Amíg az embernek dolga van a földön, él.* S amíg él, igyekszik a benne rejlő értékeket kiaknázni, képzeletét szárnyaltatni, gondolatait ‘kiírni’ magából. A gondolat terméke, a szerzői mű azonban furcsa, sajátos ‘jogtermékké’ is lesz. Megannyi jogintézményi jellemző, jogi megoldás veszi körül, holott a cél nem ez, hanem szellemi alkotás létrehozatala.
A szellemi alkotók joga sajátos jogterület, hiszen művük hosszú életű. Nem enyészik el egyik pillanatról a másikra, nem vesz rögtön a feledés homályába. Ez olyan jogintézményi jellemzőket, illetve azok iránti igényt teremt, melyek hosszú távon képesek garantálni a (személyhez fűződő) jogok gyakorlását, illetve a potenciális jogsértésekkel szembeni védelmet. Tanulmányunk arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen eszközökkel és mi módon képes a jog védelmet nyújtani az elhalálozott szerző ‘személyhez fűződő jogait’ érintő jogsértésekkel szemben, s miképpen tudja leginkább garantálni az elhunyt szerző tényleges, vagy vélhető akaratának érvényesülését. Ezen szempontrendszer érvényesülése érdekében a tanulmány első részében kísérletet tesz a szerzőt megillető személyhez fűződő jogok bemutatására, majd a kívánt cél elérése érdekében szabályozási javaslatokat fogalmaz meg.
Bevezető gondolatok
A Polgári Törvénykönyv (továbbiakban: Ptk.) az 1977. évi módosítás előtt is a személyek polgári jogi védelme körében, a személyhez fűződő jogokkal együtt szabályozta a szellemi alkotásokhoz fűződő jogokat.2 A szellemi alkotások jogterülete – a magyar civilisztika tudomány álláspontja szerint – a polgári jog területére tartozik. E jogok a személyek szűkebb körét érintik, hiszen “csak” a szellemi alkotások létrehozóira vonatkoznak.
A védelem jogi kereteinek meghatározása többirányú. A Ptk. az általános védelem kimondása mellett utal az egyéb jogszabályokra és egyes szellemi alkotásokat külön megemlít. A szellemi alkotások védelmére vonatkozó általános érvényű szabályokat a Polgári Törvénykönyv tartalmazza. A Ptk. 86. § (1) bekezdésében deklarálja a szellemi alkotások védelmét, ugyanakkor a törvény nem definiálja a szellemi alkotás fogalmát, taxatíve nem sorolja fel összes fajtáját, így az alkotások körét nem zárja le. Ennek pozitív, illetőleg negatív irányú következménye egyaránt tetten érhető. Egyrészről tág teret enged a technikai, társadalmi fejlődésnek, másrészről a konkrét jogesetek döntési mechanizmusát nehezíti meg. A védelem általános megfogalmazása, a jogviszony abszolút jellege természetesen nem jelent korlátlanságot. A szellemi alkotás létrehozója nem kaphat védelmet, ha a tevékenységével létrehozott eredmény jogszabályba, társadalmilag elfogadott erkölcsi szabályba ütközik, így például, ha másnak a személyhez fűződő jogát sérti.3
A szellemi alkotások joga elnevezés alatt a polgári jog tudománya hagyományosan e jogterület két főbb részterületét különbözteti meg: a szerzői jog és az iparjogvédelem területét. Az egyes tipikus szellemi alkotások külön jogszabályokban megfogalmazott speciális védelmet nyertek. Ilyen singularis szabályozás vonatkozik a szerzői jog védelme alá tartozó szellemi alkotásokra is.
A) A szerzőt megillető személyhez fűződő jogok
Ahhoz, hogy az egyes jogokat megfelelően értelmezni tudjuk, másrészről a szerző-mű később értelmezésre kerülő releváns kapcsolata miatt fontos a szerzői mű fogalmának meghatározása.
Szerzői jogi védelemben részesül minden olyan mű, melynek formáján az alkotó szellemi tevékenységéből fakadó eredetiség jegyei felismerhetők függetlenül attól, hogy az alkotás milyen esztétikai értékelést vált ki.4 A szerzői műhöz kapcsolódó szerzői jogok a szerzőt a mű létrejöttétől kezdve illetik meg, mely szerzői jogok személyhez fűződő és vagyoni jogok összességéből állnak.5
A személyhez fűződő jogok sokrétű képet mutatnak. Egyrészről vannak a szerzőt speciálisan, szerzői minőségében megillető, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben (továbbiakban: Szjt.) taxatív módon felsorolt jogok, másrészről – miután a törvény utaló szabályából (Szjt. 3. §) adódóan a törvényben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni – a Ptk.-ból eredeztethető jogok. A Ptk. szerinti személyhez fűződő jogok védelme akkor illeti meg a szerzőt, ha nem szerzői minőségében, illetve szerzőként nem az Szjt.-ben megjelölt személyhez fűződő jogaiban sértik meg.
