„…bátran állíthatom, hogy a legterjedelmesebb és legátfogóbb magánészrevételek szerzője vagyok, így aligha van az országban olyan, aki nálam több kritikát fogalmazott volna meg az új Ptk. kapcsán.” (Pomeisl András)

Az új Polgári Törvénykönyvet, illetve a HVG-ORAC Kommentárt és a Ptk. Fordítókulcsot bemutató konferenciákat – a nagy érdeklődésre tekintettel – három alkalommal is megtartották májusban és júniusban. 2013 őszén pedig részletes, tematikus rendezvényeken ismertetik a legkiválóbb szakértők az egyes könyveket. Pomeisl Andrással, a konferenciák előadóinak egyikével, a Kommentár egyik szerzőjével, egyben a Kommentár egyes részei tekintetében „a Szerkesztő munkatársával” a polgári jog néhány megújult szabályáról beszélgettünk.

Névjegy

Pomeisl András 2002-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog és Államtudományi Karán „praeclare” minősítéssel, 2006-ban szakvizsgázott „kitűnő” eredménnyel. 2002. október 1-jétől dolgozott a Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiumában mint bírósági tisztviselő, 2006. augusztus 1-jétől mint bírósági titkár. 2002 és 2008 között a Legfelsőbb Bíróság dologi jog perekben és végrehajtási ügyekben eljáró Polgári I. tanácsa mellett, 2005. január 1-je óta a Legfelsőbb Bíróság, illetve a Kúria Polgári Kollégiumának Elvi Csoportja mellett tanácsjegyző. 2010 májusa és 2012 februárja között a Legfelsőbb Bíróság, illetve a Kúria Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Jogi Iroda vezetője volt. 2012-ben a Kúrián „a fogyasztói kölcsönszerződésben pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelensége megítélése” tárgykörben felállított joggyakorlat-elemző csoport tagja volt.
Cikkei jelentek meg a kártérítési felelősség, a szerződés érvénytelensége, az elévülés, a meghatalmazás és a felszámolás elrendelésének viszonya, a forgalomképtelen ingatlanokkal való rendelkezés, a kényszer- és kötelező munka tilalmával kapcsolatos strasbourgi gyakorlat, az új öröklési szabályok, az egységes szemléletű vagyonközösségi szabályozás, a IX. századi magyar államszervezet felépítése, és a jogállamiság közösségi biztosítékai tárgyában.
Kommentárok társszerzője az egyesület, alapítvány és köztestület, a perköltség és bizonyítás, az elévülés és a szerződés megszűnésének egyes esetei szabályozása, valamint a végrehajtás általános szabályai, a munkabérre és egyéb járandóságra, valamint pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összegre vezetett végrehajtásra, valamint a biztosítási intézkedésre vonatkozó szabályozás tárgyában.
2010. június 1-je óta a Kúria Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Jogi Iroda Hírlevelének felelős szerkesztője; a Kúriai Döntések (Bírósági Határozatok) Fórum rovatának, valamint a BH+ kiadvány szerkesztője.


Melyik témakört dolgozta fel Ön a HVG-ORAC Kommentár számára?

Az általam feldolgozott témaköröket a sokszínűség jellemzi, hiszen nekem jutott az a feladat, hogy a Dologi jog könyvben szereplő zálogjogi szabályozás, továbbá a Kötelmi jog különös részéből a biztosítéki szerződések, a letéti szerződések, valamint az egyéb kötelem-keletkeztető tények szabályozását ismertessem, illetve magyarázzam.

Ez a széles tematika vélhetőleg nem a véletlen műve, hiszen azt követően, hogy a polgári jogi kodifikáció 2006-ban a társadalmi vita szakaszába érkezett, annak valamennyi szakaszában tettem – természetesen magánszemélyként – a Ptk. valamennyi könyvét érintő, szövegszerű módosító javaslatokat és többé-kevésbé részletes indokolást is tartalmazó észrevételeket, a mellett, hogy munkakörömből adódóan közreműködtem a Legfelsőbb Bíróság észrevételeinek elkészítésében is. Ezeknek az észrevételeknek és javaslatoknak egy részét be is építették a hatályba nem lépett 2009. évi CXX. törvény, illetve az új Ptk. szövegébe. Azt hiszem, hogy bátran állíthatom, hogy a legterjedelmesebb és legátfogóbb magánészrevételek szerzője vagyok, így aligha van az országban olyan, aki nálam több kritikát fogalmazott volna meg az új Ptk. kapcsán.

