“A test pihen vermében hallgatag, rögök nyugalmas sorsát éli lenn, szétoszlik, szomjas gyökér felissza s zöld lobogással tér újra vissza,
törvény szerint! s oly szörnyé, szörnyé így mi egy világ volt, kétfelé kering! vagy bölcs talán? a holttest tudja itt, Őrizd Uram, a lélek útjait.”
Radnóti Miklós: Ének a halálról
Az emberiséget régóta foglalkoztatja a túlvilági létezés, a halál utáni állapot. Az egyes kultúrák, világnézetek mind-mind igyekeznek megtalálni a maguk válaszát az állandóan visszatérő kérdésekre. A halál ténye, bekövetkezte mindennapjaink sajnálatos és szükségszerű velejárója. Az elmúlás feletti bánat, a halállal szembeni félelem az élet időbeli határának tudományos tágítására sarkall. Küzdelmet folytatunk a betegségekkel, vírusokkal szemben, keressük, kutatjuk a klónozás, reprodukció kulcsát, s nem tehetünk mást, csak “küzdünk és bízva bízunk.”
A bennünket foglalkoztató kérdésekre a jog is igyekszik meglelni a maga válaszait. Ezek a válaszok azonban sokszor nem kielégítőek. Az ember halálával annak jogképessége is megszűnik, s mint ilyen, személyiségi jogok hordozója sem lehet, “csak az élő test hordozója a személyiségi jognak.”1 A személyiségi jogok elvesznének az ember halálával? Az érintett személy posthumus személyiségi értékei védelem nélkül maradnak? Ezek a kérdések dogmatikailag is jól megfontolt válaszokra kell, hogy sarkalljanak bennünket. A polgári jog a kegyelet jogintézményének megalkotásával törekszik biztosítani az elhunyt személyiségi értékeinek védelmét, kegyelet alatt az elhunythoz kapcsolódó emlékezés jogát értve, mely jog a jogszabályokban konkrétan meghatározott személyeket illeti meg.
Az Alkotmányban foglalt rendelkezés, valamint a Polgári Törvénykönyv előírásai ellenére nehezen tudjuk elfogadni – elismerve a puszta jogi realitás mellett az érzelmi dominancia előtérbe kerülését – az elhunyt személyiségi értékeinek megszűntét. Személyiségi értékekről beszélünk, hiszen a fentebb megjelöltek figyelembevételével az elhunyt személyiségi jogai kifejezés nem csupán fogalmi paradoxon. Az elhunyt jogképességének megszűntével már nem beszélhetünk személyiségi jogokról. Ugyanakkor valljuk, hogy személyiségi értékei nem hogy lehetnek, hanem az elhunytnak személyiségi értékei vannak, melyeket védelemben kell részesíteni, melyre jelenleg a kegyeleti jog intézménye a legalkalmasabb.
A kegyeleti jog jelenlegi szabályozása, a rá épülő jogalkalmazási gyakorlat számtalan specifikus területet érint, melyeket jelen tanulmányunkban nem kívánunk áttekinteni. A továbbiakban két szabályozási területtel – a kegyeleti jogosultakkal és a kegyeleti jog érvényesíthetőségének időbeli korlátai megjelölésével – foglalkozva igyekszünk feltárni a felmerülő problémákat, illetve megoldásukra javaslatot tenni.
1. A kegyeleti jogosultak
A kegyeleti jog sajátosságából eredően meg kell határozni az elhunyt személyiségi értékeinek védelmére jogosultak körét. Általánosságban elmondható, hogy mindazok a kegyeleti jog jogosultjainak tekinthetőek, akikben él az elhunythoz kapcsolódó emlékezés. Törő Károly fogalmi kategóriát alkalmazva Petrik Ferenc kétféle jogosultságot különböztet meg a kegyeleti jogosultság körében: az általános, illetőleg a különös jogosultságot. Az első körbe a halott emlékének a megőrzésére és ápolására irányuló jogosultságot és követelést sorolja másokkal szemben azért, hogy ennek gyakorlásában a jogosultat ne akadályozzák. Birtokosainak mindazokat tekinti, akik tudatában valamilyen emlékkép él az elhaltról. A különös jogosultságokat meghatározott személyi körhöz köti, ide sorolva a Polgári Törvénykönyvben megjelölt keresetindításra jogo-sultakat.2
Elfogadva Törő és Petrik kategórizálását kegyeleti jogosultként általános jogosultakat, különös jogosultakat, utóbbin belül további jogosulti köröket határozhatunk meg.
