A globalizálódó piacon szinte közhelynek számít, hogy az elmúlt időkben a dinamikus, nemzetközi piaci folyamatokat egyfajta „szervezeti innováció” kíséri. A globális piacokon a hagyományos nagyvállalati formák felett úgy tűnik, eljárt az idő, az „egy vállalat egy gazdálkodási egység” modellje mára inkább a kis- és középvállalati szférát jellemzi. A szervezeti innovációs folyamatok a vállalakozások tevékenységének összehangolására több megoldást is kiérleltek, a konszern-, illetve a vállalatcsoportként való működés annak csak egyik változata (a vállalatcsoportosulások mellett virágkorukat élik a franchise kapcsolatok, az ügynöki hálózatok is). A fejlett gazdaságokban mindenesetre tény, hogy az egységes nagyvállalatot a hálózatok, vállaltcsoportok váltják fel, az eseti vállalati kapcsolatok helyébe a vállalatok összefonódásán alapuló tartós csoportosulás lép.

A vállalatcsoportosulások természetüknél fogva több¬félék. A „konszernelméletek” alapvetően két összekapcsolódási módozatot különböztetnek meg, amelyek közül a tőkekapcsolatokon alapuló vállalatcsoportokat nevezi a német jogirodalom „konszern”-nek, az angolszász területeken ezeket „holding company”-nak (vagy controlling, illetve parent company-nak) nevezik. A tulajdonosi tőkekapcsolatokon alapuló cégcsoportok esetében az a jellemző, hogy az anyavállalatnak tulajdonosi részesedése van a leányvállalatnál, azaz afölött teljes, vagy részleges tulajdonosi befolyással rendelkezik. A befolyásszerzésnek azonban a hagyományos, irányító befolyást biztosító részesedésszerzésen kívül több technikája is létezik, így az irányítási jogok megszerzésére társasági jogi eszközökön kívül kötelmi jogi lehetőség is van (a konszern kialakulásának szindikátusi szerződés is lehet az alapja).

Konszern kifejezés alatt lényegében tehát olyan vállalati csoportosulást értünk, amelynek tagjai jogi értelemben különálló szervezeti jogalanyok, de tagjainak tevékenységét egységes üzletpolitika határozza meg, egységes piaci fellépésüket a fejlesztési források racionalizálása, optimális tőkeallokáció, és mindezek biztosítására az irányítási struktúra összekapcsolása jellemzi. A konszernkapcsolatok különböző szervezeti modelljeiben a meghatározó tag, az anyavállalat befolyásától, a konszernirányítás centralizációjától, illetve decentralizációjától függően a leányvállalatok önállósága igen eltérő lehet. A szervezetelmélet szerint a vállalatcsoporton belüli kooperációra változatos formai megoldások léteznek. Abban az esetben, ha az anyavállalat a vállalatcsoporton belüli uralkodó tulajdonosi, és irányító tevékenysége mellett önmaga is végez termelő-szolgáltató tevékenységet, akkor úgynevezett „törzsházi konszern”-ről beszélünk. Ha az anyavállalat kizárólag irányít, azaz fő tevékenysége a leányvállalatok tevékenységének koordinálása és irányítása, úgy „holding konszern”-ről van szó, amely a vállalatirányításnak már fejlettebb munkamegosztást feltételező változata. Léteznek egylépcsős, vagy többlépcsős konszernek, attól függően, hogy az anya közvetlenül, vagy köztes vállalatok – konszernszint – beiktatásával irányít (in.: Befolyásszerzés, elismert vállalatcsoport, Cégvezetés 2007. évi 1. szám).

A vállalatcsoportosulások speciális szabályozásának igénye azonban nem új keletű, és nem csupán a társasági jogban, hanem több érintkező jogi határterületen is felvetődött. A konszern tényállás jogi lényege, hogy piaci különállásuk csak látszólagos, hiszen az anyavállalat befolyása alatt a leányvállalatok gazdasági tevékenysége a közös üzletpolitika által meghatározott.

A vállalatcsoportok kérdése a társasági jogon kívül hangsúlyosan vetődik fel például a versenyjogban, hiszen a vállalkozások piactorzító hatású összehangolt magatartása kartelltilalomba ütközik, a vállalkozások fúziós küszöbérték feletti összefonódását pedig a vállalkozások összefonódásának ellenőrzésére alkotott versenykorlátozási jog szerint is engedélyeztetni kell.

