Névjegy
Dr. habil. Osztovits András 2000-ben szerzett jogi diplomát az ELTE ÁJK-n, 2005-ben ugyanott PhD fokozatot. 2012-ben habilitált a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2011-től tanszékvezető egyetemi docens a Károli Gáspár Református Egyetem Európai Jogi és Nemzetközi Jogi Tanszékén. 2012. szeptember 1-jétől kúriai bíró. Több mint 50 tanulmány, könyv, könyvrészlet szerzője. Feleségével hetedik gyermeküket várják.
A fogyasztók védelmének célja – általánosan megfogalmazva – az, hogy a szerződéskötés során kialakult egyensúly hiányos helyzetet kiegyenlítse, és a magánjogi viszonyokban megszokott mellérendeltséget érvényre juttassa. Az egyensúlyi eltolódás létrejöttének okai a fogyasztók informáltságának hiányában, kiszolgáltatottságában, a szerződést kötő másik fél gazdasági erejében, tehát a magánjogi viszonyokkal ellentétes alá-fölé rendelt viszonyban jelennek meg.
A magyar jogban ez a szemlélet és szabályozás az Európai Unió jogalkotásának eredményeként – az Európai Közösségekkel 1991-ban megkötött Társulási Megállapodásban vállalt jogharmonizációs kötelezettségként, majd 2004. május 1-től tagállamként – került a hazai jogrendszerbe. A bírósági polgári peres gyakorlatban, némi fáziskéséssel, de mára az egyik központi kérdésként vannak jelen a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos minősítési, értelmezési problémák. A Legfelsőbb Bíróság eddig három kollégiumi véleményt [2/2011. (XII. 12.), 3/2011. (XII. 12., 2/2012. (XII. 10.)] hozott ebben a témakörben, amelyekre – a tapasztalat szerint – gyakran hivatkoznak a bíróságok ítéleteikben, azok a joggyakorlat szerves részévé váltak.
I. A fogyasztó fogalma az EU jogában
Az Európai Unió a magánjogi jogviszonyok tekintetében irányelvek formájában szabályozza a fogyasztói szerződéseket. Ezekben közös, hogy a szervezett utazási formákról szóló 90/314/EGK irányelv kivételével fogyasztónak csak olyan természetes személy minősül, aki – a leggyakoribb megfogalmazás szerint – szakmai, üzleti tevékenységén, vagy foglalkozásán kívül eső célból jár el. Az EU Bíróság következetes abban, hogy ezek az uniós irányelvek kizárólag a természetes személyeket kívánják védeni, amitől azonban a tagállamok a fogyasztók javára kedvező módon eltérhetnek, azaz a természetes személyeken kívül más személyekre is kiterjeszthetik az egyes irányelvekben megfogalmazott védelmi szabályokat.
A fogyasztó fogalmától meg kell különböztetni a „mintafogyasztó” meghatározását. Az előbbi fogalom jogszabályon alapul, ez utóbbi pedig egyfajta elvárható fogyasztói magatartás mintát rögzít. Mint arra utaltam, a fogyasztóvédelmi szabályozás szituatív jellegű, akkor avatkozik be, amikor a gyengébb fél egy szerződéskötési helyzetben meghatározott magatartást tanúsít. A fogyasztóvédelmi szabályok szükségszerűsége és szintje mindig attól függ, milyen intellektuális képességeket tulajdonítunk a védendő gyengébb félnek. A fogyasztókat védő szabályok működése tehát azon az elven nyugszik, hogy ezen feltételezett intellektuális szintet elérő fogyasztási magatartásokat védelemben részesíti, melyhez képest az ezt el nem érők számára nem biztosít védelmet.
Az EU Bíróság több ügyben is foglalkozott a „mintafogyasztó” európai fogalmával, mely ítéletek alapján ez az „átlagosan informált, figyelmes és értelmes átlagfogyasztó” szintjéhez igazodik (C-210/96. sz. Gut Springenheide-ügy, C-220/98.sz. Estée Lauder Cosmetics GmbH & Co.-ügy), azaz az ésszerű és tudatos fogyasztótól elvárható magatartást kell alapul venni a fogyasztóvédelmi szabályok alkalmazásakor.
