A korlátolt felelősségű társaság intézménye 1930 óta jól bevált társasági formának bizonyult. Rendelkezéseinek többsége az 1988. évi VI. törvénybe beépítésre került és a további új társasági törvények sem változtattak érdemben a rá vonatkozó rendelkezéseken. Az a lehetőség, hogy a gazdasági társaságokról szóló rendelkezések a Ptk. Jogi Személyek Könyvébe kerülhetnek, módot adott arra, hogy a kft.-re vonatkozó rendelkezések ismételten áttekintésre kerüljenek. A tervezett változtatások célja konzervatív megközelítéssel az volt, hogy ami bevált és jól működik, azokon változtatás ne hajtsunk végre, az időközben felmerült jogalkalmazási vitákra pedig lehetőség szerint megoldást adjon az új törvény.
A korlátolt felelősségű társaság – minden más társasági formától megkülönböztető ismérvei – a törzstőke, a törzsbetét, az üzletrész, az ügyvezetés, a pótbefizetés, a mellékszolgáltatás, az üzletrész bevonása és a tagjegyzék, valamint a jegyzőkönyv – továbbra is különösebb változtatások nélkül részei maradtak a törvénynek.
A tervezet továbbra is alapelvként fogadta el a tagok korlátolt felelősségét, de több helyen – hitelezővédelmi érdekből – kibővítette a felelősség körét, így több lehetőséget biztosított arra, hogy a korlátolt felelősségű tag korlátolt felelőssége átforduljon a teljes magánvagyonát érintő korlátlan felelősséggé. A felelősségváltozás többségét az új tervezet tartalmazza [29. § (3), 31. § (5), 38. § (1), 39. § (3), 69. § (2), 70. § (1), 76. § (4), 78. § (3).] Felelősségátfordító rendelkezéseket tartalmaz még a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény.
A korlátolt felelősségű társaság fogalmának meghatározásánál az 1988. évi VI. törvény csak „e törvény” rendelkezései szerint válthatott át a tagok felelőssége korlátlanná, a konszernjog körében. A jelenleg hatályos törvény és a tervezet is törölte az „e” meghatározást, ebből eredően a Gt.-n kívül bármely más törvény átfordíthatja a korlátoltan felelős tag felelősségét korlátlanná, amit már korábban is veszélyes és ellenőrizhetetlen tendenciának tartottunk.
A korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozó szabályozás célja elsősorban az áttekinthetőség, az egyszerűsítés, a dereguláció és a még szabadabb diszpozitivitás biztosítása volt. Ezen kívül figyelemmel kellett lennünk a technika fejlődéséből fakadó változások bevezetésének igényére is azzal, hogy ennek következményeit az amúgy konzervatív írásbeli alapon működő eljárási rend mellett vagy helyett is megfelelően alkalmazni lehessen.
A szabályozás során megnövekedett a törvény Általános részének szerepe a deregulációs terveknek megfelelően. Így átkerültek oda azok a rendelkezések, amelyek egyrészt valamennyi társaságra, másrészt kifejezetten a kft.-re és a zártkörű (részvénytársaságra vonatkozna (pl. a legfőbb szerv ülésén való képviselet szabálya stb.).
A deregulációs elveknek megfelelően az ügyvezetőkre vonatkozó néhány fölösleges és hátrányos rendelkezés a törvényből kiiktatásra került, ezek a rendelkezések egyrészt a társaság vagyonával való rendelkezéssel kapcsolatban váltak feleslegessé (pl. ügyvezető nyilatkozata, a tagok észére történő kifizetésekről, osztalék előleg stb.) másrészt az ügyvezető felelősségét csökkenti e tekintetben.
