„Ma is helytállónak tartom a 2002-ben elfogadott Koncepció azon elképzelését, amely a de facto élettársi viszonyt – a felek szándékának megfelelően – családjogi kapcsolatnak tekinti, de nem emeli azt a házasság „szintjére”, a tartós együttéléshez pedig többletjogokat, így tartást, lakáshasználatot, illetve a használati jog öröklését fűzi.” (Kőrös András)
Az Országgyűlés ezekben a hetekben tárgyalja a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényjavaslatot, amelynek elfogadása 2013 februárjában várható. Az új Ptk. Családjog címet viselő Negyedik Könyvéről beszélgettünk Kőrös Andrással.
Névjegy
Dr. Kőrös András 1975-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1977-től bíró Budapesten, 1988-tól a Legfelsőbb Bíróság (Kúria) tagja, 1997-től a családjogi tanács elnöke. 2008 óta a Polgári Kollégium elvi előkészítő csoportjának vezetője. Több mint ötven publikációja jelent meg, többek között az 1995-2007 között négy kiadást megért, nagysikerű „A családjog kézikönyve” c. társszerzőként írott és általa szerkesztett könyv. A Családi Jog c. szakfolyóirat főszerkesztője. 1998 óta a Nemzetközi Családjogi Társaság (ISFL) tagja, melynek nemzetközi konferenciáin többször tartott előadást. Évtizedek óta oktat a budapesti Eötvös Loránd és a Pécsi Tudományegyetemen, valamint a bírók, közjegyzők, ügyvédek és gyámügyi munkatársak részére szervezett tanfolyamokon, rendszeresen szakvizsgáztat. 1998-tól részt vett az új Polgári Törvénykönyv Családjogi Könyvének kidolgozásában.
A Családjogi Könyv első javaslata 2005-ben készült el. Ennek szövegét a „Családi Jog ” folyóirat indokolással együtt közölte lapszámokon keresztül. A fejezetek egységes cím alatt kerültek publikálásra: „fontolva haladás”. Mit is jelentett a fontolva haladás 2006-ban, és mit jelenthet ma?
A Családjogi Könyv első szakértői tervezete – normaszöveg és indokolás – valóban 2005 elejére készen volt, a Családi Jog folyóirat azt 2005 júniusától 2009 márciusáig, összesen 16 részben közölte. A tervezet mögött a családjog különböző területeit lefedő szakértői tanulmányok és az azokat megvitató Családjogi Munkacsoport éveken át tartó munkája állt. A kiindulási alap mindvégig az volt: az új Ptk.-ba integrálódó családjog szabályozásában kerüljük a mindenáron való újításokat, építsünk a kialakult bírói és gyámügyi gyakorlatra, ugyanakkor adjunk választ a változó társadalmi viszonyok és a nemzetközi elvárások által támasztott kihívásokra. Ezt a „kettősséget”: a jogi hagyományok tiszteletét és az előremutató megoldások alkalmazását fejezte ki a „fontolva haladás” a cikksorozat címében. Álláspontom szerint ez ma sem jelenthet mást.
Az új Ptk. – és így a Családjogi Könyv – kodifikálása több mint tíz éven keresztül tartott. Érzékelhető-e változás egyik oldalról a 2002-ben megfogalmazott Koncepció, majd a 2003-ben közzétett Koncepció és Tematika, valamint másik oldalról a jelenleg a Parlament előtt lévő Javaslat családjogi megoldásai, szemléletmódja között?
Azt természetesnek tartom, hogy a 2002–2003-ban a Kormány által elfogadott Koncepció óta a Csjk. változott, miként az új Ptk. többi könyve is. Egyrészt érlelődött, csiszolódott a szöveg a szakértői és társadalmi egyeztetések során, másrészt az idő múlásával új problémák merültek fel. 2004-es EU csatlakozásunkkal megnyíltak a határok, a külföldi munkavállalás lehetősége a családokat új kihívások elé állította. Emellett idehaza drasztikusan nőtt a házasságon kívüli együttélések és az ilyen kapcsolatból született gyermekek száma. Ezeket a változásokat a 2008-ban, majd 2011-ben elkészült – a Kodifikációs Főbizottság által elfogadott – szakértői javaslatok például a gyermek külföldre vitelének, a szülői felügyeletnek, az élettársi kapcsolatnak a szabályozásában szükségképpen figyelembe vették. Ezt tükrözte a Kormány által a Parlamenthez benyújtott Javaslat is.
