Méhes Dávid Gazsi Adrienn egyéni ügyvéddel és Sándor István ügyvéd-jogászprofesszorral járta körül a bizalmi vagyonkezelés témakörét. A beszélgetésből kiderül, hogy kik, milyen feltételekkel foglalkozhatnak ezzel a területtel, melyek a vagyonkezelő és egyéb alapítványok közti legfőbb különbségek, és mekkora egy vagyonkezelő mozgástere. Minden a bizalmi vagyonkezelésről.
HÁZIGAZDA
Méhes Dávid
2003-ban végzett a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi karán, majd ügyvédjelöltkedést követően 2008 óta ügyvéd. Klasszikus ügyvédi tevékenységet végez. Többekkel együtt létrehozta az e-ÜMK ügyvédi helyettesítési, valamint a Praxys ügyviteli rendszert. 2014-2018 között a Budapesti Ügyvédi Kamara Ellenőrző Bizottságának tagja, 2014-től ügyvédek és ügyvédi irodák kamarai megbízott irodagondnoka.
VENDÉGEK
Gazsi Adrienn
2004-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2010-ben tett jogi szakvizsgát. Ügyvédként elsősorban polgári jog, közigazgatási jog és munkajog szakterületeken dolgozik. A Kézenfogva Alapítvány 2007 óta működő jogsegély programjában a fogyatékos emberek alapvető jogait és mindennapi életüket közvetlenül érintő kérdésekben nyújt jogi segítséget. 2020-ban megkapta az év pro bono ügyvédje díjat.
Sándor István
Jogászprofesszor, ügyvéd, az ELTE ÁJK tanszékvezető egyetemi tanára, a KRE ÁJK egyetemi magántanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora (DSc), a STEP Hungary elnöke. Számos hazai és külföldi szakmai konferencián előadóként szerepelt, tudományos publikációinak száma meghaladja a háromszázat. Főbb kutatási területei közé tartozik a bizalmi vagyonkezelés. 2017-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben, 2021-ben a Magyar Tudományos Akadémia Akadémiai Díjában, és 2022-ben Dunaszerdahely Város Polgármesterének Díjában részesült.