1988. óta valamennyi Gt. kodifikációja során mindig felmerült az egyes társasági formák egymáshoz való közelítésének kérdése. Az akkori kodifikációs bizottság valamennyi esetben következetesen ellenállt annak, hogy az európai típusú társasági jog „amerikanizálódjon”, amely törekvés egyértelműen arra mutat, hogy a társasági formák száma radikálisan csökkenjen és a hagyományos európai társasági formák (kkt., bt., kft.) eltüntetésre kerüljenek. Ennek eszközeként felmerült a korlátolt felelősségű társaságok esetében az egyik legjellemzőbb vonás megváltoztatása, nevezetesen az, hogy egy tagnak csak egy törzsbetéte és egy üzletrésze lehessen. A jelenlegi szabályozás során ha a tag további önálló üzletrészt szerez meg, pl. öröklés, vagy adásvétel útján, akkor ezzel az üzletrésszel a korábbi üzletrésze és törzsbetéte automatikusan megnövekszik. Ettől különbözik a kft. a zártkörű részvénytársaságtól, ha a jogalkotó lehetővé tette volna ezt a megoldást, úgy a különbözőség gyakorlatilag már csak abban állna, hogy a zártkörű részvénytársaságnak a vagyoni részesedését a részvények (kivéve a dematerializált részvényt) testesítik meg, míg a többes üzletrésszel rendelkező kft. tag ugyan nem rendelkezik ilyen papírral, mégis vagyoni értékű joga folytán ugyanazon jogosítványok illetik meg, mint egy részvényest. A jogalkotó észlelve ezt a problémát olyan döntést hozott, mely szerint főszabályként továbbra is érvényesül az a rendelkezés, hogy egy tagnak csak egy üzletrésze lehet, de ugyanakkor kivételesen lehetővé teszi, hogy a többes üzletrész megszerzését követő egy éven belül módja legyen a tagnak az új üzletrész elidegenítésére – amennyiben ezt nem teszi meg az átmeneti idő lejárta után – az újabb üzletrész a törvény erejénél fogva beleolvad az eredeti üzletrészbe.
1. Tagi jogviszony
A fentiek figyelembevételével a gyakorlatban felmerült az a kérdés, hogy a tag milyen módon válhat meg az általa már nem szükségesnek tartott társasági jogviszonyától. Az első törést ebben a körben a 2006. évi IV. törvény 101. §-a teremtette meg, amely lehetővé tette, hogy a tag a társasági részesedését (tagsági jogait és kötelezettségeit) írásban megkötött szerződéssel a társaság más tagjára, vagy harmadik személyre átruházhatja. Ez jelentősen megkönnyítette a közkereseti és betéti társaság tagsági viszonyától való megválást felülírván ezzel a rendes és rendkívüli felmondásra vonatkozó általánosan elfogadott és alkalmazott rendelkezéseket. A közkereseti és betéti társaság szerződéssel létrejövő szervezet, ahol a tagok napi személyes kapcsolatban állnak, az esetek többségében tevékenységüket is közösen végzik, ezért a szerződésnek a kilépés biztosítása útján történő felrúgása példátlan eset a társasági jog történetében.
A korlátolt felelősségű társaságok esetében is volt hasonló jellegű próbálkozás, mely szerint a törvénynek lehetővé kellene tennie azt, hogy a tag a társaságból kilépjen. Miután itt is – a részvénytársaságokra vonatkozó szabályoktól eltérően szerződéses kapcsolatokról van szó, ezért annak drasztikus megszüntetése nem összeegyeztethető a polgári jogszerződésre vonatkozó általános elveivel. A kft.-re vonatkozó hatályos szabályozás természetesen lehetővé teszi a társaságtól való önkéntes megválást, az üzletrész átruházása útján a kilépés bevezetése az egész rendszer felrúgását jelentette volna, nem illeszkedik bele a szerződéses kapcsolatok szabályozásának világába.
Elvileg elfogadhatónak tűnik az az érvelés, hogy ha a társaság olyan tevékenységet folytat, amely a társasági célok elérését nagymértékben veszélyeztetik, vagy súlyosan sérti valamely tag törvényes érdekeit, így pl. ha a társaság legalább három éve nem fizet osztalékot annak ellenére, hogy a társaság mérlege alapján erre lenne lehetőség, vagy ha a társaság más tagja együttműködési kötelezettségeit súlyosan megszegi. Ez okot adhat a tagnak a társaságtól való megválására. Itt nyilvánvalóan a sorozatosan leszavazott kisebbségi részesedéssel rendelkező tagok problémáiról van szó, mely tagoknak a törvény széles körben biztosít kisebbségvédelmi lehetőségeket. Amennyiben ezek a lehetőségek az érintett tag számára nem nyújtanak megfelelő biztosítékot, úgy a társaságtól csak üzletrészének átruházása útján válhat meg.
