Dr. Szeibert Orsolya 2001 óta az ELTE főállású oktatója, jelenleg egyetemi tanári beosztásban. Polgári jogot és mindenekelőtt családjogot oktat; rendszeresen vesz részt nemzetközi és hazai családjogi konferenciákon, tart előadásokat, továbbá rendszeresen publikál. Számos tanulmánya, cikke, kommentárja, három monográfiája és több szerkesztett tudományos tanulmánykötete jelent meg. Elsődleges kutatási területe a nemzetközi és európai összehasonlító családjog, a gyermeki jogok, a házassági jog és az élettársakra vonatkozó jogi szabályozás. A Nemzetközi Családjogi Társaság tagja, az Európai Családjogi Bizottság magyar szakértője, több OTKA (később NKFIH) kutatás vezető kutatója. Több alkalommal vett részt a kúriai joggyakorlat-elemző csoport munkájában és évek óta a Kúria mellett felállított „Új Ptk. Tanácsadó Testület” tagja. Az ELTE Jogi Karán a családdal kapcsolatos, támogatott kutatások vezetője, az ELTE ÁJK családjogi szakjogász-képzésének, továbbá gyermekjogi szakjogász-képzésének és jogi szakokleveles gyermekjogi szakember-képzésének szakmai vezetője. Az MJE Családjogi Szakosztályának társelnöke, tagja a Családi Jog és Jogtudományi Közlöny szerkesztőbizottságának.
Professzor asszonyt, aki idei rendezvényünkön a megnyitó beszédet tartja, a konferencia népszerűségéről, a gyermekjogok fontosságáról és az előadások, kerekasztalok témáinak aktualitásáról kérdeztük.
Kőrös András: Immár tízedik alkalommal kerül megrendezésre a Családi Jog folyóirat éves konferenciája, amely hagyományosan a „Mindennapi családjog” főcímet viseli. A szokásos májusi időpont a pandémia miatt – miként tavaly – idén is őszre tolódott. Korábbi résztvevőink közül sokan aggódtak, nem fog-e elmaradni, a gyakorló jogászok körében ugyanis a konferenciasorozat igen népszerű. Tíz év után hogyan látja Professzor Asszony, mi az oka ennek a népszerűségnek? Mit adott/ad ez a rendezvény pluszban a családjog művelőinek?
Szeibert Orsolya: A Családi Jog folyóirat szerkesztőbizottságának tagjaként már az első ilyen jellegű rendezvény szervezésében, megvalósításában részt vehettem. Meglehetősen hamar kikristályosodott az a szerkezet, amelyre a konferenciák azóta is épülnek: délelőtt előadásokat hallgathatnak a jelenlévő kollégák, délután pedig kerekasztalok keretében vitatunk meg néhány családjogi kérdést. Az előadások közül vannak olyanok, amelyek a hallgatóság látókörének szélesítését célozzák, de mindig a hazai változásokra, fejleményekre koncentrálva. A kerekasztalok témái minden évben a leginkább aktuális és megoldásra váró kérdésekre fókuszálnak, amelyek a családjoggal foglalkozó (szinte) valamennyi hivatásrendet érinthetik. Ezzel a gondolattal érkeztem talán a kérdésre adható válaszhoz: témáink aktuálisak, a családjoggal, gyermekvédelemmel foglalkozó szakembereket széles körben érintik és miután a kerekasztalban is több hivatásrend képviselői vesznek részt, a hallgatóság részéről is bátrabban érkeznek nemcsak kérdések, hanem hozzászólások is, melyek keretében a felszólalók a tapasztalataikról számolnak be. A gyakorló jogászkollégák gyakran szembesülnek a családjogi jogalkalmazás eljárásjogi és anyagi jogi nehézségeivel – bízunk abban, hogy az éves családjogi rendezvények részben válaszokkal szolgálhatnak, részben pedig azzal a megerősítéssel, hogy közös a „küzdelem”. Ez utóbbi élmény mindenképpen olyan, amely egyedivé teszi a Családi Jog folyóirat éves konferenciáit, hidat teremtve egyúttal a különböző hivatásrendek képviselői között.