A személyhez fűződő jogok körébe tartozik a szerzői jogról szóló törvény szerint a szerzőnek azon joga, hogy a) maga határozza meg, műve nyilvánosságra hozható-e, b) művén, művére vonatkozó közleményen szerzőként feltüntessék, illetve c) a szerzőnek a mű integritásához fűződő joga.
a) A mű nyilvánosságra hozatala
A mű nyilvánosságra hozatalához fűződő jog a szerző halála után fellelt műre, az ún. posthumus műre egyaránt kiterjed. A jogalkotó egy megdönthető vélelmet felállítva akként rendelkezik, hogy amennyiben a szerző vagy jogutódja ellenkező tartalmú nyilatkozatot nem tett, vagy az ellenkezőjét másképp nem bizonyítják, úgy a posthumus 6 művet akként kell tekinteni, mintha a szerző azt nyilvánosságra hozatalra szánta volna. Az ezt sértő magatartások jogbitorlásnak minősülnek.
Az egyik könyvkiadó által kiadott, Hamvas Béla írásait közlő művel kapcsolatos büntető eljárási feljelentésben a feljelentő sérelmezte a szerző még meg nem jelent kéziratainak közlését. Az eljáró rendőrkapitányság vizsgálati osztályának megkeresésére a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményében megállapította, hogy a kiadvány Hamvas Béla olyan írásait közli, melyek a jogutód szerint nyilvánosságra még nem hozott, szerkesztetlen kéziratszövegeknek minősülnek. Megállapította továbbá, hogy amennyiben nem a szerző halála után fellelt olyan kéziratról van szó, melynél vélelmezhető, hogy azt a szerző nyilvánosságra hozatalra szánta, úgy a nyilvánosságra még nem hozott kéziratnak az Y. Y. Könyvkiadó kiadványában történt leközlésével megsértették Hamvas Béla szerző személyhez fűződő jogait is.7
A posthumus terminus technicus szerzői jogi alkalmazása azonban korántsem egyértelmű. A hátrahagyott mű megjelölésén túl a kiadói gyakorlatban azokat a szerzői műveket nevesítik posthumus műként, melyeknek első kiadása a szerző halálát követően jelent meg.8
A mű nyilvánosságra hozatalához fűződő jog magában foglalja a szerző azon jogosultságát is, hogy rendelkezése szerint művét csak bizonyos idő múlva lehet nyilvánosságra hozni. Ez az időtartam a szerző elhunyta utáni időintervallumot is jelenthet.
b) A név feltüntetése9
A szellemi alkotók posthumus joga feltételezi a szerzők hamisításokkal szembeni posthumus védelmét. Ebből adódóan megilleti a jogutódokat azokkal a jogsértőkkel szembeni fellépés jogosultsága, akik az általuk készített művet mástól származóként tüntetik fel. Miként azt a fellelhető jogesetek is igazolják, a plágium egyik gyakori megvalósulási lehetősége a festményhamisítások területére esik. A német jogirodalom e tárgykörben leghíresebb esete az “Emil Nolde Entscheidung”10. A jogeset jól példázza a személyhez fűződő jogok komplexitását, s az esetek többségében egymástól el nem választhatóságát, értve ezalatt az általános személyiségi jogi védelem és a külön jogszabályban nevesített szerzői jogi védelem egységét:
A felperes két, az 1956-ban elhunyt expresszionista festő, Emil Nolde stílusában festett és aláírásával ellátott aquarell tulajdonosa. A felperes a képeket 1985 márciusában vásárolta az egyik barátjától azzal, hogy amennyiben kiderül, hogy a képek nem valódiak, úgy a szerződéstől elállhat.
1985 áprilisa elején mindkét aquarellt átadta az alperesi alapítványnak azzal a kéréssel, hogy valódiságáról elismervényt állítsanak ld, melyre azért van szüksége, hogy a képeket a műkereskedőnek fel tudja ajánlani. Az alperesi alapítvány – amihez a Nolde alapítványt megillető hagyaték kezelése és védelme tartozott – igazgatója elkészítette a szakvéleményt. Ugyanakkor az aquarellekről készített fényképfelvétel hátoldalára a következő megjegyzést tette: “A vizsgálataim során megállapítottam, hogy a kép nem Emil Nolde-tól származik. Hamisítás. A rajzolat, a színtársítás, az ábrázolás módja ellentétben áll Nolde művészetével. Az aláírás a művész sajátkezű írásjegyeivel nem egyezik.” A fotókat megküldte a felperesnek, az aquarelleket pedig visszatartotta. Az igazgató a kép visszaadása iránti igényt 1985. május 9-i keltezésű levelében visszautasította a művész név és személyiségi jogának az alapítvány általi védelmi kötelezettségére hivatkozással. A felperes peres eljárást kezdeményezett az alperesi alapítvánnyal szemben. Az aquarellek hamisságát vitatta és egy új szakértői vélemény beszerzését kezdeményezte. Kinyilvánította, semmilyen igazságtartalma nincs annak, hogy akár ő, vagy a korábbi eladó a képeket továbbértékesíteni anélkül, hogy további szakvéleményt beszerezne.