Megjegyezzük, hogy már az 1935. évi V. tc. is tartalmazott hasonló megválási lehetőséget azzal, hogy a fentiekhez hasonló magatartást folytató tagok miatt a sérelmes tag – erre hivatkozással – kérhette a társaság feloszlatását a bíróságtól.
Felmerültek olyan javaslatok is – melynek célja szintén a különböző társasági formák közötti különbség elmosása lett volna – melyek szerint a zártkörű részvénytársaságok esetében is helye lenne pótbefizetés lehetőségének biztosítására, melyet az igazgatóság írhatna elő a jövőbeli veszteséges működés esetére. Ez a befizetés szintén nem minősülne tőkejuttatásnak. A munkacsoport álláspontja szerint ilyen jellegű befizetés a részvényesek és a társaság közötti megállapodás (szindikátusi szerződés) alapján a polgári jog általános szabályai szerint jelenleg is köthetőek, ezért ennek törvénybe foglalása szükségtelen. Hasonló javaslatként merült fel a mellékszolgáltatás kiterjesztése a zártkörű részvénytársaságok esetében is arra figyelemmel, hogy ismerje el a törvény a részvényes személyes munkavégzését, „társasági jogi természetű kötelezettségvállalásként”. A munkacsoport ezt a javaslatot is az előző indokok alapján utasította el.
2. Az üzletrész
Az üzletrész a törzsbetét fogalmával együtt a korlátolt felelősségű társaság leginkább megkülönböztető jegye a többi társaságétól. Ezért minden olyan intézkedés, amely e két vagyoni elem összefüggését érdemben változtatná, az a korlátolt felelősségű társaság lényege ellen ható intézkedésnek lenne minősíthető. A gyakorlatban azonban előfordulhatnak olyan esetek, amelyek az üzletrésszel kapcsolatos szabályozás finomítását igénylik. Ilyen eset az, amikor a tag öröklés vagy tulajdon¬átruházás címén önálló üzletrészt szerez meg. A jelenleg hatályos szabályozás szerint – maradéktalanul betartva azt az alapelvet, hogy egy tagnak csak egy üzletrésze lehet – úgy rendelkezik, hogy ilyenkor a megszerzett új üzletrésszel a tag eredeti üzletrésze megnövekszik, azaz az új üzletrész beleolvad a tag eredeti üzletrészébe.
A tervezet előkészítése során felmerült olyan javaslat, hogy egy tagnak több üzletrésze is lehessen. A bevezetőben írottak alapján a Kodifikációs Bizottság ezt a javaslatot elvetette, különös tekintettel arra, hogy ettől fogva a korlátolt felelősségű társaság csak annyiban különbözne a zártkörű részvénytársaságtól, hogy nincs részvénye. Figyelemmel azonban arra, hogy előállhatnak olyan üzleti megfontolások is, melyek alapján a tagnak nincs szüksége huzamosabb ideig az újonnan megszerzett üzletrészre, azt átruházni kívánja, így nem érdeke az, hogy az új üzletrész „beleolvadjon” a korábbi üzletrészbe. Ez esetben ugyanis csak úgy tudja az újonnan megszerzett üzletrészt, vagy annak egy hányadát értékesíteni, ha kéri a taggyűléstől az üzletrész felosztását. Előfordulhat, hogy ezt a taggyűlés megtagadja, illetőleg, hogy a társasági szerződés a feloszlás lehetőségét már eleve kizárta. Erre a szituációra ad a tervezet egy átmeneti rendelkezést, amelynek alapján megengedhető, hogy egy tagnak a fent említett esetek figyelembe¬vételével két, vagy több üzletrésze is lehessen, de csak a megszerzéstől számított egy évig. Amennyiben a tag az új üzletrészét egy éven belül nem értékesíti, úgy eredeti üzletrésze a megszerzett új üzletrésszel automatikusan megnövekszik. Itt jegyezzük meg, hogy az újonnan megszerzett üzletrészek tekintetében a tag ugyanazokat a tagsági jogokat (szavazati jog, osztalékhoz való jog stb.) és ugyanolyan mértékben gyakorolja, mint az eredeti üzletrész tekintetében gyakorol.