A vállalatcsoportok a számviteli szabályozásban is külön területet képeznek, a „konszolidációs számvitel” módszertanát az hívta életre, hogy a vállalatcsoportok tagjainak egyedi beszámolói a vállalatcsoport tényleges vagyoni (pénzügyi, jövedelmi) helyzetének, folyamatainak megítélését nehezíti, hiszen adott esetben belső halmozódással létrejött, valós vagyonelemként, eredményként nem értékelhető adatokat mutatnak. A konszolidációs számvitel módszertana képes annak kimutatására, hogy a vállalatcsoport tagjainak összefonódása milyen hatással van az anyavállalat, illetve a leányvállalatok vagyoni, pénzügyi helyzetére. A gazdasági recesszió tovább erősíti a számviteli szabályozáson is átvezetett azt a szabályozói törekvést, hogy a vállalatok éves beszámolói a valós, torzításmentes gazdasági adatokat közvetítsék. A közgazdaságtudományi szakirodalom képviselői közül többen is azon a határozott véleményen vannak, hogy a konszolidációs számvitel nem csupán a piacnak, de magának a vállalatvezetésnek is segít a pontos és releváns tájékozódásban (lásd pl. Simon Szilvia) –, azaz a vállalatértékelés belső szempontjai is erősítik a konszolidációs módszertan jelentőségét.

A szabályozott piacokon, mint a pénzpiac is, a befolyásszerzés további szabályozási érdekekkel egészül ki, a tőzsdei részvénytársaságok befolyásszerzésének esetében a hagyományos társasági konszernjogot a takeover szabályok váltják fel.

A felelősségi szabályok elemzése és összefüggései mentén szoros a kapcsolat a fizetésképtelenségi joggal, hiszen a konszernfelelősség szabályozása, valamint a vállalatcsoport uralkodó tagjának speciális felelősségi alakzata is a felszámolás következtében való jogutód nélküli megszűnéshez kapcsolódnak.

Érdemes megjegyezni, hogy a külföldi jogirodalomban a konszernszabályozás elemzése során a közbeszerzési jog kapcsolódó összefüggései igen jelentős helyet kapnak, lévén a közbeszerzésben részt vevő vállalkozásoknak a szervezeti kooperáció a természetes „közege” és ennek különböző felelősségi, státuszjogi kérdései igen élesen és érdekesen vetődnek fel a közbeszerzési jogban (lásd pl. Jürgen Aschow: Vergaberechtliche Kooperation und Konkurrenz im Konzern 2010., pp. 50–54.).

A vállalatcsoport önálló szabályozásának indoka a 2006-os Gt. megalkotásakor is az volt, hogy a vállalatcsoport számára előírt törvényi feltételeket teljesítő konszerneket a társasági jog leválassza a hagyományos felelősségátviteli, illetőleg a minősített befolyásszerzéshez kapcsolódó konszernszabályozásról. Ennek az az ésszerű jogalkotói indoka, hogy abban az esetben, ha a konszern ilyenként való működése, egységes fellépése a piacon transzparens, és a vállalatcsoport belső viszonyai közt az előnyök-hátrányok kiegyenlítése megvalósul, akkor más jellegű felelősségi és biztosítéki szabályokra van szükség, mint a klasszikus konszernjogban, ahol a befolyásszerzés transzparenciáját nyilvánossági előírással, a társaságon belüli erőviszonyok kiegyensúlyozását kisebbségvédelmi eszközökkel, a hitelezők védelmét felelősségáttörési szabállyal biztosítja a jog.

1. A minősített többséggel rendelkező tag felelőssége – konszernrendelkezés az új társasági jogi szabályok közt

A munkacsoport tervezete a gazdasági társaságokra vonatkozó általános szabályok körében, a tagsági jogok között tárgyalja a minősített többséggel rendelkező tag többletkötelezettségeiként megállapított konszernszabályokat (3:39. §). A konszernszabályok változatlanul három irányban határozzák meg a „minősített többséggel rendelkező uralkodó tag többletkötelezettségei”-t:
a) az uralkodó tag az előírt minősített többség megszerzésétől számított tizenöt napon belül köteles ezt bejegyzés és közzététel végett a cégbírósággal közölni (nyilvánossági kötelezettség),
b) a befolyásszerzéstől számított előírt határidőn belül az uralkodó tag kérelemre köteles – előírt elvek szerint megállapított értéken – megvásárolni a kisebbségi tag társasági részesedését (vételi kötelezettség),
c) ha a társaság felszámolási eljárás következtében jogutód nélkül megszűnik, a ki nem elégített kötelezettségekért a volt társaság uralkodó tagja korlátlanul felel, amennyiben a hitelező bizonyítja, hogy a felszámolásra a minősített többséggel rendelkező tag hátrányos üzletpolitikája miatt került sor (konszernjogi felelősségáttörés, amelyet a jogirodalom a jogintézmény angolszász gyökereire utalva gyakran „lepelátszúrás”-ként tárgyal).

