A tanácskozás foglalkozott azzal a kérdéssel is, hogy eltérhetnek-e a tagok a 3:161. § (1) bekezdésében a törzsbetét összegének a 100 000 Ft-os minimum mértékétől, és alapítható-e olyan kft., amelyben a tag(ok) törzsbetétének összege kevesebb, mint 100 000 Ft.
A relatív semmisségi klauzula hiányában e kérdés kapcsán elsődlegesen abban kellett konszenzust kialakítani, hogy a törzsbetét fogalmához hozzátartozik-e annak a mértéke is, mert ha igen, akkor emiatt imperatív ez a rendelkezés. A résztvevők többségének a véleménye szerint a 100 000 Ft-os minimum összeg nem tartozik hozzá a törzsbetét fogalmához, ez a kérdés a 3:4. § (2) bekezdése alapján a tagok szabályozási autonómiájának a körébe tartozik. A 3:4. § (3) bekezdésének b) pontjában sincs felsorolva olyan személyi kör, amelynek a jogát sértené az eltérés, és ezzel indokolható lenne az eltérő szabályozás tilalma. A hitelezők jogait azért nem sérti az „eltérés”, mert a törzstőke minimum összege ebben az esetben is hárommillió Ft marad. A kisebbség, munkavállalók szempontjából is mindegy, az eltérő létesítő okirati rendelkezés nem befolyásolja a jogaikat, illetve mivel a Ptk. a Gt. 114. § (4) bekezdésének „a tízezer forinttal maradék nélkül oszthatónak kell lennie” kötelező szabályát sem tartalmazza, e korlátozás megszüntetése is arra utal, hogy a jogalkotó nem kívánta ezeket a rendelkezéseket eltérést nem engedő normaként szabályozni. Ellenérvként az merült fel, hogy a minimum összegtől való eltérés már másfajta (pl. bt.) társasági formát leplez, illetve hogy ezzel sérülne a Ptk. 3:1. § (4) bekezdésében kógens rendelkezésként előírt típuskényszer, azonban mivel a törzstőke kötelező mértékére ez nincs hatással, ez az okfejtés elvetésre került.
Állásfoglalás született abban a kérdésben is, hogy lehet-e a kft. alapításakor egy tagnak több törzsbetétje, (a kft. fogalmi elemét képező rendelkezésnek minősül-e ez vagy sem), illetve a bejegyzést követően szerezhet-e több önálló üzletrészt ugyanaz a tag.
A tanácskozás résztvevőinek e kérdés kapcsán azt kellett eldönteniük, hogy lehet-e pl. két törzsbetéte (üzletrésze) egy 3 000 000 Ft-os kft.-ben egy tagnak, illetve, hogyha vásárol még hozzá üzletrészt, akkor az nem lesz önálló üzletrész, hanem hozzáadódik (ahogyan a Gt. szabályai alapján is történik), vagy pedig önállóan feltüntethető új üzletrészként a létesítő okiratban(tagjegyzéken).
A tanácskozás többségi álláspontja szerint – egy ellenszavazat mellett – ez a szabály a tagok belső szabályozási körébe tartozik, és diszpozitív. Ennek egyik indoka az, hogy az eltérő szabályozás nem hat ki a hitelezőkre. Az, hogy egy vagy három üzletrésze van-e a tagnak, illetve egy vagy három szavazat értékű üzletrésze van, kizárólag a tagok egymás közötti viszonyát érinti, ezért nincs olyan személyi kör, illetve indok, amellyel az eltérés tilalma indokolható lenne. Ugyanakkor a tagok számára praktikus lehet, hogy egy tagnak – akár átmenetileg, akár tartósan – több üzletrésze legyen. Egy ilyen szabályozásnak gyakorlati okai is lehetnek, mert pl. nem kell felosztani az üzletrészét, ha nem akarja valamennyit átruházni. Abban is egyetértés alakult ki, hogy a tag ebben az esetben is csak egyszer szerepel a cégjegyzékben – ez független a törzsbetétjei (üzletrészei) számától – mivel ugyanabban a gazdasági társaságban csak egy tagsági jogviszonya jöhet létre. Nem került sor viszont konszenzus kialakítására abban a kérdésben, hogyha a tag nem tesz eleget valamennyi törzsbetéte tekintetében a vagyoni hozzájárulás teljesítési kötelezettségének, és a 3:98. § (2) bekezdése alapján valamelyik üzletrésze tekintetében a tagsági jogviszonya megszűnésének a feltétele bekövetkezik, hogyan „alakul” a tagsági jogviszonya (megszűnik-e)?