Természetes, hogy ezt követően, a parlamenti vitában, a módosító javaslatok tárgyalása során a szakanyaghoz a politika is hozzáteszi a saját szempontjait, sőt az utóbbiak felülírhatják az előbbieket. A törvényhozó hatalom felelőssége, hogy a „végső termék”, az elfogadott családjogi szabályozás tükrözze a magyar társadalom többségének szemléletmódját, és a XXI. század második évtizedétől egy korszerű, a jogkereső emberek igényeit hosszabb távon kielégítő családjogi törvénnyel rendelkezzünk. Ne feledjük: a családjog a „legintimebb” magánjog, az emberek magánéletét érinti, amely a jogi beavatkozást nehezen tűri, a jognak e területen a kereteket kell kijelölnie, és szükség esetén védelmet adni a gyengébb fél, és elsősorban a gyermek számára.
A Családjogi Könyv önálló alapelveket tartalmaz. Melyek ezek a szabályok és milyen jelentőségük van az ítélkezési gyakorlatban?
Az alapelvek a törvény élén olyanok, mint a ház alapjai. Nem látjuk őket, de ha nincsenek vagy gyengék, a ház összedől. Így van a jogalkalmazás is az alapelvekkel: a részletszabályokat alkalmazza a mindennapokban, de ezt mindenkor az alapelvek szellemében kell tennie, egyébként a jogszolgáltatás nem érheti el a célját, hitelét veszti.
Az új Ptk. az Első Könyvben tartalmaz általános alapelveket, amelyek valamennyi magánjogi viszonyban irányadóak. A családjogi viszonyok sajátosságait fejezik ki a Csjk. élén álló önálló alapelvek. Ezek között vannak hagyományosnak mondhatóak, mint a házasság és a család védelmének elve, a gyermek érdekének fokozott védelme, a házastársak egyenjogúságának elve, de vannak – legalábbis alapelvi szinten – újnak tekinthetők is. Erre példa a gyermek családban nevelkedéshez fűződő joga, a méltányosság és a gyengébb fél védelme. Mindezek tükröződnek a Javaslat számos részlet-rendelkezésében, így a házasság felbontásánál a mediáció beiktatásában, az örökbefogadásnál a vérségi származás kiderítéséhez fűződő jogban, a szülői felügyeletnél a különélő szülő jogainak törvénybe foglalásában. Az alapelvi rendelkezések indokolása külön felhívja a jogalkalmazók figyelmét ezekre az összefüggésekre.
Miképpen egyezteti össze a Javaslat a házasság védelmének az elvét és a házasság felbontásának új rendelkezéseit?
A családjog története azt mutatja, hogy a bontás szabályainak szigorítása alkalmatlan eszköz a szétesett házastársi kapcsolatok megmentésére. Például az 1920-as években, amikor még vétkességen alapult a bontás, tételesen meghatározott bontóokok voltak, és szóba sem jöhetett az ún. közös megegyezés, azok az – elsősorban értelmiségi – házastársak, akik mindketten el akartak válni, egyszerűen „eljátszottak” egy bontó okot, többnyire a „hűtlen elhagyást”, amely mindkét fél számára a legkevesebb hátránnyal járt, a bíróság pedig köteles volt a válást kimondani.
A bontás szabályozásánál ezért abból kell kiindulni, hogy ha kialakul egy objektív helyzet, a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlása, és ezt a bíróság – az életközösség megszűnéséhez vezető folyamat, illetve az azóta eltelt időtartam vagy más szempont alapján – megállapítja, nincs értelme a kötelék minden áron való fenntartásának, mert ez sem a házasság rendeltetése, sem a gyermek szempontjából nem kívánatos. A házasság védelmét a Javaslat nem a szigorítással, hanem azzal kívánja szolgálni, hogy segítséget kínál fel a házastársaknak: akár saját elhatározásukból, akár a bíróság kezdeményezésére, a bontóper előtt vagy alatt közvetítői eljárást, mediációt vehetnek igénybe. Ennek eredménye az is lehet, hogy elállnak válási szándékuktól, de legalábbis kulturáltan rendezhetik a váláshoz kapcsolódó járulékos kérdéseket.