A konszernszabályok továbbra is két társasági formára, a korlátolt felelősségű társaságra, valamint a részvénytársaságra vonatkoznak, és a minősített többség volumene változatlanul a szavazatok legalább hetvenöt százaléka. A befolyásszerzés szempontjából tehát továbbra is a szavazati jog mértéke az irányadó, és az uralkodó tag (részvényes) számára előírt többletkötelezettségek előírásának legitimációs alapja, hogy a stratégiai többséggel rendelkező tag (részvényes) a társaság tevékenységére döntő befolyást gyakorolhat.

A vételi kötelezettség a minősített többség megszerzésének közzétételétől számított hatvan napos jogvesztő határidőn belül a társaság bármely tagja által előterjesztett kérelemre nyílik meg. Az előírt jogvesztő határidőn belül tehát bármelyik tag kérheti, hogy az uralkodó tag (részvényes) részesedését (üzletrészét, részvényét) vegye meg. Vételi kötelezettségének a minősített befolyásszerző a kérelem benyújtásakor fennálló piaci értéken, de legalább a társaság saját tőkéjéből a felajánlott részesedésre jutó résznek megfelelő értéken köteles eleget tenni.
A konszernjogi felelősségáttörés részletes szabályai szerint a hitelezőnek a társaság cégjegyzékből való törlésétől számított egy éves jogvesztő határidőn belül keresetet kell benyújtania, melynek eredményeként a bíróság a minősített többséggel rendelkezett tag korlátozott felelősségét áttöri, feltéve, ha a hitelező bizonyítani tudja, hogy a felszámolásra a minősített többséggel rendelkező tag által a társaságra kényszerített hátrányos üzletpolitikája miatt került sor.

A magyar konszernjogi rendelkezések illeszkednek az uralkodó európai modellek „lepelátszúrási doktrínán” alapuló felelősségáttörési modelljeihez annyiban, hogy egyfelől a kontinentális jogokban uralkodó szabályozásokhoz hasonlóan a konszernszabályozásban a „lepelátszúrást” a fizetésképtelenség eredményeképpen bekövetkező jogutód nélküli megszűnés esetéhez kapcsolja, másfelől leválasztja az általános felelősségáttörésről (3:38. §), és annak alkalmazhatóságát a konszernjogban kifejezetten a hátrányos üzletpolitika folytatásához köti [3:39. § (3) bek.]

A felelősségáttörés általános szabálya tehát változatlanul a konszernfelelősségtől elválasztva, külön szakaszban, eltérő hatállyal és eltérő tényállási elemekkel van megállapítva. A Tervezet 3:38. §-ban meghatározott felelősségáttörést a korlátolt felelősségű társaság tagja, a részvénytársaság részvényese, illetve a betéti társaság kültagja esetében lehet alkalmazni, és annak lényege, hogy a társaságok azon tagjai (részvényesei) akik a korlátolt felelősségükkel a hitelezők rovására visszaéltek, korlátlanul – és egymással egyetemlegesen – felelnek a felszámolt társaság által ki nem elégített kötelezettségekért. A Tervezet szövege szerint különösen ilyen visszaélés a „csalárd csőd”-nek is nevezett tagi magatartás, mikor is a tag a társasági vagyont saját, vagy más személyek javára úgy csökkentette, hogy tudta, illetve az általában elvárható gondosság tanúsítása esetén tudnia kellett volna, hogy ezáltal a társaság harmadik személyek megalapozott követelését nem tudja kielégíteni [3:38. § (2) bek.].

2. A vállalatcsoport szabályozásának új rendszere

A vállalatcsoport szabályozására vonatkozó elképzelések szerint a vállalatcsoport szabályai a részvénytársaságra vonatkozó rendelkezéseket követően, külön címben kerülnek elhelyezésre. A társasági jog – továbbra is – kétféle vállalatcsoportot említ, a „bejegyzett” vállaltcsoportot és a „tényleges” vállalatcsoportot. Az „elismert” vállalatcsoport helyett alkalmazott „bejegyzett” kifejezés azt hivatott közvetíteni, hogy a két változat közötti alapvető különbség nem abban áll, hogy a vállalatcsoportkénti működés jogi „elismerést” nyer-e vagy sem. A korábbi szabályozásban a tényleges vállalatcsoport lényege is éppen annak egyfajta legitimációja volt, azaz az, hogy a törvényben meghatározott feltételekkel, tartósan ilyenként való működés esetében a cégbírósági bejegyzés nélkül is alkalmazhatóak voltak rá a vállalatcsoport szabályai. A különbségtétel alapja valójában az, hogy a bejegyzett vállalatcsoport a jogi elismerés aktusával nyeri el a vállalatcsoporti státuszt, míg a tényleges vállalatcsoport a törvényes feltételek működés során való teljesítésével kap lehetőséget arra, hogy kvalifikált konszernné váljon, illetőleg meghatározott körben alkalmazhatók legyenek rá a bejegyzett vállaltcsoportra előírt speciális szabályok.