II. A fogyasztó fogalma a magyar jogban
A magánjogi jogviszonyokra irányadó jogszabályok közül általános jelleggel a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fgytv.), illetve a Ptk. határozza meg a fogyasztó fogalmát, nem teljesen azonos módon. Emellett – a hivatkozott uniós irányelvek átültetése eredményeként – egy-egy szerződés típus, gyakorlat tekintetében meghozott speciális jogszabályokban is megjelenik a fogyasztó fogalmának meghatározása (pl.: fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. tv. 3. § 3. pont; fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. tv. 2. § a) pont). Ez utóbbiakban közös, hogy a természetes személyekre korlátozzák a fogyasztó fogalmát.
A Ptk. 685. § d) pontja értelmében fogyasztónak minősül mindaz a személy, aki a gazdasági, vagy szakmai tevékenysége körén kívül köt szerződést. Fogyasztói szerződésnek pedig az a jogviszony minősül, amely a fogyasztó és olyan személy között jön létre, aki a szerződést gazdasági, vagy szakmai körében köti. A Ptk. értelmében tehát nem csak a természetes személyek minősülhetnek fogyasztónak, hanem más jogalanyok is.
Vékás Lajos több tanulmányában is amellett érvelt, hogy a fogyasztóvédelmi magánjog szabályai – kógens jellegük miatt is – a magánjogtól idegen szabályozási módszert alkalmaznak, és ezért ezt a különös védelmet csak kivételesen, különösen indokolt esetben szabad megadni. A gazdasági élet professzionális szereplőinek rendelkezniük kell az érdekeik védelméhez szükséges lehetőségekkel még akkor is, ha nem üzleti tevékenységük körében kötnek szerződést. Ez a szemlélet található meg az új Ptk.-ban, amely egyértelműen szűkíti a fogyasztók körét. A 8:1. § (1) bekezdés 3. pontja értelmében fogyasztó a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy. Az új Ptk. nem határozza meg – és következetesen nem is használja – a fogyasztói szerződés kifejezést, helyette a fogyasztó és vállalkozás közti szerződés megnevezés található. Vállalkozásnak [8:1. § (1) bekezdés 4. pont] a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy minősül.
A jelenleg hatályos Ptk. fogyasztó fogalma alapján különösen a nem természetes személy által megkötött szerződések esetében merül fel kérdésként, hogy mikor köt szakmai, gazdasági tevékenységi körén kívül, vagy azon belül szerződést. A Legfelsőbb Bíróság az EBH 2005. 1321. számon közzétett döntésében kifejtette, hogy a szerződő fél csak akkor minősül fogyasztónak, ha a szerződést olyan célból köti, amely független az általa folytatott gazdasági tevékenységtől. A konkrét döntés alapjául szolgáló tényállásban a II. rendű felperes részvénytársaság kölcsönszerződést kötött az I. rendű felperessel, mely szerződést az alperesek mint a II. rendű felperes részvényesei egyenes adósként írták alá. Az I. rendű felperes és az alperesek közötti szerződést a Legfelsőbb Bíróság nem minősítette fogyasztói szerződésnek, mert annak a célja az volt, hogy az alperesek tulajdonában lévő II. rendű felperes gazdasági tevékenységét a felvett kölcsönnel elősegítsék. E döntés is azt mutatja, hogy a gyakorlatban a bíróságok (FIT 6.Pf.20.911/2008/7., 6.Pf.21.842/2009/10., SZIT Gf.I.30.244/2012/4.) a szerződés megkötése céljának vizsgálatán keresztül rendkívül leszűkítik a fogyasztóvá minősítés lehetőségét. Ez pedig azt eredményezi, hogy a szerződő fél csak azokon a terülteken válhat jogosulttá a fogyasztói minőséghez kapcsolódó védelemre, amely semmilyen vonatkozásban nem kötődik az általa kifejtett szakmai vagy gazdasági tevékenységhez. A bírói gyakorlat ezért eredményében igen közel áll az új Ptk. törekvéseihez, mert így a jogi személyek csak a legminimálisabb mértékben, tehát akkor részesülhetnek védelemben, ha a szerződést olyan területen kötik, amely semmilyen szempontból nem kötődik a gazdasági vagy szakmai tevékenységükhöz. Mindez azon az elvi kiindulóponton nyugszik, hogy ezektől a jogalanyoktól kizárólag ezeken a területeken nem várható kellő szakmai felkészültség érdekeik érvényesítésekor.
