Fejlemény a cikk kapcsán!
Eldőlt a vita: kihirdetésre került a hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló törvény
A Magyar Közlöny 2013. évi 213. száma tartalmazza a hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló 2013. évi CCXXI. törvényt. Ez a nyilvántartás azt tanúsítja hitelesen, hogy a nyilatkozatot tevő a nyilvántartásban rögzített időpontban és tartalommal hitelbiztosítéki nyilatkozatot tett. Ezen túlmenően azonban semmilyen jog, tény vagy szerződés fennállását nem bizonyítja vagy tanúsítja, ezért az, aki sérelmezi a nyilvántartás adatait, a nyilatkozatot tevőt perelheti. A nyilatkozattevő felel a nyilatkozat valósággal egyezőségért és az abban szereplő adatok helyességért.
A törvény egy megdönthető vélelmet állít fel: ellenkező bizonyításáig a nyilvántartásban rögzített hitelbiztosítéki nyilatkozatról vélelmezni kell, hogy azt a nyilatkozatot tevő tette a nyilvántartásban rögzített időpontban és tartalommal.
A hitelbiztosítéki nyilatkozat fő típusai:
• zálogjogosulti nyilatkozat,
• zálogkötelezetti nyilatkozat,
• eladói nyilatkozat a tulajdonjog-fenntartással történt eladásról,
• faktori nyilatkozat,
• lízingbeadói nyilatkozat.
A törvény rendelkezései szerint a Magyar Országos Közjegyzői Kamara működteti azt az informatikai alkalmazást, amely lehetővé teszi a hitelbiztosítéki nyilatkozatok megtételét, nyilvántartását és a nyilvántartásba történő betekintést. Ezzel – a kamarai álláspont „javára” – eldőlt az a hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló törvény előkészítésekor folyó szakmai vita, amelyet a Gárdos Istvánnal és Gárdos Péterrel készített interjúból, valamint Tóth Ádám válaszából megismerhettünk.
Megszólal: Tóth Ádám
A Gárdos Istvánnal és Gárdos Péterrel készült interjúnk után Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke reagált a felvetett kritikákra.
A bizonyító erő és a hitelbiztosítéki nyilvántartás, avagy kell-e félni a közhitelességtől?
Mi a célja a hitelbiztosítéki nyilvántartásnak?
Nehezen érthető, hogy egy ilyen közzétételi rendszernek mi az értelme, de megállapítható, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartás rendeltetése nem csupán a zálogjog közhírré tétele, hanem az új Polgári Törvénykönyv joghatásokat is kapcsol a nyilvántartásba való bejegyzéshez, ezek közül a legjelentősebb az, hogy a nyilvántartásba való bejegyzés határozza meg a zálogtárgy tekintetében a kielégítési sorrendet, ha azt több zálogjog is terheli.
A hitelbiztosítéki nyilvántartás megfelel a fent írott, a hatályos jogi szabályozásból leszűrhető közhitelesség fogalomnak: a nyilvántartás helyessége mellett megdönthető vélelem szól. A hitelbiztosítéki nyilvántartás tehát hitelesen tanúsítja, hogy a nyilatkozatot tevő a nyilvántartásban rögzített időpontban és a nyilvántartásban szereplő tartalommal nyilatkozatot tett. A rögzített nyilatkozatról vélelmezni kell, hogy azt a nyilatkozatot tevő tette a nyilvántartásban rögzített időpontban és a nyilvántartásban szereplő tartalommal. A hitelbiztosítéki nyilvántartásban rögzített nyilatkozattal szemben a bizonyítás azt terheli, aki annak valósággal egyezőségét vitatja. Ennek a vélelemnek a felállítását éppen a nyilvántartáshoz kapcsolt anyagi jogi joghatás teszi szükségessé. Ha a nyilvántartás határozza meg a versengő zálogjogok kielégítési sorrendjét, akkor a kielégítési sorrendet meghatározó időpont hiteles tanúsítása nélkül a nyilvántartás értelmét vesztené.
A fentiek indokolják, hogy miért szükséges a Ptk. normaszövegéhez képest biztonsági elemek beépítése a rendszerbe, mert mit ér egy olyan adathalmaz, ahová gyorsan és olcsón lehet bejegyezni, de a bejegyző személye azonosíthatatlan (anyagi jogok alapításánál a „e aláírás” önmagában nem elégséges), adatai megbízhatatlanok?