Némiképp módosul az, hogy a közös megegyezésen alapuló bontás esetében milyen járulékos kérdésekben kell a házastársaknak megegyezniük. Mi indokolta ezeket a változtatásokat?
A hatályos Csjt. szerint ahhoz, hogy a bíróság a felek egyező akaratnyilatkozata, azaz közkeletű nevén: közös megegyezése alapján bontsa fel a házasságot, a gyermeket érintő kérdések, így az elhelyezés, tartás, lakáshasználat mellett a házastársaknak a közös vagyon megosztásában is meg kell állapodniuk, ez alól csak az ingatlanvagyon a kivétel. Mára a vagyoni viszonyok sokkal összetettebbé váltak: az ingatlan mellett üzletrészek, tagsági viszonyok, vagyoni értékű jogok, bonyolult konstrukciójú hiteltartozások is részei a házastársi közös vagyonnak. Ezeknek a rendezése komplikáltabb és időigényesebb, mint egy ingatlan közös tulajdonának megszüntetése. Értelmetlen a közös vagyon megosztásában való megállapodást feltételként előírni a megegyezéses váláshoz, amikor a vagyonmegosztás mikéntje szempontjából a házasság megromlására vezető okoknak és körülményeknek nincs jelentősége. Nem szólva arról, hogy – 36 éves bírói tapasztalatom szerint – a gyors válás érdekében siettetett, elkapkodott egyezség „melegágya” a későbbi, évekig tartó pereskedésnek.
A Javaslat főszabályként fenntartja a házastársi vagyonközösség rendszerét, de bevezet két új alternatív vagyonjogi rendszert, amelyek a magyar jog számára alapvetően nem ismeretlenek. Mi indokolja az új rendszerek nevesítését, és egyáltalán a házassági vagyonjogi szerződés alkalmazásának szorgalmazását?
A Javaslat abból az elvből indul ki, hogy ha a házasság önkéntes alapon, a felek szabad választása alapján jön létre, annak vagyonjogi következményei is a választásuk szerint kell, hogy alakuljanak. Ezért első helyre teszi a vagyoni viszonyok szerződéses rendezésének lehetőségét. Nyilvánvaló, hogy ez a jövőben sem fogja eredményezni az ilyen jellegű szerződések tömeges elterjedését. Ügyvédektől tudom viszont, hogy egyre többen jelentik ki: házasságukat „érzelmi alapon” kötik meg, vagyonilag viszont önállóak szeretnének maradni. A bírói gyakorlatban is felmerülnek olyan esetek, amikor a felek nem első házasságukba jelentős vagyonokkal mennek, azokkal lényegében külön gazdálkodnak, de nem kötöttek házassági vagyonjogi szerződést, így – szándékaikkal ellentétben – a törvény alapján mindenen osztozniuk kell. Ezeknek a nem kívánt, méltánytalan helyzeteknek a felek saját maguk elejét vehetik a szerződés megkötésével.
A Javaslat segíteni kívánja a feleket a szerződés tartalmának meghatározásában. Ennek érdekében diszpozitív szabályokat alkot, amelyektől a felek eltérhetnek, vagy utalhatnak a szerződésben ezek alkalmazására. A részletesebb szabályozás „kedvet csinálhat” a szerződéskötéshez, oldhatja a jogintézménnyel szembeni bizalmatlanságot. Ezt szolgálja két házassági vagyonjogi rendszer mintaszabályainak beépítése a Javaslatba: a közszerzeményi rendszeré és a vagyonelkülönítési rendszeré. A közszerzeményi rendszer nem érinti a házastársak vagyoni önállóságát a házasság fennállása alatt, az életközösség megszűnését követően azonban bármelyik házastárs kérheti az együttélés alatti vagyonszaporulat megosztását. A vagyonelkülönítési rendszerben a házastársak vagyonilag teljesen függetlenek egymástól, elszámolniuk nem kell a különváláskor sem, a közös háztartással és a gyermekük felnevelésével kapcsolatos kiadásokat azonban a törvény értelmében közösen kell viselniük.
