A cikk letölthető PDF formátumban is.

Végre vita bontakozik ki a tulajdonjogi irodalomban a tulajdonátruházás egyik elemével, a dologi ügylet fogalmával kapcsolatban. Ismeretes, hogy a hatályos polgári jog a tulajdon átszállásának kauzális tradicionális rendszerén alapszik, amely a tulajdon átszállásához a jogcímen felül a dolog átadását, ingatlan esetén pedig az ingatlan-nyilvántartási bejegyzést követeli meg. Ez a dualista álláspont (amely szerint az átszálláshoz két mozzanatra van szükség), szemben a monista felfogással (amely szerint egyetlen kötelmi szerződéssel történik az átruházás, ez másképpen az ügyletegység elve).

Az elmúlt évtizedek magyar tulajdonjogi irodalmában – a XX. század első felében tapasztalt élénk vitát követően – ez a téma alig került elő. Az ügyletegység hívének tartott Eörsi Gyula új hangvételű tanulmányában 1947-ben1 a századeleji nézetekkel való szembefordulást hirdette meg, a Ptk. megjelenésével azonban nézetének nem igen akadtak követői. Világhy Miklóstankönyvi tézisei határozták meg a Ptk. megalkotása után a jogi gondolkodást – természetesen a Ptk. miniszteri indokolásán kívül amely szerint alapvető jelentősége van a szerzés jogcíme és a szerzés módja szerinti megkülönböztetésnek. A tulajdonjog irodalma jól elboldogult ezzel a felfogással, azonban az, hogy mi az átadás jogi természete, jogügylet-e az átadás, vagy valami más – nem foglalkoztatta a szerzőket.

Az 1970-es évek végén és 1980-as évek legelején írt tulajdonjogi cikkeimben, majd a Polgári Törvénykönyv Harmadik részéről (A tulajdonjogról) írott kommentárban3 – egyetértve Szladits, s a vele egyező Világhy nézeteivel – a következő új elemekre próbáltam a figyelmet felhívni: (a) A tulajdonjog megszerzése is – amelyről a Ptk. nem szól – külön tárgyalásra érdemes; a tulajdonjog megszerzése – hasonlóan az átruházáshoz – több mozzanatú, s az egyik jogi tény értékelése kihat a másikra, (b) A tradicionális rendszerben – Szladits és Világhy álláspontjával ellentétben – a tulajdonátruházásra vonatkozó szándék nem az átadás eleme, a szándék meglétét a kötelmi szerződés vagy más jogcím körében kell vizsgálni, (c) A tradíció nem általános érvényűen mutatható ki minden tulajdonátruházó szerződésben, sok esetben a dolog átadásának megtörténtét csak a konszenzusra figyelemmel vizsgálhatjuk.

Ezekre a gondolatokra építkezve – a kommentár több átdolgozott kiadásában – jutottam el a dologi ügylet (a corpus) fogalmának részletes kifejtéséhez.4 Mit jelent a dologi ügylet értelmezésemben?

A jogcím fogalmával kell kezdeni, amit helyesebb az animus kifejezéssel jelölni. A kötelmi szerződés (az animus) a következő elemeket foglalja össze:

(1) A tulajdon átruházója jogosult a dolog átruházására, a tulajdon szerzője pedig rendelkezik a dolog megszerzésére vonatkozó képességgel (dologi jogképesség). Így az átruházó csak a tulajdonos lehet (senki nem ruházhat át több jogot, mint amennyivel rendelkezik).

(2) Az átruházónak és a szerzőnek a dolog átadására vonatkozó szándéka egyaránt az átruházást célozza: a felek a dolog tulajdonát kívánják átruházni, illetőleg azt kívánják megszerezni. Nem száll át a tulajdon, ha az átadás szándéka pl. zálog, bérlet, letét létrejöttére vonatkozik.

(3) Az átruházó és a szerző szándékának egyeznie kell a tulajdonátruházás szoros értelemben vett jogcímében: abban, hogy az átruházás adásvétel, kölcsön, csere vagy ajándékozás céljából történik.

(4) Az átruházó és a szerző szándéka a jog szabályai szerint tulajdonátszállást eredményező szerződésnek (érvényes jogalappal rendelkező szerződésnek) minősíthető.

(5) Szándékuk azonos a tulajdon tárgyában is, megegyezésük ugyanarra a dologra vonatkozik.

