A cikk letölthető PDF formátumban is!

1. Bevezetés

Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója úgy fogalmaz, hogy a készülő új magánjogi kódexben korszerűsíteni kell majd a bizományi szerződés hatályos törvényünkben szereplő szabályait, alkalmassá téve azokat az üzleti életben alkalmazott bizományi ügyletek jogi rendezésére. A Koncepció szerint ehhez mintául szolgálhatnak többek között a német kereskedelmi törvény, a Handelsgesetzbuch bizományra vonatkozó rendelkezései.1

Ebben a dolgozatban az említett célkitűzésnél jóval szerényebb feladatra vállalkoztam. A cikk nem fogja át a bizományi szerződés korszerűsítésére vonatkozó javaslatok összességét, a vizsgálatot a bizomány fogalmára korlátoztam. Álláspontom szerint a bizomány korszerű definiálása elengedhetetlen a részletszabályok újragondolása előtt. Az 1960-ban hatályba lépett Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) megalkotói ugyanis nem számoltak a bizományi szerződés széles körű alkalmazásával,2 nem fektettek kellő súlyt a törvényi fogalom szabatos és pontos meghatározására. A tanulmány megkísérli a bizomány német fogalmának azokat az elemeit kiemelni, amelyek az új magyar Ptk. számára hasznosíthatóak, mintául szolgálhatnak a bizományi szerződés új szabályainak megszövegezéséhez. Célom nem pusztán a német illetve a magyar bizomány fogalmának mechanikus összehasonlítása volt. A német magánjog magyar polgári jogra gyakorolt hatása eddig sem merült ki az egyes normák szó szerinti lefordításában, hanem sokkal inkább elméleti meggondolások, alapvető értékek és elvek, szabályozási módszerek és rendszerezési elképzelések átvételében testesült meg.3

A bizomány német fogalmának elemeit több szűrőn keresztül rostáltam. Ezek közé tartoztak a magyar magánjog tradíciói és az üzleti élet jelenkori törvényalkotásban is megjelenő igényei, illetve mindenek előtt a
dogmatikai tisztaság ideálja. Hiszen “nem sikerülhet színvonalas polgári jogi kódexet alkotni a magánjog évezredes dogmatikai eszköztárának teljes és pontos ismerete és kritikai felhasználása nélkül.”4

Az elemzés három fő problémát dolgoz fel. Mindenekelőtt a német kereskedelmi törvény szabályozási alapkoncepcióját kellett megvizsgálnom, az új magyar kódex elvi hátterével és magánjogi jogfejlődésünk fő irányával összevetve. Azt próbáltam eldönteni, hogy a bizomány kereskedelmi jogi ügyletként történő felfogása mintául szolgálhat-e a jövőbeli magyar kodifikáció számára, illetve ezzel összefüggésben: a bizomány alanyi vagy tárgyi alapú meghatározása tűnik helyesebbnek. Ezután következhetett a bizományi szerződés fogalmi körének de lege ferenda meghatározása, azaz a válasz arra a kérdésre, hogy a jövőben milyen szerződéstípusba tartozó szerződések megkötésére vállalhat majd kötelezettséget a bizományos. Végül a német jog segítségével a bizomány más szerződéstípusoktól való egzakt elhatárolásához kerestem dogmatikai fogódzókat.

2. A német kereskedelmi törvény szabályozási alapkoncepciója

Az első német kereskedelmi törvény (az Allgemeines Deutsches Handelsgesetzbuch – ADHGB) 1861-ben, még a német egység megvalósulása előtt született. Ezt a törvényt váltotta fel az 1897-ben elfogadott és 1900-ban hatályba lépett Handelsgesetzbuch (a továbbiakban: HGB), a mai német kereskedelmi törvény, amely jelentősen módosította a bizományra vonatkozó szabályokat is. A HGB nem a bizományi szerződés vagy a bizományi ügylet, hanem a bizományos fogalmát határozza meg. Eszerint bizományos az, aki iparszerűleg vállalja, hogy árukat vagy értékpapírokat más (a megbízó) számlájára saját nevében vesz vagy elad [HGB 383. § (1) bekezdés].

A dolgozatnak ebben a részében két, egymással szorosan összefüggő kérdésre kell választ keresnem. Elsődlegesen arra, hogy érdemes-e recipiálni a bizományt kereskedelmi ügyletként felfogó álláspontot, azaz konkrétabban szükséges-e felvenni az iparszerűség kritériumát az új magyar kódex bizomány-fogalmába? Másrészt megoldást kell találnom arra a dilemmára, hogy a bizomány alanyi oldalról történő meghatározása mintául szolgálhat-e az új magyar Polgári Törvénykönyv számára. A hatályos magyar jog és német jog különbözősége zömmel történeti okokra vezethető vissza. Az elemzést ezért két szálon folytatom. Külön-külön vizsgálom a bizomány szempontjából a kereskedelmi jog – általános magánjog dualizmusának, illetve az iparszerűség kifejezésnek hazai és német jogtörténetét, jelentőségét és a bizomány alanyi oldalról történő definiálásának a magyar jogba illeszthetőségét.

A bizományról a német jogban a kereskedelmi törvény rendelkezik, az 1900-ban hatályba lépett polgári törvénykönyv, a Bürgerliches Gesetzbuch (BGB) nem. Ennek alapján a német jogfelfogás a bizományt egyértelműen a kereskedelmi jog terrénumába sorolja, szemben az adásvétellel, amelyre vonatkozóan mind az általános polgári jog, mind a kereskedők külön magánjoga tartalmaz szabályokat: előbbi az általános magánjogi adásvételről (BGB 433-479. §), utóbbi pedig a kereskedelmi vételről (HGB 373-382. §) szól.

A Handelsgesetzbuch alanyi alapon határolja el szabályainak érvényesülési területét az általános magánjogi szabályok hatá-lyosulási körétől,5 figyelmének középpontjában a kereskedő áll, a kereskedő által kötött ügyleteket szabályozza.6 A német kereskedelmi törvény alapvető fogalma tehát a kereskedő.