Házassági vagyonjogi szerződés hiányában azonban a jól ismert vagyonközösségi rendszer érvényesül, és e vonatkozásban a bírói gyakorlat maradandó elemei beépülnek a törvény szövegébe.
Mennyiben van tekintettel a Javaslat arra, hogy napjainkban nagyobb az üzleti vagyon jelentősége? Miként védi a házastársakat, illetve a hitelezőket?
A házastársi vagyonközösség merevségét oldja a Javaslat, amikor a használat, a kezelés, a rendelkezés valamint a vagyon megosztása tekintetében is különbséget tesz a házastársak mindennapi életvitelét szolgáló vagyon és a házastársak foglalkozásának gyakorlását, üzleti életben való részvételét szolgáló vagyon között. Az utóbbiaknál a másik házastársnak kevesebb beleszólása van a döntésekbe, hiszen az üzleti élet viszonyai az állandó egyeztetéseket nem bírnák el. A döntésekről azonban a másik házastársat tájékoztatni kell, és törvényi előírás, hogy azok meghozatalánál a másik házastárs és a család érdekeit figyelembe kell venni, az ezt elmulasztó házastársat kártérítési felelősség terheli. Ha az egyik házastárs közös vagyontárgyat, vagyoni értéket bocsát egyéni cég vagy gazdasági társaság rendelkezésére, ahhoz viszont a másik házastárs kifejezett hozzájárulása szükséges, a hozzájárulást vélelmezni nem lehet. Ez utóbbival a Javaslat azt kívánja megakadályozni, hogy a közös vagyoni érték a házastársak egyetértése nélkül, egyoldalú döntéssel „eltűnjön” oly módon, hogy egy harmadik jogalany – a cég, társaság – vagyonává válik.
A hitelezőket védi az a szabály, hogy a házastársak adósságainak megosztása velük szemben csak a tartozásátvállalás szabályai szerint, tehát hozzájárulásukkal hatályos. Sőt, ha a házastársak az együttélés alatt olyan szerződést kötnek, amely valamely vagyontárgynak vagy tartozásnak a közös vagyonhoz, illetve a különvagyonhoz tartozását érinti, e vagyonrészek arányát módosítja, az harmadik személlyel szemben csak akkor hatályos, ha a szerződésről tudott vagy tudnia kellett.
A házasságon kívüli partnerkapcsolatok szabályozási koncepcióját mennyiben változtatta meg az azonos nemű személyek bejegyzett élettársi kapcsolatának időközbeni rendezése?
Magyarországon 1978 óta a ténylegesen, de facto együttélő különnemű élettársak viszonyának vagyonjogi következményeit szabályozta a Ptk., amit egy 1995-ös alkotmánybírósági határozat az azonos neműekre is kiterjesztett. Az új Ptk. eredeti szakértői javaslata ezt fejlesztette volna tovább azzal, hogy tartós kapcsolat esetén – ami legalább tízévi, közös gyermek esetén egy évi együttélést jelentett –, annak megszűnésekor a vagyonjogi következményeken túl tartási és lakáshasználati igények érvényesítését is lehetővé tette, továbbá bevezette az ún. fakultatív regisztrációt, ami kizárólag a kapcsolat bizonyítását könnyíti meg. 2007-ben a jogalkotó „beelőzött”, és létrehozta a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét mind az azonos nemű, mind a különnemű partnerek részére, amit azonban az Alkotmánybíróság megsemmisített. 2009-ben aztán a ma is hatályos törvény – az AB iránymutatásának megfelelően – az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát teremtette meg, a házastársakéhoz hasonló jogokkal és kötelezettségekkel, olyan lényeges kivételekkel, mint a reprodukciós eljárásban való részvétel lehetősége, a névviselés vagy az örökbefogadás. A Parlamenthez benyújtott Javaslat a külön törvényt nem érintve, annak néhány meghatározó elemét – így a definíciót, a legalapvetőbb jogokat, beleértve az öröklést is – emelné be a Ptk.-ba, abból kiindulva, hogy a magánjogi viszonyokat a teljesség igényével szabályozni kívánó kódexből az nem maradhat ki.