A vállalatcsoport létrehozásának alapvető jelentősége, hogy a bejegyzett vállaltcsoportra a társasági jog konszernrendelkezései (3:39. §) nem alkalmazhatók, azaz az elismert vállalatcsoport minősített befolyással rendelkező tagjának sem a nyilvánossági, sem a kisebbségi tagok felé fennálló kivásárlási (vételi) kötelezettségének nem kell eleget tennie, és nem utolsósorban nem alkalmazható rá a minősített többséggel rendelkező tagra irányadó felelősségáttörési szabály sem.

Jogilag elismert vállalatcsoportnak minősül az üzletszerűen gazdálkodó jogi személyek olyan együttműködése, amely megfelel a törvény által előírt együttes feltételeknek. A vállalatcsoportként való működés állami (jogi) elismerésének a Tervezet 3:248. § (1) bekezdésében rögzített taxatív, konjunktív feltételei az alábbiak:
a) a vállalatcsoportban legalább egy uralkodó tag és legalább három, az uralkodó tag által ellenőrzött tag vesz részt,
b) a résztvevők a számviteli törvény szerint összevont (konszolidált) éves beszámolót készítenek,
c) a résztvevők egymással a csoport egységes üzletpolitikáját meghatározó uralmi szerződés kötnek, és
d) azt a fenti feltételek együttes teljesítése alapján a cégbíróság a cégjegyzékbe vállalatcsoportként bejegyez.

A vállalatcsoportban uralkodó tagként, illetve ellenőrzött tagként részvénytársaságok, korlátolt felelősségű társaságok és egyesülések vehetnek részt. Szövetkezet vállalatcsoportban csak uralkodó tag lehet [3:248. § (2) bek.], ellenőrzött tag tehát nem lehet. A vállalatcsoportban uralkodó tagként természetesen több, a törvény által meghatározott szervezet közösen is részt vehet [3:248. § (4) bek.]. Ez esetben az egymással kötött szerződésük határozza meg, hogy melyikük gyakorolja az uralmi szerződésben megállapított, uralkodó tagot megillető jogokat.

Az uralkodó tagnak az általa ellenőrzött tagokban legalább ötven százalék és egy szavazattal kell rendelkeznie [3:248. § (3) bek.], azaz az uralkodó (anyavállalat) részesedésének mértéke legalább többségi kell, hogy legyen. Külön szabály rendezi azt az esetet, amikor a vállalatcsoport ellenőrzött tagjában az uralkodó tag egyedül rendelkezik társasági részesedéssel [3:253. §].
A cégjegyzékbe bejegyzett vállalatcsoport nem külön jogi személy, de bejegyzésével a jogi személyekre vonatkozó általános szabályok szerinti, tagjaitól elkülönülő jogi személység nélküli szervezeti jogalanynak minősül [3:248. § (5) bek.]. A jogi személyiség nélküli szervezeti jogalanyokra vonatkozó általános szabályt a 3:16. § rögzíti, amely lehetőséget teremt arra, hogy törvény cégnév, illetve más közös név alatt nem jogi személy szervezeteket is teljes vagy részleges polgári jogi jogalanyisággal ruházzon fel. Az általános szabály szerint ilyen esetben a törvénynek rendelkeznie kell a jogképesség terjedelméről és időtartamáról, valamint a jogképessé nyilvánított szervezet ügyintéző és képviselő szervéről, vagyonáról és a kötelezettségeiért való felelősségéről. A vállalatcsoport speciális szabályozása értelemszerűen a továbbiakban ennek a rendszerét követi.

A vállalatcsoportnak tehát önálló cégneve van, amelyben az uralkodó tagra utalni kell. A vállalatcsoport jogalanyiságát a cégjegyzékbe való bejegyzéssel szerzi meg és a cégjegyzékből való törléssel veszíti el [3:248. § (6) bek.]. A vállalatcsoporthoz tartozás ezen felül a vállalatcsoport minden tagjának önálló cégjegyzéki adatai közt is szerepel, azaz a vállalatcsoporthoz való tartozást és annak minőségét (uralkodó tag – ellenőrzött tag) mind az uralkodó, mind az ellenőrzött tagok cégjegyzékében is fel kell tüntetni.

