővásárlási jog nem képes betölteni funkcióját.

Úgy hiszem, hogy a kritizált döntés nincs figyelemmel arra a mindkét Gt.-ben lefektetett elvre, hogy speciális társasági jogi szabályozás híján a társasági jogi viszonyokban is általában a Ptk.-t kell háttérjogszabályként alkalmazni.12 A Gt. nem tartalmaz speciális rendelkezéseket az elővásárlási jog mibenlétét, érvényesülési mechanizmusát illetően. Az elővásárlási jog gyakorlására nyitva álló határidőt, illetve a határidő elmulasztásának jogkövetkezményét rögzítő szabályt szerintem nem lenne szabad az elővásárlási jog alapkonstrukcióját érintő speciális szabályként felfogni, különösen akkor nem, ha ennek eredményeként maga az elővásárlási jog intézménye válik működésképtelenné.

Ha az előzőektől eltérően a tulajdonos közli a harmadik személytől kapott ajánlat jogszabály szerint lényeges tartalmát az elővásárlási jog jogosultjával, de ez a közlés nem öleli fel az ajánlat teljes tartalmát, akkor további két esetet lehet megkülönböztetni: azt, amikor az ajánlattevő fél által lényegesnek minősített feltétel marad ki a közlésből és azt, amikor csak nem lényeges elem közlését mellőzi.

Ha lényegesnek minősített elem marad ki a közlésből, akkor az az ellentmondás áll elő, hogy az ajánlatot magáévá tevő jogosult esetleg ezzel a nyilatkozatával olyan ajánlati elemet is magáévá tesz, amiről pedig nem is volt tudomása. Ez nyilván nem elfogadható eredmény akkor, ha a nem közvetített feltétel a jogosultra hátrányos, ugyanakkor az sem lenne szerencsés, ha ilyenkor utóbb azt lehetne mondani, hogy az elhallgatott többletelemre tekintettel hiába tett elfogadó nyilatkozatot a jogosult, mégsem jött létre szerződés. Véleményem szerint a kiegyensúlyozott megoldás ilyenkor az lenne, ha az elfogadó nyilatkozat nyomán olyan tartalommal jönne létre a szerződés az eladó és a jogosult között, amilyen feltételeket a tulajdonos közölt, s legfeljebb a jogosultra nézve kedvezőbb feltételek válhatnának a szerződés részévé annak ellenére, hogy azokat a kötelezett nem közölte a jogosulttal.

Példával illusztrálva az elmondottakat: ha a harmadik személy a vételár részletekben való megfizetésére tesz ajánlatot, de a tulajdonos csak a vételár összegét közli a jogosulttal, s elmulasztja tudatni, hogy a harmadik személynek részletfizetési kedvezményt adna, akkor helyes lenne megengedni azt, hogy a jogosult elfogadó nyilatkozata folytán létrejövő szerződésben annak ellenére érvényesüljön a részletfizetés, hogy ez a jogosulttal közölt ajánlatban nem szerepel. Ha viszont a harmadik személy az ajánlatában a jogszabályban meghatározottnál magasabb mértékű késedelmi kamat fizetésére vállal kötelezettséget, de a tulajdonos ezt a feltételt nem közli az elővásárlási jog jogosultjával, akkor a tulajdonos és a jogosult között létrejövő szerződésből eredően nem tarthat igényt az eladó a magasabb kamatra.

Ha a tulajdonos által hiányosan közölt ajánlat alapján a jogosult nem él elővásárlási jogával, utóbb e jogának megsértésére nyilván csak akkor hivatkozhat sikeresen, ha a nem közölt lényeges elemmel kiegészült ajánlatot elfogadja, ami nagy valószínűséggel akkor következik be, ha a szóban forgó feltétel rá nézve kedvezőbb, mint a közölt ajánlat szerinti feltételek.

Megítélésem szerint a fenti elvek alkalmasak lehetnek annak az esetnek a kezelésére is, amikor nem lényeges elemek közlése marad el. Ilyenkor még inkább arra a következtetésre juthatunk, hogy a jogosult elfogadó nyilatkozata alapján a felek között létrejön szerződés, mégpedig olyan paraméterekkel, amelyek a közlés nyomán ismertek voltak a jogosult számára, s ha esetleg volt a harmadik személy ajánlatának olyan nem lényeges eleme, ami a jogosultra nézve kedvezőbb, mint a tulajdonos által közölt ajánlat, akkor annak az érvényesülését is lehetne igényelni.

Mindezeknek az elveknek a gyakorlatba való átültetését rá lehetne bízni a bírósági gyakorlatra, de talán egyértelműbb lenne a helyzet, ha a jogszabály tartalmazna erre irányuló szabályokat.