Az élettársi kapcsolatok Családjogi Könyvben történő szabályozása nagy vitákat vált ki. Noha azonos nemű partnerek is élhetnek a hatályos Ptk. alapján ún. de facto élettársi kapcsolatban, az élettársi viszonyban élők többségét különnemű partnerek alkotják, akik vagy közös, vagy egyikük gyermekét nevelik, de természetesen élhetnek együtt gyermek nélkül is. Indokoltnak tekinti-e, s ha igen, milyen vonatkozásban azt, hogy helyzetük jogilag rendezett vagy rendezettebb legyen?
Az ezredfordulón az egyik rangos oxfordi folyóiratban megjelent összehasonlító jogi tanulmány világosan kimutatta: az élettársi kapcsolatok mikénti szabályozása erős ideológiai és politikai befolyásnak van kitéve, döntő mértékben függ attól, hogy konzervatív vagy liberális erők vannak-e éppen hatalmon. Ezt az élettársi viszony szabályozásának vagy szabályozási elképzeléseinek a rendszerváltozás utáni magyarországi története is jól mutatja. A szakértői megközelítés más: elsősorban a demográfiai tények által alátámasztható társadalmi igényekből indul ki, és figyelembe veszi a jogrendszer hosszabb távú sajátosságait. Mindezek együtthatásaként ma is helytállónak tartom a 2002-ben elfogadott Koncepció azon elképzelését, amely a de facto élettársi viszonyt – a felek szándékának megfelelően – családjogi kapcsolatnak tekinti, de nem emeli azt a házasság „szintjére”, a tartós együttéléshez pedig többletjogokat, így tartást, lakáshasználatot, illetve a használati jog öröklését fűzi.
Ez összhangban áll nemcsak a nemzetközi joggyakorlatban, például a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága által követett elvekkel, hanem – amint az az Alkotmánybíróság legutóbbi, a családvédelmi törvény restriktív jellegű család fogalmát megsemmisítő határozatából egyértelműen kitűnik – az Alaptörvényben rögzített alkotmányos követelményekkel is. Az AB határozat indokolásából az is kiolvasható, hogy nincs alkotmányos alapja a gyermeket nevelő és a gyermektelen élettársak jogai és kötelezettségei közötti megkülönböztetésnek, ha az együttélés tartós. A Kormány által elfogadott szakértői javaslat szerint pedig a két esetkörben csak a tartósság időbeli kritériuma más. Azt a megoldást pedig, hogy egy kódexen belül a gyermektelen élettársak viszonya a Kötelmi Könyvben szerződésként, a gyermekeseké a Családjogi Könyvben legyen szabályozva, kodifikációs technikai szempontból nonszensznek tartom.
A Javaslat a jelenleginél nagyobb súlyt fektet arra, hogy a különélő szülők közös szülői felügyeletet gyakoroljanak, de nem tervezi megvalósítani azt az Európában korántsem példátlan megoldást, hogy az egyik szülő akarata ellenére is elrendelhesse a bíróság a bontás utáni közös szülői felügyeletet. Egyetért-e a jelenleg javasolt szabállyal?
A közös szülői felügyelet a szülők nagymértékű együttműködési készségét feltételezi, ami különösen fontos az egymástól külön lakásban, pláne különböző településen élő anya és apa esetén. A közös szülői felügyelet jogszabályi elismerése, 1995 óta felgyülemlett gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen fokú együttműködést kikényszeríteni nem lehet, ha megpróbálnánk, annak csak a gyermek inná meg a levét. Magyarországon a válási kultúra nem áll olyan szinten, hogy ítélettel más belátásra lehetne bírni azt a szülőt, aki ezt a szoros együttműködést elutasítja. Ezért a közös szülői felügyelet – a szülői felelősség valamennyi elemének elvileg közös gyakorlása – elrendelésére továbbra is csak a szülők megállapodása esetén lesz lehetőség. Ugyanakkor ennek keretén belül a felek megállapodhatnak például ún. „váltott elhelyezésben” is. Ha pedig közös felügyeletre nincs lehetőség, a kapcsolattartás új, rugalmasabb szabályozása lehetővé teszi, hogy a felügyeleti jogoknak csak egy részét gyakorló különélő szülő minél intenzívebben vehessen részt a gyermek életében.