3. Az uralmi szerződés

A bejegyzett vállalatcsoport lényege, hogy kvalifikált konszern, azaz a tagok megállapodásával, közös elhatározással jön létre. Így van ez akkor is, ha a szerződésben részt vevő felek – az anya- és leányvállalatok – értelemszerűen nem azonos gazdasági súllyal, erővel vesznek részt a megállapodásban. Jogi, szerződési pozíciójukat – a polgári jog szerződési szabályaiból következően – ugyanakkor konstrukciós egyensúly jellemzi. A bejegyzett vállalatcsoport létesítése tehát az „uralmi szerződés” létrehozásával kezdődik. Az uralmi szerződés határozza meg a vállalatcsoport egészének üzletpolitikáját. Az uralmi szerződéssel szemben támasztott tartalmi elvárások lényege, hogy a szerződésből megállapítható legyen az anya- és leányvállalatok együttműködésének, az irányítási és vagyoni viszonyainak rendszere, és emellett az uralmi szerződés egyensúlyt teremtsen az uralkodó vállalat méltányolható irányítási érdekei, az ellenőrzött társaságok – és azok tagjai – érdekei, valamint a hitelezői érdekek között. Az „üzletpolitika” tételes jogi norma formájában továbbra sem definiálható, és bár nem kis jelentőséggel bír, hiszen az uralkodó tag mögöttes felelősségének központi eleme (lásd később, a 3:257. §-nál), de részelemeinek jogi értékelése továbbra is a bírói gyakorlat feladata lesz. A kérdés megítéléséhez már jelenleg is rendelkezésre állnak irányadó döntések (lásd pl. a Fővárosi Ítélőtábla ÍH 2005.34. sz. alatt közzétett ítéletét, amely a hátrányos üzletpolitika értelmezésével összefüggésben határoz meg szempontokat az üzletpolitika körébe tartozó kérdések megítéléséhez).

A Tervezet – a korábbi szabályozás rendszeréhez hasonlóan – meghatározza az uralmi szerződés kötelező minimális tartalmát [3:249. § (2) bek. a)–c) pont]. Az uralmi szerződésnek ezek szerint kötelezően tartalmaznia kell:
a) az uralkodó tag, és az ellenőrzött tagok cégnevét, székhelyét,
b) a vállalatcsoporton belüli együttműködés módját és lényegesebb tartalmi elemeit, így különösen az uralkodó tagnak az ellenőrzött tagok irányában fennálló irányítási és vagyonátcsoportosítási jogait, valamint az ellenőrzött tagokat a vállalatcsoportban megillető jogokat és kötelezettségeket,
c) azt, hogy a vállalatcsoport határozott vagy határozatlan időre jön-e létre.

Ha a vállalatcsoport ellenőrzött tagjában az uralkodó tag egyedül rendelkezik társasági részesedéssel, uralmi szerződést nem kell kötni, hanem az uralmi szerződés 3:249. § (2) bek. b) és c) pontjában foglaltakról az uralkodó tag, illetve az ellenőrzött tag létesítő okiratában kell rendelkezni (3:253. §).

A kötelező minimális tartalmi elemek mellett az uralmi szerződés a vállalatcsoportként való működés egyéb részleteit is rögzítheti, a Tervezet szándékosan a lehető legszűkebben állapította meg a kötelező kellékekre vonatkozó szabályokat. A lehetséges további szerződési tartalommal összefüggésben mindössze annyit rögzít, hogy az uralmi szerződésben a vállalatcsoporthoz tartozó ellenőrzött tagok önállóságának korlátozására csak az egységes üzleti cél megvalósításához szükséges módon, illetve mértékben kerülhet sor, továbbá az uralmi szerződésben figyelemmel kell lenni az ellenőrzött tagok tagjai, valamint hitelezői jogainak méltányos védelméről is [3:249. § (3) bek.]. Az uralmi szerződésre természetesen a szerződésekkel kapcsolatos általános szabályokat megfelelően alkalmazni kell [3:249. § (4) bek.].

Az uralmi szerződés sajátos, szervezeti jellegét közvetíti ugyanakkor, hogy az uralmi szerződésben foglaltak betartása felett a cégbíróság speciális törvényességi felügyeleti jogkört gyakorol (3:258. §).