Az animus tehát az átruházás első elemének átfogóbb tartalmát fejezi ki (animus transferendi et acquirendi domini), s amelyben már megjelenik az átadás (a tradíció) mozzanata is, az egyetértés az átruházásban. Enélkül animusról (érvényes jogcímről) nem eshet szó. [Grosschmid Béni szerint: "A bekebelezési engedély a spirituale, a nyilvánkönyvi előzőség a corporale (... ) Az animusba (spirituale) benne van a corpus. " (Fejezetek, 1932. 199. o. )]

A kötelező ügylet tehát kötelmi jogi szerződés, ugyanakkor nehezebben felfejthető a tulajdonátszállást eredményező tradíció, az átruházó (rendelkező) ügylet jogi természete.

Szladits Károly nyomán a legelterjedtebb felfogás az, hogy a tradíció jellegét tekintve dologi ügylet. Azok a szerzők is, akik elfogadják a tradíciót, mint dologi ügyletet, arra már kevés figyelmet fordítanak, hogy mi a dologi ügylet tartalma. Szladits még arról írt, hogy a dologi ügylet “személyi és tárgyi tartalmi kellékeiben ugyanazoknak a szabályoknak van alávetve, mint a kötelmet alapító szerződés”5, bár egy korábbi munkájában nagyobb jelentőséget tulajdonított a dologi és a kötelmi ügylet közötti különbségnek [felfogása szerint a kötelmi szerződésen kívül van családjogi szerződés (házasságkötés), örökbefogadó szerződés és van dologi szerződés, amely dologi jogváltozást eredményez, szemben a kötelmi szerződéssel, ami csak követési jogot eredményez]6. A dologi ügylet lényegének feltárásához nem tud eljutni, aki a kötelmi jog fogalomrendszerébe akarja ezt az ügyletet is begyömöszölni. Ez zsákutca, amit a szerzők többsége nem tud elkerülni. Érdekes módon – az ügyletegység híve – Eörsi sem tudja elkerülni ezt a csapdát. A dologi ügylet fogalmát ő is a kötelmi jog klasszikus fogalma felől közelíti, amikor arról ír, hogy a dologi ügylet “nem új akaratelhatározás, nem új megegyezés eredménye”, hanem a causa által elindított folyamat egyik állomása, amelynek forrása “nem a felek magánakarata, hanem jogszabály rendelése”. Illogikus – szerinte – e konstrukció amiatt is, mert a dologi jogviszony a jogalany és minden más ember között áll fenn, a dologi ügylet tehát szerződés a jogalany és minden más ember között, ami lehetetlenség. 7 Az elsősorban a kötelmi jogra figyelő klasszikus jogügyleti tan szerint ugyanis a jogügylet lényege a jognyilatkozat, a fél akaratnyilvánítása valamely joghatás előidézésére. 8

Marton Géza szerint: “jogügylet a félnek olyan cselekménye, melyet abból a célból végez, hogy vele a tárgyi jog által meghatározott bizonyos joghatásokat hozzon létre”.

Aki az ügyletet – a kötelmi jog szemüvegén vizsgálja, annak figyelmen kívül kell hagynia a dologi jogban joghatást kiváltó – tulajdonjogot, birtokjogot, használati jogot létrehozó, módosító vagy megváltoztató – jogi tényeket. E jogi tényekből gyakran hiányzik a joghatás elérését célzó akaratnyilatkozat. Ilyen jogi tény – az átruházáson kívül – a találás, a kincslelet, a gyümölcsszedés, a tulajdonos halála, az átruházás egyes eseteiben pedig a dolognak a birtokos hatalmába kerülése stb. A dologi ügylet nem csupán a tulajdonátruházás eleme, jelen van más tulajdonszerzés, illetőleg dologi jog keletkezése eseteiben. Úgy tűnik, hogy az új Ptk. Javaslatának szerzői – ezt figyelmen kívül hagyva – a dologi ügylet fogalmát a megállapodáson alapuló birtokátruházásra szűkítették le, s figyelmen kivül maradt, hogy a tradíció a tulajdonátruházáson kívül más dologi jogok keletkezésének is feltétele.

A dologi jogi ügylet - felfogásom szerint – dologi joghatást kiváltó jogi tény, amely a dologi jog hatálya alatt áll. A jogi tény valamely körülmény, történés, a jogügylet pedig ennek a ténynek – a valóságban végbemenő – eredménye. Eljuthatunk a tradícióhoz természetesen jognyilatkozattal (akaratnyilvánítással), az akaratnyilvánítást azonban a kötelmi szerződésben kell kifejezésre juttatni, már csak amiatt is, mert a kötelmi szerződés – a tulajdonátruházásra vonatkozó szándék kijelentése nélkül – nem teljes értékű.