A) Általános kegyeleti jogosultak
Általános jogosultak mindazok, akik valamilyen emlékképet hordoznak tudatukban az elhunytról. Nem látjuk feltétlenül szükségesnek az általános jogosult és az elhunyt közötti hozzátartozói viszony fennálltát, sőt nem szükséges e minőség megállapításához közeli, baráti kapcsolat fennállta sem. Elegendőnek látjuk bármely, emlékkép megőrzésére alkalmas viszony meglétét, némely esetben el lehet tekinteni a személyes kapcsolat meglététől is.3
Az általános jogosultságot megalapozhatja történelmi esemény, valamely népcsoporthoz, felekezethez, csoporthoz tartozás ténye is.4 Általánosságban elmondható, hogy ha olyan személy jóhírnevét, becsületét érintő jogsértést tanúsítanak, aki vonatkozásában az általános, generális kegyeleti jog sérül, jogi eszközök igénybevételével is védeni kívánjuk az elhunyt becsületét.
Álláspontunk szerint a kegyeleti jogosultak körének kibővítése megoldást jelentene számos olyan jogsértés esetére, ahol a jelenlegi szabályozás okán nincs olyan személy, aki a kegyeleti jog védelme érdekében felléphetne.
A Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint kegyeleti jog megsértése miatti keresetindításra az elhunyt hozzátartozói, illetőleg az jogosult, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített. A jogalkotó az ügyészt arra az esetre ruházta fel keresetindítási jogosítvánnyal, amikor a meghalt személy (megszűnt jogi személy) jóhírnevét sértő magatartás közérdekbe ütközik. Joggal gondoljuk, a kegyeleti jogsértések döntő többségükben nem közérdeket sértenek. Szabályozási hézag mutatkozik akkor, amikor olyan kegyeleti jogsértésre kerül sor, ahol nincsenek hozzátartozók, illetőleg végrendeleti juttatásban részesítettek, továbbá a jogsértés nem sért közérdeket. Az általános jogosultak intézményének bevezetése ezt a szabályozási hiányosságot is orvosolhatná.
Az általános kegyeleti jogosultság jogszabályi szintű elismerése azonban vélhetően többszörös jogalkalmazási problémához vezetne: 1. egy adott jogsértés több általános jogosult keresetindítási jogát indukálhatja. 2. Ez a perindítások számának sokszor indokolatlan megnövekedésével járna együtt.
B) Különös kegyeleti jogosultak
A jogosultak második nagy körébe tartoznak a kegyeleti jog különös jogosultjai. Különösnek azért tekinthetjük őket, mert –Törő és Petrik szerint egyaránt – a kegyeleti jog egyes részjogosultságaihoz kapcsolódik igényérvényesítési joguk.
a) Az első csoportba azok a jogosultak tartoznak, akik az elhunyt személy emlékének megsértése okán fordulhatnak bírósághoz a jogsértő magatartással szemben. Az alap kiindulási pontot a Polgári Törvénykönyv idevonatkozó rendelkezései jelentik. A személyhez fűződő jogok – figyelemmel azok személyhez szorosan tapadó jellegére – kizárólag csak személyesen érvényesíthetők. A jogszabály e fő szabály alól három esetben enged kivételt, egyrészt a cselekvőképtelen, illetve ismeretlen helyen távollévő személy esetében, másrészt akkor, ha a jogsértés elhunyt személy emlékének megsértésében nyilvánul meg. A jogalkotó utóbbi esetben a keresetindítás jogát a hozzátartozó, a végrendeleti juttatásban részesített személy számára, illetőleg, ha a meghalt személy jóhírnevét sértő magatartás közérdekbe ütközik, úgy az ügyész részére biztosítja.
A hozzátartozók pontos személyi köre meghatározásában a Ptk. Záró rendelkezései nyújtanak segítséget. Hozzátartozónak minősül a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa.
Végrendeleti juttatottnak minősül a végrendeleti örökös, a helyettes örökös, a hagyományos, az, aki öröklési szerződés alapján szerzi meg a hagyatékot, illetőleg a halál esetére szóló ajándékozásban részesült személy. Fontos megjegyezni, ez a felsorolás nem jelent sorrendet.
