Vincze Attila: Az Alkotmány rendelkezéseinek érvényre juttatása a polgári jogviszonyokban? (PJK, 2004/3., 3-13. o.)

A cikk letölthető PDF formátumban is.

“Non ex regula jus sumatur, sed ex jure, qoud est, regula fiat”

(Paulus D. 50. 17. 1)

Az Alkotmány és a magánjogi viszonyok kapcsolata egyre hektikusabban jelentkező probléma. Ez a tanulmány arra vállalkozik, hogy az alkotmányi normák magánjogi viszonyokra alkalmazhatóságának Magyarországon kitapintható két fő áramlatát röviden, a kritikai észrevételek megtételéhez szükséges mértékben bemutassa, majd az új Polgári Törvénykönyv Koncepciójában (továbbiakban: Koncepció) megjelent javaslathoz alternatív indokolást nyújtson. Nem kívánjuk a polgári jogi törvényalkotás alkotmányossági követelményeit elemezni, egyrészt ez evidencia, másrészt ezt már mások megtették helyettünk.¹

I. Problémafelvetés

Közhelyszerűen állíthatjuk, hogy a magánjog nem mentes a politikai hatásoktól: politikai szándékok megvalósítására használják fel, és legkülönbözőbb ideológiák célkitűzéseinek érvényre juttatása körében szántak már neki szerepet.² E szerep éppúgy kapcsolódott diktatúrák,³ mint jelenleg demokráciák értékválasztásának szolgálatához. E szerep egyik aktuális megnyilvánulása az alapvető jogok vagy emberi jogok, illetve általánosságban az Alkotmány normáinak valamilyen fokú figyelembevétele a polgári ítélkezésben és a polgári jogviszonyokban.

Az Alkotmány érvényre juttathatóságának kérdésével kapcsolatosan Magyarországon is kialakultnak tekinthető a klasszikus két álláspont, mely az Alkotmányos alapjogok – illetve ritkábban más alkotmányos szabályok – magánjogi alkalmazhatósága közvetlensége, illetve közvetettsége mint csoportalkotó kritérium mentén kiforrott.⁴

I. 1. Az Alkotmány közvetlen alkalmazhatóságának megalapozása

Ha az Alkotmány közvetlen alkalmazhatóságát hirdetők⁵ érveit szétfésülgetjük, akkor a következő lépcsőkre épülő érvrendszert találhatjuk.

a) Az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezési hatásköre nem kizárólagos.

b) A bíróságok rendes joggyakorlatuk során ténylegesen végeznek normakontrollt.

c) E fenti két érvet pótlólagosan azzal támasztják alá, hogy a rendes bíróságok alkotmányértelmező tevékenységét semmilyen jogszabály nem tiltja, ami praktikusan az első érv tartalmilag azonos, bár formailag inverz megfogalmazása.

d) Továbbá az Alkotmány 77. § (2) bekezdés és 70/K. § együttes olvasatából az következne, hogy az Alkotmány azért alkalmazandó közvetlenül, mert a bírói védelem az alkotmányos jogok kontradiktórius eljárásban történő védelmét jelenti, továbbá azért, és ez az érv már komolyabb, mert az Alkotmány 77. § szóhasználatában a mindenki kifejezés szerepel, és e szó alól pedig a szubszumció során bajosan lehetne a magánszemélyeket kivonni. e) Végül pedig nem látnak technikai különbséget a jogalkalmazás egyik, illetve másik fajtája között, így az Alkotmány és adott esetben a Polgári Törvénykönyv alkalmazása között.

ad a) Az alkotmány közvetlen alkalmazhatóságának hívei elvetik tehát azt az álláspontot, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezési hatásköre monopólium lenne. Ennek során gyakorlatilag a 31/1990. (XII. 18.) AB határozat ratio deci-dendijének egyik vonulatát követik kis, de nem elhanyagolható módosítással. A határozat indokolása szerint “az Alkotmány értelmezésére nem kizárólag az Alkotmánybíróság jogosult. Az Országgyűlést is megilleti az a jog, hogy hiteles értelmezést fűzzön az Alkotmány valamely rendelkezéséhez, s ezen túlmenően, tevékenységük ellátása során a jogalkotó és jogalkalmazó szervek is értelmezik az Alkotmányt.”⁶ Az Alkotmánybíróság által végzett alkotmányértelmezés egyetlen sajátossága az, hogy az erga omnes hatályú.⁷ Tehát részben az Alkotmány interpretálásának a nyílt társadalom alkotmányértelmezéseinek sokaságán,⁸ részben a Verfassungswirklichkeit⁹ fogalmán alapul magyarázatuk.

Így következtetnek arra, hogy a bíróságok is alkotmányértelmezést végeznek tevékenységük során,¹⁰ és ebből kifolyólag támadják a Legfelsőbb Bíróság egyik BH-ban megjelent eseti döntését is, mely az alkotmányértelmezés monopóliumát az Alkotmánybíróság számára tartja fenn.¹¹

Itt azt érezzük megjegyzendőnek, hogy az Alkotmánybíróság későbbi határozataiban már nem az alkotmánymagyarázók nyílt társadalmán alapuló érvelést veszi át, csupán azt a tesztet, ami az absztrakt normakontrollra irányuló indítványok szűrését szolgál-ja.¹² Továbbá az érvelés alapjául szolgáló – de nem idézett – döntés még 1990-ben, sajátos történelmi körülmények között, a még helyét kereső alkotmánybíráskodás idejében keletkezett, így tehát a rekapituláció hiánya – holott arra nyílt lehetőség – mindenképp azt jelzi, hogy az Alkotmánybíróság későbbiekben nem tekintette követendőnek ezt az érvet. Továbbá az elévülési határozatainak egyikében később expressis verbis is kiemelte, hogy az Országgyűlés határozat formájában történő jogértelmezése – per analogiam alkotmányértelmezése – legfeljebb saját magát köti,¹³ ami világosan jelzi az alkotmányértelmezések rangsorát.

Nem lehet elhallgatni, hogy alkotmányértelmezők nyílt társadalmából fakadó alkotmánymagyarázatok sokasága egy tényleges szociológiai jelenség, de az ezt hirdető Häberle¹⁴ is úgy fogalmaz, hogy e magyarázatok helyessége mindig az interpretáló szervtől, annak eljárásától, és kvalifikációitól függ.¹⁵ És különösen óva inti a bíróságokat attól, hogy a demokratikus törvényhozó által alkotott jogszabályok érvényességét alapvetően vitassák.¹⁶

ad b) Hivatkoznak továbbá arra is, hogy a bíróságok rendes tevékenységük során is végeznek olyan tevékenységet, mellyel félreteszik a törvénnyel ellentétes rendeleteket, azokat nem alkalmazzák,¹⁷ és erre e szerveket a jogalkotásról szóló törvény fel is hatalmazza.¹⁸ Ilyen módon, szól a következtetés, az Alkotmány alapján közvetlenül is el lehetne dönteni a jogvitákat, az alkotmányellenesnek tartott jogszabály félretételével, de meg nem semmisítésével.¹⁹

Több hiba is van ezzel az érveléssel: egyrészt a hivatkozott passzust a jogalkotásról szóló törvény nem tartalmazza, csak azt, hogy a jogforrási hierarchiában alacsonyabb szinten lévő norma nem lehet ellentétes a magasabb szinten állóval, másrészt a szerzők a jogforrási hierarchiával kapcsolatos állítólagos bírósági gyakorlatot egyetlen egy konkrét bírósági határozattal sem támasztották alá.

Sőt ez az érv azért sem lehet igaz, mert az Alkotmánybíróság végzi a formális alkotmányellenesség felszámolását is.²⁰

Továbbá közzétett bírsági határozat utal arra is, hogy folyamatban lévő ügyben egy jogszabály alkotmányosságát vitató fél olyan tartalmú indítványának elutasítását nem kell indokolnia a bíróságnak, melyben az Abtv. 38. § (1) bekezdésének alkalmazására tesznek javaslatot,²¹ hiszen ez a jogszabály alkotmányosságának vizsgálatát jelentené, és erre csak az Alkotmánybíróság jogosult.

ad c) E problémakör érintésekor – anélkül, hogy magunkat ismételnénk – érdemes kitérni az Alkotmánybíróságról szóló törvény gyakran citált 38. § (1) bekezdésére, mely egy bírói kezdeményezésű, adott ügyre kiható, de lényegét tekintve normakontrollra irányuló eljárás.²² Az Alkotmány közvetlen alkalmazását hirdetők ebben a körben további érvként hivatkoznak az Alkotmány 77. § (2) bekezdésére, illetve a 70/K. §-ra is, mivel hogy e szabályok azt involválnák (feltételes mód), hogy az alkotmányértelmezés nem monopóliuma az Alkotmánybíróságnak, és a felterjesztés joga egyben nem kötelezettsége a bíráknak. E körben felmerült az is, legradikálisabb álláspontként, hogy maga az Abtv. 38. § (1) bekezdése alkotmányellenes,²³ hiszen csak az Alkotmánybírósághoz történő felfolyamodást biztosítja, és ezzel kizárja az alapjogi bíráskodást, amely hatáskör következne az Alkotmány két hivatkozott szakaszából.

A hivatkozott alkotmányos szabályokat (70/K. § és 77. §) most zárójelbe tesszük, csak a hatáskör kizárólagosságára koncentrálunk, és arra, hogy a kifejezett tilalmazó normára van-e szükség ebben a körben. Az Alkotmányban biztosított hatáskörök rendjét, azok jellegét Alkotmánybíróság maga rendezte, bár más kontextusban, de ez nem von le semmit annak elvi jelentőségéből. A köztársasági elnök hatáskörének elemzése során tért ki arra a taláros testület, hogy az Alkotmány minden szerv hatáskörét kimerítően és konkrétan meghatározza, ezt csak a Kormány esetén nem teszi meg,²⁴ vagyis csak a Kormány az egyetlen olyan szerv, melynek hatáskörébe tartozik minden, amit az Alkotmány kifejezetten más szerv hatáskörébe nem utalt. Ebből következik az, hogy hibás az az érvelés, amely túlértékeli azt a tényt, hogy külön jogszabály nem tiltja a bíróságok számára a jogértelmezést,²⁵ és ebből azt a következtetést vonja le, hogy a bíróság is jogosultak lennének alkotmányértelmezést végezni.

ad d) E kérdéseket csak érintjük, mégpedig azért, mert az Alkotmány 77. § szóhasználatából folyó következményeket lentebb, az Alkotmány közvetett hatályának boncolgatása körében, alaposabban elemezzük, illetve mert az Alkotmány 70/K. § jelentésének körében elegendő az Alkotmánybíróság néhány határozatára utalnunk.

Az Alkotmánybíróság többször emelte ki azt, hogy a bírói felülvizsgálat, illetve a bírósághoz fordulás joga nem korlátlan. Így tehát egy rendkívüli történelmi helyzettől eltekintve,²⁶ mely a maga rendkívülisége alapján a kivétel a szabály igazolásához,²⁷ általánosságban megállapítható, hogy ez a jog sem korlátlan. Az Alkotmány 70/K. § nem értelmezhető úgy, hogy az alapvető jogok, illetve kötelességek közvetlenül, függetlenül attól, hogy az adott esetre vannak-e külön eljárási rendelkezések, és azoknak melyek az alkotmányos korlátai, e § alapján bíróság előtt lennének érvényesíthetőek.²⁸ “[A]z alapjogok a megfelelő törvények helyes alkalmazásán keresztül jutnak a rendes bíróságokon érvényre.”²⁹

Ha elvonatkoztatunk az Alkotmány többi szabályától, és általánosságban vizsgáljuk azt, hogy vajon egy jog vélt vagy valós megsértésének esetére alkotmányilag megnyitott bírói út mit jelent, akkor óhatatlanul meg kell válaszolni a kereshetőség kérdését, vagyis azt, hogy ilyenkor “a keresetbeli jog megilleti-e a felperest az alperessel szemben vagy sem”.³⁰ Erre a kérdésre pedig több válasz is adható, vagyis alkotmányosan akár a jogsértő magánszemély, akár az állam elleni³¹ keresetindítási lehetőség benne foglaltatik egy ilyen szabályban. Ebből a széles lehetőségből egyértelműen fakad ezen alkotmányos tétel kibontásának, akár alkotmánybírósági, akár törvényhozói értelmezésének szükségessége.