Az uralmi szerződésben foglaltak lényeges vagy ismételt megszegése esetén ugyanis a cégbíróság bármely jogilag érdekelt indítványára:
a) felhívja az uralkodó tagot az uralmi szerződés szerinti működésre,
b) a cégtörvény szerint törvényességi felügyeleti intézkedést alkalmaz,
c) feloszlatja a vállalatcsoportot.

4. A vállalatcsoport létrejöttének előkészítése

Az uralmi szerződés létrehozása természetesen az általános magánjogi szerződésekhez képest összetett, így a törvényi szabályozásban többlépcsős folyamat. A Tervezet külön szabályokat szentel a szerződés előkészítésének és a tervezett uralmi szerződés elfogadásának.

Az uralmi szerződés tervezetének elkészítése a részt¬vevők legfőbb szervének felhatalmazása alapján az uralkodó tag és az ellenőrzött tagok ügyvezetésének közös kötelezettsége. A vállalatcsoport létrehozásának előkészítéséről a csoportban részt vevő tagoknál működő munkavál¬lalói érdekképviseleteket megfelelően tájékoztatni kell [3:250. § (1) bek.]. Az uralmi szerződés jóváhagyásáról ezt követően a vállalatcsoportban résztvevő tagok mindegyikének legfőbb szerve legalább háromnegyedes szótöbbséggel dönt [3:250. § (2) bek.]. A legfőbb szerveknek az uralmi szerződés jóváhagyására vonatkozóan nincs további törvényi előírás, annak lebonyolítását illetően tehát a vállaltcsoportban részt vevő vállalatok szabadon dönthetnek. A jóváhagyás technikailag történhet egy időre összehívott legfőbb szervi üléseken, de az uralmi szerződés jóváhagyását a részt vevő tagok teljesen külön is bonyolíthatják, ami egyben azt is jelenti, hogy a szerződés jóváhagyásáról akkor beszélhetünk, ha azt – akár időben elhúzódva – minden részt vevő tagvállalat legfőbb szerve jóváhagyta.

A jóváhagyást követően a következő lépés a vállalatcsoport létrehozásának közzététele. Az uralkodó tag – az uralmi szerződés jóváhagyásának befejezése után, az utolsó jóváhagyó döntésről való tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül – köteles a Cégközlöny két egymást követő számában a vállalatcsoport megalakulásáról tájékoztató közleményt közzétenni [3:250. § (3) bek.]. A vállalatcsoport létrehozásáról való közvetlen közleményeknek tartalmazniuk kell a nyilvánosság biztosításához szükséges főbb elemeket [3:250. § (4) bek.], így:
a) az uralmi szerződés megtekintésének lehetséges helyét, valamint
b) az ellenőrzött tagok hitelezőinek és részvényeseinek szóló felhívást, amely a 3:251 §.-ban biztosított jogaik (az uralkodó tag vételi kötelezettsége, hitelezők biztosítékkövetelési joga) érvényesítéséhez szükséges.

A vállalatcsoport létrehozása lényegében két körben, a leányvállalatok tagjai (hiszen azok az uralmi szerződés jóváhagyásában nem vesznek részt), illetve a hitelezők irányában többletjogosítványokkal való megerősítést igényel (3:251. §), amely többletjogokat a korábbi szabályozásban is megtalálhatjuk.

Először is a vállalatcsoportba ellenőrzött tagként belépő jogi személyek tagjai a vállalatcsoport létrehozására vonatkozó, fentiekben tárgyalt 3:257. § szerinti közlemény első közzétételét követő harminc napos jogvesztő határidőn belül kérhetik, hogy az uralkodó tag társasági részesedésüket a közlemény közzétételekor fennálló piaci értéken vásárolja meg [a 3:251. § (1) bekezdésében rögzített rendelkezés az ellenőrzött tag eladási joga, másként az uralkodó tag vételi kötelezettsége].

A hitelezői többletjogok szintén a vállaltcsoport jóváhagyásáról szóló döntés közzétételével nyílnak meg. Azok a hitelezők, akiknek a vállalatcsoportban részt vevő ellenőrzött taggal szemben a közlemény első közzétételének időpontjában le nem járt követelésük van, a második közzétételétől számított harminc napos jogvesztő határidőn belül igényelhetik, hogy az ellenőrzött tag nyújtson részükre biztosítékot [3:251. § (2) bek., hitelező biztosítékkövetelési joga]. Nem jogosult biztosítékra az a hitelező, akinek követelése jogszabály vagy szerződés alapján már megfelelően biztosítva van, vagy ha az ellenőrzött társaság gazdasági helyzetére, illetve az uralmi szerződés tartalmára tekintettel a biz¬to¬sítékadás indokolatlan.

