A tanulmány középpontjában az a probléma áll, hogy a szülőknek a különélésük idejére a gyermeket érintően kötött megállapodásai bírósági megváltoztatásához nagyon szigorú feltételeknek kell teljesülniük, és a Ptk. szabályain túl a bírósági jogalkalmazói gyakorlat is megszorítóan értelmezi ezeket a feltételeket. Ha a szülők a gyermek tekintetében a szülői felügyelet gyakorlása, a kapcsolattartás, illetve a gyermektartás kérdésében megállapodnak, és utóbb azt bármelyik szülő módosítani kívánja, de a szülők a megváltoztatás kérdésében nem tudnak megállapodni, az a fél, aki a bírósághoz fordul, tapasztalni fogja, hogy önmagában a gyermek érdeke nem elégséges ahhoz, hogy a megállapodást a bíróság módosítsa. Mindebből az következik, hogy a gyermeket érintő szülői megállapodások létrehozásakor a szülőknek már tudni kell(ene), hogy azon utóbb nem feltétlenül lesz könnyű változtatni. A Ptk. és az ítélkezési gyakorlat ezen megállapodások tekintetében a szerződési jelleget helyezi előtérbe, és ezzel együtt a szülőket (és nem a gyermeket). Túl azon, hogy ez a gyermek (legfőbb) érdekét nem feltétlenül szolgálja, a szülők, a gyermek, és így a család kiszolgáltatottjai lehetnek a merev módosítási rezsimnek. Annak áttekintését követően, hogy miként (nem) rendezte a korábbi családjogi szabályozás a szülők fenti megállapodásainak bírósági módosítását, milyen megfontolásokat követett a Ptk. kodifikációja és milyen magyarázatai lehetnek a szigorú megközelítésnek, a tanulmány azt a következtetést vonja le, hogy jelen szabályozás és gyakorlat mellett az szolgálná a család és valamennyi érintett családtag érdekét, ha az állam valamiképpen támogató jelleggel tudna segítséget nyújtani. Ez a gondolat, lehet, távolabb áll a klasszikus szerződési jogi megfontolásoktól, de a gyermeket érintő megállapodások aligha tekinthetők szerződéseknek.
Kulcsszavak: szülők megállapodásai; gyermek érdeke; szerződés; szerződés bírósági módosítása; megállapodások bírósági módosítása; ítélkezési gyakorlat
A tanulmány a „Végül is a jog mellett döntöttem…” – Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék oktatóinak Harmathy Attila tiszteletére írt tanulmányai című (ELTE Jogi Kari Tudomány 73.) kötetben jelent meg.
I. Bevezetés – Harmathy Attila családdal összefüggő kutatásai
Harmathy professzor a jogot és így a magánjogot, polgári jogot is egyfajta holisztikus szemlélettel vizsgálta, és ennek keretei között vizsgálódási körébe – számára természetes módon – beletartoztak a családdal kapcsolatos kérdések. Nem kifejezetten – ha ragaszkodunk a jogági megközelítéshez – a családjog területére tartozó kérdésekkel foglalkozott, hanem annak vizsgálatára törekedett, hogy a család, a családi viszonyok, és családok gazdasági és vagyoni kapcsolatai miként mozognak együtt és alakulnak a folyamatosan változó gazdasági-társadalmi körülmények hatására, s mindez milyen kölcsönhatásban áll a családi vagyoni viszonyok jogi szabályozásával. A családok vagyoni viszonyait – annak nagyon tág perspektívájában – a polgári jogba ágyazottan szemlélte, munkásságának utolsó éveiben pedig több olyan tanulmányt[1] publikált, amelyek széles európai és magyar történeti perspektívába helyezve világítottak rá a családok vagyoni és gazdasági helyzetének és szabályozásának összefüggéseire. Különösen foglalkoztatta az, hogy miként reagált a mindenkori polgári jogi kodifikáció a társadalmi-gazdasági változásokra, és hogyan lehet megragadni az állam változó szerepét a polgári jog hatókörében.
Több tanulmányban is igyekezett körüljárni azt, hogy a 19. század második felében bekövetkezett változások (iparosodás, városiasodás) milyen hatást gyakoroltak a gazdaságra és ezzel összefüggésben a polgári jogi szabályozásra, az állam szerepére, különösen azzal összevetve, hogy azt megelőzően a polgári jog fókuszában hagyományosan a magánszemély, a család, a vagyon, a szerződés és az öröklés állt.[2] Noha Harmathy Attila 2010-es évek végi, illetve 2020-as évek elejei munkáira hivatkozom ebben a felvezetésben, ez a szemlélet már évtizedekkel korában is jellemezte az írásait és az előadásait – hadd emlékezzen vissza jelen írás szerzője azokra a felejthetetlen öröklési jogi előadásokra, amelyeket egyetemi hallgatóként tőle hallgatott a kilencvenes évek elején: jogszabály-magyarázatot is kaptak az egyetemi hallgatók, de még inkább egy jogászi és jogon messze túl is mutató látásmódot, mely világossá tette, nincs jogszabálymegértés – és helyes jogszabály-alkalmazás – a társadalmi-gazdasági és családi vagyoni viszonyok, demográfiai és partnerkapcsolatok ismerete nélkül. Részben ezek az öröklési jogi kérdések tértek vissza az egyik említett írásban, sok más olyan kérdéskörrel együtt, amelyek áttekintését a „teljes kép” megértéséhez elengedhetetlennek tartotta. Utóbbiak közül kerüljön említésre egy olyan szempont, amely ugyan nem polgári jogi kérdés, de enélkül a magánszemélyek és családok vagyoni helyzete nem érthető meg, és nem is vizsgálható értelmesen: nevezetesen az, hogy általában a magyar társadalmat adott időszakokban milyen szegénység jellemezte.[3] Ez a szempont ritkán kerül említésre, de enélkül aligha értelmezhető a polgári jog és a családjog (sem).