A tulajdon megszerzésére vezető mozzanatokat tehát nem indokolt két olyan szerződésre bontani, amelynek mindegyikét – többé-kevésbé – a kötelmi jog szabályai szerint kell megítélni.

Vajon az új Polgári Törvénykönyv Javaslata segít-e tisztázni a dualista felfogás tartalmát, hozzásegít-e a dologi ügylet jellegének tisztázásához. Úgy tűnik, hogy nem. Szavakban a Javaslat indokolása elkötelezi magát a dologi ügylet mellett, de nyitva hagyja a kérdést: milyen ügylet a dologi ügylet. A zavart fokozza, hogy a Javaslat megismétli a hatályos Ptk. -nak azt a hibáját, hogy – bár a 117. § szerint a tulajdonjog megszerzéséhez szerződésre és átadásra van szükség – az adásvételre vonatkozó rendelkezésből az következik, hogy ez a két elem a kötelmi jog hatálya alá tartozik, ugyanis a 365. § (1) bekezdése szerint az adásvételi szerződés alapján az eladó kötelessége (a tulajdonjog átruházásán kívül) a dolgot birtokba bocsátani, a vevő pedig (a vételár megfizetésén kívül) a dolgot átvenni. 9 (Az ingatlan adásvételére nincs külön rendelkezés, tehát a tradícióra vonatkozó mozzanat eszerint nem része a kötelmi szerződésnek. )

A Javaslat sem képes ezzel a rossz hagyománnyal szakítani. A Dologi jogi könyv ugyan hitet tesz az átszállás kötelmi-dologi jogi kettőse mellett, a kötelmi különös rész mégis megismétli (sőt zavarosabbá teszi) a kötelmi szerződés tartalmát.

Az 5: 180. § (1) bekezdéséből ugyanis az következik, hogy a dolog átvétele a vevőnek szerződéses kötelezettsége (az eladóé az átadás?), ingatlan adásvétele esetén pedig az eladó köteles a dolog birtokának átruházására. Ez nem segít a dologi ügylet fogalmának tisztázásában.

Erre a tisztázásra a dologi ügylet jelentőségét hangsúlyozó szerzők sem vállalkoznak, sőt a dologi jog új koncepcióját kifejtő cikkben azt olvashatjuk, hogy a szerző az új Polgári Törvénykönyvben sem lát erre lehetőséget, mert “a dologi ügyletre vonatkozó szabályokat a kötelmi jogi szabályokra való megfelelő utalással lehet megadni. “10 Tehát újra vissza a kötelmi joghoz? Két kötelmi töltésű ügylet valósítja meg a tulajdonszerzést? Akkor már csak az a kérdés, hogy ki hirdet itt ügyletegységet.

Mélyebbre ás az a tanulmány – sajnos zömében csak (nem mindig pontos) lábjegyzetben -, amely szerint indokolt volna “az új kódexben a Javaslatban foglaltakhoz képest hangsúlyosabban megjeleníteni a dologi jogi ügyleteket (…) a jogügyletek kötelmi jogon túlmutató jelentőségével, szerepével nincs összhangban a jogügyleti szabályok kötelmi jogra való korlátozása. ” Helyesen ismerik fel (lábjegyzetben) a Javaslatnak az átadás jogügyleti jellegére vonatkozó ellentmondó érvelését (a jogcímes birtokátruházás lenne az egyetlen dologi jogi rendelkező ügylet – az indokolás szerint). 11

Több tanulmányban utaltam már arra, hogy a dologi ügylet tartalmát ingók esetében a birtokjog, ingatlanok esetében a telekkönyvi jog határozza meg. 12 A Javaslat szerzői ezt a felfogást magukévá téve a dologi ügyletre vonatkozó elképzeléseiket a birtokjog új szabályozásával kívánják megvalósítani. A birtokjognak a Javaslatban szereplő új felfogása azonban egyenetlenséget, zavart teremt a tulajdonjog szabályozásában is. Sőt, olyan benyomásunk támadhat, hogy a Javaslat szerzőit nem is a birtok szabályozása (birtokvédelem) izgatta, inkább az, hogy a tulajdonszerzés szabályai elképzelésük szerint alakuljanak. (Lásd a Javaslat indokolását). 13 Ahhoz azonban, hogy megértsük, mi a birtokjog lényege, a történeti alapoknál kell kezdenünk.

