A cikk letölthető PDF formátumban is!

“Akár tetszik, akár nem, a zálogjogi nyilvántartás lehet a farok, amely csóválja a kutyát.”1

Előzmények

A hitel a mai gazdaság nélkülözhetetlen alkotóeleme, a biztosítéki rendszer pedig jelentős szerepet tölt be a hitelhez való hozzáférés lehetőségeinek alakulásában. A zálogjog iránti megélénkült érdeklődést azonban ez önmagában nem magyarázza. Az új Ptk.-val kapcsolatos előkészítő munkálatok során, a korábbi zálogjogi novellákat (1996, 2000.) követően, az volt az elképzelés, hogy az új Ptk. a zálogjog terén nem fog lényeges újdonságokat tartalmazni. A Koncepciónak azt a döntését, hogy a zálogjog szabályai a szerződésekre vonatkozó szabályok közül kerüljenek át a dologi jogi szabályok közé, csupán technikai, szimbolikus változásnak tekintették. A kodifikációs munka azonban arra az eredményre vezetett, hogy ennek a szerkezeti változásnak jelentős dogmatikai, tartalmi következményei vannak. Egyebek mellet, olyan jelentős kérdések vetődtek fel, mint a zálogjog alapítása dologi ügyletként való újraszabályozása, a zálogjog-alapító ügylet absztrakt vagy jogcímes természetének tisztázása, a fiduciárius ügyletek kezelése stb. Igen jelentős kérdésként merült fel az ingó jelzálogjogra és a zálogjogi nyilvántartásra vonatkozó szabályozás továbbfejlesztése is. Ez utóbbi kérdésben a gondolkodásra jelentősen hatottak a külföldi fejlemények és a nemzetközi jogegységesítő törekvések is. Ennek megfelelően, a Szerkesztőbizottság által elfogadott és az IM által közzétett vitatervezet (“Javaslat”) számos lényeges kérdésben eltér a hatályos törvénytől. Az eltérések egy része az ingó jelzálogjogot, elsősorban annak alapítására vonatkozó szabályokat érinti. A Javaslat szerint a zálogszerződés tekintetében megszűnne a közokirati kényszer, és ezen felül az Indokolás felveti a zálogjogi nyilvántartás reformjának, az online hozzáférhetőség megteremtésének szükségességét is. Ez a törekvés az ún. Szakértői Javaslatban még erőteljesebben, már a normaszöveg szintjén is megjelenik.2

A felülvizsgálat szükségessége

A zálogjognak (számos más jogintézményhez hasonlóan) alapvetően két szintje van: a polgári jogi anyagi szabályok és az intézményi háttér, amelyre a polgári jogi szabályozás épülhet. A kettő kölcsönösen hat egymásra, de a polgári jogi szabályozás lehetőségeit alapvetően meghatározzák az intézményrendszerre vonatkozó és az ehhez kapcsolódó eljárási szabályok. Például, az átfogó és teljeskörű telekkönyvi rendszer léte vagy nem léte nyilvánvalóan meghatározza az ingatlan jelzálogjog lehetőségeit. Ugyanígy, ingó jelzálogjog korábban (az e jogintézménnyel kapcsolatos koncepcionális bizonytalanságok mellett) azért nem létezhetett, mert hiányzott annak nyilvántartási rendszere.

1996-ban a zálogjogi reform egyik alapvető eleme volt a jelzálogjog kiterjesztése az ingóságokra. Korábban ez, a lajstromozott ingóságok szűk körétől eltekintve, ismeretlen volt a magyar jogban. Az ingó jelzálogjog bevezetésének előfeltétele volt a zálogjogi nyilvántartás megteremtése. A zálogjogi nyilvántartás az állami jogszolgáltatás része. Ennek ellenére – elsősorban annak elkerülése érdekében, hogy ebből az állami költségvetés számára további terhek fakadjanak – az a döntés született, hogy ezt a nyilvántartást az állami intézmények körén kívül kell létrehozni és működtetni. Az ingó jelzálogjog bevezetésének kulcskérdésévé vált, hogy akad-e olyan nem-állami, de mégis “közhitelű” szervezet, amely vállalja a nyilvántartás kialakításának és működtetésének a feladatát. Egyedül a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) mutatott érdeklődést eziránt, de azzal a feltétellel, hogy az állam olyan feltételrendszert alakít ki, amely garantálja a közjegyzők számára a befektetés és a működési ráfordítások megtérülését. Ez az elvárás ütközött azzal az – elsősorban a zálogjogi reform megvalósításában fontos segítséget nyújtó Európai Újjáépítés és Fejlesztési Bank (EBRD) által képviselt – másik követelménnyel, hogy, az új zálogfajta széles körű alkalmazásának elősegítése érdekében, a nyilvántartás legyen olcsó. A két ellentétes irányú követelménynek nem lehetett megfelelni; a “megoldás” a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalásának kötelezővé tétele lett. Az így kialakult helyzet fő elemei a következők:

• Az állam “kiszervezte” a zálogjogi nyilvántartás vezetését.

• E feladat ellátására határozatlan idejű “koncessziót”, monopóliumot adott a közjegyzőknek.

• A kiválasztás nem nyilvános “közbeszerzési” eljárással, hanem háttéralkukkal történt.

• “Árukapcsolás”, vagy egy másik idevágó kifejezést alkalmazva, “keresztárazás” történik: a szolgáltatás nyereségességét a kötelező közokiratba foglalás díja biztosítja.

