A cikk letölthető PDF formátumban is.

III. Rész

A személyhez fűződő jogok

1. “A személyiség eleven folyam, mely sohasem áll meg, és a saját medrében halad a külső világnak máslényegű tárgyai közt. Ennek a folyamnak az érintetlenségét védeni hivatása a jognak egyfelől abban, hogy mozgása ne legyen akadályozva, tisztasága ne legyen elhomályosítva, másfelől, hogy önmagával azonossága és más ily folyamoktól – valamint a külvilágtól – való különbözősége el legyen ismerve.” (Balás P. Elemér: A személyiségi jogok. In. Szladits Károly (szerk.): Magyar Magánjog I. Általános rész. Személyi jog. Budapest, 1941, Grill Kiadó, 625. oldal.)

A Javaslat tartózkodik attól, hogy meghatározást adjon a személyiség lényegét illetően. A személyiség mint fogalom nem meríthető ki egyes – akár vég nélkül sorolt – jogosítványok leltárba vételével. “Miként a tulajdonos jogkörét hiába kísérelnénk meg körülírni oly módon, hogy elmondanánk, mi mindent tehet a dolgával, amiként az állampolgár polgári szabadságát nem meríthetjük ki efféle felsorolással: úgy ki nem meríthető az egyénnek az a pozíciója sem, amelyet ő mint a társadalom aktív szerve, mint a társadalmi szervezet végső célja és egyúttal primer alkotórésze ebben a társadalomban elfoglal. Már pedig semmi más, mint ez a pozíció az, amelyet a »személy« minőségével jelezni akartunk. Ennek a pozíciónak egyes nyilvánulásait kiemelheti a jog és oltalomban részesítheti, egyúttal szorosabban körül is írhatja, de ezek a kiemelt nyilvánulások együtt sem fogják soha reprezentálni magát a személyiséget, amely magának a társadalmi szervezetnek az alapfogalma.” (Meszlény Artúr: Személyjog és vagyonjog az új polgári perrendtartásban. Budapest, 1912, 7. oldal.)

A személyhez fűződő jogok – és különösen az általános személyhez fűződő jog – fogalmát, azok jellege miatt gyakorlatilag lehetetlen tartalmilag pontosan és kimerítően meghatározni. Egyet lehet érteni Sólyom Lászlóval, hogy a személyhez fűződő jogok fogalma megragadhatatlan: “Ez a jogintézmény az »autonómiát« írja zászlajára és céljának bármely megfogalmazása – a személyiség szabad kibontakozása (…), vagy az önérvényesítés, avagy az individum érinthetetlensége stb. – ugyanazt jelenti. Az autonóm emberi személyiség megvalósítása azonban kivételes teljesítmény és ugyanakkor a legszemélyesebb is: »kívülről« – hát még jogilag! – nem biztosítható, de meg sem határozható; a körülményektől viszonylag független, mert mértéke maga az egyén. A jog itt olyasmit ígér, amit nem adhat, és maga a személyiségi jog természetesen nem is úgy funkcionál, mintha ezt akarná nyújtani.” (Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete. Budapest, 1983, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 313. oldal.)

2. Az ember életét, testi épségét, méltóságát s mindazokat a nem vagyoni értékeit, amelyeket összefoglaló néven személyhez fűződő (személyiségi) jogoknak szokás nevezni, párhuzamosan védi a polgári jog, a büntetőjog, az alkotmányjog, sőt, valójában nincs olyan jogág, amely közvetve vagy közvetlenül ne lenne hivatva személyiségi értékek védelmére. A büntetőjog a polgári jog mellett a legszélesebb körben biztosítja a személyiség védelmét, azzal a jogági sajátossággal, hogy a büntetőjogi felelősség megállapítása mellett büntetőszankciót ír elő. A büntetőjogi védelemre csak akkor kerülhet sor, ha ezt szélesebb körű társadalmi érdek -a cselekmény és az elkövető társadalomra veszélyessége – szükségessé teszi.

A Javaslat az alkotmányos alapjogok és a polgári jog kapcsolata körül kialakult elméleti vita kapcsán azt az álláspontot követi, hogy a polgári jogi személyiségvédelem köre nem azonos az alapjogok katalógusával. Kétségtelen, hogy bizonyos alapjogok a személyhez fűződő jogok részeivé is váltak (például élethez, testi épséghez, egészséghez fűződő jogok), de eltérőek lehetnek az érvényesítésüket szolgáló jogi eszközök. Ennek megfelelően a Javaslat el kívánja kerülni, hogy az alkotmányos szabadságok, nemzetközi egyezményekbe foglalt emberi jogok közül azokat is a magánjogi kódex tartalmazza, amelyek megvalósulását az államnak közjogi eszközzel kell biztosítania, s amelyek megvalósítására a polgári jogi eszközök egyáltalán nem vagy csak kevésbé alkalmasak.

A személyhez fűződő jogok polgári jogi védelménél tehát nem az a lényeges, hogy mi a védelem tárgya, hanem a szabályozás – elsősorban – helyreállító, rendező jellege. A polgári jogi személyiségvédelem abszolút szerkezetű jogviszonyok keretében realizálódik. A személy mindenkitől követelheti személyhez fűződő jogainak tiszteletben tartását. A polgári jog elsődlegesen rendező, helyreállító szerepkörére tekintettel az alanyi jogok érvényesítése a jogosult akaratától függ. A jogosult belátása határozza meg, hogy személyhez fűződő jogainak érvényesítését szolgáló jogi eszközöket igénybe veszi vagy sem.

A magánszféra, a jóhírnév és becsület védelme alkotmányos alapjog, nevezetesen a szólásszabadság korlátozását jelenti. Ezt a lehetőséget kifejezetten elismeri az – 1993. évi XXXI. törvény által kihirdetett – emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (Európai Emberi Jogi Egyezmény) 10. cikk (2) bekezdése is. Ez a rendelkezés kimondja, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának jogát törvényben – egyebek mellett – mások jóhírneve védelme érdekében korlátozni lehet. Különös jelentősége van ezért ebben a körben a kiegyensúlyozott bírói mérlegelésnek. A mérlegeléshez mértékadó iránytűnek tekinthető az Emberi Jogok Európai Bíróságának kiterjedt gyakorlata. (A szólásszabadság és a személyhez fűződő jogok védelmének ütközési pontjaihoz ld. Sajó András: A szólásszabadság kézikönyve. Budapest, 2005, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.)

3. A Javaslat a személyhez fűződő jogokat – a hatályos szabályozáshoz hasonlóan – általános jelleggel részesíti védelemben: védelmet nyújt a személyhez fűződő jogok megsértésének minden formája ellen.

Személyhez fűződő jogai jogi személyeknek és jogi személyiség nélküli jogalanyoknak (bt., kkt.) éppúgy lehetnek, mint természetes személyeknek. Azzal, hogy ezt a Javaslat külön deklarálja, erősíteni szeretné azt a nézetet, hogy a személyhez fűződő jogok funkciója teljesen azonos a jogi és a természetes személyek esetén: a társadalmi rendeltetésük betöltéséhez szükséges háborítatlan mozgástér biztosítása. Természetesen vannak jogok, amelyek jellegüknél fogva csak természetes személyek vonatkozásában értelmezhetőek (például az élet, egészség, testi épség védelmét szabályozó rendelkezések), tekintettel arra, hogy a jogi személyeknél hiányzik a személyiség biológiai alapja. A jogi személyiség nélküli jogalanyok esetében a bíróságnak kell vizsgálnia azt, hogy az adott magatartás ezen jogalanyok személyhez fűződő jogának sérelmét eredményezi-e.

A Javaslat vélelmet állít fel arra nézve, hogy a mások személyiségi jogainak bármilyen megsértése vagy korlátozása jogellenes cselekmény, amelynek ellenkezőjét – a sértés elkövetésére való feljogosítottságot – a sértő félnek kell bizonyítani.

4. A személyhez fűződő jogok megsértésére alkalmazható jogkövetkezmények köre néhány ponton eltér a hatályostól. A szankciók köréből kimarad a “közérdekű bírság” jogintézménye, ugyanakkor új polgári jogi igényként érvényesíthető lesz a sérelemdíj. A közérdekű bírság közhatalmi jellegű szankció, nem egyeztethető össze a magánjog szellemével, s a bíró gyakorlat nagyon ritkán alkalmazza.

A személyhez fűződő jogok új szankciója a sérelemdíj. A sérelemdíj a személyhez fűződő jogok megsértésének vagyoni elégtétellel történő közvetett kompenzációja, illetve pénzbeli elégtételt jelentő magánjogi büntetése. Erre tekintettel a Javaslat a sérelemdíjat nem a kártérítési jogban, hanem a személyhez fűződő jogok megsértése esetén alkalmazandó szankciók között helyezi el. A sérelemdíj szankciójának bevezetése a nem vagyoni kártérítés intézményének megszüntetését eredményezi. A Javaslat szerinti változtatás hatékonyabb védelmet biztosít, mivel a sérelemdíjnál a bíróságnak nem kell a sértett oldalán bekövetkezett hátrányt kutatnia, és bizonyítottnak találnia. A bíróság sérelemdíjat állapíthat meg a bekövetkezett hátrányra tekintettel mint közvetett kompenzációt és hátrány hiányában is mint elégtételt a sérelmet elszenvedett számára.

I. Cím

Általános szabályok

1:115. § [A személyhez fűződő jogok általános védelme]

(1) A személyhez fűződő jogok a törvény védelme alatt állnak. E jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani.

(2) A személyhez fűződő jogok védelmére vonatkozó szabályokat a jogi személyre és más jogalanyra is alkalmazni kell, kivéve, ha a védelem – jellegénél fogva – csak az embert illeti meg.

(3) A személyhez fűződő jogról rendelkező nyilatkozatot a jogosult csak a szerződési nyilatkozatok érvényességére vonatkozó szabályok korlátai között tehet.

1. A Javaslat – a hatályos Ptk.-hoz hasonlóan – általános jelleggel védi a személyhez főző jogokat, anélkül, hogy meghatározná azok fogalmát; azt a bírói gyakorlatnak kell tartalommal megtöltenie s folyamatosan gazdagítania.

A személyhez fűződő jogok védelmének kereteit az Alkotmányban rögzített egyes jogok és szabadságok adják. Az Alkotmány a szükséges eszközrendszer hiányában képtelen ezeket közvetlenül védelmezni, így a konkrét védelem biztosítása már elsősorban a polgári jog, a büntetőjog és a közigazgatási jog feladata. A polgári jog ezt a funkciót a személyhez fűződő jogokra vonatkozó szabályozáson keresztül elsősorban az alkotmányos jogok vonatkozásában valósítja meg; az Alkotmányban megfogalmazott egyes szabadságok – mint például a lelkiismereti szabadság – védelmére a polgári jog eszközrendszere alkalmatlan.

Ez a rendelkezés egy olyan generálklauzula, amely alapján valamennyi személyhez fűződő jog, a nem nevesítettek is védelem alatt állnak. Újabb személyhez fűződő jogok is keletkezhetnek a jövőben, amelyekre az oltalom automatikusan kiterjed, így e rendelkezés alapján a nem nevesített személyhez fűződő jogok esetén is mód nyílik a Ptk.-ban szabályozott jogvédelmi eszközök igénybevételére.

A normaszöveg vélelmet állít fel arra nézve, hogy a mások személyhez fűződő jogainak bármilyen megsértése vagy korlátozása bárki által jogellenes cselekmény, amelynek ellenkezőjét a sértő félnek kell bizonyítania. A személyhez fűződő jogok szerkezete abszolút szerkezetű jogviszonyt teremt a konkrét jogosult és a végtelen számú kötelezett között. (A jog konkrét megsértése teszi relatívvá a jogviszonyt, a jogosultnak követelése támad a jogsértővel szemben a jogsértő magatartás megszüntetésére és a jogsértés jóvátételére.) A személyhez fűződő jogok gyakorlása, illetve az azok alapján történő igényérvényesítés ugyanakkor a jogviszony alapvetően abszolút jellegének ellenére sem járhat más személyek jogainak és törvényes érdekeinek sérelmével.