A fentebb vázolt különböző esetcsoportokat és az azok megoldására tett javaslatokat – akárcsak az elővásárlási jog gyakorlásának feltételeivel kapcsolatban felmerült egyes kérdéseket – jól lehetne rendszerezni és egységes megoldási elv alá rendelni akkor, ha a tulajdonos által az elővásárlási jog jogosultja részére megteendő nyilatkozatot nem egyszerű közlésként, hanem ajánlatként fognánk fel, s ekként is szabályozná a tételes jog. Ez a felfogás több problémára is megoldást kínálna, amelyeket az alábbiakban lehetne felsorolni.

a) Megkerülne a szerződéskötés folyamatában jelenleg (legalább is formálisan) hiányzó láncszem. A mostani koncepció szerint ugyanis a szerződés úgy jön létre, hogy a harmadik személy tesz ajánlatot a tulajdonosnak, ezt az ajánlatot a tulajdonos közli a jogosulttal, majd a jogosult elfogadó nyilatkozatot tesz a tulajdonosnak, aki viszont nem tett ajánlatot a jogosultnak, csak közölte a harmadik személy ajánlatát.13 A szerződés tehát nem azok között jön létre, akik ajánlatot és elfogadó nyilatkozatot tettek, hanem az ajánlattevő helyére a tulajdonos lép, vagyis olyan helyzet alakul ki, mintha a tulajdonos tett volna ajánlatot a jogosultnak, akinek az elfogadó nyilatkozatával létre is jön a szerződés.

Ezzel kapcsolatban az is egyértelművé válna, hogy ha a harmadik személy közli a jogosulttal a tulajdonos részére tett ajánlatot, annak nem lehet hatálya, annak elfogadásával nem jöhet létre szerződés a tulajdonos és az elővásárlási jog jogosultja között.

b) Egyértelművé válna, hogy a tulajdonosnak a harmadik személy által tett ajánlat tartalma szerinti eladási szándéka nyitja meg az elővásárlási jog gyakorlásának lehetőségét.

c) Elesnének azok a problémák, amelyek a harmadik személy által tett ajánlat esetleges hibáiból, hatályának megszűnéséből, netán érvénytelenségéből eredhetnek. A tulajdonos ajánlata ugyanis önálló nyilatkozatként értékelendő, amelynek tartalmát ugyan meghatározza a harmadik személy ajánlata, de az ajánlattétel jogkövetkezményei függetlenek a korábbi ajánlattól.

d) Megoldódna az a probléma, ami akkor merülhet föl, ha a tulajdonos nem a harmadik személy ajánlatának megfelelően közli a szerződés feltételeit az elővásárlási jog jogosultjával.

VI. Összefoglalás és következtetések

A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy egy olyan klasszikus jogintézmény is, mint amilyen az elővásárlási jog, fejleszthető, pontosabb, differenciáltabb szabályozással hatékonyabbá tehető. A szabályozás továbbfejlesztésére vonatkozó javaslataimat az alábbiakban foglalom össze:

1. Megfontolásra ajánlanám az első ajánlat jogának szabályozását, aminek lényege az lenne, hogy akit ilyen jog illet meg – akár szerződés, akár esetleg jogszabály alapján -, az igényelhetné, hogy annak a dolognak a tulajdonosa, amely dologra ez a jog vonatkozik, a dolog eladása esetén először neki tegyen eladási ajánlatot, s csak ha nem jön létre szerződés ezen ajánlat alapján, akkor tehessen a tulajdonos másoknak is ajánlatot.

2. A valósághoz közelebb állna, s a felek kölcsönös érdekeit is jobban szolgálná, ha a jogi szabályozás nem a szerződés létrejötte előtti szakaszban kívánná érvényre juttatni az elővásárlási jogot, hanem megengedné a szerződés megkötését, s a létrejött szerződés hatályát tenné függővé az elővásárlási jog jogosultjának nyilatkozatától. Ilyen szabályozás mellett jogszabályi alapot kapna az az egyébként helyes bírósági gyakorlat is, amely az elővásárlási jog megsértésével kötött szerződést hatálytalannak tekinti.

3. Az elővásárlási joggal terhelt dolog tulajdonosa által tett szerződési ajánlattal induló szerződéskötési folyamatba is be kellene illeszteni az elővásárlási jog érvényesülését szolgáló mechanizmust. Valószínűleg azt kellene előírni, hogy ha tulajdonos által tett ajánlat címzettje elfogadó nyilatkozatot tesz, akkor a tulajdonos – a szerződés hatálybalépése előtt – köteles megtenni az elővásárlási jog érvényesüléséhez szükséges nyilatkozatokat.