KA: A korábbi évek konferencia programjait végigfutva, az előadások és a kerekasztalok jó része olyan témát érintett, amelyben a gyermek érdekének védelme szóba került: szülői felügyelettel összefüggő viták, kapcsolattartás problémái. Az idei konferencia hívócíme, „Fókuszban a gyermek” már kimondottan a gyermek jogait helyezi középpontba. Vajon ez a gyermek szempontú gondolkodás erősödését mutatja vagy éppen ellenkezőleg: azt jelzi, nőttek a veszélyek, jobban oda kell figyelni a gyermekjogok védelmére?
SzO: Azt gondolom, hogy mindkettő igaz. Magyarországon is egyre gyakoribbak a gyermekjogi tematikájú előadások, azaz ez a gondolkodás erősödni látszik, és a jogalkotó is tesz olyan lépéseket, amelyek a tudatosabb gyermekjogi gondolkodást és szándékot mutatják. Ez megegyezik a tapasztalható nemzetközi trendekkel. Mindezzel együtt a gyermekjogi követelmények és a New York-i Gyermekjogi egyezmény által megfogalmazott elvárások igen magasra állítják a lécet: ezt megugrani nem könnyű. Ha a jogászság előtt álló gyermekjogi kihívásokra gondolunk, akkor többek között a gyermekközpontú igazságszolgáltatással kell foglalkoznunk, és úgy tapasztalom, hogy nem könnyű elfogadni azt, hogy a gyermeket be kell vonni az őt érintő eljárásokba, meg kell hallgatni, az eljárások során számára a meghozott döntésről visszajelzést kell adni, egyáltalán: kifejezésre kell juttatni, hogy nem az eljárások tárgya, hanem alanya. Ezzel együtt a világ folyamatosan egyre bonyolultabbá válik, nem könnyű benne az eligazodás, és ha a veszélyek nem is nőttek feltétlenül, a gyermekek és a gyermekekért felelősséggel tartozó felnőttek előtt álló feladatok részben nagyok, részben szokatlanok, gondolok például a digitális világ által felvetett kérdések tömegére. Miközben a gyermekjogokkal foglalkozunk, nemcsak azzal kell felvenni a versenyt, hogy biztosítsuk a Gyermekjogi egyezményben garantált jogokat, hanem a gyorsan változó idővel is, amely folyamatos tanulásra késztet minket.
KA: Az örökbefogadás szabályai az elmúlt másfél évben többször, alapvető kérdésekben változtak, például a nem házastárs örökbefogadó személyét, a közte és a gyermek közti minimum korkülönbséget, az örökbefogadók felkészítésének kötelező jellegét érintően. A gyermek jogainak oldaláról hogyan ítéli meg ezeket a változásokat? Miért fontos, hogy az örökbefogadás hazai dilemmái külföldi összehasonlításban, külön előadás keretében megjelenjenek a konferencián?
