Az elmúlt egy év jogszabályi változásai a gazdasági jogot sem hagyták érintetlenül. A jogalkalmazó-jogkereső közönség ezt részben érthető kritikával szemléli, hiszen ezen a területen (is) indokolt lenne az állandóság, a jogszabályi környezet rövidebb-hosszabb ideig tartó nyugalmi állapota. Másrészről azonban épp a jogalkalmazók részéről érkező visszajelzések alapján került sor a módosítások…
Tovább
Az ügyletkötés szükségszerűen kockázatokkal jár. Általános tapasztalat, hogy a legtöbb ember kerüli a kockázatot és hajlandó is fizetni azért, hogy az ügyleti kockázatok csökkenjenek. A kockázatkerülő egyének többre értékelik az alacsonyabb, de biztos jövedelmet a magasabb, de bizonytalanabbnál. Az ügyletkötéssel együttjáró kockázatokat elsődlegesen maguk a felek próbálják meg elosztani egymás…
Tovább
A Magyar Jogász Egylet 2016. január 18-án - az Igazságügyi Minisztérium felkérése alapján - vitaülést tartott a 2013-as Polgári Törvénykönyv esetleges részleges módosításáról. A vitaülésen a Polgári Törvénykönyv igen széles témaköréből három terület került megvitatásra. Nevezetesen: a jogi személyekről (jogképes szervezetekről) szóló harmadik könyv, a szerződéses biztosítékok (zálogjog), valamint a…
Tovább
Összefoglaló a XXVI. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon elhangzott előadásokról A 2014. március 15-én hatályba lépett, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény által indukált nehézségekről, értelmezési kérdésekről tartották idei szakmai konferenciájukat a közjegyzők. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által 2014. november 13–15. között Egerben megrendezett kollokvium egyes előadói a legnehezebb…
Tovább
A kezesség és a fizetésképtelenségi eljárások kapcsolata mindig is neuralgikus kérdés volt, hiszen mi másért biztosítaná valaki a követelését kezességgel, mint azért, hogy a kötelezett nem fizetése esetén a kezestől a követelését be tudja hajtani. Ugyanakkor a csődeljárás, felszámolási eljárás a maga speciális szabályaival egy külön világot teremt a „rendes”…
Tovább
A polgári jogi viszonyok összetett jogviszonyok, Grosschmid Béni szavait kölcsönvéve olyan kötelmi, vagy kötelmi szálakkal átszőtt dologi jogviszonyok, melyeket leginkább bonyolult szövetként lehetne jellemezni, mely szövet valamennyi szálán végiglátni aligha lehetséges. A szerződéses kötelmeket ez a bonyolultság egyre inkább jellemzi, de aligha állhatunk másképpen zálogjoghoz sem, mely Nizsalovszky találó megfogalmazásával…
Tovább