A hatályos törvény az üzletrésznek a tagok által egymást közt történő átruházását nem köti korlátokhoz. Előfordulhatnak azonban olyan esetek is, hogy ennek előírása a társasági szerződésben indokolt lehet. A törvény jelenleg nem ad felhatalmazást arra, hogy itt a felek a megengedő szabálytól eltérhessenek, ezért számukra a tervezet biztosítja ezt a lehetőséget, azaz a társasági szerződésben a tagok kizárhatják, vagy korlátozhatják az egymás közötti átruházás lehetőségét. Ugyanakkor továbbra is fenntartja a tervezet azt a szabályt, hogy a társasági szerződésben a harmadik személyre történő átruházást is egyéb módon korlátozhatják, vagy feltételhez köthetik. Természetesen a törvény továbbra is elsődlegesnek tekinti átruházás esetén a tagok, a társaság, vagy a taggyűlés által kijelölt személyek elővásárlási jogát, a fent említett korlátozások kivételes lehetőségek.
Vitatott volt a gyakorlatban, hogy az üzletrész átruházása esetén a tagváltozás a társasággal szemben mikortól hatályos. Az új tervezet arra az álláspontra helyezkedik, hogy a társasággal szemben a tagváltozás a bejelentéstől azonnal hatályos, az üzletrész új tulajdonosa így a tagsági jogviszonyból eredő jogosultságait a cégjegyzékbe való bejegyzéstől függetlenül a bejelentés után már gyakorolhatja.
Ha a tag jogutód nélkül szűnik meg, a társasági vagyon sorsáról rendelkezni kell. Jelenleg vagyonrendezési eljárást kell kérni a cégbíróságtól (Ctv. 119. §). Ez a szabály nem teszi lehetővé, hogy a jogutód nélküli megszűnés elhatározása során a tagok maguk rendelkezzenek a megszűnt üzletrészek sorsáról, mert kötelesek a cégbírósághoz fordulni. A tervezet a tagok számára megadja ezt a rendelkezési lehetőséget és így csak ennek hiányában kerülhet sor vagyonrendezési eljárás lefolytatásának kezdeményezésére.
A házassági vagyonjogi perben a nem tag házastársnak – kérelmére – az adásvételi szerződésen kívüli jogcímen történő átruházásra vonatkozó szabályok szerint juttathat a bíróság társasági részesedést. Nem rendelkezik a törvény arról a lehetőségről, hogy amennyiben a társaság többi tagja nem kívánja a társaság tagjává fogadni az érintett személyt, úgy korlátozhassa, vagy kizárhassa ezt a számára esetleg terhes átruházást. Ezért nem lesz lehetőség a házastárs üzletrészhez való juttatására a tervezet szerint, ha az a társasági szerződésnek az üzletrész átruházását tiltó, vagy korlátozó rendelkezéseibe ütközik.
A hatályos szabályozás szerint az üzletrész felosztásához nincs szükség a taggyűlés hozzájárulására, ha az a házastársi közös vagyonmegosztása esetén következik be. Ez esetben a törvény a tagok, a társaság és a társaság által kijelölt harmadik személyek számára elővásárlási jogot ír elő. Szigorú jogdogmatikai értelmezés szerint azonban elővásárlási jog ilyen esetben nem köthető ki, mert nem adásvételi szerződés útján, hanem a törvény, vagy bírósági határozat erejénél fogva kerül a házastárshoz az üzletrész. Ez esetben vételárról sem beszélhetünk, amire az elővásárlási jogot gyakorolni lehetne. Ezt kiküszöbölendő rendelkezik úgy a tervezet, hogy ilyen esetben a többi tagot nem elővásárlási, hanem vételi jog illeti meg. Itt vitás kérdés csak az ellenszolgáltatás mértéke lehet, melyet a tervezet az érintett felek megállapodására bíz. Ha a megállapodás nem jött létre, az érintett tag a bírósághoz fordulhat a vételár megállapítása iránt.
Ha a tagot a bíróság kizárja a társaságból, vagy a tag tagsági viszonya a vagyoni hozzájárulás, vagy a pótbefizetés teljesítésének elmaradása miatt szűnt meg, a volt tag üzletrészét értékesíteni kell. A hatályos kógens szabályozás szerint az értékesítés a társaság feladata. A tervezet liberálisabb eljárási módot ír elő, amikor főszabályként a felek megállapodására bízza az értékesítés feltételeinek és módjának meghatározását. Amennyiben 15 napon belül a felek nem tudnak megállapodni, úgy a társaság 45 napon belül nyilvános árverésen köteles értékesíteni az üzletrészt.
