Dzsula Mariann: Miért kógens a diszpozitív? IV. (CH, 2014/6., 10-14. o.)

A Ptk. Harmadik könyve az egyesületek, az egyes gazdasági társaságok, az alapítvány mellett a jogi személyek egyik formájaként határozza meg és szabályozza a szövetkezeteket is. A szövetkezeti szabályok Ptk.-ba integrálásának az egyik következménye az, hogy e jogi személyre irányadó speciális szabályok „minősítése” is hasonló jogalkalmazási problémákat vet fel a kógencia és diszpozitivitás „területén”, mint a Ptk.-ban található többi jogi személyre irányadó rendelkezéseknél.

Ez az oka annak, hogy a tanácskozáson néhány, a szövetkezetekre alkalmazandó rendelkezés is megvizsgálásra került ilyen szempontból az „objektív teszt” alapján.

Az első ilyen megvitatásra került probléma az volt, hogy a tagok eltérhetnek-e szövetkezet alapszabályában a nem természetes személy tagok számától, és meghatározhatják-e a taglétszámukat 20%-nál magasabb mértékben.

A Ptk. 3:326. § (1) bekezdése szerint a szövetkezet nem természetes személy tagjainak száma nem haladhatja meg a taglétszám húsz százalékát. Ez a rendelkezés jelentős változást jelent a tagok összetételében, mivel korábban ez az arány 50% volt.^[1]

Azzal mindenki egyetértett, hogy ez a kérdés a tagok belső szabályozási körébe tartozik, ugyanakkor megvizsgálásra kerültek más – e kérdést érintő – jogszabályok rendelkezései is. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 20. §-a csak a Ptk. hatálybalépésekor a cégjegyzékbe már bejegyzett vagy bejegyzés alatt álló szövetkezet esetében írja elő, hogy nem kell alkalmazni a szövetkezeti tagsággal összefüggő korlátozásokat.^[2] Bár az átmeneti rendelkezések alapján a cégjegyzékbe bejegyzett vagy bejegyzés alatt álló szövetkezet esetén nem kell alkalmazni a Ptk. 3:326. §-ában foglalt korlátozásokat, azonban az új Ptk. rendelkezéseivel összhangban álló továbbműködés időpontját követően e szövetkezetek tagsága, illetve a tagok vagyoni hozzájárulása sem változtatható meg oly módon, hogy a tagok számának, illetve a vagyoni hozzájárulásának aránya a Ptk. 3:326. §-ában foglaltaktól nagyobb arányban térjen el.

A 2013. évi CCLII. törvény 112. §-a (29) bekezdésével módosított Ctv. 69. §-a (2) bekezdése alapján cégformák esetén (a szövetkezet is ide tartozik) többek között csak az minősül érvénytelenségi oknak, ha a cég alapításában résztvevők a tagok legkisebb számára vonatkozó törvényi előírásokat megsértették, ezért a kógencia ezzel a szabállyal nem indokolható.

A fenti jogszabályi rendelkezések egybevetéséből a tanácskozás azt az egyhangú véleményt alakította ki, hogy a vizsgált jogszabályi rendelkezés – bár a tagok magánautonómiájának a kérdésébe tartozik és a Ptk. 3:4. § (3) bekezdés b) pontjában megjelölt személyi kör jogi érdekeit sem sérti – nem diszpozitív. A Ptk. 3:326. §-ának (1) bekezdésében foglalt korlátozás a Ptké. 20. §-a alapján minősül „eltérést nem engedő” rendelkezésnek, mivel e külön jogszabály – amelynek a rendelkezéseitől való eltérésre a diszpozitív felhatalmazás nem terjed ki – korlátozza a Ptk. hatályba lépését követően létrehozott szövetkezetekben a nem természetes tagok számát.

Ebből egyúttal az is következik, hogy a Ptké. 20. §-a alapján az új Ptk. hatálybalépése után létrehozott szövetkezetek esetében a Ptk. 3:326. §-ában foglalt korlátozás kógens jelleggel érvényesül.