Az Alkotmánybíróság több határozatában meghatározta az általános személyhez fűződő jog lényegét, gyakorlati jelentőségét: “Az általános személyiségi jog anyajog, azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható.” [8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 42, 44-45.]

A hatályos Ptk. 76. §-ához képest újdonság, hogy a személyhez fűződő jogok védelmét kimondó generálklauzulát közvetlenül már nem követi példálózó jellegű felsorolás arról, hogy milyen magatartások sérthetik a személyhez fűződő jogokat. Ezzel a megoldással a Javaslat az eddiginél is világosabban kívánja érzékeltetni a szabályozás kiindulási pontját jelentő generálklauzula szerepét, a személyhez fűződő jogokat sértő magatartásokkal szembeni fellépés ugyanis így félreérthetetlenül az általános védelmet megfogalmazó főszabályon alapulhat. Az új konstrukcióval a személyhez fűződő jogok védelmének szintje természetesen egyáltalán nem gyengül, hanem a magasabb absztrakciós szinten elhelyezkedő generálklauzulával határozottabb elvi alapokat kap. A II. Címben szereplő rendelkezések funkciója a jogalkalmazói gyakorlatban kikristályosodott személyhez fűződő jogok lényegének és megsértésük jellemző eseteinek tudatosítása.

Az emberi méltóságot sértik az olyan magatartások, amelyek megkérdőjelezik a jogosult emberi mivoltát, illetve elmulasztják, megtagadják azt a minimális és kötelező tiszteletet, amely az embert pusztán emberi minősége alapján megilleti.

“A személyiség valóságos társadalmi értékelésének, a személyiség akadálymentes érvényesülésének előfeltétele az emberi méltóság tiszteletben tartása. A személyiség értékének megfelelő érvényesítéséhez arra is szükség van, hogy a társadalmi egyedet emberként, önálló személyiségként elismerjék.” (Törő Károly: Személyiségvédelem a polgári jogban. Budapest, 1979, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 419. oldal) Az emberi méltóság a személy konkrét minőségétől függetlenül minden embert megillet, sajátos rang, amelynek alapján mindenki követelheti e rangnak kijáró tiszteletet. Mindenki köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely más embert gátolhat abban, hogy emberhez méltó magatartást és életvitelt alakítson ki. Az emberi méltóság elismerésével a jog a másik ember iránti minimális, őt ember mivoltánál fogva megillető tiszteletet, elismerést követeli meg.

A Javaslat nem említi külön is nevesített személyiségi jogként az emberi méltósághoz való jogot. Ennek az az oka, hogy az emberi méltóság valójában valamennyi más nevesített és nem nevesített magánjogi személyiségi jog mögöttes forrása, “anyajoga”, s mint ilyen a 1:115. § (1) bekezdésben megfogalmazott generálklauzula mellett külön is deklarálva felesleges megkettőződést eredményezne. Ennek oka a Ptk. személyiségi generálklauzulájának létében keresendő, amely egy konkrét nevesített személyiségi joggá “fokozná le” az emberi méltósághoz való jogosultságot.

Az Alkotmánybíróság joggyakorlata az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében említett emberi méltósághoz való jogot minden egyéb alkotmányos alapjog anyajogának minősítette. A magánjogban az általános személyiségi joggal való azonosítása azért sem lenne helyes, mert személyhez fűződő jogai a jogi személynek is vannak, emberi méltósághoz való joga viszont csak természetes személynek lehet.

2. Személyhez fűződő jogai jogi személyeknek és más jogalanyoknak éppúgy lehetnek, mint természetes személyeknek (természetesen vannak jogok, amelyek jellegüknél fogva csak természetes személyek vonatkozásában értelmezhetőek). Az egyén szempontjából a személyiségi jogok nyújtotta oltalom végső soron azt biztosítja, hogy be tudja tölteni a hivatását mint a társadalom tagja, még akkor is, ha ez látszólag a társadalomtól kapott mozgástér, a mások és a társadalom zavaró behatásaitól való mentesség, szabadság formájában jelenik meg számára. Társadalmi hivatása, rendeltetése azonban minden jogi személynek ugyanúgy van, mint az egyes embereknek, s erre a természetesen fajtánként nagyon különböző rendeltetéseik betöltéséhez a nem természetes személyeknek is szükségük van a vagyonjogi jogképességen túlmutató, zavarásmentes autonóm mozgástérre, amelyet pontosan azok a személyhez fűződő jogok tudnak biztosítani (jóhírnév védelme, üzleti titokhoz való jog stb.), amelyek nem kizárólag az emberhez kapcsolódhatnak, így a jogi személyeket is megilletik. A Javaslat ilyen megfontolásból tartja szükségesnek, hogy a jogi személyeket megillető személyiségi jogokra külön is utaljon, kerülve ezzel azt a látszatot, hogy a jogi személyeket csak a “maradékelv” alapján illeti meg valamiféle korlátozott személyiségi jogvédelem. Valójában a jogi személyek egyes személyhez fűződő jogokra természetüknél fogva nincsenek rászorulva, azokra nincsen szükségük, de ugyanakkor elképzelhető az is, hogy a jövőben kikristályosodnak olyan személyiségi érdekek, amelyek alanyi joggá sűrűsödve fogalmilag csak jogi személyeket illethetnek meg.

3. Főszabály szerint minden a személyhez fűződő jog sérelmét okozó magatartás jogellenes. Mégis vannak bizonyos körülmények, amelyek fennállása esetén a jogellenesség kizárt. A legfontosabbak a következők: a jogszabályi engedély, a jogos védelem, a szükséghelyzet, a jogosult hozzájárulása. A Javaslat e helyen a jogosultnak a személyhez fűződő jogáról rendelkező (jellemzően joglemondó) nyilatkozatairól rendelkezik, egyéb kivételekről más helyeken találhatók rendelkezések, mivel ezek alkalmazása nemcsak a személyhez fűződő jogok megsértésével összefüggésben merülhet fel.

A “jogos védelem” akkor zárja ki a jogellenességet, ha szükséges mértékű, vagyis a fenyegető jogtalan támadás vagy közvetlen támadásra utaló fenyegetés visszaverését célzó magatartás nem terjed túl a cselekmény elhárításán (például testi sértés esete). A “szükséghelyzet” akkor jogellenességet kizáró körülmény, amikor valaki egy fenyegető veszély elhárítására olyan magatartást tanúsít, amellyel másnak a vagyonát vagy személyét sérti. A jogszabály engedése tulajdonképpen magában foglalja a másik három esetkört, tekintettel arra, hogy a “jogos védelem” és a “szükséghelyzet” is egy-egy konkrét törvényhelyen alapul, még ha azok más összefüggésben kerülnek is megfogalmazásra.

A (3) bekezdésben foglalt rendelkezés, a hatályos jog megoldásával nem teljesen egyező módon a személyhez fűződő jogról rendelkező nyilatkozattal kapcsolatos általános követelményt fogalmaz meg, mely szerint ilyen nyilatkozat csak a szerződési nyilatkozatok érvényességére vonatkozó szabályok korlátai között tehető meg. Az ilyen nyilatkozatok jellemzően egyes személyhez fűződő jogokról való lemondást, azaz tulajdonképpen a személyhez fűződő jogok megsértésének jogellenességét kizáró hozzájárulást tartalmaznak.

A személyhez fűződő jogok megsértésének jogellenességét kizáró hozzájárulásnak kifejezettnek kell lennie, és a jogosult hozzájárulásánál figyelemmel kell lenni arra, hogy az tartalmában joglemondó nyilatkozat, így azt kiterjesztően értelmezni nem lehet. A (3) bekezdés orientálja a joggyakorlatot azzal, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a jogosult személyiségi rendelkező cselekményei (joglemondása) bírói kontroll alatt állnak és ha indokolttá válik, akkor az érvénytelenség jogkövetkezményei is alkalmazhatóak.

A kötelmi jog általános szabályai alapján az egyoldalú nyilatkozatokra – ha törvény kivételt nem tesz – a szerződésekre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Ez vonatkozik az érvényességi szabályokra is. Ennek megfelelően a jogról való lemondást tartalmazó nyilatkozatoknál is értelemszerűen alkalmazandók a kötelmi jogi könyvnek a szerződések érvénytelenségi okaira, az érvénytelenség jogkövetkezményeire és egyéb szabályaira szabott rendelkezései.

A jogról való lemondás érvénytelenségének leggyakoribb esete a jóerkölcsbe ütközés lehet. Jóllehet a jóerkölcsbe ütközés is érvénytelenségi ok, mégis indokolt a kiemelése. A nyilatkozat természetére tekintettel fokozott gondossággal kell megvizsgálni a joglemondás tartalmát. Nem mondhat le valaki korlátok nélkül személyhez fűződő jogairól. A jogosult konkrét helyzetben – a következmények ismeretében – lemondhat valamely jogáról, de nem élhet korlátlanul önrendelkezési jogával.

A javasolt normaszöveg – a hatályos Ptk.-tól eltérően – nem tartalmazza azt a rendelkezést sem, mely szerint a jogosult hozzájárulásának feltétele az, hogy a hozzájárulás megadása ne sértsen vagy veszélyeztessen társadalmi érdeket. A társadalmi érdek védelme az érvénytelenség intézményének szűrőjén keresztül maradéktalanul megvalósítható. A fentiekre tekintettel a hatályos jog azon deklarációja, hogy “a személyhez fűződő jogokat egyébként korlátozó szerződés vagy egyoldalú jognyilatkozat semmis” felesleges, ezért kimarad a normaszövegből.

II. Cím

Nevesített személyhez fűződő jogok

A Javaslat a generálklauzula pozíciójának megerősítése és absztrakciós szintjének megemelése mellett külön rendelkezéseket tartalmaz a jogalkalmazói gyakorlatban mára már kikristályosodott személyhez fűződő jogokat illetően. Ennek a megoldásnak a célja éppen az, hogy továbbra is elsősorban ezen kategóriák mentén valósulhasson meg a személyhez fűződő jogok védelme. A személyhez fűződő jogok többsége besorolható a nevesített esetek valamelyikébe, így a jövőben is hasznos segítséget nyújthatnak a generálklauzulának a személyhez fűződő jogok hatékony védelmének megvalósításában.

A személyhez fűződő jogokon keresztül a polgári jog az egyén különböző érdekeit kívánja megóvni;

– az egyén fizikai-biológiai létét (az élethez, az egészséghez és a testi épséghez való jog);

– az egyén társadalomban való megjelenését, társadalmi megítélését, helyzetét, (névviseléshez való jog, jóhírnévhez való jog, a hátrányos megkülönböztetés elleni védelem);

– az egyén magánautonómiáját, az egyéni önrendelkezés területét (a magánszféra tiszteletben tartásához való jog, képmáshoz és hangfelvételhez való jog, magántitokhoz való jog, személyes adatok védelméhez való jog);

– valamint – speciális természetű jog formájában – az egyén kegyeleti érzéseit, gyászát.

E csoportosításnak megfelelően az egyes kategóriákba tartozó személyhez fűződő jogokat egymást követően szerepelteti a Javaslat.

1:116. § [Az élethez, az egészséghez és a testi épséghez való jog]

(1) A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed az élet, az egészség és a testi épség védelmére.

(2) A személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti minden olyan magatartás, amely más életét, egészségi állapotát vagy testi épségét sérti vagy veszélyezteti.

1-2. Az élethez, az egészséghez és a testi épséghez való jog az ember biológiai, fiziológiai létéből fakadó alapvető jogot mint az embert illető alapjogot az Alkotmány is deklarálja, kimondva, hogy minden embernek veleszületett joga van az élethez, amelytől senkit sem lehet önkényesen megfosztani. Az emberi életnek az Alkotmányból folyó majdnem feltétlen védelmét mindenekelőtt a büntetőjog hivatott szolgálni. Ezt szolgálja a többi között az emberölés, az öngyilkosságban való közreműködés, a testi sértés, a segítségnyújtás elmulasztása, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés stb. büntetendősége.