A birtok lényege – ami megkülönbözteti a tulajdontól – a következő: a birtok = tény, a tulajdon = jog. Birtokosnak lenni annyit jelent, hogy a dolog valakinél van, akár joggal, akár jogellenesen. A fogalom utóbb a római jogban árnyaltabbá válik: a birtok két elem – az animus és corpus – megléte esetén jön létre, s animus csak akaratképes személytől eredhet (infantes saját cselekményével birtokot sem szerezhet). Finomítja ezt a tételt az a magyarázat, hogy a birtokosi akarat benne van a corpusban, ami megvalósul, ha a birtokos külső cselekményében a dolgot oly helyzetbe hozza, amely a birtokviszonyt kifelé félreismerhetetlenül elárulja14.

A birtok ténye és a birtokhoz fűződő birtokjog római jogi kettőse alakítja ki évszázadokkal később a magánjog tudományában a birtok és a birlalat fogalmát. A birtokjog nélküli birtoklás ténye jelenti a birlalatot (a római jogban előbb a possesio, majd az ebből kialakuló detencio).

A birtok, birlalat egymáshoz való viszonyát a XIX. században Jhering fejtette ki15. Előtte Savigny16 tanítása volt meghatározó, aki szerint birtokos csak az, aki a maga számára gyakorol tényleges uralmat a dolog felett, a birlaló, aki más számára birtokol.

Jhering elméletének egyik fő vonulata, hogy a birtok nem más, mint valószínű tulajdon. Ő volt az, aki a birtok animus eleme ellen emelt szót. A magyar jogtudományban ezt tette Szászy-Schwartz Gusztáv is. 17 Ezek a nézetek fokozatosan megváltoztatták a birtok elméleti felfogását, s a XX. század első felének magyar kodifikációja – a német, svájci polgári törvénykönyvekhez hasonlósan – “a birtok tényállás-elemei közül az animus do-minit, mint részben felesleges, részben visszás követelményt egészen elvetette. “18

Miközben felerősödtek azok a nézetek, amely szerint a birtokhoz szükséges animus nem igazán animus, távolról sem olyan, mint ami a kötelemhez szükséges, – egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a két elemű birtok méltánytalanul nagy csoportokat zár ki a birtokvédelemből. Pontosan azokat, akik nem valamely jogcímen birtokolnak egy dolgot, s akiknek csak a birtok adna védelmet a dolog elleni támadás elhárítására. Hiszen aki tulajdonjoga vagy más jogcím alapján birtokol, az e jogviszony alapján is védelmet igényelhet. Fokozatosan uralkodóvá válik az a felfogás, hogy szükségtelen a birtokosi akarat ingatag elemét bevinni a jogrend szervezetébe.

A Magánjogi törvényjavaslat (1928. évi változat) 443. §-a szerint: “a birtok tényleges uralom a dolgon”. Ennek ellenére a birtokjogot mégsem sikerült e mozzanattól függetleníteni, hiszen a “sajátjakénti” birtoklás, “saját érdekében való birtoklás”, “más érdekében” való birtoklás tényálláseleme nem volt megkerülhető. “A birlaló… , aki éppen azért birlaló és nem birtokos, mert az ő dolog feletti tényleges hatalomgyakorlásából ez az akarati mozzanat hiányzik. “19

A vita jelentősége a gyakorlatban abban csúcsosodott ki, hogy a birtoklási akarat vajon csak akaratképes személytől származhat-e. A birtokjog egyeleművé tétele annak elismerését jelentette, hogy a “jogrend birtoklásra való képtelenséget nem ismer”. 20 Az ellentmondást azonban még – az ezt az álláspontot valló – szerzőnél is felfedezhetjük, aki szerint a birtok alanyának “akaratképes egyénnek kell lennie”21

A birtok fogalmából az akart kiiktatása – feltehetően a korábban uralkodó nézetek hatására – kezdetben még nem járt azzal, hogy a cselekvőképtelen vagy a nem akaratlagos személy birtokosi minőségét elismerték volna. (Kolosváry például – az Mtj. hatásának elemzése után, de ezzel szemben – arról ír, hogy a birtok alanyának “akaratképes egyénnek kell lennie. “22 Ez az ellentmondásosság – érthetően – csak lassan tisztult le a bírói gyakor-latban23 és a jogtudományban is.