A hitelbiztosítéki nyilvántartás – bár kimondatlanul – de éppúgy közhiteles nyilvántartás, mint a zálogjogi nyilvántartás. Az már forgalom biztonságának kérdése, hogy míg a zálogjogi nyilvántartás a nyilvántartásba bejegyzett ingó dolgot, illetve vagyont terhelő zálogjogot alapító zálogszerződés, valamint a zálogjogviszony létesítésére irányuló bírósági határozat, illetve hatósági döntés létrejöttét illetően közhiteles, a hitelbiztosítéki nyilvántartás csupán a hitelbiztosítéki nyilatkozat megtétele tekintetében.
A különbség a közhitelesség céljához kapcsolódik. A közhitelű nyilvántartások a forgalom biztonságát úgy szolgálják, hogy mindenki számára hozzáférhetően tartalmaznak olyan információkat, melyek helyességében a gazdaság minden szereplője bízhat. Ilyen nyilvántartások hiányában a jogalanyok számára súlyos terhet jelentene minden egyes ügyletkötésnél külön-külön beszerezni ezeket az adatokat. E mellett is kérdéses lenne, hogy ezek a magánúton beszerzett információk mennyire megbízhatóak. Ezért fontos, hogy a közhitelű nyilvántartások kellő biztonságot nyújtsanak a felek számára.
Azzal, hogy az új Ptk. nem mondja ki a hitelbiztosítéki nyilvántartás közhitelességét, nem csupán az eddig is nehezen meghatározható közhitelesség fogalmat rombolja tovább, hanem azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartás a bejegyezett jog, feljegyzett tény fennállását, de még a nyilvántartásba bejegyzett ingó dolgot, illetve vagyont terhelő zálogjogot alapító zálogszerződés, valamint a zálogjogviszony létesítésére irányuló bírósági határozat, illetve hatósági döntés létrejöttét sem tanúsítja. A hitelbiztosítéki nyilvántartás sem a bejegyezett jog, feljegyzett tény fennállása, sem zálogszerződés, sem a zálogjogviszony létesítésére irányuló bírósági határozat, hatósági döntés tekintetében nem tartalmaz olyan információkat, melyek helyességében a gazdaság minden szereplője bízhat.
Helytelen Gárdos István azon állítása, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartás „a zálogjog teljes nyilvánosságát szolgálja”. A zálogjog nyilvánossága teljesen eltűnt, semmilyen értelemben nem beszélhetünk a zálogjog nyilvánosságáról, csupán zálogjogi nyilatkozatok nyilvánosságáról. A zálogjog nyilvánossága nem erősödött, hanem eltűnt. Az új Ptk. szerint nincs nyilvános zálogjog, csak nyilvános nyilatkozat van.
Gárdos összemossa a közhitelesség és a valósághűség fogalmát. Ő tulajdonképpen a közhitelességen a valósággal egyezőséget ért. Ha a valósággal egyezőség a követelmény, akkor miért olyan nagyszerű, hogy az új Ptk. által létrehozott hitelbiztosítéki nyilvántartás és a valóság között csak a felek nyilatkozata a kapcsolat. Ha a még alacsonyabb díj érdekében az előzetes regisztráció is elvetendő és ezzel a felek személye is kétségessé válik, valóban olcsó lesz nyilvántartás, mert senki sem fogja igénybe venni. Meglepő, hogy a jogbiztonság minden tekintetben másodlagossá válhat.
Mi a drága? Drága-e a biztonság?
Nem teszi „drágábbá a hitelt”, ami csökkenti a hitelező kockázatát, és lehetővé teszi ezzel arányosan az adósnak kedvezőbb feltételekkel történő hitelnyújtást. Természetesen a zálogszerződés közokiratba foglalása költséggel járt, de az okirati biztonság jogbiztonságot teremtett, a költség „megtérült”.