A testi épséghez és az egészséghez fűződő személyiségi jog az ember számára biztosítja fizikai integritásának és szervezete működésének harmadik személyek felőli háborítatlanságát. A nevezett jog – mint alkotmányos alapjog – szintén csak a jogrend egészének együttműködése révén garantálható. A polgári jogi személyiségi jogok csak egyik, bár igen fontos összetevőjét jelentik e garanciarendszernek. A kérdés polgári jogi területén bukkannak fel az orvosi tevékenység jogi problémái, a jogosult beleegyezésének kérdése a műtéti beavatkozásnak minősülő egyes eljárásokba, az egészségügyi intézménynek az orvosi műhibákért való kártérítési felelőssége stb.

Az emberi test akkor ép és egészséges, ha szervei sértetlenek, megfelelően működnek. Az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdése is deklarálja, hogy “a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez”.

Minden olyan jogellenes magatartás megalapozza a polgári jogi igényérvényesítést, amely az ember életét, egészségi állapotát vagy testi épségét sérti vagy veszélyezteti. Ez elkövethető cselekvéssel és mulasztással egyaránt. Cselekvéssel való elkövetés például valamilyen testi sértés következményeként bekövetkezett egészségromlás. Mulasztással történő elkövetés állapítható meg, ha a sérelmet hivatásbeli jogviszonyból eredő kötelezettség elmulasztásával okozták.

A testi épséghez és egészséghez való jog esetén különös jelentősége van a jogellenességet kizáró körülményeknek. Így például mindenki jogosult az életét, testi épségét, egészségét sértő, illetve veszélyeztető jogtalan támadást vagy közvetlen támadásra utaló fenyegetést elhárítani. A védekezés jogszerűségének feltétele, hogy a védekezés módja és eszköze megfeleljen a védekezés szükséges mértékének.

1:117. § [Névviseléshez való jog]

(1) A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a névviselésre.

(2) Mindenkinek joga van névviseléshez.

(3) Tudományos, irodalmi, művészeti vagy egyébként közszerepléssel járó tevékenységet – mások jogainak és törvényes érdekeinek sérelme nélkül – felvett névvel is lehet folytatni. A tudományos, irodalmi, művészeti vagy közszerepléssel járó tevékenységet folytató személy – ha neve összetéveszthető a már korábban is hasonló tevékenységet folytató személy nevével – az érintett személy kérelmére saját nevét is csak megkülönböztető toldással vagy elhagyással használhatja e tevékenység gyakorlása során.

(4) A névviselési jog sérelmét jelenti különösen, ha valaki jogtalanul más nevét használja vagy jogtalanul máséval összetéveszthető nevet használ.

1-2. A Javaslat nem tartalmaz érdemi változást a hatályos joghoz képest. A névviseléshez való jog minden jogképességgel rendelkező személyt, így a természetes és jogi személyeket egyaránt megilleti. A név mind a természetes, mind a jogi személyek esetében arra szolgál, hogy a személy másoktól megkülönböztethető legyen. “Mindenkinek joga van nevének viseléséhez”, ami annyit jelent, hogy neve alapján mindenki jogosult arra, hogy magát másoktól elkülönítésre alkalmas módon megjelölje, s ily módon elérje, hogy neve alapján őt, s lehetőleg csakis őt lehessen felismerni.

A Javaslat szerint mindenkinek joga van a névviseléshez. Az abszolút szerkezet logikája alapján ez azt jelenti, hogy mindenki köteles tiszteletben tartani más névhasználati jogát, nem gátolhatja nevének viselésében. A névhez fűződő jog sérelmét jelentheti más nevének jogosulatlan nyilvánosságra hozatala, a név el-torzítása, önkényes megváltoztatása stb. A Ptk. kifejezetten csak arról rendelkezik, hogy a névviselési jog sérelmét jelenti különösen, ha valaki jogosulatlanul más nevét használja, vagy jogosulatlanul máséval összetéveszthető nevet használ. A Javaslat a névviselési jog lehetséges megsértéseinek csak példálózó felsorolását adja (“.különösen.”), de más névhez való jogát számos módon lehet ezen kívül is megsérteni.

A védelem objektív jellegű, tehát a névbitorlás megállapításához a jogellenesség mellett nincs szükség a felróhatóság megállapítására is. A felróhatóságnak csak a jogkövetkezmények alkalmazhatósága szempontjából lehet jelentősége.

A névvel való visszaélésnek számos, más jogág területére eső egyéb jogkövetkezménye is lehet (büntetőjog, szabálysértési jog).

3. A névviseléshez való jog a felvett névre is kiterjed. A (3) bekezdés szerint tudományos, irodalmi, művészi vagy egyébként közszerepléssel járó tevékenységet – mások jogainak és törvényes érdekeinek sérelme nélkül – felvett névvel is lehet folytatni. Az ilyen név a személyt meghatározott tevékenységi területen fogja mindenki mástól megkülönböztetni. A felvett név a jogosult elhatározásával és a felvett név használatával keletkezik, semmiféle anyagi vagy alaki feltételhez nincs kötve, de nem sértheti mások jogait, illetve törvényes érdekeit. Ezért nem lehet már halott művészek, tudósok, híres emberek stb. nevét felvett névként használni. Értelemszerűen a felvett név sem lehet megtévesztő, azaz nem lehet összetéveszthető a hasonló területen korábban már tevékenységét megkezdő más személy nevével.

A tudományos, irodalmi vagy művészeti tevékenységek területén a (3) bekezdés sajátos kötelezettséget ír elő arra az esetre, ha az ilyen tevékenységet folytató személynek a neve összetéveszthető a már korábban is hasonló tevékenységet folytató személy nevével. Az ilyen esetben az említett tevékenység folytatója – a korábban is hasonló tevékenységet folytató személy kérésére a tevékenység gyakorlása során a saját, egyébként jogszerűen használt nevét is csak megkülönböztető toldattal vagy elhagyással használhatja. A szóban forgó rendelkezés a felvett névre is vonatkozik. Az összetéveszthetőség miatt részleges névváltoztatás kötelezettsége természetesen csak azonos szakterületen tevékenykedők között állhat fenn.

4. A (4) bekezdés példálózó jelleggel határozza meg a névviselési jogot sértő magatartások körét.

1:118. § [A jóhírnévhez való jog]

(1) A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jóhírnév és a becsület védelmére.

(2) A jóhírnév sérelmét jelenti különösen a más személyét sértő valótlan tény állítása, híresztelése vagy való tény hamis színben történő feltüntetése.

1. A mások személyét érintő értékítéleteinket normális esetben az adott személlyel kapcsolatos, magatartásával és viselkedésével, cselekvésével összefüggő, azokról tudósító adatokból, információkból vonjuk le. Ezért kiemelt fontosságú jogpolitikai érdek fűződik ahhoz, hogy a mások értékelésére alkalmas, a nyilvánosság különböző köreiben forgalomban lévő tényállítások valóságtartalmát a jog lehetőség szerint biztosítsa. Ezt próbálja megvalósítani a polgári jogban a maga sajátos eszközeivel a jóhírnév védelmére hivatott, nevesített személyiségi jog.

A jóhírnév védelme a természetes és a jogi személyeket egyaránt megilleti. Megsértése a felróhatóságra, jó- vagy rosszhiszeműségre tekintet nélkül megállapítható.

“Becsületsértő a személyiséget érintő közlés (közlést kifejező magatartás) – tartalmára és tartalmának valóságára tekintet nélkül is – ha aránytalanul túlzó, indokolatlanul bántó, lealázó, lekicsinylő, lealacsonyító.” (Törő Károly: Személyiségvédelem a polgári jogban. Budapest, 1979, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 421. oldal.)

2. A Javaslat – a hatályos jogszabályhoz hasonlóan – iránymutatást ad arra, hogy milyen magatartások valósítják meg a jóhírnévhez fűződő jog sérelmét. A normaszöveg példálózó jelleggel a tipikus hírnévrontó magatartásokat sorolja fel.

A jogsértés tehát akkor valósul meg, ha valaki

– más személyre közlést tesz;

– a közlés sértő az érintettre nézve;

– a közlés tényállítást tartalmaz; és

– valótlant állít vagy híresztel vagy a valóságot hamis színben tünteti fel.

A közlést a legtágabb értelemben kell felfogni, amely magában foglalja a gondolat-kifejezés minden elképzelhető és alkalmas módját, a tipikus szóban vagy írásban történő információátadás mellett a rajz, ábra, szobor, festmény, fotó mozdulat, gesztus, cselekvés stb. útján való kifejezést.

A hírnév sérelmét csak a valóságnak nem megfelelő tényközlések valósíthatják meg, ezért az értékítélet, bírálat, akaratnyilvánítás, óhajok kifejezése a jóhírnév megsértéseként csak akkor jöhetnek szóba, ha legalább burkoltan tényállítást tartalmaznak. A közlés természetesen ennek hiányában is lehet a becsületet vagy az emberi méltóságot sértő.

A tényállásban szereplő “híresztelés” akkor valósul meg, ha valaki nem saját tudomását közli másokkal, hanem a mástól szerzett valótlan információt adja tovább, azaz azt terjeszti. A híresztelés nem gyakoriságot jelent, egyetlen alkalommal való továbbadás is megvalósíthatja a hírnévrontást. A jogsértés megvalósulása szempontjából a híresztelő vétlensége, jóhiszeműsége is teljesen közömbös, ennek jelentőséget csak a jogkövetkezmények megállapításánál tulajdoníthatnak a bíróságok.

A nyíltan valótlan tényállításokhoz és híresztelésekhez képest még alattomosabb és veszélyesebb a hírnévrontás burkolt, leplezett módja, amikor a közlést tevő a valóságos tények meghamisításával a valóságot hamis színben tünteti fel, így valótlan tényállítás nélkül is valótlanságot sugall. Így hírnévrontás a valóságos tényálláselemek téves következtetésre vezető csoportosítása, egyes elemek elhallgatása, mások túlhangsúlyozása.

A jóhírnévhez való jog védelme adott esetben a szólásszabadság korlátozásával jár. Tekintettel arra, hogy a szólásszabadság az Európai Emberi Jogi Egyezményben és az Alkotmányban védett alapjog, a jóhírnév és a szólásszabadság védelmének határait különös gonddal kell megvonni. E határok kijelöléséhez az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata mértékadó támpontot nyújt.

1:119. § [A hátrányos megkülönböztetés tilalma]

A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a személyek hátrányos megkülönböztetése elleni védelemre.

A hatályos Ptk. a személyhez fűződő jogokat sértő magatartások között említi az egyenlő bánásmód követelményének megsértését. Az egyenlő bánásmód követelménye – a hátrányos megkülönböztetés tilalmát kimondó korábbi szabályt felváltva – a 2000/43/EK irányelv átültetése során az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvénnyel került a Ptk.-ba. Ezzel a polgári jog sajátosságait figyelmen kívül hagyva, a polgári jog eszközeivel reálisan nem védhető követelmény került a törvénybe. A személyhez fűződő jogok védelme – a dologi jog rendszeréhez, valamint a szellemi alkotások és az egyéb szellemi javak védelméhez hasonlóan – abszolút szerkezetű jogviszonyokon keresztül realizálódik. Az abszolút szerkezetű polgári jogi jogviszonyokra egyáltalán nem a pozitív természetű elvárások megfogalmazása, hanem – normatív és normán kívüli követelmények érvényre juttatásán keresztül – alapvetően tartózkodási kötelezettség előírása a jellemző. Ennek a személyhez fűződő jogok esetében a hátrányos megkülönböztetés tilalma felel meg. A normaszöveg ezzel egyértelműen kifejezésre juttatja azt, hogy a személyeket hátrányosan megkülönböztető magatartásokkal szembeni védelem már a generálklauzulából következik.

1:120. § [Sajtó-helyreigazítás]

(1) Ha valakiről sajtó útján valótlan tényt állítanak, híresztelnek vagy való tényeket hamis színben tüntetnek fel – a törvényben biztosított egyéb igényeken kívül -, követelheti olyan közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlemény mely tényállítása valótlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben, illetőleg melyek a való tények.