Egyértelműen fogalmaz Szladits, aki szerint “a birtokvédelem tekintetében nem a jog megszerzéséhez vezető jogi tényállás az irányadó, hanem a tényleges helyzet. “24 Álláspontja szerint “a birtok megszerzésének nem szükségszerű feltétele valamely különleges birtokosi akarat. Lehet, hogy valaki tudtán kívül szerez birtokot (… ), nincs kizárva az sem, hogy cselekvőképtelen személy szerezzen birtokot, ha a dolog tényleges hatalmi körébe jut. “25

Az 1959. évi Polgári Törvénykönyv – a megelőző bírói gyakorlatnak és tudományos állásfoglalásoknak megfelelően – már egyértelmű a birtok szabályozásában: a birtok lényege, hogy valaki a dolog felett közvetlenül vagy közvetve hatalmat gyakorol, a birtokos személyét elsősorban a tényleges hatalmi helyzet határozza meg. A törvény a birtok-birlalat ellentmondásosságát is megkísérli feloldani.

A Ptk. -t megelőző szabályozás – eltörölvén a birtok fogalmából az animust – megtartotta a birlalás intézményét, ami viszont “zavart okozó indokolatlanság”26. Ezt az indokolatlanságot az 1959. évi Ptk. megszüntette, kiiktatva a birtokjogból a birlatást, s helyette – a más érdekében birtoklók védelmében – bevezette a felelős őrzés intézményét.

A Ptk. nyomán a birtokjog körüli viták megszűntek, ellentmondásmentes bírói gyakorlat alakult ki.

Az új Polgári Törvénykönyv közzétett tervezete azonban ezt az évszázados – s Magyarországon száz éve megnyugtatóan lezárt – vitát eleveníti fel, – feleslegesen és ellentmondásosan. A Javaslat szerint “háttérbe szorult a birtoklásra irányuló szándék szerepe”27. Emiatt a Javaslat szövege (4: 1. §) szerint csak az a birtokos, aki a dolgot sajátjaként, vagy a dolog időleges birtokára jogosító jogviszony alapján tartja hatalmában. Ez nyilvánvalóan az 1928. évet megelőző birtokjog visszacsempészése. A Javaslat indokolása nem hagy kétséget atekintetben, hogy a dolog feletti rendelkezéshez szükséges cselekményeket cselekvőképtelen személyek nem tudják véghezvinni. Magyarul: nem lehetnek birtokosok. Ehhez képest a Javaslat önmagával is ellentmondásba kerül, amikor megállapítja, hogy ez “nem jelenti azt, hogy a birtok átruházására a kötelmi ügyletekre, azaz a szerződésekre vonatkozó szabályok alkalmazhatóak lennének. “

Az elmúlt évszázad magyar jogirodalmában ennek a felfogásnak az ellenkezője töretlenül érvényesült. A bírói gyakorlat egyértelmű és kiegyensúlyozott volt, a birtokos akaratát soha nem kérte számon. A Javaslattal szembeni értetlenségünknek ez az egyik forrása. A lényesebb kifogás azonban a Javaslat ellentmondásossága. Erezve, hogy a birtokosok köréből a nem akaratlagos cselekvők kizárása túlzás lenne, a Javaslat így indokol: “nevükben – mint ahogy a jogi személy birtokos nevében is – törvényes képviselőjük jár el. ” Ez azonban nem sokat segít a cselekvőképtelen személyen, ugyanis, ha saját cselekménye által birtokos nem lehet, utóbb már nem segíthet rajta a törvényes képviselő. A dolog jelentőségét érzékeltetve: ha a 14 éves gyerektől az utcán erőszakkal elveszik telefonját, – mivel nem birtokos – ő a támadást önhatalommal nem háríthatja el. Ha a mindennapi életben szokásos kötelmi ügyleteket megkötheti, érvényesen szerez jogcímet, de a birtokbavételre – miután erre a kötelmi rendelkezés nem alkalmazható – már csak törvényes képviselője jogosult (vagy a dologi jog ezt is kivételként fogja szabályozni?) A példák sokaságát lehetne felsorakoztatni. De vajon szükséges-e példákat említeni, hiszen maga a Javaslat – az indítást követően – törvényszövegként a következőt tartalmazza: “a dolog birtokát megszerzi, akinek a dolog tényleges hatalmába jut” (4: 2. §). Ezt követően a következő kérdés vetődik fel: melyik javasolt rendelkezésnek higgyünk? Ha hiszünk az utóbb idézettnek is, úgy a hatályos birtokjog nem változott, hiszen a birtok jelenleg is vagy eredeti birtokszerzéssel (tényleges hatalom megszerzésével), vagy a származékos birtokszerzéssel (a birtok átruházásával) jöhet létre. Akkor meg mivégre a Javaslat indokolása?