Megvitatásra került az a probléma is, hogy „felfelé” eltérhetnek-e a Ptk. 3:326. § (2) bekezdésében a személyes közreműködést nem vállaló tagok számának (nem haladhatja meg a taglétszám negyedét) a meghatározásától.

Abban a kérdésben, hogy ez a rendelkezés miért tartozik a belső szabályozási kérdések közé, és hogy az eltérés nem sérti, (sértheti) a Ptk. 3:4. § (3) bekezdés b) pontjában szereplő védett személyi kört, mindenki egyetértett.^[3] A tanácskozás tagjai többségének az volt a véleménye, hogy mivel a Ptké. 20. §-a nem rendelkezik a személyes közreműködésre kötelezettek számáról, ez a szabály diszpozitív. Bár a szövetkezet fogalmából és a működésére vonatkozó szabályokból levezethető lenne az a következtetés is, hogy a tagok többségének személyes közreműködést is vállalnia kell, de a többségi álláspont szerint ez a kérdés mégsem tartozik a szövetkezet fogalmi elemei közé. A Ptk. a szövetkezet fogalmának a meghatározásánál ugyanis nem mondja ki ezt a korlátozást, ezért nem ütközik a Ptk. 3:4. § (3) bekezdésébe, ha a szövetkezet személyes közreműködést nem vállaló tagjainak a száma meghaladja a taglétszám negyedét. A Ptk. 3:325. § (1) bekezdése^[4] alapján ugyanis az alapszabályban kell szabályozni, hogy mire terjed ki a tag személyes közreműködési kötelezettsége, így azt is, ha eltérnek a 25%-os aránytól.

Kisebbségben maradt az az álláspont, hogy „a szövetkezetnek a definícióban is megjelenő célja, vagyis a tagság gazdasági és társadalmi szükségleteinek kielégítése indokolja, hogy a Ptk. kötelező (eltérést nem engedő) korlátozásokat kíván érvényesíteni a tagság összetételével kapcsolatban. „A többség elvetette azt az érvet is, hogy „az olyan tagok, akik pusztán vagyont fektetnek a szövetkezetbe és ennek fejében a nyereségből kívánnak részesedni, csak kisebbséget alkothatnak tehát a szövetkezeten belül.”^[5]

A tanácskozás foglalkozott az egy tag, egy szavazat elvétől^[6] való eltérés kérdésével is, vagyis hogy a tagok meghatározhatják-e az alapszabályban egyes tagok szavazati jogának mértékét nagyobb mértékben is általánosságban, vagy a legfőbb szerv hatáskörébe tartozó egyes kérdések tekintetében?

Az objektív tesztet alkalmazva az mindenki számára egyértelmű volt, hogy ez a tagok belső, kizárólag az egymás közti viszonyukat érintő kérdés, amelynél az eltérés „korlátjaként” a kisebbség jogaira sem hivatkozhatunk, mivel a már működő szövetkezeteknél az eltérésről való döntés minősített szótöbbséggel hozható csak meg, az új szövetkezetek alapításakor pedig az alapszabály tartalmát minden tagnak el kell fogadnia, és alá kell írnia.^[7]

A tanácskozás résztvevői nem értettek egyet azzal a véleménnyel, hogy a Ptk. tudatosan nem érvényesítette a nemzetközi gyakorlatban kialakult és alkalmazott megoldásokat, amelyek a tagok befektetésének ösztönzésére lehetővé teszik, hogy alapszabályi felhatalmazás alapján egyes vagyoni ügyekben a tagok vagyonarányosan, vagy hozzájárulásuk arányában szavazhassanak.^[8]