Ilyen előzmények után ért az a megtisztelő felkérés, hogy az új Ptk. kommentárjának megírásában, illetve szerkesztésében vegyek részt. Az általam írt részek tematikájának kiválasztását részint a szerzőtársak érdeklődési köre határolta be, hiszen a fenti okokból az új Ptk.-nak alig van olyan része, amellyel korábban – ha csak érintőlegesen is – ne foglalkoztam volna (ez a szerkesztői munka során jelentős előnyt jelentett számomra). Mindenesetre a zálogjogi szabályozás egyike volt annak a három szabályozási anyagnak, amelyhez a társadalmi észrevételezés során teljesen új szabályozási javaslatot készítettem, így e rész magyarázata külön szakmai kihívást jelentett. A biztosítéki szerződésekre vonatkozó joganyag – legalábbis részben – az én javaslatomra jelent meg – az Mtj. szabályozásához hasonlóan – a kötelmi jog különös részében önálló fejezetként; korábban egy cikkemben foglalkoztam is a kezessel szembeni elévülés kérdéskörével (A kezes és a gazdasági társaság tagja felelősségének (mögöttes felelősség) elévülése, in: Iusutum Aequum Salutare III. 2007/3. 191–200.), így e jogterület szabályozási előzményei nem voltak teljesen ismeretlenek számomra. Ami az egyéb kötelem-keletkeztető tényállásokat illeti, megjegyezném, hogy a korábbi észrevételezés során tettem arra javaslatot, hogy az egyoldalú jognyilatkozaton alapuló jogviszonyok (értékpapír, díjkitűzés, kötelezettségvállalás közérdekű célra) önálló, az egyes szerződésektől elkülönülő szabályozási egységként jelenjenek meg az új Ptk-ban. A letéti szerződések, a jogalap nélküli gazdagodás, az utaló magatartás és a megbízás nélküli ügyvitel látszólagos változatlanságuk miatt kerülhettek hozzám.

Melyek a legjelentősebb változások ezeken a területeken?

A zálogjogi szabályozás szerkezetében és anyagában is megújult. Egyrészt – ez a legszembetűnőbb változás – a zálogjogi szabályozás a maga egészében átkerült a kötelmi jogból a dologi jogba. Azon persze lehet vitatkozni, hogy vajon a zálogszerződésre vonatkozó joganyagot nem lett volna-e szerencsésebb a kötelmi jogban, a biztosítéki szerződések között hagyni, illetve nem lett volna-e helyesebb a korlátolt dologi jogok között az utolsó helyen elhelyezni (szerintem igen), ennek ellenére az mindenesetre ez által világossá vált, hogy a zálogjogra mint korlátolt dologi jogra vonatkozó szabályozás kógens. A másik szerkezeti változás, hogy míg a régi Ptk. a valamennyi zálogjogra vonatkozó általános szabályokat követően tartalmazta a zálogjog egyes fajtáira vonatkozó különös szabályokat, addig az új Ptk. a zálogjogviszony „életútját” alapul véve rendezi el a szabályokat a zálogjog létrejöttétől annak megszűnéséig. Az új Ptk. a zálogjog fajtáit illetően is változást hoz: az óvadékot egyértelműen a kézizálogjog egyik fajtájának tekinti, megszünteti a vagyont terhelő zálogjog és az önálló zálogjog intézményét, a körülírással meghatározott zálogtárgyon fennálló zálogjogot, illetve a különvált zálogjogot léptetve helyükre. Az új szabályozásba bekerültek az új, egységes hitelbiztosítéki nyilvántartás legfontosabb szabályai, és részletesebben tartalmazza a zálogjogok rangsorára, illetve a felek kielégítési jog megnyíltát megelőző jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályokat. A valószínűleg legnagyobb horderejű változás azonban a zálogjog érvényesítése körében következett be: az új Ptk. jelentősen kitágította a zálogjog bírósági végrehajtáson kívüli érvényesítésének lehetőségét.