A keresetindítás joga valamennyi jogosultat önállóan illeti meg azzal, hogy annak foganatosításakor kölcsönösen együttműködve kell eljárniuk. “A kegyeleti jogosultak egymástól függetlenül is tehetnek a kegyeleti jog rendeltetésszerű gyakorlása körében érvényes intézkedéseket. E téren azonban fokozott jelentősége van a kegyeleti jogosultak együttműködésének.”5 “Egyik jogosult sem tehet olyan intézkedéseket, amely sérti a halott emlékét és a többi kegyeleti jogosult jogait, illetve méltánylást érdemlő érdekeit.”6 Az együttműködési kötelezettség különösen azért kap hangsúlyos szerepet, mert mindegyik jogosult kegyeleti joga ugyanahhoz az elhunythoz kapcsolódik, s ha jogosultságukat nem egymással összehangoltan gyakorolják, úgy – az eset konkrét körülményeihez képest – éppen közös halottukhoz kapcsolódó kegyeleti joguk látszik sérülni. Csak csatlakozni tudunk Törő véleményéhez,7 aki nem osztotta a Kunszentmártoni Járásbíróságnak azt az álláspontját, mely szerint a legközelebbi hozzátartozó dönt abban, “kinek a koszorúját tűri meg” a síron. Az együttműködést nem csupán ugyanazon személyhez kapcsolódó kegyeleti jog gyakorlása feltételezi, lehetséges – és az egyes, önálló kegyeleti jogok védelme ezt is igényli – ugyanazon eseményhez, cselekményhez kapcsolódó kegyeleti jogok megsértése esetében is. Ez megvalósulhat bármilyen okból “együtt kezelhető” elhunytak személyiségi jogának védelme érdekében.8
b) Különös jogosultak körébe tartozik az ügyész, akit a jogalkotó arra az esetre ruházott fel keresetindítási jogosultsággal, ha a jogsértés közérdekbe ütköznék. Többféle körülmény fennforgása alapozhatja meg a közérdek sérelmét. A legszembetűnőbb, ha történelmi, kulturális, művészeti, tudományos életünk kiemelkedő alakjának személyiségi jogát sérti a magatartás. Lehetséges akkor is, ha a jogsértés nem konkrétan meghatározott elhunythoz kapcsolódik, hanem például valamilyen kegyhely, emlékpark, temetkezési hely, szoborpark, múzeum ellen irányul. Törő és Petrik az előbbit személyi, az utóbbit tárgyi ismérvként jelöli.9
Az ügyészi perindításra irányadó jogszabályi felhatalmazással szemben több szempontból is hiányérzetünk van:
1. Miként azt fentebb már jeleztük, szabályozási hézagot vélünk felfedezni. Ha a jogirodalom e tárgyú esetleges fejtegetései nem járnak a joggyakorlat fejlesztésével, és nem ruházza fel a jogalkotó, illetőleg a “jogot formáló” bírósági gyakorlat az általános jogosultakat keresetindítási joggal, úgy véleményünk szerint azokra az esetekre, ahol nincs olyan személy, aki a jelenlegi szabályozás alapján a kegyeleti jog megsértőivel szemben felléphet magánérdek sérelme esetén, úgy e jogot az ügyész számára kellene biztosítani.
2. A Polgári Törvénykönyv jóhírnevet sértő magatartásról szól. A jóhírnév azonban csak egy a nevesített személyhez fűződő jogok közül. A jogsértések pedig nemcsak a jóhírnévhez fűződő jog megsértésében nyilvánulnak meg. Ez a potenciális jogsértéseknek pusztán egy részét jelenti.
3. Ugyanakkor nem indokolt eltekinteni attól az általános szabálytól, hogy az ügyész fontos állami vagy társadalmi érdek nélkül is felléphet mindazokban az esetekben, amikor a jogosult jogainak gyakorlására bármilyen okból nem képes.
A levonható következtetések alapján javaslatot teszünk a következő megfogalmazásra: Ha nincs olyan személy, aki a meghalt személy (megszűnt jogi személy) emlékét sértő magatartás miatt a bírósághoz forduljon, illetve, ha a magatartás közérdekbe ütközik, úgy az ügyész is bírósághoz fordulhat.
Miután az ügyész fontos állami vagy társadalmi érdek védelmében léphet fel, így a magánérdek körébe tartozó jogsérelmek esetére igényérvényesítési jogosultsága nyílhatna, amennyiben az – egyébként hatályos rendelkezések szerint keresetindításra nem jogosult – általános jogosult az ügyészhez fordulna az elhunyt emlékét ért jogsérelem orvoslása okán. Ezért a következő módosítási javaslatot tesszük: Az ügyész magánérdekbe ütköző magatartás esetén akkor járhat el, ha az a különös méltánylást érdemlő magánérdek sérelmét valósítja meg, illetve ha a perindítás szükségességéről a keresetindítási joggal fel nem ruházott kegyeleti jogosulttól szerez tudomást.