(2) A helyreigazítást napilap esetében az erre irányuló igény kézhezvételét követő nyolc napon belül, folyóirat esetében a legközelebbi számban azonos módon, rádió, televízió vagy elektronikus világháló esetében pedig -ugyancsak nyolc napon belül – a sérelmes közléssel azonos napszakban és azonos módon kell közölni.

1-2. A sajtó-helyreigazításra vonatkozó szabályok – a hatályos normaszöveghez képest – alapjaiban nem változnak. A Javaslat a sajtó fogalmába az internet sajtószerű felhasználásait is beleérti. A védelem kiterjesztését indokolttá teszi az internet sajtószerű felhasználásának elterjedése, számos, világhálón elérhető újság létezik, továbbá majdnem minden napilapnak, folyóiratnak van online elérhetősége.

Evidens, hogy a hírnévrontó közlés veszélyessége egyenes arányban áll a közléssel elért nyilvánosság méretével. Korunk sajtója – a hagyományos nyomtatott és elektronikus médiumok -gyakorlatilag össztársadalmi (sőt: globális) nyilvánosságot képesek elérni, ezért az általuk közölt, nem valósághű tényállásokkal szembeni védelem – az általános védelmi eszközöket kiegészítő -hatékony többletgaranciákat követel meg.

A sajtót érintő jogi szabályozás összetett, jogágazati határokat átívelő természetű. Ebben szerepet kap az alkotmányjog [Alkotmány, a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény (a továbbiakban: sajtótörvény)] a közigazgatási jog, a büntetőjog mellett a polgári anyagi és eljárási jog is. A sajtó-helyreigazítás intézményét a jog-ágilag komplex sajtójog egyik fontos polgári jogi vetületeként foghatjuk fel, ahol is a főként anyagi jogi természetű szabályokat a Ptk., míg az inkább eljárási jellegű rendelkezéseket a Pp. XXI. fejezete tartalmazza.

A sajtótörvény általánosságban kijelöli a sajtó feladatát: “A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy tájékoztatást kapjon szűkebb környezetét, hazáját, a világot érintő kérdésekben. A sajtó feladata – a hírközlés más eszközeivel összhangban – a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásról való gondoskodás.” [2. § (1) bekezdés]; ugyanakkor meghatározza a jogszerű működésének kereteit is: “A sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt, vagy bűncselekmények elkövetésére való felhívást, nem sértheti a közerkölcsöt, valamint nem járhat mások személyhez fűződő jogának sérelmével.” [3. § (1) bekezdés] Láthatjuk, hogy a sajtónak a törvényi rendelkezés értelmében a mások személyiségi jogainak egészét kötelessége tiszteletben tartani, tehát nemcsak akkor követ el jogsértést, ha más személyt sértő valótlan tényt állít, híresztel stb. valamely közleményében, hanem akkor is, ha bármely más személyiségi érdeket (például képmás, személyes titok, becsület stb.) megsért. Ettől független kérdés az, hogy a sajtó-helyreigazítás mint sajátos többletgarancia csak a hírnévrontó sajtóközlésekkel szemben alkalmazható védelmi intézmény, viszont a más típusú sérelmek orvoslására a sértett rendelkezésére állnak az általános személyiségi jogi szankciók (esetleg párhuzamosan is mint kumulatív igények).

A sajtó-helyreigazítás intézményének külön szankcióját indokolja:

– a gyors védelem szükségessége; a hírnévrontó sajtóközléssel szemben az orvosló helyreigazításnak gyorsan kell megjelennie, ellenkező esetben a helyreigazítás közlése már csak azt éri el, hogy a nyilvánosság előtt lényegében feleleveníti, megismétli a sérelmes valótlan állítást; ezt a célt szolgálják többek között a szoros határidők előírása, az eljárási jog egyes sajátosságai;

– a sérelem és annak orvoslásának azonos eszköze, a közlemény megjelentetése;

– ugyanazon nyilvánosság megcélzása a helyreigazítással, mint amely előtt a sérelem megvalósult.

A sajtó-helyreigazítás a sajtótermékhez, azaz a közlés módjához, a megjelenés formájához kötődik. E speciális jogvédelmi eszközt tehát a sérelmes írásmű műfajára tekintet nélkül igénybe lehet venni, ha az valamilyen sajtótermékben (napilap, folyóirat stb.) lát napvilágot. Ugyancsak helyreigazításra köteles a sajtó (a szerkesztőség) a fizetett – tehát a megrendelő által szövegezett -közleményért is, ha az valótlan tényt állít.

A sajtó-helyreigazítás a jogvédelem objektív eszköze, ezért a tényállásban foglalt feltételek teljesülése esetén a sajtószerv a helyreigazító közlemény közzétételére felróhatóságától, vétkességétől függetlenül köteles.

Az eljárás gyors lefolytatását és befejezését szolgálja az a szabály, hogy a sajtó-helyreigazítási keresetet más keresettel összekapcsolni vagy egyesíteni nem lehet [Pp. 343. § (2) bekezdés], annak azonban nincs akadálya, hogy a sértett a sajtó-helyreigazításra alapot adó jogsértés okán a helyreigazítási eljárás mellett, azzal párhuzamosan folyó újabb perben más polgári jogi igényt (például sérelemdíjat, kártérítést) is érvényesítsen.

A sajtó-helyreigazítási igény jogosultja az a személy, akiről a sajtó valótlan tényt állított, híresztelt, vagy való tényeket hamis színben tüntetett fel. A védelem nem korlátozódik a természetes személyekre, ilyen igénnyel jogi személyek, sőt a gyakorlat szerint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok is élhetnek. Az igény – mint a személyiségi igények általában – csak személyesen érvényesíthető, tehát minden sértett csak a saját, csak a reá vonatkozó jogsérelem miatt kérhet orvoslást. A jogi személy a tagja, az alkalmazottja stb. jóhírnevének megsértése miatt nem léphet fel, de a közérdek védelmében az illetékes miniszter, országos hatáskörű szerv vezetője is jogosult helyreigazítási kérelem benyújtására, akár a személy szerinti sértettel párhuzamosan is [Pp. 342. § (1) bekezdés].

Ha a sérelmezett sajtóközlés a érintett személyét direkt módon megjelöli, az igényjogosult megállapítása egyszerű. Nehezebb a helyzet akkor, ha a közlemény az érintett személyét illetően csak utalásokat tartalmaz, sejtet, célozgat stb. Erre reagálva a joggyakorlat szerint elegendő, ha a sértett személye a közleményből szűkebb vagy tágabb környezetében, esetleg csak szakmai vagy más réteg körében felismerhetővé, illetve azonosíthatóvá vált.

A gyakorlat (PK 12., 13. és 15. sz. állásfoglalások, eseti döntések) számos elvet alakított ki a sajtóközlés jogszerűtlenségének kritériumait illetően. Így például a sajtó a mástól szerzett értesülés, információ valóságtartalmáért is helyt kell álljon, még ha mindenben híven közölte is más személy tényállításait. Ha a sajtó híven tájékoztat valamely büntető bírósági eljárásról, helyreigazításra nincs lehetőség. Ha azonban a tudósításban nem közli, hogy például a döntés nem jogerős, ha csak az első fokon történt elítélés tényét közli, de azt nem, hogy az érintett utóbb felmentették, a jogsértés megvalósult. Sajtó-helyreigazítás tárgya lehet, ha a sajtóközlemény a valótlan tényállítást nem mint bizonyosat közli, hanem célzásokkal, utalásokkal, sugalmazásokkal feltételezhető tényként állítja. A véleménynyilvánítás, értékelés, bírálat, valamint társadalmi, politikai tudományos és művészeti vita viszont önmagában nem lehet sajtó-helyreigazítás alapja.

A sajtó-helyreigazításhoz való jogot is csak társadalmi rendeltetésével összhangban lehet gyakorolni. Ennek megfelelően a sérelmezett kitételt a valós tartalma alapján kell megítélni, a kifogásolt közléseket a társadalmi érintkezésben általánosan elfogadott jelentésük szerint kell figyelembe venni. A használt kifejezéseket nem lehet elszigetelten értékelni. Tekintettel kell lenni a szövegkörnyezetre, az egymáshoz szorosan kapcsolódó szövegrészek összefüggéseire. Olyankor, amikor a fenti értelmezés után megállapítható, hogy a közlemény a valóságnak megfelel, az egészhez képest lényegtelen részletek (pontatlanság, apró tévedés) nem szolgálhatnak alapul a helyreigazításhoz.

A sajtó-helyreigazításban kötött eljárási rend érvényesül, különösen, ami a szigorú határidők betartását illeti. A helyreigazítás a sérelmezett közlemény közzétételétől számított 30 napon belül írásban kérhető magától a sajtószervtől. A szóban forgó 30 napos határidő egyrészt anyagi jogi jellegű, másrészt jogvesztő határidő. Az anyagi jogi jelleg azt jelenti, hogy az írásbeli kérelemnek 30 napon belül meg kell érkeznie a sajtóhoz (tehát nem elég például az utolsó napon postára adni). A jogvesztő jellegből következik, hogy a határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye, a jogosult igénye bármely okból bekövetkezett késedelem miatt elenyészik. (Bár a jóhírnév sérelme miatt az általános személyiségvédelmi igények még így is érvényesíthetők.) A sajtóhoz címzett írásbeli kérelem kijelöli a bíróság előtt érvényesíthető helyreigazítási igény terjedelmét is: mást, illetve többet a jogosult nem követelhet az eljárás bírósági szakaszában, mint amit a kérelemben megjelölt (kevesebbet természetesen igen).

A kérelem lehetővé teszi a sajtónak az önkéntes helyreigazítást. A sajtó azt csak akkor tagadhatja meg, ha a kérelemben foglaltak valósága nyomban megcáfolható. Ha a helyreigazításra így sor kerül, az eljárás lezárult. Ez történhet a jogosult saját nyilatkozatának (levelének) közzétételével is.

A közzétételre

– napilapok esetén a kézhezvételtől számított 8 napon belül;

– folyóirat, időszaki lap esetén a következő számban;

– rádió, televízió, elektronikus világháló esetén 8 napon belül, a sérelmes közléssel azonos napszakban kell sor kerüljön.

Ha a sajtószerv a fenti határidőben a kérelmet nem teljesíti (vagy esetleg azt formálisan meg is tagadja), a jogosult a határidő utolsó napjától (vagy a kérelem megtagadásától) számított 15 napon belül indíthatja meg a keresetet. Ez a határidő már eljárási természetű, tehát vétlen elmulasztása esetén igazolásnak van helye.

Ha a helyreigazításra a bíróság döntése alapján kerül sor, akkor az ítélet rendelkező része fogja meghatározni a helyreigazítás tartalmát, szövegét és a megjelenés módját. A helyreigazító közleményből ki kell tűnjön, hogy a kifogásolt közlemény

– mely tényállásai voltak valótlanok; vagy

– mely tényeket tüntettek fel hamis színben; és

– melyek a valós tények.

A közlemény szövege nem alakítható úgy, hogy ezáltal tartalma elveszítse helyreigazító jellegét, megfogalmazásában pedig ügyelni kell arra, hogy a valótlan tények ismételt felemlítésével lehetőség szerint ne idézze fel a hírnévrontást.

A helyreigazítás közzétételére a sajtószerv a közléssel azonos módon, illetve elektronikus média esetén azonos napszakban köteles. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nyomtatott sajtóban azonos rovatban, ugyanazon az oldalon, hasonló tördeléssel és betűtípussal kell lehozni a helyreigazítást, mint ahogy a sérelmes közlés történt. TV és rádió esetében az azonos napszakon túl a műsorfajta azonossága is fontos, mert az elkövetett sérelem orvoslása csak így lesz teljes körű. Tilos a helyreigazítás minden olyan kommentálása, magyarázata stb., amely helyreigazító jellegét elvenné. Ezen tilalom megszegése esetén újabb helyreigazításnak van helye.

1:121. § [A magánszféra tiszteletben tartásához való jog]

(1) A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a magánszféra védelmére.