A kapcsolattartás körében új rendelkezések igyekeznek segíteni a gyermektől különélő szülő és a gyermeket gondozó szülő közötti sokszor áldatlan viszonyon. Melyeket emelné ki különös súllyal?
A gyermekkel való kapcsolattartás módja, gyakorisága, terjedelme az elmúlt évtizedben az elvált szülők jogi vitáinak egyre jelentősebb részét teszi ki, ami egyáltalán nem szolgálja a gyermek érdekét. A gyermeket nevelő szülő a széles körű kapcsolattartásra vonatkozó igényeket zaklatásnak tekinti, a különélő szülő a bővebb láthatást is kevesli. A Javaslat a kapcsolattartást gyermeki jogként kezeli, amit csak kivételesen, indokolt esetben lehet korlátozni, ugyanakkor jogszabályi kereteket szab megvalósulásának a gyermek kiegyensúlyozott életvitele érdekében. A kapcsolattartás ma is meglévő kereteit bővíti, amikor lehetővé teszi annak időtartama alatt a gyermek külföldre vitelét is, ha a gyámhatóság, illetve a bíróság másként nem rendelkezik. A szülők elmérgesedett viszonya esetére törvényi szinten rendelkezik az ún. felügyelt kapcsolattartás lehetőségéről, a kapcsolattartás akadályozása, szabályainak megszegése esetén a vétkes féllel szemben szankciók alkalmazását írja elő. Ilyen szankció a kártérítés, a kapcsolattartás korlátozása, annak megvonása. Lényeges, hogy a szülői felügyelettel összefüggő bármely vitában igénybe vehető a mediáció, amit a gyámhatóság, illetve a bíróság a gyermek érdekében a felek számára kötelezővé tehet. Látnunk kell azonban, hogy ez az a terület, ahol egyes esetekben a jog hatóköre véget ér; a különélő szülők között végletesen eldurvult, rossz viszony esetén a törvény sem képes „csodát tenni”.
Miben összegezné a jelenleg a Parlament előtt lévő Javaslat legfontosabb, eddig nem említett újításait?
A Javaslat számos részletkérdésben tartalmaz új elemeket, 2014-től az érintett felek a jogvitáikban a konkrét szabályokkal szembesülve fogják érezni az újdonságokat. Az előzőekben már érintett kérdéseken kívül kiemelném, hogy egyszerűbb lesz az apaság vélelmének megdöntése, ha a vélelmezett apa, a gyermeket elismerni kívánó férfi és az anya közösen kérik azt. A szülők különválása esetén a bíróság nem a gyermek elhelyezéséről, hanem a szülői felügyeleti jogok gyakorlásáról fog a jelenleginél jóval rugalmasabb keretek között dönteni. Megszűnik a gyermektartásdíj százalékos megállapítása, ehelyett a bíróság az ítéletében meghatározott összeg inflációnak megfelelő, automatikus éves emelését rendelheti el. A továbbtanuló nagykorú gyermek érdemtelenné válik a tartásra, ha különélő szülőjével, akitől a tartásdíjat igényli, kellő indok nélkül nem tart kapcsolatot. A családjog örökbefogadásra és gyámságra vonatkozó szabályainak módosítása a Magyary-program keretében jelenleg is zajlik, aminek végeredménye nyilvánvalóan be fog épülni a Családjogi Könyvbe is, nem változtatva e területeken a Javaslat lényegi elemein: a gyámságnak a szülői felügyelethez közelítésén, az örökbefogadás ésszerű egyszerűsítésén és mindkét jogintézmény gyermekközpontú, a gyermek családban nevelkedését elősegítő szabályozásán.
Az interjút Dr. Szeibert Orsolya, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének egyetemi oktatója készítette.
Az interjú 2013. január 10-én került publikálásra.