c) A szerző személyiségi jogainak védelmére speciális szabályozás vonatkozik. A szerzői jogi törvény speciális szabályként akként rendelkezik, hogy a szerző személyiségi jogainak védelmére a védelmi időn belül “az léphet fel, akit a szerző irodalmi, tudományos vagy művészi hagyatékának gondozásával megbízott – ilyennek hiányában, vagy ha a megbízott nem intézkedik -, az, aki a szerzői vagyoni jogokat öröklési jogcímen meg-szerezte.”10
A szerzői jog tartalmát a személyhez fűződő és a vagyoni jogok jelentik. Ez a két részjogosultság adott esetben el is válhat egymástól, így ha a szerző a vagyoni jogai vonatkozásában felhasználási szerződést köt. A személyhez fűződő jogok azonban szorosan a szerző személyéhez kötődnek. A szerző halála esetére ezek a részjogosultságok önálló élettel, jövővel bírhatnak. Praktikus módon, ezt a szemléletet magáévá téve, a jogszabály elsődleges jogosultként azt a személyt jelöli, aki a szerző szellemi hagyatékát gondozza. Előfordulhat azonban, hogy az elhunyt ilyen tartalmú rendelkezést nem tett, illetőleg nem történik intézkedés. Azért, hogy a jogsértés ne maradjon megválaszolatlan, ugyanezen jogok erre az esetre a vagyoni értékű jogokat öröklési jogcímen megszerzőt illetik meg.
A szerzői jogról szóló 1999. LXXVI. törvény szellemében, az ott írt szabályozáshoz analóg módon véleményünk szerint lehetővé kell tenni az elhunyt akaratának szabad érvényesülését. Ennek érdekében biztosítani kell a keresetindítás jogát annak a személynek is, akit erre az elhunyt felhatalmazott.
d) A kegyeleti jog egyik részjogosultsága, az elhunyt eltemettetésének kötelezettsége kapcsán a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. tv. ad támpontot. A jogszabály 20. § (1) bekezdése határozza meg az elhalt eltemetésére kötelezett személyek körét és sorrendjét.11 Eszerint az elhalt személy eltemetésének módjáról és helyéről elsősorban az köteles gondoskodni,12
a) aki a temetést szerződésben vállalta;13
b) akit arra az elhunyt végrendelete kötelez;
c) végintézkedés hiányában az elhunyt elhalálozása előtt vele együtt élő házastársa;
d) az elhunyt egyéb közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pontja] a törvényes öröklés rendje szerint.
Amennyiben temetésre kötelezett személy nincs, ismeretlen helyen tartózkodik, vagy a kötelezettségét nem teljesíti, a temetésről az elhalálozás helye szerint illetékes települési önkormányzat (fővárosban a kerületi önkormányzat) – jogszabályban meghatározott határidőn belül – gondoskodik.
Az ide vonatkozó államigazgatási szabályok szerint, ha az eltemettetésről a kötelezett nem gondoskodik, úgy az az állam feladatává válik. Ha a hozzátartozók nem képesek megfizetni a szertartást, az önkormányzat kötelessége, hogy a számlát kiegyenlítse. Megjegyezzük, hogy az ombudsman ezirányú vizsgálata számos szabálytalanságot fedezett fel az eltemettetések területén.14
Nagyon fontos momentum, hogy az eltemettetési kötelezettségnek a fentebb felállított sorrendje nem érinti az örökösnek az illő temetés költségeinek viselésére vonatkozó kötelezettségét.15
2. Az időbeli korlátokról
A Polgári Törvénykönyv nem nyújt segítséget annak megválaszolására, milyen időtartamon belül részesül a kegyeleti jog védelemben. Tanulmányunk célja szempontjából lényegi fontosságú ennek a kérdésnek a vizsgálata.
a) Tekintsük át elsőként a jogvédelmi eszközöket: A kegyeleti jogok megsértésekor alkalmazható objektív jogkövetkezmények érvényesülésére irányuló igény nem évül el. Az időmúlás tényét azonban a jogsérelem orvoslására szolgáló intézkedések meghatározásakor értékelni kell. Az objektív eszközöket tehát – figyelembe véve az elhunyt személyéhez kapcsolódó emlékezés elevenségét (ebből a szempontból) – időbeli korlátozás nélkül alkalmazhatjuk. A szubjektív jogkövetkezmények esetén a kártérítés iránti igény elévülése szab korlátot.
Megjegyezzük ugyanakkor, hogy az objektív eszközök a körülmények alapján indokolatlanul késő alkalmazása a kívánttal ellentétes hatást válthat ki. Lehetséges, hogy a kegyeleti jogsértés emléke nem él már, amikor egy kései nyilvános elégtételadás újból felszakítja a sebeket, mintegy zárójelben értelmezett újbóli kegyeleti jogsértést valósít meg.
b) Az elhunyt személy emlékének továbbélése legjobban annak szellemi alkotásaiban ragadható meg. A szellemi alkotások létükből fakadóan “túlélik” alkotójukat, s “ez a viszonylagos elkülönülés, tárgyiasulás teszi lehetővé, hogy az alkotásban megtestesülő személyiségi eszmei érték túlélje az alkotóját.”16 A szellemi alkotásban megtestesülő személyiségi eszmei érték speciális védettséget igényel. A jogalkotó ennek igényét elismerve a szerzői jogról szóló 1999. LXXVI. tv.-ben az általánostól eltérő rendelkezések alkalmazását irányozta elő.