Az ingó vagyontárgyak az ingatlantól eltérően nem immobil, hanem esetenként változó, nehezen „nyomon követhető” dolgok. A hitelezővédelem jogi garanciái ezért a kötött forma keretében megfelelőbben biztosíthatóak, a rendszer „zártságát” pedig éppen az tette lehetővé, hogy a bejelentés terhe nem a zálogkötelezettre, hanem a közjegyzőre hárult. A közokirati forma ezen felül azt is biztosította egyfelől, hogy a hiteles személy kötelező kioktatásával mindkét fél helyzetbe került és ez gátat emelt a gyengébb piaci szereplő kizsákmányolásának, másfelől az ügyleteknél a feleket jogi szakértő igénybevételére kényszeríti, aki pártatlan kioktatással segíti a feleket jogaik gyakorlásában. A közokirat az előbbieken túl fokozza az ügylet külső megjelenésének hitelességét. A zálogszerződés közokiratba foglalása egyúttal elősegíti a jogosult igényérvényesítését, hiszen ebben az esetben a zálogjog bírósági végrehajtási úton történő érvényesítése csupán a közokirat záradékoltatását teszi szükségessé.
A hitelbiztosítéki nyilvántartásból elveszett a közokirati elem nélkül, a hitelbiztosítéki nyilvántartás nem más, mint a hitelbiztosítéki nyilatkozatokat gyűjtő internetes postaláda. Vajon igaz-e az, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartás olcsóbb, mint a zálogjogi nyilvántartás? Ami a bejegyzésig tartó eljárás költségeit illeti, biztosan lesz olyan eset, amikor olcsóbb lesz. Hosszú távon azonban a gazdaság szereplői többszörösen fogják megfizetni annak a hiányát, hogy nincs olyan közhiteles nyilvántartás, amely az ingó zálogjog fennállását úgy tanúsítja, hogy annak helyességében és teljességében a forgalom minden szereplője bízhasson. A közokirati alak mellőzése pedig a zálogjogi nyilvántartásban szereplő zálogjogok tekintetében a zálogfedezet biztonságának hiányát jelenti.
Miért üzemeltető a MOKK?
A hitelbiztosítéki nyilvántartás Közjegyzői Kamara általi üzemeltetésének egyik indoka az, hogy az új Ptk. az eddig megalapított és bejegyzett zálogjogokat nem szünteti meg. Azok a „régi” szabályok szerint tovább élnek. A hitelbiztosítéki nyilvántartás a már kifejtettek szerint bizonyító erőben és adattartalomban is „kevesebb”, mint a zálogjogi nyilvántartás, ezért nem képzelhető el a zálogjogi nyilvántartásba bejegyzett zálogjog „átjegyzése” a hitelbiztosítéki nyilvántartásba, hiszen a hitelbiztosítéki nyilvántartás csak nyilatkozatgyűjtemény.
Az állam ennek a feladatnak az ellátására akkor kérte fel a Magyar Országos Közjegyzői Kamarát, miután a piacot megvizsgálva kiderült, hogy a nyilvántartás vezetésére nincs túljelentkezés, mert a bejegyzések csökkenő száma miatt, a rendszer felállításának költségei csak nehezen térülnek meg. Ezért nem volt – a Gárdos Péter által hiányolt – „verseny”. A verseny hiányának, ahogy azt említettem, az az oka, hogy a konstrukció piaci alapú üzemeltetésre jelenleg nem alkalmas: egyrészt a piacon nincs olyan szolgáltató, mely ilyen nyilvántartás üzemeltetéséhez szükséges tapasztalattal rendelkezne, másrészt az üzemeltetés megtérülése semmilyen szinten nem garantálható, mert még csak megjósolni sem lehet, hány bejegyzés lesz egy évben, de azt sem, hány évig fog fennállni a rendszer. Csak tájékoztatásul: a legutóbb létrehozott zálogjogi nyilvántartás még a 4. életévét sem fogja betölteni a Ptk. hatálybalépése napján. Ilyen bizonytalan jogi környezetben pedig piaci alapú szolgáltató nem fog beruházni egy költséges, és jogi státuszát tekintve erősen vitatható rendszerbe.
Megjegyzendő egyébként, hogy a MOKK-ot, mint köztestületet, értelemszerűen az állam állami feladatok ellátására hozta létre. Mi több, a MOKK kizárólag állami feladatokat lát el: olyan feladatokat, melyeket a MOKK hiányában közvetlenül az államnak kellene ellátnia. Értelemszerűen ezeket az állami feladatokat ‒ a felesleges párhuzamosságok elkerülése érdekében ‒ a MOKK kizárólagosan látja el, csakúgy mint bármely más köztestület a maga kompetenciájába tartozó feladatokat. Ha a hitelbiztosítéki nyilvántartás működtetését más szerv látná el, vélhetően az is kizárólagosan végezné ezt a tevékenységet, így ebben az esetben is „monopólium” jönne létre. Az pedig, hogy a működtető személyéről nem a Kormány, hanem az Országgyűlés dönt, aligha kifogásolható.