A birtok alanyi jog: ez a megállapítás a jogtudományban egyértelműen tisztázott. Vannak iskolák, amelyek – ha a birtok létrejöhet akarat nélkül is – a birtokot nem jognak, hanem ténynek tekintik. 28

Az alanyi jog általánosan elfogadott álláspontja szerint alanyi jog a jog által megengedett cselekvés, amelyhez jogi hatások fűződnek; az alanyi jog mindig valamely jogi kötelesség másik oldala gyanánt jelentkezik. 29 Ha az alanyi jog fogalmát így határozzuk meg, nehezen lehet a birtok alanyi jog minőségét kizárni, hiszen a birtok – mint dologi jog – mindenkit arra kötelez, hogy a birtokost birtoklásában ne zavarják meg, illetőleg birtokától ne fosszák meg. Ha valaki mégis ezt teszi: a birtokos birtokvédelmet igényelhet. Ez a tényleges állapothoz fűződő birtokoltalom (ius possesionis) – mindenki ellen jogilag biztosított helyzetet nyújt a birtokos részére.

Az alanyi jognak ettől eltérő felfogását csak az indokolhatja, ha valaki a jogtudomány valamely birtokelméletének fogalomrendszeréhez kötődik. Ebben az esetben viszont neki is indokolnia kell az alanyi jog általánosan elfogadott fogalmától való eltérést.

A birtokviszony létrejöttéhez tehát nincs szükség különleges birtokosi tudatra, akaratra. A hatalomban tartás vagy a dolog megszerzése azonban olyan cselekvőséget feltételez, amelynek megítélésekor a cselekvő szándéka (akarata) nem hagyható figyelmen kívül.

A fő tétel azonban valóban az, hogy a birtok a birtokos akaratán kívül is megszerezhető (a szokásos példa: a fuvarozó a szállítmányt tévedésből kívülálló személy telkére rakja le), megszerezheti a birtokot továbbá a cselekvőképtelen, vagy korlátozottan cselekvőképes személy is.

A birtokosi szándék minőségének azonban jelentősége van, ettől függ, hogy saját vagy idegen birtok jön létre, illetőleg egyéb tudati elemek határozzák meg a birtokos jó- vagy rosszhiszeműségét. Az azonban, hogy valaki a dolgot megszerezte, vagy más módon a dolog hatalmába, került, csak akkor állapítható meg, ha az erre irányuló “szándéknak” legalább a minimuma kimutatható. A példánál maradva, ha valakinek távollétében telkére a fuvaros idegen dolgot rakott le, az erről aló tudomásszerzésekor nyomban kifejezésre juttathatja, hogy nem kíván birtokolni, hanem a dolgot az arra jogosult érdekében tartja magánál, ezáltal a felelős őrző jogállásába kerül.

A cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes esetében is a közfelfogás szerint kell megítélni, hogy ténylegesen hatalmában tartja-e a dolgot, szándéka valóságosan arra irányulhat-e, hogy a dolog hatalmában legyen. Például a hat-nyolc éves gyermek játékának vagy ruházatának kétségtelenül birtokosa, de ha beül egy őrizetlen gépkocsiba, nem lehet szó arról, hogy birtokában tartja azt; korának, értelmi képességének, személyes körülményeinek mérlegelése alapján kell ezt megítélni. Ha az eszméletlen, kómában fekvő beteg párnája alá elrejtenek valamit: nem lesz birtokos. Álláspontom szerint ez a helyzet, ha valakinek ingatlanán idegen dolgot helyeznek el úgy, hogy az ingatlan birtokosának tudata ezt a helyzetet nem képes átfogni (pl. valaki lezárt nyaralójában télen elhelyeznek egy idegen dolgot). A személyi és tárgyi körülményekből lehet csak megítélni, hogy a hatalomban tartás létre jöhetett-e. E kérdések azonban nem kívánnak törvényi szabályozást, ezt a gyakorlat meg tudja oldani.

Ez tehát az ingó dolog tulajdonjogának megszerzéséhez szükséges dologi ügylet (az átadás) fogalma is. Azokban az esetekben, ahol a törvény a jog keletkezéséhez az átadást fűzi és a birtokbavételnek szabályaitól a törvény el kíván térni, erről külön rendelkeznie kell.