A jelenleg hatályos szerzői jogi törvény a szerző halálától számított hetvenéves időintervallumon belül védelmezi a személyhez tapadó szerzői jogokat. Ezt követően a mű közkinccsé válik, azt mindenki szabadon felhasználhatja. A hetvenéves védelmi idő kezdete a szerző halálát követő év január elseje, szerzőtársak esetében pedig az utoljára elhunyt szerzőtárs halálát követő év első napja.17 Régebbi szerzői jogi törvényeinkben a védelmi idő szerzői műveknél 50, hangfelvételeknél 20 évben került megállapítására. A védelmi idő tartamának megemelését több körülmény együtthatása tette aktuálissá. Egyrészről az Európai Közösségek Tanácsa a szerzői jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejének összehangolásáról szóló 93/98 EGK számú Irányelve külön kihangsúlyozta az irodalmi és művészeti alkotások, illetve az előadóművészek, hanglemezkészítők és műsorsugárzó szervezetek védelme időbeli terjedelmének összehangolását, másrészről az átlagos életkor oly mértékű meghosszabbodást mutatott, hogy az 50 év nem tűnt elegendőnek a szerző, illetőleg az őt követő két generáció jogainak védelmére.
A korábbi szabályozás szerint a szerző személyhez fűződő jogai időben korlátlanok voltak, e jogok nem évültek el. A jelenleg hatályos szabályozás – szakítva a korábbi joggyakorlattal – a személyhez fűződő és a vagyoni jogok esetére is egységesen hetven évben határozta meg a védelmi időt. Ez alól egyetlen kivételt említ a jogalkotó, amikor előírja a védelmi idő lejárta után is esedékes járulékfizetési kötelezettséget a képzőművészeti alkotások másodlagos értékesítése esetén.
c) Az időbeli intervallum megállapításában segítséget nyújthat az igényérvényesítésre jogosultak körének meghatározása. Miután a jogalkotó az elhunyt hozzátartozóját, illetőleg a végrendeleti juttatásban részesített személyt ruházta fel ezekkel a jogosultságokkal, így relatíve rövidebb-hosszabb ideig lehet a posthumus jogsértésekkel szemben fellépni. Szerencsés esetben a – közeli hozzátartozóknál bővebb körű hozzátartozók jogosultsága miatt – hosszabb ideig vannak kegyeleti jogosultak, s ekként fennmaradhat az elhunyt post mortem személyiségi joga.
Az OLG München egyik ítéletében újólag a post mortem személyiségi jogvédelem időbeli korlátjaival foglalkozott, s az érintett személy elhunyta után 28 évvel, az ügy szempontjából relevanciával bíró második világháború vége után 48 évvel egy fennmaradó, eleven post mortem személyiségi jogvédelmet állapított meg. Az LG ítéleti indokolásában kifejtette, hogy “[…] a személyiségi jog a halált követően nem korlátozódik meghatározott időbeli határok közé. […] A post mortem személyiségi jog védelmének hiányzó jogalkotói határideje nem hagyja az életkép védelmének halál utáni parttalan elfajulását. Ugyanis egy bizonyos időbeli korlátozás adódik abból a körülményből, hogy az elhunyt személyiségi jogainak védelme érdekében nem bárki, hanem csakis a közeli hozzátartozók, tehát a túlélő rokonok szűk köre léphet fel.”18
d) A jogalkalmazási gyakorlat, valamint az elméleti jogászok19 által szorgalmazott elvek szerint az elhunyt személyiségi jogait addig kell védelemben részesíteni, ameddig az utókorban az elhunyt személyéhez kapcsolódó emlékezés elevenen él.