II. Bevezetés – az állam szerepe(i) a családjogban, a jelen tanulmány célja és kontextusa
Az, hogy az állam milyen szerepet játszik, játszhat vagy kellene játszania a családokkal kapcsolatban, illetve a családjog területén, számos aspektusból megközelíthető. Jelen tanulmány a sok lehetséges nézőpont és vizsgálati szempont közül egyet emel ki, amely talán nem a legáltalánosabb megközelítés, de azon túl, hogy lényeges gyakorlati jelentősége van, a tekintetet a családjognál sokkal messzebb vezeti: addig, hogy nagykorúaktól, esetünkben szülőktől milyen gondosság várható el akkor, amikor partnerkapcsolatuk megszűnése után gyermekük, gyermekeik tekintetében megállapodás(oka)t kötnek. Külön kérdés az, hogy a jogszabály és az azt értelmező/alkalmazó ítélkezési gyakorlat alapján milyen gondossági mércét ismerhetünk fel, és ezen belül is érdekes, hogy ez a mérce „jó helyen van-e” az alapján, amit a magyar társadalomban a szülőkről gondolunk. A szülők megállapodásai a gyermeket érintően három, egymással szorosan összefüggő, de mégis – jogilag is – elhatárolható ügy tekintetében érdemelnek vizsgálatot: a szülői felügyelet, a kapcsolattartás és a gyermektartás körében. Az is vizsgálatra érdemes, hogy vajon a szülők partnerkapcsolatuk – házasságuk vagy élettársi kapcsolatuk (vagy egyéb, az élettársi kapcsolat szintjét sem elérő párkapcsolatuk) – megszűnése esetén minden esetben jól és a gyermek érdekét szolgálóan (valamint egymás méltányos érdekeire is tekintettel) rendezik-e a gyermek életét alapvetően meghatározó szülői felelősség, kapcsolattartás és gyermektartás kérdését, de ennek kutatása szinte lehetetlen. A vizsgálatot – azt illetően, hogy milyen gondosan kell a szülőknek eljárniuk – onnan lehet retrospektív módon megközelíteni, hogy miként ítéli meg a bíróság azt a helyzetet, amikor a szülők egyike a létrehozott megállapodást módosítani kívánja, de megegyezés hiányában ennek érdekében bírósághoz fordul. Ekkor fog az a kérdés napirendre kerülni, hogy esetleg évekkel korábban a szülők kellőképpen gondosak voltak-e.
Az, hogy a szülők milyen megállapodásokat kötnek vagy köthetnek a gyermeket érintő kérdésekben különélésük idejére, elsősorban abban a tekintetben kapcsolódik az állam szerepéhez, hogy (vajon) mit várunk el az államtól mint segítő, szupportív feladatokat ellátó entitástól. Ez óhatatlanul átvezethet ahhoz a kérdéskörhöz, hogy az állam mennyiben avatkozhat be a családok életébe, a családok élete mennyiben „magánügy”, és mennyiben „közügy”. Ezzel az egyébként nyilván roppant jelentős témával nem foglalkozom, csak a fenti vetületével, ugyanakkor az általam vizsgált kérdés és az, hogy a családok „élete” „magánügynek” minősül-e, természetesen erőteljesen összekapcsolódik. Két, a családjogban is elfogadott, a hazai családjogi alapelvekben jelentkező követelményt kell szem előtt tartani, mikor az államnak azon kötelezettségéről van szó, hogy milyen mértékben kell a szülőket a gyermekeiket érintő megállapodásaik megkötésében segítenie. Egyike ezeknek a gyermek védelmének szükségessége, a gyermek jogainak és érdekeinek érvényre juttatása, a másik pedig a gyengébb fél védelmének az elve, amely utóbbi magában foglalja magának a gyermeknek a védelmét, de azt is, hogy az érdekei érvényesítésében gyengébb fél is védelemre szorul. Nem utolsósorban a méltányosság elve is megjeleníthető ebben a körben, amely a vizsgált alapkérdés bármelyik érintettje vonatkozásában megjelenhet.
III. A különélő szülők gyermeket érintő megállapodásainak lehetősége és/vagy szükségessége a hatályos szabályozásban
Ahogyan azt a fentiekben rögzítettem, a szülők közötti azon megállapodásokkal foglalkozom, amelyeket különélésük esetére, idejére hoznak létre a szülői felügyelet gyakorlása, a kapcsolattartás és a gyermek tartása körében. Az, hogy a szülők rendelkeznek-e szülői felügyelettel, nem a párkapcsolatuk fennállásának és párkapcsolatuk jellegének függvénye, ugyanakkor a Polgári Törvénykönyvről szóló 2023. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) különbséget tesz azon helyzetek között, amikor – egyik oldalról – a szülők a házasságukat felbontják, és – a másik oldalról – életközösségüket megszüntetik, legyen utóbbi élettársi vagy más, az élettársi kapcsolat polgári jogi szintjét el nem érő életközösség. Ez a különbségtétel nem elvi, inkább gyakorlatias jellegű, és abból ered, hogy a családjog hagyományosan a házasságon alapszik, és a házas szülőkben „gondolkodik”; ezt a gondolkodási ívet folytatta a Ptk.-ba beemelt családjog is. A jogi szabályozás ilyen módon tradicionálisan foglalkozik a házas szülőkkel, akik házasságuk közös megegyezéssel való felbontása esetén rendezik szülői minőségükkel kapcsolatos kérdéseket, és ettől elkülönülten tárgyalja a szülői felügyelettel, kapcsolattartással, gyermektartással – és általában családjogi tartással – összefüggő kérdéseket. Annak nincs jelentősége, hogy ha a szülők nem éltek házasságban, de egyébként rendelkeznek szülői felügyelettel, akkor élettársi vagy még csak élettársinak sem minősülő kapcsolatukat szüntették meg, vagy egyáltalán nem éltek együtt korábban sem.
Amennyiben a szülők házasok voltak, és közös megegyezéssel kívánják házasságuk felbontását, a járulékos kérdések körében meg kell állapodniuk a kiskorú gyermekük tekintetében a szülői felügyelet gyakorlásának kérdésében, ha nem közös szülői felügyeletben állapodnak meg, akkor a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás kérdésében, és bármely fenti esetben a gyermektartás mértékében (legyen az akár – például – váltott gondoskodás esetében kiegészítő tartásdíj). A megállapodás ebben a körben jól megragadható, mert a szülők a hazai szabályozási követelményeknek megfelelően kénytelenek ezeket a kérdéseket rendezni, ha a közös megegyezésen alapuló bontás mellett döntenek. Arról nem szólnak a szabályok, hogy mi történjék, ha a szülők nem kívánják házasságukat felbontani, de az életközösségüket felszámolják. Utóbbi azzal esik egy tekintet alá, ha az élettársak élettársi életközösségüket szüntetik meg. Az élettársi kapcsolatnak sem a Ptk. Negyedik, sem a Hatodik Könyvében szereplő rendelkezései nem térnek ki a fenti kérdésekre, és ez így volt az 1959. évi IV. törvénynek, az 1959-es Ptk.-nak a korábbi élettársi szabályozásban is. Külön rendezést mindez az élettársi kapcsolat de facto jellege miatt nem kívánt, nehézséget pedig azért nem okozott, mert a hazai családjogban a 20. század közepe óta nem kérdés az, hogy a szülői felügyelet a szülői státuszon alapszik, azaz nem a szülők párkapcsolatának jellegén.
