Vannak emberek, akik az életkoruk által meghatározottak, de vannak olyanok is – jóval kevesebben – akik számára az idő valójában csupán az egyik dimenzió; számukra nincs jelentősége az időmúlásnak, hacsak annyiban nem, hogy „használják” az időt. Arra, hogy bejárhassák azt az utat, amit a maguk számára kijelöltek. Sárközy Tamás minden kétséget kizáróan az utóbbiak közé tartozott. Nem években, élményekben mérte az időt, izgalmas, kihívásokkal teli, sikeres életet élt. Sokaknak adatott meg közülünk, hogy hosszabb-rövidebb ideig útitársai lehettünk, és bizony azt reméltük, még sokáig így lesz. Ez év februárjában, életének nyolcvanadik évében hagyott itt bennünket.
Sokan, sokféleképpen emlékszünk rá. Sárközy Tamás a szakmai és az akadémiai közélet elismert alakja volt, legendás egyetemi ember. A társasági jog és a hazai sportjog „atyjaként” emlegetik, ami igaz is. Nevéhez kötődik a „rendszerváltó” társasági jog, és azt követően mindkét önálló társasági törvényünk megalkotása, ahogyan a sportjog meghonosítása is. Pályafutása – ahogyan a személyisége – sokszínű és nagyívű. A tudományos kutatásban elért eredményeit több száz publikáció, magyar és idegen nyelven megjelent könyv és tanulmány tanúsítja. Hosszú évekig volt tanszékvezető, elismert választottbíró, a jogi közélet meghatározó alakja, hosszú időn át többek közt a „Jogászegylet” elnökeként. Dolgozott kodifikátorként, volt miniszterhelyettes, kormánybiztos, sőt a jégkorongszövetség elnöke is. Fáradhatatlan szereplője volt a mindenkori szakmai közéletnek. Legendás előadóként vonult be a köztudatba, haláláig egyike volt a legnépszerűbb egyetemi oktatóknak is.
Sárközy Tamás valóban nem volt „szobatudós”, ahogyan egy ifj. Korsós Antal néven írt öninterjúban határozta meg magát. Történelmi idők szemtanújaként, a valós életben szerezte azt a tudást, rálátást, a rendszerszintű gondolkodás képességét és bátorságát, amivel magabiztosan nyúlt bármihez, ami felkeltette az érdeklődését. Gyakran viccelődött például azon, hogy elvhű technofób, ennek ellenére a 2000-es évek elején elsőként vezetett akadémiai kutatást az információs társadalom jogi kihívásairól, és kodifikáltunk együtt törvényt elektronikus cégeljárásról, vagy éppen elektronikus közszolgáltatásról. Láttuk őt „közelről” dolgozni. Lenyűgöző volt. Kíméletlen tempót diktált, megtörhetetlen szellemi állóképességgel irányította a munkát, mindig tartotta a határidőket, akár azon az áron is, hogy ha kellett, mások helyett is dolgozott. Kézzel írt, és szerkesztett. Sajátos, németes írásképében úgy használta az ékezeteket, hogy előfordult, csak néhányan tudtuk dekódolni a megjegyzéseit.
Nagyvonalú volt, lojális a munkatársaihoz, barátaihoz. Gyakran leplezte cinizmussal az érzelmi elkötelezettséget éppen úgy, mint azt, ha valamivel elégedetlen volt. Három évtizeden keresztül dolgoztam mellette, soha nem emelte fel a hangját (pedig ha jól emlékszem, oka azért lett volna rá). Hitt a „nagykorúságban”, ahogyan mesélte, éppen olyan rossz főnöknek tartotta magát, mint Eörsi: nem irányított paternalista módon, nem korholta a munkatársait, csendesen leírta azt, aki a felkínált lehetőséggel nem élt. Feudális beidegződések nélkül támogatta ugyanakkor azokat, akiket tehetségesnek, alkalmasnak tartott.
Sárközy professzor több mint negyed évszázadon át, haláláig vezette a Gazdaság és Jog szerkesztőségét. A Gazdaság és Jog megszületése és sikere leginkább neki köszönhető. Szeretettel, végtelen precizitással gondozta az 1993-ban „általa alapított” lapot. A Gazdaság és Jog tématerületének egyik vezető lapja, több mint hétszáz megjelent publikációt jegyez a magyar tudományos besorolású folyóiratok rangsorában. A szakmai folyóiratok modern kori tudománymetriai versengésében a Gazdaság és Jog sajátos pályát futott. Sárközy Tamás ugyanis, amennyire sokra tartotta a tartalmat és a minőségi újságszerkesztést, annyira közömbös volt a lap formális, adminisztratív besorolása iránt. A jogi témákat gyakorlatias módon tárgyaló rangos német folyóiratok mintájára olyan lapot képzelt el, ami a gazdasági jogi szakmai közélet széles körének szól, és az írásokat is onnan meríti. Sokáig kifejezetten üldözte a lábjegyzetelést, a szövegközi hivatkozásokat szigorúan kézben tartva próbálta megteremteni a tudományos, szakmai igényesség és az emészthető olvasmányosság egyensúlyát. Minden kéziratot elolvasott, függetlenül a lapnál kialakított lektori rendszertől is. Néhány éve megújította a szerkesztőbizottságot, tudatosan modernizált.
Sárközy Tamás közel nyolcvan évet, több inspiráló évtizedet töltött velünk. Mindaz, ami a nekrológokban leírható, valójában nem sokat mond magáról az emberről… aki mérhetetlenül szerette a családját, szenvedélyes – és mindent tudó – világutazó volt, akivel élmény volt utazni, könyvtárazni szeretett Hamburgjában. Akinek kedélyes optimizmusa, páratlan humora fényében olyan jó volt meginni egy kávét a hétköznapokban könyvek és kéziratok között. Erőt meríteni az erejéből, bátorságot az autoritásából. Sokan sokat tanulhattunk Tőle és általa. Hiánya – bár erre bizonyára lenne egy cinikus megjegyzése – pótolhatatlan lesz. Már sürgetne, hogy a lappal foglalkozzunk… de egyelőre még a néma csönd…
Pázmándi Kinga