Természetszerűleg nem lehet generális szabályokat felállítani, hiszen minden egyes esetben más és más tényezők befolyásolhatják az emlékkép fennmaradásának idejét, melyet valamennyi előfordulási esetben specifikusan, személyre és körülményekre vonatkoztatottan kell górcső alá venni. Klaus Mann Mephisto c. művét érintő jogesetben ez az időbeli korlát 18 év volt, más esetben, így Emil Nolde személyét érintve 30 éves védelmi időt ismert el a német Legfelsőbb Szövetségi Bíróság.20
Sok, egymással összefüggő tényező alakíthatja ki a konkrét időintervallumot.21 A szellemi alkotók esetében vizsgálni kell többek közt az elhunyt által megalkotott mű időtálló jellegét, az általa feldolgozott téma aktualitását, a sugárzott, nyilvánosságra hozott művészeti alkotása publicitását, azt, hogy mekkora körben, milyen intenzitással, milyen módon került sor a személyiségi jog megsértésére, továbbá figyelemmel kell lenni minden további, az adott esetben releváns körülményre.
e) A fentebb jelzettek értelmében többféle megoldási lehetőség él egymás mellett jogunkban, melyek hol lefedik egymást, hol kevesebb-rövidebb időintervallumot jelölnek. Érdekes megoldást alkalmaz az osztrák joggyakorlat, ahol a szerzői jogi törvény rendelkezéseit alapul véve állapítják meg a post mortem személyiségi jogi sérelmek védelmi idejét.22 Ennek megfelelően a házastárs, szülő és a gyermek egész életében, míg minden más közeli hozzátartozó ezzel szemben a halálozástól számított 10 éven belül jogosult igényérvényesítésre.
3. Összegző gondolatok – de lege ferenda
a) A kegyeleti jog tiszteletének, védelmének általunk szorgalmazott és megerősíteni kívánt igénye szorosan érinti a kegyeleti jogosultak körének áttekintését, szabályozási javaslatok felállítását. Szorgalmazzuk az elhunyt akaratának figyelembevételét, így annak érvényre juttatását, ha még életében megjelöli a kegyeleti jog megsértése esetére keresetindításra jogosult személyét.
Véleményünk szerint a Ptk., valamint egyéb jogszabályok által kegyeleti jogosultként megjelölt személyek köre szűkített terjedelmű jogvédelemre adhat lehetőséget. Ha nincs a Ptk. szerinti igényérvényesítésre jogosult személy, és nem állnak fenn az ügyészi keresetindítás feltételei, úgy a kegyeleti jog célját vesztetté válhat. Ezek az anomáliák – kegyeleti jogosultak köre, ügyészi perindítás feltételei – szabályozási megoldás keresésére ösztönöznek.
Ahhoz, hogy az elhunyt személy emlékét minél erősebben védjük, véleményünk szerint ki kell terjeszteni az ügyészi perindítás lehetősége feltételeit. Ennek megfelelően az ügyész nem csupán közérdekű jóhírnév sértés, hanem magánérdekbe egyaránt ütköző személyhez fűződő jogok megsértése esetén is felléphetne.
Az általános kegyeleti jogosultak keresetindítási joggal történő esetleges felruházása jogalkalmazási problémákkal járhat, így ennek biztosítását el kellett vetnünk. Ugyanakkor, ha ügyészi keresetindításra különös méltánylást érdemlő magánérdekbe ütköző magatartás során – így pl. ha a keresetindítási joggal egyébként fel nem ruházott általános jogosulttól szerez tudomást az ügyész a perindítás szükségességéről – kerül sor, úgy az általános kegyeleti jogosult intézményének bevezetésével elérni kívánt cél is megvalósul.
A fentiek figyelembevételével a kegyeleti jog gyakorlására jogosultak meghatározására az alábbi javaslatot tesszük:
Meghalt személy emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat a hozzátartozó, továbbá az a személy, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített, illetve akit keresetindítási joggal ruházott fel. Ha nincs olyan személy, aki a meghalt személy (megszűnt jogi személy) emlékét sértő magatartás miatt a bírósághoz forduljon, illetve, ha a magatartás közérdekbe ütközik, úgy az ügyész is bírósághoz fordulhat. Az ügyész magánérdekbe ütköző magatartás esetén akkor járhat el, ha az a különös méltánylást érdemlő magánérdek sérelmét valósítja meg, illetve ha a perindítás szükségességéről a keresetindítási joggal fel nem ruházott kegyeleti jogosulttól szerez tudomást.
Ez a szabályozási javaslat természetesen nem jelentené az igényérvényesítésre jogosultak sorrendjének megállapítását.
b) Törő Károly szerint az emberi személyiséget mindaddig védelmezni kell, “amíg az elhalt társadalmi hatása véglegesen meg nem szűnik, emléke el nem enyészik, amíg a személyiséghez tapadó, személyiséget kifejező – egyediesítésre alkalmas – alkotása fennáll.”23 Erre az elgondolásra alapozva igen nehéz a kegyeleti jog érvényesítésének időbeli korlátaira generális kritériumokat felállítani.