Megvitatásra került az a kérdés is, hogy bejegyezhető-e a cégjegyzékbe a kizárólag pénzbeli hozzájárulással alapított kft., ha a létesítő okirata szerint az alapításkor még egyik tagot sem terheli a törzsbetét befizetési kötelezettség, ezért a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig vagyoni hozzájárulást nem bocsátanak a társaság rendelkezésére.
A tanácskozás egyhangú álláspontja az volt, hogy lehetőség van ilyen tartalmú szabályozásra a létesítő okiratban, a 3:162. § (1) bekezdése diszpozitív. Az álláspont kialakításánál figyelembevételre került, hogy mivel a Ptk. nem határozza meg, hogy mekkora az az összeg, amit alapításkor minimálisan a társaság rendelkezésére kell bocsátani ahhoz, hogy a cég a működését meg tudja kezdeni, (elvileg 1 Ft is lehetne) a cégbírónak kellene ezt az összeget meghatároznia, amely nyilvánvalóan nem lehetséges. A kötelező átalakulás 3:133. § (2) bekezdésében foglalt szabálya is a diszpozitivitás melletti érvként hangzott el, mivel az ott rögzített 2 éves időpont, ha nem is közvetlenül, de közvetve korlátozza a tagok szabadságát a pénzbeli hozzájárulások rendelkezésre bocsátása idejének meghatározásánál, míg a tagi felelősség és az osztalék kifizetés tilalmának a szabálya a hitelezők jogait védi. A Ptk. indokolása is erre utal, amely szerint „a társaságok piacra lépését segíti elő az a rendelkezés, amely lehetővé teszi a törzstőkének a társaság nyereségéből való feltöltését… A társasági szerződésben ilyenkor is meg kell határozni a törzstőke és a törzsbetétek összegét, de azt a tagoknak nem kell befizetniük a társaság részére, hanem a társaság eredményes működése során megtermelt nyereségből lehet megteremteni a fedezetet.” Egyetértés alakult ki abban a kérdésben is, hogy bár a Ctv. 1. számú mellékletének II. 1. ba) pontja szerint a bejegyzési kérelem tartalmára tekintettel kötelező többek között becsatolni a pénzbeli betét befizetését igazoló okiratot, ebben az esetben a Ctv. 1. számú mellékletének II. 1. ba) pontja akként értelmezendő, hogy a pénzbeli hozzájárulás befizetésének igazolása ilyenkor azért nem szükséges, mert a létesítő okirat alapján a tagokat alapításkor nem terheli a pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátásának a kötelezettsége. Elvetésre került az az érv, hogy a jogi személyek általános szabályai körében a vagyoni hozzájárulási kötelezettségre vonatkozó szabályokhoz [a 3:9. § valamint a 3:88. § (1) bekezdése] fűzött azon törvényi indokolás, amely szerint a gazdasági társaságok a tagok vagyoni hozzájárulása nélkül nem tudnak működni, a diszpozitív „minősítéssel” szemben megfelelő indokot jelentenének.
Állásfoglalás született abban a kérdésben is, hogy – a saját üzletrész kivételével – tartalmazhat-e a létesítő okirat olyan rendelkezést, amely olyan üzletrészről rendelkezik, amelyhez nem tartozik szavazati jog.