A bíróság általi jogvédelem kevéssé tekinthető klasszikus értelemben vett alapjognak, nem az állam által érinthetetlen szféra része, hanem éppen, hogy az állam által biztosított intézmény,³² és ebből következően az állam meghatározhatja, hogy milyen formában és milyen mértékig nyújt támogatást ehhez addig a pontig, amíg nem teszi lehetetlenné a joghoz jutást, tehát ameddig nem érinti az alapjogként tételezett lényegét. Így a szükségességi-arányossági megfontolások nem lehetnek idegenek ettől az alapjogtól sem – ha alapjognak tekintjük a 70/K. §-ban foglalt szabályt.

Vagyis az Alkotmány 70/K. § önmagában, az Alkotmány, illetve tágabban a jogrendszer egyéb elemeinek vizsgálata nélkül nem ad támpontot ahhoz, hogy az alkotmányos szabályok a magánjogi viszonyokban alkalmazandóak-e vagy sem.³³

ad e) Arra, hogy az Alkotmány és az Alkotmány alatti jog alkalmazása nem ugyanolyan jellegű jogalkalmazói mechanizmus, az Amerikai Egyesült Államok Legfelső Bírósága is utalt, holott ez a szerv nem szakosított alkotmánybíróság, hanem rendes bírói tevékenységet is végez.³⁴

Míg a polgári viszonyok elbírálása során rendelkezésre áll egy kódex, ami átfogó és rendszerezett szabályanyagával, az egységbe foglalt normák módszerbeli homogenitásával, a terminológiai egységgel, a tömörítés és rövidítés lehetőségével nagy segítség a jogalkalmazás során,³⁵ addig az Alkotmány értelmezése, annak normastruktúrája, szabályozási tárgya és funkciója folytán³⁶ más jogszabály-értelmezésekhez képest bizonyos sajátosságokat mutat.³⁷ Az Alkotmány megfogalmazásainak sokat emlegetett nyitottsága,³⁸ a magas fokú absztrakciós szintje, a tömör fogalmazása, illetve az egyes államszerveknek számára kínált játéktér³⁹ és az ezzel szoros összefüggésben álló “judicial self-restraint”⁴⁰ csak az egyik oldala az értelmezés nehézségeinek. Az Alkotmány értékelkötelezettsége és értékkonzerváló jellege szintén más jellegű normaértelmezést involvál, szemben az ilyen követelményeket csak közvetetten szabályozó normákkal. Szintén csak megemlítjük, hogy az Alkotmány normáinak egymásra is tekintettel kell lenniük, biztosítani kell az Alkotmány egységét, az egyes alapjogok, illetve más értékek közötti összhangot, ami az értelmezés során más jellegű tevékenységet jelent, mint az egyszerű bírói szubszumció,⁴¹ bár ez nem zárja ki azt, hogy bizonyos esetekben ne lehetne valamilyen jogot az Alkotmányból levezetni,⁴² de ez más típusú jogalkalmazás, mint adott esetben a Polgári Törvénykönyv mindennapi alkalmazása.

I. 2. Az Alkotmány közvetett alkalmazása a magánjogi viszonyokban

A Vékás Lajos vezette polgári jogi kodifikációs főbizottság által kidolgozott Koncepció az Alkotmány tételeinek magánjogi viszonyokban történő közvetett alkalmazhatósága, hatálya mellett teszi le a garast.⁴³ Érvelésüket a következőkben összegezzük. a) Abból indul ki a Koncepció, hogy a magánjogi jogviszonyok alanyai az Alkotmányban lefektetett tételeknek nem közvetlen címzettjei, ebből következően ezek a tételek a magánjog alanyaira közvetlenül nem hatnak ki, vagyis őket más norma közbeiktatása nélkül se nem kötelezik, se nem jogosítják. Ebből következik, hogy pusztán az Alkotmány alapján nem lehet jogvitákat megoldani.

b) Érzékelve azt a problémát, hogy a polgári jog szabályai nem feltétlenül alkotmányosak, megjelent a Koncepcióban egy javaslat e kérdést eljárásjogilag rendezendő. Akár hiányzik az alkotmányos norma, akár alkotmányellenes a tartalma, a Koncepció az Alkotmánybíróságról szóló törvény 38. § alkalmazását javasolja mindkét esetre. Vagyis, hogy a bíróságok számára is meg kell nyitni a mulasztásos alkotmányellenesség megállapításának kezdeményezési jogát.

ad a) Az egész Koncepció abból indul ki, hogy az alapjogok az egyén, az “individuum harci jogai” az államhatalommal szemben, mivel az alapjogok keletkezéstörténete, egész eszmeisége ebben gyökerezik⁴⁴, ezek szabadságjogok az ún. status negativus részei (Abwehrrechte).⁴⁵ Ebből következően alapvetően az államot, és az állam módjára eljáró intézményeket kötik.⁴⁶

Több szempontból is vitatható ez az álláspont. Egyrészt az alanyi alapjogoknak⁴⁷ több csoportja van, és ezek közül csak az egyik a védelmi jogok csoportja.⁴⁸ Másrészt, a Főbizottság által magáévá tett alapjogi felfogás, az ún. liberális – jogállami alapjogfogalom, szintén nem az egyetlen és kizárólagos lehetséges értelmezése az alapjogoknak.⁴⁹ A magyar Alkotmány rendszertani elemzése sem feltétlenül támasztja alá ezt az elméleti kiindulópontot, hiszen jelentős mértékben rögzíti a szociális és egyéb olyan jogokat, melyek nem vonhatóak a klasszikus szabadságjogok fogalma alá. Harmadrészt, és ezzel rátérünk a magyar Alkotmány konkrét jogi megfogalmazására, míg a német alaptörvény 1. cikk (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az alapjogok a törvényhozó, a végrehajtó és a törvénykező hatalmat közvetlenül kötik, addig a magyar Alkotmány 77. § (2) bekezdése szerint, az Alkotmány mindenkire kötelező. A 2002. évi LXI. törvénnyel beiktatott pontosítás célja éppen a norma címzettjeinek egyértelműsítése volt, bár korábban is csak nehezen lehetett kétségbe vonni, hogy a társadalom valamennyi szervezete, minden állami szerve és állampolgár kifejezés-komplexum ténylegesen mindenkit jelent.⁵⁰ A mindenki kifejezés pedig lényegesen tágabb, mint az állam szervei.

Itt értünk el a koncepció Achilles-sarkához, jóllehet a Koncepció következetesen vonja le premisszáinak konzekvenciáit, csak a kiinduló pont hibádzik kissé, ami korántsem jelenti azt feltétlenül, hogy a megoldásként javasolt közvetett alapjogi kötöttségre vonatkozó felvetést el kellene vetnünk.

ad b) Ebben a tekintetben először egy a Koncepción belüli ellentmondásra kívánjuk felhívni a figyelmet. A tervezet a szerződés tartalmának jogszabályi meghatározása körében egyértelműen elveti azt a lehetőséget, hogy egy magánjogi szerződés egyes tartalmi elemeit jogszabály visszaható hatállyal meghatározhassa, illetve megváltoztathassa. Ezt a lehetőséget kizárólag törvényi szabályozás számára és csak kivételesen, különösen jelentős közérdekből és csak a jövőre nézve tenné lehetővé. Ebben az esetben, ha megnyílna a bírók indítványozási jogosultsága mulasztásban megvalósuló alkotmánysértés megállapítása iránt, akkor eltekintve a procedúra körülményes és időt rabló voltától, nehezen lehetne az új törvény rendelkezéseit a vitás magánjogi viszonyra alkalmazni a nélkül, hogy ne kerülne szembe a bíró a törvény egy másik szabályával, illetve az Alkotmánybíróság által kialakított, ugyanezt a követelményt kimondó elvekkel.⁵¹

A jogszabály-megsemmisítés iránti indítvány benyújtása jelenleg is adott a bírák számára, de nem valószínű, hogy ezt a jogosultságot ki kellene terjeszteni a mulasztás megállapítása iránti eljárásokra is. Különösképpen azért nem, mert az nem fordulhat elő, hogy egy ítélkező bíró ne tudna döntést hozni norma hiányára hivatkozva, hisz vagy visszanyúl az alapelvi rendelkezésekhez, vagy egyszerűen elutasítja a keresetet.

I. 3. Részösszegzés

Az Alkotmány magánjogi alkalmazhatósága körében nagyon sok, egyébként egymástól élesen elválasztandó kérdés csúszik, illetve csúszott össze, mely részproblémák között kétségtelenül vannak összefüggések, és ebben a konstellációban ugyanannak a komplex kérdésfeltevésnek különböző aspektusait jelentik. Ha azonban e síkokat, illetve nézőpontokat nem sikerül következetesen szétválasztani, akkor nem is kaphatunk megfelelő válaszokat a kérdéseinkre. Álláspontunk szerint e síkok a következők mentén rendezhetők:

– az alapjogok címzettjei,

– a bíróságok és az Alkotmánybíróság szerepe és viszonya egymáshoz,

– közjog és magánjog, köz- és magánjogi jogviszony kapcsolata,

– a magánjogi normák szerepe és jellege.

II. Alapjogok a magánjogi viszonyokban – alternatív indokolás

Először is azt a félreértést kívánjuk tisztázni, amit ebben a körben érzünk az Alkotmány értékrendjének közvetített érvényesítése kapcsán. A közvetítés nem kisebb intenzitású jogvédelmet jelent álláspontunk szerint, bár adott esetben tűnhet úgy, hogy ilyen végeredményre vezet, hanem az Alkotmány más formában megvalósuló hatályosítását, mely tekintettel van más alkotmányos követelményekre is, és igyekszik a különböző, párhuzamosan érvényesülést kívánó elvárásokat megfelelő összhangba hozni.

II. 1. Az Alkotmány címzetti köre – értelmezési lehetőségek

II. 1.1. Az Alkotmánybírósági gyakorlat

Az Alkotmány saját személyi hatályát a 77. § (2) bekezdésében rögzíti, mikor kimondja, hogy az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek. Ennek puszta nyelvtani értelmezése alapján azt a következtetést is le lehet vonni, hogy az Alkotmány a polgári jogviszonyokban is alkalmazandó, hiszen a mindenki kitétel alá egyértelműen a magánfeleket is szubszumálni lehet.

Ugyan az Alkotmánybíróság viszonylag kevésszer foglalkozott az Alkotmány 77. § -a tartalmával, és ezen esetekben is jóval inkább érintőlegesen, mint komoly tartalmi elemzést végezve, de e szabály értelmét keresve nyilvánvalóan ebből a keretből kell kiindulni.

Ezek közül kettő, az 1460/B/1992. AB, illetve a 14/B/1996. AB határozatok az alkotmányossági összefüggés hiánya okán a szabály tartalmi vagy szövegszerű ismertetésén túl egyéb segítséget nem nyújtanak.

Az alkotmányos szabályt értelmező határozatok több csomópont köré szervezhetők. 1/1994. (I. 7.) AB határozat és ennek ebben a körben történt rekapitulációja, a 20/1997. (III. 19.) AB határozat, a törvényesség biztosításaként határozza meg az Alkotmány 77. § értelmét. “A törvényesség érvényesítése alkotmányos követelmény [Alkotmány 77. § (2) bekezdése].”⁵² “Az Alkotmány 77. § (2) bekezdése alapján a törvényesség érvényesítése alkotmányos követelmény.”⁵³

Egy másik határozatcsokor az Alkotmánynak a jogforrási hierarchiában elfoglalt helyeként, illetve jogforrási hierarchia követelményeként, alapvetően alaki szabályként értelmezte ezt a jogszabályhelyet. A 158/B/1991. AB határozat egy lakásbérleti rendelet alkotmányellenessége kapcsán az Alkotmány 77. § (2) bekezdésének, majd a Ptk. 226. §-ának (1) bekezdése szöveghű visszaadása, illetve a Ptk. 685. § a) pontja tartalmi ismertetése után arra a következtetésre jutott, hogy a rendelet “tehát nem sértette a jogalkotás rendjét és ezért a szabályozás alaki szempontból nem alkotmányellenes.”⁵⁴ Vagyis az Alkotmánybíróság alapvetően formai, a jogalkotás rendje megtartásának igényét jelentő szabályként értelmezte az alkotmányos passzust, ezt támasztja alá, hogy még ebben a határozatban az Alkotmánybíróság ettől elkülönülten vizsgálta a tartalmi alkotmányellenesség kérdését. A 24/2002. (VI. 21.) AB határozat nem túl cizelláltan foglakozik ezzel a kérdéssel, egyrészt megállapítva, hogy alkotmányos alapérték a jogalkotó szervek jogalkotói hatáskörének alkotmányos meghatározása, majd a következő két mondatot szerepelteti a döntés egymás után.

