A ptk2013.hu-n összegyűjtöttük
Önnek mindazon információkat,
amelyek segíthetnek a 2013. évi
V. törvény (új Ptk.) megismerésében
és megértésében.
Polgári jogi iránymutatások, magyarázatokkal
Polgári jogi iránymutatások, magyarázatokkal
Felelősség a társasági jogban
Felelősség a társasági jogban
Felelősség a társasági jogban
Társasági és cégjogi iratmintatár
Kártérítási jog
Öröklési jog – Hagyatéki eljárás
Öröklési jog – Anyagi jog
A szerződések érvénytelensége
Gazdaságijog
Szerződések tára
Bejegyzések "Pomeisl András" cimkével

Áttekintő táblázat készült a Kúria 1/2014. PJE határozatáról

Wellmann György egy korábbi cikkében bemutatta az 1/2014. számú jogegységi határozat megalkotásának körülményeit, illetve annak jelentőségét. Most egy áttekintő táblázatot adunk közre, amely a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) iránymutatásait négy kategóriába osztályozva mutatja aszerint, hogy (1.) továbbra is irányadóak; (2.) az új Ptk. eltér azoktól, emiatt nem irányadóak; (3.) beépültek az új Ptk.-ba, emiatt nem irányadóak; valamint (4.) az új Ptk.-tól függetlenül meghaladottak.

Az új Ptk. zálogjogra, biztosítéki és letéti szerződésekre, valamint egyéb kötelem-keletkeztető tényállásokra vonatkozó szabályairól – interjú Pomeisl Andrással, a Nagykommentár szerkesztőjének munkatársával

Az új Polgári Törvénykönyvet, illetve a HVG-ORAC Kommentárt és a Ptk. Fordítókulcsot bemutató konferenciákat – a nagy érdeklődésre tekintettel – három alkalommal is megtartották májusban és júniusban. 2013 őszén pedig részletes, tematikus rendezvényeken ismertetik a legkiválóbb szakértők az egyes könyveket. Pomeisl Andrással, a konferenciák előadóinak egyikével, a Kommentár egyik szerzőjével, egyben a Kommentár egyes részei tekintetében „a Szerkesztő munkatársával” a polgári jog néhány megújult szabályáról beszélgettünk.