A fenti tagi, illetve hitelezői igények kielégítésének elmaradása nem gátolja a vállalatcsoport bejegyzését, de a jogosultak igényeik kielégítésére pert indíthatnak a bíróságnál. A jogos igények kielégítéséért az érintett ellenőrzött tag és az uralkodó tag egyetemlegesen köteles helytállni [3:251. § (3) bek.].

A vállalatcsoport létrehozásának következő mozzanata a vállalatcsoport bejelentése a cégbírósághoz. Ez az uralkodó tag ügyvezetésének feladata. Az uralkodó tag ügyvezetésének az uralmi szerződés utolsó jóváhagyásról való tudomásszerzésétől számított hatvan napon belül kell benyújtania a vállalatcsoport bejegyzésére vonatkozó kérelemét [3:250. § (5) bek.]. A bejegyzésre vonatkozó részletes eljárási szabályokat természetesen az új cégtörvény tartalmazza majd. A vállalatcsoport bejegyzése konstitutív hatályú, ami a vállaltcsoport esetében alapvetően azt jelenti, hogy a vállalatcsoportra, illetve tagjaira a cégjegyzékbe való bejegyzést követően nem alkalmazhatók a konszernszabályok, azaz a törvény fentiekben részletezett 3:39. §-ának rendelkezései, hangsúlyosan a konszernfelelősség lepelátszúrási doktrínája (3:252. §)

5. Az uralkodó tag és az ellenőrzött tag ügyvezetése közötti viszony

Az uralkodó tag és az ellenőrzött társaság viszonyából, jelesül abból, hogy a vállalatcsoport egyik lényege éppen az, hogy az ellenőrzött társaság önállósága az uralmi szerződés keretei között korlátozott, következik, hogy az ellenőrzött társaság ügyvezetésének önállósága és önfelelőssége is sajátosan alakul. Az uralkodó tag ügyvezetése az uralmi szerződésben meghatározottak szerint az ellenőrzött tag ügyvezetését utasíthatja, illetve az ellenőrzött tag működésére kötelező határozatokat hozhat [3:254. § (1) bek.]. Ha az uralkodó tag eljárása ennek körében megfelel az uralmi szerződésnek, nem alkalmazhatók az ellenőrzött tagnál a törvénynek a legfőbb szerv kizárólagos hatáskörére, valamint az ügyvezetés önállóságára (3:44. §) vonatkozó rendelkezései.

Az uralmi szerződés előírhatja, hogy az ellenőrzött tag vezető tisztségviselőinek és felügyelőbizottsági tagjainak választására és visszahívására, valamint díjazásuk megállapítására az uralkodó tag jogosult [3:254. § (2) bek.]. Ha az uralmi szerződés ezt tartalmazza, az ellenőrzött társaság cégvezetőjévé az uralkodó tag munkavállalója is kinevezhető. Az uralkodó tag vezető tisztségviselője, illetve felügyelőbizottsági tagja az ellenőrzött társaságnál is elláthat vezető tisztségviselői vagy felügyelőbizottsági feladatot.

Az ellenőrzött tag vezető tisztségviselője az ellenőrzött társaság ügyvezetését az uralmi szerződésnek megfelelően az uralkodó tag irányítása alatt a vállalatcsoport egésze üzletpolitikájának elsődlegessége alapján köteles ellátni. Mentesül a 3:52–3:53. § szerinti felelőssége alól, ha tevékenysége megfelel a jogszabálynak és az uralmi szerződésnek (3:254. § (3) bek.].

A vállalatcsoportban részt vevő tagok ügyvezetésére további sajátos előírások is vonatkoznak. A 3:255. §. két ilyen speciális, az uralmi szerződéshez kapcsolt információs kötelezettséget is rögzít. Egyfelől mind az uralkodó, mind az ellenőrzött tag ügyvezetése az uralmi szerződésben meghatározott időközönként, de legalább évente egyszer köteles beszámolni saját legfőbb szervének az uralmi szerződésben foglaltak teljesítéséről [3:255. §. (1) bek.]. Másfelől az ellenőrzött tagok azon hitelezői, akiknek követelése eléri az ellenőrzött tag jegyzett tőkéjének tíz százalékát, kérhetik, hogy az uralkodó tag ügyvezetése adjon részükre tájékoztatást az uralmi szerződés végrehajtásáról, illetve az ellenőrzött tag gazdasági helyzetéről. Ha a kérelemnek az uralkodó tag ügyvezetése nem tesz eleget, vagy a tájékoztatás nem megfelelő, a hitelezők kérhetik a cégbíróságtól annak megállapítását, hogy az uralkodó tag megsérti az uralmi szerződésben foglaltakat.