“Az Alkotmány a Magyar Köztársaság alaptörvénye. Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok a társadalom minden szervezetére, minden állami szervre és állampolgárra egyaránt kötelezőek. (Alkotmány 77. § )”

E két mondat egymásra vonatkoztatott értelme valószínűleg abban jelölhető meg, hogy az Alkotmány 77. § (2) bekezdésének értelme az Alkotmány alaptörvényi jellegében jelenik meg, vagyis, hogy a jogforrási hierarchia csúcsa, a törvények törvénye.⁵⁵

Szintén a jogállami garanciák alapvetően formai jellegű, de tartalmi igényű biztosítékaként értelmezte az Alkotmány 77. § (2) bekezdését a 988/B/1990. AB végzés és az ezt rekapituláló, nyilvánvalóan alaptalan indítvány elutasításáról szóló 103/I/1995. AB elnöki végzés.

Sajátságos határozat az 1403/B/1991. AB határozat, mely az Alkotmány 77. § (2) bekezdésének “egyaránt” kifejezésére tette a hangsúlyt, és azt a törvény előtti egyenlőség egyik megnyilvánulásaként fogta fel.

Ha ezeket a határozatokat megvizsgáljuk, egy tekintetben közösek, mégpedig a formai, alaki alkotmányosság követelményeként fogják fel az Alkotmány 77. § (2) bekezdését, semmilyen formában nem utalnak arra, hogy e szakasz alanyi közjogot konstituálna.

Ezek után érdemes annak vizsgálatába fogni, hogy egyéb normaértelmezési módokon milyen lehetséges eredményre juthatunk.

II. 1.2. A homályos nyelvtani értelem

A nyelvtani értelmezés körében bizonyítani kívánjuk, hogy az Alkotmány 77. § (2) bekezdésének értelme önmagában nem világos, nem egyértelmű, és azt, hogy ebből következően más értelmezési módszerekhez kell nyúlni a szabály tartalmának megvilágításához.

A 48/1991. (IX. 26.) AB határozat áttételesen foglalkozott a nyelvtani értelmezés viszonyával más normaértelmezési módszerekhez, és rögzítette, hogy a puszta nyelvtani értelmezés kevéssé alkalmas az Alkotmányban foglalt szabályok pontos értelmének visszaadására. Elutasította ugyanis a köztársasági elnök értelmezését saját főparancsnoki jogállásának terjedelme tekintetében. A köztársasági elnök kifejtette, a főparancsnoki jogállás, egyszerű nyelvtani értelmezés alapján, szükségképpen magába foglalja a parancsadás jogát, és ebből következik, hogy a honvédség parancsnokának a köztársasági elnök szolgálati elöljárója.

Az Alkotmánybíróság alapvetően rendszertani elemzést végezve kimutatta, hogy “a főparancsnok irányítási jogosítványait az Alkotmány, illetve az alkotmányi felhatalmazás alapján és annak keretében meghozott törvény kimerítően meghatározza. Magából a főparancsnoki funkcióból az Alkotmányban és a törvényben meghatározott jogosítványokon kívül további jogok közvetlenül nem származnak.”

Tekintsük most az Alkotmány 77. § (2) bekezdésének tartalmát: az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok kötőerejét érintő kitétel egyrészt involválja a nem alkotmányos jogszabályokkal kapcsolatos érvényességi kérdéseket, másrészt, mint tudjuk, a hivatkozott bekezdésben szerepeltetett “mindenkit egyaránt” kifejezés az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján éppen azt jelenti, hogy másokat másképp kötnek az Alkotmány normái. Ez utóbbi megjegyzésünk körében csak utalunk arra, hogy az alapjogok objektív oldala csak az államot köti, illetve van olyan alapjog is, amelynek csak objektív oldala van.⁵⁶ Az alapjogok intézményvédelmi oldala fenntartásának puszta jelentéséből is az fakad, hogy konkrét, szubjektív viszonyoktól eloldja a jogot, és azt objektivizálja, normaalkotási feladattá, és ennek érvényesítési kötelezettségévé alakítja át, és ezek a kötelezettségek már nem alanyi közjogok.

Fel kell hívni a figyelmet az Alkotmánybíróság zsinórmértéket megállapító, és az azt követő rendes bírósági gyakorlatra a jó hírnévhez való jog körében. Ez is kiváló példát nyújt az Alkotmány 77. § (2) bekezdésének homályos tartalmára, hisz a közszereplőket, illetve a közfunkciókat ellátó személyeket eltérő mértékben illeti meg ez a jog, mint azokat, akik ilyen tisztséget nem viselnek.

Továbbá az eljárási alapjogok, így a tisztességes bírói eljáráshoz való jog vagy a közigazgatási határozatok bírói felülvizsgálata kizárólag az államot kötelezik közvetlenül, az eljárásban résztvevő feleket – polgári per esetén – kétséget kizáróan csak közvetett módon, csak az eljárási törvény által meghatározott mértékben a rosszhiszemű pervitel szankcióinak közvetítésével. Ezt az Alkotmány maga is rögzíti, amikor a törvényben meghatározottság előírását mondja ki 57. §-ában.

Szintén itt kell megemlíteni, hogy vannak olyan alapjogok, melyeknek csak meghatározott alanyi kör a címzettje és nem mindenki, így különösen az anyák [66. § (2) bek.], a nők, illetve a fiatalok [66. § (3) bek.], a törvényesen Magyarországon tartózkodó külföldiek [58. § (2) bek.], vagy a menekültek (65. §). Ezek az alkotmányi szabályok homályosítják az első látásra egyértelműnek tűnő “mindenki” kifejezés jelentését. Ennek megfelelően külön rendelkezések szükségesek a tartalom kibontása érdekében. Ami egyrészt azt jelenti, hogy az alapjog maga kizárólag az állammal szemben kérhető számon, másrészt azt, hogy csak az ez alapján megalkotott szabályok kötik a jogalanyokat.

Külön problémaként említhető meg itt az etnikai kisebbségek kollektív jogai, a névviselés, az anyanyelv használata, az anyanyelvű oktatás. Ha az Alkotmány 77. § (2) bekezdésének “mindenki” kitétele azt jelentené, hogy a magánosok közötti viszonyban ennek relevanciája lenne, akkor a magániskolákban számon lehetne kérni a kisebbségi nyelvű oktatást, vagy a legkülönbözőbb áruházakban az általános szerződési feltételek kisebbségi nyelvű megfogalmazását stb. – argumentum ad absurdum.

A szociális és gazdasági természetű jogok egész problematikája az állam jóléti szolgáltatásainak mértékében jelentkezik, és az általános alanyi jogi megfogalmazásként jelentkező első bekezdéseket rendszerint követik az azokat értelmező második bekezdések. Így a művelődéshez való jog esetén (70/F. §), “a képesség szerinti” korlátozás.⁵⁷

A gyermekek kapcsán (67. § ) jelenik meg egyedül az a követelmény, hogy a megfelelő védelem és gondoskodás körében, a családja, vagyis más magánosokkal szemben jogai lennének. A családjogi kapcsolat, mint klasszikus magánjogi viszony, esetén tehát maga az Alkotmány rendeli el, hogy bizonyos alapvető jogokat a gyermek és a család, mint egységben megjelenő magánjogi alanyok között alkalmazni kell. Ha az Alkotmány 77. § (2) bekezdésének az a helyes értelmezése, hogy az Alkotmány közvetlenül alkalmazandó, akkor miért mondja ki ezt a követelményt még egyszer az alaptörvény? Az egyik lehetséges válasz az lenne, hogy az általános szabály megerősítése érdekében. Ha ez igaz lenne, akkor nem lennének az Alkotmányban felvéve olyan jogok, amelyeknek az alanya kifejezetten az állam. A contrario tehát arra kell következtetnünk, hogy az általános szabály nem a közvetlen alkalmazhatóság, hanem valami más. A valami más több jelentés is lehet, egyrészt az, hogy csak az államot kötik az alapjogok,⁵⁸ a másik, hogy az általános szabály a formális jogszerűség – ahogy ezt a helyet az Alkotmánybíróság is értelmezi.⁵⁹

II. 1.3. Rendszertani értelmezési kísérlet – társadalomelméleti háttér

Álláspontunk szerint egyáltalán nem véletlen, hogy a formai jegyekre helyezte a hangsúlyt az Alkotmánybíróság az alaptörvény 77. § elemzése során, hanem felismerte az egyes alapjogok és más alkotmányos szabályok immanens különbözőségeit, melyekből fakad, hogy a “mindenkit egyaránt” kifejezést nem lehet, és nem is szabad a maga nyers valójában értelmezni.

A 28/1994. (V. 20.) AB határozat vizsgálta az egyes alapjogok címzetti körét az egészséges környezethez való jog apropóján, mely alapjog szintén mindenkit megillett, és különös módon az Alkotmány ezt a jellemzőjét külön is kiemeli. Az Alkotmánybíróság kitért ebben a határozatban az alapjogok bizonyos csomópontok köré szerveződött sajtosságaira, az alanyi jogosultságok különbözőségeire.

A jogok között különbséget tett “a klasszikus, védelmi jellegű alapjogok”, a szociális jogok, valamint az “úgynevezett harmadik generációs alkotmányos jog[ok]” között. A klasszikus jogok további elemzését nem végezte el a testület, azt magától értetődő tartalmúnak tekintette, és jellegüket védelmi funkciójukban jelölte meg, ami az állammal szembeni érvényesíthetőségüket jelenti. Ha ugyanis más értelmet tulajdonított volna neki az Alkotmánybíróság, akkor ezt jeleznie kellett volna.

A szociális jogok megvalósítása “a megfelelő intézmények létrehozása mellett az igénybevételükkel kapcsolatos alanyi jogok révén történik, amelyeket a törvényhozásnak kell meghatároznia. Kivételesen maguknak az alkotmányba felvett egyes szociális jogoknak is van közvetlenül alanyi jogi oldala.” Ennek körében “[m]ind az alanyi alapjogok, mindpedig a másodlagosan megadott alanyi jogok az állam alkotmányos kötelezettsége alapján létrehozott szociális, kulturális stb. intézmények igénybevételére, az adott alkotmányi feladat, illetőleg szociális jog megvalósításának szükségszerű eszközei; az állami intézménygaranciák és az alanyi jogok egymás hasonló súlyú kiegészítői.”

A környezethez való jog érvényesítése körében az alanyi jogok csupán közvetetten függnek össze a környezetvédelem jogával, és csak más normák közvetítésével jelennek meg. Ebben a körben a polgári jogi kártérítésre hivatkozik az Alkotmánybíróság.

Az alanyi jogként leginkább funkcióképes jogok csoportjának tehát védelmi jelleget adott az Alkotmánybíróság, ami klasszikus vertikális igényérvényesítési mechanizmusok elfogadását jelenti. Ehhez hasonlóan, de más helyütt⁶⁰, szintén az egyéni autonómia védelmét szolgáló módon fogta fel ezeket az alapjogokat, de sem itt, sem másutt nem jelölte meg, hogy ez a védelem kivel szemben érvényesíthető. Mivel azonban a horizontális érvényesíthetőség atipikusnak minősülne, erre mindenképpen ki kellett volna térnie a testületnek.

Továbbá a 8/1990. (IV. 23.) AB határozat sokat idézett kitételét rekapituláló 64/1991. (XII. 17.) AB határozat az egészségügyi alkalmazottak munkáltatói utasítás megtagadási jogával kapcsolatosan, mely arra az esetre áll fenn, hogy ha lelkiismereti okok miatt nem kívánnak művi terhesség-megszakításban részt venni, alapvetően vertikálisan fogta fel az autonómia védelmét. A határozat szerint alapvetően a jogszabályi környezet kialakításának állami feladatában jelenik ez meg, abban hogy a szabályoknak alkalmasaknak kell lenniük, akár kazuisztikus módon, akár az értelmezési igényt involváló generálklauzulákon keresztül az egyéni autonómia biztosítására. “Az államnak nemcsak az a kötelessége, hogy ilyen kényszertől tartózkodjék, hanem az is, hogy lehetővé tegye – ésszerű keretek között – az alternatív magatartást. (…) Az abortuszt ellenző orvosokkal kapcsolatban az állam eleget tesz a lelkiismereti szabadság jogából folyó kötelezettségének, ha a munkajogi kötelesség alól lehetővé teszi a mentesülést, vagy ha lehetővé teszi olyan munkahelyek létesítését, ahol a nőgyógyász nem kénytelen meggyőződése ellenére abortuszt végezni. Ezek a lehetőséget a hatályos jog alapján fennállnak.”