4. Érdemes lenne megfordítani az elővásárlási jog átruházásával kapcsolatos szabályozást, vagyis általában megengedni az elővásárlási jog átruházását, s a felekre, illetve az elővásárlási jogot biztosító jogszabályokra bízni az átruházhatóság esetleges kizárását. Nyilvánvalóan olyan esetekben, amikor a jogszabály valamilyen más jogosulti pozícióhoz köti az elővásárlási jogot – mint például a közös tulajdonon alapuló elővásárlási jognál -, indokolt lehet annak kimondása, hogy az elővásárlási jog önmagában, az azt megalapozó jogosulti pozíció nélkül nem ruházható át.

Alternatív megoldásként az is elképzelhető, hogy a jogszabály – fenntartva az elővásárlási jog átruházhatatlanságának általános tételét – lehetővé teszi azt, hogy a jogosult más személy jelöljön ki az elővásárlási jog gyakorlására. Kivételes szabályozásra persze itt is meg kellene adni a lehetőséget, mert például a közös tulajdon körében az elővásárlási jog éppen azt a célt szolgálja, hogy ennek révén lehetőség szerint csökkenjen a tulajdonostársak száma. Megfontolható azonban az a szempont is, hogy a közös tulajdon körében is érdekelt lehet az elővásárlási jog gyakorlására képtelen tulajdonostárs abban, hogy az ajánlatot tevő harmadik személy helyett egy általa kiválasztott és az elővásárlási jog gyakorlására kijelölt személy kerüljön be a tulajdonközösségbe, akivel a közös tulajdon körében felmerülő ügyeket zökkenőmentesen fogja tudni intézni. Ez a megoldás nem sértené az eladó tulajdonostárs érdekeit sem, hiszen ő megválik tulajdoni hányadától, következésképpen számára közömbös kell legyen, hogy ki kerül a helyébe.

5. Indokolt lenne, hogy a jogszabály az elővásárlási jog feltételeinek bekövetkezte esetére ne egyszerű közlési kötelezettséget, hanem ajánlattételi kötelezettséget írjon elő az eladó számára azzal, hogy az ajánlat tartalmának meg kell egyeznie a harmadik személytől kapott ajánlattal. Rendezhetné a jogszabály azt a kérdést is, hogy mi a következménye annak, ha a kötelezett mégis a harmadik személytől származó ajánlattól eltérő ajánlatot tesz. Ennek során arra kellene figyelemmel lenni, hogy az eltérés a jogosult számára kedvező vagy hátrányos-e. A javasolt szabályozás lényege a következő lehetne.

– Ha a tulajdonos az elővásárlási joggal terhelt dolgot el akarja adni, köteles a harmadik személlyel kötött szerződés tartalmának megfelelő eladási ajánlatot tenni az elővásárlási jog jogosultjának.

– A tulajdonos és a harmadik személy közötti szerződés csak akkor lép hatályba, ha a jogosultnak tett ajánlatból eredő ajánlati kötöttség anélkül szűnik meg, hogy a jogosult az ajánlatot elfogadta volna.

– Amennyiben a tulajdonos a harmadik személlyel kötött szerződés tartalmától eltérő ajánlatot tesz a jogosultnak, a jogosult elfogadó nyilatkozata alapján létrejött szerződés részévé válnak a tulajdonos ajánlatában nem szereplő, de a jogosultra nézve az ajánlatnál kedvezőbb szerződési feltételek is.

* A jelen tanulmány egy korábbi változata megjelent a Liber Amicorum, Studia A. Harmathy Dedicata című kötetben (ELTE ÁJK Budapest, 2003. 161-185. oldal).

JEGYZETEK

1 Erre a következtetésre jut az irodalom és a bírósági gyakorlat is. Ld. pl. Csanádi György in: Eörsi Gyula – Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata, KJK, Budapest, 1981. I. kötet, 1009. oldal, Benedek Károly in: Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata, KJK, Budapest, 2001. I. kötet 734. oldal, BH 1979/375.

2 Ld. a PK 9. számú állásfoglalás VIII. pontját!

3 Egyértelműen ezt az elvet fogalmazza meg a PK. 9. sz. állásfoglalás VIII. pontja, amely szerint “ha az elővásárlásra jogosult keresetében annak megállapítását kéri, hogy a sérelmére megkötött adásvételi szerződés vele szemben hatálytalan, tartozik egyúttal a vételi ajánlatot elfogadó nyilatkozatot is tenni. A bíróság e nyilatkozatnak a komolyságát, valamint a teljesítőkészségnek és -képességnek a valóságos voltát ellenőrzi.”