A jelenleg hatályos szabályozás szerint szerencsés esetben – ha a jogutód kegyeleti jogosultak hosszú életűek – az elhunythoz kapcsolódó emlékezés joga relatíve hosszabb időtartamig védelmet élvez. Előfordulhatnak azonban olyan helyzetek, ahol az emberi élet rövidsége miatt ilyen védelem nem tud megvalósulni. Éppen ezért van szükség némi gondolatébresztőre.
Az Szjt. módosításakor az ötven éves védelmi időt éppen az emberi élet meghosszabbodására figyelemmel emelték fel 70 évre. Ez a 70 éves időintervallum többé-kevésbé jól lefedi az elhunyttal még személyes kontaktusban állt hozzátartozók élettartamát, illetőleg jól jelöli az elhunythoz kapcsolódó emlékezés fennmaradását. Hiszen ha egy szerző kapcsán, aki szerzői művén keresztül maradandót alkotva hunyt el, a hetven év alkalmas a védelemre, úgy alkalmasnak kell lennie nem szerzői minőségben elhunyt személyek személyiségi értékeinek posthumus védelmére is.
E 70 éves védelmi idő, valamint a korábbiak során vázolt szabályozási javaslat összhangjaként a következő javaslat fogalmazódik meg:
Meghalt személy emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat a hozzátartozó, továbbá az a személy, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített, illetve akit keresetindítási joggal ruházott fel. Ha nincs olyan személy, aki a meghalt személy (megszűnt jogi személy) emlékét sértő magatartás miatt a bírósághoz forduljon, illetve ha a magatartás közérdekbe ütközik, úgy az ügyész is bírósághoz fordulhat. Az ügyész magánérdekbe ütköző magatartás esetén akkor járhat el, ha az a különös méltánylást érdemlő magánérdek sérelmét valósítja meg, illetve ha a perindítás szükségességéről a keresetindítási joggal fel nem ruházott kegyeleti jogosulttól szerez tudomást. Ez utóbbi esetben az ügyész az elhunyt halálát követő év első napjától számított hetven éven belül járhat el.
E javaslat azonban – bár közelít a felfogásunknak megfelelőhöz – mégsem éri el az elhunyt személyiségi értékeinek azt az időintervallumában is megkívánt általános védelmét, melyet többek között Törő Károly és Zlinszky János egyaránt szorgalmaz. Ahhoz, hogy ez megvalósuljék, a magánérdekbe ütköző jogsértés esetén megnyíló ügyészi keresetindítás lehetőségét korlátozásmentesen kell biztosítani:
Mindezek, valamint az általunk is megkívánt jogvédelem megvalósulása érdekében visszatérünk a korábban már megjelölt javaslatunkhoz, miszerint: Meghalt személy emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat a hozzátartozó, továbbá az a személy, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített, illetve akit keresetindítási joggal ruházott fel. Ha nincs olyan személy, aki a meghalt személy (megszűnt jogi személy) emlékét sértő magatartás miatt a bírósághoz forduljon, illetve ha a magatartás közérdekbe ütközik, úgy az ügyész is bírósághoz fordulhat. Az ügyész magánérdekbe ütköző magatartás esetén akkor járhat el, ha az a különös méltánylást érdemlő magánérdek sérelmét valósítja meg, illetve ha a perindítás szükségességéről a keresetindítási joggal fel nem ruházott kegyeleti jogosulttól szerez tudomást.
JEGYZETEK
1 Személyi Kálmán: A névjog: tanulmány a személyiségi jogok köréből, Budapest, Franklin, 1915. 76-77.
2 Törő Károly: Személyiségvédelem a polgári jogban, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1979. 639.; Petrik Ferenc: A személyiség jogi védelme, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1992. 212.
3 A móri Erste Bank fiók elleni rablótámadás után például az Erste Bank Rt. általános kegyeleti jogosultként akként fejezte ki gyászát, hogy emblémájának korábbi kék-piros színösszeállítása helyett fekete színnel szerepeltette a bank megjelölését levelezése során egészen mintegy 2003. júniusáig.
4 Az Umbro sportszergyártó cég – mely többek között az angol válogatott mezeit is gyártja – 1999-ben “Zyklon” névvel hozta piacra egyik új fejlesztésű sportcipőjét. A Siemens ugyancsak “Zyklon” márkanévvel kívánta forgalomba hozni háztartási gépeit, köztük gáztűzhelyeit. A zsidó szervezetek mindkét esetben tiltakoztak a haláltáborokban használt Ciklon-B gázra emlékeztető márkanevek szerepeltetése ellen. A zsidószervezetek felháborodását az utóbbi esetben még inkább fokozta, hogy a II. világháború idején a haláltáborok lakóit “rabszolgaként alkalmazó” cég akarta ezt az elnevezést használni termékeihez. Forrás: Index; A holokausztra utal a sportcipő neve; A haláltáborokra emlékeztet a Siemens márkanévterve.