A tanácskozás egyhangú állásfoglalása az volt, hogy a Ptk. 337. § (1) bekezdésének az a rendelkezése, hogy minden tagnak egy szavazata van, diszpozitív. A közös álláspont kialakításakor figyelembevételre került, hogy bár a Ptk. 337. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel összhangban a Ptk. 3:356. § (1) bekezdése azt tartalmazza, hogy a szövetkezet működésének irányítása és ellenőrzése során a tagokat az általuk szolgáltatott vagyoni hozzájárulás mértékére tekintet nélkül azonos jogok illetik meg, de a tag alapvető jogai körében a Ptk. 3:356. § (2) bekezdése semmisnek csak azt az alapszabályi rendelkezést minősíti, amely a nyereség személyes közreműködés arányában felosztható részét a nyereség felénél kisebb mértékben határozza meg. Az azonos vagyoni hozzájárulás mértékére tekintet nélkül kimondott, nem azonos tagsági jogok gyakorlása tárgyában viszont a Ptk. nem tartalmaz semmisségi szabályt – ide tartozik az egy tag egy szavazat gyakorlásának a joga is – ezért e jogszabályok együttes értelmezéséből és összevetéséből az a jogértelmezés következik, hogy a Ptk. 3:337. § (1) bekezdésében foglalt szabály diszpozitív, attól a tagok eltérhetnek a létesítő okiratban. A diszpozitív alkalmazás melletti érvként hangzott el az is, hogy ez gazdasági szempontokkal is alátámasztható, mivel lehetővé teszi, hogy a szövetkezet létesítő okiratában a tagok abban állapodjanak meg, hogy a közgyűlésen vagyonarányosan, hozzájárulásuk arányában szavazzanak, ez pedig nagyobb mértékű befektetésre és vagyoni hozzájárulásra ösztönözheti a tagokat, amely a szövetkezet gazdálkodását, gazdasági érdekeit is szolgálja.

Elvetésre került az a vélemény, hogy szemben az európai tendenciával, miszerint „a szövetkezeti szabályozás közelít, vagy átvesz társasági szabályokat, a jelen törvény a merev elválasztás híve. Így a vagyonarányos szavazást alkalmazni kívánó szövetkezetek továbbra is a társasággá alakulás útját kénytelenek választani”.^[9] A vélemény kialakítása előtt megvizsgálásra került az a felvetés is, hogyha „felülírjuk” az 1 tag 1 szavazat elvét, akkor a szövetkezet eltér-e és ha igen, miben a többi társasági formától? Ezekkel az ellenvetésekkel szemben az volt az egyhangú álláspont, hogy a szövetkezeti forma akkor is eltér sok szempontból a gazdasági társaságoktól, ha nem érvényesül az egy tag egy szavazat elve. Ilyen eltérés pl. az, hogy nincs előírva a jegyzett tőke minimuma, illetve, hogy a természetes tagok számára kötelező a személyes közreműködés, a nyitott tagság elve, a változó tőke melletti működés, a közösségi alap terhére nyújtott szolgáltatás lehetősége.^[10] Ezért ha el is térnek „az egy tag egy szavazat” szabályától, a szövetkezet akkor sem lesz azonos egyik gazdasági társasági formával sem, mivel számos – nem diszpozitív – rendelkezés megkülönbözteti a gazdasági társaságokra alkalmazandó szabályoktól.

Állásfoglalás született abban a kérdésben is, hogy diszpozitív-e a Ptk. 3:337. § (3) bekezdésében a képviseleti jog kizárására és az egy képviselő által képviselt tagok számára vonatkozó rendelkezés.^[11]

A tanácskozás egyhangú állásfoglalása szerint ezek a rendelkezések diszpozitív szabályokat tartalmaznak.