Ami a költségeket illeti, nem hasonlítható össze az állam által üzemeltetett nyilvántartásért fizetendő díj egy olyan nyilvántartás díjával, ahol a rendszer kiépítése, majd fenntartása a költségének a szolgáltatás igénybevevőitől kell megtérülnie. Az állam által üzemeltetett nyilvántartás kiépítésének és fenntartásának a költségeit ugyanis – részben, vagy egészben – a központi költségvetésből, azaz mindegyik adófizető pénzéből fedezik, akár igénybe veszi a nyilvántartást, akár nem. A földhivatali zálogbejegyzések 12 000 Ft-os díja sem fedezi a bejegyzés önköltségét sem, a valóságos költségeket az állami költségvetés fedezi, forrásul használva a földhivatalok más bevételeit (a tömeges vezetékjog bejegyzés, a földvédelmi járulék) is.
Azt jelenti ez, hogy Gárdos szerint az adófizetőknek kellene fedezniük a nyilvántartás működési költségeit? Ez akkor, amikor világossá vált, hogy az állampolgárok nem terhelhetőek tovább, és amikor az állam a közterheket a fogyasztáshoz kapcsolja, elfogadhatatlan gondolat, a rendszer fenntartásának költségeit természetesen az igénybe vevőknek kell megfizetniük, azoknak akiknek a rendszer működése érdekében áll. A jelenlegi gazdasági helyzetben egy olyan nyilvántartás kiépítésének és üzemeltetésének a tetemes költségeit, melyet alapvetően az üzleti szféra fog használni, teljesen igazságtalan az adófizetőkre telepíteni. Mint minden területen, a polgári igazságszolgáltatásban, ahol magánérdekek érvényesítéséről van szó, itt is csak a „felhasználó fizet” elv érvényre juttatása lehet a cél, nem pedig a költségek átláthatatlan szétterítése.
De vegyük komolyan a felvetést és modellezzük…
Abból, hogy a nyilvántartás automatizált lesz, vajon hogyan következik-e az, hogy azt ingyenesen lehet kiépíteni, fenntartani, hogyan következik-e az, hogy a nyilvántartás semmiféle emberi közreműködést sem igényel?
Ha ez igaz, akkor világra szóló felfedezés született: az emberiségnek sikerült létrehozni valamit, ami valójában magától jött létre és magától működik, hiszen azt az ember emberi közreműködés nélkül és ingyen hozta létre, és az ember képes ezt a valamit emberi közreműködés nélkül ingyen működtetni. Az ilyen rendszer nyilván maga hozza létre a saját infrastruktúráját és önlicenszekkel működik. Önmagát karbantartja, meghibásodás esetén emberi közreműködés nélkül önjavítódik, biztonsági okból önduplikálja magát, ezzel kizárja, hogy egy ponton történő meghibásodás a rendszer leállását okozhassa, önkorszerűsíti magát, önbeépíti a szükséges új megoldásokat. Az adatvesztést maga kizárja. A rendszer a lehető legmagasabb szinten folyamatosan frissíti, önvédi magát a külső támadásokkal szemben. A hitelbiztosítéki nyilvántartás emberi közreműködés nélkül önmagától megvalósítja a célját, azt, hogy a tömegesen megkötésre kerülő ingó eszköz finanszírozási ügyletek gyors és biztonságos lebonyolítására biztosítson lehetőséget. A rendszer magától és költségigény nélkül kiépül, magát ingyen karbantartja, önmagát ellenőrzi, működése során nincs szüksége informatikusokra, rendszerüzemeltetőre, helpdesk munkatársra.
Az önlétrehozó és önfenntartó rendszer vélhetően önnyomó gombbal indul, majd működik önmagától az idők végezetéig.
Jó volna, de ez csak utópiában működik így, a mi feladatunk pedig az, hogy a hétköznapokban nyújtsunk valódi segítséget minden jogkeresőnek.
Az előzmény itt olvasható.
A cikk megjelenésének dátuma: 2013. november 6.