Míg a közös megegyezésen alapuló bontás esetében a fenti megállapodások nem hagyhatók el [Ptk. 4:21. § (3)–(4) bekezdés], addig az életközösség megszüntetése esetére a Ptk. csupán priorizálja, de természetesen nem teszi kötelezővé a megállapodás megkötését. A szülői felügyelet rendezése körében a Ptk. a különélő szülők megállapodásának hiányában teszi szükségessé a bíróság döntését [4:167. § (1) bekezdés], a kapcsolattartás rendezése körében a Ptk. a szülők perbeli egyezségének hiányában a bíróság, egyéb esetekben a szülők megegyezésének hiányában a gyámhatóság döntését teszi szükségessé [4:181. § (1) bekezdés], a tartás körében pedig ismét a „megállapodás” fordulatot alkalmazza: a rokontartás körében rögzíti, hogy a tartás mértékére és módjára vonatkozóan elsősorban a jogosult és kötelezett megállapodása az irányadó, megállapodás hiányában a tartás bírósági meghatározását lehet kérni (4:204. §). Noha a megállapodás, illetve megegyezés létrehozása nem kötelezettség, s a bíróság kérelemre vagy hivatalból dönt a fenti kérdésekben, a szülők megállapodásának a támogatottsága nyilvánvaló, különös tekintettel arra, hogy ők ismerhetik legjobban az adott helyzetet, a gyermeküket, az érdekeiket és szükségleteiket, és nem utolsósorban ekként tudják gyakorolni önrendelkezési jogukat is.
IV. A gyermeket érintő megállapodások módosítása a hatályos szabályozásban
Arra nézve a Ptk. családjogi szabályai nem tartalmaznak külön rendelkezéseket, hogy a már megkötött megállapodásokat a szülők miként módosíthatják, azt azonban – legalábbis részben – rendezi a Ptk., hogy amennyiben nincs közöttük a módosítás tekintetében megegyezés, milyen feltételek mellett fordulhat bármelyikük bírósághoz, továbbá a megállapodás bírósági megváltoztatásának milyen követelményei vannak. (A bíróság nyilván nemcsak akkor rendelkezik hatáskörrel a módosításra meghatározott feltételek mellett, ha a felek között megállapodás született korábban, hanem akkor is, ha a szülői felügyelet, kapcsolattartás és tartás kérdésében a bíróság hozott döntést; de a jelen tanulmányban az előbbi aspektus kerül tárgyalásra.)
A szülői felügyelet körében a Ptk. a szülői felügyelet gyakorlásának megváltoztatásáról szól, és a clausula rebus sic stantibus elvét alkalmazza: a szülői felügyelet gyakorlásának megváltoztatása a bíróságtól akkor kérhető, ha azok a körülmények, amelyeken a szülők megállapodása alapult, utóbb lényegesen módosultak, és ennek következtében a megváltoztatás a gyermek érdekében áll. A két feltétel konjunktív, csak együttes fennállásuk esetében módosíthatja a bíróság a szülők megállapodását. A szülői felügyelettel kapcsolatban említést érdemel, hogy a szülők szülői felügyelettel kapcsolatos rendezési lehetőségeit a Ptk. 2022. január elsejei hatálybalépéssel módosította. Ez a változtatás elsősorban a bírósági rendezési módokat bővítette; azt, hogy a felek miként állapodhatnak meg, kevésbé. Igaz, az ekkor került a Ptk. szövegébe, hogy a szülők a gyermek váltott gondoskodásában is megállapodhatnak. Mégis: ez a módosítás kihatott arra is, hogy amennyiben a szülők közös szülői felügyeletet gyakorolnak, milyen feltételek mellett kérheti bármelyikük a bíróságtól a közös szülői felügyelet megszüntetését [még korábban bármelyik szülő arra történő hivatkozása esetére, hogy a szülők már nem tudnak együttműködni, a Ptk. jogkövetkezményeként annak bírósági megszüntetését írta elő, az új szabály már csak lehetőséget ad a bíróság számára, hogy módosítsa a megállapodást, Ptk. 4:170. § (2) bekezdés]. A kapcsolattartás körében a Ptk. nem rendelkezik arról, hogy a szülői megegyezés megváltoztatását milyen feltételek mellett lehet kérni.
A gyermektartás kérdésében ehelyütt is az általános rokontartási rendelkezésekre kell tekintettel lenni: eszerint akkor lehet megváltoztatást kérni, ha a felek megállapodásán alapuló tartás meghatározásának alapjául szolgáló körülményekben olyan változás következett be, amely miatt a tartás változatlan teljesítése valamelyik fél lényeges jogi érdekét sérti. A Ptk. ezzel összefüggésben a fenti általános szabályt a megállapodáson alapuló tartás esetében egy erősen megszorító további rendelkezésnek vetette alá: a megállapodáson alapuló tartás megváltoztatását nem kérheti az a fél, akinek a körülmények megváltozásának lehetőségével a megállapodás időpontjában számolnia kellett, vagy akinek a körülmények megváltozása felróható [Ptk. 4:210. § (1) bekezdés].
V. Rövid történeti áttekintés a megállapodás bírósági kontrolljáról és a bírósági megváltoztatás szabályairól a Csjt. idején
A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) a bontással összefüggésben a gyermeket érintő járulékos kérdések körében, melyek egyúttal a felek közötti tartós jogviszonyoknak minősültek, a gyermek érdekének elsődlegességét kiemelte, de azt specifikusan nem, hogy a felek által előterjesztett megállapodásaikat a bíróságnak miként kell megvizsgálnia. A járulékos kérdésekkel szembeni elvárás – azaz az, hogy ezen kérdésekben a közös megegyezésen alapuló bontás érdekében meg kell állapodniuk, és e megállapodásoknak megfelelőnek kell lenniük – korábban sem volt a hazai jogalkalmazással kapcsolatos elvárások tekintetében vitatott.[4] A bíróságot ezzel kapcsolatban olyan kötelezettség is terhelte, hogy felhívják a felek figyelmét arra, hogy csupán a házasság minél gyorsabb felbontása érdekében ne kössenek elhamarkodottan egyezséget.[5] Az ugyan elfogadott, hogy a bíróságnak a szülők megállapodását meg kell vizsgálnia, és akkor hagyhatja azt jóvá, amennyiben megfelel a kiskorú gyermek és a szülők érdekeinek, azaz ez ilyenképpen a bíróság kötelezettsége, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a jogalkalmazók ezeket a megállapodásokat nem, vagy nem elég részletesen vizsgálják. Mindez ismét visszavezethető ahhoz a kérdéshez, hogy mennyiben „magánügy” az, hogy a szülők milyen megállapodásokat kötnek kiskorú gyermekük és a gyermekkel kapcsolatos tartós jogviszonyaik tekintetében, s mit gondolhatunk arról, hogy a szülők szülői autonómiájuk körében rendezik a szülői felügyelet, a kapcsolattartás és a gyermektartás kérdését.