A tanácskozás egyhangú véleménye szerint bár a Ptk. megtartja a Gt.-nek azt a szabályát, amely szerint a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában az üzletrész mértéke a tagok törzsbetétjéhez igazodik, a diszpozitív szabályozás miatt lehetőség van arra, hogy a tagok egyes üzletrészeket a többi üzletrésztől eltérő tagsági jogokkal ruházhatnak fel. A Ptk. csak kkt., bt. esetén teszi semmissé a társasági szerződés olyan rendelkezését, amely a tagot a szavazati jogától megfosztja. [3:143. § (1) bekezdés, 3:155. §], kft. esetén ilyen szabály nincs. A kft. esetén a kisebbség jogát ez a rendelkezés azért nem sérti, mert a tagot nem megfosztják a szavazati jogától, hanem olyan üzletrészt hoznak létre, amely nem jogosítja fel a szavazati jog gyakorlására. Más tagsági jogot gyakorolhat, így például részt vehet a taggyűlésen, indítványt tehet, jogosult osztalékra stb. Tipikusan ilyen eset lehet, ha a két szülő mellett a kiskorú gyermek is tag, akinek a nevében a törvényes képviselő gyakorolná egyébként is a szavazati jogot. Erre az üzletrészre a 3:102. § (3) bekezdésének „az egyébként szavazati joggal nem rendelkező tag szavazásra történő feljogosítása” a 3:93. § alapján értelemszerűen nem alkalmazható, mivel e tekintetben a kft.-nél a speciális szabály érvényesül.
Megtárgyalásra került az a probléma is, hogy megválasztható-e közös képviselőnek olyan személy, aki nem tulajdonosa a közös tulajdonú üzletrésznek. (Azonos-e a jogosult fogalma a tulajdonossal?)
A tanácskozás egyhangú véleményt alakított ki abban a kérdésben, hogy a 3:165. § (1) bekezdésének az a rendelkezése, hogy a közös tulajdonú üzletrész esetén a közös képviselőt a jogosultak maguk közül választják meg, diszpozitív.
A közös vélemény kialakítása során figyelembevételre került, hogy a közös tulajdonú üzletrésznél már a hatályos Gt. 122. §-ának (1) bekezdésének alkalmazása körében kialakult bírói gyakorlat szerint sincs akadálya annak, hogy az üzletrész törvényes örökösei az üzletrész haszonélvezeti jogát öröklő túlélő házastársat válasszák a közös tulajdonú üzletrész képviselőjének, aki – mint a tagsági jog gyakorlására elsődlegesen jogosult érdekelt – nem tekinthető a közös tulajdonú üzletrész tekintetében kívülállónak (ÍH 2009.130.). Bár a Ptk. 7:58. §-a alapján a túlélő házastárs haszonélvezeti joga már nem terjed ki a üzletrész haszonélvezeti jogának az öröklésére, a 3:4. § (2) bekezdése szerinti „felhatalmazás alapján” a tagok eltérhetnek ettől a rendelkezéstől. Semmivel nem indokolható, hogy ha pl. valamennyi tag külföldön él, miért ne választhatnának meg kívülálló személyt közös képviselőnek? A Ctv. 27. § (3) bekezdés e) pontja illetve a 21/2006. (V. 18.) IM rendelet 8. § (1a) is csak a tulajdonosok közös képviselőjét említi, ezért kívülálló személy is bejegyezhető közös képviselőnek.
Megvitatásra került az a kérdés is, hogy eltérhetnek-e a tagok a társasági szerződésben a Ptk. 3:167. § (1) bekezdésében az üzletrész kívülálló személyre történő átruházásának szabályától akként, hogy ehhez nem kívánják meg feltételként azt, hogy az átruházni kívánt törzsbetét teljes egészében befizetésre kerüljön.
A tanácskozás résztvevői egyhangúan úgy foglaltak állást, hogy mivel az üzletrész kívülálló személyre történő átruházása külső jogviszonyt érint, ezért ez a kérdés nem esik a 3:4. § (2) bekezdésének az alkalmazási körébe. Ha a tag nem tudja (tudta) teljes mértékben szolgáltatni a törzsbetétjét, annak nincs akadálya, hogy ez az új tag befizetésével történjen meg.