A tervezet lényegesen leegyszerűsíti az árverés szabályozását, legfontosabb rendelkezése, hogy eltörli a jelenleg hatályos kétharmados határt, azaz az üzletrész a törzsbetét mértékének kétharmada alatti értéken is értékesíthető. Az árverésen való értékesítés esetén a vevő a vételárat a társaságnak fizeti meg, és a volt taggal a társaság számol el. Ha a befolyt vételár az értékesítés költségeire nem nyújt fedezetet, a vételárból meg nem térülő költségeket a volt tag köteles a társaság részére megtéríteni.
3. A társaság által teljesített kifizetések
A jelenleg hatályos törvény a társaság saját tőkéjéből a tagok javára teljesített kifizetésekből kihagyta a mellékszolgáltatás teljesítésére történő kifizetést lehetőségét. A tervezet szerint a törzstőke leszállításának esetén túl immár a mellékszolgáltatás esetén is lehetővé teszi, hogy a tárgyévi adózott eredménytől függetlenül kifizetésre kerülhessenek. Itt jegyezzük meg, hogy az 1997. évi CXLIV. törvény ezt még lehetővé tette.
A társaság tagjai számára történő kifizetés lehetőségét és módját a tervezet részletesen szabályozza. A hatályos szabályozás szerint a jogellenes kifizetéseket vissza kell fizetni, feltéve, hogy a társaság bizonyítja a tag rosszhiszeműségét. Az új tervezet a bizonyítási nehézségekre való tekintettel (a tagnak nem kell tudni arról, hogy a kifizetéskor van-e elég vagyona a társaságnak annak fedezetére, ez az ügyvezető felelőssége) objektív alapokra helyezi a rendszert és csak annyit mond, hogy a jogellenesen teljesített kifizetéseket mindenkinek vissza kell fizetni, függetlenül attól, hogy tudott-e vagy sem arról, hogy egyébként a társaság vagyoni helyzete ezt nem teszi lehetővé.
A hatályos szabályozás arra kötelezte az ügyvezetőt, hogy nyilatkozzon a taggyűlésnek arról, hogy a kifizetés nem veszélyezteti a társaság fizetőképességét, illetve a hitelezők érdekeinek érvényesülését. A Kodifikációs Bizottság álláspontja szerint e rendelkezés a törvényből elhagyható, mert az ügyvezetők felelősségére vonatkozó általános szabályok szerint nem tehet az ügyvezető felelősség nélkül olyan előterjesztést a taggyűlés részére, amelynek során nem győződött meg arról, hogy a kifizetésre a megfelelő fedezet rendelkezésre áll-e. Ha mégis ilyet javasol és a taggyűlés azt elfogadja, az ügyvezető az általános részi szabályok szerint felel a taggyűlés megtévesztésével a harmadik személyeknek okozott károkért. A rendelkezés elhagyása így deregulációs célokat is szolgált.
4. A taggyűlésre vonatkozó változások
A munkacsoportban komoly vita folyt arról, hogy a dereguláció érdeke megelőzze-e a praktikus jogalkalmazói érdekeket? A vita az utóbbi álláspont javára dőlt el – a szerző határozott ellenkezése ellenére –, azaz a taggyűlés kizárólagos hatáskörének tételes felsorolása a-tól z-ig megtörténik a tervezetben annak ellenére, hogy az egyes hatáskört tartalmazó paragrafusoknál kifejezetten megjelenítésre került, hogy abban a kérdésben a társaság (ügyvezetés) vagy a taggyűlés jogosult-e dönteni.
A tervezet továbbra is biztosítja a tagok képviseletét a taggyűlésen, a meghatalmazott személyek köréből azonban kizárja a társasági könyvvizsgálót. Mivel a társaságnak lehet más megbízott könyvvizsgálója is, ez a személy jogosult lehet képviselet ellátására.
A taggyűlési napirendek közlésekor gyakran előfordult a gyakorlatban, hogy az ügyvezető a meghívóban nem kellő részletességgel tüntette fel az egyes napirendi pontokat, így a tagok nem tudtak megfelelően felkészülni a döntéshozatalra. Így kerülhettek pl. az „egyebek” napirendek közé olyan fajsúlyú kérdések, mint a tag kizárására történő indítvány, vagy az ügyvezető visszahívása stb. A tervezet ezért előírja, hogy a napirendi pontokat a meghívóban olyan részletességgel kell feltüntetni, hogy a tagok a tárgyalni kívánt témakörökben álláspontjukat érdemben és időben kialakíthassák.