A bíróság megállapította Emil Nolde posthumus “személyiségi jogainak” sérelmét, s a festő halála után 30 évvel egy fennmaradó védelmi igényt ismert el Nolde általános személyiségi jogát sértő képmásolások előretörésével szemben.11
A védelmi időre vonatkozó általános szabály szerint a szerző halálát követő év első napjától számított hetven éven belül részesül a szerzői mű védelemben. Az időbeli korlát alól egyeden kivétel van, a név feltüntetéséhez való jog gyakorlása, amely a védelmi idő lejárta után is fennmarad, gyakorlására a Ptk. 85. § (3) bekezdésben megjelölt személyek, illetve az érintett közös jogkezelő szervezet jogosultak [Szjt. 14. § (2) bekezdés].12
Speciális tartalmat nyer a posthumus névjogi védelem az át vagy feldolgozáson, illetve a fordításon alapuló származékos mű esetén egyaránt. Azonban a védelmi idő eltelte után – ha már az átdolgozáshoz egyébként nem szükséges a szerző vagy a jogutódjának engedélye – is fel kell tüntetni az eredeti mű szerzőjének nevét.
Álláspontunk szerint az Szjt. névjogi rendelkezései [Szjt. 12. § (1), (4) bek.13] nem nyújtanak kielégítő védelmet a jogellenes használattal szemben, melyet a jogsértések száma és módja megfelelően tükröz. Szabályozási javaslat formájában erre a tanulmány az összegző gondolatok keretében a későbbiek során még visszatér.
c) A mű egységének védelme
A szerzői jogi törvény szerint az a változtatás – így a mű mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása, vagy más módon történő megváltoztatása, vagy megcsorbítása – minősül jogsértésnek, mely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes.
Nem jelenti ugyanakkor az eredeti szerzői mű szerzőjének szerzői jogsérelmét művének átdolgozása, feldolgozása vagy fordítása, ha annak egyéni, eredeti jellege van. Korábbi jogunkhoz kapcsolódó jogeset ezt kellőképpen szemlélteti:
Eelp. mint néhai Tóth Ede, a “Falu rossza” czimű népszínmű szerzőjének jogutóda és szellemi hagyatékának örököse, nem az által látja szerzői jogát megsértve, hogy alp. a nevezett népszínművet, mint ilyet előadatta, hanem abban, hogy a népszínmű szövegét felhasználva, abból V. A. által operaszöveget készíttetett, ahhoz zenét írt és az így átalakított népszínművet opera név alatt az ő beleegyezése nélkül előadatta. A bitorlás tényét tehát, a mint ezt a tárgyalás folyamán is ismételten és határozottan kijelentette, felp. a népszinmű jogosulatlan előadásában találja vagyis keresetét az 1884. XVI. tcz. 54. §-ára alapítja.
Azonban nem volt hely adható felp. keresetének, mert alp. az által, hogy a “Falu rossza” czimü opera szövegéhez T. É.-nek hasoncímű népszínművét felhasználta, a szerző jogát nem bitorolta. Ugyanis az 1884: XVI. Tcz. 48. §-ából kétségtelenül kiderült, hogy a megjelent irói műnek a zenemű szövegéül való felhasználása csak az esetre tekintendő bitorlásnak, ha a szöveg természeténél fogva kizárólag a zeneszerzésre bir jelentőséggel, ennek az esetnek kivételével azonban egy megjelent irói munkának a zenemű szövegéül felhasználása, ha a szöveg a zenekisérettel együtt nyomatik le, jogbitorlást nem képez, már pedig a per adataiból kiderül, hogy ez az eset forog fenn és alp.-nek az id. törv. 48. §-ra alapított kifogása annál inkább elfogadandó, mert felp. azt, hogy a népszinmű szövege kizárólag dalműszövegnek lett megírva, nem is állította (1899. márcz. 7. 7035/1898.).14
B) A védelem ideje
A védelemben részesültség/részesíthetőség területe a felszínen könnyen értelmezhetőnek tűnhet. Fokozatosan szemlélve azonban nem várt kérdéseket, a polgári jog más területeivel inadekvát összefüggéseket feszeget. Óvatosan megközelítve a probléma magvát számos megválaszolandó kérdés jelentkezik:
a) Szerző halála után fennmaradó személyhez fűződő jog?