A német jogirodalom álláspontja értelmében a bizományos a törvény erejénél fogva kereskedő.7 Az a személy azonban, aki más számlájára a saját nevében elad vagy vesz, csak akkor tekinthető bizományosnak, ha tevékenységét iparszerűleg folytatja,8 hiszen a HGB 1. § (1) bekezdése alapján a törvény értelmében kereskedő az, aki iparszerűleg kereskedelmi tevékenységet folytat. Az iparszerűség kritériuma ezek szerint lényegi eleme a bizományos fogalmának is: ez alapozza meg a saját nevében más számlájára adásvételi szerződést kötő személy kereskedői minőségét. Az ilyen személy ügylete csak akkor tartozik a kereskedelmi törvény hatálya alá, ha iparszerűleg jár el. Az iparszerűség jelentéstartalmának a jogirodalomban felbukkanó árnyalatnyi eltéréseit ehelyütt nem kívánom mélyebb elemzés alá vonni.9 Elegendőnek és találónak tartom Rudolf Lóránt pécsi jogászprofesszor egyik korai, a magyar kereskedelmi törvényről szóló, de az iparszerűség fogalma tekintetében a német jogra is vonatkoztatható munkájának a megfogalmazását. “Az iparszerűség ismérve: a hivatásszerűség. Ennek ellentéte: az alkalomszerűség. Hivatásszerűnek pedig azt a tevékenységet mondjuk, amely előre meg nem határozott és meg nem határozható számú kereskedelmi ügylet kötésére irányul azzal a céllal, hogy ebből a tevékenykedő állandó jellegű jövedelmet húzzon”.10 Az iparszerűség tehát az önálló kereskedelmi jog általános magánjogtól történő elhatároló ismérve.

Mivel a bizomány a német jogban a kereskedelmi jog szabályozási körébe tartozik, és ezt a jogterületet a HGB alanyi megközelítéssel szabályozza, nem meglepő, hogy a jogszabály a bizomány helyett a bizományos fogalmát teszi törvényi definícióvá, annak ellenére, hogy az adott fejezet “A bizományi ügyet” (Kommissionsgeschäft) címet viseli. A bizomány alanyi definiálásának oka tehát a HGB szabályozási koncepciójában rejlik, amely a kereskedelmi jog – mint a kereskedők külön magánjoga – tárgyát alanyi oldalról közelíti meg.

A kereskedelmi jog, mint a kereskedelem külön magánjoga általában azokban az országokban alakult ki, amelyekben a magánjogi kodifikáció késedelmet szenvedett.11 Ismeretes, hogy bár Magyarországon az 1848. évi XV. törvénycikk 1. §-a már célul tűzte ki a Polgári Törvénykönyv megalkotását, az óhaj csak az 1959. évi IV. törvénnyel vált valóra. A kereskedelem igényei azonban már a XIX. században törvényi szabályozást sürgettek, így született meg az 1875. évi XXXVII. törvény (a Kereskedelmi Törvény, a továbbiakban: Kt.). Ebben az iparszerűség fogalma komoly szerepet játszott: elsődlegesen a kereskedő definiálására szolgált, azonban a kereskedelmi ügylet meghatározásában is megjelent. A Kt. ugyanis nem tisztán alanyi oldalról közelítette meg az önálló kereskedelmi jog tárgyát. A HGB elődjének, az 1861-es ADHGB-nek megoldását követte: ún. vegyes rendszert alkalmazott, azaz mind a kereskedő mind a kereskedelmi ügylet fogalmával operált. A Kt. 3. §-a alapján kereskedőnek a törvény értelmében az tekintendő, ki saját nevében kereskedelmi ügyletekkel iparszerűleg foglalkozik. Emellett a törvény tételesen felsorolta az alanyi jogkörtől függetlenül, objektíve kereskedelminek minősülő ügyleteket, éspedig előbb a mindenképpen ilyennek tekintendő ún. abszolút kereskedelmi ügyleteket (Kt. 258. §), majd a csak “iparszerű folytatás” esetén kereskedelminek minősülő ún. relatív kereskedelmi ügyleteket (Kt. 259. §); s végül – szubjektív alapon – kereskedelmi ügyletként határozta meg a “kereskedő” által kötött, “kereskedelmi üzlete folytatásához tartozó” ún. presumptív kereskedelmi ügyleteket.12 Ez a törvényszerkesztési megoldás mind a korabeli mind a mai vélemények szerint szerencsétlen volt: a kereskedőt a kereskedelmi ügylet, a kereskedelmi ügyletek nagy csoportját pedig a kereskedői minőség révén határozta meg.13

A Polgári Törvénykönyv hatályba lépése előtti magyar jogban a bizományt a Kereskedelmi Törvény szabályozta, az 1928. évi Magánjogi törvényjavaslat nem ismerte ezt a szerződéstípust. Az elmélet ennek ellenére megkülönböztette a magánjogi, illetve a kereskedelmi jogi bizományt, a bírói gyakorlat azonban előbbire – törvényi szabályozás hiányában – az utóbbi szabályait alkalmazta.14

A Kt. 259. §-ának első pontja szerint, amennyiben iparszerűleg folytatják, a bizományi ügylet kereskedelmi ügyletnek tekintendő. A fenti felosztás alapján tehát a bizomány a relatív kereskedelmi ügyletek kategóriájába tartozott. Akkor minősült kereskedelmi ügyletnek, ha a kereskedő iparszerűen végezte bizományosi tevékenységét.

A magyar magánjog későbbi alakulása során az 1960. május 1-jén hatályba lépett Polgári Törvénykönyv letért a Kt. által kijelölt útról. A Ptk. szövege már nem tartalmazta az iparszerűség kritériumát, és nem ismerte a kereskedő fogalmát. A törvény az állampolgárok, valamint az állami, gazdasági és társadalmi szervezetek vagyoni és egyes személyi viszonyait egységesen volt hivatott szabályozni. A Ptk. megalkotója ezzel formálisan megszüntette a kereskedelmi jog különállását, bár a Kt. egyes rendelkezései – jelentőségüket vesztve – hatályban maradtak.

Megjelent azonban a Polgári Törvénykönyvben a szocialista szervezet fogalma, amely arra szolgált eszközül, hogy az állami tulajdonon belül megkerülhetetlenül különböző szabályozási igényeket az egységes Polgári Törvénykönyvön belül lehessen tükröztetni, és ne kelljen külön gazdasági jogi kódexet alkotni.15 A szocialista szervezet kifejezést az 1977. évi IV. törvény gazdálkodó szervezetre változtatta és részben módosította az ilyen szervezetekre vonatkozó külön szabályokat. A szocialista szervezet, illetve később a gazdálkodó szervezet törvényi megjelenése mutáns formában ugyanazt a szándékot juttatta kifejezésre, mint amely a kereskedelmi jog és a magánjog dualizmusának gondolatában is jelen volt: a gazdasági élet professzionális szereplőire más magánjogi szabályok vonatkozzanak, mint az egyéb jogalanyokra.