Ebből a határozatból témánk szempontjából két jelentős következtetés fakad: egyrészt az alapjogok más normák közvetítésével történő érvényesíthetőségének követelménye – hiszen egyébként nem állna fenn a jogszabály-alkotási kötelezettség; másrészt az Alkotmánybíróság az egyéni autonómiát úgy értelmezi, melybe nem tartozik bele az önmeghatározás jogának visszaélést jelentő – puccsszerű – igénybevétele, ennek bizonyítására szintén az első abortuszhatározatot citáljuk. “Alaptalan a lelkiismereti okra hivatkozás, ha az azzal össze nem egyeztethető tevékenység – akár általában, akár a dolgozó által választott munkahelyen – a munkakör lényegéhez tartozik.”

Tehát ha valaki munkahelyet választ, akkor ismernie kell az általa elvégzendő teendőket, vagyis racionális mérlegelés után kell meghoznia döntését. Ebben benne foglaltatik, hogy az Alkotmánybírósági érvelés emberképének a saját jogaival felelősségteljesen rendelkezni képes egyén felel meg,⁶¹ ami egyébként a polgári jogi alany esetén is így áll.

Ha ezek után mégis olyan munkaviszonyt létesít, amelynek lényegéhez tartozik lelkiismeretével összhangban nem álló tevékenység, akkor az erre történő hivatkozás saját korábbi érvényes jogcselekménye elleni feltámadás, venire contra factum proprium. Ennek a következményét az Alkotmánybíróság maga is levonta, legfeljebb nem nevezte nevén a jelenséget.

Visszatérve a 28/1994. (V. 20.) AB határozathoz fel kell tenni a következő értelmezési kérdést: mit jelent a harmadik generációs jogok azon jellemzője, hogy csak közvetítő normák segítségével hatnak? Pontosítva azt a kérdést kell megválaszolnunk, hogy levonható-e az a következtetés, hogy a közvetítési szükséglet csak ezekre, a harmadik generációs jogokra érvényes, vagy más alapjogokra is: vagyis a contrario ebből nem következik a közvetlen alkalmazhatóság?

Szerintünk ez az értelmezés szintén kizárt, tekintve, hogy maga az Alkotmánybíróság emelte ki, hogy a környezethez való jog nem alanyi alapjog, vagyis szubjektív igényt önmagában nem keletkeztet, és éppen ezért “az alanyi jogok feladatát is jogalkotási és szervezési garanciákkal kell az államnak pótolnia. (…) Ezért a jogalkotás garanciális szerepe nem egyszerűen csupán fontosabb a környezetvédelemben, mint az olyan alkotmányos jogoknál, ahol a bíróság (Alkotmánybíróság) közvetlen alapjogvédelmet adhat vagy alanyi jogi igényeket ismerhet el, hanem – a dogmatikai lehetőségek határai közt – mindazokat a garanciákat is nyújtania kell, amelyeket az Alkotmány egyébként az alanyi jogok tekintetében biztosít.”⁶²

Álláspontunk szerint általában is kétséges a különböző típusú – különböző generációs – alapjogi viszonyok közötti keletkezéstörténeti hátteret átugorva e jogokat egymásra vonatkoztatva bármilyen más következtetést levonni, mint hogy különbözőek. Aprópénzre váltva ezt, úgy látjuk, a második, illetve harmadik generációs jogok jellemzőiből egyrészt nem vonhatunk le következtetést az ún. védelmi jogok jogviszonyi jellemzőire – horizontális, illetve vertikális, közvetlen, illetve közvetett alkalmazhatóságukra – semmit, ezek ezt se megerősíteni, se cáfolni nem tudják önmagunkban. Továbbá, ha az itt kifejtettek igazak, abból az következik, hogy kétséges a “mindenki” kifejezést a horizontális, közvetlen alkalmazhatóságként értelmezni, különös tekintettel a jogviszonyok különneműségére.

A homályos pontok értelmének megragadása elsősorban párhuzamos szöveghelyek vizsgálatával, rendszertanilag végezhető el, melyet részben már el is végeztünk, de úgy érezzük, vannak még az Alkotmánynak egyéb olyan szabályai, melyeket érdemes bekapcsolni az elemzésbe.

Az Alkotmány egyrészt általánosságban, másrészt többször visszatérően egyedi jelleggel utal az alkotmányos tételek törvényi szabályozásra, kifejtésére, és ebből következően szükségképpeni korlátozásukra, így foglalkozunk az általános, majd a különös szabályokkal. Az általános előírás az Alkotmány 8. §-a.⁶³ Az első bekezdés az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogai elismerését rögzíti, és hogy ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. Itt az állam jelenik csak meg mint kötelezett, ebből azonban nem következik feltétlenül és szükségképpen, hogy esetleg az állampolgároknak ne lennének ilyen jellegű kötelezettségei. Ez a szabály a bíróság előtti jogérvényesítés kapcsán nyerhet különös hangsúlyt, melyet később részletezünk.

A második bekezdés azonban az alapvető jogok és kötelességek szabályozását törvényre bízza azzal, hogy alapvető jog lényeges tartalma azonban így sem korlátozható.

Ez egyik oldalról garancia, másik oldalról generális felhatalmazó norma, mely kijelentő módban írja elő, hogy az alapvető jogokra vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, amely fogalmazási mód szabályalkotási feladatot és kötelezettséget jelent.⁶⁴ Tehát nem csupán biztosítékként kell ezt a szabályt értelmezni, hanem az alaptörvény értékrendjének közvetítési kötelezettségeként is. Ha ezek után figyelembe vesszük, hogy az Alkotmány és az alkotmányos szabályok mindenkit egyaránt kötnek, akkor ebből azt a következtetést kell levonnunk, hogy a törvényalkotónak kötelezettsége az Alkotmány értékrendjét törvényeiben közvetíteni, de nem pusztán abban az értelemben, hogy nem alkothat alkotmányellenes szabályokat, hanem az Alkotmány megvalósítása és megvalósíthatósága érdekében szabályokat kell alkotnia, és az így megalkotott szabályok kötik a jogalanyokat. Ezt támasztja alá az Alkotmány végrehajtásáról rendelkező 78. § is, mely szintén a hatály megállapítása körében került elhelyezésre, és ilyen formán megkerülhetetlen a címzetti kör meghatározása során. Az (1) bekezdés szerint az Alkotmány végrehajtásáról a Kormány gondoskodik, ennek körében a (2) bekezdés alapján a Kormány köteles az Alkotmány végrehajtásához szükséges törvényjavaslatokat az Országgyűlés elé terjeszteni.

Ha a szabályokat egymásra vonatkoztatva szemléljük, akkor a következő megállapításra kell jutnunk. Az alapvető jogok normaalkotási feladatot jelentenek, és egyben lényeges tartalmuk tekintetében a normaalkotási kompetencia határát is megállapítják. A Kormány köteles törvényjavaslatot benyújtani ebben a körben, majd e javaslat nyomán az Országgyűlésnek törvényeket kell alkotnia, a jogalanyoknak pedig e szabályokat kell elsősorban betartaniuk, és ebben a körben értelmezhető az Alkotmány 77. § (2) bekezdése is, és így a logikai kör bezárul.

Hogy ez milyen tartalmi célt szolgál? E kérdésnek érdekében más alkotmányos szabályokat is be kell vonni az értelmezésbe, mindenek előtt az Alkotmány jogállamiságot deklaráló 2. §-át. A 11/1992. (III. 5.) AB határozat szerint “a jogbiztonság – az Alkotmánybíróság értelmezésében – az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára (…) előre láthatóak legyenek”.

Ebben a körben figyelembe kell vennünk továbbá, hogy minden magánjogi alany azonos szabadsággal rendelkezik.⁶⁵ Ezek a szabadságok nyilván összeegyeztethetetlenek egymással, ha mindenki a szabadsága teljességével élni kíván, amiből szabályozási szükséglet fakad, különös tekintettel arra, hogy a magyar szabályozás az egyes alapjogok körében alkotmányos szinten kevés korlátozást tartalmaz. A kiszámítható normatartalom iránti igény az egyes alapjogok természetszerű ütközése nyomán lép fel. Az egymást kioltani képes alapjogok, illetve az ezzel párhuzamosan fellépő kiszámíthatóság iránti igény megadja a korábban ismertetett formai követelményekből fakadó konzekvenciák tartalmi oldalát.

“Az emberek természetszerűen egyéni szabadságuk és személyes igényeik szempontjából gyakorolják alapjogaikat. Az államnak viszont arra van szüksége garanciális feladata ellátásához, hogy az egyes alanyi alapjogok biztosítása mellett az azokkal kapcsolatos értékeket és élethelyzeteket önmagukban is, azaz ne csupán az egyes egyedi igényekhez kapcsolódóan védje, s a többi alapjoggal összefüggésben kezelje. (…) Ezért az állam úgy alakítja ki az egyes alapjogok megvalósításához szükséges jogszabályi és szervezeti feltételeket, hogy mind a többi alapjoggal kapcsolatos, mind pedig egyéb alkotmányos feladataira is tekintettel legyen; az egyes jogoknak az egész rend szempontjából legkedvezőbb érvényesülését teszi lehetővé, s mindezzel az alapjogok összhangját is előmozdítja.” – mondta ki a 64/1991. (XII. 17.) AB határozat.

Van ennek a kérdésnek egy általánosabb elméleti oldala is, az értékek közvetítésének funkciója e társadalmi háttér segítségével érthető meg, mely hátteret később még igénybe vesszünk.

A jogállam a polgári szabadság mint állam előtti vagy államtól mentes terület alapján áll.⁶⁶ Előfeltétele, immanens premisszája a társadalom és az állam szétválasztása, olyan módon, hogy garantálja az állami szférától lehető legnagyobb mentességet. Ez abban nyilvánul meg, hogy védi az individuumokat az állami főhatalom önkényes beavatkozásától, azt csak törvény alapján és csak a törvény által körülírt mértékben teszi lehetővé. Az elméletileg az állam előtt is létező szabadságszféra alapvetően nem korlátozható, míg az ennek biztosítását szolgáló állami tevékenység csak meghatározott felhatalmazás alapján és annak körében lehetséges.⁶⁷ Ennek a szférának a biztosítását szolgálják az Alkotmány államszervezeti fejezetei, a hatalommegosztás,⁶⁸ a bíróhoz fordulás joga stb.⁶⁹

Az így védett szféra a magánautonómia, a polgári jog világa, mely megelőlegezi azt, hogy a legkülönbözőbb rendi és egyéb kötöttségektől mentes, saját boldogságukat kutató alanyai felelősséget vállalnak magukért és tetteikért.

Ebben a tekintetben meg kell fordítani a főbizottság érvelését, és azt kell állítanunk, hogy nem azért nem alkalmazandóak közvetlenül az alapjogok, mert nem címzettjei a magánjog alanyai az alapjogoknak, hanem azért, mert éppen azért alakultak ki úgy az alapjogok, ahogy kialakultak, mert egy állammentes szféra biztosítását szolgálták eredetileg, és szolgálják még ma is alapvetően, vagyis azt, hogy a magánjogi cselekmények ne függjenek pl. a rendi állástól, vagyis közjogi természetű szabályoktól.⁷⁰

Itt érdemes kitérni a kontraszt kedvéért a helyi önkormányzatok ún. “alapjogaira”. Az Alkotmánybíróság többször is kiemelte, hogy ezek nem alapjogok, csak alkotmányilag garantált hatáskörcsoportok,⁷¹ vagyis látható, hogy az alapjogok kérdése ebben a kontextusban fel sem vethető, legfeljebb reflexhatásukként tűnnek úgy, mintha alapjogként viselkednének. Az alapjogok itt funkcionálisan meghatározottak, céljuk az önkormányzati autonómia alapjainak biztosítása. A funkcionális alapjog-felfogás, ami idegen az Alkotmánybíróságtól, ha egyének jogairól van szó, az alapjogokat hatáskörré redukálja, ennek gyakorlása már nem a szubjektív belátás függvénye, hanem kötelesség.⁷²

Érdemes még egyszer aláhúzni azt a markáns különbséget, ami a magánszféra és az állami szféra között húzódik. Az állam tevékenységének alapja a demokratikus legitimáció,⁷³ míg az egyéné a szabadság, amihez az alapjogok biztosítják az auto-nómiát⁷⁴. Sem az állam nem tarthat igényt a szabadságra,⁷⁵ ahogy az egyén sem a demokratikus legitimációra.

