„Kétségtelen ugyanakkor, hogy szinte minden szerződéstípus kapcsán bevezet a Ptk. lényeges, alapvető fontosságú változásokat.” (Gárdos Péter)

Az Országgyűlés a 2013. február 11-i ülésnapján fogadta el a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényjavaslatot. Az új Ptk. Egyes szerződések címet viselő részéről beszélgettünk Gárdos Péter ügyvéddel, aki a kódex előkészítésében is részt vett.

Névjegy

Gárdos Péter 2003-ban szerzett diplomát az ELTÉ-n. Az engedményezésről írt disszertációjával 2008-ban szerzett PhD fokozatot az ELTÉ-n. Ügyvéd a Gárdos, Füredi, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Irodában. Az új Polgári Törvénykönyv előkészítésében 2003 óta vesz részt. Szerzője a Szakértői Javaslat több fejezetének, a szerkesztő munkatársa és több fejezet szerzője az ún. Bizottsági Javaslat magyarázatokkal ellátott változatának, valamint a megjelenés alatt álló, a Polgári Törvénykönyv magyarázatát tartalmazó kötetnek. Számos cikke jelent meg elsődlegesen a szerződési jog köréből, szerkesztője a Tanulmányok a fiduciárius biztosítékok köréből című kötetnek.


Az új Ptk. Hatodik Könyve a kötelmek közös szabályait és a szerződés általános szabályait követően tartalmazza az egyes szerződésekre vonatkozó rendelkezéseket. Változott a szerződések csoportosítása – ez csak technikai kérdés vagy a szabályozás érdemére is kihat?

A szerződések csoportosítása izgalmas dogmatikai és kodifikációs kérdés. A Ptk. törekedett pragmatikusan kezelni a kérdést, és úgy csoportosítani a szerződéstípusokat, hogy az egyrészt áttekinthető szerkezetet eredményezzen, másrészt pedig kodifikációs előnyökkel járjon. Ennek érdekében egy cím alatt szabályozza a Ptk. azokat a szerződéstípusokat, amelyek szabályai egymásra épülnek. A megbízási típusú szerződések jól illusztrálják ezt a koncepciót. A Ptk. a címen belül elsőként a megbízási szerződést szabályozza, majd a címben szabályozott további szerződések esetén csupán a megbízási szerződéstől való eltérést szükséges szabályozni, minden más kérdésben a megbízási szerződés szabályait rendeli a Ptk. alkalmazni. Ugyanez a koncepció érvényesül például a vállalkozási típusú szerződések esetén.

Maradnak a „bevált” rendelkezések vagy minden szerződés szabályozása alapvetően változik?

A Ptk. célkitűzése volt már a Koncepciótól kezdve, hogy a létező jogon csak ott és annyiban változtasson, ahol és amennyiben az a gazdasági és a társadalmi viszonyok mai követelményei szerint feltétlenül szükségesnek mutatkozik. Ebből következően a Ptk. az egyes szerződések körében is jelentős mértékben megőrzi az 1959-es Ptk. szabályait. Kétségtelen ugyanakkor, hogy szinte minden szerződéstípus kapcsán bevezet a Ptk. lényeges, alapvető fontosságú változásokat.

Mondana ezekre néhány jellemző példát?

A Ptk. vissza kíván térni a háború előtti magánjog dogmatikai kifinomultságához. Számos változás ezért arra irányul, hogy az 1959-es Ptk. nem kellően tiszta megoldásait pontosítsa. Így például a Ptk. meghatározza az adásvétel szabályai körében, hogy elővásárlási jog esetén hogyan jön létre a szerződés, egyértelművé téve, hogy ki tesz ajánlatot kinek és milyen tartalommal. A változtatás – túl azon, hogy dogmatikai szempontból pontosítja a szabályozást – gyakorlati jelentőséggel is bír, hiszen egyértelművé teszi, hogy hogyan jön létre ilyenkor a szerződés, és meghatározza, hogy az elővásárlási jog megsértésének mi a joghatása. Ugyanezen célkitűzés indokolja a bizomány számos szabályának a megváltoztatását. Az 1959-es Ptk. alapján nem határozható meg, hogy a bizományos tulajdonjogot szerez-e az eladni vagy megvenni kívánt dolgon. A Ptk. ezért a dologi jogi szabályokkal összhangban egyértelmű választ ad erre az alapvető kérdésre.