Lehet, hogy 1996-ban még ez látszott az egyedül járható útnak, mai szemmel nézve azonban a monopólium léte, a kiválasztás módja és az árukapcsolás egyaránt elfogadhatatlan. A kialakult helyzet nem felel meg sem a jogállamiság, sem a transz-parencia, sem a szolgáltató állam és a szolgáltatók versenye követelményének. Emellett a szolgáltatás tartalma, színvonala és feltételrendszere (különösen az eljárásrend és a díjazás) is felülvizsgálatra szorul. Azt kell szem előtt tartanunk, hogy ügyfélbarát, mind bejegyzés, mind pedig keresés céljára könnyen, rugalmasan és olcsón elérhető rendszerünk legyen.

A környező országokban különböző megoldásokat alkalmaztak arra nézve, hogy milyen szervezet vezesse a zálogjogi nyilvántartást. Magyarországon kívül ez a közjegyzői kamara feladata Csehországban, Szlovákiában és Szlovéniában, a kereskedelmi bíróságoké Lengyelországban, magánvállalkozásé Lettországban, állami szervé Litvániában, Bulgáriában és Albániában. Romániában és Koszovóban tendereztetés útján választották ki a nyilvántartás működtetőjét. Koszovóban ez a Hitelinformációs Rendszer, Romániában viszont az engedélyt bárki megkaphatja, aki a szükséges feltételeket teljesíti. 2004-ben hat szervezet, köztük a Román Kereskedelmi Bank, a Román Kereskedelmi és Iparkamara, a Román Jogász Egylet és a Román Közjegyzői Kamara rendelkezett működtetési engedéllyel, továbbá 400 ügynök működött közre a rendszer működtetésében.3

A Szakértői Javaslat, mind a hatályos Ptk.-tól, mind pedig az IRM Javaslatától eltérően, nem foglal állást abban a kérdésben, hogy a zálogjogi nyilvántartást ki vezesse. Alacsonyabb szintű jogszabályra tartozó, időről időre felülvizsgálandó kormányzati döntés kérdése, hogy az állam ennek a feladatnak az ellátását milyen szervezeti vagy intézményi keretek között biztosítja. Ennek a törvényben való rögzítése olyan monopólium kialakulását eredményezné, amely hátráltatja a fejlődést, és akadályozza a technikai lehetőségek bővüléséhez való rugalmas alkalmazkodást. A törvény feladata e tekintetben csupán az, hogy egyértelműen meghatározza az ellátandó tevékenységet és annak jogi természetét. A Szakértői Javaslat alapján a zálogjogi nyilvántartás vezetése jogi mérlegelési, döntési elemeket nem tartalmazó, tisztán technikai feladat.

A zálogjogi nyilvántartás létrehozatala, léte, jellege és szervezeti rendszere nem polgári jogi, hanem gazdaságpolitikai indíttatású, kormányzati döntés volt, és előfeltételét képezte az ingó jelzálogjog bevezetésének. A polgári jogi kodifikáció során ma is megkerülhetetlen kérdés a zálogjogi nyilvántartásra vonatkozó alapvetően nem polgári jogi, hanem intézményi, eljárási szabályok tekintetében való állásfoglalás. Nem csupán arról van szó, hogy a kodifikációs munka elvégzésének ez logikailag az előfeltételét képezi, hanem arról is, hogy ma a MOKK, a nyilvántartás vezetésével, tulajdonképpen egy állami feladatot lát el, az állam által számára biztosított monopólium alapján. Ilyen körülmények között az igazságügyi kormányzattal szemben a jogállamiságból fakadó követelmény a zálogjogi nyilvántartás szervezeti és működési rendjének rendszeres felülvizsgálata, és állásfoglalás abban a kérdésben, hogy indokolt-e változatlan formában fenntartani azt. E felülvizsgálat adhat lehetőséget az előzőekben jelzett anomáliák orvoslására, és ezzel az egész jogintézmény iránti bizalom erősítésére is. Az új Ptk. remélhetőleg hosszabb időre alakítja ki az alapvető polgári jogi intézmények szabályait, ezért ebben az előkérdésben is egy előretekintő, stratégiai jellegű döntésre van szükség.4

A nemzetközi háttér

1996-ban az ingó jelzálogjog megteremtése jelentős újdonság volt, itthon és nemzetközi tekintetben egyaránt. Abban az időben Európában még kevés országban létezett ez a jogintézmény, és, ahol létezett, ott is kezdeti fázisban volt. Az elmúlt 10 évben ezen a téren óriási változás zajlott le: az USA példáját követve ma már számos közép-kelet-európai, nyugat-európai és Európán kívüli országban bevezették az ingó jelzálogjogot, és kialakították az ehhez szükséges nyilvántartási rendszert. Jelenleg is több országban van folyamatban a hitelbiztosítéki rendszer fejlesztésére irányuló reform. Ezek vizsgálhatók, összehasonlíthatók, tapasztalataik hasznosíthatók. Emellett jelentős nemzetközi jogegységesítési munka is folyik ezen a téren: az amerikai kontinensen az Amerikai Államok Szervezete (OAS), Európában pedig az EBRD dolgozott ki egy modelltörvényt (Model Law on Secured Transactions 1994)5, és az UNCITRAL keretében a közeljövőben zárul le egy jogalkotási útmutató kidolgozása (Legislative Guide on Secured Transactions). A magyar ingó jelzálogjogot is egy ilyen nemzetközi háttér fényében lehet és kell értékelni.