(2) A magánszféra megsértését jelenti a személyek magánéletével és családjával kapcsolatos jogellenes beavatkozás.

1-2. E jogcsoport a legkülönfélébb életmegnyilvánulások komplexumát foglalja magába, amelyek védelmére egy demokratikus társadalom tagjai feltétlenül igényt tartanak (például a család védelme). Minden embert megillet az a jog, hogy tiszteletet követeljen magánélete iránt.

A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 17. cikkének rendelkezése szerint senkit sem lehet alávetni a magánéletével, családjával kapcsolatban önkényes beavatkozásnak. Az ilyen beavatkozás vagy támadás ellen mindenkinek joga van a törvény védelmére. A magánéletbe való beavatkozás akkor sérti a személyhez fűződő jogot, ha önkényes, indokolatlan és szükségtelen. Általában akkor kell önkényesnek tekinteni a beavatkozást, ha az az érintettek akaratával, szándékával kifejezetten ellentétes, illetve arról az érintetteknek nincs tudomása és a beavatkozást a gondosan mérlegelt körülmények sem indokolják. Különösen ilyennek kell tekinteni a mások intimszférájába való illetéktelen beavatkozást, ha az anyagi előnyszerzés érdekében történik.

Az Európai Emberi Jogi Egyezmény 8. cikke a magánszférához való jog részeként nevesíti a magánélethez fűződő jogot.

A magánszféra védelme adott esetben a szólásszabadság korlátozásával jár. Tekintettel arra, hogy a szólásszabadság az Európai Emberi Jogi Egyezményben és az Alkotmányban védett alapjog, a jóhírnév és a szólásszabadság védelmének határait különös gonddal kell megvonni. E határok kijelöléséhez az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata mértékadó támpontot nyújt.

1:122. § [Képmáshoz és hangfelvételhez való jog]

(1) A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a képmás és a hangfelvétel védelmére.

(2) Képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez, illetve felhasználásához az érintett személy hozzájárulása szükséges.

(3) Nincs szükség az érintettek hozzájárulására

a) tömegfelvétel,

b) nyilvános közszereplés során készített felvétel nem visszaélésszerű, valamint

c) az eltűnt személyről készített felvételnek az eltűnt személy feltalálása érdekében történő felhasználásához.

(4) A bűncselekmény miatt büntetőeljárás alatt álló személyről készült képmást vagy hangfelvételt hatósági engedéllyel, a büntetőeljárás befejezése érdekében fel lehet használni.

1-2. A képmáshoz és a hangfelvételhez való jog az emberi személyiség külső megnyilvánulását védi. Az ember külső megjelenése a személyiség belső sajátosságait vetíti ki, ezáltal az egyén megkülönböztetésének nélkülözhetetlen eszköze. A képmás és a hangfelvétel közvetetten a személyiség azonosítására szolgál.

A Javaslat a képmás és hangfelvétel védelmének személyiségi jogi oldalát, magánjogi oltalmát szabályozza. A képmás és hangfelvétel védelmét más szempontok szerint más jogterületek is biztosítják, különösen a személyes adat védelmét szolgáló adatvédelmi jog [lásd a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) 2. § 9. pontját]. A védelem párhuzamos jellege az oltalmazott értékek becses voltát hangsúlyozza.

Evidens, így különösebb magyarázatra sem szorul, hogy a képmással vagy hangfelvétellel kapcsolatos személyiségi jogok csak az embert illethetik meg.

Miként a képmás, úgy a hangfelvétel esetében is a védelem szempontjából teljességgel közömbös a rögzítés technikai eszköze. Képmás nemcsak a különböző fotótechnikai eszközök útján rögzített fénylenyomat lehet, hanem bármi egyéb: rajz, ábra, festmény, plasztika, fénymásolat, digitális rögzítés stb., és ugyanígy közömbös a hangrögzítés eszköze is. Mindkét esetben azonos a cél: az ábrázolt személy döntési autonómiájának biztosítása abban, hogy képe vagy hangja ne kerülhessen olyan nyilvánosság elé, amely elé ő azt nem szánta.

A más képmásával, hangfelvételével kapcsolatos bármilyen jogosulatlan, beavatkozó magatartás jogsértő. A védelem objektív jellegű. Alapvetően mindenki alanyi joga eldönteni, hogy kívánja-e, hogy róla vagy hangjáról felvétel készüljön, és kívánja-e, hogy az nyilvánosságra kerüljön.

Ennek megfelelően a Javaslat kiegészíti a hatályos Ptk. szövegét arra vonatkozóan, hogy nemcsak a képmás és hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához, hanem az elkészítéséhez és bármilyen más módon történő felhasználásához is szükséges az érintett hozzájárulását kérni. (Ehhez képest a nyilvánosságra hozatal csak egy példálózva említett esete a hozzájárulás-köteles külső beavatkozásoknak.)

Nem csupán a kép és a hang külön-külön, hanem a kép és a hang sajátos egysége, integritása is a törvény védelme alatt áll, az ebbe történő illetéktelen – az érintett engedély nélküli – beavatkozás ugyancsak tilos.

Az érintett beleegyezését tehát már a felvétel elkészítéséhez be kell szereznie annak, aki más személyről kíván képmást vagy hangfelvételt készíteni. A hozzájárulás formáját a jog természetesen nem írja elő, a mindennapi életben a ráutaló magatartással való hozzájárulás a gyakori, mikor is a hozzájárulást a tiltakozás, az elhárítás hiánya fejezi ki. A hozzájárulás lehet egyoldalú jogügylet vagy szerződési nyilatkozat is. A felvétel elkészítéséhez megadott hozzájárulást külön kell választanunk a felvétel felhasználásához s ezen keresztül a másokhoz, a nyilvánossághoz való eljuttatáshoz adott beleegyezéstől. A felvétel elkészítéséhez megadott hozzájárulás a józan ész szabályai szerint jelenti egy bizonyos körben való felhasználáshoz (“nyilvánosságra hozatalhoz”) adott hozzájárulást is. Például ha valaki nem tiltakozik az ellen, hogy egy baráti társaságban róla fényképfelvétel készüljön, nyilván megadta a hozzájárulást ahhoz is, hogy a felvételt készítő bizonyos szűk körben, családja, barátai, ismerőse között felhasználja, nekik megmutassa stb. Ezért a képmással vagy hangfelvétellel való visszaélés megvalósulhat azzal is, ha felvétel készítője külön hozzájárulás nélkül a felvétel jogszerű elkészítésével megszerzett felhasználási jogát túllépve más célra kívánja felhasználni a felvételt. Tehát a jogszerűen elkészített felvételt is lehet jogszerűtlenül felhasználni.

3. Mentesül a hozzájárulások beszerzésének kötelezettsége alól az ún. tömegfelvételek készítője. A tömegfelvételek általában közterületen készülnek, rajtuk emberek sokasága látható, az ábrázolt személyek nem mint egyedi személyek, hanem mint a tömeg részei láthatók. A gyakorlat nem alakított ki szabályt arra nézve, hogy hány embertől tekinthető egy csoport tömegnek, de a józan ész szabályai szerint ez eldönthető: ha a képre pillantva nem az egyének külön-külön hívják fel magukra a figyelmet, hanem mint sokaság vannak jelen, tömegfelvételről van szó. A tömegből való kiemelés azonban, történjen bármely rögzítés-technikai eszközzel (például teleobjektív, zoom stb.) a képmást újra individualizálja, azaz egyedivé teszi, s ilyen esetben már a képmás elkészítéséhez is az érintett hozzájárulása szükséges, s természetesen bármilyen felhasználásához is.

A képek és hangok bizonyos fokú szabad felhasználása nélkül a modern tömegtájékoztatás egyszerűen nem létezhetne. Ezért a képmás- és hangfelvételek felhasználásának körében indokolt bizonyos kivételeket teremteni, ahol is mellőzhető az érintett hozzájárulása. Ilyen kivétel a Javaslat szerint a nyilvános közszereplés esete. A nyilvános közszereplő engedélye nem szükséges sem a felvétel elkészítéséhez, sem annak nyilvánosságra hozatalához, feltéve, hogy a felhasználás nem visszaélésszerű. A nyilvános közélet eseményein, rendezvényein résztvevő közszereplők hangja szabadon rögzíthető, képeik felhasználhatók. Ugyanakkor a gyakran nyilvánosan közszereplő személyek közel sem minden megnyilvánulása közszereplés, tehát magánéletük “képileg” sem szabad préda. Ha magánemberként jelenik meg a nyilvánosság előtt – például egy üzletben vásárol -, úgy felvétel csak a hozzájárulásával készülhet róla.

Az eltűnt személy hozzájárulására éppen amiatt nincsen szükség, mert a felvétel felhasználása az ő feltalálása illetve felkutatása érdekében történik. Az eltűnt személy esetében a cél miatt kell a tömegfelvételhez és a nyilvános közszereplés során készített felvételhez képest megkülönböztetést tenni, ugyanis itt nemcsak, hogy nem lehet visszaélésszerű a felhasználás, hanem kizárólag csak az eltűnt személy megtalálása érdekében történhet. Önmagában tehát természetesen az eltűnés nem enged teret az eltűnt személyről készült képmás vagy hangfelvétel hozzájárulás nélküli széleskörű felhasználásához. A hatályos megoldáshoz képesti újítást jelent a felhasználás céljára vonatkozó megszorítás, és az is, hogy az eltűnt személyről készült felvétel felhasználásához nincsen szükség a hatóság engedélyére. Ez utóbbi változás megszünteti azt az indokolatlan és értelmetlen korlátozást, amelynek alapján például a közeli hozzátartozók is csak hatósági engedély birtokában tehetik közzé eltűnt családtagjuk fényképét.

4. A Javaslat a bűncselekmény miatt büntetőeljárás alatt álló személyről készült képmás (hangfelvétel) esetében is a felhasználás céljára vonatkozó megszorítással egészíti ki a hatályos jog erre vonatkozó szövegrészét. Ennek alapján a bűncselekmény miatt büntetőeljárás alatt álló személyről készült képmás, illetve hangfelvétel az érintett hozzájárulása nélküli felhasználására, nyilvánosságra hozatalára csak akkor kerülhet sor, ha a felhasználás célja és terjedelme kizárólag a büntetőeljárás sikeres befejezése. Maga a tény, hogy valaki büntetőeljárás alatt áll, nem ad okot arra, hogy képmását vagy hangfelvételét korlátlanul felhasználják. Büntetőeljárás alatt álló személyről készült képmás illetve hangfelvétel felhasználása esetén azonban továbbra is szükség van a hatóság engedélyére.

1. A Javaslat 1:123. §-a újrafogalmazza a hatályos normaszövegnek a magántitok megóvását célzó rendelkezését. Mindenekelőtt egyértelművé teszi, hogy a magántitok a titok polgári jogi vetülete, amely összetett jellegű, számos “ágazati” titokfajtát foglal magába. Általában magántitok lehet minden olyan adat, információ, ismeret stb., amelynek megőrzéséhez, nyilvánosság előli elzártságához a titok gazdájának valamilyen érdeke fűződik. Tekintve, hogy a titok fogalmilag egy bizonyos tudattartalom, s mint ilyen a jogi védelem tárgya nem lehet, a védelem valójában a titok valamilyen közlésre alkalmas formában (például szó, írás, jel stb.) való megjelenésére vonatkozhat. (A leggyakoribb forma természetesen ma még a hagyományos írás). A titokhoz fűződő jogban általában annak társadalmi elismerése rejlik, hogy az egyénnek alanyi joga van a másoktól való elkülönülésre, a személyével kapcsolatos információk fölötti autonómiára. Természetesen ez a szabadság sem abszolút.

A hatályos Ptk. 81. § (3) és (4) bekezdését, amelyeket a közpénzek felhasználásával és a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény (“üvegzsebtörvény”) iktatott – nyilván nem elvi megfontolásból – a kétharmados többségű elfogadást nem igénylő Ptk. szövegébe, szintén a helyére, az Avtv. értelmező rendelkezései közé kell tenni, mint a közérdekű adatok sajátos fajtáit definiáló rendelkezéseket (“közérdekből nyilvános adat”).