A dogmatikai tisztázással összefüggésben a Ptk. felülvizsgálta az 1959-es Ptk. fogalomhasználatát. Jól látszik ez a törekvés például a felelősségi terminológia megváltozásán. A Ptk. egyértelműen megkülönbözteti, hogy mikor beszél felelősségről, és mikor helytállási kötelezettségről. A bizomány esetén például rögzíti a Ptk., hogy a del credere felelősség csak nevében felelősség, valójában helytállási kötelezettség.

A változtatások egy része annak a következménye, hogy a Ptk. felülvizsgált olyan alapelveket, amelyeket a mai jogirodalom készpénznek vesz. Így például szinte mindenhol az olvasható, hogy a megbízás olyan jogviszony, ahol a bizalomnak kiemelt jelentősége van. A Ptk. ezzel szemben abból indul ki, hogy üzleti kapcsolatok esetén nem támasztható alá, hogy a bizalomnak megbízás esetén nagyobb jelentősége lenne, mint más szerződések esetén. Ebből következően a Ptk. például megbízás esetén is főszabályként lehetővé teszi közvetítő igénybevételét.

A változtatások során a Ptk. fokozott figyelemmel volt az üzleti élet igényeire. A letét szabályai kapcsán például olyan alakzatokat szabályoz, amelyek a kereskedelmi gyakorlatban széles körben elterjedtek (lásd mindenekelőtt a rendhagyó és a gyűjtő letét szabályait), és ezek kapcsán például tekintettel van az értékpapírok letétének speciális követelményeire. Ugyancsak ezen szempontokra tekintettel került sor a hitel- és számlaszerződések újraszabályozására, az 1959-es Ptk. szabályainak jelentős kibővítésére. A sor természetesen még hosszan folytatható lenne, de talán ezek a példák a változtatás legfőbb irányait, elveit kellőképp jelzik.

Melyek azok a szerződések, amelyek a korábbi Ptk.-ban nem szerepeltek? Mi tette szükségessé azt, hogy bekerüljenek az új Ptk.-ba?

A Koncepció vizsgálandónak tartotta, hogy a gyakorlatban kialakult szerződéstípusok beilleszthetőek-e nevesített szerződésként a Ptk.-ba. A Szakértői Javaslat végül az ügynöki és az üzletszerzői szerződésen túl nem tartalmazott új szerződéstípust. A 2009. évi CXX. törvény bátrabb, de álláspontom szerint hibás megközelítést választott, amikor a faktoringot és a lízinget szabályozta. Ahhoz ugyanis, hogy a Ptk. egy szerződéstípust szabályozzon, az szükséges, hogy legyen egy olyan pontosan definiálható gazdasági tartalom, amely alapján az új szerződéstípus minden más szerződéstípustól elhatárolható. A 2009. évi CXX. törvény esetén ez hiányzott.

A Szerkesztőbizottság arra törekedett, hogy azokat a gyakorlatban széles körben elterjedt új szerződéstípusokat nevesítse, amelyek tartalma kellően kialakult, és amelyek esetén az előbb említett követelmény, azaz a minden más jogcímtől elhatárolható gazdasági tartalom megvalósul. Az új szerződéstípusok közül több a tág értelemben vett közvetítői szerződések körébe tartozik (forgalmazás, franchise, közvetítői szerződés), több új szerződéstípus jelent meg a hitel- és számlaszerződések címben (faktoring, lízing, fizetési megbízási szerződés), önálló szerződéstípusként nevesíti a Ptk. a biztosítéki szerződéseket (kezesség, garancia), végül lényeges újítása a Ptk.-nak a bizalmi vagyonkezelés.

Mi indokolta a közvetítői szerződések új típusainak megjelenítését? Van-e bármi jelentősége a Ptk. tömör, csupán néhány paragrafusból álló szabályainak e körben?

