A tanácskozás állást foglalt abban is, hogy felhatalmazhatja-e a létesítő okirat az ügyvezetést, vagy más szervet az éves beszámoló jóváhagyására, vagy a nyereség felosztásáról való döntésre, a tag javára történő kifizetésekről való határozathozatalra.

A 3:109. § (2) bekezdése szerint gazdasági társaságoknál a legfőbb szerv hatáskörébe tartozik a számviteli törvény szerinti beszámoló jóváhagyása és a nyereség felosztásáról való döntés. Hasonló rendelkezést tartalmaz az egyesületekre a 3:74. § e) pontja, a szövetkezeteknél a 3:335. § e) pont. A tag javára történő kifizetésről rendelkezik pl. a 3:185. §, 3:262. §, mindkét esetben a Ptk. a döntéshozó szervet említi. A számvitelről rendelkező 2000. évi C. törvény 153. § (1) bekezdése a jóváhagyásra jogosult testületet nevesíti, de nem adja meg e szerv fogalmát.

A hatályos Ptk. 63. § (5) bekezdése szerint az egyesület éves költségvetésének megállapítását, a számviteli beszámoló elfogadását és az ügyintéző és képviseleti szerv éves beszámolójának megtárgyalását az alapszabály – a legfőbb szerv helyett – a szervezet más szervére bízhatja. Bár ilyen „felhatalmazó” szabályt az új Ptk. már egyik jogi személynél sem tartalmaz, a tanácskozás egyhangú véleménye szerint ebből nem vonható le az a következtetés, hogy ne lenne diszpozitív ez a rendelkezés. Érvként az is elhangzott, hogy valamennyi jogi személynél az sem került előírásra, hogy évente pl. a beszámoló elfogadása miatt kötelező lenne a legfőbb szervnek ülést tartania, ilyen kógens szabály egyesületeknél [3:73. § (1) bek.] és szövetkezeteknél [3:336. § (1) bek.] található csak. Az is figyelembevételre került a vélemény kialakítása során, hogy egyszemélyes társaságoknál, ha azonos a tag(részvényes)személye a vezető tisztségviselővel, felhatalmazás nélkül ugyanez a helyzet, illetve hogy a Ptk. már azt a szabályt sem tartalmazza, hogy az egyedüli tag dönt a legfőbb szerv hatáskörébe tartozó kérdésekről.

Állásfoglalás született abban kérdésben is, hogy kinevezhető-e cégvezetőnek olyan személy, aki nem áll munkaviszonyban a céggel. (Hozzátartozik-e a cégvezető fogalmához a jogviszonya is?)

A Ptk. 3:113. §-a szerint a társaság legfőbb szerve a vezető tisztségviselők munkájának segítése érdekében egy vagy több cégvezetőt nevezhet ki. A cégvezető feladatait munkaviszonyban látja el.

A jogirodalomban találunk olyan véleményt, amely szerint a cégvezetőre vonatkozó fogalom-meghatározásból az következik, hogy csak munkaviszonyban állhat a cégvezető a gazdasági társasággal. (Polgári jog. A jogi személy. Az új Ptk. magyarázata II/VI. 149. oldal). Ezzel szemben a többségi vélemény az volt, hogy ez diszpozitív szabály, a tagok rendelkezési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy pl. adójogi szempontok miatt milyen jogviszonyban foglalkoztatják a cégvezetőt, aki a vezető tisztségviselő rendelkezése alapján irányítja a társaság folyamatos működését.

Megvitatásra került az is, hogy lehet-e egy, vagy két tagú a felügyelőbizottság, ha a gazdasági társaságnál nem kötelező a létrehozása, vagy nem működik ügydöntő felügyelőbizottság.

A résztvevők egyhangú szavazat mellett egyetértettek abban, hogy ez diszpozitív rendelkezés, a tagok szabadon határozhatják meg ebben az esetben a fel­ügyelőbizottság létszámát.

Az egy tagból álló felügyelőbizottság melletti érvként elhangzott az is, hogy ilyen szabályozásra jelenleg is találunk példát. A 2006. évi X. törvény 37. § (2) bekezdése 20 főnél kisebb taglétszám esetén szövetkezeteknél lehetőséget ad egytagú felügyelőbizottság működésére a szövetkezet alapszabályának a felhatalmazása alapján. [Az más kérdés, hogy a Ptk. a 3:349. § (1) bekezdése a szövetkezeteknél semmissé nyilvánítja az alapszabály azon rendelkezését, amely háromnál kevesebb tagú felügyelőbizottság létrehozását teszi lehetővé.]