A bizományi szerződés tekintetében a Ptk. eredeti szövege nem tartalmazott alanyi megszorítást, nem voltak külön szabályok a szocialista szervezet által kötött bizományi szerződésre vonatkozóan. Az 1978. március 1-jétől hatályos törvényszövegben már több helyen is eltérő szabályokat találunk arra az esetre, ha a megbízó vagy a bizományos gazdálkodó szervezet. A Ptk. akkori 508. § (1) bekezdése szerint ha a bizományos a megbízóra kedvezőbb feltételek mellett köti meg az adásvételi szerződést, mint amilyeneket a bizományi szerződésben megállapítottak, az ebből eredő előny a megbízót illeti meg. Az ezzel ellentétes megállapodás semmis, ha magánszemély a megbízó. Az 510. § (1) bekezdése alapján pedig a bizományos az adásvételi szerződést a megbízóval csak akkor kötheti meg maga, ha a dologra jogszabály vagy hatóság rögzített árat állapít meg, vagy a szerződő felek gazdálkodó szervezetek. Ezeket a gazdálkodó szervezet részvételével kötött bizományi szerződésre vonatkozó speciális szabályokat a 73/1992. (XII. 28.) számú Alkotmánybírósági határozat helyezte hatályon kívül.

Az 508. § (1) bekezdése második mondatának alkotmánybírósági megsemmisítését kérő indítványozó megítélése szerint a magánszemély megbízóval kapcsolatos korlátozó rendelkezés a magánszemélyek és a jogi személyek között indokolatlan és alkotmányellenes megkülönböztetést tesz, azt a benyomást kelti, mintha a magánszemély vállalkozó ügyei vitelében korlátozottabb képességekkel rendelkeznék, ezért az államnak a magánszemélyt meg kell védenie. Az Alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB) az 508. § (1) bekezdésének második mondata tekintetében az Alkotmány 9. § (1) bekezdéséből indult ki, amely a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságát és egyenlő védelmét deklarálja. Az AB álláspontja szerint az Alkotmány 9. § (1) bekezdése összefüggésében a 70/A. § (1) bekezdésével olyan általános jogegyenlőségi tétel, amely egyrészt a tulajdon bármely formájával kapcsolatban tiltja a diszkriminációt, másrészt nemcsak a tulajdonjogra, hanem az abból folyó egyéb vagyoni jogokra is vonatkozik. Eszerint a polgári jogi jogviszonyok körében tett megkülönböztetés – kellő súlyú alkotmányos indok hiányában – ugyancsak alkotmányellenes.

Az Alkotmánybíróság szerint bizományosi tevékenységet áruforgalomban folyamatosan résztvevő személy szokott folytatni, aki ismeri a piaci körülményeket. Az új gazdálkodási körülmények között – ha vannak is még, akik teljes körű tájékozottsággal nem rendelkeznek – az áruforgalom és a piaci feltételek ismerete a jogok és kötelezettségek egyenlősége folytán minden üzletszerűen gazdasági tevékenységet folytató jogalanytól elvárható.16

Mindezek alapján az AB szerint az 508. § (1) bekezdésének második mondatában
szereplő semmisség (magánszemély megbízó esetén), mint kötelező joghatás aránytalan korlátozást eredményez, ezért alkotmányosan meg nem engedhető diszkriminációt valósít meg. Így ezt a rendelkezést az AB az Alkotmánnyal ellentétesnek nyilvánította és megsemmisítette.

Az AB a szerves összefüggésre tekintettel a vizsgálatot kiterjesztette a Ptk. – indítványozó által nem hivatkozott – 510. §-ára is, amely a bizományos ún. belépési jogát szabályozza. Ez a rendelkezés egyrészt az árformától, másrészt a szerződő felek személyétől függő megkülönböztetést tartalmazott oly módon, hogy a hivatásszerűen gazdasági tevékenységgel foglalkozó magánszemélyt kirekesztette és belépésre csak a gazdálkodó szervezeteket jogosította fel. A szabályt az AB a fent kifejtettek folytán szintén alkotmányosan meg nem engedhető diszkriminációnak minősítette, ezért a Ptk. 510. § (1) bekezdésének a szövegét a következőképpen határozta meg: a bizományos az adásvételi szerződést a megbízóval maga is megkötheti.17

Az AB 1992-es döntésében olyan irányt mutatott a bizományi szerződésre vonatkozó szabályok fejlődésének, amelyben nincs alanyi korlátozás, különbségtétel. A szerződés mindkét alanyi pozíciójában szerepelhet gazdálkodó szervezet és magánszemély is, a törvényi rendelkezések minden esetben azonosak. Ezzel a határozattal az Alkotmánybíróság mintha megelőlegezte volna az új Ptk. alapvető szabályozási koncepcióját. Az új Polgári Törvénykönyv ugyanis monista elven épül majd fel: átfogja az üzleti világ, a kereskedelem, vagyis a vagyoni forgalom professzionális szereplőinek és a magánszemélyeknek magánjogi viszonyait egyaránt. Ez a kiinduló felfogás mindenekelőtt a szerződési jog új szabályainak kidolgozásánál játszik fontos szerepet. A monista elv következményeként úgy kell megalkotni a szerződések általános szabályait, hogy azok valamennyi jogalany kapcsolatát rendezni legyenek képesek, és e körben ne legyen szükség speciális normákra.18 Az új Ptk. egységesen kívánja szabályozni a kereskedelmi (üzleti) forgalom és a – nem fogyasztói minőségben szerződő – magánszemélyek szerződéses viszonyait. Az új szerződési jogot úgy kell megalkotni, hogy szabályai a kereskedelmi (üzleti) forgalom szerződéses kapcsolatainak jogi közvetítésére alkalmasak legyenek, az ilyen szerződésekre szabott (modellezett) normákat fogalmazzanak meg. Ez az alapkoncepció természetesen nem zárja ki azt, hogy a – nem fogyasztói minőségben szerződő – magánszemélyek szerződéses kapcsolatai körében szerepet játszó szerződéstípusok (megbízás és altípusai, tartási és életjáradéki szerződés, ajándékozás stb.) szabályainak megalkotásánál ennek az alanyi körnek az igényeit elégítsük ki.19

A bizományi szerződés tipikusan a kereskedelem szerződéstípusa, ezért szabályait az üzleti élet igényszintjére kell modellezni. Az Alkotmánybíróság határozatában kijelölt jogfejlődési iránnyal és az új Ptk. koncepciójában lefektetett monista elvvel azonban nem állna összhangban a bizományi szerződés alanyi körét szűken megszabni, és csak az iparszerű kereskedelmi tevékenységet folytató személyek számára nyitva hagyni. Fenn kell tartani hatályos jogunk azon szabályát, mely szerint bizományi szerződést valamennyi alany köthet, és nincsenek különös szabályok arra az esetre, ha a bizományos vagy a megbízó gazdálkodó szervezet esetleg kereskedő. Ezen meggondolás alapján nincs szükség az iparszerűség kritériumának a törvényi fogalomba történő felvételére sem. Hiszen az iparszerűség a bizományos kereskedői minőségére utalna, és azt sugallná, hogy a törvény szabályait csak abban az esetben kell alkalmazni, ha a szerződésben bizományosként kereskedelemmel hivatásszerűen foglalkozó jogalany szerepel.