Az 1959-es Ptk. szerződéstípusai azt a hamis képet tükrözik, mintha az áruk és a szolgáltatások közvetlenül jutnának el a gyártótól a fogyasztóig. A bizományi szerződés szabályaitól eltekintve nincs más szerződéstípus a Ptk.-ban, amely ezt a kérdést szabályozná. A tényleges helyzet ugyanakkor az, hogy az áruk és a szolgáltatások csupán kivételesen jutnak el a gyártótól közvetlenül a fogyasztóig. Jellemzően több lépcsőn keresztül kerül erre sor. Ráadásul ennek során a bizomány jelentősége csupán néhány piacon (például értékpapír-bizomány) maradt meg, más területeken eltérő konstrukciók terjedtek el. A Ptk. ezért arra törekedett, hogy a legjelentősebb szerződéstípusokat megjelenítse. A közvetítői szerződés jelenti az új szerződéstípusok közül a legkevésbé formalizált együttműködést, hiszen a közvetítő csupán összehozza a két felet, ő maga értékesítési kockázatot nem vállal. E körben a Ptk. elsősorban a közvetítő képviseleti jogának a terjedelmét, a díjazás, a kártalanítás és a felmondás speciális szabályait határozza meg. A franchise és a forgalmazás esetén ugyanakkor a jogbérletbe vevő és a forgalmazó értékesítési kockázatot vállal, mivel az árut, illetve a szolgáltatást saját nevében értékesíti. Erre tekintettel e körben a Ptk. szabályozza az együttműködés legfőbb kérdéseit (tájékoztatás, reklám, jóhírnév védelme stb.). Jogos kérdés, hogy a Ptk. néhány szabályának lehet-e bármilyen hatása például franchise esetén, ahol a nemzetközi hálózatok több száz oldalon szabályozzák a működés aspektusait. A Ptk. itt arra törekedett, hogy alapvető szabályokat rögzítsen diszpozitív módon, amelyek csupán orientálják a feleket, illetve vita esetén a bíróságot. A szabályok vélhetően a kialakult gyakorlatot nem fogják megzavarni, viszont talán hozzájárulhatnak a kisebb hazai franchise-ok elterjedéséhez.

A ma ismert faktoring- és lízingfogalomtól jelentősen eltér a Ptk. meghatározása. Mi indokolja a változtatást?

A korábbiakban már utaltam arra, hogy új szerződéstípust a Ptk. akkor tud szabályozni, ha van egy olyan világos gazdasági tartalom, amely elhatárolhatóvá teszi az adott ügyletet minden más jogcímtől. A ma faktoringnak és lízingnek nevezett szerződések esetén ez nem lehetséges. A Ptk. ezért arra törekedett, hogy mindkét szerződéstípus esetén megtalálja azt az önálló gazdasági tartalmat, amelynek a szabályozása a fentiekre tekintettel lehetséges.

Faktoring esetén a szabályozás abból indul ki, hogy gazdasági értelemben semmi közös nincs a követelések végleges jelleggel, visszkereset nélkül történő átruházása és a finanszírozási céllal, visszkeresettel történő követelésátruházás között. A visszkereset nélkül történő átruházás nem más, mint követelésadásvétel. Mivel a Ptk. az adásvétel tárgyát kibővíti dolgok mellett jogokra és követelésekre, a követelésadásvételre további szabályozás nem szükséges. Szabályozásra érdemes viszont a visszkeresetes faktoring. Ezt a Ptk. olyan fiduciárius biztosítéknak tekinti, amely esetén a kölcsön biztosítékaként kerül sor a követelések átruházására azzal, hogy elsősorban a követelések kötelezettjeinek a teljesítéséből kerül sor a kölcsön törlesztésére. A Ptk. ezt a jogviszonyt tekinti faktoringnak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem visszkeresetes faktoringra ne kerülhetne sor a Ptk. hatálybalépését követően, csupán annyit jelent, hogy ezt a Ptk. nem fogja faktoringnak tekinteni.

Hasonló logika érvényesült lízing esetén is. Az operatív és a pénzügyi lízing esetén polgári jogilag nehéz közös elemet találni, ezért a Ptk. az operatív lízinget nem szabályozza, arra a bérlet szabályai megfelelőek. A Ptk. csupán a pénzügyi lízinget szabályozza olyan fiduciárius biztosítékként, amely esetén a nyújtott kölcsön biztosítéka a lízingbeadó tulajdonában álló lízingtárgy.

Meglepő, hogy a Ptk. lízing és faktoring esetén egyaránt nyilvántartásba vételi kötelezettséget ír elő. Mi ennek az oka? Nem fogja ez ellehetetleníteni a gyakorlatot?