A biztosítéki szerződésekre vonatkozó szabályozás is jelentősen változott. A kezességi szerződés szabályainak egy része – itt kiemelném a megtérítési igényre vonatkozó szabályt – átkerült a kötelmi jog általános részébe, míg számos új részletszabály és jogintézmény (kártalanító kezesség, határozott időre vállalt kezesség stb.) került az új Ptk.-ba; e körben a jogalkotó bőven merített az Mjt.-ből. Fontos, hogy az új Ptk. már kifejezetten rendezi a csődegyezség, illetve a felszámolási eljárás megindításának a kezes felelősségére gyakorolt joghatását. Megváltoztak a készfizető kezesség esetkörei is: e körben az új Ptk. –  elvetve a korábbi szabályozást, és  részben a Mjt.  szabályaira visszanyúlva – döntő jelentőséget a behajtás elnehezülésének tulajdonít. Az új Ptk. megváltoztatja a több kezes, illetve a kezes és a dologi zálogkötelezett egymáshoz való viszonyát szabályozó rendelkezéseket is, és különös szabályokat tartalmaz a fogyasztói kezesség tekintetében. A másik biztosítéki szerződés, a garanciaszerződés leginkább csak nevében emlékeztet a korábbi bankgarancia jogintézményére: az új, jóval részletesebb szabályozás fő célkitűzése, hogy a garanciavállalást elkülönítse az okmányos meghitelezéstől. Tekintettel arra, hogy a jövőben garantőr nemcsak bank lehet, ezért az új szabályozás a fogyasztói garanciavállalásra is tartalmaz különös szabályt: az ilyen garanciavállalás készfizető kezességként érvényes.

A letéti szerződések szabályozása látszólag változatlan, ugyanakkor a törvénynek ez a fejezete az utolsó körben még számos ponton módosult. Az új szabályozás következetesen végig kívánja vinni a letéti szerződés konszenzuál-szerződés jellegét, így például a szerződés megszűnését már következetesen a szerződés felmondásához, és nem a letett dolog visszaadásához köti, noha e körben a szabályozás tartalmilag valójában nem változott. Jelentős változás az is, hogy míg a Mtj.-ben és a Ptk.-ban a letéti szerződés főszabályként ingyenes ügylet volt, addig az új Ptk.-ban a letéti szerződés főszabályként visszterhes ügylet, noha a törvény különös szabályként tartalmazza az ingyenes letétre vonatkozó rendelkezéseket is. Az új Ptk. „új” jogintézményként kifejezetten és viszonylag részletesen szabályozza a gyűjtő és rendhagyó letét jogintézményét is. A letéti fejezet a szállodai letét szabályozásával zárul; e körben fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az egykori fokozott felelősség – a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályainak objektivizálódása folytán – már inkább korlátozott felelősséget jelent.

Az egyéb kötelem-keletkeztető tényállások szabályozás kapcsán is uralkodó vonás a joganyag szövegszerű változatlansága, bár a szabályozási környezet megújulása itt is jelentős változásokat vetít előre. Az új Ptk. a régi Ptk.-nál és annak bírói gyakorlatánál szélesebb körben alkalmazza a jogalap nélküli gazdagodás jogintézményét egyes jogviszonyok rendezésénél; maga a szabályozás tartalma azonban csak néhány kisebb jelentőségű kérdésben módosult. A megbízás nélküli ügyvitel szabályainak hatályát nagyban kiterjesztette, hogy a jogalkotó ennek szabályait rendelte alkalmazni azokban az esetekben, amelyekben a régi Ptk. a felelős őrzés szabályait rendelte alkalmazni; a birtoklással kapcsolatos kérdéseket a bizalmi vagyonkezelés egyes szabályaira utalással kívánja rendezni. Az utaló magatartás szabályainak hatályát jelentősen leszűkítette, hogy a szerződéskötéssel kapcsolatos károkozás önálló kárfelelősségi alakzattá vált, így az utaló magatartással okozott kárral kapcsolatos méltányossági kárfelelősségi szabály dogmatikailag megtisztulva, szűkebb alkalmazási körre szorult vissza. A díjkitűzés szabályai annyiban változtak, hogy a továbbiakban nincs lehetőség a díj megosztására, ha az eredményt többen, egymástól függetlenül hozták létre, mert mindenkor az időbeli elsőség dönt. A közérdekű kötelezettségvállalás szabályai az állami szerepvállalás körében változtak meg.

Észlelt-e jogalkalmazási problémát, esetleg szabályozási hiányt ezeken a területen az új Ptk.-ban?

