A cikk letölthető PDF formátumban is!

I. A recenzió tárgya

Jelen könyvismertetés tárgya Menyhárd Attila egyetemi docens habilitációs munkája, amely Dologi Jogcímmel jelent meg 2007 novemberében.1 Kisfaludi András a kötethez írott előszavában a jogi oktatáson belül elsősorban a doktori képzésben résztvevők számára ajánlja ezt a tankönyvet. Valószínűleg igaza van Kisfalu-di Andrásnak abban is, hogy ez a munka fontos lépés a magyar jogtudomány nagykorúvá válásához vezető úton. A kötet emellett számos olyan kérdésfelvetést és ahhoz kapcsolódó megállapítást tartalmaz, problémakört elemez, amely a gyakorló jogászok számára is hasznossá teheti Menyhárd Attila munkájának az ismeretét.

A kötet értékét növeli, hogy a magyar polgári jog dologi jogi részéről tankönyv – Lenkovics Barnabás mára már klasszikussá vált művén kívül – a rendszerváltozás óta nem jelent meg. Menyhárd Attila habilitációs munkája nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, hiszen feldolgozza az alapvető angol, német és osztrák tankönyvirodalmat. Rendszerező áttekintése, újszerű kérdésfelvetései és az azokra adott válaszok, a magánjogon belüli összefüggésrendszer egységben történő bemutatása érdemessé tenné ezt a munkát arra, hogy idegen nyelvre is lefordítsák.

Jelen recenzió a terjedelmi korlátok miatt csupán három olyan kérdéskör bemutatására szorítkozhat, amelyeknek elemzése az elmúlt évtizedekben háttérbe szorult, eltűnt a magyar jogirodalomból. Ez a három terület azonban újabban növekvő gyakorlati jelentőséggel bír, és az új Ptk. elfogadása után megkerülhetetlenné válik a velük való elmélyültebb foglalkozás.

II. A hatósági határozattal és hatósági árveréssel történő tulajdonszerzés

A hatósági határozattal és hatósági árveréssel való tulajdonszerzés mind ingók, mind pedig ingatlanok eredeti szerzésmódja, bár ennek kapcsán a Ptk. 120. § (1) bekezdésének második mondata félreérthető. Ezen rendelkezés helyes értelmezése – mutat rá a Szerző – nem az, hogy ingatlanok esetében a hatósági árveréssel való tulajdonszerzés ne lenne eredeti szerzésmód. Csupán arról van szó, hogy az ingatlanok tulajdonjogát hatósági árverés útján megszerző jóhiszemű személyeket a Ptk. tulajdonszerzési szabályai nem védik abban az esetben, ha nem az volt a tulajdonos, akinek tulajdonaként az ingatlant hatósági árverés útján értékesítették. Ettől függetlenül azonban a Ptk. 120. § (1) bekezdése alapján történő tulajdonszerzés ingatlanok esetében is eredeti szerzésmódnak minősül. A Ptk. 120. § (1) bekezdés második mondatának eredeti célja az, hogy ingatlanok esetében a tulajdonszerzés kizárt, ha az ingatlan árverésének megsemmisítésére van törvényes ok.

Kérdés, hogy ilyen esetben érvényesíthető-e az ingatlanra tulajdoni igény – a hatósági árveréssel szembeni jogorvoslat nélkül -, vagy az árverés mint hatósági aktus jogszerűségének előzetes felülvizsgálata a tulajdoni igény érvényesítésének szükségszerű előfeltétele? A Szerző ez utóbbi álláspont mellett foglal állást. Ennek megfelelően, ha a hatósági árverés során nem az volt az ingatlan tulajdonosa, akinek tulajdonaként az ingatlant értékesítették, az ingatlan eredeti tulajdonosa csak akkor érvényesíthet tulajdoni igényt, ha a hatósági árveréssel szemben sikeresen élt jogorvoslattal. Ellenkező esetben erre irányuló bírósági (hatósági) eljáráson kívül kerülne sor – a jogerős és végrehajtható határozattal szemben – tulajdoni igény érvényesítése keretében a határozatok felülvizsgálatára, azok jogerejének érintése nélkül.2

Ingók esetében a jóhiszemű szerzés védelme arra az esetre is kiterjed, ha a hatósági árverést megalapozó, illetve azt elrendelő döntést vagy magát az árverést utólag megsemmisítik. A megsemmisítés a jóhiszemű árverési vevő által megszerzett tulajdonjogot nem érinti. A tulajdonát vesztett tulajdonos adott esetben kártérítési igényt érvényesíthet, ha ennek feltételei egyébként fennállnak.3 A visszterhességet a Ptk. külön feltételként nem határozza meg.4 A Ptk. nem ad általános szabályt arra nézve, hogy a hatósági határozattal vagy hatósági árveréssel történő tulajdonszerzés esetén mi a tulajdonátszállás időpontja, ehhez szükséges-e további aktus, vagy vannak-e további feltételei.