Hasonló aggályokat vet fel a magyar magánjog szempontjából a HGB-nek az a szabályozási módszere, amely nem a bizományi szerződés, hanem a bizományos fogalmát teszi törvényi meghatározássá. A magyar polgári jog történetét végigtekintve kizárólagosnak mondhatjuk azt a törvényszerkesztési megoldást, amely az egyes szerződéstípusokat tárgyi alapon szabályozta. A Kt. bizományi ügylet definícióját adta, és már a korabeli kommentár-irodalom egyetértett a törvényt előkészítő értekezlettel, amely mellőzte azt az indítványt, miszerint a Kt.-nek csak a bizományos fogalmát kellene meghatározni.20 A magyar magánjog további alapvető kútfője, a soha hatályba nem lépett, de szokásjogi alapon mégis hatályosult 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat is tárgyi alapon definiálta a szerződéseket, akárcsak a jelenlegi Ptk. A magyar magánjogi szabályozás módszerétől tehát idegen volna a bizományi szerződés helyett a bizományos fogalmának a meghatározása.

Bizományi szerződést – akár megbízóként, akár bizományosként – a hatályos joganyag alapján és remélhetőleg a jövőben is minden jogalany köthet, a törvényi rendelkezések bármely alany esetében azonosak. A bizományi szerződés nem a szűken meghatározott alanyi kör alapján, hanem a szerződés tartalmára vonatkozó szabályok alapján különíthető el más szerződéstípusoktól. A bizományos fogalmának törvényi lefektetése tehát nemcsak, hogy szemben állna a magyar magánjogi szabályozás tradícióival, de egyben értelmetlen is lenne. Szabályozást nem a bizományos, hanem a bizományi szerződés meghatározása igényel.

Mindezek alapján kimondható, hogy a HGB kiindulópontja az új Ptk. számára nem szolgál mintaként. A készülő Kódex monista elven áll, azaz átfogja mind a vagyoni forgalom professzionális szereplőinek mind a magánszemélyeknek magánjogi viszonyait. Az iparszerűség felvétele a bizományi szerződés fogalmi elemei közé arra utalna, hogy a törvény szabályai csak arra az esetre vonatkoznak, ha a bizományi szerződést bizományosként hivatásszerűen közvetítő tevékenységgel foglalkozó kereskedő köti meg. Ez a megoldás szemben állna az új Ptk. szerződési jogi részének alapkoncepciójával. Szükségtelen tehát a bizományi szerződés új törvényi fogalmába felvenni az iparszerűség kritériumát, és ezzel szoros összefüggésben a magyar polgári jog hagyományait követve nem a bizományos, hanem a bizományi szerződés fogalmát kell majd meghatározni.

3. Milyen szerződéstípusba tartozó szerződéseket köthet a bizományos?

Érdekes párhuzam fedezhető fel a HGB és a Ptk. fogalom-meghatározása között a bizományos által megköthető szerződések tekintetében. Egyik törvény sem ad világos választ arra a kérdésre, hogy milyen szerződéstípusba tartozó szerződések megkötésére vállalhat kötelezettséget a bizományos. A HGB elődje, az ADHGB még jóval szélesebb körben határozta meg a bizományos által megköthető szerződések körét: úgy rendelkezett, hogy a bizományos kereskedelmi ügyletek megkötésére vállal kötelezettséget. A HGB ezzel szemben a bizományos fogalmát a 383. § -ban arra a személyre korlátozta, aki saját nevében a megbízó számlájára adásvételi szerződést köt.

Az utóbbi törvény 406. § (1) bekezdése szerint azonban a bizományra vonatkozó fejezet szabályait akkor is alkalmazni kell, ha a bizományos kereskedelmi tevékenysége körében idegen számlára és saját nevében a 383. §-ban megjelölttől eltérő ügylet megkötésére vállal kötelezettséget. Az adott szabályok tehát arra a szerződésre is vonatkoznak, amelyben nem áruk vagy értékpapírok eladására illetve megvételére, hanem valamely más kereskedelmi ügylet megkötésére vállal kötelezettséget a kereskedő. A 406. § (1) bekezdése ugyanakkor a német jogirodalom álláspontja szerint nem eredményezi a bizományi ügylet fogalmának a kiterjesztését, hiszen az említett ügylet nem minősül bizományi ügyletnek, csak alkalmazni kell rá a fejezet szabályait.21 Másként vélekednek a szerzők a 406. § (2) bekezdéséről, amelyben a bizományi ügylet fogalmának valódi kiterjesztését látják.22 A hivatkozott bekezdés úgy rendelkezik, hogy a fejezet értelmében vételi vagy eladási bizománynak minősül az a szerződés is, amelynek tárgya olyan helyettesíthetetlen ingó dolog szállítása, amely a vállalkozó által beszerzett anyagból kerül előállításra.23

A hatályos Ptk. 507. §-a szerint bizományi szerződés alapján a bizományos díjazás ellenében köteles a megbízó javára a saját nevében adásvételi szerződést kötni. A Ptk. ugyanakkor az 513. § (1) bekezdésében kiterjeszti a bizományi szerződés fogalmát a bizományos által saját nevében, a megbízó javára kötött más szerződéstípusba tartozó szerződések megkötésére is. Ezen bekezdés szerint bizományi szerződés az a szerződés is, amelynek alapján a bizományos nem adásvételi, hanem más szerződés kötésére vállalt kötelezettséget. A bizományos tehát nem csak adásvételi szerződést köthet, hanem bármilyen más szerződést is. Ugyanakkor ha a szerződés tárgya fuvarozási szerződés megkötése, az hatályos Polgári Törvénykönyvünk alapján szállítmányozási szerződésnek minősül, amely a bizománytól önállósult, nevesített szerződéstípusként nyert szabályozást.