Figyelembevételre került az is, hogy ha a Ptk. valamely szerv esetén eltérést nem engedő rendelkezést akar tenni, külön ki is mondja az eltérés semmisségét. [Ilyen szabályt találunk az rt. igazgatóságára a 3:282. § (1) bekezdésében.] A Ptk. tervezetéhez készült indokolás is azt tartalmazza, hogy „a törvény nem tartja szükségesnek maximális létszám meghatározását, hiszen a társaság mérete, tevékenysége, a tagoknak a felügyelőbizottsággal kapcsolatos elvárásai meghatározzák azt az optimumot, amelynek az átlépése már a társaság tagságának érdekeivel ellentétes. Mivel a felügyelőbizottsági tagok számáról a tagok döntenek, a saját érdekeik figyelembevétele és érvényesítése a tagokra bízható”.

Bár a Ptk. 3:27. § (3) bekezdése a jogi személyek általános szabályai körében „a jelenlévők szótöbbségi határozatát kívánja meg”, amely egy személy esetében nem értelmezhető és arról is rendelkezik, hogy a létesítő okirat ennél alacsonyabb határozathozatali arányt előíró rendelkezése semmis, ezzel szemben viszont felhozható az az érv, hogy egy személy esetén a szótöbbség csak úgy értelmezhető, hogy a jelenlévő személy testesíti meg az egyhangú határozathozatalt, a 3:121. § (1) bekezdése is csak a kötelező felügyelőbizottság létrehozatalánál mondja ki a háromnál kisebb létszámtól való eltérés esetén a semmisséget. Ugyanakkor a 3:27. § (1)–(3) bekezdése a tagok számáról nem rendelkezik a semmisség körében, illetve a 3:28. § nem a testület, hanem a felügyelőbizottság tagjainak a felelősségéről rendelkezik.

Megtárgyalásra került az a kérdés is,hogy a tagsági jogviszony felmondása korlátozásának minősül-e, ha a határozatlan időre létesített közkereseti vagy betéti társaság létesítő okirata a felmondás alkalmatlan időre eső szabályozását, például a jelenlegi Gt. 100. § (1) bekezdése szerinti rendelkezését tartalmazza.

A Ptk. 3:147. § (1) bekezdése szerint a tag a tagsági jogviszonyát 3 hónapos felmondási idővel írásban felmondhatja. Határozatlan időre létesített társaság esetén e jog kizárása, vagy korlátozása semmis.

A Gt. 100. § (1) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy ha a felmondás alkalmatlan időre esik, a többi tag a felmondási időt legfeljebb további 3 hónappal meghosszabbíthatja. A Ptk. ezt a rendelkezést már nem tartalmazza, ezért merült fel kérdésként, hogy a tagok a létesítő okiratban meghatározott esetben eltérhetnek-e a három hónapos törvényi határidőtől, és alkalmazhatják-e Gt. 100. § (1) bekezdése szerinti szabályt. A tanácskozáson egyhangú vélemény alakult ki ebben a kérdésben: a tag „jogába” a határidő is beletartozik, ezért hosszabb határidő nem határozható meg a létesítő okiratban, attól a tagok nem térhetnek el.

A Ptk. indokolása szerint „a rendes felmondás jogának kizárását vagy korlátozását nem kívánja megengedni, hiszen ez lehetetlenné tenné, de legalábbis jelentősen megnehezítené a tag számára, hogy kivonja tőkéjét a vállalkozásból”. Ez is arra utal, hogy tudatos a Gt. 100. § (1) bekezdése szerinti lehetőség elhagyása annak érdekében, hogy a tagsági jogviszony „belátható időn belül” megszűnjön, a tag akarata ilyen szempontból sem korlátozható.

A résztvevők megvitatták azt a problémát is, hogy ha a tagok a közkereseti vagy betéti társaság létesítő okiratában akként rendelkeznek, hogy a tagsági jogviszony megszűnése esetén a 3:150. § (2) bekezdésében foglaltakkal szemben nem pénzben, hanem természetben történő kifizetésben állapodnak meg, semmisnek tekinthető-e ez rendelkezés a 3:150. § (3) bekezdése alapján? Vagy olyannak kell ezt a rendelkezést tekinteni, hogy ők ezt nem tartják kedvezőtlenebb rendelkezésnek, akkor sem, ha az eltérést nem indokolják, nem tesznek ezzel kapcsolatban semmilyen utalást?