II. 1.4. Történeti elemzés

Végül álláspontunk szerint a történeti elemzés is kétségessé teszi az Alkotmány magánjogi viszonyokban történő közvetlen alkalmazhatóságát, ha ezt az Alkotmány 77. § (2) bekezdéséből kívánjuk származtatni.

Az Alkotmány 1949. augusztus 20-án hatályba lépett szövege tartalmilag a maival megegyező volt, eltekintve “stilisztikai” különbözőségektől.

71. § (1) Az Alkotmány a Magyar Népköztársaság alaptörvénye.

(2) Az Alkotmány, valamint az alkotmányos jogszabályok az államhatalom valamennyi szervére és az állam minden polgárára egyaránt kötelezők.

Az 1972. április 26-i hatállyal eszközölt teljes alkotmányrevízió módosította ezeket a szabályokat, és beépített egy új bekezdést.

77. § (1) Az Alkotmány a Magyar Népköztársaság alaptörvénye.

(2) Az Alkotmány, valamint az alkotmányos jogszabályok az állam valamennyi szervére és az állam minden polgárára egyaránt kötelezők.

(3) Az állam minden szervének és minden állampolgárának kötelessége, hogy az alkotmányt, az alkotmányos jogszabályokat megtartsa, és feladatkörében eljárva megtartassa. Az 1989. október 23-i rendszerváltoztató alkotmányreform szintén érintette a záró rendelkezéseket, és hatályon kívül helyezte a korábban beépített (3) bekezdést.

Az 1972 és 1989 között hatályos szöveg erőteljesebben jelenítette meg – paradox módon – az Alkotmány tényleges hatályosításának követelményét abban a tekintetben, hogy ezt gyakorlatilag állampolgárokkal szembeni követelményként írta elő. A megtartás és megtartatás fogalma az egyébként nem érvényesülő alapjogokat, ebben a megfogalmazásban egy nehezen elfogadható funkcionalista elvi tétel kifejeződése. Azt lelhetjük meg benne, hogy ez inkább feladat, mint jog, aminek egy kollektivista társadalom-elképzelésben még talán van helye. Így kiitatását nem lehet véletlennek betudni, sokkal inkább a társadalom tagjaként a célhoz rendelt szabadság elképzelés tagadásaként, az önmagáért való szabadság megvalósítása részeként. Ebből pedig álláspontunk szerint éppen az következik, hogy az állam polgárai legyenek saját szabadságaik tudatos őrzői, és ne más, velük egyenrangú személyektől várják ezek megvalósítását. Mindezt a polgári jogállam törvényei között, és így azok közvetítésével.

II. 1.5. Részösszegzés

Az Alkotmány 77. § -a nyelvtani, rendszertani és történeti elemzése, a teleológiai értelmezés hátteréül szolgáló társadalmi előfeltételek, illetve a kapcsolódó alkotmánybírósági határozatok bemutatása után meg kell állapítanunk, hogy egyetlen jogszabályértelmezési módszer sem támasztja alá az Alkotmány közvetlen alkalmazhatóságát.

II. 2. Az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok szerepe és viszonyuk, magánjogi normák szerepe és jellege

II. 2.1. Bírói hatáskör a különböző típusú jogvitákban – az alapjogi kötöttség anyagi és eljárásjogi oldala

Az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok viszonya az egyik olyan pont, amiből az Alkotmány közvetlen alkalmazhatóságának hívei saját következtetéseiket levonják, az Alkotmány 70/K. §-t kissé misztifikálva. A korábban e szakaszról kifejtettekhez csatlakozva, azt egy újabb szempontból kívánjuk górcső alá vonni.

Az alapjogi bíráskodás a rendes bíróságok feladata, de legalábbis nem az Alkotmánybíróságé alkotmányos berendezkedésünk jelen állapotában.⁷⁶ Ebből a megállapításból még nem fakad, hogy ezt milyen formában kell megtenni. Így jelenleg is végeznek ilyen irányú tevékenységet a rendes bíróságok akár a személyiségi jogok körében,⁷⁷ akár nemzetközi magánjogi szinten az ordre public alkalmazásával.⁷⁸

A következő kérdésre keressük a választ: feltéve, hogy csak az államot kötik az alapjogok, következik-e ebből, és a rendes bíróságok tevékenységéből mint állami cselekményekből, hogy ezeknek közvetlenül érvényesíteniük kell az alapjogokat az ítélkezésükben, különösen az Alkotmány 8. § (1), és 77. § (2) bekezdése alapján. E kérdés kapcsán hatásköri, vagyis eljárásjogi és anyagi jog követelmények nagyon nagy mértékben összefonódnak, és sajnos nem tudjuk megkerülni, hogy ezeket ne együtt tárgyaljuk, különösen arra tekintettel, hogy a felesleges ismétléseket el kívánjuk kerülni.

Egyrészt az eljárási alapjogok vitán felül álló módon alkalmazandóak lennének. Ebben a körben az Alkotmány 50. § (2) és (3), valamint az 57. § (5) bekezdése jöhet szóba. A közigazgatási határozatok törvényességének ellenőrzése polgári jogvitában irreleváns rendelkezés, a bírák függetlenségére vonatkozó szabályokat pedig maga az Alkotmány 50. § (5) bekezdése rendeli további törvényhozás tárgyául. Az 57. § (5) bekezdése szintén hasonló tartalommal rendeli el a jogorvoslati jog korlátozását, az ésszerű időn belüli elbírálás érdekében, azzal arányosan, a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény útján.

De ezek az alapjogok a bírói döntés meghozatalának hogyanját, és nem a tartalmát érintik. Tehát abból, hogy ezek az alkotmányi tételek közvetetten, más törvények útján érvényesítendőek, nem következik semmi a döntés érdemi részének megfogalmazásával kapcsolatos elvárásokra.

Egyrészt a rendes bíróság által hozható határozatokat e tartalmi követelmények érvényesítendősége alapján szétbonthatjuk annak megfelelően, hogy vajon állami aktus jogszerűsége-e a jogvita tárgya vagy sem? Az állami aktusok kapcsán két további kategóriát különböztethetünk meg: ilyen egyrészt a közigazgatási határozatok felülvizsgálata, illetve másrészt az olyan aktusok, amikor a bíró anélkül hozza meg döntését, hogy azt más állami szerv aktusa megelőzte volna – például titkos információgyűjtés engedélyezése.⁷⁹ Ebben az esetben a bíróság, ha nem lenne kötve az alapjogok közvetlen alkalmazásához, akkor saját maga asszisztálna a végrehajtó hatalom egyedileg alkotmányellenes, bár önmagukban, formaliter jogszerű határozataihoz. Ebben az esetben egyszerűen felesleges jogorvoslatot biztosítani, illetve az alkotmányos jogállam megvalósítására törekedni. Egy ilyen kontextusban minden feltétel és egyéb kötöttség nélkül alkalmazandónak tarjuk az Mkotenánybíróság 8/1990. (IV. 23.) AB határozatában mondott és többször rekapitulált imperatívuszát az egyéni autonómia védelmével kapcsolatban.^{80, 81}

A polgári jogviták esetén azonban más a helyzet. Míg az előző esetekben nem lépünk ki a vertikális viszonyból, addig itt már horizontális helyzetben lévő felek kapcsolatrendszerét bolygatja a bíróság. Egyetértve a német irodalommal egy ilyen jogvitában a döntés az anyagi magánjogból merít, az eldöntendő kérdés polgári jogi, amit a polgári jog alapján kell megítélni, míg az előző esetekben anyagi közjogot kell megítélni, az anyagi közjog alapján.

II. 2.2. Alanyi közjogok, alanyi magánjogok és kapcsolatuk

Az alanyi jogok, és ide tartoznak az alanyi közjogok is, a jogalany rendelkezési körébe van bocsátva,⁸² melynek csak a kényszerítő normák szabnak határt.⁸³ Nézzük ezt a korábban kifejtett általános társadalomelméleti háttér szempontból, vagyis hogy a magánjog és a magánosok világa az elvileg korlátozhatatlan magánautonómián alapul, míg az állam cselekménye a korlátozott felhatalmazottság elvén, vagyis, hogy csak arra van lehetősége, amire az Alkotmány kifejezetten feljogosítja. Egészen egyszerűen azt kell világosan látnunk, hogy abból, hogy az államnak mit nem szabad, milyen mértékben tilos beavatkoznia az egyén magánszférájába, még nem következik semmi arra nézve, hogy az egyén milyen módon élhet alkotmányos jogaival. Így például az állam külön felhatalmazás nélkül nem tekinthet bele senki levelezésébe, magánjellegű irataiba. Az egyén viszont ezeket bármikor, bárkinek szabadon megmutathatja, kitárhatja magánszféráját, sőt szerződéses kapcsolataikba is bevonhatják ezeket, hisz például egy társasági részesedés megvásárlása során elvárható a társaság irataiba való betekintés lehetősége.⁸⁴ Ezeket a megállapodásokat, az alanyi alkotmányos jogok korlátozását az államnak mégis el kell ismernie, mint jogszerűeket. Vagyis az alkotmányos jog sérelme, a jogkorlátozás és a polgári jogi jogellenesség között egyértelmű és feltétlen megfeleltetés nem áll fenn.⁸⁵ Ezt az elméleti következtetést az Alkotmánybíróság is megerősítette egy döntésében, a 27/1990. (XI. 22.) AB határozatban.

A határozat megsemmisítette a sportolók igazolásáról és átigazolásáról szóló 4/1988. (V. 1.) ÁISH rendelkezés 8. § (5) bekezdésének e) pontját és 17. § -át, melyek alkotmányellenesen korlátozták normatíve a sportolók átigazolását. Az absztrakt általános korlátozás elutasítása mellett – mely szabály nem felelt meg a szükségességi, arányossági tesztnek – az Alkotmánybíróság kifejtette: “A sérelmezett szabállyal alapvetően elérni kívánt két cél – a nemzetközi szabályoknak megfelelő, versenyzési, illetve játékjogosultság átlátható és nyilvántartható rendje és a gazdasági célszerűség – megvalósítható más eszközökkel is, így például a sportolóval előzetesen kötött polgári jogi szerződéssel, amely az észrevételező által említett polgári jogi alapelvnek megfelelően szabályozhatja a sportoló és a sportegyesület jövőbeni kapcsolatát. A szerződésben a sportoló vállalhat olyan kötelezettséget, amely az Alkotmányban biztosított jogát korlátozza és ezen kötelezettségvállalása a későbbiekben a polgári jog szabályai szerint minősül.” [kiemelés tőlem V. A.]

Ha igazak lennének a közvetlen alkalmazhatóság híveinek érvei, akkor az a következő fatális következményre vezetne: ha valami nincs megengedve az államnak, akkor ebben a körben a magánosoknak sincsenek jogaik. Abból, hogy az állam világnézetileg semleges, és nem különböztethet ilyen alapon, még nem következik, hogy a szülő ne küldhetné gyermekét hittanra. A két jogterület a köz- és magánjog nincsenek több-kevesebb relációban egymással, nem ugyanazon a logikán alapulnak, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.

II. 2.3. A bírói döntés mint állami aktus és alkotmányos követelményei

Tekintsük a bírói döntés mechanizmusát mint állami cselekményt. A bírói ítélet, illetve a bírói hatalomgyakorlás része az állami tevékenységnek, melyre fokozottan érvényes, hogy az alapjogok által védett szférába csak törvény felhatalmazása alapján, csak a törvények által körülírt módon és mértékben avatkozhat be. Ha egy konkrét jogvitát kizárólag egy alkotmányos jog alapján kívánnánk megoldani, akkor nem vesszük figyelembe, hogy szinte teljes bizonyossággal a másik félnek is vannak a jogvitában érintett alapjogai,⁸⁶ és ebből kifolyólag a fölött is elsiklunk, hogy az alapjogokra történő hivatkozással az egyik félnek kedvezés a másik fél valamely, szintén az Alkotmány által védett alapjogát csorbítja.⁸⁷ Ez utóbbi cselekmény viszont kizárólag törvényi felhatalmazáson alapulhat.⁸⁸ Ebből a követelményből egyenesen következik, hogy az alapjogok csak közvetetten fejthetik ki hatásukat a magánjogi rendben.