Ennek a tulajdonszerzési módnak különösen nagy a jelentősége a társasági törvény, a bírósági végrehajtásról, valamint a fizetésképtelenségi eljárásról szóló jogszabályok alkalmazási körében. Ennek megfelelően korántsem közömbös a Szerző által áttekintő jelleggel bemutatott problémakör, vagyis ennek a szerzésmódnak az eredeti jellege, illetve az ingatlanok megszerzése során az ingókhoz képest fennálló eltérések.

III. Az átruházás jogi természete

A gyakorlatban legfontosabb származékos tulajdonszerzési mód az átruházás. Ebből a szempontból megkülönböztetjük egymástól a konszenzuális és a tradíciós jogrendszereket. A konszenzuális rendszerben (pl. a francia jog) ingó átruházása esetében a jogcím és a tulajdonszerzés nem válik szét egymástól, a jogcímet keletkeztető szerződés egyúttal a tulajdonszerzés joghatását is kiváltja. A tradíciós tulajdonátruházási rendszerekben (pl. a német jog) az ingó dolgok tulajdonjogának átruházásához a dolog átadása is szükséges. Emellett megkülönböztethető az ún. nyitott tulajdonátruházási rendszer is, amely nem rögzíti sem a tulajdon átszállásához szükséges aktust, sem annak hiányát, hanem diszpozitív szabályt adva a felekre bízza ennek rendezését (pl. angol jog).5

A tradíciós és konszenzuális rendszer közötti választás, amely az új Ptk. kodifikációja során is felvetődött, korántsem egyszerű kérdés. A konszenzuális rendszerben dogmatikailag nehezen megoldható problémát jelent a jövőben keletkező dolgokon való tulajdonátszállás, mert ehhez hiányzik a megfelelő aktus. A tradíciós rendszer melletti érv lehet a forgalombiztonság, továbbá a kárveszély és a tulajdon összekapcsolódása.6 A kétféle rendszer közötti határok az idők folyamán elmosódtak, amelyből a Szerző arra a megállapításra jut, hogy egy olyan nyitott tulajdonátruházási rendszer is megfelelő alternatívát jelenthet, amely a tulajdon átszállásához a tradíció szükségességét a felek eltérő megállapodásának hiányában várja el.7

Az átadás kapcsán vizsgálni kell annak egyes különös módozatait, illetve jogi természetét. A jelképes átadást a Szerző nem tartja elismerhetőnek, szerinte ugyanis az átadás rugalmas értelmezése miatt nemcsak szükségtelen az átadás eseteinek a jelképes átadással történő bővítése, de azt dogmatikai következetességgel megtenni sem lehet.8

Az átadás jogi természetét illetően kérdés, hogy azt önálló dologi jogi rendelkező ügyletnek vagy puszta reálaktusnak kell-e tekinteni? Az átadás jogi természete a régi magyar magánjogban ügyleti természetű volt, vagyis szétvált a tulajdonátruházás jogcímét keletkezető kötelmi szerződés és a tulajdon átszállását eredményező dologi ügylet, az átadás. A tulajdonátruházásnak a kötelmi és a dologi ügylet megkülönböztetésén alapuló modellje 1945 után háttérbe szorult. Az ügyleti kettősség elvét Eörsi Gyula már 1947-ben megkérdőjelezte és ez kimaradt a Ptk. szabályaiból is. A mai jogirodalom és bírói gyakorlat azonban erőteljesen az átadás ügyleti természetének elfogadása irányába mutat.9 Az átadás jogügyleti természetének elfogadása azonban olyan következetességgel, mint amit a német jog követ, nem alkalmazható. Ehhez ugyanis szükség volna olyan általános jogügyleti szabályokra, amelyek a kötelmi és a dologi ügyletekre egyaránt vonatkoznak, vagy pedig az önálló dologi ügylet fogalmát és szabályait kellene külön meghatározni. Ilyen jogügyleti szabályozást azonban Ptk. nem tartalmaz és a Szerző álláspontja szerint erre nincs is szükség.10 Az átadás dologi jogi jogügyletként történő elismerése a magyar jogban úgy lenne megoldható, ha a Ptk. a szerződéses szabályok megfelelő alkalmazását írná elő.11