Az elektronikus hírközlő eszközök alkalmazását a tervezet általános része szabályozza részletesen [42. § (3) bek.]. A kft.-re vonatkozó rendelkezések ezt annyiban egészítik ki, hogy a meghozott határozatokat hiteles módon adathordón rögzíteni kell, azonban ha a taggyűlésen hozott határozatot be kell nyújtani a cégbírósághoz, akkor az adathordozóból írásos jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet az ügyvezető aláírásával kell, hogy hitelesítsen.
5. A társaság ügyvezetése
Állandó problémaként jelentkezett a gyakorlatban, illetőleg a társaságok jelentős részénél ellenállásba ütközött a hatályos Gt. 22. §-ának (2) bekezdésében foglalt azon rendelkezés, mely szerint a vezető tisztségviselő ezen megbízatását munkaviszonyban nem láthatja el. A tervezet ezen szigorú korlátot finomítja és differenciálja, amikor kimondja, hogy a vezető tisztségviselő (ügyvezető) a társasággal állhat ugyan munkaviszonyban, de a vezető tisztségviselői (ügyvezetői) feladatait munkaszerződés alapján továbbra sem láthatja el.
A hatályos törvény nem szabályozta azt a kérdést, hogy ha a társaságnak több ügyvezetője van és az ügyvezetők önállóan jogosultak az ügyvezetés körében eljárni, mi a teendő érdekösszeütközés esetén. Ebben az esetben ugyanis gyakran előfordulhat, hogy a két vagy több ügyvezető között az egyik ügyvezető önálló döntése tekintetében véleménykülönbségek alakulhatnak ki. A tervezet ezt a helyzetet úgy kívánja rendezni, hogy ilyen esetben bármelyik ügyvezető a másik ügyvezető tervezett, vagy már megtett intézkedése ellen tiltakozhat. A tiltakozást a taggyűlés bírálja el és a taggyűlés döntéséig a tervezett intézkedés nem hajtható végre.
6. A törzstőke felemelése és leszállítása
A törzstőke felemelése és leszállítása a társasági szerződés módosítását is jelenti egyben. A tervezet 33. § (1) bekezdése szerint a társasági szerződés módosításáról a társaság legfőbb szerve legalább háromnegyedes szótöbbséggel dönt. A tervezet egyértelműen szabályozza, hogy mind a törzstőke felemelése, mind annak leszállítása esetén a taggyűlésnek legalább háromnegyedes szótöbbséggel kell határozatot hoznia.
A gyakorlatban nem volt egyértelmű, hogy a törzstőke leszállítása esetén mely esetekben kell hirdetményt közzétenni a Cégközlönyben. A tervezet egyértelműen rendezi ezt a kérdést, amikor kimondja, hogy kötelező tőkeleszállítás esetén valamint a hirdetményre, az igénybejelentésre, a biztosítékadásra vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni. Ennek indoka az, hogy a kötelező tőkeleszállítás előírása már eleve hitelezővédelmi érdekeket szolgál, továbbá, hogy ezen esetekben a törvény által megkövetelt tőkeszerkezet helyreáll, így nincs szükség külön biztosíték adására.
7. A társaság jogutód nélküli megszűnése
A tervezet e fejezete rendelkezik a visszatérítés sorrendjéről, mely szerint a hitelező kielégítése után fennmaradó vagyonból először a pótbefizetéseket kell visszatéríteni, majd a további részt – a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában – a törzsbetétek arányában kell felosztani a társaság tagjai között. A tervezet 115. §-a rendelkezik a saját üzletrészről. A (4) bek. szerint a saját üzletrészre eső osztalékot az osztalékra jogosult tagokat megillető juttatásként kell a törzsbetétek arányában számításba venni. A hatályos törvény ezen juttatás sorsáról nem rendelkezett, ezért szükség volt annak kimondására, hogy a saját üzletrész után a tagokat megillető juttatás tekintetében is alkalmazni kell a jogutód nélküli megszűnés esetére vonatkozó – a fentiekben említett – általános szabályokat.