Miután a szerzői jogról szóló törvény szerzői jog alatt a személyhez fűződő és a vagyoni jogokat érti [Szjt. 9. § (1) bek.], egységessé tette a védelemben részesíthetőség korábban ezen jogok eltérőségére alapított különbözőségét.15 Az Szjt. másik rendelkezésének egyidejű alkalmazásánál és értelmezésénél fogva [Szjt. 31. § (1) bek.]16 mind a vagyoni, mind a személyhez fűződő jogok védelmi ideje azonos tartamú.
A törvény fentebb említett két jogszabályhelyének összevetése, együttes értékelése a polgári jogban jelenleg képviselt elméleti és gyakorlati felfogástól idegen következtetésre enged. Az Szjt. megfelelő értelmezése szerint a szerző személyhez fűződő jogai a szerző életében és a halálát követő év első napjától számított hetven éven át részesülnek védelemben. Szó szerint vett nyelvtani értelmezés szerint ebből az – a jogirodalmi felfogástól merőben ellentétes álláspont – következik, hogy az elhunyt szerzőnek személyhez fűződő jogai vannak annak ellenére, hogy jogképességgel már nem rendelkezik.
Gyenge Anikó az Szjt. és a Ptk. rendelkezéseinek összehangolását a szerző személyhez fűződő jogainak halál esetére való megszűnésének kimondásában és helyette meghatározott körben már eleve kegyeleti jog juttatásában látja.17
Megvizsgálva a fentebbi álláspontot, a következő megállapítások, feltevések tehetőek:
1. Szigorúan a törvény pontos, szó szerinti szövegéhez mérten a következőket szükséges kiemelni: A szerzői jogi törvény jelenleg hatályos, fentebb említett szakaszhelyének, valamint az Szjt. 9. § (2) és 14. § (1)-(2) bekezdéseinek vizsgálatával feloldottnak/feloldhatónak tűnik az Szjt. ellentmondásra okot adó megfogalmazása. Ezen értelmezés szerint a személyhez fűződő jogok a szerzőt a szerzői mű megalkotásától kezdve életében illetik meg azzal, hogy ezen jogok a védelmi idő elteltéig gyakorolhatók.
A szerző életében személyesen érvényesítheti jogosultságait. A szerző halálával ezek a jogok nem szállnak át, nem örökölhetőek, nyomós érdek fűződik azonban e jogosultságok továbbéléséhez, továbbhatásához. A szerzőt megillető személyhez fűződő jogok esetében is az a követendő felfogás, hogy e jogok gyakorlására – a kegyeleti jog alapján – más személyeket tesz jogosítottá. Ez jelentheti azt is, hogy a halál bekövetkeztével a szerzőt megillető személyhez fűződő jogok kegyeleti joggá transzformálódnak. A Gyenge Anikó által szorgalmazott kegyeleti jog tehát már most tetten érhető. Az Szjt. fentebb említett, 14. § (1)-(2) bekezdéseiben megjelölt személyek jogosítottak az elhunyt szerző személyhez fűződő jogait ért jogsérelem esetén igény érvényesítésére és jogosultságok gyakorlására.
2. Ha elfogadjuk Gyenge Anikó javaslatát, számos kérdés megválaszolása válik szükségessé. A kegyeleti jog szerzői jogi “kiterjesztése” jelentené a Ptk. által szabályozott rendelkezések azonos alkalmazhatóságát a jogalap, igényérvényesítésre jogosultak köre és jogkövetkezmények területén egyaránt?
Minden embert azonos jogok, így azonos személyiségi jogok illetnek meg. Ezek az egyes személyek jogi minősége különbözésének okán térhetnek csak el egymástól. Ez a megállapítás a kegyeleti jogot, az elhunyt személyéhez kapcsolódó emlékezés jogát érintve álláspontunkon mit sem változtat. A szerző szerzői minőségének elismerése indukálja a szerző személyéhez kapcsolódó kegyeleti jog differentia specifikáját. A Ptk.-ban megjelölt személyek, illetőleg szervezet jogosultságán túl azok a személyek – ideértve a természetes és jogi személyeket egyaránt – rendelkezhetnek igényérvényesítési jogosultsággal, akiket a szerző szellemi hagyatékának gondozásával megbízott. Amennyiben ilyen jogosult nincs, vagy az az intézkedés megtételéhez szükséges elvárható időn belül nem intézkedik, illetve erről a jogáról lemond, úgy a Ptk.-ban megjelölt személyek válnának jogosítottá az igényérvényesítésre.
Amennyiben ezt az álláspontot fogadjuk el egyedül alkalmazhatónak, úgy újabb problémába ütközünk: milyen tartamú érvényesíthetőséget preferáljunk? Továbbra is azt az álláspontot tartjuk egyedüli lehetséges útnak, mely a kegyeleti jog gyakorlásának időbeli tartamáról nem rendelkezve, azt a kegyeleti jog sajátosságaihoz igazodó jogalkalmazási gyakorlatra bízza. Az elhunythoz kapcsolódó emlékezés joga mindaddig részesüljék védelemben, míg az elhunyt személyisége aktívan (!) él képzetünkben. A bírói gyakorlat esetről-esetre, valamennyi irányadó körülmény mérlegelésével állapítsa meg, élő emlékezésről van-e szó.