A tagsági jogviszony megszűnése esetén az elszámolásnál a Ptk. akként rendelkezik, hogy a tag vagyoni hozzájárulásával arányos részt kell pénzben kifizetni a volt tagnak, vagy örökösének, illetve jogutódjának a tagsági viszony megszűnésétől számított 3 hónapon belül. A 3:150. § (3) bekezdése semmissé teszi a társasági szerződés olyan rendelkezését, amely az elszámolási kötelezettséget kizárja, korlátozza, vagy annak szabályait a tagra nézve az e törvényben meghatározottaknál kedvezőtlenebbül állapítja meg.

Bár általánosságban nehéz abban állást foglalni, hogy mikor kedvezőbb a pénzbeli kifizetés, de gyakran éppen ennek az ellenkezője igaz pl. az a kedvezőbb, ha a tag az eszközt kapja meg az elszámolás során és nem annak a könyv szerinti értékét veszik figyelembe. Többségi vélemény került kialakításra, amely szerint a tagsági jogviszony megszűnésekor kötelező elszámolási szabályok diszpozitív jellegűek. Ha a létesítő okirat nem pénzbeli kifizetésről rendelkeznek, az nem jelenti a 3:150. § (3) bekezdése szerinti korlátozást.

Az a kérdés is megvitatásra került, hogy megválasztható-e a kültag vezető tisztségviselőnek.

A Ptk. 3:156. § szerint a kültag nem lehet a társaság vezető tisztségviselője.

A törvény tervezetében még az szerepelt, hogy a kültag a jogszabály eltérő rendelkezése esetén lehet vezető tisztségviselő, de az elfogadott normaszöveg ezt a kivételt már nem tartalmazza. [a Ptk. 3:158. § (2) bekezdése speciális esetben teszi ezt lehetővé].

A jogirodalomban is megoszlanak a vélemények e szabály diszpozitív minősítése terén. Az egyik álláspont szerint ez a szabály azért nagyon fontos, mert egyértelművé teszi azt a helyzetet, amely szerint a kültag a társaság érdekében alapvetően nem személyi közreműködésre, hanem vagyoni hozzájárulásra kötelezett. Ugyanakkor tudvalevő, hogy ezt a kérdést a gyakorlat számos esetben felülírja, hiszen nagyon sok esetben a kültag végez tényleges tevékenységet a társaság érdekében, akár munkaviszonyban is áll a társasággal. Ez nem tilos – bár ezt a véleményt képviselők szerint dogmatikailag nem illeszkedik a kültag státuszához –, egyértelmű törvényi tilalom csupán a vezető tisztségviselői szerephez kötődik, melyet a kültag nem láthat el. Figyelemmel a Ptk. 3:4. § (3) bekezdésében foglaltakra, elviekben lehetséges az ettől való eltérés, így akár kültag is lehetne ebből következően a társaság vezető tisztségviselője, ugyanakkor ez az értelmezés – álláspontjuk szerint – súlyos jogbizonytalanságot okozna. (Új Ptk. magyarázata II/VI. Polgári jog. A jogi személy. 179. oldal)

Ezzel szemben olvashatunk olyan véleményt is, hogy speciális szabályok foglalkoznak azzal, hogy modellszerűen a betéti társaság ügyvezetését a beltag láthatja el, de diszpozitív szabályozásról lévén szó, a társasági szerződés ügyvezetővé jelölhet kültagokat is. (Ptk. magyarázatokkal, Complex Kiadó Kft. 150. oldal).

A tanácskozáson egyhangú vélemény került kialakításra, amely szerint diszpozitív ez a rendelkezés. A Gt. 109. § (1) bekezdése jelenleg is lehetőséget ad arra, hogy a létesítő okiratban a társaság üzletvezetésére a kültagot jogosítsák fel. Ha a beltag(ok) nem érzi annak a veszélyét, hogy a saját felelőssége rovására a kültagot jogosítja fel az ügyvezetésre, tiltó rendelkezés hiányában a Ptk. 3:4. § (3) bekezdése szerinti generál klauzulából ezzel ellentétes vélemény nem vezethető le, a vezető tisztségviselőkkel szembeni felelősségi szabályok a kültaggal szemben is alkalmazhatóak, amely már alapításkor is megfelelő biztosítékot jelenthet a hitelezőknek is.

Az írás a Céghírnök 2014. évi 3. lapszámában (10-11. o.) jelent meg.

Tovább a III. részhez>>