A Ptk.-nak ez a szerkesztési megoldása valószínűleg helytelen: a bizományi szerződés törvényi fogalma (az 507. §-ban) nem konzisztens az 513. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéssel. A bizományi szerződés lehetséges tartalmának a széles körű meghatározása azonban helyesnek tűnik. A magyar bíróságok az 507. § expressis verbis kijelentésével szemben is elfogadták annak a lehetőségét, hogy a bizományos ne csak adásvételi, hanem más típusú szerződést is köthet a saját nevében, a megbízója javára.24

Az üzleti életben alkalmazott bizományi ügyletek szabályozásának igénye pedig megkívánja, hogy a bizományi szerződés alkalmazási körét az új Ptk.-ban se szűkítsük le adásvételi szerződések megkötésére, azaz ebben a tekintetben ne kövessük a HGB megoldását. Jól mutatja ezt, hogy a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény már rendelkezik olyan bizományi szerződésről, amelynek tárgya nem adásvételi szerződés megkötése. A törvény 168. § (1) bekezdésének egyik fordulata szerint a befektetési szolgáltató az ügyfél által a befektetési szolgáltatónál letétbe helyezett vagy az ügyfél számára értékpapírszámlán nyilvántartott értékpapír-kölcsönzésében bizományosként közreműködhet. A tőkepiac új szabályozását adó törvény tehát számol azzal, hogy a bizományi szerződés a jövőben is irányulhat az adásvételi szerződés megkötésén kívül más szerződések (például kölcsön-szerződés) kötésére.

Nyilvánvalóan vagy további jogalkotói munkát tenne szükségessé vagy jogalkalmazói bizonytalanságot okozna, ha az új Ptk. nem tenné lehetővé a bizományos számára, hogy az adásvételi szerződésen kívül más szerződéseket is köthessen. Ekkor ugyanis vagy módosítani kellene a tőkepiaci törvényt, vagy a bírói gyakorlatra bízni, hogy a nem adásvételi tárgyú bizományi szerződésekre milyen szabályokat kell alkalmazni. A készülő kódexben tehát továbbra is abból kell kiindulnunk, hogy a bizományos fuvarozási szerződés kivételével bármely más szerződéstípusba tartozó, illetve atipikus és vegyes szerződések megkötésére is kötelezettséget vállalhat. Ennek a jogalkotói megfontolásnak azonban egyértelműen ki kell derülnie a bizomány fogalmából. A törvényi definíciónak tehát pusztán azt kellene kimondania, hogy a bizományos szerződéskötésre vállal kötelezettséget.

Bár a HGB alapján nem tudjuk egyértelműen megmondani, hogy milyen szerződések megkötésére vállalhat kötelezettséget a bizományos, a definíciónak az az eleme, amely a bizományos által megköthető szerződések között külön nevesíti az értékpapírok eladását illetve vételét, a professzionális kereskedelem igényeit szolgálja. A bizományi szerződés ugyanis jelenleg is kiemelt szerepet játszik az értékpapír tranzakciók lebonyolításában mind Magyarországon mind Németországban. Éppen ezért meg kell fontolni ez utóbbi fordulat felvételét az új Ptk. bizományi szerződésre vonatkozó rendelkezései közé. Annál is inkább, miután a már említett tőkepiacról szóló törvény számtalan helyen tesz említést értékpapír-bizományosról.

4. Elhatárolási kérdések

A kontinentális szerződési rendszerekben – így a magyar illetve a német jogban is – a szerződéstípusok máig igen fontos szerepet játszanak. Funkciójuk az idők folyamán fontos változásokon ment keresztül, de jelentőségük a mai jogokban megmaradt.25 Ahhoz, hogy ennek a kihívásnak a bizományi szerződéstípus eleget tudjon tenni, egyértelműen el kell tudnunk különíteni a bizományi szerződéseket más szerződéstípusba tartozó szerződésektől. Ez azonban nem egyszerű feladat: a bizományi szerződés gyakran különböző szerződéstípusok elemeit is tartalmazhatja, átmenetet képezhet más szerződéstípusok felé.26 A legtöbb nehézséget a bizományi szerződésnek a megbízástól illetve az ún. saját számlás szerződésektől való elhatárolása okozza. A német jog vizsgálata mind a két jelzett probléma megoldásához közelebb segíthet.

4.1. Megbízás – bizomány

A bizományi és a megbízási szerződés elhatárolása mind a német, mind a magyar joggyakorlatban okozott problémákat.27

Szembeötlő, hogy a HGB a bizományossal szerződő felet nem megbízónak, hanem “bizományozónak” (Kommittent) nevezi. A német jogalkotó a szerződések alanyainak eltérő megjelölésével a két külön törvényben (a megbízás a BGB-ben, a bizomány pedig a HGB-ben) szabályozott szerződéstípus elkülönült alkalmazási körét juttatta kifejezésre. Felvethető, hogy az új magyar szabályozás megalkotásakor hasznos volna-e a bizományi és a megbízási szerződés alanyait különböző elnevezéssel illetni, vagy az elkülönítés más módját kellene választani.

A német kereskedelmi törvényhez kapcsolódó jogirodalom állásfoglalása szerint bár a bizomány legbelső, jogi természetét tekintve a megbízás egyik formája, miután a bizományos a megbízottól eltérően nem a megbízó, hanem saját nevében jár el, magától értetődő, hogy a bizományi szerződésnek az egyéb megbízási szerződésektől jelentősen eltérő karakterrel kell rendelkeznie. Ezen eltérő tulajdonságok ugyanakkor nem vezethetnek olyan következtetésre, hogy a bizományi szerződést önmagában álló, és jogilag önállóan megítélendő szerződéstípusnak kell tekinteni. Pusztán annyit szűrhetünk le belőlük, hogy a kereskedelmi forgalom igényei miatt a megbízás alapvetéseinek a bizományi szerződésre vonatkozó alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a HGB arra kifejezetten lehetőséget biztosít.28 A bizomány és a megbízás közötti egyik fő különbséget egyébként a szerzők abban látják, hogy a megbízott a BGB szerint főszabályként ingyenesen jár el, a bizományos azonban mint kereskedő jogosult a díját követelni.29

Az említett okok miatt a német kereskedelmi törvény általános jelleggel nem utal a megbízás törvényi szabályaira. Két helyen azonban említést tesz a megbízás normáiról: a 385. § (2) bekezdésében és a 396. § (2) bekezdésében. Az első esetben a BGB-nek a megbízó utasításaitól való eltérés lehetőségét biztosító, a másodikban pedig a megbízott költségeinek megtérítését előíró szabályára utal. Egyéb tekintetben viszont a német jogalkotó a megbízás szabályainak felhívása nélkül szabályozta a bizományi szerződésből fakadó jogokat és kötelezettségeket. Abban a kérdésben, hogy vita esetén a kereskedő saját vagy megbízója nevében járt el (azaz, hogy bizományi vagy megbízási szerződésről van szó) csak a szerződési nyilatkozatok szabad értelmezése alapján lehet dönteni, törvényi vélelem nem szól egyik lehetséges alternatíva mellett sem.30