Előre kell bocsátanom: nem gondolom, hogy létezik tökéletes jogalkotói mű, amely minden problémát megold, és újakat nem keletkeztet, ezért egy törvénykönyv szerintem akkor jó, ha több problémát old meg, mint amennyit keletkeztet. Kicsit korainak is érzem arról beszélni, hogy az új Ptk. ilyen értelemben jó törvény-e, mert ezt majd csak néhány év gyakorlat után lehet eldönteni. Ennek ellenére a Kommentár írása közben számos olyan rendelkezéssel, jogintézménnyel találkoztam, amelynek gyakorlati működése kapcsán vannak aggályaim.

A jogszabály-anyag méretére és újdonságára tekintettel nyilvánvalóan elsősorban a zálogjog területén találkoztam ilyenekkel. Erős kétségeim vannak például a különvált zálogjog gyakorlati alkalmazása kapcsán, mert noha a szabályozás önmagában zárt és következetes, de egy ilyen biztosíték gazdasági hasznossága – jelen formájában – megkérdőjelezhető. Szintén komoly kérdéseket vet fel a zálogjog érvényesítésének szabályozása: miként arra a Kúria is utalt korábbi észrevételeiben, az új szabályozás túlságosan tág cselekvési szabadságot biztosít a zálogjogosultnak, és az újonnan biztosított jogvédelmi eszközök – gondolok itt különösen a zálogjog érvényesítése felfüggesztésére, illetve korlátozására – a jelen bírósági ügyteher és eljárási időtartamok mellett nem tűnnek kellőképpen hatékonynak. Néhol a szabályozás feleslegesen bonyolultnak, illetve homályosnak tűnik, bár ez a probléma az értelmezéssel általában feloldható. Az országgyűlési vitában beiktatott módosító indítványok egy része sem használt a szabályozásnak, gondolok itt a zálogjogtól mentes szerzés feltételeire, vagy a zálogjog tárgyi terjedelmére vonatkozó szabályozásra, amelyek – bár az együttes értelmezés nem lehetetlen – szövegszerűen nincsenek összhangban a dologi jog más szabályaival. Az elévülés mint zálogjog megszűnését eredményező ok kiterjesztése a kézizálogjogra szintén jelentős megrázkódtatásokat fog okozni a gyakorlatban, hiszen sokan azért kötöttek ki óvadékot követelésük biztosítékául (például a lakásbérleti szerződés kapcsán), hogy az elévülés ellenére is érvényesíteni tudják követelésüket. Ez különösen azért lesz fontos, mert a jövőben az elévülés megszakításához nem lesz elegendő a kötelezett írásbeli felszólítása. Külön kérdés, hogy milyen részletszabályokat fog tartalmazni a hitelbiztosítéki nyilvántartásáról készített külön jogszabály.

A biztosítéki szerződések kapcsán – ez némiképp az én bűnöm – a jogalkotó az esedékessé válás feltételévé teszi a kezes felszólítását. Noha korábban említett cikkemben magam is úgy foglaltam állást, hogy a jogosultnak a teljesítésre fel kell szólítania a kezest, de ezt én nem a követelés esedékessé válásának feltételeként, hanem az elévülés megszakítása érdekében tartottam szükségesnek. Az új szabály viszont azzal a sajnálatos következménnyel jár, hogy ha a jogosult nem hívja fel teljesítésre a kezest, akkor az ő vonatkozásában az elévülés meg sem indul!

Az egyéb kötelem-keletkeztető tényállások kapcsán első látásra meglepett, hogy a megbízás nélküli ügyvitel felelős őrzés szabályait helyettesíteni hivatott rendelkezése nem a letét, hanem a bizalmi vagyonkezelés szabályaira utal vissza. Noha ez önmagában nem rossz, de kétségeim vannak, hogy vajon a gyakorlat azonnal megfelelően alkalmazni tudja-e ezt az utaló szabályt, tekintettel arra, hogy a bizalmi vagyonkezelés új jogintézményként jelent meg az új Ptk.-ban, ezért szabályainak értelmezése még kialakulatlan, így – a fenti utaló szabály és a megbízás nélküli ügyvitel tágabb körű alkalmazása révén – más jogintézményekkel kapcsolatos gyakorlatot is elbizonytalaníthatja.

Mit javasol olvasóinknak, hogyan ismerkedjenek az új Ptk-val, illetve a Kommentárral?