És végül: tisztáznom kell, hogy miért tűnhetek egyes szerzők szemében az ügyletegység hívének. Több helyen utaltam arra: gyakran az ingók tulajdonának megszerzését nem lehet a hagyományos tradíciók egyik formájához sem kötni30, nem lehet feltétlenül minden átruházás tekintetében a kötelmi és a dologi elem együttesét megkívánni. Különösen a termékszállítások esetében az átruházó ügylet gyakran eltűnik, és a konszenzus lesz a tulajdonjog megszerzésének lényege, ennek is a teljesítési mozzanata. A kötelmi szerződésnek (legyen az adásvétel, csere vagy szállítási szerződés) lényeges része a teljesítés meghatározása. A teljesítésnek (a dolog átadásának) a kötelmi jog szerint kell végbemennie. A teljesítéssel valósul meg a “tradíció”, így a kötelmi jog szabályai szerint kell a “tradíciót” is megítélni. Ebben az esetben nem lehet szó külön dologi hatályú ügyletről. Így ha az átruházó nem tesz eleget szerződéses kötelezettségének, ezzel szerződésszegést követ el és a másik szerződő fél a Ptk. 300. §-ának (1) bekezdése alapján követelheti a teljesítést (illetve, ha ez többé nem áll érdekében, elállhat a szerződéstől). Ha pedig az átruházó a dolog kiadását kifejezetten megtagadja, akkor a jogosult a Ptk. 313. §-a alapján választhat a késedelem [300. §-ának (1) bekezdése] és a lehetetlenülés [312. §-ának (2) bekezdése] következményeinek alkalmazása között.

A tulajdon átruházás továbbá végbemehet absztrakt ügylettel is, s ezekben az ügyletekben is megváltozik az animus és a corpus aránya.

Az absztrakt ügylet általánosan elterjedt fogalma: jogcím nélküli ügylet, a tradíció önállósodása. Az absztrakt ügyletre vonatkozó tanítással a klasszikus római jogban is találkozunk. Marton Géza elemzése szerint a tulajdon átruházáshoz szükséges akaratmegegyezés megvalósul akkor is, ha ez csak absztrakt akarat megegyezés formájában jelentkezik, így pl. ha a felek az átruházás alapjául szolgáló ügyletre nézve tévedésben voltak, de mindketten megegyeztek az átruházás szándékában (pl. az egyik eladni akart, a másik ajándékképpen fogadta el a dolgot). Ekkor sem adásvétel, sem ajándékozás nem történt, de a két semmis ügyletből megmaradt absztrakt megegyezést a római jog elfogadta iusta causa traditionisnak, s elismerte a tulajdonátszállást. Ha viszont a tévedés magában a tulajdonátruházásra vonatkozó megegyezésre vonatkozott, vagy maga a tulajdon átruházó akarata volt semmis (pl. az átadott dologban tévedett az eladó), úgy a tradíció is semmis, nem történt tulajdonátszállás. 31

Az absztrakt tulajdon átruházás ilyen felfogásából nem következik, hogy hiányzik az animus, a kötelmi, a szerződéses kapcsolat. Nem arról van szó, hogy a tradíció önálló ügyletként függetlenedik a kötelmi szerződéstől és azt magába olvasztja. Absztrakt ügylet esetében az animus (a jogcím) fogyatékos, nincs megegyezés az átruházásra vonatkozó kötelező szerződés egyik elemében (pl. abban, hogy adásvétel vagy csere volt-e az átruházás célja), de a kötelmi szerződés többi eleme (az átruházásra vonatkozó szándék, egyezés a tulajdon tárgyában stb. ) változatlanul szükséges a tulajdon átszállásához.

Általános szabályként megállapíthatjuk: a tulajdon átruházásához kötelmi szerződésre (jogcímre) és dologi ügyletre (szerzésmódra, tradícióra) van szükség.

Az átruházásnak ez a két eleme nem minden esetben van egyenlő súllyal jelen. Így

(a) a jogcím önállósulása érzékelhető azokban az ingó dolgok átruházására vonatkozó kötelmi szerződésekben, amelyekben – a szerződés teljesülésének részleteit meghatározva – az átruházás teljesítéssel valósul meg;

(b) a tradíció önállósulásával, amikor teljes értékű kötelmi szerződés nélkül az átadással megvalósul az átruházás (absztrakt szerződések).