A hatályos Ptk. bizományi szerződésről szóló fejezetének csaknem valamennyi szabályánál felmerül a kérdés, hogy a törvény milyen jellegűnek tekinti ezt a szerződéstípust: olyannak-e amely csak csekély mértékben (a saját ügyintézésben) tér el a megbízástól, valójában azonban annak önállósult altípusa, vagy másról van szó, s a bizomány átmeneti forma a megbízás és az adásvételi vagy vállalkozási körbe tartozó, önálló kockázatvállalással járó szerződések között.31 A kérdés eldöntésénél a majdani törvénykönyv hosszát is figyelembe kell venni. Amennyiben ugyanis a jogalkotó el kívánja távolítani a bizományt a megbízástól, külön (kétszer) kell szabályozni mindazokat a bizományi szerződés kapcsán felmerülő problémákat, amelyekben a hatályos törvénykönyv a megbízás szabályaira utal.

Vajon megoldaná-e a két szerződés elhatárolását, ha a jövőbeli magánjogi kódexünkben a bizományossal szerződő felet bizományozónak nevezné a jogszabály szövege? A válasz nemleges, éspedig egyrészt a magyar magánjog tradícióiban, másrészt a joggyakorlatban gyökerező okok miatt.

A bizományozó megnevezés ellen szól, hogy a magyar jogi nyelv a bizományossal szerződő felet már másfél évszázada megbízónak nevezi. A kereskedőkről szóló 1840. évi XVI. törvénycikk bizományról rendelkező 40. §-a a bizományossal szerződő fél tekintetében tartalmazta a német jog kifejezését is (Committent), annak magyar jogi megfelelőjét azonban megbízóként jelölte meg. Hasonlóképpen megbízónak hívta a bizományossal szemben álló felet a Kereskedelmi Törvény, illetve a Ptk. is.

A magyar jogalkalmazásban vélhetően nem jelentene nagy könnyebbséget, ha a bizományossal szerződő felet a törvény bizományozóként jelölné meg. A hazai bírói gyakorlat egyöntetű abban a tekintetben, hogy a szerződéseket, illetve azok egyes alkatelemeit nem elnevezésük, hanem tartalmuk szerint kell minősíteni, illetve elbírálni.32 Az adott szerződés nem feltétlenül minősülne bizományi szerződésnek, attól, hogy a bizományozó elnevezés szerepel benne. A bizomány fogalmának pontos meghatározása mellett a bíróságok számára nem jelenthet komoly problémát a megbízási és a bizományi szerződés elkülönítése még ha a törvényben a bizományossal szerződő fél az évszázados magyar hagyományokkal egyezően megbízóként lesz is megjelölve.

A két nevezett szerződéstípus alkalmazási köre azonban a hatályos Ptk. szövegében nem válik el élesen. Amíg a megbízott szerződése a megbízó és a harmadik személy között hoz létre jogviszonyt, addig a bizományos szerződéskötése közte és a harmadik személy között.33 A bizományos gazdaságilag közvetítő, jogilag azonban szerződő fél a közte és harmadik személy között létrejött jogviszonyban.34 Ezt a különbségtételt a Ptk. szövege jelenleg expressis verbis nem tartalmazza. Érdemesnek tűnik ezért a bizományi szerződés fogalmába felvenni az 1875. évi Kereskedelmi Törvény egyik rendelkezését. A Kt. 368. § (külön nem számozott) harmadik bekezdése alapján: ha az ügylet a megbízó határozott kívánságához képest, ennek nevében köttetik, az nem bizománynak, hanem megbízásnak tekintetik. Ezzel a szabállyal a Kt. törvényi erőre emelte azt az elkülönítési ismérvet, amely alapján a mai jogirodalom megkülönbözteti a megbízást és a bizományt. Pontos elhatárolásuk érdekében hasznos volna az új Ptk. szabályai közé is beilleszteni régi magánjogunk ezen rendelkezését.

4.2. “Saját számlás”szerződés – bizomány

A HGB szövege értelmében a bizományos a “megbízó számlájára” köt adásvételi szerződést, a hatályos Ptk. pedig a “megbízó javára” kifejezést használja. A mai magyar bírósági határozatok zöme a Ptk. szóhasználatát követi, felbukkan azonban a “megbízó számlájára” kitétel is.35

A német kommentár-irodalom szerint a “megbízó számlájára” megfogalmazás a HGB-ben arra szolgál, hogy elhatárolja a bizományi szerződést a saját számlás szerződésektől.36 Ha ugyanis valaki a továbbeladás szándékával szerez be, ezt kétféleképpen teheti. Vagy megvásárolja a dolgot és eladja, és ebben az esetben a továbbeladás kockázatát neki kell viselnie, de megtartja a vételi és eladási ár teljes különbözetét, vagy pedig bizományba veszi a dolgot és mint bizományos értékesíti azt megbízója számlájára. Ebben az esetben a továbbeladás kockázata nem őt terheli, viszont csupán bizományosi díjra tarthat igényt, nem pedig a teljes árrésre. A továbbeladás szándékával beszerzőnek tehát aközött kell választania, hogy nagyobb kockázatot vállal-e nagyobb nyereség fejében, vagy kisebb kockázatot kisebb nyereség fejében. Az első esetben “saját számlás” szállítási szerződést, illetve raktári szerződést köt, az utóbbiban “idegen számlás” bizományi szerződést.37

A bizományi szerződés és a saját számlás szállítási szerződés közötti átmeneti formákra számtalan példát találhatunk,38 elhatárolásuk a német joggyakorlatban is problémás.39 Elvi tételként került itt is rögzítésre, hogy a felek által használt kifejezések helyett a szerződés tartalma és annak értelmezése lehet mérvadó,40 saját számlás adásvételi szerződés mellett szól, ha a felek pontosan meghatározott vételárban állapodtak meg, illetve ha az utasítási jogot kizárták, különösen a vételár kialakításának tekintetében.41