A Ptk. előkészítése során komoly vita alakult ki a fiduciárius biztosítékok megítélésével kapcsolatban. A Ptk. végül több változatot követően arra jutott, hogy a dologi hitelbiztosítékok körében az érintettek (adós, hitelező, harmadik személyek) kiegyensúlyozott védelme leghatékonyabban akkor teremthető meg, ha a Ptk. nem teszi lehetővé a zálogjogon kívül más dologi hitelbiztosíték szabályozását. A Ptk. ezért semmissé nyilvánítja azt a kikötést, amely – a pénzügyi biztosítékokról szóló irányelvben meghatározott biztosítéki megállapodások kivételével – pénzkövetelés biztosítása céljából tulajdonjog, más jog vagy követelés átruházására, vételi jog alapítására irányul. Van azonban három olyan fiduciárius biztosíték, amelyet a Szerkesztőbizottság fenn kívánt tartani, részben a hagyományokra, részben pedig arra tekintettel, hogy az adott piacon nem történt visszaélés a fiduciárius biztosítékból fakadó erősebb hitelezői pozícióval. Ez a három biztosíték a tulajdonjog-fenntartás, a faktoring és a lízing. Ezek esetén is megköveteli azonban a Ptk. ugyanazt a publicitást, mint zálogjog esetén, ez indokolja, hogy ezen biztosítékokat is be kell jegyezni az ingatlan-nyilvántartásba, illetve az új hitelbiztosítéki nyilvántartásba.

A Ptk. által megteremteni rendelt hitelbiztosítéki nyilvántartás az egyik legfőbb újítása az új biztosítéki szabályozásnak. A ma létező zálogjogi nyilvántartás egy téves kiindulóponton alapul: ingó jelzálogjog esetén egy, az ingatlan-nyilvántartáshoz hasonlóan közhiteles nyilvántartás nem teremthető meg. A közhitelesség látszatának fenntartása viszont nemzetközi összehasonlításban kiugróan drága nyilvántartást eredményezett. A Ptk. ezért az új nyilvántartást új alapokra helyezi. A hitelbiztosítéki nyilvántartás ún. negatív közhitelességgel rendelkezik (azaz bejegyzés nélkül harmadik személyekkel szemben hatályos jelzálogjog nem létezhet, a bejegyzés azonban önmagában nem elegendő a zálogjog keletkezéséhez), ezért a bejegyzés nem is konstitutív. A nyilvántartás feladata csupán annyi, hogy figyelmeztesse a potenciális hitelezőket arra, hogy a zálogtárgyon már lehet, hogy fennáll zálogjog. Nem a nyilvántartás feladata annak biztosítása, hogy a hitelezők a hitelnyújtás előtt megvizsgálhassák, hogy a nyilvántartásban szereplő hitelezők léteznek-e, van-e zálogjoggal biztosított követelésük stb. A figyelmeztetést követően a hitelező a zálogkötelezettől fog tudni a szükséges információkhoz hozzájutni. Ebből következően a nyilvántartás nem dokumentum-alapú: a bejegyzés során semmilyen hatóság nem vizsgál semmit, pusztán annyi történik, hogy a zálogjogosult vagy a zálogkötelezett kitölt egy rendkívül egyszerű elektronikus, online formanyomtatványt. Ennek során csupán a zálogjogosult és a zálogkötelezett nevét, valamint a zálogtárgy körülírását kell meghatározni. A nyilvántartás nyilvános, tartalmát az interneten bárki ingyen, személyazonosítás nélkül megtekintheti.

Az új Ptk. alapján egyértelmű az a jogalkotói cél, hogy a nyilvántartás működése egyszerű, gyors, olcsó és biztonságos legyen. Az, hogy ezek a célok ténylegesen megvalósulnak-e, a nyilvántartás működésére vonatkozó részletszabályok kialakítása során fog eldőlni. Már lehet hallani, hogy megkezdődött a helyezkedés, hogy ki vezesse a nyilvántartást. Tekintettel arra, hogy a rendszernek lényegében önköltségi áron kell működnie, továbbá arra, hogy a nyilvántartás működtetése semmilyen jogi közreműködést nem igényel és nem tesz lehetővé, bízom benne, hogy a Kormány transzparens módon fogja kiválasztani a nyilvántartást vezető szervezetet és megalkotni a nyilvántartás szabályait. Mivel a nyilvántartás vezetése alapvetően állami feladat, továbbá csupán a rendszer biztonságát és a személyazonosítást kell garantálni, ezért úgy gondolom, hogy a kormányzati portálon való kialakítása biztosítaná leginkább azt, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartás tényleg a törvényben lefektetett elveknek megfelelően működjön.