2. A Javaslat példálózó jelleggel felsorolja a magántitok megóvására vonatkozó jog megsértésének tipikus eseteit.

3. A § (3) bekezdése a magántitok kereskedelmi forgalom szempontjából legjelentősebb megnyilvánulásának, az üzleti titoknak a vonatkozásában rögzíti, hogy annak megsértése alapján milyen feltételek együttes megléte esetén lehet igényt érvényesíteni. Az igényérvényesítéshez szükség van arra, hogy a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó tény, információ, megoldás vagy adat nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdeket sértsen vagy veszélyeztessen, és arra is, hogy a titokban tartás érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtegye. Az üzleti titokkal kapcsolatos védelem köréből a Javaslat kizárja azokat az adatokat, amelyek külön jogszabályok alapján közérdekűek vagy közérdekből nyilvánosak.

1:123. § [Magántitokhoz való jog]

(1) A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a magántitok, különösen az üzleti titok, a levéltitok, a hivatásbeli titok, és a távközlési titok oltalmára.

(2) A magántitok megsértését jelenti különösen a magántitok jogosulatlan megszerzése, felhasználása, illetéktelen személlyel való közlése vagy nyilvánosságra hozatala.

(3) Üzleti titok megsértése alapján abban az esetben lehet igényt érvényesíteni, ha a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó tény, információ, megoldás vagy adat nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sérti vagy veszélyezteti, és a titokban tartás érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette. A jogi védelem nem terjed ki a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatokra.

1:124. § [Személyes adatok védelméhez való jog]

(1) A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a személyes adatok védelmére.

(2) A személyes adatokhoz fűződő jog megsértését jelenti különösen a személyes adat jogosulatlan megszerzése, kezelése, illetéktelen személlyel való közlése vagy nyilvánosságra hozatala.

1. Az adatvédelmi jog mint személyiségi jog alapját az Alkotmányban deklarált információs önrendelkezési jog alkotja, amely deklarálja, hogy minden természetes személy maga jogosult rendelkezni személyes adatairól, s a belátása szerint tárja fel vagy tartja titokban személyi adatait mások előtt. Más személyes adatát megszerezni, tárolni, felhasználni stb. csak az érintett hozzájárulásával lehet. Mindenkinek joga van tudni, hogy személyes adatát ki, hol, miért s milyen feljogosítás alapján tartja nyilván, kezeli. Törvény (és törvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendelet) kivételesen előírhat adatszolgáltatási kötelezettséget.

Az adatvédelmi jog összetett, komplex jogterület, rendelkezései, intézményei között keverednek a közjogi és a magánjogi elemek. A Javaslat 1:124. § (1) bekezdése a személyes adatok védelméhez való jog deklarálásával az adatvédelem magánjogi oltalmát biztosítja bármilyen jogsérelem esetén azzal, hogy alkalmazhatóvá teszi a személyiségi jogok megsértésére kilátásba helyezett jogkövetkezményeket. A jogsértéseknek természetesen nem csak magánjogi következményei lehetnek, speciális szankciókat találhatunk az adatvédelmi törvényben, a Btk.-ban, az egyes adatfajták védelmét biztosító “ágazati” törvényekben.

2. A Javaslat a személyes adatok védelméhez való jog tartalmát, illetve megsértésének lehetséges eseteit illetően csak példálózó jellegű meghatározást kíván adni.

1:125. § [Kegyeleti jog]

(1) Meghalt személy emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat a hozzátartozó, az, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített, az ügyész és a közérdek sérelme esetén törvényben meghatározott más szervezet.

(2) Ha a megszűnt jogi személy emlékét sértő magatartás közérdekbe ütközik, a jog érvényesítésére az ügyész jogosult.

(3) Kegyeleti jog megsértése miatt sérelemdíj nem követelhető.

(4) A jogsértéssel elért vagyoni előny átengedését bármely örökös kérheti. Több örökös egymás közötti viszonyában az elvont vagyoni előnyt úgy kell megosztani, mintha a meghalt személy hagyatékából részesednének. Ha a kegyeleti jogot sértő magatartás közérdekbe ütközik, a jogsértéssel elért vagyoni előny közérdekű célra történő átengedését az ügyész indítványozhatja.

1. A természetes személy halálával a jogképessége megszűnik. A nem létező személynek jogai, így természetesen személyiségi jogai sem lehetnek. Emlékük azonban továbbra is megsérthető, a jogi védelem kiterjesztése tehát indokolt.

A meghalt személy emléke számos formában sérthető meg, így elképzelhető jóhírnevének, becsületének megsértése, képmásával, magántitkával, személyi adatával való visszaélés stb. A halott emlékének megsértése minden olyan módon elképzelhető, amely személyiségi jogait sértené még életében, feltéve, hogy a konkrét jog a halott vonatkozásában egyáltalán értelmezhető (például az egészséghez való joga már biztosan nem). A szóban forgó rendelkezésből világosan kitűnik, hogy a kegyeleti jog a túlélők saját személyiségi joga, amely halottjuk emlékének megőrzéséhez fűződik. A gyakorlati tapasztalatok alapján a kegyeleti jog keretei között élvez védelmet a kegyeleti jogosultaknak azon igénye is, hogy az elhunyt hozzátartozó eltemetésének helyét megválasszák (amennyiben arról maga az elhunyt nem rendelkezett), valamint, hogy illő síremlékeket állítsanak és tartsanak fenn. A kegyeleti jogot sértő magatartások közül a legsúlyosabbakat (például sírgyalázás) a polgári jog mellett a büntetőjog is tiltja és szankcionálja.

A meghalt személy emlékének megsértése miatt továbbra is bírósághoz fordulhat majd a hozzátartozó, valamint az a személy, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített (örökös, hagyományos). A meghalt személy emlékét sértő magatartások azonban természetesen nemcsak e két jogosulti kör, hanem a személyek tágabb, előre meg nem határozható körének személyhez fűződő (kegyeleti) jogát sérthetik, ezért a Javaslat bővíti a kegyeleti jog megsértése esetén való jogérvényesítésre jogosultak körét. Az új rendelkezés szerint a meghalt személy emlékének megsértése esetén az ügyész is felléphet, amennyiben pedig a meghalt személy emlékét sértő magatartás egyben a közérdeket is sérti, úgy külön törvényben meghatározott más szervezetek számára is lehetővé válik a Javaslatban nevesített polgári jogi igények érvényesítése. Ha tehát (már) nincsenek hozzátartozók, illetőleg a végrendeleti juttatásban részesített személy is meghalt, csak az ügyész és – a közérdek egyidejű sérelme esetén – törvényben meghatározott más szervezet léphet fel a kegyeletsértő magatartásokkal szemben.

A hatályos normaszöveghez képest eltérés, hogy az ügyész és – a közérdek sérelme esetén – törvényben meghatározott más szervezet keresetindítási jogát nemcsak az elhunyt jóhírnevét sértő cselekmények esetén teszi lehetővé, hanem más kegyeletsértő magatartások okán is.

További változás, hogy a kegyeleti jogra vonatkozó szabályozás a többi nevesített személyhez fűződő jog között szerepel a Javaslatban, eltérően a hatályos szövegtől, ezzel is érzékeltetve a kegyeleti jog szerves kapcsolódását a személyhez fűződő jogok rendszeréhez.

Mivel a kegyeleti jogok megsértése a meghalt személy halálát követően bármikor bekövetkezhet, a kegyeleti igény érvényesítése sincs határidőhöz kötve.

2. A megszűnt jogi személy emlékének megsértése esetében a Javaslat az olyan magatartásokkal szemben kívánja biztosítani a polgári jogi igények érvényesítésének lehetőségét, amelyek a közérdeket is sértik. Ilyenkor igényt az ügyész jogosult érvényesíteni.

3. A kegyeleti jog a személyhez fűződő jogok rendszerének speciális eleme. Különlegessége abban áll, hogy egy meghalt személy emlékének megsértésén keresztül más személyek személyhez fűződő jogának sérelmét ismeri el a jog. A kegyeleti jogában sértett személy tehát nem az elhunyt személy személyhez fűződő jogának sérelme miatt lép fel a jogsértővel szemben (az elhunyt személynek személyhez fűződő joga nem lehet, hiszen jogképességét a halállal elveszíti), hanem saját jogát érvényesíti. A Javaslat mégis egyértelműen érzékeltetni kívánja, hogy a kegyeleti jog megsértése miatti igényérvényesítés más, mint a többi személyhez fűződő jog esetében, ugyanis olyan magatartásokkal szembeni fellépésre biztosít lehetőséget, amelyek a meghalt személy személyhez fűződő jogok sérelme miatti igényérvényesítését alapoznák meg, ha még élne.

A kegyeleti jogosultak jogsérelmének ilyen szoros kapcsolódása az elhunyt személyéhez, és általában a kegyeleti jog célja nem egyeztethető össze bizonyos vagyoni jellegű polgári jogi igények érvényesítésével. A Javaslat ezért – szem előtt tartva azt, hogy a kegyeleti jog biztosításával elsősorban a meghalt személy emlékének rehabilitálása és a kegyeleti jogosultak lelki nyugalmának visszaállítása a cél – kimondja, hogy kegyeleti jog megsértése esetén sérelemdíj nem követelhető.

4. A személyhez fűződő jogok megsértése esetén érvényesíthető másik vagyoni jellegű igény, a jogsértéssel elért vagyoni előny átengedése esetében a Javaslat a sérelemdíj vonatkozásában megfogalmazottakon túl egyéb szempontokat is figyelembe vesz. A Javaslat abból indul ki, hogy bár nincsen összhangban a kegyeleti joggal a vagyoni jellegű igények érvényesítése, nem vezet méltányos eredményre az sem, ha a jogsértő a meghalt személy emlékének és a kegyeleti jognak a megsértésével szerzett vagyoni előnyt megtarthatja. Ezért a sérelemdíjtól eltérően a jogsértéssel elért vagyoni előny elvonását a kegyeleti jog megsértése esetén is lehetővé teszi, azzal, hogy az csak szűk körben érvényesíthető. Lévén szó vagyoni előny elvonásáról, kézenfekvő azon személyek körére korlátozni az igényérvényesítés lehetőségét, akik az elhunyt személynek mint örökhagyónak a vagyonából (hagyatékából) részesednek, azaz: az örökösökre. A jogsértéssel elért vagyoni előny elvonását a Javaslat szerint bármely örökös kérheti, nem szükséges tehát, hogy ilyenkor az összes örökös közösen, együttes perbenállással érvényesítsen igényt. A rendelkezés alkalmazása szempontjából közömbös, hogy az elhunyt személy után törvényes vagy végrendeleti öröklés (vagy akár mindkettő) érvényesült; a jogsértéssel elért vagyoni előny elvonására és az abból való részesedésre mindazok jogosultak, akik az elhunyt személy után örökölnének. Természetesen annak sincs jelentősége, hogy ténylegesen örököltek-e az elhunyt személy után (ha például nincsen hagyaték, úgy öröklés sincsen); a hangsúly azon van, hogy a törvényes öröklés rendje vagy végrendelet alapján öröklésre jogosultak legyenek.

A Javaslat rendezi az igényérvényesítésre jogosultak egymás közötti viszonyát is, amikor kimondja, hogy az elvont vagyoni előnyt olyan arányban kell közöttük megosztani, mintha a meghalt személy hagyatékából részesednének.

Arra az esetre, ha a kegyeleti jogot sértő magatartás egyúttal a közérdeket is sérti, a Javaslat az ügyészt feljogosítja arra, hogy a jogsértéssel elért vagyoni előny közérdekű célra történő átengedését indítványozza. Az örökösök és az ügyész párhuzamos igényérvényesítése elvben nem zárható ki. A Javaslat az ilyen esetek rendezését a gyakorlatra – különösen az ügyész belátására -bízza.