Erre a megoldásra lehetőséget biztosít a Berni Uniós Egyezmény is, mely akként rendelkezik, hogy a személyiségi jogvédelem ideje legalább a vagyoni jogokéval azonos ideig álljon fel.18 Zárójelben megjegyezzük, hogy Gyenge Anikó nem tartja reálisnak a személyhez fűződő jogok, illetve a kegyeleti jog időbeli korlátlanságának visszaállítását.19
3. Végső, ugyanakkor a fogyatékosságait magán viselő elgondolás lehet, ha a szerzői jog morális jogosultságait nem a szerzőhöz, hanem magához a szerzői műhöz kapcsoljuk. Az igényérvényesítésre jogosultak körének meghatározására a 2. pontban megjelölt személyek válnának jogosulttá. Bár ez az elgondolás a felvetett probléma méregfogát kihúzná, dogmatikailag és más vonatkozásában megnyugtató megoldást véleményünk szerint nem nyújtana.
b) Védelmi idő
Korábbi jogunk szerzői művek vonatkozásában megállapított ötven éves védelmi ideje kevésnek bizonyult. Véleményünk szerint a jelenleg hatályos, az Európai Uniós rendelkezésekhez igazodó hetven éves védelmi idő sem biztosít bizonyos esetekben teljes körű védelmet. Számos olyan művészi alkotás lát napvilágot, mely hetven év után is védelemben kell, hogy részesüljék. Csatlakozunk Törő álláspontjához miszerint “a szerző személyiségvédelmét mindaddig teljes körben biztosítani kellene, amíg az alkotó személyisége él a társadalom tagjainak a tudatában, amíg művei élnek, hatnak, befolyásolják, alakítják társadalmunkat”20.
Ami az egyes országokban alkalmazott védelmi idők “konkurenciáját” illeti, nem olyan régen, az ún. “Ricordi”-eset kapcsán az Európai Bíróság újólag szerzői jogi megközelítésű értelmezést adott az EK Szerződésnek a hátrányos megkülönböztetés tilalmát rögzítő 12. (korábban 6., eredetileg 7.) cikke első mondatának. Az ítélet alapvető jelentősége abban rejlik, hogy állást foglalt az egymással konkuráló védelmi idők alkalmazhatósága kapcsán.21
c) Szerzői névjogi specializáció?
Az általános szabály alól a jelenleg hatályos szerzői jog szerint egyeden kivétel van, a név feltüntetéséhez való jog gyakorlása, mely a védelmi idő eltelte után is fennmaradó igényként jelentkezik [Szjt. 14. § (2) bek.]. E helyen érhető leginkább tetten a szerzői jog “kegyeleti joggá” transzformálódása, illetve az a) pontban leírt okfejtés indokoltsága. A védelmi idő elteltét követően a szerző emlékének megsértése címén lehet igényt érvényesíteni olyan magatartás miatt, mely a védelmi időn belül sértené a szerző jogát arra, hogy a művén vagy a művére vonatkozó közleményen szerzőként feltüntessék. A kegyeleti jogi transzformáció okán az igényérvényesítésre jogosultak köre kitágul: a Ptk. 85. § (3) bekezdésében megjelölt személyek, az érintett közös jogkezelő szervezet [Szjt. 85-93. §], valamint a szerzői érdekképviseleti szervezet léphet fel a jogsértő magatartással szemben.
Összegző gondolatok
1. Áttekintve a szerzői névjogi védelem speciális idejének szabályozását, a posthumus szerzői jogi védelmet, a B/a) pontban leírt okfejtést, komoly megfontolás tárgyává tehető a szerző szerzői minőségéhez kötődő speciális jegyeket magán viselő kegyeleti jog bevezetésének gondolata.
Felmerülhet joggal az a kérdés, miben különbözik a szerzőt megillető személyhez fűződő jogok körében a névhez való jog a mű nyilvánosságra hozatalának, vagy éppen a szerzőnek a mű integritásához való jogától. Érvelhetünk azzal, hogy a név a személyiség, ezáltal a szerzői minőséghez kapcsolódó személyiség kifejezésének elsődleges eszköze. A személyhez fűződő jogok egyenrangúságának elvét vallva azonban indokolatlannak tűnhet ilyen mérvű megkülönböztetés. Ennek az aránytalanságnak az ellensúlyozására szolgál a szerzői jogi törvény korábban már kifejtett rendelkezése a posthumus műhöz kapcsolódóan. A mű egységének védelméhez való jog területén azonban nem érezzük ezt a szándékot. A törvény szűkszavúan rendelkezve erről a személyhez fűződő jogról, csupán fogalom meghatározásra szorítkozik. Miután sem e törvényhelynél, sem a védelmi időre vonatkozó törvényhelyeknél speciális szabályokat nem tartalmaz, így a törvény az általános védelmi időre vonatkozó szabályokat rendeli rá alkalmazni.