A Csjt. közlönyállapotában, 1953-as hatálybalépése idején még más jellegű bontójogi szabályozást alkalmazott, azt ugyanakkor már előírta, hogy a közös kiskorú gyermek érdekét is figyelembe kell venni [Csjt. 18. § (2) bekezdés]. Ez utóbbi követelmény az indokolás szerint „a gyermek tartásának, elhelyezésének, gondozásának, nevelésének helyes megválasztásában jelentkez[ett]”. A szülői felügyelet rendezése ekkor még gyermekelhelyezés, melynél elsődleges jelentősége a szülők megegyezésének volt [Csjt. 76. § (1) bekezdés], a kapcsolattartást érintkezésnek nevezi, és mindezt a Csjt. nem szabályozta részletesen. Ami a tartást illeti, a Csjt. akkori 69. §-a a jelen téma szempontjából releváns kérdésben azt rögzíti, hogy ha a közös egyetértéssel megállapított rokoni tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be, a tartás mértékének megváltoztatását lehet kérni [Csjt. 69. § (1) bekezdés]. Az első módosító novella (1974. évi I. törvény) megváltoztatta a bontás feltételrendszerét, az a szabály azonban változatlanul fennmaradt, hogy a házasság felbontásánál a közös kiskorú gyermek érdekét is figyelembe kell venni [Csjt. 18. § (2) bekezdés]. A módosító novella megfogalmazta a gyermekelhelyezés bírósági megváltoztatásának új rendelkezését is: a gyermek elhelyezésének megváltoztatását abban az esetben lehetett kérni, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság döntését alapította, utóbb lényegesen megváltoztak, és a gyermek fejlődése addigi környezetében már nincs biztosítva [Csjt. 76. § (2) bekezdés].
A második módosító novella (1986. évi IV. törvény) több tekintetben is részletes rendelkezéseket vezetett be. A házasság felbontása tekintetében kimondta, hogy a felek tartós jogviszonyát rendező egyezség megváltoztatását az egyezség jóváhagyásától számított két éven belül a bíróságtól – az egyéb törvényes feltételek megléte esetén is – csak akkor lehet kérni, ha a körülmények változása folytán a megállapodás valamelyik fél vagy gyermekük érdekét súlyosan sérti [Csjt. 18. § (3) bekezdés]. Ez a rendelkezés – egyebek között – a gyermek elhelyezése, tartása, a gyermek és a szülő közötti kapcsolattartás eseteire is vonatkozott, s a módosító novella indokolása a „felek megállapodásának stabilitását” jelölte meg indokként.
A harmadik módosító novella (1995. évi XXXI. törvény) a nálunk 1991-ben elfogadott és törvénybe iktatott, a Gyermek jogairól szóló New York-i Egyezmény (a továbbiakban: Gyermekjogi egyezmény) követelményrendszerére alapítottan új általános szabályt léptetett életbe, amely szerint a Csjt. alkalmazása során mindenkor a kiskorú gyermek érdekére figyelemmel, jogait biztosítva kell eljárni [Csjt. 1. § (2) bekezdés]. Komoly hangsúlybeli különbség került kodifikálásra a felek tartós jogviszonyát rendező egyezség bírósági megváltoztatása körében: míg korábban valamelyik fél vagy a gyermek súlyos érdeksérelme volt ehhez szükséges, addig az új szabály ezt akkor is lehetővé tette, ha a módosítás a kiskorú gyermek érdekét szolgálja [Csjt. 18. § (3) bekezdés]. Az indokolás határozottan azt jelentette ki, hogy „Az Egyezmény normáival ellentétes, hogy a gyermek szempontjából a módosításra csak súlyos érdeksérelem esetén kerülhet sor”. A gyermek elhelyezése körében ekkor került a hazai rendelkezések sorába az a szabály, amely szerint a gyermek elhelyezésének megváltoztatását abban az esetben lehet kérni, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság a döntését alapította, utóbb lényegesen megváltoztak, és ennek következtében az elhelyezés megváltoztatása a gyermek érdekében áll [72/A. § (2) bekezdés]. Az indokolás arra hivatkozott, hogy nagyon kevés esetben került sor a gyermekelhelyezés bírósági megváltoztatására, mert a körülmények változása mellett arra volt szükség, hogy a meglévő környezet kedvezőtlenül változzon meg. Utóbbi helyébe lépett annak követelménye, hogy a megváltoztatás a gyermek érdekében áll. Az indokolás ezt azzal támasztotta alá, hogy így a gyermek „valós érdeke” lehet a meghatározó. Ekkor került bevezetésre az, hogy a szülők megállapodhassanak a gyermek tekintetében a közös szülői felügyelet gyakorlásáról (emellett az akkori gyermekelhelyezési szabályrendszer keretei között a gyermek elhelyezéséről is dönteni kellett), és ha már nem tudnak együttműködni, bármelyik szülő kérhesse annak megszüntetését [Csjt. 72. § (3) bekezdés].