A kérdés kapcsán először azt kellett eldönteni, hogy helyes-e az a megközelítés, amely abból indul ki, hogy bár „változatlanul lehetséges, hogy a tag képviselő útján szavazzon és gyakorolja jogait, a törvény az összeférhetetlenségi szabályok megállapításával zárja ki, hogy ne lehessen képviselő az igazgatóság, a felügyelőbizottság tagja és a könyvvizsgáló. A felsorolt személyek pozíciója, felelőssége nem teszi lehetővé, hogy tagokat képviseljenek… A törvény a korábbi szabályozásnál rugalmasabban, a tagok 10%-ában állapítja meg a maximálisan képviselhető tagok számát. Ez azonban korlátozható az alapszabályban.”^[12]

A résztvevők véleménye ezzel szemben az volt, hogy a Ptk. már a kft. esetén sem tartja fenn a Gt. 142. § (1) bekezdésében foglalt hasonló tartalmú tilalmi szabályt. Ebből kiindulva megállapították, hogy bár a Ptk. főszabályként kizárja a felsorolt személyek képviseleti jogát, illetve korlátozza az egy képviselő által képviselhető tagok számát, azonban ezek olyan diszpozitív rendelkezések, amelyektől a tagok – a Ptk. 3:4. § (2) bekezdésében szereplő felhatalmazás alapján – eltérhetnek a létesítő okiratban. Ez a jogértelmezés következik a Ptk.-nak a jogi személyek egységeses szabályozására törekvő kodifikációs módszeréből is vagyis abból, hogy az azonos funkciók betöltésére minden jogi személy típusnál egyforma normákat alkalmazzanak.

A tanácskozás foglalkozott azzal a problémával is, hogy a tagok dönthetnek-e személyi kérdésekben – pl. a vezető tisztségviselők, a felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról és visszahívásáról – a közgyűlésen a Ptk. 3:338. § (4) bekezdésében meghatározott titkos szavazástól eltérően nyílt szavazással.^[13]

Ezzel a kérdéssel kapcsolatban olvasható olyan álláspont, hogy a személyi kérdésekben titkos szavazást kell tartani,^[14] ugyanakkor e vélemény azon túlmenően, hogy a „kell” kifejezést tartalmazza, nem tér ki arra a problémára, hogy a tagok miért nem térhetnek el ettől a szabálytól. A Ptk. „norma szövege” nem használja a „kell” kifejezést, erre a miniszteri indokolás utal csak.

Az nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy a hatályos Sztv. szerint is azért kell titkos szavazással dönteni ezeknek a személyeknek a megválasztásáról és visszahívásáról, mert a véleménynyilvánítás szabadságának az érvényesülését, és ez által a tagok érdekeit is a titkos szavazás szolgálhatja.

Ezért először a kérdés kapcsán az került megvizsgálásra hogy a Ptk. 3:4. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott személyi körből nyilvánvalóan fennáll-e a tagok kisebbségének a jogsérelme, mert ha igen, akkor nem térhetnek el ettől a rendelkezéstől. (A hitelezőket, munkavállalókat az eltérő szabályozás nem érinti, illetve a törvényességi felügyelet ellenőrzését sem befolyásolja.)

A tanácskozás – e szempontokat mérlegelve – egyhangúan úgy foglalt állást, hogy a szövetkezet alapszabályában a tagok eltérhetnek ettől a szabálytól, a Ptk.-nak ez egy diszpozitív rendelkezése. Ha a tagok az alapszabályban ilyen önkorlátozással élnek, ezt megtehetik, ez a belső szabályozási kérdések közé tartozik.

Állásfoglalás született abban a kérdésben is, hogy a tagok rendelkezhetnek-e a szövetkezet alapszabályában akként, hogy a megismételt közgyűlés az eredeti napirendre fel nem vett kérdésekben is hozhat határozatot.

A Ptk. 3:339. § (1) bekezdése szerint a megismételt közgyűlés csak az eredeti napirendre felvett kérdésekben hozhat határozatot. A Ptk. eltérés esetén nem mondja ki a semmisséget, ezért van olyan vélemény, amely szerint lehetőség van arra, hogy a megismételt közgyűlés az eredeti napirendre fel nem vett kérdésekben is határozatot hozzon.