Az ingó zálogjoggal kapcsolatos vitákban sokszor elhangzik az a megállapítás, hogy az “angolszász” jogok megoldásai nálunk nem alkalmazhatóak. Ezzel szemben fontos rámutatni arra, hogy az ingó jelzálogjog intézményének meghonosítása szinte az egész világon alapvetően az USA jogának indíttatására, az ott nyert pozitív tapasztalatokra épült. Az USA Egységes Kereskedelmi Törvénykönyvének (Uniform Commercial Code) 9. cikkelyében foglalt hitelbiztosítéki szabályozást minimális változtatásokkal Kanada és Új-Zéland is átvette; átültetése folyamatban van Ausztráliában; bevezetését javasolta az angol Law Commission; alapvető befolyással volt mind az OAS, mind pedig az EBRD hitelbiztosítéki modelltörvényére és az UNCITRAL hitelbiztosítéki jogalkotási útmutatójára. Magyarország és a keletközép-európai térség többi országa is – az EBRD-modelltörvény közvetítésével, vagy közvetlenül – az Egyesült Államok mintáját követte. Az ingó jelzálogjog a hiteljognak az a területe, ahol az alapvető koncepcionális kérdésekben széleskörű nemzetközi szakmai konszenzus alakult ki a legkülönbözőbb hagyományokat képviselő jogászok között. Ilyen körülmények között az e területet érintő kodifikációs munka alapvető elemét kell, hogy képezze a nemzetközileg alkalmazott megoldások tanulmányozása, értékelése és – ha nem elszigetelődni akarunk a nemzetközi folyamatoktól, hanem azzal összhangban képzeljük el fejlődésünket, és elősegíteni kívánjuk a külföldi tőke magyarországi aktivitását – lehető legnagyobb mértékű átvétele.

Az ingó jelzálogjog hazai rendszerének értékelése

Az ingó jelzálogjog bevezetésének gazdaságpolitikai célja az volt, hogy – a hitelezési biztosítékul felhasználható vagyoni javak körének kiterjesztése révén – megkönnyítse a hitelhez jutást, mégpedig elsősorban azoknak a kis- és középvállalkozásoknak a körében, amelyek nem rendelkeznek ingatlannal, vagyonukat ingóságok és immateriális javak alkotják. Úgy tűnik, hogy ezt a célt nem sikerült elérni, a hitelezési gyakorlatban az ingó jelzálogjog csupán kiegészítő biztosítékként funkcionál, és ezzel összhangban, az ilyen zálogjogok alapításának száma alacsony. A MOKK saját statisztikája alapján a kezdeti növekedést követően megtorpanás, majd visszaesés következett be, és az elmúlt évek folyamatos csökkenésének eredményeként az új zálogjog-bejegyzések száma 2006-ban alig haladta meg a bevezetés (1997) évének szintjét. Érdekes, hogy miközben az új zálogjog bejegyzések száma évek óta csökken, a zálogjoggal biztosított követelések összege nő. A 2006-ban bejegyzett új jelzálogjogok által biztosított követelések átlagos összege meghaladta az 1,8 milliárd forintot. Ez azt mutatja, hogy az ingó jelzálogjog alapvetően a nagy ösz-szegű nagyvállalati hitelezésben kerül alkalmazásra.6 Az EBRD által végzett vizsgálat szerint a 100 000 lakosra jutó bejegyzések száma 2003-ban és az azt megelőző négy évben Bulgária, Magyarország, Lengyelország és Románia közül Magyarországon volt a legalacsonyabb. Ez a szám Lengyelországban több mint másfélszerese, Bulgáriában két és félszerese, Romániában pedig ötszöröse a hazainak.7

A részletek mellőzésével, és egy szükséges alapos vizsgálatot megelőlegezve, az mondható, hogy az ingó zálogjog alapítása költséges és körülményes, ennek következtében alkalmazása elmarad a kívánatostól. Egy fontos példaként lehet említeni, hogy a gépjármű-finanszírozás gyakorlatában a jelzálogjogot egyáltalán nem alkalmazzák, ehelyett a több szempontból is problémás – sem a hitelezőnek, sem pedig a hitelfelvevőnek nem megnyugtató – vételi jog szolgál biztosítékul. Ez az ingó jelzálogjog jelenlegi rendszerének beszédes kritikája. Ennek fő okai a következők:

(1) a zálogjogi nyilvántartás funkciójának és jogi természetének félreismerése,

(2) a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalásának kötelezettsége,

(3) a zálogszerződés szerepe a bejegyzés folyamatában,

(4) a nyilvántartás csupán félig elektronizált, nem online alapon való működése, és

(5) a zálogjog alapításának magas költsége.

A zálogjogi nyilvántartás nem telekkönyv

1997-ben a zálogjogi nyilvántartásra vonatkozó szabályozást úgy alakították ki, hogy a lehető legnagyobb mértékben kövesse az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatban kialakult klasszikus elveket. Ez a zálogjogi reformnak egy alapvető koncepcionális hibája volt, és, sajnos, ennek hatása – bár a normaszöveg szintjén azóta jelentős változások történtek – a mai napig érzékelhető. Még tíz évvel az ingó jelzálogjog bevezetése után is a jogászi közgondolkodásban a zálogjogi nyilvántartást gyakran a telekkönyv mintájára képzelik el, és hiányosságként fogják fel azokat a sajátosságokat, amelyek eltérést jelentenek a telekkönyvtől. Ebben, az eredeti szabályozás hibái mellett, szerepük van a közjegyzőknek is, akik a zálogjogi nyilvántartás közhitelű jellegét és annak szükségszerűségét hirdetik.8 A zálogjogi nyilvántartás közhitelűségének megerősítését követelő megközelítés figyelmen kívül hagyja azokat a különbségeket, amelyek a nem lajstromozott ingóságok és az ingatlanok (valamint a lajstromozott ingóságok) között szükségszerűen fennállnak, és a következőkben foglalhatók össze:

(1) Az ingatlanok véges számúak, az ingók gyakorlatilag végtelenek.

(2) Az ingatlanok alapvetően állandóak, az ingók gyorsan és könnyen változnak, átalakulnak.