Nagy a gyakorlati jelentősége a jogok és követelések átruházásának. E javak átruházása a Ptk. rendszerében konszenzuális módon megy végbe, vagyis ehhez a szerződésen kívül további aktusra nincs szükség. Ez azonban nehézséget okoz a jövőben keletkező követelések engedményezése során, mert ilyen esetben a követelés keletkezésének időpontjában a követelés már nem az engedményező, hanem az engedményes követeléseként keletkezik.12

Az ügyleti kettősség elve és a dologi jogi ügylet tanának elismerése maga után vonja azt a kérdést, hogy a kötelmi ügylet hibája kihathat-e a tulajdonjog átszállására akkor is, ha a dologi ügylet egyébként hibátlan. Ha a kötelmi ügylet hibája (nem létezése, érvénytelensége vagy hatálytalansága) önmagában, hibátlan átadás (dologi ügylet) esetén is kizárja a tulajdonjog átruházással történő átszállását, kauzális (jogcímes) rendszerről beszélünk. Ennek ellentettje az absztrakt tulajdonátruházási rendszer, amikor is a dologi jogi ügyletet absztrakt ügyletként fogjuk fel. A tulajdonátruházás absztrakt rendszerének célja és elsődleges előnye a jóhiszemű szerző védelme. A dologi rendelkező ügylet absztrakt természetéből az is következik, hogy a dolgot megszerző harmadik személyekkel szemben az eredeti tulajdonos nem érvényesíthet tulajdoni igényt, feltéve, hogy a dolgot önként ruházta át. Ez a rendszer tehát – mivel a kötelmi jogi jogcím hiánya a tulajdonszerzésre és az azt követő tulajdonszerzési láncolatra nincs hatással – elsősorban nem a tulajdon közvetlen megszerzőjét, hanem a tőle tulajdonjogot származtató szerzőket védi. Ezt a védelmet a kauzális rendszerek más úton (pl. nem tulajdonostól való tulajdonszerzés szabályaival) biztosítják.

A magyar jog a kauzális (jogcímes) tradíció elvén nyugszik, vagyis a jogcím hiánya, érvénytelensége a tulajdon átszállását kizárja. Az érvénytelen jogcím alapján hibátlan átadással szerzett dolgon a dolog megszerzője tulajdont nem szerezhet, a dolgot az átruházó tulajdoni igénnyel követelheti vissza.13

Ingatlanok átruházása esetében a dologi jogi rendelkező ügylet a bejegyzési engedély kiadásában áll, de a bejegyzés maga -konstitutív természete ellenére – már nem része a rendelkező ügyletnek.14 Az ingatlanok tulajdonjogának átruházással való megszerzése során a birtokba adás irreleváns, az sem nem szükséges, sem nem elégséges feltétele az ingatlan tulajdonjog meg-szerzésének.15 A jóhiszeműséget az ingatlan-nyilvántartási szabályozás sem vélelmezi. Ehhez kapcsolódóan azonban az a Szerző határozott véleménye, hogy a bizonyítási terhet rugalmasabban telepítő megoldás lenne, ha a törvény – a jóhiszemű szerzés kimondása helyett – a rosszhiszemű szerzést zárná ki és a rosszhiszeműség fogalmát meghatározná. Ez a megoldás ugyan a tulajdonosra hárítaná a bizonyítási terhet, de nem venné el a bíróságoktól a bizonyítás irányításának a lehetőségét.16

Ingatlanok átruházásához kapcsolódik a Ptk. 117. § (4) bekezdésében foglalt birtokkal megerősített jogcímvédelem intézménye is, amely azonban a tankönyvíró szerint gyengíti a telekkönyv közhitelességének és a bejegyzés konstitutív hatályának az elvét.17

IV. A haszonélvezethez kapcsolódó jogértelmezési kérdések

A haszonélvezettel kapcsolatban a Szerző kiindulópontja, hogy a Ptk. a
megalkotásának időpontjában fennálló gazdasági és társadalmi viszonyok folytán egyáltalán nem számolt azokkal a lehetséges helyzetekkel és problémákkal, amelyek a haszonélvezeti jog piaci viszonyok között való megjelenéséből adódnak.18

A Szerző kiemeli, hogy a Ptk. 157. § (2) bekezdése rela-tivizálja a haszonélvezőnek a tulajdonossal szembeni pozícióját és áttöri a haszonélvezeti jog abszolút szerkezetét, mert a tulajdonos ezáltal nem lesz köteles a haszonélvezeti jog gyakorlását akadályozó magatartástól tartózkodni.19