Éppen a fentebb jelzett részleges differenciáltság, valamint a névjoghoz fűződő védelmi idő speciális szabályozása támasztja alá a kegyeleti joggá transzformálódás igényét. Ha ez a gondolat nem csupán az elméletben, hanem jogszabályi szintre emelve is képes megőrizni identitását, alkalmasnak látszik annak kiterjesztése a szerzőnek a mű integritásához fűződő jogára egyaránt.
A fentiek alapján általános érvényű rendelkezésként a szerzői jogi törvény módosítási javaslataként jelentkezhet az alábbi rendelkezés: Szjt. 14. § (2) bek:
“A védelmi idő eltelte után a szerző emlékének megsértése címén az érintett közös jogkezelő szervezet (85-93. §) vagy a szerzői érdek-képviseleti szervezet is felléphet olyan magatartás miatt, amely a védelmi időn belül sértené a szerző személyhez fűződő jogát. “
2. Vajon a szerzői jogról szóló törvény névjogi rendelkezései kielégítő védelmet nyújtanak a jogellenes használattal szemben? Véleményünk szerint nem. Ez a szabályozás – tekintve a jogalkalmazási gyakorlatból ismert jogeseteket, valamint a tipikusan előforduló jogellenes magatartásokat – nem képes kielégítően betölteni jelenlegi formájában azt az igényt, melyet a szerzők szerzői művük és szerzői jogi minőségük védelme érdekében megkívánnak.
Álláspontunk szerint a magyar szerzői jogban is megfontolást igényel a “Droit de non-paternité” alkalmazása, mely törvényi eszközt biztosít a szerzőnek az idegen alkotások jegyzőivel szemben. Erre figyelemmel javasoljuk az Szjt. 12. § (5) bekezdéseként az alábbiak megállapítását:
“A szerzőt megilleti az a jog, hogy más személyéhez kapcsolódó szerzői művet ne tőle származóként tüntessenek fel.”
3. A mű nyilvánosságra hozatalához való jog kapcsán pontosítást igényel a jogutód megjelölés alkalmazása. A jogszabály más helyen quázi jogutódként beszél arról, akit a szerző irodalmi, tudományos vagy művészi hagyatékának gondozásával megbízott, illetve arról, aki a szerzői vagyoni jogokat öröklési jogcímen megszerezte. Az Szjt. 10. § (4) bekezdése alkalmazásában nem egyértelmű – bár a fogalomhasználat miatt egyértelműnek is tekinthetjük, ez akaratlagos nézőpont kérdése – kit tekint jogutódnak. Alkalmazhatóbbnak és helytállóbbnak tűnik a bekezdés következő tartalom szerinti módosítása, hogy szerző halála után fellelt művet – ha a szerző vagy az a személy, akit a szerző irodalmi, tudományos vagy művészi hagyatékának gondozásával megbízott, ennek hiányában, aki a szerzői vagyoni jogokat öröklési jogcímen megszerezte ellenkező nyilatkozatot nem tett, vagy az ellenkezőjét másképp nem bizonyítják – […]”
Nem lehet elmenni e törvényhely mellett anélkül, hogy ne vizsgálnánk milyen tartalmú törvényi vélelem szolgálja leginkább az elhunyt szerző érdekeit, s tanúsítja leginkább az akaratát.
A jelenlegi szabályozás szerint a törvényi megdönthető vélelem amellett áll, hogy a szerző a művet nyilvánosságra hozatalra szánta. Valóban ez lenne a jó, minden kétséget kizáró megoldás? Etikai és jogi álláspontunk, valamint a fellelhető példák szerint nem biztos. Erre talán az egyik legjobb irodalmi példa Kafka, aki művét nem kívánta nyilvánosságra hozni ám halála után ez mégis megtörtént, vagy éppen Gárdonyi Géza “Titkos naplója.” Véleményünk szerint a szerző “posthumus érdekeit és értékeit” jobban szolgálja, ha a vélelem megfordul. Tennénk ezt azért is, mert bár ugyanazon eredményt érhetjük el a lehetséges ellenbizonyítás miatt, hatását és üzenetét tekintve más jelentést tulajdoníthatnánk neki.
Nem egyedül álló gondolat az ilyen tartalmú, az érintett személy – álláspontunk szerint – személyiségi jogait aktívabban védelemben részesítő vélelem a magyar polgári jogban. Az adatvédelmi törvény22 kimondja, hogy a személyes adat közérdekből elrendelt nyilvánosságra hozatala kivételével a nyilvánosságra hozatalhoz minden más esetben az érintett hozzájárulása, különleges adat esetében pedig írásbeli hozzájárulása szükséges.