A tanácskozás foglalkozott egyes törvényi határidőktől való eltérés kérdésével is. Azzal mindenki egyet értett, hogy imperatív, azaz eltérést nem engedő rendelkezés pl. a bt., kkt.,tagjai felelősségének az időtartamára meghatározott jogvesztő határidő [3:151. §, 153. § (2) bekezdése], valamint kft. esetén a törzstőke leszállításával kapcsolatosan a döntés közzétételére, a hitelezők felhívására meghatározott határidők [3:203. § (1)–(2) bekezdés]. Az ezektől való eltérésre azért nincs lehetőség, mert ezek a rendelkezések olyan kérdéseket szabályoznak, amelyek nem tartoznak a 3:4. § (2) bekezdése szerinti körbe, illetve a hitelezők jogait is érintik, ezért nem megengedett az eltérés. A tanácskozás egyhangúan foglalt állást abban a kérdésben is, hogy a 3:177. § – 3:181. § rendelkezései sem diszpozitívak, ezektől sem lehet eltérni. Indokként az hangzott el, hogy mivel 3:177. § (1) bekezdésének alkalmazását, vagyis az üzletrész értékesítését megelőzi egy bírósági eljárás, amelyben a tagot kizárják a társaságból, vagy a Ptk.-ban meghatározott okból a törvény erejénél fogva (pótbefizetés, vagyoni hozzájárulás befizetésének elmulasztása,) szűnik meg a tag tagsági jogviszonya, a tagsági jogviszony megszűnését követő eljárás már nem tartozik a tagok belső szabályozási körébe. Ezért az volt az egyhangú vélemény, hogy az üzletrész értékesítésének a szabályai nem esnek a 3:4. § (2) bekezdésének a körébe. Az árverésre vonatkozó szabályoktól való eltérésre ugyanilyen okok miatt nem kerülhet sor, mivel az üzletrész árverezésekor a korábbi tag már nem tag, tehát a volt taggal kapcsolatos kérdésekre a szabályozási autonómia már nem terjedhet ki.
A Ptk. 3:103. § (1) bekezdése esetén a többségi álláspont szerint – 2 ellenszavazat mellett – a relatív kógencia érvényesül, a kisebbség kezdeményezése esetén a legfőbb szerv összehívására az ügyvezető számára 8 napnál rövidebb határidő meghatározható a létesítő okiratban, hosszabb nem. A kisebbség hátrányára nem lehet eltérni, de szigorúbb szabályokat el lehet fogadni, mivel ez a 3:4. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott személyi kör jogait nem sérti.
Az összeférhetetlenségi ok bejelentésével kapcsolatban a 3:115. § (1) bekezdésében előírt 15 napos határidő esetében is vizsgálatra került a felfelé és lefelé való eltérés lehetősége. A tanácskozás egyhangú véleménye az volt, hogy a 3:115. § (1) bekezdésében írt 15 napos határidőktől „lefelé és felfelé” is el lehet térni az objektív teszt alapján.
Megvitatásra került a 3:130. § (1) bekezdésében a könyvvizsgálóval megkötendő szerződésre meghatározott 90 napos szerződéskötési határidőtől való eltérés lehetősége is.
A többségi vélemény szerint – 1 ellenszavazat mellett – az állandó könyvvizsgálóval a Ptk. 3:130. § (1) alapján a megbízási szerződés megkötésére 90 napnál rövidebb határidőt meghatározhatnak a tagok, de hosszabbat nem (relatív kógencia érvényesül). A „felfelé való eltérés tilalmának” indokaként a hitelezővédelmi szabályok és a cégbírósági törvényességi felügyelet akadályozása hangzott el, mivel a 3:130. § (1) bekezdésének utolsó mondata azt tartalmazza, hogy ha a szerződés megkötésére e határidőn belül nem kerül sor, akkor a legfőbb szerv köteles új könyvvizsgálót választani. Ha ezt elmulasztják, törvényességi felügyeleti eljárásnak lehet helye. Ebből a rendelkezésből és a közhitelesség alapelvéből is az következik, hogy a Ptk. sem adhat arra felhatalmazást, hogy a cégjegyzékben valótlan adatok szerepeljenek.
A tanácskozáson felvetésre került az a probléma, hogy a jogalkotó a Ctv. kötelezően csatolandó mellékletei közé nem tette be a könyvvizsgálóval kötött szerződést. Azzal mindenki egyetértett, hogy az lenne a megfelelő szabályozás, ha akkor kellene az állandó könyvvizsgálót bejelentenie, amikor a társaság már megkötötte vele a szerződést. A problémára az is megoldást jelentene, ha a jogalkotó kötelezően csatolandó mellékletként a Ctv.-be betenné a könyvvizsgálóval megkötött szerződést.