Az új Ptk. jóval nagyobb terjedelmű jogszabály, mint a régi, és nemcsak számos új jogintézményt és részletszabályt tartalmaz, de a régi szabályok közül is sok megváltozott formában vagy más helyen jelenik meg benne; számos, egyes szerződéstípusokra alkalmazandó szabály került át például a kötelmi jog általános részébe. A jogalkotó több bevált és nem vitatott tartalmú részletszabályt az általános szabályokból következőnek, és így feleslegesnek ítélt, és ezért elhagyott a törvényből. Mindez nehezíti az eligazodást az új törvényben, a változások felderítését és nyomon követését.

A Kommentár szerkesztése során ezért arra törekedtünk, hogy feltárjuk a törvény belső összefüggéseit, és konkrétan utaljunk a kapcsolódó szabályokra. Úgy is mondhatnánk, hogy a Kommentár szerkesztői nemcsak a Fordítókulccsal, de magával a Kommentárral is egy „térképet” szerettek volna az Olvasó kezébe adni, amely segíti az új Ptk.-ban való eligazodást. Ezt szolgálta a jogszabályi előzmények és a korábbi bírósági gyakorlatra vonatkozó bőséges utalás éppúgy, mint az egyes szabályok részletes, a jövőbeli gyakorlat irányaira is kitekintő – néhol kritikus – magyarázata.

Miként fentebb említettem, valószínűleg én magam voltam az új Ptk. egyik legélesebb kritikusa. Szeretnék azonban mindenkit megnyugtatni, hogy ez a Kommentár nem a szakmai ellenzék zugkiadványa, amely az új Ptk. hibáit kívánja kiemelni és pellengérre állítani – már csak azért sem, mert a Kommentár szerzői között többen az új Polgári Törvénykönyv Szerkesztőbizottságának is tagjai voltak. Miként arra a kiadvány szerzőinek kiadott szerkesztési elvekben is utaltunk, a cél az volt, hogy az értelmezés klasszikus eszközeinek felhasználása révén az elfogadott normaszöveg koherens értelmezésére tegyünk kísérletet, az esetleges szövegszerű ellentmondások lehetséges feloldásával.

Ez egyben a válasz arra is, hogy miért vállalkoztunk ilyen bőséges Kommentár megírására, miért tagoltuk ilyen mértékben a Kommentár szövegét. A kiadvány előkészítése során többen felvetették, hogy bírósági gyakorlat hiányában nem lehet Kommentárt írni, ezért a legtöbb, amit tehetünk, hogy az új szabályokra hívjuk fel a figyelmet, vagy írunk egy bővített indokolást a törvényhez (miként azt egy másik kiadó szerzői, minket időben némiképp megelőzően megtettek). Én ezzel az állásponttal kezdettől fogva nem értettem egyet, hiszen a törvény elfogadásától kezdve önálló életre kel; a kommentár-írás lényege – ezt más kiadónál megírt régi Ptk., Pp., és Vht. kommentár-részek egykori szerzőjeként is állítom – a jogszabályszöveg magyarázata, és ennek során a joggyakorlat esetleges hiányában is bátran lehet támaszkodni a klasszikus értelmezési eszközökre. Természetesen a Kommentárban kifejtett szerzői álláspont mindaddig csak jogirodalmi álláspont marad, míg azt a joggyakorlat nem igazolja vissza, és ennyiben a joggyakorlat komoly megerősítő érv lehet; ugyanakkor egy kommentár mindig több, mint egy egyszerű jogeset-gyűjtemény.

A jelen Kommentár különös szakmai súlyát ráadásul az adja, hogy a szerzők egy jelentős része egyben a Kúria adott jogterülettel foglalkozó szaktanácsának elnöke vagy tagja, így szakmai álláspontjuk nyilvánvalóan befolyással lesz a Kúria jövőbeni ítélkezésére, vagyis az új Ptk. jövőbeni bírósági gyakorlatára, míg másik részük egyetemi oktató, akiknek álláspontja a jogászképzésen keresztül fogja befolyásolni az eljövendő jogásznemzedékek gondolkodását. Ebből a szempontból kétségkívül én vagyok a „kakukktojás”, ezért is igyekeztem álláspontomat lehetőleg minél több szakmai érvvel alátámasztva, a klasszikus értelmezési eszközök kifejezett alkalmazásával kifejteni – néhol talán túlságosan is bőségesen és tagoltan.

Az interjút Sáriné Simkó Ágnes készítette.

Az interjú 2013. szeptember 27-én került publikálásra.