“Kétség esetén azt kell vélelmezni, hogy az érintett a hozzájárulását nem adta meg.23“
Az okfejtést követően az alábbi módosító javaslat fogalmazható meg: Szjt. 10. § (4) bek.:
“A szerző halála után fellelt művet – ha a szerző vagy az a személy, akit a szerző irodalmi, tudományos vagy művészi hagyatékának gondozásával megbízott, ennek hiányában, aki a szerzői vagyoni jogokat öröklési jogcímen megszerezte ellenkező nyilatkozatot nem tett vagy az ellenkezőjét másképp nem bizonyítják – úgy kell tekinteni, hogy a szerző nem kívánta nyilvánosságra hozni.”
Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy ebben a kérdésben nem lelhetünk minden kétséget eloszlató, valamennyi felmerülő igényt kielégítő eredményt. Hiszen nehéz – majdnem lehetetlen – eldönteni, hogy vajon a közösség szerzői művet, szerzői hagyatékot megismerni vágyó igénye, a jogutódoknak ezt a kívánalmat esetlegesen megtestesítő szándéka, vagy éppen az örökhagyó akarata a dominánsabb. A fentebb megjelölt indokok alapján javaslattételünk az örökhagyó személyiségi értékei, titkai védelmének elsődlegességét tükrözi.
Ez a szándékunk azonban csak akkor tud teljességgel érvényre jutni, és ez a javaslat csak abban az esetben bír számunkra minden kétséget kizáró, helyes megoldással, ha a szerző, valamint az igény-érvényesítésre egyébként megjelölt személyek között nincs érdekellentét. Bár tudjuk, s a gyakorlatban sokszor tapasztalható, hogy az esetek egy jelentős részében nehéz az érdekellentét bizonyítása, mégis szükségesnek látjuk ezen kritérium megjelölését.
Ennek megfelelően a fentebb tett javaslatunkat az alábbiak szerint módosítjuk:
Szjt. 10. § (4) bek.:
“A szerző halála után fellelt művet – ha a szerző vagy az a személy, akit a szerző irodalmi, tudományos vagy művészi hagyatékának gondozásával megbízott, ennek hiányában, aki a szerzői vagyoni jogokat öröklési jogcímen megszerezte ellenkező nyilatkozatot nem tett, vagy az ellenkezőjét másképp nem bizonyítják – úgy kell tekinteni, hogy a szerző nem kívánta nyilvánosságra hozni. Amennyiben a szerző és az igény érvényesítésére jogosultak között érdekellentét van, úgy a szerző szándékát, akaratát kell figyelembe venni.”
Összegzésként az alábbi módosító javaslatok fogalmazhatóak meg a szerzői jogról szóló törvény konkrét jogszabályhelyei kapcsán:
Szjt. 10. § (4): szerző halála után fellelt művet – ha a szerző vagy az a személy, akit a szerző irodalmi, tudományos vagy művészi hagyatékának gondozásával megbízott, ennek hiányában, aki a szerzői vagyoni jogokat öröklési jogcímen megszerezte ellenkező nyilatkozatot nem tett, vagy az ellenkezőjét másképp nem bizonyítják – úgy kell tekinteni, hogy a szerző nem kívánta nyilvánosságra hozni. Amennyiben a szerző és az igény érvényesítésére jogosultak között érdekellentét van, úgy a szerző szándékát, akaratát kell figyelembe venni.”
Szjt. 12. § (5) bek.:
“A szerzőt megilleti az a jog, hogy más személyéhez kapcsolódó szerzői művet ne tőle származóként tüntessenek fel.”
Szjt. 14. § (2) bek: “A védelmi idő eltelte után a szerző emlékének megsértése címén az érintett közös jogkezelő szervezet (85-93. §) vagy a szerzői érdek-képviseleti szervezet is felléphet olyan magatartás miatt, amely a védelmi időn belül sértené a szerző személyhez fűződő jogát.”
JEGYZETEK
1 Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek, Helikon Kiadó, 2005. 85.
2 Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója és tematikája rögzíti, hogy “az iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények anyagát a Koncepció nem kívánja integrálni, noha a szellemi tulajdon jogviszonyaiban keletkező alanyi jogok egyértelműen magánjogi jellegűek.” Első Könyv, Hetedik Rész. A témához Boytha György: A szellemi alkotások joga és az új Ptk., Polgári Jogi Kodifikáció 2 00 0/3. szám, 13-23.
3 EH 1980. 374.
4 Legf. Bír. Pf. III. 21 597/1979. sz., BH 1980. 332. I.
5 A tanulmány célja okán jelen pontokban a szerzőt megillető vagyoni jogok, a szerzői mű felhasználása körébe tartozó jogosultságok figyelmen kívül maradnak.