VI. A polgári jogi kodifikáció felfogása
Az, hogy a különélő szülők megállapodása a gyermek tekintetében a szülői felügyelet gyakorlása, a kapcsolattartás és a gyermektartás kérdésében milyen jellegű „megállapodásnak” minősül, azt mennyiben és miként kell a bíróságnak – legalábbis a közös megegyezésen alapuló bontás esetében – megvizsgálnia, és milyen értelmezést kívánnak a fenti megállapodások bírósági módosításának követelményei, a polgári jogi kodifikáció idején részletes és hosszasabb tárgyalásnak nem volt a tárgya, amely önmagában egyáltalán nem érthetetlen, hiszen alapvetően egyértelmű – helyesebben talán egyértelműnek tűnő – kérdésekről van szó. Azt, hogy a megállapodások bírósági megváltoztatásának – pontosabban a szülői felügyelet gyakorlása, a kapcsolattartás és a gyermektartás mértéke megváltoztatásának – feltételrendszere nem mutatkozott elvi kérdésnek, abból is kitűnik, hogy Weiss Emiliának a polgári jogi kodifikáció idején született családjogi tárgyú tanulmányai[6] ezekre a kérdésekre nem térnek ki. Ezek a kodifikációs tanulmányok kiváló alapot adnak ahhoz, hogy feltárhassuk, milyen családjogi kérdések megítélése volt különösen jelentős a 2000-es évek első évtizedében, a polgári jogi kodifikáció folyamatában. A jelen téma szempontjából a gyermek érdekének fontossága és a gyermek meghallgatása – és egyáltalán: a Gyermekjogi egyezmény követelményrendszerének súlya – tükröződik ezekben a kodifikációs tanulmányokban, de önmagukban az itt tárgyalt megállapodások polgári jogi vonatkozásai nem.
Ami a bontóperben érintett szülők helyzetét illeti, már az első normaszöveg-javaslat (a továbbiakban: Javaslat) a 2000-es évek elején kiemelte a gyermek érdekének különleges jelentőségét, ugyanakkor a családjog előzőekben már tárgyalt azon rendelkezését, miszerint a bontóperben kötött és a felek tartós jogviszonyát rendező egyezség bírói úton történő megváltoztatását az egyezség megkötésétől számított két éven belül csak kivételesen, pontosan meghatározott feltételek mellett lehet a bíróságtól követelni, a kodifikáció során nem tartották indokoltnak fenntartani. Ahogyan arra a Javaslat rámutatott: továbbra is fenn kell tartani azt a követelményt, hogy csak „nagyon indokolt esetekben” lehet helye az egyezség megváltoztatásának, de mind a szülői felügyelet rendezése, mind a kapcsolattartás, mind pedig a gyermek tartása körében vannak külön rendelkezések arra vonatkozóan, hogy mikor kérhető a bíróságtól a megállapodás megváltoztatása.[7] Ez utóbbira vonatkozóan azt olvashatjuk, hogy „a megváltoztatásnak csak akkor van helye, ha az a »kiskorú gyermek érdekét szolgálja«”. Ehelyütt a Javaslat akkori magyarázata, felvezetése arra is utal, hogy amennyiben a házastársak között a gyermeket nem érintő kérdésekben való megállapodásokról van szó, akkor azt a megállapodást valójában szerződésnek kell tekinteni, és annak megváltoztatására a bírósági szerződésmódosítás általános kötelmi jogi szabályai vonatkoznak.[8]
A szülői felügyelet kérdésében létrehozott szülői megállapodás bírósági megváltoztatásával kapcsolatban a Javaslat nem indítványozott változtatást, lényegében vissza is utalt az akkor hatályos Csjt. kettős feltételrendszerére (körülmények lényeges megváltozása és a gyermek érdeke).[9] A kapcsolattartás kérdésében megkötött megállapodás megváltoztatásáról a Javaslat nem – a Csjt.-t szem előtt tartva inkább: sem – indítványozott rendelkezést, azt a régebbi szabályt ugyanakkor, miszerint amennyiben a kapcsolattartás kérdésében a bíróság döntött, a kapcsolattartás megváltoztatását a határozat jogerőre emelkedésétől számított két éven belül csak a bíróságtól lehet kérni, azzal magyarázza, hogy „az eredeti döntés alapjául szolgáló körülményekhez képest a bíróság van abban a helyzetben, hogy megítélje, indokolt-e a változtatás”.[10]
A tartás kérdésében a Javaslat – ahogyan ez megjelent utóbb a hatályos Ptk.-ban is – a tartás módosításának szabályait nem speciálisan a gyermektartás körében, hanem általában a rokontartás körében, egyfajta általános rendelkezésként javasolta rendezni. Már ekkor tartalmazta a Javaslat azt a később hatályba is lépett rendelkezést, mely szerint a megállapodáson alapuló tartás módosítása a bírósági döntésen alapuló tartással összevetve szigorúbb követelmények mellett lehetséges. Míg az általános szabály szerint a körülmények lényeges megváltozása és az szükséges ehhez, hogy a tartás változatlan teljesítése valamelyik fél lényeges jogos érdekét sértse, addig a megállapodáson alapuló tartás esetében szigorító feltételek kerülnek beiktatásra: „nem kérheti a megállapodáson alapuló tartás megváltoztatását az a fél, akinek a körülmények megváltozásának lehetőségével a megállapodás időpontjában észszerűen számolnia kellett, vagy akinek a körülmények megváltozása felróható”. Ezt a felvezető szöveg azzal indokolta, hogy mintának tekintették a bírói szerződésmódosítás általános kötelmi jogi szabályát.[11]
VII. A gyermeket érintő szülői megállapodások bírósági módosítása az ítélkezési gyakorlatban
1. A szülői felügyelet kérdésében
Azt, hogy a szülői felügyelet tekintetében létrehozott szülői megállapodás bírósági módosítása két konjunktív feltétel függvénye, évek óta töretlenül követi az ítélkezési gyakorlat. Éppen annak következményeként, hogy a két feltételnek egymás mellett kell fennállnia, ezeket egyrészt egyenértékű feltételekként kezeli a gyakorlat, másrészt pedig a két feltétel sorrendjének következményeként és a két feltétel kapcsolódási pontja miatt – azaz, hogy a szülői felügyelet „eredeti” rendezése idejekori körülmények lényegesen megváltoztak, és „ennek következtében” áll a gyermek érdekében annak megváltoztatása – először a körülmények lényeges megváltozása lesz a vizsgálat tárgya, és csak ennek megvalósulása esetén vizsgálják azt, hogy a gyermek érdekében áll-e a szülői felügyelet megváltoztatása.