5 BH 1984. 352. III.
6 BH 1984. 352.
7 P. 20 165/1968-5., Törő Károly: Kegyeleti jog, Jogtudományi Közlöny, 1972/4. 168.
8 A móri Erste Bank fiókban 2002. május 9-én meggyilkolt nyolc vétlen ember hozzátartozói közül hatan levélben fordultak a sajtóhoz megértést, jogaik tiszteletben tartását kérve. A levél aláírói kérték a sajtó egyes – meg nem nevezett – munkatársait, hogy a jövőben tartsák tiszteletben a gyászukat, a személyiségi jogaikat, és az elhunyt hozzátartozóik kegyeleti jogait. A tragikus eseménnyel kapcsolatban találgatásoknak, rémhíreknek, magamutogató embereknek ne adjanak teret. “Személyes és családi tragédiákból senkinek nincs joga egyéni ambíciókat melengetve főszereplővé válni.” – állt a nyílt levélben. Fekete Gy.Attila: Tiltakoznak a hozzátartozók, Népszabadság, 2002. július 1.
9 Törő: Személyiségvédelem a polgári jogban, 640.; Petrik, 213.
10 Szjt. 14. § (1). bek.
11 Régebbi jogunkra épülő bírósági gyakorlat szerint a temetési hely kiválasztása, illetve a holttest elszállítása kérdésében az elhunythoz a családi kötelékben legközelebb álló hozzátartozó döntött. Magyar Kúria, P. I. 371/1921. Magánjogi Döntvénytár, XIV. 42.
12 A korábban hatályos jogszabályi rendelkezés ettől részben eltérően jelölte meg az eltemettetésről gondoskodók körét. A temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 10/1970. (IV. 17.) ÉVM-EüM rendeletnek a 7/1983. (V. 12.) ÉVM-EüM rendelet 3. §-ával módosított 11. §-a szerint az elhunyt eltemetéséről az alábbi sorrendben megjelöltek voltak kötelesek gondoskodni: a) az elhalt együttélő házastársa, illetve a halál előtt legalább hat hónapon át vele együttélő élettársa, b. aki az elhalt eltemettetésére köteles, c) a Polgári Törvénykönyv 685. §-ának b) pontjában megjelölt egyéb közeli hozzátartozó és hozzátartozó, d) akit az elhalt végrendeleti juttatásban részesített. e. Ha a házastárs vagy élettárs az elhalt eltemettetéséről nem gondoskodott, akkor a temetésről az volt köteles gondoskodni, aki az elhaltat szerződés vagy jogszabály alapján életében köteles volt tartani, illetve ráutaltsága esetén eltartásra lett volna kötelezhető.
13 Lehetséges, hogy az eltemettetésre irányuló kötelezettséget az elhunyt és a jogosult/kötelezett között létesített tartási, életjáradéki, vagy öröklési szerződés tartalmazta, de az is lehetséges, hogy pusztán az eltemettetésre vonatkozóan jött létre közöttük egy quazi megbízási szerződés.
14 Korridor.hu, Temetetlen holtak: szabálytalanságok sorozata, 2002. július 25.
15 Legf. Bír. Pfv.V. 21. 672/1995. sz.
16 Törő Károly: Személyiséégvédelem a halál után, Magyar Jog, 1987/6. 497.
17 Szjt. 31. § (2) bek.
18 OLG München, Urteil v. 26. 01. 1994 – 21 U 5534/93; BGHZ 50, 133
19 Zlinszky János: A kegyelet magánjogi kérdései – személyi jog, vagyoni jog és kötelezettség, lásd fentebb, a Polgári Jogi Kodifikáció jelen számában!
20 Görög Márta: Az általános személyiségi jog posthumus védelme a német joggyakorlatban, Európai Jog, 2002/7. 24.
21 “Die Dauer des postmortalem Persönlichkeitsschutzes läßt sich nicht generell festlegesn. Sie hängt von den Umständen des Einzelfalls ab. Dabei wird es neben der Intensität der Beeinträchtigung vor allem auf die Bekanntheit und Bedeutung des durch das künstlerische Schaffen geprägten Persönlichkeitsbildes ankommen. Das Schutzbedürfnis schwindet in dem Maße, in dem die Erinnerung an den Verstorbenen verblaßt und im Laufe der Zeit auch da Interesse an der Nichtverfälschung des Lebensbildes abnimmt.” BGHZ 107, 385. 392.
22 R. Doralt: Der Schutz des Lebensbildes, ÖJZ, 1973., 649.
23 Törő Károly: Személyiségvédelem a halál után, Magyar Jog, 1987/6. 495.