6 A kifejezés eredete: Alföldy Dezső: A magyar szerzői jog, Budapest, Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, 19 36. 85.
7 Válogatás a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeiből, SZJSZT-09/03 www.hpo.hu/ipsz/200306/05-valogat.html
8 Ilyen értelemben vett posthumus művet jelentetett meg Móra Ferenc születésének 125. évfordulóján (2004. július 19.) az Argumentum Kiadó, az író Hannibál feltámasztása c. regényének elveszettnek hitt eredeti kéziratának megtalálása okán.
9 Az elhunyt nevéhez kapcsolódó védelemről bővebben a szerzőtől: Post mortem névjogi védelem Kézirat
10 I ZR 135/87, – BGHZ 107, 384 = NJW 1990, 1986 = LM Art. 1 Grund G Nr. 41 = GRUR 1995,668
a) Bildfalschungen mit der Signatur eines anderen Malers verletzen grundsätzlich dessen allgemeines Persünlichketisrecht, bezogen auf die Gesamtheit seines Werkschaffens (hier: Unterschieben im Stile und nach Motiven Emil Noldes gemalter und mit seinem Namenszug versehener Aquarelle).
c) Der nach §§ 823 Abs. 1, 1004 BGB i.V.m. Art. 1 grundsätzlich nur eine Entfernung der Signatur und nicht auch eine durch einen Gerichtsvollzieher vorzunehmende – nicht entfernbare – Kennzeichnung der Bilder als Fälschungen.
11 “Es ist dabei zutreffend davon ausgegangen, daß der rechtliche Schutz der Persönlichkeit gemäß Art. 1 Abs. 1 GG zwar nicht mit dem Tode endet. Vielmehr besteht der allgemeine Wert- und Achtungsanspruch fort, so daß das fortwirkende Lebensbild eines Verstorbenen weiterhin gegen schwerwiegende Entstellungen geschützt wird […]. Weiter hat das Berufungsgericht zu Recht angenommen, daß eine Fälschung von Bildern grundsätzlich den geschützten Persönlichkeitsbereich des Künstlers, bezogen auf die Gesamtheit seines Werkschaffens, verletzen kann. Fälschungen sind – unabhängig von ihrer Qualität – geeignet, durch Verzerrung des Gesamtwerks das als Ausstrahlung des Persönlichkeitsrechts auch nach dem Tode des Künstlers fortbestehende künstlerische Ansehen und seine künstlerische Wertschätzung zu beeinträchtigen.” BGHZ 107, 384; 391.
12 (2) A védelmi idő eltelte után a szerző emlékének megsértése címén az érintett közös jogkezelő szervezet (85-93. §) vagy szerzői érdek-képviseleti szervezet is felléphet olyan magatartás miatt, amely a védelmi időn belül sértené a szerző jogát arra, hogy a művén vagy a művére vonatkozó közleményen szerzőként feltüntessék.
13 Szjt. 12. § (1) “A szerzőt megilleti a jog, hogy művén és a művére vonatkozó közleményen – a közlemény terjedelmétől és jellegétől függően – szerzőként feltüntessék. A szerzőt a mű részletének átvétele, idézése vagy ismertetése esetén is meg kell jelölni. A szerző a neve feltüntetéséhez való jogot a felhasználás jellegétől függően, ahhoz igazodó módon gyakorolhatja.” (4) “A szerző követelheti, hogy e minőségét senki se vonja kétségbe.”
14 Grill féle döntvénytár, Imling Konrád, Lányi Bertalan: Magánjog I. Személyjog és dologjog, Budapest, 1904. 685-686. Korábbi jogunk jogesetei a döntvénytár által alkalmazott helyesírási móddal kerülnek ismertetésre.
15 Szjt. 9. § (1) bek “A szerzőt a mű létrejöttétől kezdve megilleti a szerzői jogok – a személyhez fűződő és a vagyoni jogok – összessége.”
16 Szjt. 31. § (1) bek. “A szerzői jogok a szerző életében és halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben.”
17 Gyenge Anikó: A szerzői jog metamorfózisai és az editio princeps jogintézménye, Magyar Jog, 2003, 11. szám, 654- 655.
18 Berni Uniós Egyezmény (ratifikálta: 1975. évi 4. tvr.) 6. cikk (2) bekezdés.
19 Gyenge, 655.
20 Törő Károly: Személyiségvédelem a halál után, Magyar Jog, 1987. évf 6. szám. 497.
21 A jogeset Munkácsi Péter: “Bohémélet” Luxemburgban – Kétfelvonás a közösségi jog hátrányos megkülönböztetés tilalma és a szerzői jog viszonyához a “Ricordi” – eset kapcsán c. tanulmánya alapján került ismertetésre. www.hpo.hu/ipsz/200306/04-eurjog-munkacsi.html
22 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról
23 1992. évi LXIII. tv. 3. § (4) bek.