A Családi Jog folyóirat szerkesztőbizottsága elkötelezett abban a tekintetben, hogy az éves konferenciákon – és a folyóirat hasábjain – a valóban sokakat foglalkoztató változásokról, jogszabály-módosításokról is számot adjon, illetve teret nyisson annak, hogy ezen a kérdések megbeszélésre, megvitatásra kerülhessenek. Miután az anyagi jogi változások sorában éppen az örökbefogadás rendelkezéseit érte a legtöbb módosulás, magától értetődőnek mutatkozott, hogy az idei rendezvényen összegezzük ezeket, illetve nagyobb összefüggésrendszerben is képet alkossunk róla a hallgatóság számára. Az örökbefogadás társadalmi szempontból jelentős téma, sokakat érint, segíteni kell a jogalkalmazó számára a szabályok között való megfelelő eligazodást; mindemellett gyermekjogi szempontból igen érzékeny terület. A Gyermekjogi egyezmény az eljárásjogi kérdésekre, az eljárási garanciákra helyezi a hangsúlyt és a nemrégiben bevezetett módosítások közül az örökbe fogadni kívánó szülők felkészítése az, amely ezt az eljárást közelről érinti. Az örökbefogadást megelőző tanfolyam továbbra is kötelező maradt, azonban 2020 óta nem kötelező a tanácsadáson részt venni. Érdemes felidézni azt, hogy amikor majdnem húsz évvel ezelőtt ezek az intézmények bevezetésre kerültek, sok ellenérzést lehetett tapasztalni, de szépen lassan nemcsak meghonosodtak, hanem egyenesen kedveltekké váltak. Az örökbe fogadni kívánó párok felismerték azt, hogy a tanfolyam – amelynek az óraszámát is éppen kedveltsége miatt növelték meg néhány évvel ezelőtt – gyarapodó családjuk érdekét szolgálja. Látjuk, hogy az új társadalmi, gazdasági jelenségek, az élet új velejárói mindenképpen minden szülőt olyan kérdések elé állítanak, amelyekre nem könnyű választ találni, függetlenül attól, hogy valaki a vér szerinti gyermekét neveli-e vagy sem. Az örökbefogadásnak azonban vannak olyan alapkérdései, amelyekben jól és gyakorlottan lehet segítséget nyújtani, például egy tanfolyam keretei között. Érdemes ezt a lehetőséget kihasználni és jó lenne jobban kihasználni.
KA: Az, hogy az internet számos, a gyermekekre veszélyes tartalmat hordozhat, és ez ellen védelmet kell nyújtani, a közbeszédben és a médiában „slágertémává” vált. Ugyanakkor a gyermekek jelentős része használja az internetet információszerzésre, tanulásra, szórakozásra, e nélkül szinte „nincs is élet” számukra. Konferenciáinkon még soha nem jelent meg az online zaklatás, kizsákmányolás problémája és az ez elleni küzdelem kérdései. Szabályozható-e egyáltalán a gyermekek védelme ezen a területen?
SzO: Ahhoz a gondolathoz kapcsolódnék vissza, hogy mennyire sokat kell tanulnunk a gyermekjogokról, különösen az olyan területek, jelenségek kapcsán, amelyek szintén kevéssé, de biztosan nem eléggé ismertek. Az internet, illetve a digitális világ önmagában egy dinamikusan fejlődő, alakuló univerzum, külön szakirodalma van annak is, hogy melyik generáció milyen kapcsolatot ápol születésének ideje, szükségszerű szocializációja következményeként ezzel a világgal. Noha a szülőket megilleti a jog és egyúttal terheli a kötelezettség, hogy a gyermeknek tanácsot és iránymutatást adjanak, ezen a téren sok esetben nem elég tájékozottak, maguk sem tudják a veszélyeket kellőképpen felmérni, így gyermeküknek sem tudják megadni az ezen a téren biztonságos hátteret. Igaz, az oktatásnak is vannak tennivalói annak érdekében, hogy a gyermek élvezhesse az online világ és online tér előnyeit, de minél inkább meg tudja védeni magát annak ártalmaitól. A helyzetet megnehezíti az, hogy ez a világ rengeteg előnnyel jár, sőt, használata és ismerete szükséges is, elég ehelyütt a COVID-19 járványhelyzet alatti életünkre gondolni, amikor az oktatás digitális eszközökkel és módon zajlott. Önmagában a digitális eszközök és az internetelérhetőség hiánya borzasztó hátrányt jelentett (és jelent) igen sok térségben és családban. Talán még érdemes azt is említeni, hogy a gyermeknek saját élete is zajlik az online térben, nagy kérdés, hogy az ott megélt tulajdonképpeni magánélete hogyan és miként tartozik a szüleire. Egy még mindig nehezen átlátható térben kell a gyermeket megvédeni úgy, hogy más gyermekjogok csak a szükséges és céllal arányos mértékben kerüljenek korlátozásra.