Azon túlmenően, hogy a közvetlenül az Alkotmányra hivatkozó bírói döntések szükségképpen jogbizonytalanságot ered-ményeznek⁸⁹ – ami a kiszámíthatatlanságban bennefoglalt önkény eufemizált megnevezése -, a fenti szempontok alapján egyrészt logikailag, dogmatikailag megalapozatlanok, másrészt elveszítjük a jogállam másik értékét, a törvényekhez kötött – azon alapuló és annak keretében mozgó – állami döntéshozatal vívmányát is. A szintén a jogállam értékei közé tartozó hatalommegosztás elvének sérelme ugyanígy egyértelműen kimutatható. Az absztrakt-generális norma megalkotójának az a feladata, hogy általánosságban mérlegelje az élethelyzeteket és az egymással szemben álló érdekeket. Az ehhez kapcsolódó felelősség átjátszása a bírói hatalomhoz egyértelműen sérti a hatalmi ágak és általános funkciók elválasztását.⁹⁰

Az elméleti következtetéseink megerősítését látjuk az Alkotmánybíróság törvényességi óvás alkotmányellenességét megállapító 9/1992. (I. 30.) AB határozatában is. Ennek kapcsolódásának megértéséhez egy-két előkérdést kívánunk még tisztázni.

Ha a bíróság félretesz egy polgári jogi szabályt, és e helyett közvetlenül az Alkotmányra kívánja alapítani ítéletét, akkor azt azon túl, hogy kétséges e döntésének jogalapja, diszkrecionális döntésként kell értelmeznünk. Az ilyen típusú diszkréciót pedig az anyagi igazság érvényesítése érdekében gyakorolja. Tekintettel arra, hogy az igazság erősen relatív fogalom, ezért igazságnak, illetve politikailag elfogadott igazságnak azt kell elfogadnunk, ami az Alkotmányban lefektetésre került. Ez az igazságfogalom legitimált etikai minimum tartalma.

Ezek után tekintsük a hivatkozott AB határozat megállapításait: “diszkrecionális jogosítvány eleve nem lehet kényszerítően szükséges módja akár a törvényesség, akár az anyagi igazságosság megvalósításának a jogállam stabilitást adó alapértékei kárára. A törvényesség vagy az anyagi igazságosság önkényes válogatás szerinti érvényesülése nem alkotmányos.”

Még szintén a bíróságok és az Alkotmánybíróság közötti viszony elemzése körében kell kitérni arra, hogy az Alkotmány 77. § (2) bekezdésének normaszövege tartalmaz egy olyan lehetséges értelmezést, hogy a nem alkotmányos jogszabályok nem kötnek senkit – argumentum e contrario. Ezt az értelmezést azonban el kell vetnünk. Egy jogszabály alkotmányellenességének megállapítására csak az Alkotmánybíróság jogosult. Ez fakad abból, hogy a kompetenciakijelölő normák lényege az, hogy az egyes államszervek csak azokkal a hatáskörökkel bírnak, amelyekkel az Alkotmány kifejezetten felhatalmazta őket.

Továbbá, ha valamely jogszabály alkotmányellenes, abból még nem következik, hogy az Alkotmánybíróságról szóló törvény 38. § (1) bekezdése is alkotmányellenes lenne, így a bírónak csak egyetlen lehetősége van, ha valamely alkalmazandó jogszabály alkotmányellenességére gyanakszik, hogy indítványozza az Alkotmánybíróság előtt a jogszabályhely vizsgálatát.

A jogbiztonság, illetve a hatalommegosztás említett sérelme elég komoly veszteség, melyet, ha el is fogadunk a mások kéretlen boldogítása vagy saját ostobaságának következményeitől megóvása érdekében, meg kell válaszolnunk, hogy érdemes-e meghozni ezt az áldozatot. Ami álláspontunk szerint csak egy esetben fogadható el: ha a Polgári Törvénykönyv által biztosított jogvédelmi lehetőségek nem megfelelőek, elégtelenek – bár szerintünk még ebben az esetben is komoly kétségeket vet fel. Ennek érdekében érdemes áttekinteni a felmerülhető problémákat általánosságban és a jelen polgári jogunk lehetséges válaszait ezekre.

II. 2.4. A magánjog válaszai a közjog kihívásaira

Ebben a körben azt vizsgáljuk, hogy a valós közjogi kihívásokra a magánjog keretében adható-e kielégítő, megfelelő válasz. Ha ugyanis nem, vagyis szükséges a magánjogi kapcsolatokban erre tekintettel a rendelkezési szabadság korlátozása, érdemes megvizsgálni azt, hogy a korábban kifejtett alapelvek sérelme ezzel arányban áll-e.

A deliktuális vagy szerződésen kívüli kártérítés körében a kérdés könnyen megválaszolható. A koncepció erőteljesen kifejezésre juttatja, a jelen polgári jogunknak is egyik alapelvét, hogy kárt okozni tilos. Ennek megfelelően, ha az alkotmányos jogok sérelmet szenvednek, akkor a kártérítési felelősség, illetve a személyiségvédelem szabályai szerint megfelelő jogvédelem biztosítható. Ebben a tekintetben érdemes felhívni a figyelmet az értelmezési szükségletet involváló általános fogalmakra, melyek alkotmányos értelmezésével, extenzív teleológiai módszerrel, megfelelő mértékű polgári jogi védelem biztosítható. A megállapított kártérítések mértéke kapcsán lehetséges vitát folytatni, de ez önmagában nem alkotmányjogi kérdés abban az értelemben, hogy a kártérítés mértéke mint olyan alkotmányjogi aggályokat vetne fel.⁹¹

A kérdés másik oldala az alkotmányellenesség gyanúját ébresztő szerződési kikötések problematikájaként jelenik meg, és ebben a tekintetben a rendes bíróságok és az Alkotmánybíróság hatáskörének viszonya áll mögötte. Hiszen a magánjogi jogviszonyok elbírálása a rendes bíróságok hatásköre, az Alkotmánybíróság alapvetően csak közvetetten, a normakontroll útján tud beavatkozni egyes élethelyzetekbe.⁹²

Ezt további két alkérdésre oszthatjuk attól függően, hogy mennyiben érvényesítik a felek rendelkezési szabadságukat. Ha az alkotmányellenesnek tartott szerződési kikötés jogszabály alkalmazásán, szerződésbe történő beillesztésén alapul, akkor a kérdés a norma megsemmisítésén keresztül orvosolható.

A felek azonban nem kötelesek a diszpozitív kötelmi jogi szabályozást követni, hanem, ahogy a kifejezés maga is ezt jelenti, eltérhetnek ettől, és ilyen módon megállapodhatnak alkotmányellenesség gyanúját ébresztő kikötésekben is.

Ekkor abból kell kiindulni, hogy a polgári jog alapképletében két öntudatos, saját érdekeit mérlegelni képes személy áll egymással szemben, és valószínűleg valamely alapjog szerződéses korlátozása mögött racionális megfontolások állnak, a cselekvési szabadságának egy részét korlátozó fél valamit nyerni kíván ezzel. A jog maga is igyekszik a saját eszközeivel biztosítani annak elkerülését, nehogy jelentős jogi lépéseket a felek elhamarkodjanak – gondolunk itt különösen a formai előírásokra. Ha az érzékelhető, hogy a felek nem megfelelő megfontolás után, vagy aránytalanul nagy terhet vállalva korlátozták saját alapjogaikat, akkor ennek megoldása a szerződéses szinallagmát, illetve a döntési szabadság védelmét szolgáló szabályhalmaz segítségével kielégítően megoldható.

Ebben az esetben a bíró arra a következtetésre jut, hogy az adott szerződésben, a konkrét jogviszonyban sérül valamelyik fél alapjogokkal körülbástyázott érdeke, de maga az ilyen típusú jogkorlátozás általában nem tilos, csak az egyedi konstellációban.

Ha arra keresünk választ, hogy mi a teendő akkor, amikor az adott típusú jogkorlátozást, az eset körülményeitől függetlenül el kell utasítanunk, akkor a polgári jog egy másik alapjellemzőjét kell figyelembe venni, mégpedig azt, hogy a jogi szabályozás a tisztességes és méltányos magatartást tanúsító felekre szabja saját eltérést engedő szabályait.

Ebben az esetben a bírónak azt kell megfontolnia, hogy azonos tartalmú általános normát az Alkotmánybíróság elé terjesztene-e az Abtv. 38. § (1) bekezdése alapján, és nem csupán azért, mert felmerül benne a kérdés alkotmányossági dimenziója, hanem azért is, mert meglátása szerint fennáll az alkotmányellenesség. Ebben az esetben a felek megállapodása általánosságban nem egyeztethető össze az alkotmányos alapértékekkel, de ez a megoldás is orvosolható polgári jogi eszközökkel, a nyilvánvalóan jó erkölcsbe, illetve jogszabályba ütközés, illetve a jóhiszeműség és tisztesség követelményeinek figyelembevételével, az ebben a körben meghatározott jogkövetkezmények levonásával.

Mindemellett fel kívánjuk még egyszer hívni a figyelmet arra, hogy a bírónak nagy körültekintéssel és az érdekek, illetve a magánszférának biztosított autonómia alapos mérlegelésével kell meghoznia döntését favor libertatis, vagyis, ha bizonytalan, inkább a szabadságnak engedjen, mint a korlátozásnak.

II. 2.5. Részösszegzés

Az alkotmányos szabályok érvényesítésének legitim követelményének közvetlen megvalósítása más hasonlóan kiemelkedő fontosságú alkotmányos elvárások sérelméhez vezet. Ezt a sérelmet álláspontunk szerint egyrészt nem szükséges elszenvednünk, hiszen a felmerülő problémákat a rendes bírói jogalkalmazás módszereinek megfelelő alkalmazásával meg lehet oldani, másrészt a sérelem aránytalan mértékben az anyagi igazság vélt megvalósításával.

III. Összegzés

A dolgozat első kritikai részében ismertettük miért hibás, mind egészében mind részleteiben az Alkotmány magánjogi viszonyokban közvetlen alkalmazhatóságát hirdetők érvelése, és bemutattuk az új Polgári Törvénykönyv koncepciójának végeredményében helyes, de részleteiben megkérdőjelezhető indokait.

A második részben vizsgáltuk az Alkotmány többféleképpen értelmezett 77. § (2) bekezdését. Ezt a rendelkezést beágyaztuk az Alkotmány egészébe, illetve egy általános társadalomelméleti háttérbe, és arra a következtetésre jutottunk, hogy nincs egyetlen egy olyan normaértelmezési módszer sem, amely alátámasztaná az Alkotmány közvetlen alkalmazhatóságának állítólagos kívánalmát.

A dolgozat utolsó részében feltettük azt a kérdést, hogy egyáltalán szükségese-e elviselnünk a jogbiztonság vagy a hatalommegosztás elvének áttörését, mely veszteségek az Alkotmány közvetlen alkalmazása esetén mindenképpen bekövetkeznek? Erre a kérdésre álláspontunk szerint akkor adható a legcsekélyebb mértékben is legitim válasz, ha és amennyiben a polgári jog a maga eszközeivel nem képes a polgári jogviszonyok alkotmányos elbírálását biztosítani. Álláspontunk szerint nem merülhet fel olyan alkotmányjogi dimenziót felvillantó probléma, amelyet a polgári jog a maga eszközeivel ne tudna kielégítően megoldani, akár általános, akár egyedi alkotmányos jogkorlátozásról legyen szó.

Így arra a következetésre jutottunk, hogy az Alkotmány nem értelmezhető olyan módon, hogy a szabályai a közvetlen alkalmazhatóság mellett szólnának, kiemelkedő súlyú érvek szólnak ennek elutasítása mellett, vagyis ez szükségtelen, továbbá más alkotmányos elvek, érdekek, valamint adott esetben alapjogok aránytalan sérelmével járna együtt.

*Alternatív indokolás az 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozattal elfogadott és a Magyar Közlöny 2003. évi 8. számában megjelent új Ptk. Koncepciójában elfogadott állásponthoz.

JEGYZET

1 Inter alia Zlinszky, A polgári jog és az Alkotmány, 283. skk. old., In: Mádl-Vékás: Emlékkönyv Nizsalovszky Endre születésének 100. évfordulójára, ELTE ÁJK Polgári Jogi és Nemzetközi Magánjogi Tanszékének kiadása, Budapest, 1994.

2 Lásd Harmathy: A polgári jog a századfordulón, Jogtudományi Közlöny, 2000, 122 skk. old., Lange-Köhler: BGB Allgemeiner Teil, 17. Aufl., C. H. Beck, München, 1980, 56 skk. old., Szigeti, Kodex és jogfejlődés, In: Emlékkönyv Dr. Szladits Károly tanári működésének harmincadik évfordulójára, Grill, Budapest, 1938, 561. old.