A tanácskozáson elvetésre került ez az érvelés, mivel ebben az esetben a tagok nem lennének jogosultak az új napirendre felvett kérdéssel (kérdésekkel) összefüggésben indítványt tenni (mivel nem is tudnak róla, hogy van ilyen). A tanácskozás résztvevői ezért azt az egyhangú álláspontot alakították ki, hogy a Ptk. 3:339. § (1) bekezdése kógens. Ennek a véleménynek az volt az indoka, hogy bár a Ptk. 3:337. §-a a korábbi szabályozással szemben a tagot megillető jogként nem mondja ki, hogy a közgyűlésre minden tagot meg kell hívni és a napirendre tűzött ügyekről érdemi felvilágosítást kell adni, azonban mivel a Ptk. 3:336. § (4) bekezdése a tagok 10%-ának, mint kisebbségnek biztosítja az indítványtétel jogát, ezt a jogukat csak akkor tudják gyakorolni, ha előre közlik velük, hogy a közgyűlésen, vagy a megismételt közgyűlésen mely napirendi pontok megtárgyalására kerül sor. Ennek az információnak a hiányában ugyanis nem tudnak élni ezzel a kisebbségi jogukkal, az eltérés ezért a Ptk. 3:4. § (3) bekezdés b) pontja alapján nem lehetséges. A megismételt közgyűlés ezért csak az eredeti napirendre felvett kérdésekben hozhat határozatot, ettől a szabálytól a tagok nem térhetnek el. A megismételt közgyűlés tartása csak azt jelentheti, hogy a korábbit ismétlik meg, nem pedig azt, hogy egy új közgyűlést tartanak, új napirendi pontokkal.

A jogi személyek általános szabályai valamennyi jogi személyre egységesen^[15] tartalmazzák azokat a rendelkezéseket, amelyek meghatározzák a közgyűlés (legfőbb szerv) összehívásának a módját, ezért sem engedhető meg az, hogy eltérő napirendi pontokkal tárgyalják a megismételt közgyűlést.

A tanácskozás foglakozott azzal a kérdéssel is, hogy a szövetkezet vezető tisztségviselőjének megválasztható-e olyan személy, aki nem tagja a szövetkezetnek.

A Ptk. 3:346. § (2) bekezdése szerint a szövetkezet vezető tisztségviselője a szövetkezet tagja lehet. A Ptk. nem tartalmazza a 2006. évi X. törvény 30. § a) pontjában meghatározott kivételt, amely szerint, ha a szövetkezet főtevékenysége különleges szakértelmet feltételező irányítást igényel, eltérhetnek ettől a kizáró októl. Mivel most is működnek olyan szövetkezetek, ahol a jogszabályi felhatalmazás alapján eltértek a kizáró rendelkezéstől, fontos volt e kérdésben is állást foglalni. A szavazás eredményeként a tanácskozás egyhangúan úgy foglalt állást, hogy ez egy diszpozitív szabály.

Nem indokolható meg ugyanis a kógencia a Ptk. 3:348. §-ban foglalt rendelkezéssel, amely szerint a vezető tisztségviselői megbízás a tagsági jogviszony megszűnésével is megszűnik, a jogi személyek általános szabályai között meghatározott okokon túlmenően, mivel e szabálynál sem került kimondásra az eltérés tilalma.

A vezető tisztségviselők felelősségére vonatkozó szabályok sem tesznek különbséget ezen az alapon, azok arra a vezető tisztségviselőre is vonatkoznak, aki nem tagja a szövetkezetnek. A Ptk. ha tiltani akarja az eltérést, arról rendelkezik is. Ilyen szabályt találunk kkt.-nál^[16] ha nem tag a vezető tisztségviselő, itt viszont nem. Az is a diszpozitivitás melletti érvként került figyelembevételre, hogy jogi személy tagja is lehet a szövetkezetnek, aki vezető tisztségviselőként ellátja ezt a feladatot, és aki kijelöli (nem feltétlenül a tagok közül) azt a természetes személyt, aki ellátja a vezető tisztségviselői feladatokat.

Az írás a Céghírnök 2014. évi 6. lapszámában (10-14. o.) jelent meg.