6. Az ellenőrzött társaságok tagjainak kisebbségvédelmi biztosítéka

Nem ismeretlen szabály, hogy bármelyik ellenőrzött tagnak a szavazatok legalább öt százalékával rendelkező tagjai kezdeményezhetik az uralkodó tag legfőbb szervének összehívását, ha az uralmi szerződés lényeges vagy ismételt megsértését észlelik. Ha az uralkodó tag ügyvezetése a kérelem kézhezvételétől számított tizenöt napon belül a legfőbb szerv ülésének legkésőbb harminc napon belüli összehívásáról nem gondoskodik, az indítványtevők kérelmére az ülést a cégbíróság hívja össze, vagy az ülés összehívására az indítványtevőket jogosítja fel megfelelő határidő tűzésével. Az ülés költségeinek megelőlegezéséről az uralkodó tag köteles gondoskodni, de ha a kérelem alaptalannak bizonyult, a költségek az indítványtevőket terhelik.

7. Az uralkodó tag felelőssége

Ha a vállalatcsoport valamely ellenőrzött tagját felszámolják, az uralkodó tag a ki nem elégített hitelezők követeléseiért helytállni tartozik, kivéve, ha bizonyítja, hogy az ellenőrzött tag fizetésképtelensége nem a vállalatcsoport egységes üzletpolitikája érvényesítése érdekében tett intézkedései következtében állt be. Az uralkodó tag felelősségének lényeges vonásai tehát továbbra is, hogy:
a) az ellenőrzött tag felszámolás folytán való megszűnéséhez kapcsolódik,
b) a ki nem elégített követelésekért fennálló mögöttes felelősségi alakzat,
c) a mentesülés ahhoz kötött, hogy az ellenőrzött tag fizetésképtelensége nincs okozati összefüggésben az anyavállalatnak a vállalatcsoport üzletpolitikája érdekében tett intézkedéseivel, amelynek során a bizonyítás terhe az uralkodó tagon van.

8. A vállalatcsoport megszűnése

A vállalatcsoport megszűnik, ha
a) az uralmi szerződésben meghatározott idő eltelt, illetve megszűnési feltétel bekövetkezett,
b) az uralkodó tag legfőbb szerve az összes tagja legalább háromnegyedes többségével így határoz,
c) ha az uralkodó tag már nem készít összevont (konszolidált) éves beszámolót,
d) ha a cégbíróság feloszlatja a 3:258. § c) pontja szerint.
Az a)–c) pontokban írt esetekben a cégbíróság az uralkodó tag bejelentése alapján törli a cégjegyzékből a vállalatcsoportot. A bejelentést a körülmény bekövetkeztétől számított harminc napon belül kell megtenni.

Az uralkodó tag az elismert vállalatcsoportként való működés idején vállalt kötelezettségeinek teljesítéséért a vállalatcsoport megszűnését követően is helytállni tartozik.

9. Vállalatcsoportként való működésre való igény (tényleges vállalatcsoport)

A kvalifikált, azaz uralmi szerződéssel létrejött vállalatcsoportok mellett a korábbi szabályozás is ismerte a faktikus konszern, vagyis a tényleges vállalatcsoport intézményét. A tervezett szabályok szerint, ha a vállalatcsoportként való működés 3:248. §-ban foglalt felté­te¬lei fennállnak és a 3:248. § (2) bekezdésében meghatározott jogi személyek ténylegesen legalább három éve megszakítás nélkül (azaz tartósan) vállalatcsoportként működnek, bármely jogilag érdekelt kérelmére a bíróság kötelezheti a tényleges uralkodó tagot, illetve az ellenőrzött tagokat az uralmi szerződés megkötésére és a vállalatcsoport cégbírósági bejegyezésnek kezdeményezésére.

Legalább három éves megszakítás nélküli tényleges vállalatcsoportként való működés esetén a bíróság a jogilag érdekelt kérelmére az uralkodó tag és az ellenőrzött tag viszonyában az uralkodó tag és az ellenőrzött társaság ügyvezetésének kapcsolatára vonatkozó, 3:254. §-ban foglaltakat uralmi szerződés és vállalatcsoportként való cégbejegyzés hiányában is alkalmazhatja.

(A cikk a Gazdaság és Jog 2011/7-8. számában jelent meg.)

Hozzászólások

hozzászólás