A Kúria precedensértékű ítéleteiben a fentiekből következően és azzal összhangban gyakran olvasható az alábbi megállapítás: „A jogszabály két feltétel egyidejű fennállása esetén teszi lehetővé a szülői felügyelet gyakorlásának megváltoztatását: ha azok a körülmények, amelyeken a szülők megállapodása alapult, utóbb lényegesen módosultak és ennek következtében a megváltoztatás a gyermek érdekében áll”.[12] Található ugyanakkor olyan precedensképes ítélet, amely a régi családjogi szabályozás rendelkezésére utal vissza, amely már a Csjt. idején is megváltozott: „a szülői felügyelet gyakorlásának megváltoztatására csak akkor kerülhet sor, ha a körülmények lényeges változása miatt a gyermek további megfelelő fejlődése addigi környezetében annál a szülőnél, aki korábban feljogosítást nyert a gyermekkel kapcsolatos szülői felügyeleti jogok gyakorlására, már nem biztosítható”.[13]
Az alaptétel – és egyúttal jogszabályi követelmény – egy másik precedensképes határozatban a következőkkel egészült ki: „Lényeges körülményváltozás hiányában a szülői felügyelet gyakorlása megváltoztatásának nincs helye, de a lényeges körülményváltozás bizonyítása is a kereset elutasításához vezethet, ha a megváltoztatás a gyermek érdekeivel ellentétes”.[14] Noha a Kúria rendszerint „megállapodásnak” nevezi ezt, helyenként – sajátos módon – igyekszik a „szerződés”-hez közelíteni, ami önmagában is kérdések sokaságát vetheti fel. Ez a „szerződéses” elnevezés jelenik meg egy szintén precedensképes ítéletben: „A szerződéses megállapodás esetén a félnek nem azt kell bizonyítania, hogy a gyermek fejlődése nála kedvezőbben biztosítható, hanem azt, hogy a körülmények lényeges változása folytán a megváltoztatás a gyermek érdekében áll”.[15]
Noha két feltétel együttességéről szól az elmélet és gyakorlat egyaránt, valójában a feltételeknek kötött sorrendje van, és úgy tűnik a gyakorlat alapján, hogy a körülmények megváltozására vonatkozó feltétel értelmezése igen szigorú, azaz a gyermek érdekének mérlegelése kevéssé jut a gyakorlatban jelentőséghez, hiszen az ügyek jelentős része „el sem jut” ehhez a ponthoz.
Egy 2023-ban elbírált ügyben egy 2008-ban született gyermek tekintetében gyakorolt szülői felügyelettel kapcsolatos ügyben döntött a Kúria. A gyermek a bíróság előtt határozottan kifejtette, hogy azzal a szülőjével kíván együtt élni, aki a perben a szülői felügyelet gyakorlásának megváltoztatását kérte. Az elsőfokú bíróság úgy találta, hogy a körülmények lényeges megváltozása hiányában a szülői felügyelet nem változtatható meg, a másodfokú bíróság azonban eltérő állásponton volt. Az elsőfokú ítéletet megváltoztatva ennek indokául arra hivatkozott, hogy a „megfelelően érett” gyermek az elsőfokú ítélet meghozatala idején majdnem betöltötte a 14. évét, véleményét pedig „egyértelműen, világosan és határozottan megjelenítette”, „következetesen és több alkalommal megjelenítette”.[16] A másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy „lényeges körülményváltozásként kell ugyanis azt is értékelni, ha a kellő érettséggel rendelkező gyermek által kinyilvánítottakból arra lehet következtetni, hogy tartósan elvágyódik a korábbi ítélet szerinti nevelési környezetből”.[17] A másodfokú bíróság nemcsak a lényeges körülményváltozás fogalmát értelmezte ilyen módon kiterjesztően, hanem azt is, hogy miként kell a szülői felügyelet megváltoztatásának követelményeit értékelni 14 éven aluli és 14 éven felüli gyermek esetében. Míg előbbi esetben vizsgálni kell a gyermek érdekét, 14 éven aluli gyermek esetében csak azt kell vizsgálni, hogy a gyermek választása veszélyezteti-e fejlődését (ez utóbbi gondolatmenet mögött a megváltoztatásra vonatkozó szabálynak és annak a régi családjogi rendelkezésnek az egymásra vetítése áll, amely utóbbi szerint a tizennegyedik életévét betöltött gyermek szülői felügyeletére vonatkozó döntés az ő egyetértésével hozható, kivéve, ha a választása a fejlődését veszélyezteti. A Kúria ezzel szemben azonban felülvizsgálati eljárásában leszögezte: a szülői felügyelet gyakorlásának megváltoztatása a tizennegyedik életévét betöltött gyermek esetén is akkor kérhető, ha azok a körülmények, amelyeken a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapult, utóbb lényegesen módosultak, és ennek következtében a megváltoztatás a gyermek érdekében áll.[18]
2. A kapcsolattartás kérdésében
Sem a Csjt., sem a hatályos Ptk. nem tartalmazott, illetve tartalmaz rendelkezéseket arról, hogy az arra vonatkozó megállapodást mikor változtathatja meg a bíróság, feltehetően azért sem, mert a kapcsolattartás kérdésében való megállapodás nem tekinthető szerződésnek. A Kúria egy ítéletében azonban analógia alkalmazásával – mégis – „bevezette” azokat a követelményeket, amelyek megvalósulása esetén a kapcsolattartás bírósági megváltoztatását alappal lehet kérni. Az ügyben a házastársak a bontóperben egyezséget kötöttek a szülői felügyelet gyakorlása, a gyermektartás és a kapcsolattartás kérdésében. Ahogyan később kiderült, a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás már az egyezség megkötése idején sem működött, így a gondozó szülő a bírósághoz fordult a kapcsolattartás megváltoztatása és annak érdekében, hogy a bíróság elrendelje a felügyelt kapcsolattartást. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, a másodfokon eljáró bíróság azonban a gyermek érdekét elsődlegesen szem előtt tartva a kapcsolattartás megromlását körülményváltozásnak értékelte: „a gyermek érdekeinek fokozott védelméből azt vezette le, hogy a két konjunktív feltétel olyan szorosan összefügg, hogy a kapcsolattartás tényleges működésének hiánya a gyermekek érdekeinek sérelme is és egyben körülményváltozásként értékelhető”.[19]
A felülvizsgálati kérelem alapján eljáró Kúria arra utalt, hogy a szülői felügyelet „újrarendezésének” szabályait kell alkalmazni a kapcsolattartás „újraszabályozásánál”,[20] és miután annak keretében a gyermek érdeke értékelésre kerül, nem lehet ezt a kettős feltételt a gyermek érdekének alárendelni, hiszen ez esetben a gyermek érdeke „megkettőzve” kerülne értékelésre. Ebben a döntésben a kúriai ítélet indokolása a szülők megállapodását szerződésnek nevezi, „a szülők kiskorú gyermekeit érintő szerződésnek”, amelynek keretei között a gyermeket érintő tartós jogviszonyt a gyermekkel együtt kell „rendezni”.[21] Miután ebben az ügyben a kapcsolattartás eleve konfliktusok mellett valósult meg, azt, hogy ez a konfliktusos jelleg fennmaradt, a Kúria nem látta olyannak, amely lényeges körülményváltozást alapoz meg, miután pedig lényeges körülményváltozás az esetben nem történt, az első feltétel teljesülésének hiányában a második feltételt már nem lehetett értékelni.