(3) Az ingatlanok alkalmasak egyedi azonosításra, az ingók jellemzően nem alkalmasak erre.

(4) Az ingatlanok forgalmi értéke magas, az ingóké viszonylag alacsony.

(5) Az ingatlanok tulajdonváltozása viszonylag ritka, az ingóké, különösen a gazdaságban sűrű.

E különbségek mind az ingatlan és az ingó jelzálog tartalmában, mind pedig a nyilvántartások eltérő természetében szükségszerűen meg kell, hogy mutatkozzanak (számos országban történeti okok mellett erre is tekintettel teljesen külön szabályozzák a két intézményt). Míg az ingatlan jelzálogjog esetén lényegében teljes körűen érvényesül a zálogjog dologi hatálya, az ingóknál ez korlátozott; az ingó jelzálogjog esetén széles körben érvényesül a tehermentes tulajdonszerzés lehetősége, viszont a zálogjog általában fennmarad az elidegenített ingóság helyébe kerülő dolgokon, ami az ingó jelzálogjognak egy, a dologi jogban egyébként nem szokásos fajlagos, Janus-arcú, kötelmi jelleget ad. Míg a telekkönyv a reálfólium, a teljeskörűség, a bejegyzések konstitutív hatálya és a közhitelesség elvén alapul, a zálogjogi nyilvántartás, a dolog természetéből fakadóan, e követelmények egyikének sem tud megfelelni.

A zálogjogi nyilvántartás az olyan zálogjogok számára szolgál, amelyek tárgyát a számba nem vehető és egyedileg nem azonosítható ingóságok, követelések és egyéb nem lajstromozott jogok (amelyekre a Javaslat a zálogjogi nyilvántartás hatályát kiterjeszti) képezik. Az ilyen javak teljeskörű nyilvántartásba vétele és minden jogváltozás e nyilvántartásba való bejegyzéshez kötése gyakorlatilag kivitelezhetetlen és gazdaságilag ésszerűtlen lenne. Ennek következtében a zálogjogi nyilvántartás nem lajstrom, hanem olyan perszonálfólium rendszerű nyilvántartás, amely nem alkalmas egy vagyontárgy jogi sorsának teljeskörű követésére (nem a nyilvántartáson keresztül történik a tulajdonszerzés és más dologi jogok szerzése), sem a dolog létét, sem az azon fennálló tulajdonjogot, sem pedig a zálogjog fennálltát nem igazolja. Ennek szükségszerű következménye, hogy a zálogjogi nyilvántartás csak negatív értelemben vett közhitelességgel rendelkezik: a jog megvédi az abban való bizalmat, hogy más zálogjogok, mint amelyek oda be vannak jegyezve, nem állnak fenn. Ugyanez mondható el a bejegyzés konstitutív hatályáról is. Míg a telekkönyvi bejegyzés rendelkezik olyan intézményi és eljárási biztosítékokkal, amelyek alapján felelősséggel mondható, hogy az ingatlan jelzálog a bejegyzéssel jön létre, a zálogjogi nyilvántartás esetén ezek a feltételek hiányoznak, ezért biztonsággal csak any-nyit mondhatunk, hogy bejegyzés hiányában biztosan nincs zálogjog, a bejegyzés viszont felhívja a figyelmet arra, hogy lehet, hogy zálogjog terheli a nyilvántartásban szereplő személy valamely vagyontárgyát. Az ingó jelzálog esetén az érdekelt harmadik személyeknek a zálogjogi bejegyzés alapján tovább kell vizsgálódniuk a pontos helyzet megállapítása érdekében (pontosan mi az a vagyontárgy, amit a zálogjog terhel, létezik-e, a zálogkötelezettként feltüntetett személy tulajdonában van-e stb.)

Frédérique Dahan és John Simpson, az EBRD hitelbiztosítéki reformmal foglalkozó munkacsoportjának vezetői, idézett cikkükben felhívják a figyelmet arra, hogy a nyilvántartás közhitelessé tételére irányuló törekvés szükségtelenül megterheli a bejegyzési eljárást, és olyan adminisztratív, sőt igazságszolgáltatási feladatokat iktat a folyamatba, amelyekre nincs szükség ahhoz, hogy a zálogjogi nyilvántartás betöltse a funkcióját. Az EBRD Irányelvek is hangsúlyozzák, hogy a bejegyzéseket nem szabad sem közhitelűnek tekinteni, sem pedig konstitutív hatályt tulajdonítani neki, abban az értelemben, hogy a bejegyzés szükségszerűen a zálogjog létrejöttét eredményezi.9 Példaként hivatkozunk a 2003-ban végrehajtott szlovák zálogjogi reformra, amely kifejezetten azon alapul, hogy a zálogjogi nyilvántartás csupán negatív közhitelességgel rendelkezik.10

Ez a felfogás még karakterisztikusabban jelenik meg az amerikai UCC-ben és az UNCITRAL törvényalkotási útmutatójában, amelyek kettéválasztják a zálogjog keletkezését és harmadik személyekkel szembeni hatályosulását. Eszerint a zálogjog a zálogszerződés megkötésével létrejön (feltéve, hogy a zálogtárgy a zálogkötelezett tulajdonában és rendelkezése alatt áll), a bejegyzés pedig a zálogjog harmadik személyekkel szembeni hatá-lyosulásának és ezáltal a kielégítési jog rangsora rögzítésének a feltétele. A Szakértői Javaslat is rendelkezik arról, hogy a zálogszerződés a zálogjogosult és a zálogkötelezett egymás közötti viszonyában a megkötésével hatályosul, azaz a zálogjogosultat már a szerződés alapján megilleti a kielégítési jog, ez azonban, bejegyzés hiányában, versengő jogosultakkal szemben nem biztosít elsőbbséget. A mi felfogásunkban a zálogjognak mint dologi jognak fogalmi eleme az abszolút hatály, ezért önmagában a zálogszerződés megkötése nem eredményezi a zálogjog keletkezését, ehhez a bejegyzés is szükséges. A két felfogás elvi megközelítésében eltérő, gyakorlati eredményét tekintve azonban egyező: harmadik személyekkel szemben hatályos zálogjog létének szükséges, de nem elégséges feltétele a zálogjog publicitásának biztosítása, amely esetünkben a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzéssel valósul meg.