Egy dolgot szükséges még hangsúlyozni: a fiducia tilalmát hosszas vitákat követően a szakmai szervezetek azért fogadták el, mert a Szerkesztőbizottság ígéretet tett, hogy az új hitelbiztosítéki nyilvántartás olcsó és gyors lesz. Ha ez a két követelmény nem valósulna meg, és a végrehajtás során indokolatlan formakényszer vagy költség jelenne meg, az a teljes hitelpiacon (ideértve a zálogjog mellett a faktoringot és a lízinget is) rendkívül komoly károkat okozna.

Van-e helye a bizalmi vagyonkezelésnek Magyarországon? Van-e erre valódi igény? Elhelyezhető-e egyáltalán a kötelmi és a dologi jog határán lévő intézmény a magyar polgári jog dogmatikai rendszerében?

A bizalmi vagyonkezelésnek számos formája alakult ki Nyugat-Európában és az angolszász országokban. A Ptk. a trust­-jellegű szabályozási koncepcióból indult ki, amely tulajdonjogot ruház át a vagyonkezelőre. A bizalmi vagyonkezelés tehát a Ptk.-ban egy tulajdonátruházási jogcím lett, amelynek a sajátosságát a tulajdonátruházás célja és átmenetisége adja. A bizalmi vagyonkezelés iránti igény kétségtelen. Nemzetközi tranzakciókban gyakran merül fel, hogy igény lenne arra, hogy a tranzakcióval érintett vagyont átmenetileg valaki kezelje. Erre a mai szabályozás nem ad kielégítő megoldást, hiszen megbízás esetén a tulajdon nem száll át a vagyonkezelőre, adásvétel esetén pedig a tulajdon átszáll, de az átruházás kötöttsége nem rendezhető kielégítő módon. Egyelőre nem léteznek azok szabályok, amelyek a Ptk. bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó szabályait kiegészítik a működéshez szükséges szabályokkal. Meg kell alkotni többek között a vagyonkezelés számviteli, nyilvántartási és felügyeleti szabályait. Ezen szabályok alapján mérhető majd fel, hogy Magyarországon milyen típusú vagyonkezelés tud elterjedni. A külföldi példák alapján kellően rugalmas szabályozás esetén rendkívül széles körről lehet szó: a családi vagyonok kezelése, kiskorú által örökölt vagyonok működtetése és az üzleti életben elterjedt vagyonkezelések egyaránt elterjedhetnek.

Vett át az új szabályozás külföldi példákat? Melyik ország vagy ország-csoport gyakorlatát követi az új magyar szabályozás? Mennyiben alapozta meg a változásokat az a tény, hogy az Európai Unió tagja Magyarország az új polgári törvénykönyv elfogadásakor?

A Ptk. általában sem, és az egyes szerződések szabályai esetén sem követ kifejezetten külföldi példákat. Míg azonban a szerződések általános szabályai körében az elmúlt években több jogegységesítő munka folyt párhuzamosan (lásd például a Lando-féle Principles of European Contract Law-t és az UNIDROIT Alapelveket), addig a jogegységesítés a szerződéstípusokra nem terjedt ki. Ebben hozott izgalmas változást a Principles of European Law sorozat, amely a teljes szerződési jogra vonatkozóan tartalmaz indokolással és nemzetközi összehasonlítással ellátott tervezetet. A Ptk. ebből elsősorban az új szerződéstípusok (mindenekelőtt a franchise és a forgalmazási szerződés) kapcsán merített, de több lényeges kérdésben meghatározta a PEL a kezesség és a garancia szabályozását is. A Ptk. természetesen számos más instrumentumra volt tekintettel. Így például a vállalkozási szerződés szabályainak felülvizsgálata során a Ptk. vizsgálta a FIDIC mintaszerződéseket.

Hogyan alakul az új törvénykönyv alapján a kógencia és a diszpozitivitás ezen a területen? Eltérhetnek megállapodással a felek az egyes szerződésekre vonatkozó szabályoktól? Több vagy kevesebb kötöttség jellemzi az új Ptk. rendelkezéseit?

Az egyes szerződésekre vonatkozó szabályok – a korábbi szabályozással azonosan – szinte teljes egészében diszpozitívak. Az új szerződéstípusok esetén kifejezetten célja is volt a szabályozásnak, hogy az semmiképp se korlátozza, csupán orientálja a feleket. Új szabályként a Ptk. néhány szerződéstípus esetén tartalmaz fogyasztóvédelmi szabályt (például fogyasztói kezesség), e szabályok kógensek.