III. Cím

A személyhez fűződő jogok megsértésének szankciói

1:126. § [Felróhatóságtól független szankciók]

A sérelmet szenvedett személy a jogsértés ténye alapján, az eset körülményeihez képest követelheti:

a) a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;

b) a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől;

c) a jogsértőtől, hogy a nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;

d) a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását a jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a jogsértéssel előállított dolog megsemmisítését vagy jogsértő mivoltától való megfosztását;

e) a jogsértéssel elért vagyoni előny átengedését a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint.

A személyhez fűződő jogok megsértése esetén alkalmazható szankciók vegyes jellegűek, van közöttük alapvetően erkölcsi természetű (például megfelelő elégtétel adása, lényegében: megkövetés), s vagyonjogi is, mint a sérelemdíj. A szankciók sokféleségét részben az indokolja, hogy a személyiségsértő magatartások is rendkívül sokfélék lehetnek (indítékuk, célzatuk, súlyuk, következményük stb. alapján), részben azonban a megsértett személy számára választási lehetőség biztosítása. Személyiségvédelem esetén a jogosult – önrendelkezési jogának részeként -maga dönt arról, hogy érvényesít-e személyiségi igényt, és ha igen, akkor a törvény által felkínált lehetőségek közül melyiket tartja sérelme orvoslására a legalkalmasabbnak.

A vegyes jelleg megmutatkozik abban is, hogy a szankciórendszer egyaránt tartalmaz objektív és szubjektív szankciókat. A kettő közötti döntő különbség abban áll, hogy objektív szankció esetén az alkalmazhatóságot a jogsértés puszta ténye (valamint persze az okozati összefüggés) megalapozza a jogsértővel szemben; nincs szükség felróhatóság meglétére a jogsértő oldalán. A jogsértő tehát a vele szemben alkalmazandó szankciót nem háríthatja el annak bizonyításával, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható volt.

Összetett a Ptk. szankciórendszere abban az értelemben is, hogy a személyhez fűződő jog konkrét sérelmének jellegétől függően a szankciók közül egyet, többet vagy valamennyit is alkalmazni lehet a jogsértővel szemben párhuzamosan, az “eset körülményeihez képest”. S mindezt kiegészíthetik a más jogágak (például büntetőjog vagy szabálysértési jog) szerinti jogkövetkezmények is.

A személyhez fűződő jogok megsértése estén érvényesíthető igények köre eltér a hatályos normaszövegben meghatározottól. Az áttekinthetőség érdekében a jogsértés ténye alapján alkalmazható (objektív jellegű) és a felróhatóságtól függően alkalmazható (szubjektív jellegű) szankciók külön § -ban szerepelnek. A szankciók köréből kikerül a közérdekű bírság jogintézménye.

Újdonság az objektív jellegű szankciók sorában az a lehetőség, hogy a sértett követelheti a jogsértőtől, hogy az a jogsértéssel elért vagyoni előnyt – ha ilyen keletkezett – javára átengedje. A személyhez fűződő jogok sérelmének jellegétől függ, hogy adott esetben milyen védelmi igény támasztható a sérelem okozójával szemben. Egyidejűleg természetesen többféle igény érvényesítésére is lehetőség van.

Az objektív jogkövetkezmények igénybevételére akkor van lehetőség, ha van személyiségi jogsértés, továbbá a sérelem és a jogsértő magatartás között okozati összefüggés áll fenn. Nincs jelentősége annak, hogy az a személy, aki a jogellenes magatartást tanúsította, felróhatóan (szándékosan, súlyosan vagy enyhén gondatlanul stb.) járt-e el.

a) A jogsértés tényének bírósági megállapítása

A jogsértés bírósági megállapítása minden további szankció kiszabásának feltétele is, de egyes esetekben önálló jogvédelmi eszköz is lehet. Ha a bíróság megállapítja, hogy a sértettel szemben elkövetett cselekmény jogsértés, azzal prevenciós és pszichikai értelemben vett reparációs funkciót is szolgál, s kifejezi szolidaritását az állam és a jog nevében a sértett mellett. Éppen ezért gyakori, hogy a sérelmet szenvedettek önmagában ezzel a szankcióval megelégszenek, sérelmük orvoslásaként elfogadják, és más, további igényt nem érvényesítenek.

A jogsértés megállapításának az ítélet rendelkező részében kell szerepelnie, pontosan ki kell derülnie belőle, hogy milyen jogsértés történt, milyen magatartás, mikor és hogyan valósította meg a jogsértést.

b) A jogsértés abbahagyására és a jogsértéstől való eltiltásra kötelezés

Abbahagyásra akkor kötelezhető a jogsértő, ha a jogsértéssel előidézett állapot folyamatosan fennáll még a határozat meghozatalakor is (például más nevének jogosulatlan használata esetén). Az eltiltásra való kötelezés akkor célszerű, ha okkal lehet tartani attól, hogy a jogsértő a cselekményét megismétli. Az abbahagyásra kötelezés megszünteti a fennálló jogsértő állapotot, az eltiltás pedig a jövőre nézve kizárja azt.

c) Elégtétel adására kötelezés

Az elégtétel-adási kötelezettségben a személyiségi jogi szankciók erkölcsi jellege igen hangsúlyosan mutatkozik meg. Lényege abban áll, hogy a jogsértőt arra kötelezi a bíróság, hogy ismerje el cselekményének jogsértő voltát és egyben juttassa kifejezésre megbánását, kövesse meg a sértettet.

Az elégtételadás csak akkor töltheti be jóvátételi funkcióját, ha ugyanazt a nyilvánosságot éri el, amely előtt a jogsértés megtörtént. Ezért a bíróság elrendelheti, hogy az elégtétel adására nyilatkozattal vagy más megfelelő módon a nyilvánosság előtt kerüljön sor. Az eset körülményeihez képest történhet szóban, írásban, szűkebb vagy tágabb nyilvánosság előtt, a bíróság rendelkezése szerint. A nyilvánosság lehet sajtónyilvánosság is, az elégtételadás ilyen esetben végeredményben nem sokban fog különbözni a sajtó-helyreigazítástól (az eljárás szabályai természetesen mások). A nyilvánosságra hozatal költségei a jogsértőt terhelik. Leginkább a megfelelő elégtételadásban nyilvánul meg a személyiségvédelmi szankciók helyreállítási és jóvátételi funkciója, mivel ettől remélhető, hogy a jogsértő és a társadalmi környezet tudatvilágában a sérelem folytán bekövetkezett negatív változás most pozitív irányban helyrebillenjen. Az olyan elégtételadás tehát, amely esetleg további negatív változás veszélyét hordozza (súlyosbítja a helyzetet), jogilag nem megfelelő, ezért nem alkalmazható. A “megfelelőség” kérdésében és az elégtételadás módjának kiválasztásában különös gonddal kell eljárnia a sértett félnek és a bíróságnak.

d) A sérelmes helyzet megszüntetése, helyreállításra kötelezés

A jogosult követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását a jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a jogsértéssel előállított dolog megsemmisítését vagy jogsértő mivoltától való megfosztását.

A szóban forgó igény megint csak a folyamatosan fennálló személyiségi jogsértések orvoslásának lehetséges módja. Ez a szankció is tág mozgásteret biztosít mind a sértett fél, mind a bíróság számára. A felsorolt eszközök mindegyike tipikusan tevőleges magatartásra kötelezést jelent, aminek enyhébb vagy súlyosabb anyagi vonzata is van a jogsértőre nézve, anélkül azonban, hogy ez a sérelmet szenvedett fél szempontjából sérelemdíjnak minősülne. Az említett szankciók alkalmazására tipikusan akkor kerülhet sor, ha a jogsértés valamilyen dolog (például fénykép, hang- vagy videofelvétel, rajz, írás, könyv stb.) elkészítése útján, azaz tárgyiasult formában történt. A sérelmes helyzetet szünteti meg például a jogsértő plakátok leszedése vagy jogsértő részük eltakarása, a megelőző állapotot állítja helyre például egy kép vagy hangfelvétel torzításának kiküszöbölése, a jogsértéssel előállott dolog megsemmisítését jelenti a jogellenesen készített kép vagy hangfelvétel letörlése, könyv zúzdába küldése, a dolog jogsértő mivoltától megfosztása viszont, ha a könyvről csak annak személyiséget sértő borítóját kell eltávolítani stb.

e) A vagyoni előny átengedése

Új megoldása a Javaslatnak, hogy az objektív szankciók körében lehetőséget biztosít a sértett számára a jogsértéssel előállt vagyoni előny átengedésének követelésére. A személyiségi jogok gyakorlása nem egyszer vagyoni javak forrása is lehet, így a jogsértéssel kapcsolatban bekövetkezett vagyoni eltolódás kiküszöbölésére is szükség van. A vagyoni érdeksérelem orvoslásának a legfontosabb eszköze a kártérítés, az immateriális sérelmek kiegyenlítésére pedig a Javaslat a sérelemdíj intézményét vezeti be. Ezek alkalmazhatóságának azonban feltétele a jogértő felróhatósága. Azokban az esetekben, amikor a károsult érdeksérelme a jogsértő részére vagyoni előnyt eredményezett, indokolt, hogy a vagyoni hátránnyal járó jogsértés orvoslása a kártérítés és a sérelemdíj szubjektív feltételeitől függetlenül megtörténjék. Erre a legalkalmasabb magánjogi eszköz a jogalap nélküli gazdagodás.

A vagyoni előny elvonására elvileg alkalmas lehetne a közérdekű célra fordítható bírság is. A Javaslat azonban azért részesíti előnyben a jogalap nélküli gazdagodást, mert egy kétpólusú magánjogi viszonyban (a jogsértő és a sérelmet szenvedett személy közötti kapcsolatban) az indokolatlan vagyoni eltolódás korrigálására helyesebb egy jellegzetesen magánjogi eszközt alkalmazni, mint egy, a polgári jog szabályozási módszerétől idegen jogi instrumentumot. A jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazásával a leginkább érdekelt (a sérelmet szenvedett) személy válik az igényérvényesítésre jogosulttá, ezáltal biztosítva a szabályozás céljának megvalósulását, nevezetesen, hogy a jogsértéssel elért vagyoni előnyt a jogsértő személy lehetőség szerint ne tarthassa meg.

A jogsértő magatartásból származó vagyoni előny (gazdagodás) elvonására hatályos jogunkban már eddig is volt lehetőség, a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok körében. A szerző jogainak megsértése estén egyéb polgári jogi igények mellett a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését is követelheti [a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 94. § (1) bekezdés e) pont], és ilyen igénnyel a szabadalmas is felléphet a szabadalmi oltalom alatt álló találmányt jogosulatlanul hasznosító személlyel, azaz a bitorlóval szemben [a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 35. § (1) bekezdés e) pont].

A vagyoni előny átengedése helyreállító, értékkiegyenlítő jellegű objektív szankció. Feltétele más személy személyiségi értékeinek jogosulatlan elsajátítása, felhasználása és az ebből eredő jogosulatlan vagyoni előny.

1:127. § [Sérelemdíj]

(1) A személyhez fűződő jog megsértése esetén a megsértett személy nem vagyoni sérelméért – egy összegben megítélendő – sérelemdíjat követelhet.

(2) A sérelemdíj megfizetésére való kötelezés feltételeire – így különösen a kötelezett személy meghatározására és a kimentés módjára – a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni. Ez a szabály érvényesül akkor is, ha a jogsértést szerződés megszegésével követték el.

(3) A sérelemdíj mértékét a bíróság az eset körülményeire – így különösen a jogsértés súlyára, a felróhatóság mértékére és a jogsértésnek a sértettre gyakorolt hatására – tekintettel állapítja meg.

(4) A sérelemdíj a személyhez fűződő jog megsértésekor esedékes.

1. Az Alkotmánybíróság határozatával megcsonkított, majd a deregulációs törvényhozási aktussal “kiürített” egykori 354. §-ban szabályozott “hányattatott sorsú” nem vagyoni kártérítés intézményét a Javaslat megszünteti, és helyette bevezeti a sérelemdíjat mint a személyhez fűződő jogok megsértése közvetett kompenzációját, illetve pénzbeli elégtételt jelentő magánjogi büntetését. A sérelemdíj bevezetésével a Javaslat meghaladja azt a fogalmi ellentmondást, amely a nem vagyoni kártérítés velejárója, és egyben meg kívánja szüntetni a bírói gyakorlat ellentmondásait is.