Meggyőződésem szerint a zálogjogi nyilvántartás közhitelessége nem jogalkotói választás kérdése; a zálogjogi nyilvántartás esetén hiányoznak azok a feltételek, amelyek alapján e nyilvántartást megalapozottan közhitelűnek lehetne nyilvánítani. A negatív közhitelességen és a negatív konstitutív hatályon túlmenő jelentőséggel ruházni fel a zálogjogi nyilvántartást, a dolog természetének figyelmen kívül hagyását jelentő jogi voluntarizmus. A realitás elfogadása viszont elvezethet ahhoz, hogy, a felesleges elemektől megszabadulva, egyszerű, alacsony költséggel működő és a gazdasági rendeltetését jól betöltő nyilvántartásunk legyen.

Nem indokolt közokirati formát előírni a zálogszerződésre

Ismét a részleteket mellőzve, azok az érvek, amelyeket a zálogszerződés kötelező közokirati formája mellett fel szoktak hozni, két csoportba oszthatók: Az egyik szerint ez az előírás a közvetlen végrehajtás lehetősége miatt a hitelező érdekét szolgálja, a másik szerint pedig erre az adós védelme érdekében van szükség. Úgy gondolom, egyik érv sem állja meg a helyét.

Nyilvánvaló, hogy e jogviszonyban a hitelező van az erősebb pozícióban, ő határozza meg az ügylet feltételeit. Így, ha a közokirati forma valóban a hitelező érdekét szolgálja, akkor nem kétséges, hogy a szerződés közokiratba lesz foglalva. A hitelezőt tehát a jognak nem kell külön védenie, ezért a hitelező érdekére való hivatkozás nem alapozza meg a formakényszert.

A jog a hitelező érdekében annyit tehet, hogy erős és hatékonyan érvényesíthető hitelezői biztosítékot bocsát a rendelkezésére; ez a fő célja az új Ptk. zálogjogi szabályainak. Ennek alapvető részét képezi azonban az a – Ptk.-ban nem kezelhető – kérdés is, hogy a követelés érvényesítésére megfelelő intézményrendszer áll-e rendelkezésre, gyorsan lehet-e végrehajtható határozathoz jutni, és a végrehajtás ésszerű időn belül, jó eredménnyel lezaj-lik-e. Ma nálunk ettől még messze vagyunk. Nem felel meg a jogállamiság követelményeinek az a megoldás, amely a végrehajthatóságot a zálogszerződés vagy a hitelszerződés közjegyzői okiratba foglalásához köti, hiszen a végrehajtással kapcsolatos viták jellemzően nem a szerződés létéhez vagy jogszerűségéhez kötődnek, hanem ahhoz a kérdéshez, hogy annak alapján fennáll-e esedékes tartozás, és e kérdésben a szerződés közokiratba foglalása semmiféle eligazítást vagy jogbiztonságot nem nyújt. Ami e téren a Ptk.-ban megoldható, azt a Javaslat megteszi: kiszélesíti a zálogjog bíróságon kívüli érvényesítésének lehetőségeit, és külön megállapodás nélkül, ex lege megadja e jogokat a zálogjogosultnak. A teljeskörű megoldást azonban kétségkívül az jelentené, ha hatékony állami jogérvényesítés is ténylegesen rendelkezésre álló alternatíva lenne a hitelezők számára.

Az adós védelmére való hivatkozás szintén alaptalan, mert az adós jogi helyzetét alapvetően nem a zálogszerződés, hanem a hitelszerződés határozza meg. A hitel és annak biztosítéka kereskedelmi ügylet, ebben a körben a formaszabadság dominál. A zálogszerződésnek, és különösen az ingó jelzálogjogot alapító szerződésnek, más kereskedelmi szerződéshez képest nincs olyan sajátossága, amely ilyen különleges védelmet indokolna. Semmi elvi alapja nincs annak, hogy, ha nincs ilyen alakiság előírva sem a tulajdonátruházó, sem a társasági, sem pedig az ingatlan jelzálogjogi szerződésekhez, akkor pont az ingó jelzálogjognál legyen. Éppen ellenkezőleg, a zálogjog járulékos természete és törvényben meghatározott, alapvetően kógens tartalma miatt e tekintetben semmiféle külsődleges védelemre nincs szükség. Ez így van ma is, de még inkább így lesz az új Ptk. alapján, mert az, a Javaslat szerint, a zálogjogot egyértelműen dologi jogként fogja szabályozni, és ennek megfelelően, annak tartalmát alapvetően kógens módon fogja meghatározni. A zálogszerződés lényegében a zálogjog megalapítására korlátozódó megállapodás, amely egy nagyon egyszerű séma alapján, a biztosított követelés és a zálogtárgy meghatározásával, akár jogászi közreműködés nélkül megköthető.

Míg ingatlan esetében a dologi jogváltozás telekkönyvi bejegyzése a szerződésekkel kapcsolatos alaki többletkövetelményekhez (tipikusan ügyvédi ellenjegyzéshez) van kötve, ilyen követelmény támasztását az ingó jelzálogjog esetén sem az ingókkal kapcsolatos forgalmi gyakorlat, sem pedig a zálogjogi nyilvántartás jogi természete nem indokolja.