8. Egyszemélyes társaság
A gazdasági társaságokról szóló törvények üzletszerű gazdasági tevékenység társas formában történő végzésére formakényszert írtak elő, azaz társas vállalkozás csak a Gt.-ben meghatározott keretek között működhet. Ez alól a törvény egyedüli kivételként az egyszemélyes társaság intézményét tartalmazza. Az egyszemélyes társaság atipikus társaság. A Gt. megfelelő társasági formára vonatkozó szabályait kell rá alkalmazni az egyszemélyes társaságra vonatkozó fejezetben foglalt minimális eltérésekkel.
A vállalkozások élénkítése és további vállalkozási lehetőségek biztosítására hozta létre a 2009. évi CXV. törvény az egyéni vállalkozásokról és az egyéni cégről szóló szabályokat. Az egyéni cég működhet korlátlan mögöttes felelősség esetén (ami gyakorlatilag az egyéni vállalkozónak felel meg, aki saját cégnévvel szerepel a cégjegyzékben). Működhet korlátolt mögöttes felelősséggel is, gyakorlatilag a hatályos Gt.-nek az egyszemélyes társaságra vonatkozó szabályai szerint. Mindebből az következik, hogy gyakorlatilag két, csaknem egyforma korlátolt felelősségű egyszemélyes vállalkozás működhet egyidejűleg bármely törvény által nem tiltott tevékenység végzésére. A különbség az, hogy a tervezet 500 000 Ft törzstőke minimumot ír elő az egyszemélyes kft.-re, míg a korlátolt felelősséggel működő egyéni cég esetében minimális tőkeelőírás nincs. A párhuzamosságok elkerülése érdekében a munkacsoport javaslatot tesz a 2009. évi CXV. törvénynek a korlátolt felelősségű egyéni cégekre vonatkozó rendelkezéseinek hatályon kívül helyezéséről. Ezt követően az egyszemélyes vállalkozó választhat, hogy az egyéni vállalkozókra vonatkozó általános szabályok szerint működik tovább, vagy egyéni cégként, de korlátlan felelősség mellett vállalkozik, aki korlátolt felelősségű egyszemélyes vállalkozást kíván működtetni, annak egyszemélyes kft.-t kell alapítania, emellett egyéni vállalkozását továbbra is megtarthatja korlátlan felelőssége mellett.
A tervezet továbbra is változatlan formában fenntartotta az egyszemélyes társaság intézményét. A munkacsoport azonban nem értett egyet azzal a 2007. évi LXI. törvény által bevezetett módosítással, hogy egyszemélyes társaságot 100 000 forinttal is lehessen alapítani. Erre tekintettel az egyszemélyes társaságról szóló fejezet nem rendelkezik a törzstőke minimumáról, mint speciális szabályról, ebből egyértelműen az következik, hogy az egyszemélyes társaságokra is a törvénynek a kft.-ről szóló általános szabályai érvényesülnek, azaz az egyszemélyes társaság törzstőkéje sem lehet 500 000 Ft-nál kevesebb. Ennek indoka az, hogy a működés jellegét, terjedelmét, vagyonszükségletét stb. figyelembe véve semmi különbség nincs a két – vagy többszemélyes társaság, illetőleg az egyszemélyes társaság között. A jogalkotó továbbra is a korlátolt felelősségű társaságnak egy különös, speciális formájaként ítéli meg az egyszemélyes társaságot, így szabályozásának köre is kizárólag csak az eltérésekre terjedhet ki.
Ilyen eltérést tartalmaz a tervezet a felelősség tekintetébe is, amennyiben kimondja, hogy az egyszemélyes kft. tagjainak felelősségére a minősített befolyással rendelkező tag felelősségére vonatkozó szabályokat (39. §) kell alkalmazni. E szerint, ha a társaság felszámolási eljárás következtébe jogutód nélkül megszűnik, a ki nem elégített kötelezettségekért a hitelezőnek a cégjegyzékből való törléstől számított egy éves jogvesztő határidőn belül benyújtott keresete alapján az egyszemélyes tag korlátlanul felel, amennyiben a hitelező bizonyítja azt, hogy a felszámolásra a tag hátrányos üzletpolitikája folytán előállt vagyonvesztés miatt került sor.
(A cikk a Gazdaság és Jog 2011/7-8. számában jelent meg.)