3. A gyermektartás kérdésében
A rokontartás – és így a gyermektartás – körében a feltételrendszer többszörös, amennyiben a tartás a szülők megállapodásán alapult, és ezt a sokszoros feltételrendszert, a feltételek fennállását a Kúria igen szigorúan értékeli. Bírósági határozatként is közzétett ítéletében a Kúria ezt megerősítette: a tartás alapjául szolgáló körülmények objektív megváltozása szükséges, és a jogi érdeksérelemnek lényegesnek kell lennie. Utóbbi a törvény szövege, de a legfelsőbb bírói testület kiemelte a „lényeges” jelzőt olyanként, mint amely a jogi érdek tartalmi meghatározását is szükségesnek tartja.[22]
Azt, hogy gyermektartás esetében a szülőkkel szembeni elvárások magasak, a Kúria több ítéletében is rögzítette, lényegében attól kezdődően, hogy az új rendelkezést (a megállapodáson alapuló tartásdíj mértékének bírósági megváltoztatására vonatkozó feltételösszességet) alkalmaznia kellett. A tartás tárgyában kötött megállapodást – általában, természeténél fogva – a Kúria számos aspektusban közelítette a szerződéshez: ezt „szerződéses rendezésnek” nevezte, amelyre a kötelmi jog általános szabályait kell alkalmazni,[23] kitért arra, hogy a tartásdíj szerződéssel való rendezése esetén miért indokoltak a Ptk. többletfeltételei,[24] és ennek indokát a „szerződéskötéskor tanúsított felelős szülői magatartás elvárásá”-ban jelölték meg.[25] Szintén a szerződéses jelleget erősítette a Kúria az arra való emlékeztetéssel, miszerint a szerződés tartalmának szabad kialakítása polgári jogi alapelvnek tekinthető. Noha a konkrét ügyben a felperes több körülményváltozásra hivatkozott, a felülvizsgálati eljárásban hozott döntés indokolásában a Kúria kitért arra, hogy „a bíróságnak mindig az adott egyedi ügyben a konkrét bizonyítékok mérlegelésével kell állást foglalnia a szülőkkel szembeni elvárhatóságról, illetve a jövőbeli események bekövetkezésének értékeléséről: a szülők a megállapodás megkötésekor a később bekövetkezett eseménnyel a tartás mértékének megállapításánál számoltak-e, vagy erre a gondozó szülő a gyermek iránti felelőssége alapján kellő gondossággal számíthatott-e, azt figyelembe vette-e és ennek tudatában állapodott-e meg”.[26]
VIII. Következtetések: a szülők állam általi támogatásának szükségessége
A Ptk. szülőkkel szembeni elvárásai – a Csjt. követelményeivel összehasonlítva – nőttek, ugyanakkor az itt tárgyalt megállapodások a kodifikációs elképzelések szerint a Csjt. szabályrendszeréhez illeszkedtek, a Javaslat alapján az elvárások szigorodása nem mutatkozott (volna) túlságosan nagynak. Ez a következtetés a kommentárirodalom alapján is megáll (ismételten említve azt, hogy a hazai szakirodalom nem foglalkozik számottevően ezzel a kérdéssel). A szülői felügyelet tekintetében a bírósági megváltoztatás kettős követelményének együttessége kerül hangsúlyozásra,[27] a kapcsolattartást illetően nem merül fel az, hogy a megváltoztatás (újrarendezés) olyan súlyos feltételeknek lenne alárendelve, mint a szülői felügyelet esetében,[28] a tartás körében pedig a 2000-es évek elején leírtak kerülnek ismétlésre: azaz a szigorítás azt a célt szolgálta, hogy a családjogi tartás körében kötött megállapodás megváltoztatása közelebb kerüljön a szerződés bírósági módosításához.[29] A szigorítás elsősorban a kúriai gyakorlatban mutatkozik meg.
A felsőbírósági ítéletek arra törekszenek, hogy a szülők itt tárgyalt megállapodásait szerződésnek tekintsék; ez azonban nem áll összhangban a fent tárgyalt kodifikációs elképzelésekkel. Míg korábban a szerződéses jelleget az ítélkezési gyakorlat a felek – házastársak, akár szülők – egymás közötti megállapodásai (így a házastársi lakás használatára vonatkozó vagy a házastársi tartást rendező megállapodásai) tekintetében fogalmazta helyenként meg, és hangsúlyozottan nem akkor, amikor kiskorú gyermek tekintetében kellett egyes kérdéseket rendezni, addig a kúriai döntések ettől eltértek.
A szülői felügyelet és különösen a kapcsolattartás tárgyában kötött szülői megállapodások tekintetében korábban sem jutott arra a következtetésre sem a szakirodalom, sem a gyakorlat, hogy azokat szerződésnek kellene tekinteni. A tartás tekintetében némileg más a helyzet, de nem véletlenül nevezi a jogszabály a családjogi tartási megegyezéseket megállapodásnak és nem szerződésnek. Vizsgálható és vizsgálatot is igénylő kérdés (lehet) az, hogy a gyermek – és egyúttal egyébként természetesen a szülők – életét is tartósan érintő fenti megállapodások mennyiben oszthatják egy klasszikus polgári jogi szerződés sorsát, és jellegük mennyiben azonos egy szerződés természetével. A szerződéses megközelítés ugyanakkor nem áll összhangban azzal a ténnyel, hogy a hagyományos szerződéses struktúrába ezek a megállapodások aligha illeszthetők be. A gyermek életvitele, szülővel való kapcsolattartása, gondozása stb. nem lehet szerződés tárgya, még akkor sem, ha ezek a megállapodások úgy szület(né)nek, hogy azokban a gyermek is részt venne. Nem vesznek ugyanakkor részt, igaz, a gyermek véleményének meghallgatása egyre fontosabb – ehelyütt nem tárgyalom –, mint ahogyan az is, hogy véleményét lehetőség szerint, ahogyan legfőbb érdekét is figyelembe vegyék. Ehelyütt nem tárgyalom azt, hogy ezt a tapasztalatok, rendelkezésre álló ismeretek szerint a gyermek meghallgatáshoz fűződő joga sok esetben csorbát szenved, számos alkalommal éppen akkor, amikor a szülők közös megegyezéssel kívánják házasságukat felbontani, és járulékos kérdésként állapodnak meg a gyermeket érintő kérdések tekintetében.