Ma már számos ország gyakorlata bizonyítja, hogy a zálogjog megalapítása egy jogi szempontból egyszerű aktus,11 ezzel szemben a közokirathoz fűződő eljárási szabályok és annak költsége nálunk jelentős visszatartó erő az ingó jelzálogjog alkalmazásában. A zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalásának kötelezettsége egy rossz kompromisszum eredménye, amely kompromisszumot ideje lenne felváltani egy elvszerű szabályozással, és megelégedni a zálogszerződés alaki követelményeként az írásbeli magánokirattal.

A bejegyzés nem a szerződés alapján kell, hogy történjen

A zálogszerződés és a bejegyzés egyaránt szükséges a zálogjog létrejöttéhez, a zálogszerződés azonban – legalábbis eljárási szempontból – nem feltétlenül szükséges a bejegyzéshez. A zálogjog negatív közhitelessége két irányban is működik: egyrészt önmagában a bejegyzés nem teremt zálogjogot, másrészt pedig a bejegyzés hiányában nem létezik dologi hatályú zálogjog. Ha tehát a zálogjogi nyilvántartásba bejegyzett zálogjog tárgya a zálogjogi nyilvántartásban a zálogszerződéstől eltérően van meghatározva, harmadik személyekkel szemben hatályos zálogjog csak a közös halmazba tartozó vagyontárgyakra jön létre. A zálogjogosultat nem fogja megilletni az elsőbbségi kielégítési jog sem azon vagyontárgyak tekintetében, amelyek szerepelnek a bejegyzésben, de nem tartoznak a zálogszerződésben meghatározott zálogtárgyak körébe, sem pedig azon vagyontárgyak tekintetében, amelyek, bár a zálogszerződésben szerepelnek, de a bejegyzésben nem.

Abból, hogy a zálogjogi nyilvántartás nem rendelkezik pozitív közhitelességgel, következik az is, hogy a zálogjogi nyilvántartással szemben nem kell, hogy érvényesüljön az okirati elv, azaz a bejegyzés nem az ügyletet létrehozó dokumentum alapján kell hogy történjen. A zálogjogi nyilvántartás perszonál-fóliu-mon alapuló nem lajstrom-szerű jellege miatt amúgy sincs mód annak ellenőrzésére, hogy a zálogtárgyra vonatkozó adatok megfelelnek-e a valóságnak. Ezek után mi haszna lenne a zálogszerződés ellenőrzésének? A zálogszerződés és a bejegyzés eljárási szempontból két egymástól független aktus. A zálogjognak a nyilvántartásban való feltüntetéséhez nincs szükség a szerződés benyújtására, felülbírálatára, irattározására; a bejegyzés során nem kell vizsgálni, hogy van-e szerződés, jó-e a szerződés stb. A bejegyzés a felek rendelkezése alapján, az általuk megadott tartalomnak megfelelően történik. Eljárási szempontból a bejelentéssel szemben az egyetlen követelmény, hogy tartalmazza a jogszabály által előírt néhány alapvető adatot. Kizárólag a felek felelőssége, hogy a zálogtárgyat a zálogszerződésben foglaltakkal összhangban, jól határozzák meg.

Az EBRD Irányelvek 5. pontja szerint meghatározó jelentősége van annak, hogy a nyilvántartás működése egyszerű legyen; ennek az elvnek át kell hatnia a rendszer minden elemét. Határozottan ellen kell állni minden olyan kísértésnek, amely az eljárást szükségtelen elemekkel megterheli. Így nincs szükség dokumentumok csatolására, a zálogszerződés megfelelőségének, vagy a zálogtárgyra vonatkozó adatok helyességének vizsgálatára. Ennek az elvnek megfelelően működik a zálogjogi nyilvántartás a környékbeli országok közül pl. Albániában, Bulgáriában, Koszovóban, Montenegróban, Romániában (bár itt az egyes üzemeltetők gyakorlata nem teljesen egységes) és Szlovákiában.12

A zálogjogi nyilvántartás elektronizálása

Az előzőekben amellett érveltünk, hogy a zálogjogi nyilvántartás nem rendelkezik pozitív közhitelességgel, a zálogszerződést nem kell közokiratba foglalni, és a bejegyzéshez nincs szükség a zálogszerződés benyújtására. Mindezek következtében a zálogjogi nyilvántartás vezetése tisztán technikai feladat kell, hogy legyen, a nyilvántartónak semmilyen jogászi, jogvédelmi, ellenőrzési stb. feladatot illetve hatáskört nem szabad adni. Ez a felfogás nyitja meg az utat a zálogjogi nyilvántartás könnyebb hozzáférhetősége, hatékonyabb működése és akár teljes elektronizálása felé.

Ma Magyarországon a zálogjogi nyilvántartás elektronikusan működik, de a bejegyzésre csak a közjegyzői irodákban van mód, a bejegyzést a zálogszerződést közjegyzői okiratba foglaló közjegyző végzi el. Ugyanez a helyzet a kereséssel is. Az USA-ban még lehetőség van akár papíron, akár elektronikusan intézni a bejegyzést és a keresést. Új-Zélandon viszont már kizárólag elektronikus bejegyzésre és keresésre van lehetőség, és az angol Law Commission javaslata is tisztán elektronikus rendszer bevezetésére irányul. Romániában, Koszovóban (ahol a rendszer bevezetéséhez a Világbank és a USAID nyújtott segítséget) és Montenegróban mind a bejegyzés, mind pedig a keresés elektronikusan, az interneten keresztül, online módon végezhető.13 Szlovákiában keresés céljára a nyilvántartás a közjegyzői kamara honlapján bárki számára ingyenesen, online hozzáférhető.14