Ld. továbbá pl. a BH 2002/3. 107. számú döntést, amely kimondja, hogy a bíróságnak abban az estben is vizsgálnia kell az elővásárlásra jogosult elfogadó nyilatkozatának komolyságát és megalapozottságát, ha a felek között nem vitás, hogy az eladó az elővásárlási jogot megsértette. Az elfogadó nyilatkozat komolyságának körében pedig – a döntés indokolása szerint – azt kell vizsgálniuk a bíróságoknak, hogy az elővásárlási jog jogosultja az ajánlat szerinti feltételek mellett képes-e a szerződés teljesítésére. A konkrét ügyben arra a következtetésre jutottak, hogy önmagában az, hogy rendelkezik a jogosult a vételárat meghaladó értékű ingatlan-vagyonnal, még nem jelenti azt, hogy az ajánlat szerinti vételárat az ajánlat szerinti teljesítési határidőben ki is tudja fizetni. Ezért a teljesítési képesség hiányára tekintettel az elfogadó nyilatkozatot nem lehetett komolynak tekinteni.

4 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 87. §-a kimondja például, hogy a kulturális örökséghez tartozó védetté nyilvánított javakra a Magyar Államot elővásárlási jog illeti meg, amit a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal gyakorolhat. Ebben az esetben tehát konkrét jogalany van megjelölve jogosultként, s ez a jogosultság csak a jogszabály változásával módosulhat.

5 Ptk. 373. § (4) bek.

6 BH 1995/3. 163.

7 A perben az 1988. évi VI. törvény rendelkezéseit alkalmazták (régi Gt.), de a vitatott témakörben az 1997. évi CXLIV. törvény (új Gt.) rendelkezései lényegében változatlanok maradtak, így a döntést a jogszabályváltozás nem teszi meghaladottá.

8 Régi Gt. 171. § (3) bek., új Gt. 134. § (3) bek.

9 Bár úgy tűnik, hogy a BH 2003/9. 366. szám alatt közzétett eseti döntés éppen ezen az elven alapul, s ismételten kifejti, hogy az üzletrész átruházása esetén fennálló elővásárlási jog gyakorlásával kapcsolatos eljárás esetén az eladónak elegendő csupán az átruházási szándékot bejelenteni, ugyanakkor az indokolásban az a kitétel is megtalálható, hogy “Ilyen közlés esetén az adásvételi szerződés akkor jön létre, ha az elővásárlásra jogosult az eladóhoz intézett nyilatkozatában az ajánlat tartalmát magáévá teszi.” Ebből pedig az következne, hogy mégsem elegendő az egyszerű szándékbejelentés, hanem ajánlatot kell tennie az eladónak. Ez ugyan még mindig nem elővásárlási jog, hiszen ahhoz harmadik személytől származó ajánlatra lenne szükség, nem pedig az eladótól magától származó eladási ajánlatra.

10 Elképzelhetőnek tartom, hogy a konkrét esetben helyes döntés volt az, hogy nem tette lehetővé a bíróság a vevőnek a szerződéstől való szabadulást az elővásárlási jogból eredő követelményekre hivatkozással, de ennek a döntésnek nem lehet olyan jogi indokolást adni, ami a szóban forgó jogintézmény lényegével ellentétes. Álláspontom szerint helyesebb lett volna az a gondolatmenet, amely abból indul ki, hogy az ajánlat közlése a tag kötelezettsége, s az elővásárlásra jogosultaknak joguk van megismerni az ajánlatot teljes terjedelmében. A jogosultak azonban erről a jogukról le is mondhatnak, s ha anélkül teszik meg az elővásárlási joggal kapcsolatos nyilatkozataikat, hogy az ezt megalapozó információkat beszereznék, akkor ennek kockázatát nyilván nekik kell viselni, s utóbb nem lehet arra hivatkozni, hogy nem közölték velük az ajánlat tartalmát. Persze, megint más a helyzet akkor, ha nincs is harmadik személytől származó ajánlat, hiszen akkor – ahogy ezt a tanulmány elején kifejtettem – egyáltalán nem nyílik meg az elővásárlási jog gyakorlásának lehetősége.

11 Nem véletlen, hogy a bírósági gyakorlat az elővásárlási joggal kapcsolatos nyilatkozatokra a szerződések alaki kellékeivel kapcsolatos előírásokat is alkalmazza (ld. pl. a BH 1980/4. 130. számú jogesetet), hiszen e nyilatkozatoknak alkalmasaknak kell lenni szerződés létrehozatalára.

12 Régi Gt. 17. §, új Gt. 9. § (2) bek.

13 A Ptk. kerüli azt, hogy a jogosult nyilatkozatát elfogadásnak nevezze (e helyett a közölt ajánlat tartalmának magáévá tételéről szól), a gyakorlatban azonban ez a nyilatkozat mégis az elfogadás funkcióját tölti be, s a bírósági gyakorlat is ekként kezelik (ld. pl. a BH 1980/4. 130., 1996/8. 433., 2002/3. 107. sz. jogesetet).

Hozzászólások

hozzászólás