Állásfoglalás született abban a kérdésben is, hogy a tagok a Ptk. 3:168. § (2) bekezdésében írt, figyelemmel a 3:169. § (2) bekezdésének a rendelkezéseire is a tagváltozásnak a társaság felé történő bejelentésére meghatározott 8 napos határidőtől eltérő időpontban meghatározhatják-e a társasági szerződésben a tagsági jogviszony kezdő időpontját. A tanácskozás egyhangú véleménye szerint ez a kérdés azért nem tartozik a tagok szabályozási magánautonómiájának a körébe, mivel külső jogviszonyt érint, (kívülálló személyt is érint az átruházás joghatása), ezért imperatív. A jogalkotó Ptk.-ba ezzel a rendelkezéssel azt a korábban kialakult bírói gyakorlatot építette be, amely szerint csak a bejelentést követően minősül tagnak az üzletrész megszerzője. (EBH 2004.1145.)
Megtárgyalásra került az a probléma is, hogy eltérhetnek-e a tagok a nem tag házastárs vagyonszerzésének a Ptk. 3:172. § (1)–(2) bekezdése szerinti rendelkezéseitől akként, hogy pl. kizárják a nem tag házastárs vagyonszerzését [a Ptk. 167. § (7) bekezdése csak az üzletrész pénzszolgáltatás ellenében, kívülállóra történő átruházását kizáró rendelkezést minősíti érvénytelennek], illetve biztosíthatnak-e a tagok egymásnak erre az esetre is elővásárlási jogot. A tanácskozás tagjainak egyhangú véleménye szerint ezek a kérdések nem tartoznak a tagok belső szabályozási körébe, mivel a bíróság a „nem tag házastárs” kérelmére határoz ezekben a kérdésekben, ezért ez eltérést nem engedő szabály. Ezen nem változtat az a tény sem, hogy a tag az üzletrészét a házastársi közös vagyonból szerezte, mivel a másik (nem tag) házastárs ettől még nem lesz tagja a cégnek.
Egyhangú állásfoglalás született abban a kérdésben is, hogy a Ptk. 3:175. § (2)–(3) bekezdésében a saját üzletrészre eső osztalék, tagok közötti felosztásának arányára vonatkozó rendelkezés diszpozitív, attól eltérhetnek a tagok, például eltérő tagsági jogosultságot biztosító üzletrészek létrehozása esetén. Ez a kérdés kizárólag a felek belső szabályozási körébe tartozó kérdés, és nem sérti (mivel nem is érinti) a 3:4. § (3) bekezdésének b) pontjában meghatározott személyi kör jogait sem.
Megtárgyalásra került az a probléma is, hogy elegendő-e, ha a társasági szerződés csupán a pótbefizetés elrendelésének a lehetőségét tartalmazza, de nem szabályozzák a Ptk. 3:183. § (1) bekezdésében felsorolt egyéb kérdéseket (a pótbefizetés legmagasabb összegét, az elrendelhetőség gyakoriságát). Hozhat-e jogszerű határozatot a taggyűlés „ilyen” felhatalmazás alapján a pótbefizetésről és szükséges-e a kétszintű szabályozást követnie a társaságnak a pótbefizetés kérdésében történő határozathozatalnál? A többségi vélemény szerint a 3:183. § (1) bekezdésének az a szabálya, hogy a társasági szerződésben meg kell határozni azt a legmagasabb összeget, amelynek a befizetésére a tag kötelezhető, illetve a pótbefizetés elrendelhetőségének a gyakoriságát, diszpozitív, ezért lehetőség van arra, hogy a létesítő okiratban ne rögzítsék a pótbefizetésnek ezeket a részletszabályait. Ebben az esetben azonban a 3:102. § (3) alapján valamennyi tag egyhangú határozata szükséges a pótbefizetésről történő határozathozatalhoz.
A résztvevők megvitatták azt a problémát is, hogy meghaladhatja-e a saját tulajdonú üzletrész alapjául szolgáló törzsbetétek összege a törzstőke 50%-át, azaz eltérhetnek-e a 3:174. § (4) bekezdésétől.