3 Lásd például a náci Németország irodalmából többek között Larenz, Die Wandlung des Vertragsbegriffs, Deutsches Recht, 1935, 488. skk. old., Schmitt, Aufgabe und Notwendigkeit des deutschen Rechtsstandes, Deutsches Recht, 1936, 181. skk. old., uő. Nationalsozialistisches Rechtsdenken, Deutsches Recht, 1934, 225. skk. old.

4 Az alkotmányos jogok magánfelek közti érvényesíthetőségét jelenti a Drittwirkung, mely lehet közvetett (“mittelbar”) és közvetlen (“unmittelbar”). Lásd inter alia Canaris, Grundrechte und Privatrecht, AcP, 1984, 201 skk. old., Alternativ-Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch, Luchterhand, Neuwied und Darmstadt, 1987, Einl., 29 skk., Sachs (Hrsg.) Grundgesetz-Kommentar, C. H. Beck, München, 2003, Vor. Art. 1, 32 skk.

Ebből kifolyólag hibás a Drittwirkungot a közvetett Drittwirkunggal azonosítani, ahogy ilyen módon félreérti Halmai és Tóth, Az emberi jogok rendszere, In: Halmai – Tóth (szerk.), Emberi jogok, Osiris, Budapest, 2003, 101. old. A félreértés elkerülése végett magunk részéről a Drittwirkung értelmének megfelelő magyar kifejezést alkalmazunk.

5 Ld. elsősorban, Halmai, Az Alkotmány, mint norma a bírói jogalkalmazásban, Fundamentum, 1998, 77. skk. old., Hanák, Egy különös abortusz után, Fundamentum, 1998, 82. skk. old., az őket egyetértően idéző Jobbágyi: A dávodi abortuszper, Jogtudományi Közlöny, 2002, 473. old., továbbá Halmai és TÓTH id. mű. 102. old., továbbá a Fundamentum idézett cikkeit tartalmilag idéző HALMAI, Az emberi jogokat védő magyarországi intézmények In: HALMAI – TÓTH, Emberi Jogok, 224. skk. old.

6 Később SÓLYOM utal viszont arra, hogy kifejezett rendelkezés hiányában az alkotmányértelmezés kizárólagossága az Alkotmánybíróság feladatából következik. SÓLYOM, Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon, Osiris, Budapest, 2001, 230. old.

Azt veti fel viszont problémaként, hogy hogyan lehet biztosítani az alkotmányértelmezési monopóliumot, és így az alkotmány interpretálásának egységességét akkor, ha az Alkotmánybíróságon kívül más szervek is felhatalmazást nyertek kifejezetten alkotmányjogi kérdések elbírálására, így például a választási bíráskodás kereteiben. Sólyom, id. mű, 589. old.

7 Ahhoz, hogy ennél többről van szó, és hogy az Alkotmánybíróság az Alkotmány egyetlen hiteles értelmezője, lásd PACZOLAY, Könyörtelen bírói hatalom? A bírói alkotmányértelmezés politikai szerepe, Jogállam, 1993/2, 36. skk. old.

8 Lásd ennek fogalmához HÄBERLE, Die offene Gesellschaft der Verfassungsinterpreten, JZ, 1975, 297 skk. old.

9 “(…) az Alkotmány fogalmi kultúrájának és értékrendjének át kell hatnia az egész társadalmat.” 11/1992. (III. 5.) AB határozat

10 Halmai, Az emberi jogokat … 226. sk. old., Halmai, Az Alkotmány… 79. old.

11 BH 1994. 1., a kritikai irodalomból HALMAI, Az Alkotmány.80. old., HANÁK, id. mű., 84. old.

12 Lásd pl. 52/1997. (X. 14.) AB hat. Az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezési hatásköréhez lásd HOLLÓ, Az Alkotmánybíráskodás létrejötte és hároméves működése, In: KlLÉNYl (Szerk.): Alkotmánybíráskodás, Unió, 1993, 85. sk. old., továbbá HALMAI, Az aktivizmus vége, avagy a Sólyombíróság kilenc éve, Fundamentum, 1999/2, 14. old., illetve az áttekintő irodalomból nem utal a nyílt társadalmi érvrendszerre az absztrakt alkotmányértelmezés tárgyalása során SÓLYOM, id. mű, 307. skk. old.

13 41/1993. (VI. 30.) AB határozat. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleményében kifejezetten utal arra, hogy egy ilyen határozat legfeljebb csak egy a lehetséges értelmezések közül, de egyáltalán nem kötelező erejű.

14 Itt nem kívánunk eszmetörténeti kitérőbe bocsátkozni, de a bírói alkotmányértelmezés funkciója, mint a társadalom integrációjának folyamatában betöltött lehetséges szerep, nem új elem az alkotmányelméletben, kidolgozója Smend 1928-ban. Ld. SMEND, Verfassung und Verfassungsrecht, 1. Aufl., München -Leipzig, 1928.

15 HÄBERLE, id. mű. 304. old.

16 HÄBERLE, id. mű. 303. old. Ennek általános társadalomelméleti hátterét lásd HABERMAS, A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása, Osiris, Budapest, 1999, 142. skk. old.

17 HALMAI, Az emberi jogokat védő.231 sk. old.

18 HANÁK, id. mű., 85. “Számomra axióma, és a jogalkotásról szóló törvény ki is mondja, hogy a jogalkalmazás során a felsőbb szintű normába ütköző jogszabályt nem kell alkalmazni.”

19 HANÁK, id. mű., 85. old., HALMAI, Az emberi jogokat védő., 232. old., bár ezzel önmagának mond ellent, hiszen a 227. oldalon kizárja az alkotmányellenesnek tartott jogszabály féltetételét és az Alkotmány közvetlen alkalmazását.

20 Sólyom, id. mű, 435 skk. old.

21 BH 1994. 448.

22 Ha nem bíró kezdeményezi, akkor nincsenek az ügynek az egyedi ügyre kihatásai [lásd 29/1992. (V. 19.) AB határozat], és nem is ad alapot egymagában a peres félnek vagy bárkinek az Alkotmánybírósághoz benyújtott kérelme a bírósági eljárás felfüggesztésére. BH 2002. 231, BH 1992. 34. Természetesen az alkotmányjogi panasz esetén is lehet egyedi kihatása a döntésnek, de itt a bírósági eljárásban a jogerős döntés meghozatalát megelőzően felmerülő alkotmányossági dimenziót vizsgáljuk.

23 HANÁK, id. mű, 86. old.

24 48/1991. (IX. 26.) AB határozat

25 HALMAI, Az emberi jogokat. 227. old.

26 32/1990. (XII. 22.) AB határozat, mely a közigazgatási határozatok bírói felülvizsgálatát alkotmányosan kiterjesztő jogszabály esetleges késedelmes megalkotásának esetére megnyitotta az Alkotmány 70/K. § korlátozás nélküli alkalmazhatóságát. “Ez azt jelenti, hogy egyelőre nem lesz a bírói felülvizsgálatnak azon ügyekben sem törvényes korlátja, ahol a korlátozásnak az Alkotmány 70/K. §-a szerint nincs akadálya.” Ebből a megállapításból is a contrario következik, hogy a 70/K. § nem korlátozás nélküli jogosítvány.

27 Lásd a rendszerváltás történelmi körülményeihez, melyek indokolják a kivételeket, BALOGH, Az Alkotmánybíróság jogállam értelmezése, In: Kilényi (Szerk.), Alkotmánybíráskodás, Unió, 1993, 141. sk. old., A történelmi körülményekre hivatkozás korlátozottságához általában Sólyom, id. mű, 230. old., illetve az adott alkotmányos tétel vonatkozásában különösen Sólyom, id. mű, 602. old.

28 46/1994. (X. 21.) AB, 829/E/1993. AB, 1254/B/1993. AB, 953/B/1993. AB határozatok

29 Sólyom, id. mű, 602. old.

30 Névai – Szilbereky, Polgári eljárásjog, 3. kiadás, Tankönyvkiadó, Budapest, 1974, 201. sk. old. Ld. továbbá ehhez, Kengyel, A keresetindítás, in: Németh (szerk.): A Polgári perrendtartás magyarázata, KJK, Budapest, 1999, 493. skk. old., illetve a gyakorlatból BH 2001. 388 “Egy jogvitának sokszor (…) éppen az a lényege, hogy a felperes igényérvényesítési jogosultsága (kereshetőségi joga) az általa nevezett alperesekkel szemben fennáll-e.”

31 Az objektív jogrend, a tárgyi jog bárminemű megsértése esetére támasztható jogi igények bíróság elé vitelét, mint végletekig vitt, egyéb intézményi feltételektől függetlenített individuál-liberális felfogást mutatja be Schmitt, Verfassungslehre, Duncker & Humblot, Berlin, 1928, 116. old. E felfogásból csak annyit emelünk ki, hogy a jog megsértéséből nem következik feltétlenül és kizárólagosan az, hogy az igényt a másik magánjogi alany ellen lehetne érvényesíteni.

Ebben a tekintetben, zárójelbe téve az Alkotmány 77. § (2) bekezdését, érdemes egy aktuálisabb és egyedi ügyet is felidézni az Európai Bíróság gyakorlatából, melyet azért érzünk relevánsnak, mivel a nemzeti és az európai jogrend kollíziója logikailag ugyanazt a műveletet involválja, mint az Alkotmány és az Alkotmány alatti jog esetleges ütközése. “Another argument put forward against horizontal applicability for directives relates to the burden imposed on third parties on the ground that is incompatible with the rule of law. That argument cannot in fact be dismissed forthwith. It is questionable whether a private person whose conduct is lawful under the national legal system may have burdens imposed upon him under an unimplemented directive not addressed to him, or which, moreover, he will scarcely any remedy against the Member State in default.” Case Faccini Dori C-91/92. Ezt azért is éreztük megjegyzendőnek, mert Lábady éppen hogy a rule of law alapján látja alkalmazandónak az Alkotmányt a magánjogi viszonyokban. Lábadyt idézi Vékás,Az új polgári törvénykönyv elméleti előkérdései, HVG-ORAC, Budapest, 2001, (továbbiakban id. mű) 154. skk. old.

32 Az alapjogok intézményi felfogásához lásd Böckenförde, Grundrechtstheorie und Grundrechtsinterpretation, In: Böckenförde, Staat Gesellschaft Freiheit, Suhrkamp, Reihe Suhrkamp Taschenbuch Wissenschaft, Frankfurt am Main, 1976, 228. skk. old.

33 Itt szintén csak utalunk arra, hogy jogalkotói értelmezést követelnek meg más alapjogok is, melyekre részben az Alkotmány utal – lásd Alkotmány 57. skk. §§ -, illetve az Alkotmánybíróság állapítja meg ezt – lásd legek-latánsabb példaként a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatot.

34 “Soha se feledjük el, hogy az Alkotmányt értelmezzük, nem pedig valamilyen mindennapi törvényt” – fogalmazta meg John Marshall főbíró a Mc Culloh vs. Maryland ügyben. Idézi Kulcsár, A “jog uralma” és a magyar alkotmánybíráskodás, Politikatudományi Szemle, 1993/1, 26. old.

35 Nem kívánjuk a kódex fogalmát behatóan elemezni, illetve előnyeit felsorolni, csak utalunk az új polgári kodifikáció előtanulmányaira. Vékás, id. mű, 15. skk. old., Uő., Egy új polgári törvénykönyv történelmi időszerűségéről, Magyar Tudomány 2001/12, Uő., Elméleti és szerkezeti előkérdések az új Polgári Törvénykönyvhöz, Jogtudományi Közlöny, 2000, 41. skk. old.

36 Erre utal, és a különbségek fő vonalait a Polgári Törvénykönyv viszonyában jól jelzi, Tercsák, Az alanyi jog újjáélesztése – alanyi jog az Alkotmánybíróság gyakorlatában, In: Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarium Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominata, Tom. XXXVIII-XXXIX. ANN. 2001-02, 192. sk. old.

37 Átfogóan lásd Sachs, id. mű. Einführung, 46 skk.

38 Petrétei, Magyar Alkotmányjog I., Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 2002, 22. old.

39 Lásd ehhez például 15/1991. (IV. 13.) AB, illetve 800/B/1993. AB, 2299/B/1991. AB határozatok

40 Lásd Paczolay id. mű.

41 Lásd inter alia 64/1991. (XII. 17.) AB határozat

42 Ahogy erre az Alkotmánybíróság is utal ld. 8/1990. (IV. 23.) AB határozat.

43 Lásd többek között Vékás id. mű, 136. skk. old., legutóbb Uő. A magánjog tudománya és oktatása, In: Takács (Szerk.) A jogászképzés múltja, jelene, jövője, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2003, 12. sk. old.