KA: A szülői felügyelettel kapcsolatos, sokszor elfajult peres viták talán el sem képzelhetők igazságügyi pszichológus szakértői vélemény beszerzése nélkül. A szakértői vélemény – bár bírói mérlegelés tárgya – sok esetben perdöntő és – ami még fontosabb – sorsdöntő lehet a gyermek szempontjából. Jelentőségét mutatja az idén januárban közzétett új igazságügyi szakértői módszertani levél kibocsátása is. Az e tárgyban elhangzó előadásban a hallgatók nyilván választ kapnak arra, mi a szakértői munka lényege, mennyiben tudja segíteni a bíróság munkáját pl. a szülők nevelési alkalmasságának a gyermek ítélőképességének kérdésében. Gyermekjogi szempontból mi lehet az ideális „munkamegosztás” a szakértő és a bíró között?
SzO: Valójában gyermekjogi szempontból az lenne az ideális, ha az eljárás multidiszciplináris alapokon állna, azaz több tudományág eredményeinek felhasználásával és értelemszerűen számos szakmai terület képviselőjének a bevonásával folyna, hiszen a gyermek legfőbb érdekének megállapítása számos esetben sokkal több szempont vizsgálatát tenné szükségessé, mint amelyet a jogi és a pszichológiai ismeretanyag lehetővé tesz. A bíró és a pszichológus között világosan elhatárolhatók a szakmai kompetenciák: az egyik az anyagi jogi és eljárásjogi követelményeknek megfelelően a jogkérdésben dönt, a szakértő pedig a szakkérdésben. Az gyermekjogi szemponttól független kérdés, hogy a jogkérdés és a szakkérdés miként épül egymásra. Tény, hogy igen nehéz egy-egy konkrét ügy valamennyi momentuma tekintetében kapcsán szétszálazni azt, hogy pontosan hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik, ezt a jogalkalmazó kollégák jól tudják, talán ebben a kérdésben is további segítséget nyújt az új igazságügyi módszertani levélhez kapcsolódó előadás.
KA: Az új Pp. hatályba lépése óta kifogásolták a jogalkalmazók, hogy a személyi állapotot érintő perek szabályozása nem veszi kellően figyelembe ezeknek a jogviszonyoknak a sajátosságait. Az eljárási törvény legutóbbi, novelláris módosítása ezen a téren jelentős változásokat hoz: többek között a gyermek érdekében jóval több esetben teszi lehetővé a bíró hivatalból történő intézkedését, bizonyítás elrendelését, akár a fél bizonyítási indítványának félretételével is. Indokolt-e a bíró kezébe ilyen erős jogosítványokat adni? A kerekasztal beszélgetés bíró és ügyvéd résztvevői vajon mennyiben érthetnek egyet „szerepeik” megváltozásával?
SzO: Határozottan azt gondolom, hogy igen. A gyermekjogok előtérbe kerülése azzal is jár, hogy elfogadjuk: a gyermek érdekében az államnak, illetve az állam bíróságainak, hatóságainak szükség esetében fel kell lépni, és ennek meg kell nyilvánulnia a polgári eljárás során is. A gyermekjogok átívelnek a jogágak felett, lényegében aligha van olyan jogterület, amely ne érintene gyermekeket, az más kérdés, hogy vannak olyanok, amelyek szorosabb, illetve inkább mindennapibb kapcsolatban vannak a gyermekekkel. Ezek egyike minden bizonnyal a családjog. A Ptk. Családjogi Könyvének hagyományos három nagy területét – házasság, rokonság, gyámság – áttekintve látható, hogy meghatározó a gyermek szerepe még a házassággal foglalkozó jogi normák között is, hiszen a házasság felbontása során foglalkozni kell azzal, hogy miként rendezhető, illetve rendezendő a kiskorú gyermek sorsa. Bár – példaként említve – akár a házasság felbontásánál, akár a szülői felügyelet rendezése során nagy jelentősége van a szülők esetleges megállapodásának, nagyon szerencsétlen az a megközelítés, amely jogilag nem tartja szükségesnek a gyermeket érintő szülői megállapodások vizsgálatát. Annál is inkább, mert a szülők korántsem mindig vonják be családi körben a gyermeket az őt érintő döntések meghozatalába. Még nehezebb természetesen a helyzet, ha a szülők között vita van, valamely, a gyermek számára meghatározó jogi kérdés tekintetében, ilyen esetben még inkább szükséges az, hogy a gyermek jogai védelemben részesüljenek, hozzáteszem, hogy a szülői jogok is. Ezen jogok közötti állandó mérlegelés és egyúttal a gyermek – széles értelemben vett – védelme valamennyi hivatásrend számára tartogat kihívásokat.