A továbblépés útja nálunk is egy olyan nyilvántartás megteremtése lenne, amely mind a bejegyzés, mind pedig a keresés céljára online módon elérhető. A nyilvántartás távolból való elérhetőségének hiánya adminisztratív terhet jelent a felek számára, és jelentős finanszírozási ügylettípusok (áruvásárlási hitelek, gépjárművásárlási hitelek, kisebb összegű folyószámla hitelek stb.) esetében effektív akadályát képezi az ingó jelzálogjog alkalmazásának. A biztonságos személyazonosítás és az online nyilvánosság elvén alapuló, az érdekeltek számára közvetlen hozzáférést biztosító elektronikus zálogjogi nyilvántartás megteremtése nem csupán a nyilvántartás jogi természetéről fentebb írtakkal van összhangban, hanem bevezetése illeszkedne az elektronikus kormányzás minél szélesebb körű kiterjesztésére irányuló programhoz, valamint ahhoz a kormányzati törekvéshez is, hogy a vállalkozások fejlődésének elősegítése érdekében bővüljenek a hitellehetőségek, és javuljanak a mikro-, kis- és középvállakozások hitelhez jutási esélyei.15 Összhangban van továbbá az új Polgári Törvénykönyvnek az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által közigazgatási egyeztetésre bocsátott tervezete alapjául szolgáló, “a Kódex szemléletét meghatározó elvárások” közül azzal, amely szerint “A gazdasági forgalom biztonságának erősítése érdekében lehetővé kell tenni a közhiteles nyilvántartásokba történő ingyenes, online betekintést.”16 Nem utolsósorban pedig ügyfélbarát és olcsó, ezáltal hozzájárul ahhoz a gazdaságpolitikai célkitűzéshez, amely végett az ingó jelzálogjog intézménye bevezetésre került. A nemzetközi gyakorlatban (a szomszédos országokat is beleértve) egyre több példa van az ilyen jellegű megoldásra; néhány éven belül a valamikor élenjárónak tekintett magyar rendszer egyértelműen elmaradottnak fog minősülni.17

A zálogjog megalapítását olcsóvá kell tenni

Ma talán az egész világon, ahol létezik ingó jelzálogjog, nálunk a legköltségesebb a zálogjog megalapítása. Ennek alapvető oka a közjegyzői okiratba foglalás kötelezettsége és ennek az ügyértékhez igazodó díjazása. A költségkülönbség, amiről beszélünk, nem árnyalatnyi, hanem nagyságrendi, Magyarországon az ingó jelzálogjog alapításának költsége többszöröse más országokénak és az ingatlan jelzálogjog alapításáénak is.

A zálogjog-alapítás költségeivel szemben, az EBRD Irányelvekben foglaltakat is figyelembe véve, a következő magától értetődő követelmények fogalmazhatók meg:

(1) A zálogjog alapítás költsége ne legyen olyan magas, hogy annak visszatartó hatása legyen, különösen a kis- és középvállalkozások relatíve kis összegű hiteleire.

(2) A bejegyzésért fizetendő díjnak (az esetleges állami támogatással együtt) fedeznie kell a rendszer biztonságos működésének, fejlesztésének költségeit.

(3) Tekintettel arra, hogy közszolgáltatásról van szó, a rendszer működtetésének költségei és bevételei átláthatóak, auditáltak és nyilvánosak kell, hogy legyenek.

A jelenlegi magyar gyakorlat nem felel meg az (1) és (3) követelménynek. A zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalásának és a bejegyzésnek a díját jogszabály rögzíti.18 Ennek alapján a zálogjog alapításának hozzávetőleges közjegyzői költségét a következő táblázat illusztrálja:

A fenti számokból látható, hogy a díj a biztosított követelés összegéhez igazodóan (regresszíven) növekszik, de a díjszámítás alapjául legfeljebb 200 millió Ft összegű követelést lehet figyelembe venni. Ennek következtében egy több milliárd forint ösz-szegű hitel felvétele esetén a félmillió forintot meghaladó összegű közjegyzői díj már nem tűnik túlságosan magasnak, azonban ha a hitel összege 200 millió forint, akkor ennek a költségnek már jelentős visszatartó hatása lehet. Ugyanez fokozottan igaz a még kisebb összegű hitelek esetén. Feltehetően a zálogjog alapításának ez a viszonylag magas költsége magyarázza azt a zálogjogi nyilvántartásra vonatkozó statisztikából látható jelenséget, hogy egyre kevesebb számú és egyre nagyobb összegű zálogjog alapításokra kerül sor.

A fentiek alapján azt gondolom, megalapozottan állítható az, hogy az alapítás költsége az egyik fő oka annak, hogy az ingó jelzálogjog alkalmazására, különösen a kis- és középvállalkozások finanszírozásának körében nem kerül sor olyan mértékben, mint amennyire ez szükséges lenne, és a zálogjogi nyilvántartást nem övezi az a közbizalom, ami szükséges lenne a szélesebb körű alkalmazáshoz. Úgy gondolom, hogy a közjegyzők által több, mint tíz éven át szedett magas díj ma már feljogosítja a kormányzatot arra, hogy szabadon döntsön a nyilvántartás további működtetésének módjáról.