Vékás a természetes személyeknek is csak meghatározott élethelyzetben biztosítana magánjogi többletvédelmet. Álláspontja szerint a szerződési szabadságot korlátozó fogyasztóvédelmi normáknak szituációkat (jogviszonyokat) kell védelemben részesíteni. A fogyasztói jogviszony minden esetben azt feltételezi, hogy az ügylet személyes (családi, háztartási) szükségletek kielégítését szolgálja, ezért az új szabályozás kizárólag e jogviszonyok keretében kívánja csak védelemben részesíteni a természetes személyeket. (Szakértői Javaslat, 757. o.)
A fogyasztónak az Fgytv. 2. §-a szerinti fogalmával a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiuma is foglalkozott. Az EBH 2004. 1093. számon közzétett határozat éppen ellentétes végkövetkeztetésre jut a szakmai, gazdasági tevékenység vizsgálata körében, mint az ismertetett EBH 2005. 1321. sz. döntés. A tényállás szerint az elsőfokú közigazgatási szerv határozatával a felperes minőségi kifogás szabálytalan intézésével kapcsolatos panaszát hatáskör hiányában elutasította. Megállapította, hogy a felperes, mint kft. vásárolt telefonkészüléket, ezért az Fgytv. 2. §-ának e) pontja alapján nem jogosult a panaszügy kivizsgálására. E jogszabály szerint akkor az a személy minősült fogyasztónak, aki – gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül – árut vesz, rendel, használ, illetve akinek a részére a szolgáltatást végzik, aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás, vagy ajánlat címzettje. A Legfelsőbb Bíróság szerint a fogyasztói státus egyik legfontosabb kritériuma, hogy a dolog megszerzése, birtoklása, használata annak végső felhasználása érdekében történjen. Arra nem merült fel adat, hogy a felperes a telefonkészüléket – amelyre előfizetői szerződést is kötött – további értékesítés céljából vásárolta volna. Tévedett tehát az alperes, mert az Fgytv. fenti rendelkezésének általa adott ilyen tág értelmezése azt eredményezné, hogy a nem természetes személy fogyasztó minden vásárlása gazdasági vagy szakmai tevékenysége körébe tartozna, következésképpen fogyasztónak egyetlen áru vásárlásakor sem lenne minősíthető. A perbeli telefonvásárlás nem kétséges, hogy a felperes gazdasági és szakmai tevékenységét is szolgálhatja, azonban a nem természetes személy fogyasztói minőségben történő áruvásárlásának a specifikuma az, hogy a vásárolt áru végső felhasználója legyen. A felülvizsgált ügyben a felperes a telefonkészülék előfizetője, végső felhasználója lett, így azt nem gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében, hanem azon kívül, fogyasztóként vásárolta, melyből következően panaszának kivizsgálása az alperes hatáskörébe tartozik.
Ezen irányadó, meghatározó de részben ellentmondó szakmai álláspontok mellett felvetődik a kérdés, hogy a jelenlegi magyar társadalmi-gazdasági viszonyok között a fogyasztói minősítés szűk körre történő leszűkítése valóban indokolt-e.
A fogyasztói szerződéssé minősítés az ügy érdemi elbírálására kiható jogkérdés: a fogyasztókat kógens rendelkezések védik a szerződéses jogviszonyaikban. Amennyiben ugyanaz a szerződés nem minősülne ilyennek, a jogvita elbírálása során diszpozitív szabályok lesznek az irányadók.
A megismert bírósági határozatok alapján úgy tűnik, hogy elsősorban a nem természetes személyek fogyasztóként történő minősítése kapcsán merülnek fel gyakorlati nehézségek. Az új Ptk. hatályba lépése ebben mindenképp változást hoz majd, mivel csak a természetes személyre szűkíti a védendő jogalanyok körét. Remélhetőleg az új Ptké. egyértelműen rendelkezik majd arról, hogy miként kell minősíteni a most hatályos Ptk. alapján megkötött, de az új Ptk. hatályba lépését követően teljesedésbe ment, nem természetes személyek által megkötött fogyasztói szerződéseket.
A cikk megjelenésének dátuma: 2013. május 2.