Különös nehézséget okoz annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy amennyiben a bizományos maga lép be az adásvételi szerződésbe eladóként vagy vevőként, vajon saját vagy idegen számlára jár el.42 A német jogirodalom szerint ezt a kérdést csak az ügy konkrét körülményei alapján lehet eldönteni. Bizomány valószínűsíthető, ha a felek elszámolási kötelezettséget és ennek fejében bizományi díjat kötöttek ki.43

A Ptk. szerint a bizományos az adásvételi szerződést megbízója javára köti. Aki saját számlás szerződést köt, az általa az eredeti eladónak kifizetett és a vevőtől megkapott vételár különbözetét magának tartja meg. Egyben átvállalja az eladótól az áru értékesítésének kockázatát. Vajon a saját számlás szerződést kötő személy második adásvételi szerződése minősíthető-e az eredeti eladó javára kötöttnek? Szélsőséges értelmezés alapján ez elképzelhető. Akkor, ha az eredeti adásvételi szerződésben a vevő vételár-fizetési kötelezettségét a továbbértékesítés megtörténtének felfüggesztő feltételétől teszik függővé. Ekkor a második adásvételi szerződésre vonatkozóan nem zárható ki egyértelműen az olyan értelmezés, amely szerint ez a szerződés az eredeti eladó érdekeit elégíti ki, az ő javára szolgál.

A hatályos Ptk. bizomány-fogalma alapján tehát szűk körben és szélsőséges értelmezés esetén fennáll a lehetősége annak, hogy a saját számlás szerződés és a bizományi szerződés között elmosódhatnak a határvonalak. Egyes kivételes esetekben a saját számlás szerződéseket is olyannak lehet tekinteni, amelyet az egyik fél a saját nevében a megbízó (eladó) javára köt. A HGB szövege azonban kizárja ennek a lehetőségét. A saját számlás szerződést kötő fél ugyanis az ügylet természetéből fakadóan saját számlájára jár el, a bizományos viszont a megbízó számlájára.

A terminológiai pontosság igénye miatt tehát megfontolásra érdemesnek tartom, hogy a jövőbeli Polgári Törvénykönyvben a bizományi szerződés fogalmába a “megbízó javára” kitétel helyett a “megbízó számlájára” fordulatot használjuk. Ezzel a saját számlás szerződések és a bizományi szerződések pontosan és maradéktalanul elhatárolhatóak lesznek egymástól.

5. Összegzés

A bizomány a német jogban a kereskedelmi jog szabályozási körébe tartozik, a bizományos HGB-ben szereplő fogalmának pedig lényeges eleme az iparszerűség kritériuma. Álláspontom szerint a német kereskedelmi törvény ebben a tekintetben nem jelent követendő példát az új magyar Polgári Törvénykönyv számára. Az új Ptk. monista elven épül majd fel, az iparszerűség azonban a bizományos kereskedői minőségére utalna, és így ellentétben állna a bizományi szerződésre vonatkozó 73/1992. (XII. 28.) számú Alkotmánybírósági határozatban megelőlegezett és a koncepcióban lefektetett elvekkel.

A magyar magánjog hagyományaival ellentétes a német kereskedelmi jognak az a szabályozási módszere, amely nem a bizományi szerződés, hanem a bizományos fogalmát határozza meg. Átvétele egyben értelmetlen is lenne: a bizomány nem alanyi köre alapján különül el más szerződéstípusoktól, hanem tartalma alapján. Az új Ptk.-ban tehát a bizományi szerződés fogalmát kell meghatározni, az iparszerűség feltételül szabása nélkül.

Jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyvünk bizomány-fogalma átgondolatlan, mert két eltérő tartalmú rendelkezést tartalmaz arra vonatkozóan, hogy milyen szerződések megkötésére vállalhat kötelezettséget a bizományos. A HGB ebben a kérdésben nem igazít el, ugyanis hasonló bizonytalanság a német jogban is tetten érhető. Az üzleti élet igényeinek nem felelne meg az a megoldás, amely a bizományos által megköthető szerződések közé kizárólag az adásvételi szerződéseket sorolja. A professzionális kereskedelem szükségleteinek a kielégítését szolgálná azonban a német jog azon fordulatának a recipiálása, amely a bizomány fogalmában külön nevesíti az értékpapírokkal kapcsolatos szerződéseket. Az új Ptk.-ban tehát a bizományi szerződés fogalmát úgy kell meghatározni, hogy a szerződés tárgya fuvarozási szerződés kivételével bármilyen szerződés megkötése lehet, az értékpapírokkal kapcsolatos szerződések expressis verbis kiemelésével.

A bizományossal szerződő felet a német kereskedelmi törvény nem megbízóként, hanem bizományozóként (Kommittent) jelöli meg. A bizomány és a megbízás elhatárolásának ez a módja a magyar jog tradícióitól idegen. Az 1875. évi Kereskedelmi Törvény azonban tartalmazta azt az elkülönítési ismérvet, amely alapján a jelenkori jogirodalom megkülönbözteti a megbízást és a bizományt. Azt ugyanis, hogy míg a megbízott a megbízó nevében, addig a bizományos saját nevében köt szerződést. Ezen szabály felvételével eloszlatható lenne a bizományi és a megbízási szerződések elhatárolásában mutatkozó joggyakorlati problémák többsége.

Szintén nehézséget jelent a bizományi szerződés és az úgynevezett saját számlás szerződés szabatos elkülönítése. A német törvény úgy fogalmaz, hogy a bizományos a megbízó számlájára köt szerződést. Véleményem szerint a HGB-nek ez a megfogalmazása pontosabban határolja el a két nevezett szerződés-típust, mint a hatályos Ptk.-ban szereplő “megbízó javára” megfogalmazás. Ezért érdemes volna eltérni a jelenlegi törvényszöveg szóhasználatától, és a “megbízó számlájára” kifejezést használni az új magánjogi kódexben.

JEGYZETEK

1 Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója. A Kodifikációs Főbizottság 2001. november 8-i ülésén elfogadott formában. IV. könyv 3. rész 1. pont b) alpontja. Megjelent a Magyar Közlöny 2002/15/II. számában 138. o.

2 A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve. Az 1959. évi IV. törvény javaslatának miniszteri indokolása. Budapest, 1959. 397. o.

3 Mádl Ferenc: Néhány gondolat a BGB hatásáról a magyar magánjog fejlődésére. In: Eörsi Gyula Emlékkönyv 1922-1992. Szerkesztette: Sárközy Tamás és Vékás Lajos. Budapest, 2002. 69-70. o.

4 Vékás Lajos: Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2001. 199-200. o.

5 Vékás: i. m. 50. o.

6 A kereskedelmi forgalom külön magánjogának definiálására szolgáló másik megoldás az 1807-es francia Code de Commerce-re jellemző. Ez nem a kereskedő, hanem a kereskedelmi ügylet fogalmát teszi az elhatárolás alapjává.