A bíróságok már hosszú ideje érthetően ellentmondásosan voltak kénytelenek a személyhez fűződő jogok megsértésének orvoslását az alapvetően vagyoni jellegű kártérítés keretei között biztosítani. A bírói gyakorlat régi problémájára próbál gyógyírt találni az új megoldás. A hatályos jog ugyanis lényegében materiális hátrány bizonyítását követelte meg a sértett részéről a nem vagyoni kártérítésre kötelezés feltételeként is: a 355. § (4) bekezdése a vagyoni és nem vagyoni kártérítés címén az értékcsökkenésen és elmaradt vagyoni előnyön túl egyaránt csak a károsultat ért hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges kárpótlás vagy költségek megtérítését írta elő, szorosan vett “erkölcsi” kártérítésre nem tért ki. Ez számos esetben megoldhatatlan bizonyítási problémákhoz vezetett, figyelmen kívül hagyva, hogy a személy társadalmi komfortérzete, életminősége, külső megítélése olyan módon is szenvedhet hátrányos változást, hogy azt kizárólag belső traumaként, mentális, lelki behatásként éli meg a sértett, anélkül, hogy az bármilyen költséggel vagy pótlandó kárral járna és amit konkrétan bizonyítani igen nehéz.

A magánjog rendszerében a kár pénzben kifejezhető vagyoni hátrányt jelent, amelyet összegszerűen ki lehet mutatni és meg kell téríteni. A nem vagyoni hátrány viszont összegszerűen nem határozható meg, következésképpen nem is lehet megtéríteni. Nem vagyoni kárról szólni ezért fogalmi ellentmondás. A nem vagyoni sérelem pénzbeli ellensúlyozása ugyanakkor vagyoni jellegű, noha nem kártérítés. Mindezért a személyiségi jogok megsértésével okozott nem vagyoni hátrányok vagyoni szankcionálását speciálisan, a kártérítés általános szabályaitól függetlenül és azok mellett kell szabályozni. Az új kodifikáció lehetőséget ad a személyiségi jogok megsértésével okozott sérelmek pénzbeli ellensúlyozásának a személyiségi jogok sajátosságaihoz igazodó rendezéséhez és a vagyoni károk megtérítésére vonatkozó szabályok öleléséből a személyek polgári jogi védelmének körébe emelésére. Némi indokolt pátosszal elmondhatjuk, hogy a Javaslat a sérelemdíj intézménynek bevezetésével betetőzte azt a közel évszázados fejlődési folyamatot, amelynek során a személyiségi jogok magánjogi védelme fokozatosan kivált a tulajdonost megillető dologi jogi oltalom burkából, s immár adekvát szankciót kapva emancipációja befejeződött.

A sérelemdíj mint a személyhez fűződő jogok megsértésének szubjektív, tehát a jogsértés felróhatóságától függő szankciója, az eset körülményeire tekintettel kettős természetű jogkövetkezmény. Jogsértéssel okozott nem vagyoni hátrány vagyoni ellensúlyozásával fejti ki reparatív hatását; ugyanakkor hasonló jogesetek megelőzését is szolgáló represszió, magánjogi büntetés. Csak a sértett fél kérelmére, és ilyenkor is csak olyan mértékben kerülhet sor kiszabására, amennyiben azt a bíróság a nem vagyoni személyiségi sérelem súlyánál fogva indokoltnak tartja.

A sérelemdíj iránti igény érvényesítése mellett – azzal párhuzamosan – a sértett természetesen a személyhez fűződő jogainak megsértésével neki jogellenesen okozott vagyoni károkért az általános szabályok szerint követelhet kártérítést is, ha annak törvényi feltételei fennállnak. Erre a Javaslat 1:128. §-a külön is felhívja a figyelmet. A sérelemdíj és a kártérítés iránti igény ilyen értelemben egymástól függetlenek. Sérelemdíj iránti igényt természetes és jogi személy egyaránt érvényesíthet.

A sérelemdíj megfizetésére való kötelezésnek nem feltétele az, hogy a sértett bizonyítsa, hogy a jogsértés számára valamilyen hátrányt okozott. A sérelemdíj kapcsán kárt bizonyítani irreleváns, nem vagyoni sérelem pedig szubjektív jellege folytán aligha bizonyítható tényszerűen. Sérelemdíj iránti igényt tehát a sértett akkor is előterjeszthet, ha nem tud bizonyítani olyan hátrányt, amelyet a jogsértés okozott. Voltaképpen nem arról van szó, hogy a Javaslat tényleges hátrány hiányában is megítélhetőnek tartaná a sérelemdíjat, sokkal inkább arról, hogy megdönthetetlen vélelmet állít fel arra nézve, hogy minden személyiségi jogsértés szükségképpen valamilyen hátrány elszenvedésével jár a sértett oldalán; ezért személyiségi jogsértés kapcsán bizonyítást lefolytatni csak esetleges vagyoni hátrány megállapítása végett indokolt, kártérítés céljából, míg a sérelemdíj a személyt ért sérelem közvetlen és általános anyagi szankciója, aminek a mértéke eleve bírói mérlegelés tárgya.

Az immateriális, pszichikai hátrány súlya, mértéke az eset körülményeinek függvényében lehet az átlagot valamilyen mértékben meghaladó, esetleg kirívóan nagy is. Ilyen esetben a szóban forgó § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében a sértett érdekelt lesz abban, hogy bizonyítást prezentáljon a hátrány nagyságára nézve is, hiszen a sérelemdíj mértékének meghatározása során a bíróság többek közt ezt a szempontot is mérlegelni köteles.

Tekintettel arra, hogy a személyhez fűződő jog megsértése személyhez kötött a sérelmet elszenvedett oldalán, ezért a sérelemdíj iránti igényérvényesítésnél is érvényesülnie kell a személyhez kötöttség elvének, másra nem ruházható át, nem örökölhető és jogi személy jogutódjai sem követelhetik. A jogosult örököse a sérelemdíj megfizetését az elhunyt jogán csak akkor követelheti, ha a sértett igényét még életében keresettel érvényesítette vagy azt a jogsértő elismerte. A sérelemdíj megfizetésének kötelezettsége viszont a jogsértő jogutódjait is terheli. Ha a jogsértés bekövetkezte után a jogsértő meghal vagy a jogi személy megszűnik, a sérelemdíj a jogutódtól is követelhető, a jogutód köteles a sérelemdíjat megfizetni a sérelmet elszenvedettnek. Az örökösöknek az örökhagyó tartozásaiért való felelősség szabályai szerint kell helytállniuk, vagyis a jogsértő díjfizetési kötelezettsége hagyatéka részeként száll át.

A sérelemdíj bevezetésével a Javaslat célja egy nem vagyoni sérelem egyszeri, vagyoni jellegű kompenzációja. A nem vagyoni károkkal kapcsolatos bírói gyakorlat – az intézmény 1977-es bevezetését követően – kezdetben, eseti jelleggel, járadék formájában is megállapított nem vagyoni kártérítést. Az utóbbi tíz év bírósági döntéseiben ez a megoldás már nem játszott szerepet, az egy összegű kártérítés vált meghatározóvá. Ez a gyakorlati fejlődés jól illeszkedik a sérelemdíj újonnan bevezetendő koncepciójához: a sérelemdíj ugyanis immateriális, pszichikai hátrányok ellensúlyozására szolgál, a tényszerűen aligha bizonyítható “erkölcsi károk” reparálását célozza. A vagyoni hátrányokhoz kapcsolódó járadék intézménye így a sérelemdíj esetén nem alkalmazható.

2. A sérelemdíj a személyhez fűződő jogok megsértésének szubjektív, azaz felróhatóságra tekintettel lévő szankciója, ami éppen ezért sok hasonlóságot mutat a kártérítés konstrukciójával. A kártérítéshez képest a legfontosabb különbség, hogy a sérelemdíj megállapításához nincsen szükség hátrány bizonyítására. Egyéb kérdések, mint a kötelezett személy meghatározásának, és a kimentés módjának vonatkozásában azonban a kártérítési felelősséggel azonos szempontok merülnek fel, így kézenfekvő, hogy ezekkel kapcsolatban a Javaslat a deliktuális kártérítési felelősség szabályaira utaljon. A szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait az említett kérdések tisztázására az olyan jogsértések esetén is alkalmazni kell, amelyek szerződéses jogviszony keretei között történnek, ezzel kiemelve a személyhez fűződő jogok megsértését a szerződésszegésre vonatkozó rendelkezések alól és biztosítva a szabályozás egységét.

3. A bíróság a sérelemdíj mértékét az eset körülményeire -így különösen a jogsértés súlyára, a felróhatóság mértékére és a jogsértésnek a sértettre gyakorolt hatására – tekintettel állapítja meg. A körültekintő mérlegelésnek szükség szerint ki kell terjednie a jogsértő és a sértett személyi körülményeire, köz- és magánéleti helyzetére, foglalkozására, valamint a sérelem adott helyzetben megállapítható, szubjektív elszenvedésének súlyára is. A sérelemdíj mértékének további szempontjait a bírósági gyakorlatnak kell kialakítania.

4. A sérelemdíj utáni kamatfizetési kötelezettséget úgy határozza meg a Javaslat, hogy kimondja: a sérelemdíj a személyhez fűződő jog megsértésekor esedékes. A sérelemdíj bíróság által megállapított összegén túl tehát az arra vonatkozó, a személyhez fűződő jog megsértésének időpontjától számított kamatot is köteles a jogsértő megfizetni.

1:128. § [Kártérítési felelősség]

Aki személyhez fűződő jogainak megsértéséből eredően kárt szenved, a jogellenesen okozott károkért való felelősség szabályai szerint követelheti kárának megtérítését.

A Javaslat 1:128. §-a egyértelművé teszi a törvény rendszeréből
egyébként is következő lehetőséget, hogy aki személyhez fűződő jogának megsértéséből eredően kárt is szenved, a jogellenesen okozott károkért való felelősség szabályai szerint követelheti kárának megtérítését. Értelemszerű, hogy ebben az esetben a jogalkotó kizárólag a személyiségi injuria vagyoni kárkövetkezményeiről beszél, s ezek a 1:126-1:127. §-okban szabályozott igényekhez képest többlettényállási elem meglétét, a személyiségi jogsértés által okozott vagyoni kár felmerülését feltételezi.

1:129. § [A személyhez fűződő jogok érvényesítésének módja]

(1) A személyhez fűződő jogokat – a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel – csak személyesen lehet érvényesíteni. A korlátozottan cselekvőképes személy a személyhez fűződő jogai védelmében maga is felléphet.

(2) A cselekvőképtelen személy személyhez fűződő jogainak védelmében törvényes képviselője, az ismeretlen helyen távollévő személy személyhez fűződő jogai védelmében pedig hozzátartozója vagy gondnoka léphet fel.

1. A Javaslat nem változtat a hatályos szabályokon a jogérvényesítést illetően. Csakúgy, mint a személyiségi jogokkal való (ön)rendelkezési (hozzájáruló) jognyilatkozatok, a személyhez fűződő igények érvényesítése is főszabály szerint az ún. legszemélyesebb jognyilatkozatok közé tartoznak, és csak kivételesen tehetők meg törvényes képviselő útján. A cselekvőképes személy jogügyleti képviselő útján tett jognyilatkozata személyesen, de közvetve tett jognyilatkozatnak minősül. Külön törvény egyes esetekben (például betegjogok) az ügyleti képviseletet kizárhatja. A személyhez fűződő jogokat – a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel – csak személyesen lehet érvényesíteni. A korlátozottan cselekvőképes személy a személyhez fűződő jogai védelmében maga is felléphet.

2. A cselekvőképtelen személyhez fűződő jogok védelmében törvényes képviselője vagy gondnoka, az ismeretlen helyen távollévő személyhez fűződő jogok védelmében pedig hozzátartozója vagy gondnoka léphet fel.