KA: Jelentős változás a családjogi eljárásokban, hogy 2020 márciusától a kapcsolattartási határozat végrehajtása nem gyámhatósági, hanem bírósági hatáskörbe került: a bíróság nemperes eljárásban dönt a meghiúsult kapcsolattartás esetén teendő intézkedésekről. Kérdés: mennyiben támaszkodhat a bíróság a korábbi gyámhivatali gyakorlatra, megvannak-e a személyi és tárgyi feltételek a „hatékonyabb és fokozott garanciákkal” működő bírósági eljáráshoz? Véleménye szerint kellően átgondolt volt-e ez a hatáskör változtatás, és várható-e a kapcsolattartási „kultúra” pozitív változása? Vajon közelebb vihet-e a bírók, gyámügyi osztályvezető, mediátor beszélgetése e kérdések megválaszolásához?
SzO: Bár látszólag kicsi változásról van szó, a családjogi ügyekben járatosabb jogalkalmazók számára kezdettől nyilvánvaló, hogy valójában nagy horderejű a változás. A kapcsolattartási ügyek a legjelentősebbek, tekintve, hogy nagyon sok családot, szülőt és gyermeket érintenek, méghozzá a mindennapokban. Különös helyzetet teremtett az, hogy a COVID-19 járvány miatti első hazai intézkedések majdnem napra pontosan egyebestek az új nemperes eljárásra vonatkozó rendelkezések hatályba lépésével. Nem tekinthetjük véletlennek, hogy a két jelenség egybeesése – azaz, hogy az új rendelkezéseket a pandémia árnyékában kellett szinte azonnal alkalmazni – egy alkotmánybírósági döntéshez is elvezettek (gondolok az AB 3067/2021. (II. 24.) határozatára). Bármely hatóság, illetve a bíróság előtt is van egy kapcsolattartási vagy kapcsolattartás végrehajtása iránti ügy, a gyermek legfőbb érdekét lenne szükséges vizsgálni és olyan döntést hozni, amelynek során ezt a bizonyos „legfőbb érdeket” megfelelően azonosították és annak figyelembe vételével döntöttek. Biztosan szükséges az, hogy olyan személyek járjanak el – jelenleg a bíróságon –, akik számára egyértelmű, hogy nagyon különleges végrehajtási eljárásról van szó, hiszen nem egy ingóságra kell végrehajtást vezetni. Miután a vizsgálat fókusza is megváltozott, és nem a szülő önhibája, hanem magatartásának felróhatósága áll az eljárás középpontjában, kérdéses, hogy mennyiben hasznosíthatók a korábbi gyámhatósági tapasztalatok, különös tekintettel arra, hogy jelenleg nem látom egységesnek az ebben a kontextusban használt felróhatóságnak a fogalmát sem. Nemrégiben került megtartásra az I. Országos igazságügyi pszichológus és pszichiáter szakértői konferencia, amelyen a szülői felügyelettel kapcsolatos előadásomban a szülői felügyelettel kapcsolatos kutatásaim egyik eredményét azzal a megállapítással összegeztem, hogy szülőközpontú a gyakorlat. Ezt látom a kapcsolattartás végrehajtása vonatkozásában is.
KA: Köszönöm az interjút!
SzO: Köszönöm a kérdéseket és kívánok valamennyi résztvevő kollégának hasznos és tartalmas időtöltést a HVG-ORAC Kiadó és a Családi Jog folyóirat 2021. évi konferenciáján!
Az interjút dr. Kőrös András ny. kúriai tanácselnök, a folyóirat főszerkesztője készítette.