7 Korn, Alfred: Handkommentar zum Handelsgesetzbuch. Köln, 1929. 282. o.

8 Staub’s Kommentar zum Handelsgesetzbuch. Bearbeitet von: Heinrich Könige, Albert Pinner, Felix Bondi. Neunte Auflage. Berlin 1913. 1056. o.

9 Erre vonatkozóan lásd: Neumann Armin: A kereskedelmi törvény magyarázata. Budapest, 1878. I. kötet 47^8. o.

10 Rudolf Lóránt: A kereskedelmi ügyletek minősítési szabályai. (KT 258-264. §§). Pécs, 1942. 47. o.

11 Ez alól a francia jog kivételt jelent. Az 1804-es Code Civil ugyanis megelőzte a Code de Commerce megalkotását, bár utóbbi komoly történeti alapokra támaszkodhatott.

12 Vékás: i. m. 52. o.

13 Neumann: i. m. II. kötet 444. o., ugyanígy Vékás: i. m. 52-53. o.

14 Zlinszky Imre: Magyar magánjog mai érvényében különös tekintettel agyakorlat igényeire. Franklin Társulat, Budapest 1897. 610. o. 2. lábj.

15 Vékás: i. m. 72. o.

16 Ld. a 73/1992. (XII. 28.) számú Alkotmánybírósági határozatot

17 Ld. a 73/1992. (XII. 28.) számú Alkotmánybírósági határozatot

18 Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója. i. m. 10. o.

19 Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója i. m. 92. o.

20 Neumann: i. m. 443. o.

21 Ld. Staub’s Kommentar. i. m. 1052. o. és Korn: i. m. 284. o.

22 Staub’s Kommentar. i. m. 1052. o.

23 Egyes német szerzők erre a szakaszra hivatkozva élesen elkülönítik a bizományos és a bizományi ügylet fogalmát, és utóbbinak jóval szélesebb jelentéstartalmat adnak. Eszerint a bizományi ügyletnek minősül minden szerződés, amelyben a kereskedő mással szemben arra vállal kötelezettséget, hogy más számlájára a maga nevében szerződést köt. Erre vonatkozóan lásd: Lehmann, Karl: Lehrbuch des Handelsrechts. Zweite, umgearbeitete Auflage. Lepizig, 1912. 824. o. és Beck’sche Kurzkommentare. Handelsgesetzbuch mit GmbH & Co., Handelsklauseln, Bank- und Börsenrecht, Transportrecht (ohne Seerecht). Bearbeitet von: Klaus J. Hopt. München, 2000. 1078. o. A 21. lábjegyzetben idézett szerzők véleménye ezzel ellentétes. Létezik olyan álláspont is, amely a 406. §-ra vonatkozóan a “nem valódi bizomány” kifejezést használja. Lásd: Heilfron, Ed.: Lehrbuch des Handelsrechts. Berlin, 1909. Zweiter Band. 247. o. és Kommentar zum Handelsgesetzbuch. Mit einschlägigen Rechtsvorschriften in zwei Bänden. Hrg von Manfred Straube. Wien 1995. 1022. o.

24 Ld. többek között: Legf. Bír. Gf. I. 31. 205/1978. sz. – BH 1979. 302.

25 Vékás Lajos: A szerződési rendszer fejlődési csomópontja. Budapest, 1977. 151. o.

26 Harmathy Attila: A bizomány. In: A Polgári Törvénykönyv magyarázata. Szerkesztette: Gellért György. Budapest, 2001. II. kötet 1701. o.

27 Ld. Legf. Bír. Pfv. V. 22. 747/1995. sz. – BH 1996. 588.

28 Endemann, W.: Handbuch des deutschen Handels-, See- und Wechselrechts. Dritter Band. Leipzig, 1885. 164-165. o.

29 Heilfron, Ed.: Lehrbuch des Handelsrechts. Berlin, 1909. Zweiter Band. 251. o., Larenz, Karl: Lehrbuch des Schuldrechts. Band II: Besonderer Teil. Halbband 1. Dreizehnte, völlig neubearbeitete Auflage. München 1986. 409. o.

30 Cosack, Konrad: Lehrbuch des Handelsrechts. Siebente neubearbeitete Auflage. Stuttgart, 1910. 182. o.

31 Harmathy: i. m. 1716. o.

32 Ld. töbek között: Legf. Bír. Gf. II. 32. 940/1999. sz. – BH 2000. 550., P. törv. III. 20. 752/1988. sz. – BH 1989. 188., Eln. Tan. G. törv. 30. 432/1980. sz.- BH 1981. 510. és P. Törv. V. 20. 217/1979. sz. – BH 1980. 172.

33 Eörsi Gyula-Kemenes Béla-Sárándi Imre-Világhy Miklós: Kötelmi jog. Különös rész. (Egyes szerződésfajták). Budapest, 1985. 119. o. és Bíró (György: A megbízási szerződés. Budapest, 2001. 49. o.

34 Korn: i. m. 282. o.

35 Legf Bír. Gf. I. 32. 948/1992. sz. – BH 1994. 266.

36 Ld. Staub’s Kommentar. i. m. 1053. o. és Cosack: i. m. 180. o.

37 Eörsi-Kemenes-Sárándi-Világhy: i. m. 120. o.

38 Harmathy Attila: A külkereskedelmi és a belföldi vállalatok közötti szerződések általános kérdései. In: Eörsi Gyula és Harmathy Attila (szerkesztették): A külkereskedelmi vállalatok belföldi szerződései. Budapest, 1978. 46. o.

39 Staub’s Kommentar. i. m. 1053. o., Heilfron: i. m. 248. o. 3. lábjegyzet, Gierke, Julius von: Handelsrecht und Schiffahrtsrecht. Zweite, umgearbeitete Auflage. Berlin und Leipzig. 1926. 505. o. és Beck’sche Kurzkommentare. München 2000. i. m. 1079. o.

40 Adof Baumbach-Konrad Duden-Klaus J. Hopt: Handelsgesetzbuch (mit GmbH & Co., Recht des Allgemeinen Geschäftsbedingungen und Handelsklauseln, Bank- und Börsenrecht, Transportrecht (ohne Seerecht). München, 1989. 958. o.

41 Baumbach-Duden-Hopt: i. m. 958. o.

42 Staub’s Kommentar: i. m. 1054. o.

43 Lehmann: i. m. 826. o.

Hozzászólások

hozzászólás