A Ptk. nem rendelkezik egyértelműen arról, hogy jogi személyt is megillethet-e haszonélvezeti jog vagy sem. A törvény egyes rendelkezéseiből azonban a Szerző szerint az vezethető le, hogy a Ptk. a haszonélvezeti jogot csak természetes személyek javára biztosítja, és nem teszi lehetővé, hogy jogi személy annak jogosultja legyen. A Szerző szerint ennek a korlátozásnak a fenntartása a jövőre nézve megkérdőjelezhető.20

A Ptk. nem rendezi azt a helyzetet sem, amikor haszonélvezeti pozícióba több személy kerül. A Szerző szerint ebben az esetben – jogalkalmazói analógiaként – a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogára a közös tulajdon szabályait kell megfelelően alkalmazni.21 A közös tulajdon szabályait az özvegyi jogok versengése esetén is alkalmazni lehet, amikor is egyidejűleg több özvegyi haszonélvezeti jog terheli a dolgot.22

Jogot vagy követelést terhelő haszonélvezet szerződéssel való alapítására a jogok és a követelések átruházására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Ha tehát a jogok és követelések átruházása konszenzuális, vagyis nem kell hozzá átadás, a haszonélvezet szerződéssel való alapítása is így történik.23

A bírói gyakorlat szigorú határvonalat húz a felek kötelmi jogi megállapodása és a szerződéssel alapított dologi jog közé. Az alapító szerződés bírói úton való módosítását ennek jegyében zárják ki, mondván, hogy a szerződés egyszeri szolgáltatásra – a dologi jog alapítására – irányult. A feleknek azonban a dologi jog törvényben rögzített tartalmát nem érintő rendelkezése a Ptk. 241. §-ában foglalt szabályok szerint módosítható.24 A gyakorlatban ez a merev szétválasztása a dologi jogot alapító szerződésnek és magának a korlátolt dologi jognak egyre több problémát vet fel. Megtörténhet például, hogy a szerződéssel alapított haszonélvezetet a tulajdonos utóbb módosítani szeretné, ehhez azonban a haszonélvező nem járul hozzá. Ebben a helyzetben a bíróság sem tehet semmit, hiszen az alapító jogügylet módosítására nincs lehetősége. Az új Ptk. megalkotása során erre a problémára is gondolni kellene, hiszen ezáltal a tulajdonjog olyan mértékű korlátozást szenved, amely adott esetben méltánytalan teher lehet a tulajdonos számára. Ha a közös tulajdon megszüntetését bármelyik tulajdonostárs kezdeményezheti, kérdés, hogy ezt a jogot miért nem adja meg a törvény a szerződéssel alapított haszonélvezet esetén?

V. Összegzés

Menyhárd Attila munkája egy kiemelkedő teljesítmény eredménye. Áttekinthetően tárgyalja a dologi jog egészét, és bár a másodéves joghallgatók számára talán még nehezen érthető kérdéseket taglal, az államvizsgázók már egyértelműen magabiztosan forgathatják. Nagyon fontos szerepet fog emellett a doktori képzésben is betölteni, amelynek súlya a közeljövőben valószínűleg növekedni fog, hiszen a gyakorlat részéről is növekszik az igény a tudományos fokozattal rendelkező jogászok iránt. Maguk a gyakorló jogászok is meríthetnek azonban ebből a munkából a mindennapi életben felmerülő jogviták megoldása során, adott esetben pedig a bírói gyakorlatra is hatással lehet.

Ajánljuk tehát ezt a kötet mindazoknak, akik a dologi jogot az eddigiekhez képest más megközelítésben szeretnék megismerni és átlátni.

JEGYZETEK

1 A továbbiakban: Menyhárd (2007)

2 Menyhárd (2007), 236. old.

3 Menyhárd (2007), 235. old.

4 Menyhárd (2007), 234. old.

5 Menyhárd (2007), 277. old.

6 Menyhárd (2007), 280. old.

7 Menyhárd (2007), 281. old.

8 Menyhárd (2007), 286. old.

9 Menyhárd (2007), 288. old.

10 Menyhárd (2007), 289. old.

11 Menyhárd (2007), 290. old.

12 Menyhárd (2007), 291. old.

13 Menyhárd (2007), 293. old.

14 Menyhárd (2007), 309. old.

15 Menyhárd (2007), 310. old.

16 Menyhárd (2007), 312. old.

17 Menyhárd (2007), 313. old.

18 Menyhárd (2007), 415. old.

19 Menyhárd (2007), 416. old.

20 Menyhárd (2007), 417. old.

21 Menyhárd (2007), 417. old., hivatkozással a BH 1999. 1. 17. jogesetre.

22 Menyhárd (2007), 418. old.

23 Menyhárd (2007), 420. old.

24 Menyhárd (2007), 421. old.

Hozzászólások

hozzászólás