A zálogjogi kodifikáció további feladatai

Az új Ptk.-val kapcsolatos kodifikációs munkának elengedhetetlen részét kell, hogy képezze a jelenlegi zálogjogi rendszer átfogó kormányzati értékelése, amely nem elsősorban a dogmatikai, hanem a gyakorlati, működési, gazdasági, technológiai és intézményi kérdésekre terjed ki, és – a nemzetközi fejleményekre is tekintettel – meghatározza a továbblépés irányát. Ennek során azt kell szem előtt tartani, hogy az intézményrendszer és annak eljárási szabályai valamint költsége olyan legyen, amely segíti azt, hogy megvalósuljanak az ingó jelzálogjog bevezetésének célkitűzései. Figyelembe kell venni azt, hogy az ingó zálogjog tárgyainak értéke relatíve alacsony, és azok a vállalkozások, amelyek elsősorban ilyen vagyontárgyakkal rendelkeznek, viszonylag kis összegű kölcsönöket kívánnak felvenni. Ebben a körben tehát a költséghatékonyság és az eljárás egyszerűsége kiemelten fontos szempont. Ha a kormányzat azt akarja, hogy ez az intézmény ténylegesen kiváltsa azokat a kedvező hatásokat, amelyekre potenciálisan alkalmas, akkor újra kell gondolni a zálogjogi nyilvántartás működtetésének feltételeit. A megalapozott és időtálló polgári jogi kodifikációhoz szükséges, hogy legyen egy, a további munka alapjául is szolgáló egyértelmű és nyilvános kormányzati állásfoglalás; a kormányzat és az egész magyar hitelpiac nem válhat örök időkre foglyává egy tíz évvel ezelőtti alkunak.

JEGYZETEK

1 Fréderique Dahan – John Simpson: Publicity of security rights: setting standards for charges registries. Law in transition, 2005/1. és Butter-worth Journal of International Banking and Financial Law, 2005. február

2Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Complex Kiadó, Budapest, 2008.

3 http://www.ebrd.com/countrry/sector/law/st/new/develop/balkans.pdf Frederique Dahan – John Simpson i. m. és Survey of Charges Registries in the Balkans, EBRD 2004.

4 Az EBRD által a zálogjogi nyilvántartások kialakítására kidolgozott irányelvek (Guiding Principles for the Development of a Charges Registry http://www.ebrd.com/country/sector/law/st/core/pledge/pub-sec.pdf) egy önálló pontot szentel annak, hogy a zálogjogi nyilvántartás – függetlenül attól, hogy az állami vagy a magánszektor működteti – közszolgáltatásként, átlátható módon, hatékony kormányzati ellenőrzés mellett kell, hogy működjön (Principle 9).

5 Az EBRD modell-törvény kidolgozására alapított nemzetközi szakértői testületben Magyarországot dr. Harmathy Attila professzor képviselte.

6 Beszámoló és statisztikai jelentés a Magyar országos Közjegyzői Kamara által vezetett Zálogjogi Nyilvántartás 2006. évi működéséről. Közjegyzők Közlönye 2007. március, 3. szám

7 The impact of the legal framework on the secured credit market in Poland, 2005 www.ebrd.com/country/ sector/law/st/facts/nbpeng.pdf

8 Ennek egyik friss példáját ld. dr. Anka Tibor: Hátraarc, előre? (Az új Polgári Törvénykönyv tervezetének zálogjogi szabályairól) in: Várható változások a zálogjogi szabályozásban MoKK Budapest, 2007.

9 Lásd az irányelvekhez kapcsolódó Megvalósítási Útmutató és Ajánlások (Implementing Guidelines and Recommendations) D.4 pontját és Frédérique Dahan – John Simpson i. m.

10 Lásd http://www.ebrd.com/country/sector/law/st/core/laws/slova^pdf. és Allen & Overy – EBRD: Guide for taking charges in the Slovak Republic, Bratislava 2003 (http://www.ebrd.com/country/sector/law/st/core/ modellaw/guideslovak.pdf).

11 Survey of Charges Registries on the Balkan, EBRD (http://www.ebrd.-com/country/sector/law/st/new/develop/ Balkans.pdf) Lásd pl. a szlovák Ptk. 2003. január 1-jétől hatályos 151. b) §-át, amely a jelzálogszerződést egyszerű írásbeli alakhoz köti, és tartalmi szempontból két érvényességi követelményt támaszt: a szerződésnek tartalmaznia kell a biztosított követelés és a zálogtárgy meghatározását.

12 Az itt kifejtett koncepció megfelelően tükröződik pl. a szlovák közjegyzői törvény 73. e)-73. f) §-aiban, amelyek szerint a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzés pusztán egy bejegyzési kérelem (formanyomtatvány) alapján történik, és a közjegyző feladata arra korlátozódik, hogy ellenőrizze a bejegyzést kérő személyazonosságát, illetve képviseleti jogát, továbbá azt, hogy hiánytalanul ki van-e töltve a formanyomtatvány, és, ha igen, bevigye az adatokat a nyilvántartásba.

13 http://www.ebrd.com/country/sector/law/st/core/pledge/pubsec.pdf

14 www.notar.sk/registre.aspx

15 Új Magyarország: A Magyar Köztársaság Kormányának programja 2006-2010. 8-9., 24. oldal, www.magyarorszag.hu.

16 Az új Polgári Törvénykönyv tervezete – Összefoglaló http://irm.gov.hu. E cikk, a zálogjogi nyilvántartás tekintetében továbbmegy az IRM által megfogalmazott követelményeknél, annyiban, hogy nem csupán a betekintést, hanem a bejegyzést is javasolja online módon lehetővé tenni.

17 Juris Strasser – Eliska Kutenicova: A commercial law perspective on the “graduation” of eight central European countries. Law in transition online 2006. november. – www.ebrd.com/country/sector/law.

18 14/1991. (XI. 26.) IM rendelet a közjegyzői díjszabásról. A fenti díjak az ügyfél által hozott kész szöveg esetén, a közjegyző döntése alapján mérsékelhető, idegen nyelvű szöveg esetén pedig ezeknek a kétszerese alkalmazandó.