Úgy tűnik, a vizsgált téma bírósági gyakorlatában két egymástól különböző és máshonnan eredő hatás érvényesült, és érvényesül folyamatosan. Az egyik a polgári jogi kodifikációhoz és a családjogi szabályok Ptk.-ba való beemeléséhez kapcsolódva a szülők gyermeket érintő megállapodásainak a „szerződés” felé mozgatása, amely témának a tárgyalása egyébként teljességgel hiányzik a hazai szakirodalomban, a másik pedig a családjogi jogviszonyok és különösen a különélő szülők kapcsolatának, azaz egymással és/vagy a közös gyermekkel való kapcsolatának a rendkívüli elnehezedése, bonyolultabbá válása és különösen „eljogiasodása”. Utóbbira éppen az hozható fel példaként, hogy a kapcsolattartás körében feltehetően nem véletlenül hiányzott mind a Csjt., mind a Ptk. szabályrendszeréből a clausula rebus sic stantibus elvének alkalmazása. Egy kapcsolattartási alaphelyzet nem is hasonlít egy – alapvetően mégiscsak kereskedelmi jellegű – szerződéses szituációhoz.
Ezek a fenti hatások együttesen eredményezték azt, hogy a szülőkkel szembeni elvárások nőttek. Ahogyan a kiskorú tartásával összefüggésben az a szülőkkel szembeni követelmény, hogy „a tartás mértékének meghatározásakor felelősségteljesen, kellő gondossággal és előrelátóan járjanak el”,[30] ugyanakkor ennek megfelelő magas szintű jogi edukáció nem történik, igencsak kérdéses, hogy a szülők tisztában lehetnek-e azzal, hogy a megállapodásukat bírósági úton nehéz lesz módosítani. A gyermekek érdekének védelme és a gyengébb fél védelmének biztosítása megköveteli azt, hogy a szülők kellő támogatásban részesülhessenek, ez pedig az állam felelőssége.
Szeibert Orsolya
egyetemi tanár, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék
[1] Lásd Harmathy, Attila: Civil law and the role of the State. Hungarian Journal of Legal Studies, (2020) 4., 343–355., https://doi.org/10.1556/2052.2021.00312; Harmathy Attila: A polgári jog a változó jogrendszerben. In Lamm Vanda – Sajó András (szerk.): Studia in honorem Lajos Vékás. Budapest, 2019. 139–147.; Harmathy Attila: A változó polgári jogról. In Boóc Ádám – Csehi Zoltán – Homicskó Árpád Olivér – Szuchy Róbert (szerk.): 70: Studia in Honorem Ferenc Fábián. Budapest, 2019. 189–194.; Harmathy Attila: Állam és polgári jog. In Menyhárd Attila – Varga István (szerk.): 350 éves az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara: a jubileumi év konferenciasorozatának tanulmányai. Budapest, 2018. 775–785.; Harmathy Attila: A család a polgári jogi szabályozásban. In Szeibert Orsolya (szerk.): Család és családtagok: Jogági tükröződések. Budapest, 2018. 17–26.
[2] Harmathy: Civil law and the role of the State. 350.
[3] Harmathy: A család a polgári jogi szabályozásban. 23.
[4] Csiky Ottó: A házasság megszűnése. In Kőrös András (szerk.): A családjog kézikönyve 2007. I. Budapest, 2007. 80–83.
[5] Csiky: A házasság megszűnése. 83.
[6] Weiss Emilia családjogi tárgyú polgári jogi kodifikációs tanulmányai végigkísérték a kodifikáció mintegy 15 évét. Az összegyűjtött tanulmányokat lásd Szeibert Orsolya: Weiss Emilia családjogi és öröklési jogi kodifikációs tanulmányai. Budapest, 2016. 13–235. o.
[7] Kőrös András: „Fontolva haladás” – az új Ptk. Családjogi Könyve 2. Rész: A házasság megszűnésének szabályai. Családi Jog, (2005) 3., 17–18. o.
[8] Kőrös: „Fontolva haladás” – az új Ptk. Családjogi Könyve 2. Rész. 18.
[9] Kőrös András: „Fontolva haladás” – az új Ptk. Családjogi Könyve 7. Rész: A szülői felügyelet III. fejezet. Családi Jog, (2006) 4., 4–5. o.
[10] Kőrös: „Fontolva haladás” – az új Ptk. Családjogi Könyve 7. Rész. 8. o.
[11] Kőrös András: „Fontolva haladás” – az új Ptk. Családjogi Könyve 8. Rész: A rokontartás. Családi Jog, (2007) 1., 9. o.
[12] Kúria Pfv.21358/2019/5. számú precedensképes határozata [46], s ez került kiemelésre a határozat elvi tartalmaként is. Kúria Pfv.20052/2023/5. számú precedensképes határozata [32].
[13] A Kúria Pfv.20355/2023/14. számú precedensképes határozata [37] és egyúttal a határozat elvi tétele.
[14] A Kúria Pfv.20572/2019/9. számú precedensképes határozata [52] és egyúttal a határozat elvi tétele.
[15] A Kúria Pfv.20784/2017/5. számú precedensképes határozata [50].
[16] BH 2023, 9.212. [16].
[17] BH 2023, 9.212. [17].
[18] BH 2023, 9.212. [38]–[40].
[19] A Kúria Pfv.20913/2017/12. számú precedensképes határozata [43].
[20] A Kúria Pfv.20913/2017/12. számú precedensképes határozata [45].
[21] A Kúria Pfv.20913/2017/12. számú precedensképes határozata [46].
[22] BH 2020, 11.330. [51] és [53].
[23] BH 2020, 11.330. [31].
[24] BH 2020, 11.330. [33].
[25] BH 2020, 11.330. [34].
[26] BH 2020, 11.330. [37].
[27] Makai Katalin: A szülői felügyelet. In Kőrös András (szerk.): Polgári Jog. Családjog. Budapest, 2013. 266. Ez a magyarázat később is fennmaradt: Makai Katalin: A szülői felügyelet. In Kőrös András (szerk.): Polgári Jog. Családjog. Budapest, 2018. 328.
[28] Makai: A szülői felügyelet. (2013) 280–285. Ez a magyarázat később is fennmaradt: Makai: A szülői felügyelet. (2018) 348–354.
[29] Kőrös András – Makai Katalin – Szeibert Orsolya: Negyedik Könyv. In Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal. Budapest, 2013. 349.
[30] BH 2020, 11.330. [34].