A korábbi Ptk. számos helyen hivatkozik arra, hogy az adott szerződésre további/eltérő/részletes szabályokat külön törvény vagy más jogszabály tartalmaz. Az új Ptk.-ból elmaradtak ezek az utalások. Mi ennek az oka? Nem jelent ez jogalkalmazási gondot a gyakorlatban?

Bízom benne, hogy a változás nem fog gondot okozni. A Ptk. egyszerűen azért változtatott az 1959-es Ptk.-ban megszokott megfogalmazáson, mert az eltérő szabályozásra való utalás teljesen véletlenszerű volt. Ez szükségszerűen így van, hiszen szinte lehetetlen lenne megmondani, hogy a Ptk. egy adott normájától tér-e el vagy ad-e kiegészítő szabályt más jogszabály. Ha komolyan gondolnánk, hogy a Ptk.-nak minden eltérésre fel kell hívni a figyelmet, az azt is jelentené, hogy az ágazati szabályok változása esetén módosítani kellene a Ptk.-t is. Ez nyilván nem lehet cél. Ezek a szabályok eddig is csupán figyelemfelhívó jellegűek voltak. A Szerkesztőbizottság álláspontja szerint a jövőben a figyelemfelhívás a kommentárok és nem a Ptk. feladata lesz.

Az egyes szerződésekhez kialakult bírói gyakorlat kapcsolódik.  Mennyiben kell ennek változnia az új szabályozás nyomán?

Az egész Ptk.-ra igaz, hogy szabályonként kell majd vizsgálni, hogy a Ptk. adott szabálya kapcsán a korábbi bírói gyakorlat alkalmazható-e. A szerződéstípusok kapcsán ez a kérdés talán egyszerűbb, mint a többi rész esetén. A szerződéstípusok esetén ugyanis többé-kevésbé elhatárolhatók azok az intézmények, amelyek lényegében változatlanul fennmaradtak, és azok, amelyek jelentősen megváltoztak vagy új szabályként kerültek a Ptk.-ba. Az adásvétel körében például a régi gyakorlat szinte változatlanul fennmaradhat, de az elővásárlási jog körében nagyon kevés olyan kérdés maradt, amelyben a régi gyakorlat alkalmazható marad. A Kúria feladata ezzel kapcsolatban kiemelten fontos lesz. A Ptk. hatálybalépéséig meg kell határoznia, hogy a különböző jogegységesítő instrumentumai közül melyeket tart az új Ptk. mellett is irányadónak. Egyes kérdésekben ez könnyen megválaszolható: az 1/2010. (VI. 28.) PK véleményt az új Ptk. érvénytelenségi szabályait előlegezte meg, ezért a Ptk. mellett a PK vélemény már nem alkalmazandó. Ugyanakkor az 1/2011. (VI. 15.) PK vélemény, amely a fedezetelvonó szerződés egyes jogalkalmazási kérdéseit vizsgálta, csupán részben épült be a Ptk.-ba, így itt vizsgálni kell, hogy a PK vélemény mennyiben irányadó a jövőben. Ugyancsak bonyolult a helyzet azon állásfoglalások esetén, amelyeket a Ptk. tudatosan nem emelt át, mivel azt hibásnak vagy a Ptk. absztrakciós szintjét el nem érőnek tartotta.

Milyen hatással lesz a már megkötött szerződésekre az új Ptk. hatálybalépése? Mikor és milyen átmeneti rendelkezésekre számíthatunk?

A Ptk. csupán hatálybalépésének időpontját határozta meg, és annyit rögzít, hogy az átmeneti rendelkezésekről külön jogszabály rendelkezik majd. Az átmeneti rendelkezések megalkotására a Szerkesztőbizottság megbízatása nem terjedt ki, azokat a minisztériumok készítik elő, így erre a kérdésre a KIM tudna válaszolni. A Szerkesztőbizottság elképzelése szerint az új szabályok főszabályként a már létrejött jogviszonyokra nem vonatkoznának. Eltérő szabály csak ott képzelhető el, ahol az valamennyi érintettre nézve előnyös lenne.

Az interjút Sáriné Simkó Ágnes készítette.

Az interjú 2013. április 9-én került publikálásra.