A tanácskozás egyhangúan úgy foglalt állást, hogy ez a rendelkezés imperatív. A vélemény kialakításánál figyelembevételre került, hogy a Ptk. miniszteri indokolása szerint a szigorítás tudatos jogalkotói szándékot tükröz. Ennek az az indoka, hogy az a cél, hogy a társaság ne váljon saját maga többségi tulajdonossá még akkor sem, ha egyébként a megszerzett üzletrésze alapján tagsági jogokat nem gyakorolhat. Bár a Ptké. e tekintetben külön átmeneti rendelkezést nem tartalmaz, azonban a Ptké. 12. § (2) bekezdés b) pontjának az a rendelkezése, hogy 2016. március 15-től csak az új Ptk. szabályai szerint működhetnek a gazdasági társaságok, azt is jelenti, hogy ha a saját üzletrész nagyobb mértékű, mint 50%, e tekintetben is kötelesek módosítani a létesítő okiratukat.
Megvitatásra került az a probléma is, hogy van-e lehetőség részvénytársaságnál a Ptk. 3:222. § (1) bekezdése szerinti mérték, az alaptőke 25%-át meghaladó mértékű saját részvény megszerzésére, illetve a 3:226. §-ának az eltérő szabályozás tilalmát kimondó rendelkezése vonatkozik-e a saját részvény 25%-os mértékétől felfelé történő eltérésre is.
A tanácskozás egyhangú véleménye szerint mivel a jogalkotói szándék itt egyértelműen az volt, hogy a saját részvényből fakadó speciális érdekkonfliktusokra tekintettel a Ptk. e szabályokat féloldalúan kógenssé tegye, a társaságra nézve szigorúbb követelményeket (például: alacsonyabb saját részvény minimum) az alapszabály előírhat, de az enyhébb követelmények előírása (ide tartozik a 25%-os mértéket meghaladó saját részvény is) semmis. Erre utal a Ptk. indokolása is, amely szerint „a saját részvények megszerzésével kapcsolatos szabályozás ismét be kíván vezetni mennyiségi korlátot a részvénytársaság által megszerezhető saját részvényekre, mert a saját részvények korlátozás nélküli megszerzése esetén a társaság belső struktúrája oly mértékben torzulhat, hogy ez a társaság működőképességét veszélyeztetheti. A huszonöt százalékos határ kellő mozgásteret biztosít a társaság részére, de biztosítja azt, hogy a társaság mindenkor a tagok érdekében, a tagok döntéseinek megfelelően működjön.”
A tanácskozás foglalkozott azzal a problémával is, hogy eltérhetnek-e a részvényesek 3:229. § (2) bekezdésének attól a szabályától, hogy a részvénytársaság által kibocsátott törzsrészvények össznévértékének mindenkor meg kell haladnia a részvénytársaság alaptőkéjének a felét.
A tanácskozás – egy ellenszavazat mellett – arra a megállapításra jutott, hogy a Ptk. 3:229. § (2) bekezdése diszpozitív, mivel az eltérést a Ptk. kifejezetten nem tiltja, és az nyilvánvalóan a 3:4. § (3) bekezdés b) pontjában megjelölt érdekeltek jogait sem sérti. A többség nem értett egyet azzal az ellenérvvel, hogy a Ptk.-ból levezethető az az álláspont, amely szerint a törzsrészvények dominanciája a részvénytársaság lényegéhez tartoznak. A diszpozitivitás melletti érvként hangzott el az is, hogy a Ptk. szakított azzal a korábbi szemlélettel, amely a társaság érdekeit is szem előtt tartotta (ha túl sok különböző elsőbbségi jogot biztosító részvény van, az veszélyeztetheti a társaság gazdálkodását), ez a kérdés most már egyértelműen a részvényesek belső autonómiájának a szabályozási körébe tartoznak.
A tanácskozás egyhangú véleménye szerint diszpozitív a 3:231. §-nak az osztalékelsőbbségre vonatkozó rendelkezése is, és az alapszabály rendelkezhet az osztalékelsőbbségi részvény tekintetében időbeli elsőbbségről. Ennek az az indoka, hogy mivel ez a kérdés a részvényesek belső viszonyát érinti csak, és az eltérés tilalma a 3:4. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott személyi kör jogi érdekeit sem sérti, a szabályozás diszpozitív jellegére tekintettel az alapszabály rendelkezhet időbeli elsőbbségről, ha az azáltal megtestesített jog tartalmát és mértékét az alapszabály a 3:240. §-ának megfelelően meghatározzák.
Az írás a Céghírnök 2014. évi 4. lapszámában (4-8. o.) jelent meg.
| Tovább a IV. részhez>> |