44 Maunz – Dürig (továbbiakban M-D), Grundgesetz – Kommentar I-V. C. H. Beck, München, 1999, Art. 19 Abs. III 36. “Grundrechte sind historisch Kampfrechte des Individuums, sie richten gegen den Staat (…)”

45 A német Szövetségi Bíróság gyakorlatából: BGHZ 63, 196, 198 “Az alapjogok elsősorban az egyén szabadságszféráját kell, hogy az államhatalom beavatkozásával szemben védjék, és mindemellett annak az előfeltételei, hogy az egyén szabadon és aktívan részt vehessen a társadalomban és alakíthassa azt.”

46 Vékás, id. mű, 152. sk. old.

47 E kifejezés értelmezésébe itt szintén nem kívánunk közelebbről belebonyolódni, csak utalunk Tercsák, id. mű, 189. skk. old

48 Áttekintően a széles körű irodalomból lásd Sachs, Vor Art. 1, 42 skk., Pieroth- Schlink, Grundrechte, Staatsrecht II, 11. Aufl., cfm, Heidelberg, 1995, 60 skk, Halmai-Tóth, Az emberi jogok rendszere, In: Hal-mai-Tóth, id. mű, 81. skk. old., Sári, Alapjogok, Alkotmánytan II., Osiris, Budapest, 2000, 41. sk. old.

49 Böckenförde, id. mű, 221. skk. old.

50 Itt érdemes felidézni a 67/1991. (XII. 21.) AB határozatot, mely az Alkotmány 70/I. §-t – teleológiai módon – értelmezve arra jutott, hogy ez az alkotmányi rendelkezés ugyan a magyar állampolgárokat terhelő kötelezettségként írja elő a közterhekhez való hozzájárulást, de ennek alapján nem minősíthető alkotmányellenesnek a külföldiek adóztatása. Lásd még ehhez 21/1991 (IV. 26) AB határozat

51 731/B/1995. AB határozat “A jogszabályok változása elkerülhetetlen, de a jogalkotónak figyelemmel kell lennie arra, hogy az új szabály a már fennálló jogviszonyokban a jogosultságokat ne szüntesse meg, a szerzett jogokat ne sértse. Az elvont jogi lehetőségekre, a fennálló konkrét jogviszonyokkal csak távoli, közvetett kapcsolatban álló jogosultságokra azonban nem terjed ki a szerzett jogok védelme.” Lásd ennek megerősítéséhez 255/B/1995. AB határozat.

52 1/1994. (I. 7.) AB határozat

53 20/1997. (III. 19.) AB határozat

54 158/B/1991. AB határozat

55 Ezt erősíti meg a 31/1990. (XII. 18.) AB határozat, mely az alaptörvényi jelleget a Kelsen-Merkl féle lépcsőelmélethez hasonlóan értelmezte “Abból eredően ugyanis, hogy az Alkotmány az ország alaptörvénye, közvetett módon bármely jogszabályértelmezési kérdés kapcsolatba hozható az Alkotmánnyal.”

56 A környezethez való jog, 996/G/1990. AB, illetve 28/1994. (V. 20.) AB határozatok, melyek alapján ez jog objektív intézmények kiépítésének kötelezettségét jelenti, vagyis a tárgyi jog kialakítását ebben az irányban, melyet a jogalanyok betartani kötelesek.

57 Ez utóbbi esetén vissza kívánunk csatolni az Alkotmánybíróság fentebb részletezett gyakorlatához, melyben a 77. § (1) és (2) bekezdését egymásra vonatkoztatva használja gyakorlatilag olyan módon, hogy az első bekezdést tekinti a második értelmezésének. Ez a normaszerkesztési technika, vagyis annak az igénye, hogy nem lehet az egyes szabályokat szeparáltan értelmezni, szövegösszefüggésükből kiragadni, több helyen is megfigyelhető az Alkotmányban. Álláspontunk szerint már önmagából ebből is az következik, hogy el kell vetni az Alkotmány közvetlen alkalmazásának tételét, az csak a felületes normaismeretből fakad.

58 Ezt az értelmezést fogadja el a Polgári Jogi Kodifikációs Főbizottság.

59 Lásd fentebb.

60 8/1990. (IV. 23.) AB határozat

61 Ibid “Az emberek természetszerűen egyéni szabadságuk és személyes igényeik szempontjából gyakorolják alapjogaikat.”

62 28/1994. (V. 20.) AB határozat

63 Ezt a szakaszt egyébként az Alkotmánybíróság is már rendszertanilag együtt kezelte a 77. § (2) bekezdésével ld. 15/2003. (IV. 18.) AB határozat.

64 Lásd 17/2001. (VI. 1.) AB, illetve 54/2001. (XI. 29.) AB határozatok.

Ez utóbbi szerint: “Az eredeti és a felhatalmazáson alapuló jogalkotói jogkör különbségére mutatott rá az Alkotmánybíróság, amikor kimondta, hogy a “felhatalmazás alapján ad ki” kifejezés a jogszabályok szövegében – a kijelentő mód alkalmazása folytán – parancsot közvetít, vagyis az ilyen megfogalmazás “a magyar jogi terminológiában kiadási kötelezettséget jelent”. [1/1991. (I. 29.) AB határozat, ABH 1991, 371., 372.]”

65 A természetes és jogi személyek közötti különbségektől itt most eltekintünk.

66 Böckenförde, Entstehung und Wandel des Rechtsstaatsbegriffs, In: Böckenförde, id. mű, 66. skk. old.,

67 A magyar Alkotmánybíróság gyakorlatából figyelmet érdemel a 21/1993. (IV. 2.) AB határozat. A határozat egy adóügyben született a vagyonnyilatkozat-tétellel kapcsolatban, mely szerint ” (…) a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel a törvényhozó minden jövedelemadó fizetésére kötelezettet “gyanússá” avat. A céllal való ilyen aránytalanság pedig már az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság követelményével is ellentétes, mert az adózó állampolgárokat az állammal szemben teljesen kiszolgáltatottá teszi.” Szintén ez az elv figyelhető meg továbbá a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatban is. “A jogállamiság egyik fontos tartalmi eleme a jogbiztonság, amelynek szintén több komponense van. Ezek egyike az állami beavatkozás korlátok közé szorítása, mivel a korlátlan állami beavatkozás lehetősége a jogalanyokat – a természetes és jogi személyeket egyaránt – szüntelen jogbizonytalanságban tartja, s így összeegyeztethetetlen a jogállam fogalom lényegével.”

68 Itt nem akarunk részletesen belebocsátkozni a hatalommegosztás elvének eszmetörténeti finomságaiba, csak utalunk arra, hogy a magunk részéről nem osztjuk a pszichologizálónak tekinthető érvelést (szintetizálóan ezt lásd Halmai – Tóth, Az emberi jogok eredete, In: Halmai – Tóth, id. mű, 39. sk. old.), hanem a jogállam fogalomból deduktív logikával levezethetőnek tartjuk a hatalommegosztás követelményét (lásd Schmitt, Legalität und Legitimität, 6. Aufl., Duncker & Humblot, Berlin, 1998, 14. sk. old.)

69 Böckenförde, Entstehung 67. old.

70 Lásd Habermas, id. mű, 147. skk. old.

71 4/1993. (II. 12.) AB, 64/1993. (XII. 22.) AB határozatok

72 Lásd Böckenförde, id. mű, 235. skk. old.

73 Ahogy ezt a magyar Alkotmánybíróság is kimondta: “A közhatalom gyakorlásának azonban alkotmányos feltétele, hogy arra demokratikus legitimáció alapján kerüljön sor.” 16/1998. (V. 8.) AB határozat

74 Maunz – Dürig, Art. 19 Abs. III. 33. d)

75 Larenz/Wolf, Allgemeiner Teil des Bürgerlichen Rechts, 8. Aufl., C. H. Beck, München, 1997, § 1, 2 “Demgegüber handeln Hoheitsträger nicht in Ausübung von Freiheitsrechten, sondern in Wahrnehmung von ihnen zugewisenen Kompetenzen”

76 Nem kívánjuk érinteni ennek kapcsán az alkotmányjogi panasz keretével kapcsolatos heves jogpolitikai vitát.

77 BH 1994. 127, BH 1999. 402. Átfogóan ehhez: Sári, Schutz und Sicherheiten der Durchsetzung der Grundrechte im ungarischen Verfassungsystem, 13. old., In: Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominata, Sectio Iuridica, Tomus XLIII., Budapest, 2003.

78 BH 2003. 127, BH 1997. 489. “A közrend sérelme ugyanis csak akkor valósul meg, ha az ítélet az alkotmányban meghatározott garanciális szabályba ütközik, vagy az az alkotmányos alapjogok és kötelezettségek sérelmét jelenti.(…) Másrészt a közrend fogalma nem szűkíthető le az alkotmányban meghatározott garanciális szabályokra, illetve az alkotmányos alapjogokra, hanem feltétlen érvényesülést kívánó törvényekben kerül megfogalmazásra, amelyek szükségképpen az életviszonyok egy meghatározott, konkrétabb körére vonatkoznak”. Lásd továbbá ehhez, Burián, Gondolatok a közrend szerepéről, In, Magister Artis Boni et Aequi, Studia in Honorem Németh János, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2003.

79 M-D, Abs. III. Art. 1, 120.

80 Ebben a körben természetesen az önmagában alkotmányos anyagi közjogi szabályok hibás interpretálásból, és ilyen formán alkotmányellenes végeredményt okozó határozatokról van szó. Ha maga az alapjogviszonyt konstituáló közjogi szabály alkotmányellenes, akkor nyitva áll az alkotmányjogi panasz.

81 Az élő jogra alapított egyedi határozat elleni megkerülő érvelést egyrészt erőltetettnek, másrészt szükségtelennek tartjuk. Ehhez a megoldáshoz lásd Gadó, Az alkotmányjogi panasszal és a jogegységi határozattal ösz-szefüggő szabályozási kérdések, Magyar Jog, 2000, 533. old. Ezt a megkerülő megoldást az Alkotmánybíróság is elutasította, lásd 273D/2003. AB végzés.

82 Ennek indokait lásd fentebb a 64/1991. (XII. 17.) AB határozat elemzése kapcsán.

83 M-D, Abs. III. Art. 1, 125

84 A példákat szaporíthatnánk, a védővel folytatott levelezés megismerése az állam számára minden esetben tiltott, ha a terhelt ebbe beavatja rokonait, akkor az jogszerű; a politikai, illetve vallási meggyőződés államilag érinthetetlen, ezt mégis szabadon felvállalhatják az állampolgárok, és saját nézeteiket hangoztatva erről mégis szabadon folytathatnak vitát.

85 Lásd. M-D Abs. III. Art. 1, 130.

86 Vagyis ebben az esetben két alapjogi jogosulti pozícióban lévő személy áll egymással szemben. Kiváló példa a dávodi abortuszper annak szemléltetésére, hogy mennyire megoldhatatlan dilemma elé képes állítani a bírót az Alkotmány közvetlen alkalmazása.

87 Hermes, Grundrechtsschutz durch Privatrecht auf neuer Grundlage? -Das BVerfG zu Schutzpflicht und mittelbarer Drittwirkung der Berufsfreiheit, NJW 1990, 1764

88 24/1996. (VI. 25.) AB határozat “Az általános cselekvési szabadság egyik megnyilvánulási formájának tekinthető a jogügyletek létrehozásának szabadsága, az önálló, minden hatalmi befolyástól mentes döntési jog az ilyen ügyletekben. (…) Más alkotmányos jog, illetve alkotmányos érték védelme érdekében – törvényben – az általános cselekvési jog is korlátozható, e korlátozásnak azonban szükségesnek és az elérendő célhoz képest arányosnak kell lennie.”

89 M-D Abs. III. Art.1, 129., RÖTHEL, Verfassungsprivatrecht aus Richterhand, JuS 2001 426. old.

90 Röthel, Uo.

91 4/1998. (III. 1.) AB határozat “Az Alkotmány valóban nem azt garantálja, hogy a bírói eljárás eredménye minden esetben helyes lesz, de azt garantálja, hogy ne szülessen olyan törvényi szabály, amely ezt eleve kizárja. Az anyagi igazság érvényre juttatását ellehetetlenítő szabályozás éppúgy sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a jogállamiság elvét, mint az eljárási garanciák hiánya.”

92 Az inkább a szabályt erősítő kivételekhez lásd Utiz, Egyéni jogsérelmek és az Alkotmánybíróság, Fundamentum, 1999/2, 39. skk. old.