JEGYZETEK

1 Eörsi Gyula: A tulajdonátszállás kérdéseiről, Budapest 1947.

2 Világhy Miklós-Eörsi Gyula: Magyar polgári jog I. köt., Egyetemi tankönyv 1965.

3 Petrik Ferenc: Tulajdonjogunk ma IV., Magyar Jog, 1981/10. 865. és köv. o., Polgári Törvénykönyv magyarázata (szerk.: Gellért György és Eörsi Gyula) KJK. 1981.

4 Polgári Törvénykönyv magyarázata (szerk.: Gellért György) Közgazdasági es Jogi Könyvkiadó 2001. 403. és köv. o.; Petrik: A telekkönyvi jog alapelvei, a közhitelesség elve, Magyar jog, 2003/5. 257. és köv. o.; Petrik: Ingatlan-nyilvántartás, Kommentár a gyakorlat számára, HVG-ORAC; Petrik: Tulajdonjog I-II., (egyetemi jegyzet) PPKE Deák Továbbképző Intézet, 2001.

5 Szladits Károly: Dologi jog, Grill 1930 (továbbiakban: Szladits) (1930) 99. o.

6 Szladits Károly: Magyar telekkönyvi anyagi jog, (Szerk.: Führer Imre) Budapest 1921. 85. és köv. o.

7 Eörsi 1947. 407. o.

8 Marton Géza: A római magánjog elemeinek tankönyve, Budapest 1957. 73. o.

9 Talán ez a szabályozás az oka, hogy még az egyetemi jegyzet (Eötvös Könyvkiadó 2006. 122. o. ) szerint is a hatályos Ptk. az ügyletegység elvét követi.

10 Menyhárd Attila: Észrevételek és javaslatok az új Polgári Törvénykönyv dologi jogi koncepciójának kiegészítéséhez, Polgári jogi kodifikáció, 2002/5-6. 18. o. – A szerző nézeteinek helyességét illetően engem elbizonytalanít az is, hogy nevemet az ügyletegység híveként tünteti fel, s ennek forrását – annak ellenére, hogy a nem hosszú cikk 148 lábjegyzetet tartalmaz – nem tünteti fel.

11 Csizmadia Norbert-Gárdos István: A zálogjog alapítása a dologi jogok szerzésének rendszerében, Polgári jogi kodifikáció, 2007/1. 26. és köv. o.

12 Ez a megállapítás a hatályos jogra vonatkozik. Nem zárja ki, hogy a dologi ügylet fogalmát az új Ptk. önállóan meghatározza – nem a kötelmi jogra való utalással.

13 A Javaslat indokolása szerint: “A birtok átruházásának központi szerepe van az átruházással való tulajdonszerzés, továbbá a haszonélvezeti jog és a zálogjog keletkezése körében egyaránt. ” Az említett cikk (Polgári jogi kodifikáció 2007/1. 36. o. ) joggal kifogásolja, hogy nem a birtokátruházás az egyeden dologi jogi rendelkező ügylet. Velük ellentétben azonban szerintem nem az a megoldás, hogy különböző tartalmú “dologi megegyezése-ket5‘ kreáljon a törvény (tulajdonátruházó, zálogjogot alapító megegyezést), hanem az, hogy a dologi ügyletnek a szándék ne legyen eleme.

14 Marton (1957. ) 134. és 140. o. )

15 Der Besitzwille, 1889.

16 Das Recht des Besitzes, 1803.

17 Szászy-Schwartz: Az animus domini bírálata, Magyar Igazságügy, XXIX. 153. o. )

18 Kolosváry, in: Magyar magánjog, Budapest 1942. V. köt. (továbbiakban: Dologi jog) 58. o.

19 Kolosváry, in Dologi jog 60. o.

20 Kolosváry, in Dologi jog 61, o.

21 Kolosváry, in Dologi jog 61. o.

22 Dologi jog 61. o.

23 P. III. 565/191 1.; MD. VI. 161. sz.

24 Szladits (1930) 26. o.

25 Szladits (1930) 31. o.

26 Kolosváry, in Dologi jog 59. o.

27 Polgári jogi kodifikáció, 2006/4. sz. 3-20. o.

28 Az új Polgári Törvénykönyv tervezetének indokolása is – úgy tűnik ezt a felfogást képviseli. Indokolása szerint “a birtok nem pusztán tényleges állapot, hanem alanyi jog, amelynek alapján a birtokos, mint jogosult uralmat gyakorolhat. ” (Javaslat 10. o. )

29 Moór Gyula:Jogfilozófia, Püski 1994. 190-191. o.

30 Petrik 1981.

31 Marton 150. o.